Lap Top Secret

A hét eddigi legjobb címe kétségtelenül a "Félmilióért bérelt oktatólaptopot a KDNP frakciója", egy igazi sűritménye a mai magyar közélet abszurditásának, de hát ez a minimum egy büszke und erős európai országban, ami annyira büszke 's erős, hogy ezt kurva nagy betűkkel kell bizonygatnia magának, (Na jó, igazából csak a pártvezér és kancellár meg a kormányzatnak csúfolt hűbéresei bizonygatják nagy hangon, pont mint mikor valaki hangosan fütyül a sötétben, mint attól kevésbé lenne betojva.) De ez az "oktatólaptop" ez igazán szép, ez plakátkampány nélkül is elmeséli hol élünk, Hátasztán fővárosa Budapest, koordinátái egyre inkább ismeretlenek.

Először is (pro primo): mi a búvalbélet istennyila az az oktatólaptop? Egy laptop, amin meg lehet tanulni hogy kell egy laptopot használni? Vagyis egy átlagos laptop nagy T betűvel a fedelén, esetleg egy lebutított gép, amin csak nagybetűk vannak, a numerikus billentyűzeten meg csak ötig a számok, mert a kádéenpés képviselők még csak odáig tanulták a felnőttképzésen? Persze az is lehet, hogy az oktatólaptop olyan mint az autósiskolák autói, két billlentyűzete van két touchpad-el, és az oktató időben félreránthatja a kurzort, ha a növendék meg akarja nyitni az INDJEN VIJaGRA!!! tárgyú íméljét.

Másodszor (pro másik primo): minden országgyűlésparlamenti képviselőnek jár szolgálati laptop, még a kádéenpéseknek is, vagyis eddig nyilván nem tudták használni, vagyis igencsak megérni venni nekik olat, drágán. Kreatívabb klerikális honatyák jobbára szalonnát meg hagymát vágtak rajta, a kíváncsibbak rájöttek hogy ki lehet nyitni, és észrevették hogy ez egy írógép, csak nem tudták hol kellene befűzni  papírt, a többiek meg csak simán berakták a számzáras műbőr aktatáskájukba, mert észrevették hogy az igazán fontos emberek ilyeneket hordanak a táskájukban.

newlaptopcomputer.blogspot.hu

Harmadszor (pro mégegy primo): És ha most végre tudják használni a laptopot (avagy már nincs szükségük oktatólaptopra, egyedül is kimerészkedhetnek az információs szupersztrádára), előbb-utóbb túllépnek a macskás gifeken és felfedezik maguknak  pornót, márpedig érdekes frakcióülés lesz az, amikor tisztességtelenségben megőszült, népben-nemzetben gondolkodó derék homofóbok feledkeznek bele a laptopjukba, majd fordulnak rossz irányba a pornhubon, miközben semjénzsolt a nemzetpolitikáról értekezik oly érdekfeszítően, hogy maga is elalszik a saját hangjától. És biztos lesz olyan  kádéenpés, aki elfelejti (vagy nem tudja) lenémítani a zuhanyzóban rosszalkodó iskoláslányos videót, és kénytelen lesz köhögőrohamot színlelni, mig összecsukja a gépét, és hirtelen elhatározásból rá is ül, mintha sosem lett volna köze hozzá.

Innen nézve nem is olyan sok az a félmilla egy oktatólaptopért, csak aztán tényleg legyen műsor is.

Fel torreádor, öld meg Gabikát!

Lekszakármi

Többször hallotta a napokban a rádióhírekben hogy "lex Taigetosz", ami az újságírói (médiamunkási, verbálproletári) igénytelenségi verseny aktuális dobogósa. Értem én, hogy nem lehet mindig leírni hogy a tanulási nehézségekkel küzdő diákokkak kapcsolatos szabályozás-változtás tervezete aa téma, de hogy egy ideje minden törvényről avagy tervezetről csak leksz akármiként lehet beszélni, sz kissé túlzás, a lex civil , a lex CEU és hasonlók után már rámjön a sikongató lábrázás attól a szótól hogy lex. (Oké, némileg anarchista is  vagyok, s mint ilyen kissé idegenkedem az állam törvényeitől, de csak a hülye korlátozásoktól, a kresz például teljesen rendben van.)

Javaslom hogy valaki nyújtson be egy törvényjavaslatot Vlagyimir Iljics Uljanov (kollégáinak csak Lenin), műveinek és eszméinek terjesztése, propgálása vagy megengedő hangsúllyal való emlegetése ellen, azaz tiltására, és a sajtó gyorsan nevezze el Lex Empiriokriticizmusnak. Hátha ettől leszoknak a lexezésről és az illető betűkombinációt legfeljebb a lexikon és lexikális kifejezésekben használják. (A lexebb, lexarabb és hasonlóan lexánalmasabb kifejezéseket használó szóviccbűnözőket pedig fel kell majd pofozni.)

De erre persze nem sok esély van, az újságírók (valamint tévé- és rádióirók) nyilván továbbra is felhőtlenül lexeznek majd, miközben a hazai lakónépesség (nép, zemberek, állampolgárok, alapsokaság) egy jelentős részének fogalma sincs róla mi az a Taigetosz, mire jó és hogy kerül egy oktatási jogszabálytervezet mellé, mert görögül annyit tudnak hogy gírosz, esetleg szirtaki, Szókratész meg egy brazil focista volt. Spárta meg egy hosszúkás zöldségféle, amit vajon párolunk ha szezonja van, mert ha nincs, akkor nem.

Úgyhogy az indokolatlan és fékevesztett lexezésnek semmi értelme, mert lehet hogy a görög-latin kultúra ismeretének valamiféle minimuma egykor része volt az alapműveltségnek, de akkoriban még párbajoztk a tiszt urak ha valaki azt állította hogy csalnak a kártyában, ominbusszal mentek az ifiurak a találkára és sokan tartottták elegámsnak a pofaszakállt. De ma már az is hülyeség, hogy az orvosok valami fura konyha-latint nyomnak, mondván hogy az legalább nemzetközi, de a valóságban ők is angolul beszélnek ha épp rájuk jön a nemzetközi konferencia.

És igazából a lexezés ellen is lehetne törvény hozni. Azt nyilván úgy emlegetnék hogy Lex Exlex, legalább is egy darabig, aztán szreveszik, hogy ebben több iksz van mint a Xerxészben, elszégyellik magukat és abbahagyják. Gondolom...

TópArt

Annyira jelentőségteljesen itten van a nyár a napsütésével neki, hogy tegnap már strandon is voltam, sérelmemre. Nem sttrandolni, csak úszni egy jót, ami valóban vicces vállalkozás, mert többet buszoztunk és gyalogoltunk (sokkal, sokkal többet), mint amennyit én végül is úszkáltam a közeli tóban benne, mellkutya hátúszásban, ami a saját stílusom, de legalább működik.

A víz pont kellemesen volt hideg, viszont le kellene engedni belőle egy keveset, és tölteni rá frisset, ha már a tó igazából nem is természetes, hanem egy patak duzzasztásával mérnökösködtek sok vizet egy völgybe. Mert a víz kissé zöldes volt, és helyenként indokolatlanul habzott, de legalább nem aggódtam a vízbe pisilők miatt, mert egyrészt kevesen voltak, másrészt meg a vízminőségnek amúgy mindegy volt már, minimum tavaly ősz óta. Meg szél is volt pont onnan volt fújva, amerre én haladni akartam, így tízpercnyi erőteljes tempózással közel másfél métert sikerült halaadni, valójában azért kellett küzdeni, hogy annál a stégnél érjek ki ahol bementem, és ne sodorjanak be a hullámok a nádasba, ahol szerintem nem matulabácsik vannak hanem döglött halak meg a parti büfékben kapható összes italféle palackjai, és persze némi nád is, fedezékül a partról vízbe pisilőknek.

Újra megértettem miért is utáltam már gyerekkoromban is strandolni, mert a strandon meleg van, tömeg, letposott fű és eltaposatlan bogarak, leégett sörhasak és unottan cigiző családanyák, méla unalom és túlárazott lángos, nekem külön egy garantált leégés, valamint az érzés, hogy ha ez a pihenés, akkor én hadd menjek be dolgozni... És még bambi is kapható, rohadjon meg ahol van.

Mellettünk ráadásul bográcsozás zajlott, de nem az a vidám vízparti party, hanem mint mikor négy-öt hajléktalan táborozik a lakótelep szélén és egy felaprított szekrénysor lángjánál főzik a löncshúskonzervet. Bográcsozni ráadásiul eleve reménytelen ügy, bármit is akar az ember készíteni, a vége valami piros lé lesz állati tetemdarabokkal meg krumplival. (Répa nem kell bele külön, az majd lesz utána a hányásban.) Ha eredetileg gombás melegszenvicset szeretnénk készteni bográcsban meg citromfagyit, akkor is valami identitászavaros, a paprikás krumpli és a pörkölt között megrekedt izé lesz belőle, ami ugyanakkor nem gulyás. De a szúnyogokat talán távoltartja, és akkor mégsem volt hiába, igazából fokhagyma kérdése az egész. Ami egyébként vámpírok ellen is jó, elvégre vérszívók azok is, csak műveltebbek mint a szúnyogok.

Csendőri intézkedés

A nemzeti együttműködésnek csúfolt gumicsizmás akarnokság eddig sem szűkölködött a csendőrszellemű és párttitkárlelkű hűbéresekben, akik valamiért mindig a mások, főképp a beosztottjaik kinézetét, viselkedését és megnyilvánulásait igyekeztek bürokratikusan szabályozni, hisz egy igzai hűbéres felfelé nyal, lefelé tapos. A kretén fideszes polgármester, meg a kaposvári rektor a hülye dresszkódjaikkal, a klikesített iskolaigazgatók akik felsőbb engedély nélkül még azt sem árulhatták el a sajtónak, hány gyerek jár az intézményükbe vagy a vezetői állást megpályázó bírók, akiknek Szájerné Rémes Arrogancia főhivatalvezető asszony kíválóságáról kellett értekezniük a hozzá írt pályázatukban, mind ezt a lokálfeudalizmust mutatták meg a maga eredendő bunkóságában.

És ezekhez zárkozótt fel most a fővárosi törvényszék, ahol a frissen odaejtőernyőzött gazdasági igazgatóhelyttes képzeli magát egy ávósba oltottt tánc- és illemtanárnak. Az persze eleve vicces, hogy az elszámolások és költségtervezetek helyett a nádpálcás erkölcscsőszködéssel foglalkozik, dehát ez van , mikor a szakértelem helyére beül a sötétség, és valaki csak annyit lát a körülötte lévő világból,  hogy ez itt az ő kis szemétdomja, itt mostantól ő kukorékol.

A nagy vihart kavaró belső rendelkezésekből több portál is szemezgetett, de azért idemásolom  a legjobbakat (innen):

• A munkaidő 8.00-16.00, vagy ahogy az igazgatóhelyettes megfogalmazta: "kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t".
• Túlórázás esetén nem számít bele a túlórába a készülődéssel töltött idő. "Nettó egy óra fizetett túlmunka, egyenlő, nettó egy óra tényleges munkavégzéssel."
• Napi kétszer lehet rágyújtani. "A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból." 
• Tilos a személyeskedés. "Egymás segítő munkakultúra kialakítása az elvárásom, feltételek nélkül, a személyeskedés teljes elkerülésével."
• Tilos a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedés.

Személyes kedvencem a „tilos a személyeskedés“ kitétel, egy ilyen kategorikus tiltáshoz minimum definiálni kellene, mi is számít személyeskedének, miként fájóan hiányzik a pletykálkodás, az ügyeskedés, a munkahelyi közösség széthúzása és a többi, ötvenes éveket éveket idéző frázis precíz meghatározása. Pedig egy bíróságon mégis csak a jogi egzaktságnak kellene jellemeznie a belső kommunikációt is, úgyhogy szükség lenne egy nagyjából háromszáz oldalas végrehajtási utasításra is, meg persze a pontos szankciók meghatározására.

Az „Ildi egy ordas nagy ribanc“ mondat például személyeskedésnek vagy pletykálkodásnak számít-e, és mennyiben súlyosbítja a tényállást ha a harmadik, tehát már illegális cigiszünetben hangzik el, a hátsó kijárat és a kukák között félúton? (A megfejtés nyilván az, hogy Ildire rá kell állítani néhány fedett ügynököt, és ha tényleg ribancnak minősül - minimum, hogy másoknak ellenszolgáltatás fejében ajánl szekszet - az operatív jelentések tanúsága szerint, akkor a róla beszélő munkatárs pletykálkodott, ha nem, csak rosszinulatú személyeskedés volt az egész, súlyosabb esetben uszítás.)

A 15.55-kor a kikapcsolt gép előtt startra kész dolgozók problémája pedig egyszerűen megoldható, a sszámítógépekre nem kell ki/be kapcsoló gombot szerelni, az igazgatóhelyettes asszony pontban 16.00-kor (greenwichi középidő plusz egy óra!) saját kezével basssza le a főkapcsolót, amivel egyúttal kioldja a munkatársakat a székükhöz rögzítő hevedereket is. Ez a módszer -mármint csapjuk le a főkapcsolót és nincs több gond - amúgy remekül működött a minap a British Airways informatikai központjában is, másfél millió fontnyi kár igazán semmiség egy szakember határozott döntéseihez képest...

A büntetéseknél pedig a fokozatossság elvét kell érvényesíteni. A bűnösnek először csak önkritikát kell gyakorolnia (illegális cigizőknek mellékbünntetésként ki kell nyalniuk egy hamutartót is), aztán jöhet a nyilvános megszégyenítés, miszerint kaloda, megvesszőzés és végül néhány nap áristom, visszaesőknek nehéz vasban.

A pletykálkodás és  széthúzás ellen pedig be kelll tiltani a beszédet, a dolgozók (munkaerő, humánerőforrás, proletariátus) ezentúl csk írásban kommunikálhatnak, a cenzúrahivatal előzetes jóváhagyása után. A cigarettázást pedig teljesen be kellene tiltani, hisz mikor az emberek együtt cigarettáznak, rögtön pletykálkodni kezdenek, a helyett hogy a nemzeti konzultáció kérdéseinek jelentőségét vitatnák meg. Sőt, nem elég pusztán a cigrettát tiltani, hisz a kis szemétládák legfeljebb átszoknának a pipár, íg azt is titnai kell, a vízipipával, szivarral, bagóval és tubákkaal egyetemben.

Valamint be kellene tiltani azzt is, hogy egy bírósági dolgozó másik bírósági dolgozóval házasodjon, barátkozzon, egy buszon utazzon vagy egy utcában lakjon, hisz az ilyen helyzetek is a pletykálkodás, személyeskedés és az uszítás melegágyai, melyek kockázata a tilalommal jelentősen csökkenthető. (Az ügyeskedésé sajnos nem, azt a legtöbben egyedül is el tudják intézni.) Azok a dolgozók aki mégis házasok, megtarthatják az állásukat, feltéve ha fél éven belül elválnak, és igazolhatóan eltérő lesz az irányítószámuk. Az igazgatóhelyettes asszony természetesen ezt is személyesen fogja ellenőrizni.

Persze egyszerűbbb lenne a gazdasági komisszárhelyettes asszonyt egyszerűen elküldeni a fenébe, a cérnagyárban úgyis anyagmozgatót keresnek három műszakba, kádertemetőnek az is megteszi, ott legalább csak magában dünnyögheti a baromságait, nem pedig körlevelekben.

Energia, megmaradás

Donald trump, úgy is mint két lábon járó rendszerhiba, a rá jellemző primitív bunkósággal egyszer csak arra eszmélt reggel a klotyón, hogy ő márpedig felmondja az aktuális klímaegyezményt, mert a rendes gazdaság az mégiscsak olyan, hogy rég halott esőerdők meg dínók maradványait égetjük nagyban, akit ez meg zavar az annyit is ér. Egyfelől van még elég olajjá préselődöt dínótetem, másfelől meg egy trump féle seggfejet végképp nem izgat, hogy mi lesz ötven év múlva, ő már eleve hetven múlt, tartós tejet már csak óvatosan vesz, az a Föld melyen ő már nincs jelen, meg nyugodtan megérett a pusztulásra. Pont mint XV. Lajos, azaz utána a vízözön, ami az ő nézőpontjából jogos is lehet, elvégre a nevezett Lajos alatt még kitartott az ancien regime, csak az utódját, a tizenhatodikat fejezte le a hálátlan, ám erősen forradalmi utókor, már csak a példa statuálása végett is, elvégre a statuálás a lényeg.

Szerencsére meglehetős az egyetértés abban, hogy még egy trump sem tudja felülírni a természet és a piac szabályait, azaz ha a többiek ettől még jobban összezárnk az egyezmének betartása mellett, a felmelegedés negatív hatásai miatt meg már az olajcégek is aggódnak, hisz ők sem egy másik bolygóról teleportálják ide a benzint meg a kerozint.

És ehhez jön még hozzá, hogy trump sem lesz örökké elnök (remélhetőleg maximum egy cikluson át, és most arra is lehet esély, hogy ne töltse ki ezt sem), szóva könnyen lehet, hogy mire 2020 után élesben tojnák le a kibocsátási kvótákat, már egy olyan elnöke lesz az egybesült államoknak, aki életében már olvasott el könyvet, talán többet is. Mert trump ugye arra veri a fa... arra büszke, hogy ő bizony életében könyvet ne olvasott. (És mellékszál, de nyilván csak az tud büszke lenni arra, hogy soha egy könyvet el nem olvasott, aki nem olvasott el soha egy könyvet, így aztán a tévedésből elnök olyan mint egy ömagába dugott hosszabbító, igen rövid áramkör, áram nélkül.

Amúgy is vannak az olajnál, a szénél meg a földgáznál környezetbarátabb energiaforrások, még akkor is ha mindezek természetesek, csak pár százmillió év, mire újratermelődnek, például belőlünk, a dínók helyett. Így adódik a megoldás, hogy fűtsük az erőműveket emberekkel, kidobott okostelefonokkal, és politikai demagógiával, ezekből úgyis túl sok van, de ha ez nagyon radikális, lehet másfelé is indulni, ott van a szélenergia, a vízenergia, a napenergia, a holdenergia, az ufóenergia meg a szeretet és az összefogás ereje, bár az utóbbiakhoz erős hit is kell. És még ezek mellett is lehet újabb megoldásokban gondolkodni, feltalálhatná már végre valaki a hidegfúziót, esetleg az örökmozgót, például valószínűségi alapon:

Az ingyenenergia persze sosem lenne ingyen, az áram árának nagy része - az adóktól eltekintve is - a szállítás költsége, mert az remek dolog ha van egy fúziós reaktor valahol ezerötszáz kilométerre innen, és termeli ingyen az áramot, de a szállítás meg maga a hálózat így sokba kerülne, a villanyszámlánkon gyakorlatilag nem sokat változtatna az egész.  Úgyhogy mégis csak fel kellene találni a fészbuk-tüzelésűú erőművet, az úgyis van mindenkinek otthon sok, már csak azt kell kitalálni, hogy hajtsa meg a mosógépet meg tűzhelyet. Persze  legtöbb otthon hülyeségmeghajtással is működne, de a hülyeség nyilván sötét anyagból van, az után meg egyelőre csak sötétben tapogatóznak a fizikusok. Addig is igyon mindenki redbullt.

Dáváp

Azt mondják a tévében, valami reklámban, hogy ez itt az eddigi legjobb dávápolás. Csak háttérzajnak kellett a képláda, föl sem néztem a laptopból, csk elgondolkodtm, mi a fene az a dávápolás, illetve hogyan is kell csinálni. Hissz nem ismerek senkit aki dávápolna (szokna dávápolni), legalább is senkit aki beismerné, de még olyan humanoidot sem aki tudná mi az. A reklám szövegíróján kívül, napersze. 

Aztán húsz perc múlva újra dávápolt a néni a tévében, akkor már odanéztem, és elég lehangolóan „Dove-ápolás“ volt a megfejtés, és valami hónaljkenegető izét reklámoztak épp, amúgy teljesen feleslegesen, hisz én már rég rájöttem, hogy a fogkrém-szappan-mosogatószer hármassal minden lehetséges tisztítási/mosási ügy eintézhető a háztartásban, no meg a tisztálkodás. Ha a szappannak nem lenne olyan ocsmány íze, a fogkrém is megspórolható lenne, e tekintetben a mosogatószer (különösen a mostani gránátalma illatú) jobb választás, csak hülyén habzik tőle az ember szája, ettől még igen hasznos ha ruhát vagy hajat kell mosni. Plusz a fogkrém jó pattanásra is, lehet vele ezüstöt tisztítani és a szerencsésen gyógynövényes amodent árnyalatúra festett konyhában is javítani lehet vele a lepattogzott foltokat. Plusz a kutya nagyon utálta, úgyhogy mikor nagyon zavart a labrador-jellegű, elég volt rálehelni, ez majdnem ért annyit mint a porszívóval zajongás, vagy kádéenpésnek a Marx-összes.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy felesleges hónaljápolóval külön dávápolni (amúgy azt értem, hol van az ember hónalja, de melyik felette a hón?), ami meg amúgy is valami érdekes népszokásnak hangzik, mint a csujogatás meg a csűrdöngölés, csak egyel hátrébb a Néprajzi Lexikonban (illetve nem, megnéztem, tényleg nincs bennne), amikor jönnek a legények a jányokhoz dávápolni a pünkösd utáni hatodik kedd délutánján, subában a kukoricagóré felől, felhágva az ámbitusra, félrehúzva a firhangot, hangosan, teli torokból gajdolva hogy dáváp-dáváp. Esetleg hogy vápsuvápp, és szőkőévekben esetleg azt is hogy subidubi. És akinek erre azt válaszolta az ott lakó jány, hogy íííjjujujj!!! azt jól megkergették és onnantól mehettek együtt a fonóba libát címerezni, mert a dolog ettől hivatalos lett.

De ez a mostani hónaljkenegetéses dávápolás, ez valami városi elkorcsosulás, posztmodern métely, bezzeg az ősmagyarok még nyereg alatt puhították a hátrafelé nyilazást, nem fogllkoztk a hónaljukkl sem, hagyták hogy a szőrzet összenőjön a szakállukkal, így csak egyfelé nem kellett borotválkozniuk.

A hosszúhét vége

Közeleg a hosszú hétvége, a háromnapos, ami már hosszú, még nem annyira mint a karácsonyi, ami két hetes, de hát nekem úgysem mond semmit az hgy pünkösd, ehhez képest ki nem érdemelt a hétfői lazulás. Szerintem a pünkösd hétfő csak a keresztényeknek legyen munkaszüneti nap (de csak az igazi keresztényeknek, azaz a kádéenpések ne is reménykedjenek), a többiek meg választhassanak egyéb jeles napok közül, amikor nekik nem kell dolgozni.

Én például január huszonnegyedikét tenném a magam számára munkaszünetté: 1458-ban ezen a napon választották királlyá Hunyadi Mátyást akiről Erkel nem írt operát,  de születtek róla népmesék Helyei László hangján; sokkal később, ám e napon lett India miniszterelnöke Indira Gandhi; ezen a napon halt meg Churchill (született Sir Winston); ekkor született John Belushi a vagányabb Blues-testvér, meg én is, szóval simán lehetne ez egy privátim birosbetű a naptáramban: Másnak persze nem lesz kötelező pont ekkor ünnepelnie, legalább is amíg nem leszek uralgó főkirály, mert onnantól igen. És akkor nem csak úgy formálisan kell ám majd ünnepelni, kötelező lesz a szívből lelkesedés, az őszinte elérzékenyülés valamint a kis papírzászlócskák nagy mosollyal kísért lobogtatása, azaz mindenki nagyon boldog lesz e napon, különben a tömegbe lövetek.

De a pünkösdöt tényleg meghagyom annak, aki legalább alapfokon el tudja magyarázni mi az a szentlélek, miért pont galamb alakú, és miért mindig hétvégén akar kiáradni. (Én úgy képzelem, arrafelé az idő máshogy működik, nemigen számít hogy hétköznap van-e vagy sem, úgy értem egy szentlélek nem jár nyolcra dolgozni, így nem akkora dolog, hogy szombaton tovább alhat, és gondolom a mennyek országában az itteni pirosbetűs ünnepeken is nyitva vannak a boltok és még melegen kiér a pizza.) Vagy az van hogy mindig árad kifelé, csak ilyenkor sokszoros szorzóval számít, aranykártyás ügyfeleknek bónusszal? Mondjuk nekem nem pont a kereszténységben vannak törzsutaspontjaim, máshol gyűjtöttem a kilométereket, esetleg megtarthatnám a janmastamit vagy a divalit, ha már mozgó ünnep kell, mert legalább ezeket is a holdhónapok alapján számolják.

És lehet hogy csatlakozom majd a Repülő Spegettiszörny Egyházához, ez egy remek pasztafáriánus gyülekezet, tisztelik a tésztára és húsgombócra emlékeztető Spagettiszörnyet, aki megteremtette a hegyeket, a fákat és egy törpét, majd visszavonult a mennyországba, ahol beindította a sztriptíztáncosnő-gyártást a sörvulkán tövében, Egy ilyen kellően punk vallásnak biztos érdekes ünnepei vannak, és remélhetőleg elég sok is, csak van valahol egy karibi banánköztársaság, ahol államvallást lehetne csinálni belőle, ott aztán lehetne munkaszüneti nap pünkösd is, a paradicsomszósz kiáradásának ünnepe. Ketchup-vasárnap, ketchup-hétfő, szerelemcsütörtök, dobszerda.

Előjelek

Van az, amikor már a látszat sem számít, kell a pénz a haveroknak és kész, pénzt pedig pártunk és kormányunk háromféleképpen tud csinálni. Vagy matolcsy hauptbankfhürer nyom egy csomó bankót stikában (ez a kevésbé jó), vagy tanácsadókra/tanulmányokra költünk milliárdokat (elvégre azt tudományosan kell megalaponi, hogy esőben vizes lesz az autópálya, vagy hogy a hatos metrónál utasokkal is kell számolni), de legjobb a hirdetési kampny. Ez túinvan hasznos: egyfelől már megint az állampárt /kormányállam / pártkormány üzenetétől hangos megannyi óriásplakát, és róluk ír a rádió, másfelől meg annyi szép milliárdért lehet rendelést feladni nyuszi rokonainak, barátainak és üzletfeleinek, azzal a sok szép nullával. Hisz a nulla a legszebb szám, szép kerek és akkor jó ha sok van belőle, egy tetszőleges természetes szám mögött, kormányzati szinten is a gazda szeme hizlalja a nullák számát.

Most például a nemzeti konzultációnak csúfolt uszítás „sikerét“ köszönnék meg nekünk a mi pénzünkből, gondolom kurva drágán. Hisz büszkék lehetünk rá, hogy majdnem nyolcmillió választópolgár több mint háromnegyede leszarta a fideszkádéenpés levélszemetet, és eszébe sem volt visszaküldeni. Ők persze rra büszkék, hogy a választópolgárok kevesebb mint negyede sötét barom, és ilyen primitív ostobaságok visszaküldésével tölti az idejét, persze lehet hogy az 1,7 millióból vannk párezren, akik a kukába dobás utáni második legjobb megoldásként faszt rajzoltak a „kérdőívre“ és úgy adták fel.

De hogy erre újabb reklámkampányt húzzanak fel, az annyira pofátlan lépés, hogy lassan tényleg közeleghet az armageddon, bizony mondom néktek, ezek már a végidők jelei, semjészoltnak biztos súgtak fentről, így ők már tudják, mikortól nem lesz holnap, úgyhogy addig is jól akarják érezni magukat, az meg nyilván nincs ingyen.

Én az ellenzék helyében nagyon figyelném, mikor indulnak meg a kormánypártiak májámiba meg laszvegaszba, vagy ízléstől függően tajföldre táj kaját enni táj lányokkal/fiúkkal, vagy mikor kezdenek el olyan önfeledten sajtótájékoztatni, hogy már majdnem őszinték. Ezek mutatják majd az utolsó napol eljövetelét, amikor tudják, hogy már minden  mindegy, már mindent szabad, egyszer az életben legalább. Én már látok ezt-azt...

Hosszútávolvasás

Ez olyan mint a hosszútávfutás, csak könyvekkel. Merthogy nem tudom nem észrevenni magamon, hogy egyre vastagabb könyveket olvasok, egyre katonásabb tempóban, heti és napi etapokra beosztva. Most például kivettem egy terjedelmes trilógiát a könyvtárból, összesen közel kétezer oldal, megnéztem mikorra kell visszavinnem (hosszabbításokkal együtt), és azóta napi százoldalas adagokban kell fogyasztanom, Mert csak így végzek vele időre, és persze hagyok némi biztonsági rést is, hátha egyik nap csak nyolcvan oldal sikerül, másnap meg egész esete cselekményes pornót nézek és/vagy cikket írok pénzért, esetleg időlegesen elfejtem a latin betűket.

És a táv teljesítéséhez ki kell használni minden alkalmat, hisz munka, házimunka, ábrándozás, aggódás és bambulás a napi program, ezek mellé kell bepréselni az olvasnivalót, így aztán olvasok a vécén és a fürdőkádban (harmincvalahány éve biztos), de nem olvasok evés közben, illetve igen de netes portálokat, nálam az evőeszköz mellé laptop is jár az ebédhez, viszont könyvet olvasok a buszmegállóban, a munkahelyen szünetben, a bankban soromra várva, viszont a vonaton, repülőn és szénásszekéren inkább alszom, engem bármilyen jármű rövid távon elringat.

Ennek az egészenk az az értelme, hogy mostanában egyre komolyabban eluralkodik rajtam a mélyen bennem lakó lovassági tiszt, a percmutató szerint élek, élére vasalom a bevásárlólistámat és preszókratikus filozófusokat olvasok fel a szobanövényeknek, csak a miheztartás végett. 

Ez nálam onnan lehet, hogy diéta címszóval egyfolytában figyelnem kell mit eszem, én bármelyik ételnél a kalória/szénhidrát tábláztot előbb nézem meg a boltban, mint azt, milyen ízesítésű, emnnyibe kerül, mi a halmazállapota, illetve egáltalán mia francot is tartok a kezemben, ami sárga zacskóban van és százötven kalória van benne. Vaníliás ízben.

És ez a élelmi percízkedés egyre inkább kisugárzik az élet egyéb területeire, pont mint a fogfájás, ma már a teknőstáp csomagolását is elolvastam rutinból, miután fogpiszkálóval tisztogattam ki a sószórón a lyukakat. Úgyhogy egy napom am úgy néz ki számokban, hogy hét óra alvás, huszonhármas busz,  nyolc óra munka, kétezer kalória, hatvan perc intenzív mozgás és száz oldal (ez esetben) űropera. Tisztára mint egy porosz tiszt, komolyan mondom, néha már kedvem támad lerohanni Lengyelországot, különösen ha Laibach-ot hallgatok előtte.

De mindez nem valami sötét, militáns hangulat, én háborús agresszorként is kifejezetten derűs, pozitív energiákat sugárzó alak lennék, tényleg csak akkor gyújtanék fel falvakat ha nagyon muszáj, és zokszó nélkül enném a harci tojáspor-konzervet. Persze csak akkor, ha már túl vagyok a napi száz oldalamon, mert ha még nem, véreskezűséggel kompenzálnám a frusztrációmat, a kommandósaimmal megszállnék egy könyvtárat és a túszul ejtett civilekkel egész nap platóni dilógusokat olvastatnék, elrettentésül. Esetleg szellemi gladiátorjátékokt rendeznék, aki rosszul érvel, nem kap rétest estére. A többiek sem, csak nekik sejtelmük sem lesz róla, miért?

De én teljesítem a kötelességem, megyek is olvasni (még negyven oldal!), máma már nem hasadok tovább.

Indulatnyelvészet

Mostanában határozottan az indulatnyelvészkedés jeleit fedezem fel magamon, avagy zavar ahogy mások használják a nyelvet. Nem az hogy rosszul (úgy eleve nem lehet, mert ha értem akkor okés, ha nem akkor meg szimplán csak nem az a nyelv), hanem hogy mások. Mert a mások legtöbbször kerülik a barokkos körmonatokat, a trágárságot teljesen diszfuncionálisan használják, és olyan fordulatokkal élnek, melyek hallatán az ember legszívesebben páros lábbal rúgná szájon a beszélőt. Amitől ő maga ugyan seggre esne, de akkor is.

Például „Úgy hidd el, hogy...“-al kultúrember nem kezd mondatot, ez olyan súlyosan proli modorosság, hogy leglább nincs is semmi értelme. Odáig még megvan, hogy az illető épp valami orbitálisat készül hazudni, ezért nyomatékosítja, hogy bár a közlendője hihetetlen de igényt tart rá hogy elhiggyék, azonban nyelvtanilag értelmezhetetlen. Mégis hogy higgyem el??? Állva, ülve, naiv rajongással vagy csak alig-alig?

Egy másik negatív kedvencem az, mikor valaki a vesszőket az „érted“ szó beszúrogatásával helyettesíti: „Elmentünk a teszkóba érted, kellet venni érted ilyen izéket, amik kellenek hozzá érted...“ Ennek az értedezésnek (ez amúgy angolul a „you know“-zás) járulékos funkciója, hogy leglább hangsúlyozni sem kell, ami igen hasznos ha az ember amúgy is hadar, bár nem világos miért is kell hadarnia annak, akinek amúgy sincs túl sok mondanivalója. Se szókészlete, hogy kósza gondolatait kifejezze, persze lehet hogy pont erre jó az értedezés, kitölti a lyukakat a szövegfolyamban. Innen nézve az érted az új izé, a szofisztikáltab ööö...-zés. Én persze statárialisan lábon lőném azt, aki így beszél, de hát ez az indulatnyelvészkedés lényege.

Párja a mondat végére elhelyezett „...hallod?“, aminek szintén semmi értelme, hogy hallom-e, arra érdemes az elején rákérdezni, de ha mégis azt akarja vele mondani a másik hogy „hát még ilyet“ esetleg hogy „ez aztán fura“ akkor nyugodtan mondhatja azt is, én lenni beszél madzsar kicsit.

A politikai nyelvhasználat meg persze a nettó pöcegödör, ott sohasem azt mondja senki, amit akar, hanem azt ami még épp tűri a nyomdafestéket (na jó, inkább a pixelt), így a „Felhívnám Répa Endre képviselőtársam figyelmét, hogy nem mellesleg kapja be a faszomat!“ helyett annyit mondanak hogy „soros embere“ és azt gondolják a párbajt kívánó vérigsértés ezennel meg is történt. Innen nézve a soros az új bazmeg és fasz kettő az egyben, kurvaanyád tartalmú extra kondicionálóval. Ha valaikre sorost mondanak az olyan, mintha bazi nagy narancssárga pöttyökkel esene ki a paintball-ból, miközben teljesen hétköznapi sértéssé válik, ma már minden jöttment sorost mondhat a szomszédjára ha mondjuk az az az ablaka alatt galambokat etet. Meg a macskájával.

Márpedig ez szegényíti a magyar nyelv sértéseinek legendás sokféleségét, unokáink már nem fognak tudni tíz percig káromkodni egyhuzamban, szóismétlés nélkül, ha a kapával belevágnak a lábujjukba, vagy indokolatlanul hamar elfogy a szilvapálinka. És ezért a jelen politikusnemzedéke lesz a felelős, talán megérne a téma egy kormánymegbízottat, jó fizetéssel, titkárnővel, benzinszámlával. (Gankszta Zolit helyettes államtitkárnak, őt legalább nem kell dekódolni.) És hát milyen vicces lenne, ha például a parlamentben mindenki azt mondaná, amit komolyan gondol, egy plenáris ülésen fél órán belül vérbe folytanák egymást, a nép nagy örömre, aki meg pont erre gondolt, igazán komolyan.

És ehhez elég lenne precízen és választékosn sértegeni egymást, hiába, a szó veszélyes fegyver.

(És amúgy a sorosozásról jut eszembe: dajcstomi azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy Soros annyira utálja a felcsútit, mint a szikkadt szart. Ami szerintem már elég jó nem-mellébeszélés, viszont még nem elég pontos. elvégre a szikkadt szarnál jobban utáljuk a frisset, a ház előtti fehérre aszalódott kutyakaka csak fele olyan gusztustalan, mint ami még gőzölőg, különös tekintettel a szagokra. Azaz ha valakit igazán, szívből gyűlöl az ember, azt inkább hasonlítsuk a friss szarhoz, de ha dajcstomi ragaszkodik a szikkadthoz, akkor ezzel azt kommunikálja, hogy másokat még jobban, szóval a felcsútinak még dolgoznia kell az első számú közellenség címért. Ha már láthatóan erre hajt.)

Nyelvében fél

Erdogan török elnök és wannabe diktátor betiltotta az aréna szó használatát a sportlétesítmnyek nevében, mert a régi rómaiak népszórakoztatás jellegű vérfüdőkre használták az arénákat, és az mégis csak tűrhetetlen, hogy mindenféle focisták meg kosárlabdázók ilyen szörnyű emlékeket idéző helyeken népszórakoztassák a közönséget. Még a végén mészárlás lesz egy leppatanóból és oroszlánokkal tépetik szét a lesen lévő védőt. (Ezt muszáj volt beszúrnom, mert tegnap végre megtudtam mi a fene az a les - már azon kívül, hogy magas fa izé, ahonnan ártatlan és fegyertelen állatokat mészárolnak felfegyverzett seggfejek - ami igazán szép egy tőlem, aki életében még nem nézett végig focimeccset, de legalább nem is érdekli az egész.)

Édekes amúgy hogy a török főfaszinak az örmények ellen elkövetett újkori népirtás például annyira nem fáj, hogy Törökországban beszélni is tilos róla, de orchidea-finomságú lelke beleremeg, ha a galdiátorviadalokra gondol, és mint minden rendes diktátor, nem létező problémákat próbál megoldani, hanem szavakat (és ezen keresztül persze gondolatokat) igyekszik betiltani, ami nyilván egy nettó marhaság, hiszen a nyelvvel sok mindent lehet tenni, de a hatalmi parancsra valahogy kevéssé érzékeny. Hisz a nyelv az a mód, ahogyan egymással kommunikálunk, és sem az Akadémia, sem a kormány nem mondhatja meg, mlyen szavakkal és fogalmakkal gondolkodjuk és beszéljjünk másokkal. (Mert George Orwell disztópiája, az 1984 újbeszélje és duplagondolja bár fenyegető rémkép, de valóság csak egy valóban totális diktatúrában lehet, olyan meg nincs, bármit is mondjanak a gyíkemberező paranoiások.)

Az viszont nem teljesen világos, miért pont az aréna szó verte ki erdogannál a biztosítékot. Ennyi erővel be lehetne tiltani a tábor szót is, hisz emlékszünk még Auschwitzra. (Tényleg, nem is értem, a németek miért nem találtk ki valami jobb nevet a lager sörre, elvégre kulturális érzékenység is van a világon...)

Vagy megpróbálhatná kiírtani a trágárságot komplett, figyelmen kívül hagyva annak létező irodalmi stílusértékét, hisz a trágárnak tekintett szavak forrásvidéke a szex, a prostitúció, a vérfertőzés, a salakanyagok ürítése és Isten teológiai pozíciója, illetve ezek változatos kombinációi. Az viszont világos, hogy trágárság mindig lesz, ha nem lehet leírni/kimondani azt hogy fasz meg picsa, ha nem lehet a teremtőt negatív értelemben emlegetni, akkor majd a fütyi meg a punci lesz a trágárság csúcsa, és azt kell majd üldözni a törvény erejével, mert akármilyen kiterjedésű is a nyelv adott pillanatban, mindig van neki széle, mindig vannak olyan szavak, melyek kijelölik a határokat, hogy na ezt már mégsem kellene. És ha majd a fütyi is be lesz tiltva, dühös fociultrák arra szólítják fel ordítva a bírót, hogy kapja be a bögyörőjüket, anyuka tévé előtt meg befogja a gyerek fülét, mert ezek a mocskosszájú alakok ilyen vérlzító trágárágokat üvöltöznek. Így mondjuk el lehetne jutni az orwelli példázathoz, mikor is évről évre egyre vékonyabbak lesznek a szótárak, de ehhez még annál is diktatúrább helyzet kellen, amiről erdogan csak nedves álmaiban vizionál.

Esetleg tiltsuk be a kereszténységet, elvégre keresztes háborúk plusz szent inkvizíció egyenlő szovjeturalom (csak egy másik szakállas forradalmárral a zászlókon), plusz a római arénákban gyakran léptek fel keresztények is, főleg állateledelként, és hát ez is micsoda rémes konnotáció már...

Mióta azt mondták hogy cukorbeteg vagyok, én betiltanám az összes karamellás-mogyorós csokit, azok reklámjait, sőt a szóösszetétel kimondását is, elvégre micsoda dolog, hogy ezek a karamellás-mogyorós rohadékok naponta provokálnak a boltban, meg a tévében. Márpedig az enyém mára már népbetegség, a demokrácia meg ugye népuralom, és csak azért nem követelek szigorú anticsoki-terrrort, mert azért kapni édesítőszerrel kszült csokoládét is, többek közt kókuszosat, ami elég ok arra, hogy megmeneküljön a világ. A sztívia az emberiség harmadik legnagyobb találmánya a science-fiction és a szeletelt kenyér után.

Sötétség bármikor

Lakossági fórumot tartott Kispesten a kormánypárt közröhögéssel kísért legújabbkori főalakja, a Rezsidisznó személyesen, ahol a nemzetinek nevezett, konzultációnak csúfolt izét népszerűsítette. És most nem is rugóznék azon, hogy ez a „lakossági fórum“ néven futtatott nyugdíjas pártaktíva mennyire messziről bűzlő módon pártállami kommenista tempó, ezen már nem akadok fenn, hisz jelenleg is egy bolsevik párt van hatalmon. De a kommunikált tartalom, az tényleg rémes.

Először is: nemzeti koznzultáció nincs. A nemzeti itt annyit jelent hogy fideszes, legalább tizeöt éve használják magukra ezt a jelzőt változatlan pofátlansággal, mintha ők lennének a nemzet és csak ők, a konzultáció  meg sima fasiszta propaganda. (Most kissé elgondolkodtam, leírjam-e azt hogy fasiszta, de nincs más választásom ha egyszer az, eme kérdőívnek álcázott aljas uszítás után még gömbös gyula is megnyalná a tíz virsli ujját, pedig ő igazi fasiszta volt, öndefiníciója szerint is.)

És ezt a fasiszta propagandát postázta nekem a kormány a saját adófizetői pénzemből, hogy aztán valami minden eddigit alulmúlót hazudjon a képembe, az én még több pénzemből. Király.

Másodszor: a sokadik tudósítást olvasva a sokadik remek lakossági verbális autodafé megrendezéséről, nem tudom nem észrevenni, hogy a kormánypárti droidok még annyit sem bírnak értelmesen kinyilatkoztatni, ami abban a nyomorúságos „kérdőívben“ áll (fáj a kérdőív szót még idézőjelben is leírni ebben a kontextusban, sikít a bennem eltemetett szociológus), így egyfelől marad a processzorba beégetett három modat recitálása, és mikor már ők is unják, saját skizoid vízióik, üldözési mániáik és házilag barkácsolt (magyarul hómméd) összesküvés-elméleteik elődása következik, melyek legalább szórakozatóak, noha ijesztő belegondolni, hogy ezeknek a pszichopatáknak amúgy mekkora hatalom van a kezében.

És ebben a szellemi ámokfutásban a rezsidisznó létségtelenül a legmélyebbre  megy, én mondjuk már eleve nem értem, hogy mondhatta bárki a kormánypártnál azt, hogy milyen jó arc ez a szilárd, meg milyen penge kommunikátor, toljuk őt a média elé, meg a pártvezetésbe. Miközben csak zsírfejben, ostobaságban és nagyszájúskodásban menő a csávó, de a felelős politikust valahogy mégsem ezen tulajdonságok mentén írnám le, ha valaki pisztolyt nyomna a halántékomhoz.

A Narancs tudósítása szerint most is remek monológot vágott le, best of fidesz diszkóritmusban, a „sorosozás“ nevű urbánus népszokás keretében, opcionális komcsizással, és olyan remek mondatokkal, mint hogy Brüsszelt a Kommunista kiáltvány alapján hozták létre. E szerint a fickónak tényleg elmentek otthonról, illetve nem olvasott Marxot, mert ennek a marhaságnak akkor sincs értelme, ha jóindulatúan feltételezzük, hogy "Brüsszel" itt nem a várost jelöli, hanem az EU központját. Meg a NATO-ét, ha már itt tartunk, lehet hogy azt is a Marx-Engels szerzőpáros találta ki a Genfi-tó alján egy búvárharangban?

Meg mondta azt is, hogy aki teleszüli a világot, azé a világ. Nem tudom miért ekkora kattanás a bolsevik jobboldalon ez a teleszülés, én még ott tartok, hogy emberiség van és nem ugrálok törzsi totemek körül, tőlem szülje tele a világot akinek pont ehhez van kedve, én úgysem akarom teleszülni, szóval nekem senki nem konkurencia, teleszülésileg. (Meg amúgy sem elég széles a medencém, méhem meg csak akkor van, ha betéved egy az ablakon, de attól meg sikoltozom, ahogy az egy rendes rovarfóbiástól elvárható.)

Viszont fideszék tényleg azt képzelik, hogy szülni az ilyen hazafias izé, a szülés az leendő humánerőforrás, alattvalók, adfizetők és törzsszavazók előállítása, valamint főleg állami programok és párthatározatok szerint működő politika program. Tényleg valahol a hatvanas-hetvenes évek határvidékén járnak fejben. Mert fizikailag meg Ibizán, ami a korabeli kádereknek azért nemigen jött össze.

És ebben a pártban régen még a Pokorni volt alelnök, már akkor gondoltam hogy fog ő még hiányozni, és tényleg, előbb jött smittpál (az álamfő), mára meg sikerült a rezsidisznóig zülleni. Az agresszív kisnagymalacig.

Rejtőernyő

Amikor én ernyőt viszek magammal nem esik az eső, ma is úgy sikerült nem megáznom, hogy egész nap magammal cipeltem egy ernyőt. És ugye nem esett, mert ha esett volna tuti megázok, az ernyőt ugyanis nem nagyon lehet kinyitni, de ha mégis, összecsukni nem tudom, ha viszont szél is van (volt szél), nem is kell vele vesződni, szétkapja a picsába és lehet egyből kidobni.

Van egy remek esőkabátom is, szép kék és olyan mintha hengerelt gumicukorból lenne, igazi gumisszaggal, csak abban meg úgy nézek ki mint egy óvodáscsoport, pontosabban annak egy tagja, bár korra és kilóra lehetnék egy kisebb csoport. Minden esetre az esőkabát bonyolult műfaj, csak akkor praktikus ha itthonról megyek hazajönni, azaz közben nem kell levenni, mert egyfelől mindent összecsöpögtetek vele, másfelől magamat is, miközben megpróbálom a tasakjába visszagyűrni, rokonoknál, boltban, postán magamon tartani meg kínos, plusz bele is rohadok negatív percek alatt. Azaz ideális kutysétáltatáshoz, esőben kirándulshoz, esetleg városnézéshez, de kutya ugye már nincs, esőben kiránduljon az akinek két anyja van, a várost meg már láttam sokszor. (Londonban meg sosem sikerül megázni, ott kulturáltan mindig akkor esik főleg, mikor mi alszunk, vagy hosszabban időzünk valami fedett helyen.)

És mindez természetesen elmélet, hisz ma itt nálunk nem esett, illetve majdnem de meggondolta magát, máshová ment esni, én meg csak itthon jöttemm rá mitől nehéz a táskám, mikor már mindent kipakoltam belőle, még azt a két süteményes villát is, amit valami előttem is rejtett okból hurcolok nem tudom már mióta, oda-vissza a munkahely-lakás viszonylatban. De legalább a fogyatkozó villák rébusza megoldódott, legaalább is részben. (Eddig az volt az elméletem, hogy parajelenséggel állok szemben, mert mintha egyre több bögrém lenne az egyre kevesebb villával párhuzamosan, vagyis nyilvánvalónak tűnt, hogy a villák bögrévé változnak, ami nem jó, mert bár a bögrére is fel lehet tekerni a spagettit, de rohadt nehéz leenni róla.) És deviszont még mindig meg tudok lepődni, hog jé, a kábé tíz éve  hordott táskámon van egy rekesz, amit valahogy sosem akarok észrevenni, és abba tettem reggel az ernyőt (a helyesírás ellenőrző szerint: Ernőt), most meg találok mellette egy Gandhi-életrajzot, fél marék golyóstollat, és a két villát. Meg a rég nem látott tébékártyámat. De legalább már nem csdálkozom miért nehéz a szerintem üres táskám, és most  egy darabig nem akarom mindenáron az ufókra fogni. Van nekik elég bajuk a gyíkemberekkel is.

Folytassa pápa!

A hosszú hétvégén (ami csak vasárnapból állt, de még ott volt a szombat este is, szóval nem panaszkodom) behabzsoltama a The Young Pope, avagy  az ifjú pápa című sorozat első, és ezidáig egyetlen évadját, mert az első két rész után nem tudtam leállni vele, némileg beszippantott, ami a Dr. Who óta nem fordult elő velem, mivelhogy nemigen akarok srozatokat nézni. Nem érdekelnek ugyanis a szuparhősök, a terroristák, a nyomozók, bár jut eszembe a Dextert egy darabig elég hűségesen néztem, csakhogy egyszer csak elegem lett a történet újabb és újabb csavarjaiból, pedig eleinte érdekes volt, hogy az ember egy majdnem szimpatikus sorozatgyilkos főhősért szoríthat.

Nade a pápás cucc: hát először is nem Pápán játszódik, ez úgyszólván már a legelején kiderül, mikor is folyton Rómát mutogatják, igazából a The Old Vatican jobb cím lett volna, a főszereplők ugyanis egyértelműen a reneszánsz és barokk fogadótermek, kerengők és erkélyek, a parkok és sétányok és szökőkutak, melyekben vagy melyek körül humán mellékalakok mozognak, pont annyira jelentősen, mint egy vasúti terepasztalon a kis festett figurák. Ott is mindenki csak azt lesi, mikor jön ki a gőzmozdony az alagútból, a peronon várakozó ólomkatonák csak a szükséges díszlet. Miként itt is a jövő-menő apácák, papok és turisták, akik legtöbbször csak páran vannak, épp csak jelzésértékűen. Igazából a pápa meg néhány intrikus bíboros számít csak, persze főleg a pápa, akit Jude Law alakít elég jól, amennyiben tud sokáig hideg cinizmussal nézni (mondjuk a fején kívül mással nem is kell játszania, a nagy barokkos jelmezekből csak az látszik ki), sátánian vigyorogni, és teátrálisan imádkozni. Visszatérő elem, hogy az audiencián fogadott fontos emberek rendere azt hiszik hogy elaludt a székében, mire közli, hogy csak imádkozott, ami érdekes, mert tíz részből nem derült ki, hogy hívő-egyáltalán, mondjuk lehet hogy nem, az csak zavarná az uralkodásban.

Mert XIII. Piusz (avagy Lenny Belardo az államokból) egy gyakorló pszichopata (bár a vége felé a nézőnek az gyanúja, mintha mégis csak lenne lelke), kiszámíthatatlan hangulatember, ókonzervatív forradalmár, perverz diktátor és verbális inkvizítor, miközben néha drukkolunk neki, hogy tegye már tisztába az egyházat, melynek élére került, természetesen ócska hatalmi taktikázások nyomán.

Az epizódok amúgy kurva lassúak, leginkább vicces csipkékbe öltözött főpapok beszélgetnek benne főpapi palotákban vagy mediterrán kertekben sétálva, de a szövegek (und a képek, azok már túl szépre fényképezett képek) annyira erősek, hogy a sorozat tökletesen adddiktív, az meber megnéz belőle még egy részt, aztán még egyet, és na jó még egy utolsót, de ott meg nem lehet csak úgy abbahagyni, és ez így mehet éjszakába nyúlóan.

És a hírek szerint lesz következő évad is, bár állítólag Jude Law nélkül, egy újabb pápával, ha már az eddigit akár ki is nyírhatta Paolo Sorrentino az író-rendező, mert hogy él-e vagy hal-e a végén, azt taktikusan nem kötötte a nézők orrára, gondolom azért, hogy bármerre folytathassa. Amúgy majdnem mindegy is, csak folytassa, bár én nem bánnám, ha egyelőre maradna XIII. Piusz.

Tömegpusztító médiákok

Pártunk és kormányunk (ártunk és ormányunk?) ma már rég nem a tizenkét évesek szintjén kommunikál, jelenleg valahol az óvoda középső csoportja környékén jár, eljutva az egyszavas üzenetekig. Felháborító! Valamint Soros! És Brüsszel!

Ennél egy lépéssel sem megy tovább, nincsenek összetett mondatok, nincs érvelés, mondjuk minek is lenne, ezzel a végtelenül primitív uszítással már rég nem az ellentábor híveit vagy a bizonytalanokat akarják meggyőzni, csak a szektás, birkamenetelő híveket egyben tartani. Ők ugyanis nem egy politikai irányzat követői, még csak nem is egy párt elkötelezett szavazói, hanem Magyarország legnagyobb vallási szektája, Agyarországé ha már a kezdőbetűk elhagyásával szórakozom, ők lennének kis hazánk agyarország része. Nekik meg pont jó, ha a rezsidisznó azt mondja hogy Soros a hibás, Brüsszelben mindenki Soros, és a tisztánlátás kedvéért hozzáteszi, hogy egyébként is Soros.

Amúgy bátor, avagy önbizalomtól túltengő az a párt, amelyik egy rezsidisznót mer a szervezet egyik arcává tenni, aki simán elismeri egy interjúben hogy ő ugyan nem túl okos, de a főnöknek bármikor benyal a meleg szarig és szerinte ezt elvhűségnek hívják, pedig csak szimpla talpnyalás, plusz szépemlékű kutyámnak több szabad akarata, önállósága volt, mint tetszőleges fideszkádéenpés droidnak.

És mostanában szép lassan a rövid pórázon tartott házi sajtó is erre a szintre süllyed, kedvencem e műfajban az origo, aki miután megírta hogy Soros meg akarta ölni az anyját (nyilván Brüsszel is meg akkarta ölni az anyját, sőt valószínűleg meg  is ölte, hisz hallott valaki valaha Brüsszel anyjáró? na ugye!), mst eljutott odáig, hogy a Momentumos csávók simán csak Lenin-fiúk, ami felháborító, különösen a női aktivistáknak, akik még annyit sem értek, hogy leleninleányozzák őket. (Ez de szép szó lett: leleninleányoz.)  Nekem egyébként közhelyeket puffogtató nyomolús yuppieknak tűnnek ezek a momentumos hellófiúk-leninlányok, de azért valahol Berija és Oszama Bin Laden közé pozicionálni őket legalább is aránytévesztés. Mert ugyan ki tudja miért, begaloppozztak az origo szerkesztőségnek alig nevezhető irodájába (merthogy az ott a propagandaminisztérium ostobaságügyi főosztálya), és szakállas főmomentum (akit én valamiért legszívesebben Mikkamakkának hívnák, van benne valami alapvetően kandúrszerű, a lázárervini értelemben) szerinte karakánul, mások szerint kínosan verbálisan zaklatni kezdte a róluk lejáratót író médiamunkást, de azért ez még nem a magyar 9/11, bármennyire is rettegnek a derék sajtóvonalon pártmunkás elvtársak Mikkamakkától.

Meg elég nevetséges, hogy kormány alfeléből ki sem látszó „újságírók“ kezdenek el itt színpadiasan félni, mikor nekik tényleg van az a pénz, és mögöttük a filmügyi fodrász, a Nemzeti Együttműködő hörcsög áll (parkol a Bentley-ével), és ő fúja nekik passzátszél helyett is a szivarfüstöt. Oké vajna endre nem egy Soros (például egyetlen jótékonysággal foglalkozó alapítványáról sem hallottam még, nem alapított egyetemet, nem írt könyveket, ő csak annyiban Soros, hogy ő is sokkal fiatalabb feleséget hord divatkiegészítőként), de kis haznk geopolitikai realitásában ha valaki mögött ő áll, akkor ott kérem nem kell beszarni, ott állva van!

Viszont érdeklődve várom, a Lenin-fiúk után mitől kezd el majd félni az origo, szerintem ideje lenne újra elővenni a terrorista migránsokat, ők valahogy úgy ellaposodtak a sok sorosista brüsszel-bérenc árnyékában (ez de szép képzavarra sikeredett), ideje lenne egy komolyabbatt rettegni tőlük. Akik ugye a román-magyar határon akarnak belépni a ZEU-ba, legalább is a bakondi nevű miniszterelnöki főtábornok szerint, aki ez alapján több mint tíz éve nem fogyaszt híreket, kimaradhatott neki a románok 2007-es csatlakozása. (És az MTI persze korrigál, de én inkább elhiszem azt a verziót, hogy a főtábornok hülye, ez nyilván benne van a munkaköri leírásában is.)

A kormáy házi médiájában meg nekiálllhatnak gyakorolni, hogy kell egy  mondatba foglalni a Soros, Brüsszel, migráns és rezsicsökkentés szavakat úgy, hogy továbbra is kerüljék az összetett mondatokat. Különben jövőre a választási kampányba már csak annyit bírnak majd üzenni a szektánk, hogy hörrr, meg helóheló esetleg hogy nemá!

Information is the weapon of mass destruction.

Kertitörpe-esztétika

Ma láttam egy ablakból kilógatott, létrán mászó Mikulás-figurát, ami így májusban kissé fura. Decemberben mondjuk roszabb a helyzet, olyankor végtelenül kínos. Úgy tíz éve, mikor megjelentek az ablakból lógatott Mikulások, mintegy öt percig még vicces is volt, de ahogy tíz-tizenöt félméteres kövér fószer rohamozott egy tízemeletes lakótelepi házat, az már inkább szánalmasnak tetszett, és a helzet évről-évre romlott. Viszont a huszonöt fok, napsütésben kifejezetten vagány, punkos gesztus kilógatni egy karácsonyi giccset, én a vállalkozó szellemű lakó helyében a lakásajtóra is tennék egy mozgásérzékelős éneklő műhalat, hisz nincs is annál mókásabb, mint mikor özv. Ló Béláné egy félemeletnyire hajítja a harminc tojással bélelt bevásárlószatyrát, mikor ráüvölt egy plasztik ponty, hogy „Óóóldmekdonáldhedafarmhéjahéjahó!“

Mondjuk nálam is kint van még  karácsonyi műfenyű (az egyik), mert egyfelől nem volt hova tenni, másfelől meg a sarokból hiányzik valami bazi nagy szobanövény, ami volt ott korábban, és a műfenő legalább zöld, meg erősen hunyorítva, naplementekor szinte igazinak látszik, bár valódi növények ritkán nőnek ki fém karácsonyfatalpból. De legalább nem kell öntözni, attól amúgy sem lenne nagyobb, csak rozsdásabb az alja.

Viszont a karácsonyfán kívül már nem alkalmazok semmilyen ünnepi dekorációt, húsvétkor nem lógtak festett tojások a sehol, a többi ünnepre meg ötletem sincs (tekintettel arra, hogy nem tartok halloweent), tényleg, mivel lehetne dekorálni a lakást augusztus huszadika vagy mindenszentek alkalmából. Szentistvános csokifigurával meg aranypapírba csomagolt (ország)almával, illetve szentek képeivel díszitett lampionokkal és kis elektomos vértanú-máglyákkal esetleg, március 15-én meg a gyerekek körbejárhatnák a szomszédokat és a rokonságot, majd becsöngetve azzal fenyegethetnék a háziakat, hogy ha nem kapnak csokit, felolvassák a tizenkét pontot, a sajtó szabadságától odáig hogy unió Erdéllyel.

sunikft.hu

Én persze kimaradnék az ilyesmiből, a húsvét is annyi volt, hogy hétfőn nem kellett dolgozni, de megnyugtató lenne a tudat, hogy a sok új hülye ünnepi szokásból való teljes kimaradással mennyit spórolok, pénzben és idegrendszer-túlterhelésben egyaránt. Ez pont olyan, mint mikor az ember nem vesz kertitörpét a ház elé és a vicces postaláda helyett beéri azzal, amibe viszont bele lehet tenni a leveleket. És nem csinál hülyét magából egy létrázó Mikulással, pláne, ha amúgy egyszintes házban lakik. De a nyári mikulás az azért rendben van, itt merész kulturális gesztusnak érzem a nettó giccset, csak fontos, hogy októberre kapjon nyuszifüleket meg hímes tojásokat a puttonyba, november elejére meg be kell vonni mint a régi papírpénzt, hisz négyszázhuszonnyolc környékbeli vicces figura között már elveszne a poén. Ilyenkor érdemes a „Szent István bután nézi a Redbull Air Race-t“ című diorámát kitenni az ablakba, de szigorúan csak nyárig, nehogy a tömeggel tartsunk véletlenül.

Hétvég-e?

Múlt szombaton dolgoztam, ezen a szombaton is dolgozom majd, de legalább a jövő szombatot munkával tölthetem végre. Fárasztó ugyan, de lagalább érdekes számtani szimmetriában gyönörködhetek, miszerint három egynapos hétvége után jön egy háromnapos. Már ha jól emlékszem mikor lesz pünkösd hétfő, ami valami rejtélyes okból munkaszüneti nap, mintha legalább is a lakosság számotevő része lenne keresztény. Pedig a túlnyomó többség a Mittomén Szarokrá egyház híve és egzotikus kisebbségként tekint azokra akik pünkösd alkalmából a szentlelket keresik a nyuszitojásban, vagy már megint összekevertem a valamiket az izékkel. Nekem mondjuk zsidónak kellene lennem, hogy ne is dolgozhassak szombaton, de a helyzet az hogy kell a pénz, aranyozott gyémánt orrkarikára gyűjtök. Balck Sabbath you know...

Úgyhogy inkább kommunista szombatnak tekintem mondjuk a múlt szombatot, pontosabban neokommunistának mert a pénzt azért felveszem érte, viszont garantáltan a dolgozók életszínvonalának emelésére fordítom, illetve legalább egy dolgozóéra, mert én például biztos jobban élek több pénzből, bár úgy hallottam sokan vannak ezzel így. Ha viszont a múlt szombat volt a komenista, akkor a mostani legyen a kiegensúlyozottság jegyében a szélsőjobbos, a jövő heti meg az ultraliberális, bár ezeken még dolgozni kell. Ne tudom pontosan milyen szendvicset csomagol magának egy neonáci és mit hallgat az mp3 lejátszóján, de a liberális szombaton  majd currys omlettet rakok a szendvicsbe a multikulti jegyében meg citromos nápolyit, olvasnivalónak megteszi John Stuart Mill, nála klasszikusabban liberális szerző úgyse nem nincs. Viszont holnap megyek könyvtárba, szerintem Mein Kampf nincs nekik, vagy legalább is nem kölcsönözhető, majd veszek ki Nyírőt, ő elég nyilas volt, waffen-SS indulókkal meg tele a net, bár nem tudom mennyire tudok belehelyezkedni a hangulatba. Ha nem megy, majd szélsőjobbos szombat helyett tradicionalistát tartot, szigorú királypártisággal szemlélve a gépeket és a termelést, Habsburg-házi uralkodók életrajzain elmélkedve, a szentkorona oltalma alatt. Ennek is lesz annyi értelme mint anno a kommunista szombatnak, ami csak annyit jelentett, hogy pihenés helyett ingyen dolgoztak a népek.

Amúgy a szombati munka nem olyan rossz, kevesen vagyunk, családiasabb a hangulat és elég gyorsan elmegy az idő, a gond az, hogy vasárnap is, az egynapos hétvége dédapáinknak még természetes volt, de nekünk már nagyon kevés, három egymás után meg egyenesen büntető jellegű. A harmadiknál vasárnap már úgy érzem magam (mert volt már rá példa) mint egy össze-visssza öntözött szobanövény egy huzatos sarokban, vagy mint egy kiöntött ürge (nem műgyantából, a lyukból), bár az nem világos, miért csak vizes hasonlatok jutnak eszembe. Talán utálok leizzadni vagy megázni, én igazából azt szeretem, ha már kint vagyok a vízből. De az még később jön.

Ember a Holdon

Donald „Tévedésből Elnök“ Trump odaüzent a NASA-nak, hogy még az első ciklusában (mintha lenne majd második, bár ezektől minden kitelik, kokakólamámor, rakendroll, elhízás, Trump) szeretne egy emberes Hold-expedíciónak integetni, azaz mondjuk három és fél éven belül tessenek feldurrantani néhány palit a Holdra, píár-szeempontből főleg. Mert villantani kell valami nagyot, ha már a kormányzás nem megyen (bár legutóbb Kennedy rugózott ezen a holdozáson meg a határidőkön, de őt nem fel- hanem ledurrantották Dallasban az ürgebőrbe bújt szíjájés kágébések az efbíájtól), meg a kínaiakat is meg kell verni az űrversenyben. ha már szovjetek ugye már nincsenek is, a maradék oroszokkal meg pont együttműködnek, mondjuk muszáj nekik, hisz a Szojuzokon kívül per pillanat mással nem lehet feljutni az ISS-re, a jenkiknek sem. Kína viszont saját, nem nemzetközi űrállomást tervez, űrhajójuk már van hozzá, szóval per pillanat jobban állnak mint az amerikaiak, azaz nem csak többen vannak, de sűrűbben is.

Trumpnak meg nyilván nagy bánata, hogy neki nem jutott valami jó kis főgonosz akivel megküzdhet. Reagannek még ott volt a nyakán a hidegháború, az utódainak az Öböl-háború, de még a nyomoronc Duplavé Bushnak is jutott egy terrorizmus elleni háború meghirdetése, és az ezzel járó hősi póz, miközben a jó Donald még javában az ingatlanspekuláció és szexuális zaklatás területén ügyködött, meglehetős sikerrel. De mire elnökké szégyenült, már semmilyen kontextusban nem hangzott jól az a szó hogy háború, Irak, Afganisztán kilőve (a szó konkrét és átvitt értelmében is), a vietnami háborút kissé okafogyott lenne újrakezdeni, esetleg le lehetne rohanni Iránt vagy Észak-Koreát, de az ilyen bombázásba csomagolt lerohanás már az elődeinek sem jött be, úgyhogy tényleg marad az űrverseny. pláne, hogy végre megint van kivel versenyezni.

Úgyhogy gondolta, küldjünk embert a Holdra, ez a műsor ugyan volt már, de elég régen ahhoz, hogy a nép kíváncsi legyen az ismétlésre, elvégre a Szomszédok is elég jó nézettséggel megy ma is, bár gondolom a Fehér Házban nem nézik. Meg ha már párszor voltak zűrhajósok a Holdon (valamint a Hold mellett, a Hold körül és a Hold helyett máshol), akkor ugye megvan a technika hozzá, csak le kell porolni az Apollót, bármi is legyen az, aztán háromketőegy, bummfel és már meg is van a főműsoridős elnöki beszéd.

(Az mondjuk apróbb probléma, hogy az Apolló leszállóegységének számítógépe csak alig sokkal butább egy átlagos okostelefonnál, vagyis nem leporolni kéne a régi vasat, hanem újat tervezni, amin van wi-fi és bejön a CNN meg a Pornhub, valamint nem csak leszáll robotpilótával, de tud délolasz stílusú ragut készíteni fagyasztott májkrémből és újrahasznosított vizeletből is.)

Hogy aztán a zűrhajósok igazából mi a frászért is mennének a Holdra, avagy mit csinálnának ott azért tonnányi miliárd dollárért amibe az elnöki önfényezés kerülne, az más sosem fog kiderülni, tekintve hogy a NASA szelíden de határozottan elhajtotta a Trumpot, hogy inkább legózzon kicsit, az minden szempontból jobban jön az országnak mint egy holdutazás. Például addig sem twittel hülyeségeket és nem foglalja rögtön elnöki rendeletbe, ha rossszat álmodott. 

(Amúgy jobban járnánk ha kiderülne, Donald Trump igazából nem is létezik, ő csak Andy Kaufman nagy gegje, akkor öltözik Trumpnak, ha már unja Elvisként hülyteni az oklahomai szupermarketek közönségét. Ennek szellemében a következő dal:)

Hellogoodbye

Petra ma némi sunnyogás  után csak kibökte hogy foglalt londoni repülőjegyeket októberre, úgyhogy legalább az időpont már adott, holnap szólok hogy úgy öt és fél hónap úlva kivennék egy hét szabadságot, ne mondhassák hogy nem szóltam időben.

Amúgy rám is fér majd az őszi út, nekünk rendszerint ez van nyaralás helyett (tavaly mondjuk pont nem volt, tavaly halál volt és újratervezés), őszölünk Londonban, ahol igazán remek idő van ősszel, szeles, kissé esős de csak mérsékelten hideg. Miközben esős.

Mi meg megyünk, maradunk pár napot, aztán jövünk, igazi hellogoodbye-forduló, szerintem direkt nehéz lenne ott élnem, London a hely ahol turista vagyok, szabadon und felelőtlenül, huszonéve már, az nekem nem biztos hogy beleférne, hogy ott is dolgozni kelljen mennem.

És minden ellenkező híreszteléssel szemben laknak még arrafelé nagybritánok is, bár esetenként kétségtelenül több spanyol szót hallani, a cirkáló diákcsoportok (akik adott pillantban a városban tartózkodók felét is kiteszik) meg felváltva németek és franciák, nem mintha nem lenne mindegy, egyformán hangosan üvölgenek a fülemben a buszon, a metrón, a boltban és az utcán. A hotelportás pakisztáni, a takarító orosz, a buszsofőr lengyel a greenwichi piacon a sushibár szakácsa meg naná hogy magyar. Nagybritánok is leginkább múzeumokban láthatók, igaz egyelőre még ritkábban kiállítási anyagként, inkább idegenvezetőként és teremőrként, de a helyzet még változhat.

Egy ekkora városban megszámlálhatatlan az étterem, még jó hogy mindig ugyanabból az ötből választunk, de hát muszáj visszamenni a múltkor talált libanoniba, a kedvenc indiait nem lehet kihagyni, meg megint ott kell enni fisendcsipszet ahol a múltkor, egyfelől mert jó volt, másfelöl meg pont azt a kocsmát verte szét Colin Firth mint titkosügynök, még jó hogy a verekedés nincs benne a kaja árában.

Viszont valaki feltalálhatná már a teleportot, mert a vonatozás - hajnali kelés - reggeli reptéri tipródás - repülés közben audni próbálás - újabb vonatozás - egyéb tömegközlekedés logikai láncot igazán kihagynám a programból. Mikor gyerekként először ültem repülőn nem is érdekelt hova megyünk (nyaralni a tengerhez amúgy), maga a repülés volt a kaland, na ez a része már sok éve elkopott a dolognak, rühellem az egészt, én már nem utazni szeretek, csak simán ott lenni valahol, ami nem itt van, mert a levegőváltozást még igénylem.

De legalább vehetek végre Motorhead-pólót, feketét, nagy láncos koponyával, hogy ezzel is hóvirágszerű lelkem finom rezdüléseit sugározzam a külvilág felé, meg hát bitang jól is néz ki. A Ramones-pólom már elég viseltes(vagyis itt-ott lyukas), de abból nem kell új, most pont jó, most végre rendesen punk, de annyira, hogy ha felveszem, elkezdem fontolgatni egy bomberdzseki beszerzését, kell a változatosság a fekete bőrdzsekimmel. Persze ezekhez a Motorhead is jól illik, csak rendesen le kell harcolni a pólót, mit egy ember.

Ja, és azért benézek majd a National Gallerybe is, mert Lemmy melllett Turner művészetével is jóban vagyok, úgy tűnik arrafelé a csúnya és különc öregemberek tudnak valami fontosat az esztétikum természetéről.

KV

Nem jól alakult eddig a délután. Először is olyan felhőszakadást kaptunk a nyakunkba ami igen látványos az ablakból nézve, nagyon vizes viszont testközelből, hazafelé tartva.Itthon meg azzal szembesültem, hogy a kedvenc hírportáljaimon az a vezető hír, hogyan kávézott bayer zsolt, néhány tényleges és wannabe politikussal, gyűlöletbeszédileg diszkusszálva, avagy inkább elbeszélve egymás mellett. A jeles eseménynek igazi hírértéke alig volt,  a bayer aszonta mégsem akarná a civil aktivistákat a taknyukon meg a vérükön kirángatni a parlamntből, azt csak úgy írta, indulatból mikor felbaszódott benne az ideg, hogy pontosan miért is arra már nem igazán emlékszik. Na ezért kár volt erős sajtójelenléttel megszállni egy komplett sörözőt, ezek a délelőtti melegben nem is gondoltak a hely törzsvendégeire, akik most máshol kellett hogy enyhítsék elvonási tüneteiket.

Mert azt már eleve sejteni lehetett, hogy bayerral vitatkozni nem lehet, a bayerzsoltság eleve kizárja az érdemi vita lehetőségét, egy bayerzsolt alapbeállításban is csak hőbörögni tud, nagy bátran lengetve az ötös számú fideszes párttagkönyvet, elvégre mégis csak egyszerűbb úgy bátornak lenni, hogy az ember a háta mögött sejti a komplett állami elnyomó gépezetet. És valószínűleg ezért lett az elmúlt években minden korábbinál agresszívabban bunkó, igazi fotelinkvizítor, hiszen ha valaki a felcsútival tortázik a fidesz-születésnapokon és az első sorban birkamenetel hősiesen a hatalom mellett kiállva, az könnyen gondolja azt, hogy neki mindent szabad, hogy nem egyszerűen csak mindig igaza van, de ráadásul sérthetetlen is, lassan már halhatatlan, de legalább is ő Darth Vader, és azt fojt meg akit csak akar.

És ebből a pszichopátiából nem lehet egy kávé mellett csak úgy kirángatni, mint minden rendes pszichopata bayer is előadja a szükséges műsort, óvatosan elhatárolódik saját magától, próbál egyúttal némi szart kenni az ellenfeleire is (a kategorikus kijelentések helyét ilyenkor érdekes módon átveszi az egyrészt-másrészt mérlegelése), mutatja hogy tud ő késsel-villával enni ha akar, aztán szépen hazamegy, és másnap a klaviatúra előtt újra elfogja a politikai baszdüh. Elvégre nem adhat mást mi lényege, az meg kicsit büdős, elég csúf és végtelenül populista. Bayer szövegei régóta nélkülözik a racionális érvelést, a saját tábor harci hergelésén túl nincs érdemi funkciójuk. Legfeljebb annyi, hog bayer az írástudó rezsiszilárd, a műveltebb kósalajos, aki ha nagyon akar, még szellemes is tud lenni, igaz láthatóan nem nagyon akar. Viszont mivel jó ideje csak indulatból ír (biztos valami NATO-kompatibilis terepszínű laptopon, álcaháló alatt, ahogy az igazi bozótharcos) teljesen vitaképtelen. Nem érdemes leülni vele, mert a végén még úgy tűnik mintha belül lenne valamiféle normális diskurzuson, miközben minden gesztusával épp azt rombolja, ő az a troll, akit egy rendesen moderált fórumból a harmadik percben vágnak ki. (Hogy aztán új néven jöjjön vissza vérig sértődni, de hát így megy ez...)

Szóval a Mai Nagy Médiaesemény tanulsága kábé csak annyi, hogy bayer zsolt szokott kávézni, zsúfolt helyen izzad mint egy vágóállat és bár  vitatkozni nem akar és/vagy nem tud, rövid távon képes türtőztetni magát, és majdnem úgy viselkedni mint egy normális ember, szinte mint egy polgár, még ha ez nem is teljesen hiteles. De ennyit eddig is sejthettünk róla, úgyhogy a Mikrofonálványokkal Zsúfolt Nagy Ökomenikus Kávézás helyett én több autóversenyes hírt olvastam volna. Vagy fókabébiset, mindegy is, csak lépjünk már le ebből a homokozóból.

Vízijófeszt

Napok óta a kurva Ejrovízijósdal Fesztivál „hírei“ jönnek szembe mindenhonnan, mintha ez az egész fontos lenne, érdekes vagy legalább a különös szánalmasságán túl bármilyen szempontból figyelemre méltó. Pedig csak épp annyira figyelemre méltó, amennyire szomorúan gyalázatos, ha jól láttam a végigszenvedett részletekből (mert az talán érdekes, mit találnak mások olyan érdekesnek, pedig dehogy) ez egy amolyan popipari freak-show, ahol megjegyezhetetlen zsúrfiúk váltanak magukból nettó hülyét csináló libákat, és nevezik mindezt dalversenynek.

Pedig dalok, ha jól látom, azok nincsenek, vannak ezek a futószalagon gyártott eldobható popizék, amiket javarészt derék svéd zenei szakmunkások hegesztenek össze az aspiránsoknak, hogy azok aztán főképpen rossz angolsággal daloljanak a békéről meg a szerelemről, esetleg a saját nyelvükön, de csak akkor ha végképp vállalhatatlan a szöveg, a zene meg annyira szar, hogy a nyelvi egzotikummal kell elnyomni, amennyire lehetséges. Ha meg ez nem megy, akkor jönnek a hülye jelmezes hülyék nyávogni, de ez olyan mint Vonnegut klasszikus kérdés-felelete: „Mi az a fehér dolog a madárszarban? - Az is madárszar.“

És csak igen ritkán tűnik fel mondjuk egy down-kórosokból álló punkzenekar, de az sem az igazi, nyilván a szánalomfaktorra hajtanak, ami meg minden, csak nem punk. (Ha jól rémlik, egyszer a Puzsér valamelyik rádióműsorában hangzott el az a megfejtés - épp a szánalomfaktor kapcsán - hogy a tuti győztes az a kislány lenne, akit úgy konferálnának föl, hogy tegnap haltak meg a szülei, rögtön begűjtené az összes szimpátiaszavazatot, énekelnie már nem is kellene. De ha a szervezeők/menedzserek igazán biztosra mennének, simán betolnának egy halott kislányt a színpadra, és már jöhetne is a díjátadó.)

Ha viszont nem a könnyzacskókra mennek a résztvevők (mert az ugye senki sem gondolja komolyan, hogy  itt dalok versenyeznek, azok  - lásd fentebb - nincsenek), akkor tényleg marad ez a szemét tucatpop, ez a szellemi környezetszennyezés, amit önmagában a giccs szó már nem ír le, ez túl van a hagyományos giccsen (az mondjuk a mulatós), ez itt a giccses giccs, az a hulladék amelyik közben illatosnak és kívánatosnak igyekszik látszani.

Számomra rejtély, hogy mitől akkora médiaesemény ez a cucc, mondjuk a rendszerváltás előtt, a hidegháborúban kétségtelenül lehetett valami perverz bája ahogy a bolgár meg az eneszkás luvnya egymás után énekel ócska táncdalokat bítzenére(és a régen minden jobb volt jegében: volt eset mikor svéd színekben még az ABBA indult, ami ugyan szintén nem az autonóm kultúra csúcsa, de a mai pubikhoz képest mégis), de ennek már eg ideje vége. Ez a dalversenynek nevezett valami meg itt maradt a nyakunkon, mintha nem lenne elég a globális felmelegedés meg a pénzügyi válság.

Hogy mit lehetne csinálni az Ejró Víziódal Fesztivállal azt nem tudom, de nyilván a résztvevőknek kelle széttrollkodniuk. Csodáltos lenne, ha egyik évben egszer csak csupa death-metal banda meg szétszívott raszta indulna a versenyen, kiegészítve pár büntető jellegű lakossági technót nyomató lakodalmas hérosszal - rögtön a helyére kerülne az egész, pont azt a trasht látnánk, ami most is van, csak most sokkal unalmasabb díszletekkel.

De lehet, hogy ez nem jön össsze, ez esetben egy célzott, stratégiai atomcsapás mindenesetre megfontolandó opció, ha már a klasszikus lovasroham bő száz éve kiment a divatból. Pedig ezeket igazából kardélre kellen hányni mind, inkább mint hogy mindenki más hányjon tőlük.

És (reflektálva a fentebbi karikatúrára) annak idején, az orwelli 1984-ben a briteknek ezzel a dallal kellett volna indulniuk, a Toy Dolls minden tekintetben megfelel az ejrovízijó igénytelenségi követelményeinek, komolytalan, prosztó de vicces:

Zárvány

A párom már többször reklamált, hogy csináljak valamit a lakásajtó felső biztonsági zárával, merthogy kintről nem lehet nyitni, és ha én belülről rutinból ráfordítom, akkor hiába van kulcsa a lakásomhoz, marad a lépcsőházban. Mondjuk ott sem rossz, télen fűtik és nem esik be az eső, valamint szimpatikus kutyák átmenő forgalmát is lehet élvezni, de valahogy mégsem az igazi. Úgyhogy nekem meg kellene csinálnom a zárat.

Nekem, aki azért mégis csak bölcsész vagyok (és nem puszta lustaságból nem lettem mérnök, hanem a totális alkalmatlanság okán) ez reménytelen kihívás, én a biztonsági zárat maximum mondatba tudom foglalni, egyeztetem számban személyben, eltalálom az alanyi vagy a tárgyas ragozást, lefordítom az egészet angolra, de arról például gőzöm sincs hol lehetne egyáltalán szétszedni a cuccot. Na nem mintha azzal előrébb lennék, egy szétszedett zárat én legfeljebb esztétikailag tudok értékelni, de hogy mi a baja arról nyilván gőzöm sincs, nekem az szép vagy nem szép, de semmiképp sem műszaki probléma, azt nem látom bele a szerkezetbe.

Így aztán maradna a népi varázslás mint lehetséges javítási mód, de sajnos nem ismerek egyetlen fém- és záripari ráolvasást sem, meg mit is csinálnék, ha azt olvasnám egy szakszerűen sámánisztikus leírásban, hogy holdtöltekor kenjük meg a problémás alkatrészt egy fekete kecske zsírjával? Ugye még ott tartot hogy nem tudom melik a problémás alkatrész, a gépzsírról amit a szekrény aljában találtam meg nem tudom eldönteni hogy milyen állatból származik. Valamilyen olajszármazéknak nézem, úgyhogy valószínűleg páfrányfenyő plusz dinoszaurusz lenne az eredeti összetétele, meg százmillió év, de ennyi idő távlatából már kideríthetetlen, hogy milyen színű volt a dínó, illetve hogy milyen holdállásnál múlt-e ki elég szakszerűen. E nélkül meg zárat javítani eleve lehetetlen, neki sem állok.

Vagyis mostanában inkább próbálom nem ráfordítani belülről  zárat, ne adj' isten meghallani a csengőt. Ehhez persze memoriajavító vitaminokra és korszerű fültisztító szerekre lesz szükségem, ezek persze csak némi életmódváltozás esetén hatékonyak, vagyis keresni kell valami kímélő de aktív sportot,de hát így jár az aki még nem látott zárat belülről. És nem is akar.

A véleményvezér

„Cinkosok közt hallgat, aki néma“ -mondta a méltán népszerűtlen de legalább régóta alkoholista újságíró egy tévéműsorban, és senkinek a feje sem rebbent, leszámítva a közlőt, aki egyéb okosságokat is szórt a levegőbe, nem kötelességből, szívből csupán.

A méltán népszerűtlen de legalább régóta alkoholista újságírónak már rég nem tűntek föl olyan apróságok, mint hogy aki néma, az tetszőleges társaságban hallgat, és miért is lenne ez másként cinkosok közt, sőt feltheteően egy néma pont úgy hallgat cinkosok, mint mondjuk villamoskalauzok közt, pláne hogy villamoskalauzok már egyáltalán nincsenek, azaz a társaságukban bárki hallgathat, úgyszólván bármikor. A némák meg különösen.

A méltán népszerűtlen de legalább... stb. újságíró közismerten szélsőséges figura, ami nagy teljesítménynek számít, hisz korábban semmilyen sem volt, amihez képest a kisfröccsbe oldott hungarizmus gépi matyóhímzés, mondjuk maga is meglepődött rajta, mikor húsz év után azon kapta magát, hogy véleménye van különböző dolgokról. Nem saját véleményei az igaz (a pártközpontból kapta őket), de mégis csak vélemények, amikkel aztán tök izgalmas dolgokat lehettt művelni. Hangoztatni, szónokolni, kirohanni, uszítani - véleményei révén kezdte magát afféle vátesznek érezni, de csak az után hogy megnézte a szótárban mi lehet az. (Addig a váteszt azt valamilyen keményített abrosznak képzelte.) Viszont határozottan jól állt neki a népszónoki szerep, jól is érezte magát, ahogy gyakran állt különböző szónoki emelvényeken, dús hajába tépett a szél, ő pedig éjfekete bocskaiban, csillogó szemmel harsogta el a dörgedelmeket, melyeket a párt senior public relations managere írt le neki, szigorú népnemzeti alapon, egy dublini brainstorming után, keresztény-hazafia barnasörfogyasztás közben.

ideiglenes.worldpress.com

És egy jó szónok ugye a parlamentben is jól jön, a párt vezetői is úgy érezték, hogy az egykor oly nézhetetlen műsorok méltán körberöhögött moderátora, úgy is mint örök reménység jobbszélső, képviselőként is megállja majd a helyét, pláne kulturális vonalon, hisz a Riff&Röff című seggrepacsi-vetélkedőt vagy a Helóka keddeste közszolgálati hímző-reaalityt is neki köszönheti a magyar és az egyetemes kultúra. Tájékozottnak bizonyult  képzőművészetben, hisz nagy biztonsággal tudta megkülönböztetni a szobrot a festménytől és értett a zenéhez is, amennyiben többször is élőben konferálta fel Ákost, esetleg az Ámokfutókat, az biztos hogy valami Á-betűs volt és biztos hogy nem a Tilos az Á-ban. Értett hozzá, na. A színházról meg már nem is beszélve, ahol addigra életében már kétszer is járt, igaz egyszer csak a büfében, de a második alkalommal egy igazi operettgálát is látott. Bonvivánnal!

Sikeres és szórakoztató képviselői munkássság után érdemei elismerésétől függetlenül tojtak a fejére, pedig a buzi színházigazgatók elleni küzdelem igazi fronthaarcosa volt ő, a nagy ügy érdekében még Juliskát is keverte Iluskával (aki a Jancsi és Iluska című népszínműben szerepel), merthogy színházilag meggyalázták a Háry János Vitéz című verses balettet.

A méltán népszerűtlen de legalább régóta alkoholista újságíró ma már újra független, és független rosszabbikosként osztja az észt, illetve azt nem, mondjuk a véleményét, de legalább szórakoztató.
Persze ma már a pártja sem tudja, hogy igazából hol is tart, mostanában a magyar vizslák és az orosz diktátorok közt alakítják az imidzset, hisz három a magyar vizsla, de Oroszhonban még könnyezik a Szűz az ikonon, és  arrafelé aztán  nincsenek buzi színházigazgatók. És ezt a népszerűtlen de méltán alkoholista újságíró bátran meg is írja a pártlapba, hisz egy független értelmiségi pártlapba ír, bulvárlapban szerepel és kalapban jár, beteljesítve ezzel szerepét az ég alatt, ahol ő a véleményvezér, a kapuőr és ki a gőzöst, ki a gőzöst igazítja.
Itt tart most, de a határ a csillagösvény.

Szájszag és közbeszéd

Káder János annak alkalmából hogy újra felavatták az országház parlamentjében (nyilván most lettek kész a felújítással, bár én az alapkőletételét is megnéztem volna) azon kesergett, hogy hova zülött a hazai közbeszéd, milyen ótvar stílusban megyen itt hajnalcsilag is lefelé. Szólhatna valaki Bajszos Szar bácsinak, hogy ő és kedves elvtársai voltak azok, akik idáig züllesztették a stílus maga az embert. Ők kezdték ott, hogy a haza nem lehet ellenzékben, annak emlékére hogy épp ellenzékbe kerültek, amit meg így már nehéz volt nem úgy értelmezni, hogy ők a haza, és a haza kurvára meg van sértődve.

És innen már egyenes volt az út a hazaárulózásig meg a sorosbérencezésig, meg hogy az ötös számű párttagkönyv tulajdonosa bebaszva küldjön el mindenkit a picsába, és örüljenek hogy nem lógnak a lámpavason. És ekkor még mindig ellenzékben volt a haza!

Most meg már túl korruptak, túl sokat nyúlntak le, egyszerűen túl messze mentek ahhoz, hogy visszaforduljanak, most már minden eddiginél hangosabban kell ordítaniuk s toporzékolniuk, hogy eltereljék minderről a figyelmet. Meg valljuk be, meg is szokták már, a reggeli kávé reflex-szerűen beindítja náluk a fölényeskedő arroganciát, meg az amúgy is olyan kellemes, nedves, langyos érzés, és csak egész kicsit lesz büdös tőle az ember, de azt meg úgyse merik szóvátenni a hűbéresek. Munka nincs sok, hogy mire kell szavazni azt megmondja a frakcióvezető testvér, ha me ki kell állni a gyepűre az ellenséges újságírók elé, arra is van direktíva a központi bizottságtól, egy gombnyomás és már böffenti is fel az ember, aztán röhög, hogy a sok hülye hogy szörnyülködik.

Na ez a stílus meg közbeszéd-züllesztés, melyet a nem tisztelt köztársasági elnök nemúr párthaverjai meghonosítani iparkodtak minimum az elmúlt bő másfél évtizedben, tessék tehát először fogmosásra tanítani a fideszkádéenpé kádereit, és ha már nem büdös a szájuk, jöhetnek a tánc és illemórák.

Vagy minden cicoma nélkül mehetnek egyből a fenébe mind, ezzel például rengeteget tennének egy normálisabb hazai közbeszéd érdekében. Na meg részünkről a káröröm sem lenne csekély (tudom, a költővel szólva sekély e kéj), adót mondjuk ezentúl sem vigyorogva fizetnénk, de leglább nem kurvaanyázva. Nyakig a csúnya közbeszédben.

Emily Wells

Kulturális ajánló rovatunk következik.

Az a nagy helyzet, hogy lusta vagyok és provinciális, én már nemigen találok új zenéket,én már a régieket is alig hallgatom, múltkor is kezembe került egy Pogues CD és csak néztem rá hülyén, mentségemre szóljon hogy a Pogues már régen sem volt a régi, bár a Waiting For Herb albumukat eléggé bírtam, volt benne valami alapvető crosssover. Keletei motívumok keveredtek az ír, aztal alá hányos kocsma-punkkal, ami legalább is izgalmas koktél, bár a szaga gyanús. De ennyit rólam.

Hallgatok deviszont rádiót, ahol meg persze időnként nálam érdeklődőbb emberek ajánlanak nekik tetsző zenéket, ebben a műfajban jó a Para-Kovács a Klubrádión, (bár a sikoltozós japán metált nem bírtam megkedvelni általa sem), meg a Tilos rádió en bloc, ahol a sok idegesítő puttyogás mellett (melyektől amúgy hol az emigrációt, hol a bűnözés útjára lépést fontolgatom) időnként belebotlok valami érdekesbe.

Na most az elmúlt etekben ez lett Emily Wells, az egyszemélyes zenekar és két lábon járó műfaji kavalkád, dalszerző-hegedűs, énekes valamint alternatív popdíva, akinek eddig nem találtam még két egyforma stílusban írt dalát (művét, végül is nem mind dal), szóval vagy az van, hogy ez az egy csaj nagyon skizó, vagy többen is vannak, akiket Emily Wellsnek hívnak, és teljesen véletlenül mind szintén zenész. Ez utóbbi megmagyarázná azt is, hogy a fenébe képes annyi hangszeren játszani, mikor más embernek a szóló taps meg a népi kanál sem igen megy soha életében, az lyan bonyolult dolgokról mint a triangulum (aminek már a neve is ijesztően szakszerű) nem is beszélve.

A következő kis opuszt Papó a Tilos Szakácstolvaj című műsorának vezető lelkésze és ügyvezetője ajánlotta a nagyérdemű figyelmébe, kiemelve, hogy tényleg minden hangszeren Emily játszik, élőben is - ilyenkor persze loopert használ, akármi legyen is az. (Na jó, azért sejtem, hogy a looper ilyen modern magnó, mert nem kell a visszajátszáshoz visszatekerni.)

Én igazából mindig bírtam az ilyen repeptitív zenéket, jól lehet rájuk semmit sem csinálni, meg állítólag dolgozni is, de az ember vagy kulturálódik vagy dolgozik. (A minőségi kultúrafogyasztás igen is kemény munka, nem véletlen hogy a fél ország fel sem kel valamilyen képernyő elől. A minőségi kultúrafogyasztáshoz ugyanakkor nem kell minőségi kultúra, csak a fogyasztás a színvonalas, a tartalom nyugodtan lehet szar. De megint messzire asszociálok.)

Szóval jók az ilyen zenék, meg a jók a kicsit szétesős, majden sub-pop dalai is, ha ma érettsigiznék énekből szeretnék, és az ő munkásságát húznám... Mondjuk műszaki szakközépbe jártam, úgyhogy persze eleve nem volt énekóránk (amiért igen hálásak voltunk a sorsnak meg az illetékes minisztériumnak), csak rajz, műszaki rajz, minimális művészi tartalommal. De Emily Wells zenéjét akkoriban is szerettem volna, kár hogy még csak tízéves volt.