Szánnivalóan semmilyen sötét

Néha magam sem értem magamat, minek töltök le ilyen filmeket, mint a Fekete lyuk, amire még csak azt sem lehet mondani, hogy annyira szar, hogy az már jó, hisz ez szimplán csak annyira semmilyen, hogy már. De legalább ma is van mihez képest kifinomultak éreznem magam, és a kétoldali ízlésemet.

Mondjuk úgy kezdődik, hogy „a Tibor Takacs film“, na itt már kezdtem tartani tőle, pláne mikor utánanéztem a faszinak. Kanadai-magyar rendező, horror- és karácsonyi(!) filmeket csinált főleg, utóbbiakat az ásítóan olcsó Hallmark csatornának, szóval volt mire előítéletesnek lennem. És nem alaptalanul. Arra amúgy a hatodik perc környékén magam is rájöttem volna, hogy ez bizony tévéfilm, sajnos negatív értelemben. De legalább rövid.

A Fekete lyuk hozza a címtől elvárhatót, hiszen csak épp annyira film, hogy képekből áll, amik mozognak, és állítólag van némi története is, de ebben azért nem vagyok biztos. Valami olyasmi lenne az alaphelyzet, hogy tudósok tudóskodnak egy kutatóközpontban, azt' egyszer csak csinálnak egy fekete lyukat. Nem ezt akarták, csak egyszerűen annyira menők, hogy maguk se tudják, hogy sikerült. (Jut eszembe, annak idején a genfi nagy hadronütköztető beindításakor is aggódtak páran, hogy hátha összejön nekik is egy fekete lyuk, de ez aztán csak pont annyira jött be, amennyire az Y2K megállította a maja naptárat, és ettől majd tíz évvel ezelőtt lesz a világvége, hacsak a kínaik nem gyártanak fogni egyet már rég.)

A tudóskodásra kijelölt helyszín feltűnően úgy fest, mintha a díszletraktár maradékaiból akartak volna építeni egy traktorgyár-belsőt, de közben elfogyott a szögbelövő, és traktorbelső-gyár lett belőle. Tiborunk meg aszonta a szereplőknek, ez tök jó lesz, mindjárt mondom is a szitut, addig is nézzetek aggodalmasan, akinek nem megy, az kap a kellékestől szemüveget. Mert a tudós az három dologtól lehet tudós: fehér (esetleg pasztellhányás színű) köpeny, szemüveg és aggodalmas tekintet, gondterhelt hümmögéssel. Tudni azt nem kell hozzá.

És a tudós-alakúak rendjébe tartozók felvesznek holmi vegyvédelmi szkafandert, hisz a tér-idő anomáliák köztudottan fertőzőek, aztán megcsapdossák őket valami villámok (biztos azok terjesztik a csirkenáthát), és ettől az egyikből csontváz lesz, a másikat meg rátámadja egy bizonytalan állagú n-dimenziós óriásrovar, aki energiát eszik, mit eszik, fal! (Csaxólok: végső soron az anyag is energia, szóval mi is energiát eszünk, és nem csak redbull formájában, a mai energiámnak például tökfőzelék íze volt.)

Később jön a félés, a szaladás, meg a sikoltozás, ideges-alkesz tudós érkezik helikopterrel a laborba. (Tényleg, az efféle darabokban mindig helikopterrel érkeznek vasbeton szerkezetű laborokba, csak hogy értse a hülye néző, hogy itt most nemzeti sürgősbiztonsági helyzet van, vörös kód, annak meg nem lehet a 148-as busszal a végére járni. Pláne biciklivel.) 

Aztán az aggodalmasok beszélnek a szemüvegesekkel hosszan (majd fehér köpenyesek egyenruhásokkal), elvégre ez egy olcsó film, és még mindig jobb a szemüvegtől szőke tudóscsajt nézni (aki a rendező nőjének műkörmöse amúgy), mint a gagyi űrszörnyet, amit eleve csak rázkódó kamerával vesznek, nehogy látsszon, menyire fapados. De annak mindegy is, a végén megatombombázzák,és közben biztos rém nagy okosságokat tudósoznak össze, de azt már nem tudom, mert az utolsó fél órát már másfeles sebességgel élveztem végig. Ami nem is rossz ötlet, így egy kicsit emlékeztetett a Muppet Show ama epizódjára, mikor Breki durván beáll a speedtől, és Miss Röfi után megrakja még a két öreget is az oldalpáholyból. Már ha volt ilyen rész, majd rákeresek... Bármit, csak az a kulturális fekete lyukat tudjam felülírni a fejemben, ha már kiírni magamból úgysem bírom.

Pont így érzem magam. (mafab.hu)

Unalmas előzenekar

Elment a Felcsútok Géniusza a messzi Amerikába, Tekszasz megyébe, hogy beszéljen kicsit a trumpista marháknak (mert a hülyehajú vén pszichopata hívének lenni jelentős baromállatságot feltételez tetszőleges humanoidoktól), hát... főleg magáról, külön kiemelve saját hősiességgé turbózott bátorságát, és példátlan (tehát sikeres) népszerűtlenségét az EU vezetői körében, ami az ottani alt-right szcénában már maga egy fél mennybemenetel. 

Hisz az ő olvasatukban van valami liberális világösszeesküvés, elnyomó jelleggel, és nyomokban kommunizmust is tartalmaz (ja, mondom hogy marhák), ami ellen küzdeni  kell, főleg középkori ostobasággal, hisz a középkori ostobaság felszabadít, a józan ész zsarnoksága, meg úgy általában a valóság alól, és így bátorrá tesz, mint a pártvezér és kancellárt is. (Aki az összesen félórás beszéde során kis híján szentté avatta magát, csak aztán rájött, hogy pro forma ő református, de a közönsége is protestáns, persze főleg a tévékben üvöltöző náci prédikátorok hitelvei mentén.)

Sajnálatos volt viszont, hogy kulturálisan mennyire nincs képben a felcsúti, biztos népfajokkal foglalkozik mostanában, a Dallast emlegette, meg Chuck Norrist, vagyis jellegzetesen a nyolcvanas-kilencvenes évek kulturális referenciáit, amik ráadásul inkább csak nálunk azok. Mert mi később láthattuk a Dallast, meg nálunk volt nagy szám, a hangalámondásos VHS-en terjedő, C-kategóriás sztárocska egy-egy akciófilmje, de mai harmincas, trumpista ifjúgárdának valószínűleg csak annyit mondott az egész, hogy ez is egy vén fasz, tapsoljuk meg gyorsan, azt' menjünk rá a svédasztalra! 

Jelentősebb ováció így nem meglepő módon csak akkor alakult ki, mikor a demokratákat basztatta, az ilyesmiben meg eleve jó, a kreált ellenségre tüzelésben évtizedes a rutinja. És ha hatalma is van hozzá, akkor látjuk milyen messzi horizontokig juthat. "Neked törvény, nekem töltény kell!" - szólt anno a Neurotic szám, de már ez már túlhaladott, a mi szociopata döbröginknél ez  a kettő már ugyanaz, azaz a törvény a töltény is, minek lövetni, ha bármit, de szó szerint bármit fél nap alatt lehet lepapírozni a parlamentnek csúfolt bábszínházban.

cagle.com

Itt egy diktátor szövegét hallhattuk valakitől, aki még nem diktátor, de erősen törekszik rá, hisz személyiségéhez mégiscsak ez a szerep állna a legközelebb . (És ő mondta azt is, hogy nekik a Kádár-rendszer idején nem a diktatúrával volt bajuk, csak azokkal, akik működtették. Úgyhogy most próbálják ők működtetni.)

A műsora amúgy unalmas volt, a szokásos stand-up hakni (falunapos fílingel), buzizás, migránsozás, a Nyugat alkonya, miazmás, meg az a kurva nagy békepártiság, amitől lassan lángba borul az ég. De a jenki trumpista keménymag ezt szereti, erre vettek jegyet, meg szónokot hozzá, pontosabban előzenekart a saját pszichopatájuk nagyszínpados fellépéséhez. Nem csoda, hogy azért tetszett nekik, nem kötelességből, de szívből is, már ha a zakójuk baloldali belső zsebében hordják a platina hitelkártyájukat.

p.s. Nem mellesleg, az egész „konzervatív“ (amerikai!) dzsembori egyik szponzora a magyar „Alapjogokért Központ“ volt, ami neve ellenére nem jogvédelemmel, vagy valami hasonló liberális ármánnyal foglalatoskodik, hanem a Párt agitációs- és propagandaosztályának egyik közpénzszivattyú-jellegű alegysége. Azaz a felcsúti részben a hazai adófizetőkkel fizetteti ki, hogy címlap legyen a CNN-en meg a BBC-n, nyilván a spórolás, meg a régóta gyakorolt puritán kormányzás jegyében. Karmelita aszcendenssel, bazmeg.

Statuálás

Tagnap délutáni hír, hogy - miután az ügyész a maximális kilenc és fél év büntetést kérte - kilenc és fél év börtönt kapott az amerikai Brittney Griner, kosárlabdázó foglalkozású ellenséges imperialista ügynök. Az egyébként kétszeres olimpiai bajnok csajnál ugyanis "kannabisztartalmú olajat" találtak még a háború előtt, a seremetyevói reptéren. Griner ugyanis, mikor az egybesült államokban épp nem dübörög a kosárszezon, Jekatyerinburgban keresett némi extra pénzt, jó pár éve már, ezért is fura, hogy tudott ilyen pimf dologgal lebukni.

Mert az van, hogy lehetett nála kanabisz-olaj, más néven CBD-olaj, ami sehol nem tiltott, leginkább azért, mert nincs benne THC, ami ugyebár a marihuána hatóanyaga. Pontosabban lehet benne, csak 0,2%-nál kevesebb, de a lényeg hogy ez nem egy illegális drog. Nyugaton. Merthogy nem lehet betépni vele, tőle, általa valamint a segítségével, leírások szerint kisebb adagban kicsit felpörget, nagyobban meg lenyugtat, sőt elálmosít, kábé mint a koffein. Szóval a CBD-olaj, kapszulás kiszerelésben, az kábé annyira drog, mint a Red Bull vagy a recept nélkül beszerezhető Valeriana. (Az utóbbi is alkalmatlan arra, hogy általa jussunk az Ezer bolygó városába - már ha valaki érti a filmes utalást.)

Az oroszokon viszont a fene se tud kiigazodni, lehet hogy az ottaniaknak elég, hogy kannabiszból van, azt' mehet is évekre a kóterbe bárki, pláne ha kevert fajú amerikai, ilyen háborús időkben különösen vigyázni kell ezekkel. Az ilyenek képesek órákig kokakóla-mámorban fetrengeni, miközben a derék orosz ifjúság keményen támogatja a hazai szeszipart, és a benzinkúton a kulacsába is etanolt tankol.

bbc.com

Persze lehet, hogy a csajt nem CBD-vel fogták meg, hanem valami olyasmivel, amiben THC is volt (egyes hírek már hasist emlegettek), de akkor is barbár középkori aljasság ezért majdnem tíz évre bevarrni. Én mondjuk egyáltalán nem tiltanám a mariskát, hisz ha állampolgári jognak számít az acetonos törköly főzése és vedelése, meg az önmagunk szarrá dohányzása, akkor miért pont a spangli lenne valami ördögtől való rettenet? A legális fűre ráadásul ki lehet vetni a jövedéki adót, és lenne belőle állami bevétel, bár az is jogos, hogy még több adót fizetni... ezeknek???

Szóval bármi is volt Brittney-nél, mindenképp durván aránytalan ennyi év börtön, ez tipikusan az az eset, hogy szarok a törvények kérem, és így szar a rendszer, ahol ezek alapján basznak ki emberekkel, akik nem bűnözők. És a konkrét esetben sincs semmi jelentősége, hogy bűnösnek vallotta magát, mert egyfelől el  bírjuk képzelni az orosz rendőrök finom és lélekre ható kihallgatási stílusát, meg azt a húde nem korrupt (i)gazságszolgáltatást, ahol belengetik neki, hogy vallja be a bűnösségét, majd kap valami enyhe ejnye-bejnyét, aztán naná hogy a legsúlyosabb büntetést mérik rá. Nyilván a statuálás végett, mert a nemzetközi helyzet fokozódik, Pelikán elvtárs, és különben is a statuálás a lényeg apuka!

(És ezzel együtt lehet az a vége, hogy a jenkik kicserélik valami náluk lecsukott ruszki fegverkereskedőre, de meki az egy darabig nem lesz Moszkvában, ehetik a penészes disznóburgert, bár kokakólamámorban az úgyis mindegy.)

Falf úr

Épp ebédet próbáltam ebédelni (és ez nem tautológia, mert néha ebédet is vacsorázok), mikor valaki, valahol elkezdte fúrni a ház falát, de olyan lendülettel, hogy rezegtek tőle az ablakok, egy szót sem hallottam a filmből, amit közben néztem volna, a teknős meg kivonult az ötven-egynéhány fokos erkélyre, hogy inkább a hőség, mint ez.

Én rögtön a fölöttem lakó huszonhét káeftére gyanakodtam (ez amúgy nem vicc, egyszerre nyolc-tíz cég lehet bejegyezve oda, legalább is a postaládájuk alapján, ahol az évek alatt több tucatnyi RoyalSuperMega2000. Bt. és hasonló fordult meg, pár hónaponként váltakozva), mert  azok fúrják állandóan a falat. Évek óta rendszeres gyakorisággal, szóval én úgy képzelem, hogy náluk már több a lyuk mint a fal, avagy a fal főleg lyukakból áll, bár kívülről úgy néz ki, megvan még a második emelet köztem meg a harmadik között.

(Ontológiai tépelődés a mellékvágányon: Miből van a lyuk? Mert nem falból, az csak körbeveszi, de ami meg a lyukban van az a levegő (vagy valami egyéb anyag), szóval az sem a lyuk. Ami tehát miből is áll? Ideiglenes megfejtésem szerint a lyuk vagy nem dolog, azaz nem anyagi létező, hanem puszta absztrakció, mint a matematikai pont vagy egyenes, amik ugye szintén nem léteznek a dologi konkrétság értelmében, de az is lehet, hogy a lyuk kvantumszintű jelenség, így szuperpozíciójában egyszerre a fal és annak hiánya, legalább is amíg bele nem vernek egy tiplit. Mert onnantól vagy nem tudom, vagy már nem lyuk.)

No igen, miután Lindsay Andersnon 1973-as A szerencse fia című klasszikusát le kellett lőnöm, ilyeneken problémázhattam, míg ehetőre hűlt a brokkolikrémleves. De az lassan hűlt a melegben, úgyhogy gondoltam elindulok fölfelé, és mégis csak kérdőre vonom a felettem lakó piramisjátékosokat, hogy tessék mondani, a fúrásban nincs ebédszünet? Nem vagyok egy erőszakos pali, még verbálisan sem igazán (legfeljebb időnként és indokoltan trágár), de most készen voltam egy kis miafaszvammá?-hangulatú nembaráti diskurzusra.

Ám ahogy nyitottam az ajtót, ott állt az alattam lakó egyik humanoid, aki rögtön gondolatolvasónak nézhetett, mert épp nyúlt a csengő felé, mikor  megjelentem. De ha már, rögtön nekem is szegezte a kérdést, hogy de mégis a mi a búbánatot fúrok én itt fényes délben, mikor pont nagykanállal ennék a rántotthúst?

Rövidre zárva: néhány munkás kinézetű munkás kívülről fúrta a ház falát, azon a végén, ahol nincsenek ablakot (állítólag ez a tűzfal, de még egyszer sem láttam égni), és felszereltek rá két óriásplakátnak való izét. Tartót? Mindegy is, arra pont nem látok rá, biztos hoz valami plusz bevételt a társasháznak, majd pöttyösre festik belőle a lépcsőházat, vagy vesznek zenélő burkolatot a pincelejáróhoz, egyik sem fog felzaklatni, bár lelkesíteni sem. Számomra a pince is csak egy szuperpozícióban lévő dolog, amíg le nem megyek, azt se tudom van-e, vagy nincs-e inkább mégsem.

p.s. Közben rájöttem, hogy inkább Szomjas György 1986-os, Falfúró című lakótelepi idilljét kellett volna néznem, egyszerű valószínűségi okokból. Hisz ha az ember nem szeretné, hogy valami terrorista bombát vigyen föl a repülőre, amivel épp utazik, a legegyszerűbb ha maga visz föl egyet, mert annak a valószínűsége, hogy egy bomba van a gépen, mondjuk egy a százezerhez, de annak, hogy kettő, egy a milliárdhoz. Szóval a Falfúró nézése közben mennyi esélye lett volna a falfúrásnak?

Rövid idő régen

Lassul a Föld forgása, tavaly július 19-e például majdnem másfél ezredmásodperccel rövidebb volt a sokévi átlagnál. Bazi régen meg hat óra volt egy (nagyon) kisbetűs nap, miszerint három óra nappal, három óra éjszaka, régi szép idők ah... Mert hát milyen hosszú lehetett akkoriban egy műszak a bányában? (Még jó hogy a bányában a hét törpék dolgoztak, akik nyilván a rövid napok miatt voltak szintén elég rövidek, vertikálisan. Egyszerűen nem volt idejük magasabbra nőni.) Mondjuk aludni se lehetett valami túl sokat akkoriban, de legalább gyorsan közeledett a karácsony, persze ezzel együtt a következő villanyszámla is, szóval valamit valami helyett, bár ha a bejgli nem lett sokkal rövidebb a hamar lezajló ünnepek miatt, akkor én azért bevállalnám.

Ha lenne időutazás, gondolom csak a múltba lehetne utazni, hisz a jövő egyfelől még nincs, másfelől meg most is oda tartunk, minden pillanatban, úgyhogy a jövőbe utazás igazából csak gyorsítás lenne a még be nem következettbe, avagy a semmibe, az meg legfeljebb az egészen elszánt buddhistáknak opció (vö. nirvána).

Azaz ha elég sokat várunk, a sokadik reinkarnációnk idején már érzékelhetnénk, hogy lassabban telnek a napok, ami nem lenne jó, már most is túl lassan peregnek le, huszonnégy óra szerintem egyszerűen bármire sok. De ha időutazhatnánk, az előbbiek értelmében nem előre, csak hátra (hiába lett piros a paradicsom, nem sárga), sokkal kevesebb időt kellene úgy eltöltenünk, mintha lenne valami fontos dolgunk a világban, és nem pusztán egy bolygóméretű mutáns fertőzés (úgynevezett „intelligens élet“) jelentéktelen alkatrészei lennénk.

De ha visszamehetnénk a nagyon rövid napok napjaiban (napjainkból!), és kibírnánk a az akkori Föld a maihoz képest is jelentősnek mondható klímáját, no meg azt, hogy radikálisan kevesebb az oxigén az amúgy mérgező légkörben , akkor feltehetően az eszünk is rövidebb lenne annyival, hogy nem aggódnánk az egész miatt. Az időparadoxont pedig fel sem fognánk, úgyhogy nyugodtan rúgnánk fel az amőbát, amiből tíz a sokadikon év múlva (2,4 milliárd az a hányadikon?) majd kifejlődne az egyik ükapánk távoli őse. Úgyhogy mi sem lehetnénk ott, hogy felrúgjuk azt a primitív barmot, de mondom, ezt észre sem vennénk, boldog tudatlanságunkban.

medium.com

Gumibogyószörp

India egy tájegységében a lokális fiatalság egyre nagyobb része szok bebaszni kotonnal. Kotontól. Ja, a trágárságot itt nem lehet nélkülözni, tényleg arról van szó, hogy ízesített óvszereket dobnak forró vízbe, azt' hagyják ázni pár óráig, és megisszák a levét. Nem azt, ami üzemszerű működés esetén benne lenne, hanem a belőle kioldódó, és lényegében alkohollá bomló cuccot, állítólag nagyobb mennyiségtől fél napra is kiütheti magát az ember.

Vagyis az indiai ifjúdzsánkik kétféleképpen használhatják a gumit, vagy a szokásos-unalmas módon dugásra, vagy sokkal faszábban (bocs, ezt tényleg nem bírom kihagyni), mint metilalkohol-forrást. És itt az egyik problémás pont, mert a metil az tényleg durva méreg, az van a fagyállóban is, amivel ha felüti kannásbort a díler, a rendszeres kuncsaftok szó szerint vakulásig ihatnak. Az viszont kétségtelen, hogy ha valaki kidől az óvszeres cucctól, akkor szex már úgysem lesz, tehát nem fog hiányozni máshonnan a latex-alapú örömszerző segédeszköz, ám ha nem elég előrelátó, és nem áztatja be a tervezett berúgás eseményhorizontjától kellő időbeli távolságra az alapanyagot, akkor még mindig kereshet egy csajt, csak hogy ne vesszen kárba a befektetés. 

Elvégre valamilyen szabadidős tevékenységhez mindenképp jó lesz, boldogság-faktor mindkét tevékenységben van, legfeljebb az egyik durva és maradandó idegkárosodást, a másik meg gyerektartást okozhat, ha valami félremegy.

Kérdés persze, hogy a málnás jobb-e vagy a kivis, illetve van-e különbség köztük egyáltalán, vagy a gumiszörp is csak olyan, mint a legtöbb pia, hogy eleve nem az ízéért isszák. És az sem mellékes, hogy viszonyul árban a kotonlé mondjuk a ginhez. Csak mert azt gondolom - bár óvszert még sosem ittam - hogy a koton lehet a fagyálló-alakúak között az, ami rendes piáknál a gin, azaz vacak az íze, senki nem érti, ki volt az  marha, akinek egyáltalán eszébe jutott, de végül is mindegy, mitől dőlünk be biciklivel az árokba, csak fájjon.

Pia nincs itthon, nem is tervezem, óvszert meg ugyan találtam nemrég vagy kettőt, de egyrészt azok nem ízesítettek, másrészt meg lassan felajánlhatom valami múzeumnak, mert nekem nem kell, viszont határozottan régiséggé kezdenek patinásodni.

Öt év múlva történt

1935 óta nem volt ennyire meleg und száraz július Angliában, legalább is ezt írja a BBC, és ők viszonylag ritkán hazudnak, szóval a nagybritánok helyében én kezdenék kicsit aggódni. Nem feltétlenül a szárazság miatt, elvégre 1935-öt is elég jól túlélték, de akkor öt évvel később, 1940 júliusában jött a Luftwaffe bombázni őket. Szóval 2027-re a nagyobb városokban érdemes fejleszteni a légópincéket, mondjuk ha megvannak még a világháborús helyek, azokat kipofozni kissé, feltölteni friss babkonzervekkel a londoni metrót, mert bár adott esetben a Luftwaffe az épp hogy védeni érkezne (mint NATO-szövetséges), de azért mindig akadhat valaki aki támadna. A mindenféle orosz szóvivők és putyinpárti képviselők például már viszonylag kevés vodka után is készek bejelenteni, hogy ha eszkalálódna a háború (amiről ők ugye nem tehetnek) Londont bombáznák először, nyilván mert Washington messzebb van, meg London szebb város, ott méglegszebb örömebb lenne a kárörömük. 

Szájkarate ez persze, de gátlástalan, nárcisztikus, erőszakos seggfejek ha bebábozódnak két üveg tömény után, és félteni kezdik a hatalmukat/ pénzüket/ életüket, könnyen kelnek ki, mint csúf, pszichopata molylepkék, atomrakétákkal a szárnyaik alatt.

Az elsivatagosodó Greenwich (bbc.com)

És bár épp nem tudom, hogy aktuálisan tart-e már  harmadik világháború (a BBC-hez hasonlóan független és objektív origó hetente mást ír erről), de addigra biztos kitör (mondjuk a negyedik), pláne hogy a jeles magyar kormányhitű propagandagyár szerint már az ukránok is világháborút akarnak

Na ja, az ukránok kezdettől fogva világháborút akartak, hisz oly rég volt már az előző, és igazán hiányzik nekik, mondhatni az ukrán egy olyan népfaj (ezt most lehet, nem?), persze szigorúan kulturálisan, hogy csak egy világháborúban érzi jól magát, mondhatni a világháború úgy kell nekik mint egy falat kenyér a gomba(felhő)pörkölt mellé, mint szegény embernek a templom egere. Ezért is támadták meg Oroszországot, akivel persze mindig is háborúban álltak, lelkileg úgy értem.

És akkor ott vannak még a szerbek, ahol egy (gondolom stílszerűen inkább sligovicától) tudatmódosult kormánypárti barom vetette fel, hogy Szerbiának "nácitlanítani" kellene a Balkánt, nyilván ő is nehéztüzérséggel képzeli el a jeles műveletet, mondjuk ebben van is gyakorlatuk még a kilencvenes évekből (Srebrenica megvan még?), és hát közben felnőtt egy-másfél generáció, akinek nem volt alkalma még egy jó kis népirtásra. Ami, valljuk be, tűrhetetlen egy helyzet!

Így aztán a nagybritán fejesek helyében aggódnék azon is, hogy akkor most az oroszok vagy a szerbek bombázzák-e őket először, esetleg együtt, összefogva a beloruszokkal (már ha addigra Belarusz nem csatlakozik tök önként a Nagyorosz Fejedelemséghez), vagy esetleg az ukránok, puszta sértettségből, mert nem kaptak elég légvédelmi rakétát ahhoz, hogy 2027-re ne a kijevi járásra szűküljön le országuk területe.

A nemzetközi helyzet fokozódik, és akkor még ez a kurva aszály, bár hosszabb távon lehet hogy jól jön majd, amennyiben a Mars gyarmatosításakor nem is lesz olyan ismeretlen az a környezet.

Helló baby, te nyomorult állat!

Karcosabban mocskosak az idők manapság, vagy csak egyszerűbben fekete-fehérek, tudja fene, de az alábbi dal a maga idejében sokkal popzenésebben szólt, talán több iróniával és kevesebb fájdalommal, vagy csak jobban álcázta magát. Amúgy gőzöm sincs mikori, talán a nyolcvanas évek végéről való, annyi biztos csak, hogy lemezen '94-ben jelent meg, nekem is az porosodik itthon. Bár akkoriban nem volt különösebb kedvencem az Európa Kiadó, de azért a cédéjük meglett, ahogy vettem Wei Wu Wei, meg Kampec Dolores albumokat is, már maga az egy élmény volt, hogy ezek egyáltalán vannak, rendesen a lemezboltban, és nem csak sokadszor másolt kazettáról lehet recsegtetni, hogy Mire gondolsz most, mire gondoljak?

Az igazi sláger az egyébként olyan, hogy a szövege lehetőleg nem szól abszolút semmiről, a zenéje meg a fülbemászás minősített esete, amitől igen nagyon nagy siker lesz, húsz évvel később meg még felkapja egy nosztalgiahullám, de csak mert egy fél generáció csodálkozik rá, hogy jé, milyen szarokért lelkesedünk mi egykor! A generáció másik fele meg már akkor is eleve utálta, szóval nekik mindegy.

De ez nem ilyen, a smirglivel frissített változat mellé meghallgattam a régit (az is van a TeCsőn), és az is jó még mindig, sőt, nosztalgia-faktort sem éreztem benne. Nyilván öregszem. Ilyenkor már nem nosztalgia, mert már nincs igazán mihez képest annak lennie. 

Kettős gyilkos élet

Életfogytiglant kapott az a román betonkeverő-sofőr, aki megölt egy magyar lányt Londonban. Ő ugyan ártatlannak vallotta magát, de hát a világ egyik legnagyobb térfigyelő kamera-penetrációjával bíró városában azért nehéz nem megtalálni a felvételt, ahol egy épp egy kukában vonszolja a hullát a közeli parkba.

De ez eddig csak egy sima gyilkossági ügy, egy hatvanas fószernak már nem áll fel, így inkább agyonveri a húszéves csajt, hogy akkor már másnak se legyen jó (de tényleg,  ő mondott valami olyat, hogy a kor miatt már nem forszírozta a szexet), viszont a bulvársajtó vérszagra gyűlő szekciója azt is kiderítette, hogy a pasi gazdag.

 Legalább is nem szegény, amennyiben a Notting Hillen van egy lakása, ami a Daily Mail szerint 700 ezer fontot ér, az meg a jelenlegi árfolyamon olyan 330 000 000 HUF. 

És ehhez képest lakik valami konténerodúban, ahová még a víz sincs bevezetve, így valami utcai csapnál volt kénytelen lemosni a vért a kezéről, naná hogy egy kamera előtt.

És mivel gyilkosok rendszeresen gyilkolnak, az médiákok meg rendre megírják, az ingerküszöbünket már csak a különösen véres és/vagy meghökkentő részletek ugorják meg, avagy hágják át (de semmiképp sem hágják meg). Jelen esetben az, hogy a pasi nevén volt egy kurva drága lakás, egy felkapott környéken, ez meg játszotta a nyomoroncot, betont fuvarozott építkezésekre, a helyett, hogy élt volna, mint egy rendes semmittevő, a nyugdíjkorhatár magasságában. Hisz valami külsőbb, és nem annyira menő kertvárosban lehet venni egy belvárosi lakás árából két és fél házat, az ember egyedülállóként ellakik a félben, az egyiket kiadja, a másik árát elmulatja, és egyből kerek lesz neki a világ.

De ha valaki román bevándorló és egy konténerben lakik, annál azért gyanús, hogy nincs neki semmiféle ingatlanja sehol, csak valaki az ő nevére íratott némi vagyonkát, aminek létét nem akarta az adóhivatal orrára kötni. Vagyis a pasi egyszerű kétkezi stróman volt, mielőtt gyilkosként kezdett új karriert, ami viszont már kitart neki élete végéig. (És hát felénk is vannak cégtulajdonos hajléktalanok, de hogy köreikben mekkora a gyilkossági ráta, azt most nem vágom.)

Persze a magyar bulvárban (jó, nagyjából az angolban is) az ex-betonkeverős egy kettős életet élő "multimilliomos", aki még közeli ismerősei elől is titkolta, hogy jobb pillanatiban inkább Dr. Jekyll, mint Mr. Hyde, mármint gazdaságilag. Van ilyen, ha sárga pólót húzok, magam is gyakran érzem magam villamosnak, álmomban csöngetek picit, de legalább nem írom meg. És nagyrészt kerülöm a sárga pólókat.

Üzenet palack nélkül

Gordon Matthew Thomas Sumner egy fogalmatlan, hülye amerikai popsztárocska, aki csak gitározzon meg nyávogjon, de ne csináljon úgy, mintha értene bármit is a világból a marhája. Mert a minapi varsói koncertjén kisebb szózatot intézett a közönségéhez ez a pöcs, amiben Vlagyimir Vlagyimirovics háborúját kárhoztatta, mert még annyit sem lát át az egészből, hogy az oroszok épp a keresztény Európát védik az ukrán náciktól (és hát a legjobb a védekezés a támadás, ezt mindenki tudja), de Gordon Matthew Thomas Sumner csak a demokráciaféltésről rinyál. És még az se zavarja, hogy a rajongói közt biztos kurva sok putyinista van, akik most jól elpártolnak tőle, persze biztos összeharácsolt már egy milliárdos kastélyt, szóval röhög  a rajongói markába. Izé, a sajátjába...

Nagyjából ez jött le mandiner.hu témával foglalkozó cikkének kommentjeiből, ahol a kormányhitű konzervatív fülkeforradalmárok utólag zárójelbe tették az illető komplett, több évtizedes munkásságát, hogy á, sose szerettük a zenéjét, és most már azt is tudjuk miért nem, hisz Gordon Matthew Thomas Sumner is a Soros-Hamilton-Bono-Madonna tengelyt erősíti a liberálkommenista világösszeesküvés előretolt, popszakmai hadoszlopaként.

A valóság ezzel szemben az, hogy a mandiner kommentelői javarészt  hülyék, az illető zenész meg nem is amerikai (ezt talán csak egyvalaki szúrta ki), hanem angol. (Szül. 02.10.1951. Wallsend, UK) Bár asszem van lakása Amerikában is, elvégre ő egy Englishman in New York. Mert Gordon Matthew Thomas Sumnert művésznevén ismeri a világ, miszerint Sting.

# hesteg-szatirikus közhelyek

Hát(tal nem kezdünk mondatot), ez majdnem oké. Pedig a film címe pont az, hogy Nem oké, nem is vártam tőle sokat, gondoltam  a cím eleve valami önbeteljesítő jóslat, azt' végignéztem egy szuszra, ami mostanában már teljesítmény tőlem. Ez egy első blikkre idegesítő, másodikra meg nagyjából szórakoztató mondjuk hogy fekete komédia, szóval akár nekem való is lehet, bár azért végig kissé kényelmetlen volt nézni, ahogy a főszereplő csaj idegesítően szenved, pontosabban szenveleg.

Merthogy ő egy képszerkesztő, vagy mi a fene valami online izénél (vagy mi a fenénél), ahol mindenki nagyon áptudét, trendi, fenszi és kúl, ütőerüket az idők szaván tartó nagyvárosi, lájkvadász seggfej, inkluzíve Danni, a protagonista is. Ő azonban nem elég fenszi, mert nem elég népszerű, lényegében le se szarják, még a füves blog faék taplóságú szerzője is, aki amúgy egy pornóbarbi-készletből szökött Ken-figura, de hősnőnk tetszeni akar neki.

Danni (Zoey Deutch) ezért kitalálja, hogy ha már úgyis szerző szeretne lenni a cégénél, nem fotosopp-alapú képszerelő, behazudja, hogy meghívták egy franciaországi írókurzusra, aztán elkezd kamu képeket posztolgatni "Párizsból", ha már úgyis fotosoppban erős. De pechjére (vagy szerencséjére?) holmi terroristák bombát robbantanak a Diadalívnél, ahonnan ő öt perccel korábban posztolt valami hülyepicsás érdektelenséget (persze igazából a nappalijából), és ettől aztán egyszer csak a kollégái érdeklődésének fókuszába kerül, pedig addig nagyjából a nevét se tudták. Ő meg sodródik az árral, vicces helyzetekbe keveredve, meg kínosakba. Meg idegesítőkbe, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Ugyanis a Nem oké esetében az idegesítő jelleg, azaz az azonosulhatatlanul ostoba, seggfej karakterek, a városi-középosztálybeli "kinemszarjale" problémáikkal, meg az a művilág, melyben a csaj még az utcán sem néz fel a telefonjából, és klotyón ülve is online, nos ezek mintha mind szándékos elidegenítő effektusok lennének. Mert - és ezzel igazából a legjobbat feltételezem az alkotók szándékairól - nem valami rózsaszín habos rút kiskacsa, avagy Hamupipőke-sztorit akarnak mesélni, nem akarják, hogy szurkoljunk Kamupipőkéért, ellenben jó érzéssel, és csak egy kevés empátiával lássuk pofára esni.

polygon.com

Na jó, meg egy kicsit jellemfejlődni is, csak hogy a történet azért tartson valahonnan valahová . Hiszen kétségtelenül a kortárs kultúra egyik legidegesítőbb jelensége a semmirekellő influenszer, aki azért népszerű és ezzel összefüggésben pénzes, mert buta közhelyeket ad elő sablonosan, és tartja ezt (valami furcsa önértékelési zavarból adódóan) teljesítménynek. Pedig a látszás meg a tetszés még nem az, az legfeljebb alap lehet, kiindulópont, amihez valami értékelhető tartalmat is le kell gyártani. És mintha Danni is valami ilyesmire kezdene lassan rájönni, pedig  eredetileg az egész Párizs-hazugsággal, pusztán látszani és tetszeni akart. Aztán már kis híján elkezdene élni is, de közben ugye látszik, tetszik és népszerül, de nem mesélem el az egészet, ahhoz túl új a darab, én meg kellően lusta.

Ám azt a kicsit több mint máfsél órát talán megéri bárkinek, aki nem túl ideges épp akkor, különben a művilági műcsajok "oan cuki vagy, majdnem belájkolok tőled" körítésétől, meg a (gondolom szándékosan) túltolt trendiskedéstől könnyen behányhat a gyanútlan néző, pláne miután jön a feka csaj az Erő világos oldaláról, mintegy erkölcsi világítótoronyként. (Ez de szép képzavar lesz, meg is tartom: a világítótorony, ami jön? Az inkább a szembejövő vonat, illetve még inkább hajó lesz.)

Ez a film egy mérsékelten didaktikus szatíra, és bár annak látszik, nem egy fejlődés- vagy felnövéstörténet. És így is érdemes nézni, különben csak egy nagyot mondani akaró, de nem túl eredeti mozgókép, egy mindig csak mások által fiatalosnak mondott közhelyszótár lesz belőle.

De engem jó pillanatomban kapott el, és nem ekként néztem. Gondolom, rosszul.

A nem túl jelentős drámai elemektől viszont tényleg ne várjunk semmit, azok lapos-unalmasan sablonosak, mintha csak arra szolgálnának, hogy a pause gomb használata nélkül is kimehessünk pisilni. 

vaguevisages.com

Stupidológia

A hülyeségnek igazából nem kell külön elmélet, elég pár hülye közhely, de azért nem olyan elrugaszkodott gondolat, hogy néha jó felismerni a nagyon hülyéket, csak hogy elkerülhessük őket, vagy legalább a durván negatív hatásaikat. Persze bárki joggal mondhatja, hogy aki nem ismeri fel a nagyon hülyéket az maga is hülye, ebben az értelemben nem működik az óvodás szlogen, miszerint az a hülye, aki mondja. Hisz az a hülye, aki nem mondja. Vagyis ha tudja, akkor hülye lenne nem mondani, már csak azért is, hogy ne nézzék hülyének. Világos, nem?

A mostanában ritkásan olvasott indexen jött szembe egy hülyeségügyi ismeretterjesztő értekezés, melyben a szerző idéz valami olasz gazdaságtörténész(?) könyvéből, hogy rendszertanilag hol is helyezkedik el a hülyeség az emberi viszonylatok eléggé leegyszerűsített rendszerében.  Így fest a cucc:

"- Aki hasznára van másoknak és önmagának is, az bölcs.

- Aki hasznára van másoknak, de ebből ő nem profitál (sőt...), az balek.

- Aki kárt okoz másoknak, és ettől neki jobb lesz, az bandita.

- Aki pedig kárt okoz másoknak úgy, hogy ő maga az égvilágon semmit sem nyer vele (sőt...), az buta."

Na most, ilyen négyeseket a legkönnyebb gyártani, egyszer már leírtam ide is a saját személyiségtipológiámat, amiben két dimenzió van: aktivitás és a jövővel kapcsolatos várakozások. Így aztán a négy típus az aktív optimista (jóra számít és tesz is érte), a passzív optimista (várja, hogy a végén úgy is jó lesz minden), a passzív pesszimista (minden szar lesz, nem érdemes tekerni) és az aktív pesszimista (az önpusztító, mert minden egyre rosszabb, tegyünk még rá egy lapáttal, avagy: Gyerünk Uram, nézzük meg mire megyünk ketten!) Én sajnálatomra a jobbára a második vagyok. De legalább ártalmatlan.

Azt hiszem van ez is olyan jó, mint bármelyik másik a megfelelő nőklapja-mellékletekben, ezt is csak az ujjamból szoptam, vagy húsz éve egy görbe éjszakán, nyilván nem függetlenül az elfogyasztott  vodka-narancsoktól.

Ám a fenti hülyeség-tipológia is hülyeség, az emberi butaság, ostobaság, szellemi leárnyékoltság egymást részben átfedő kategóriáit nem lehet szimplán valami kibaszott költség-haszon elv alapján leírni. Pontosabban le lehet (hisz leírják), de minek?

A hülyeség szerintem ennél azért komplexebb jelenség, mert bár a közvélekedés szerint hülyének lenni egyrészt alkotmányos jog, másrészt meg rohadt könnyű, de e kettőből az utóbbi egyáltalán nem igaz. Sok év munkája kell hogy legyen abban, ha valaki komolyan, elszántan, kétségektől mentesen és ezekből adódóan életvitelszerűen hülye. A hülyeséget, miként a tudást, a tapasztalatot, a hitet, a függőséget, a paranoiát vagy a tüdőrákot nem adják ingyen, azokért meg kell dolgozni.

Mert  a hülye valójában nem tudja hogy hülye, mi több, nem tud nem hülye lenni, a hülyeség nála nem egy járulékos tulajdonság, hanem a belső lényege, és épp ezért nem kell tisztelni egyáltalán. Mert egyfelől minden hülye komoly(talan) energiákat fektetett abba, hogy hülye legyen vagy maradjon, de ha már kellően hülye, nincs többé választása. Nem tisztelünk senkit azért mert levegőt vesz, működik a veséje, hat rá a gravitáció vagy visszaveri a fényt, és ettől látszik. Sőt ha nem vagyunk direkt természettudósok (esetleg véletlenül), nem is olyan fontos értenünk, hogy működnek ezek a dolgok, egyszerűen elfogadjuk őket adottságnak. Ilyen a hülyeség is, szóval amíg valaki meg nem alapozza a Hülyeségtant (Stupidology), elméleteket gyártani is felesleges. 

Azaz hülyeség.

Bűzös megelőző jelleg

Közös nyilatkozatban ítélte el Orbán „nyíltan rasszista” beszédét az Európai Parlament összes nagyobb pártja - olvasom a több helyen is, és sóhajtok egy mélát, elvégre a nyilatkozatban elítélés az Adunk a Szarnak Egy Pofont Emlékverseny gyémántfokozatú, különdíjas formagyakorlata, aminek a hatása nulla, de fél napig még látszik a híroldalakon. (Dobogós lehet még a 'határozatban sürgette', a 'bekérette a nagykövetet' és a  'jegyzékben tiltakozott'.)

Ami számít, az az a pénz, hiszen minden rendes neomarxista tudja (tehát én nem, rendetlen vagyok), hogy a lé határozza meg a tudatot, az meg a bármit. (De tényleg a tudat mindenre képes, ha például úgy tudom, hogy a Jupiter egyik holdján van a gyíkemberek bázisa, akkor az ott is van, míg valaki oda nem megy cáfolni, az meg, hogy a hülyéje nem találja, még mindig nem lesz komoly érv ellenem.)

De az viszont komoly lesz, ha az unió nem küld pénzet, mert pénze nélkül bedől a magyar gazdaság (és társadalom), mint olyan, persze bedőlhet az az EU-s pénzzel együtt is, legfeljebb lassabban, ahogy a Titanic a hullámsírba. Ez egyébként azért is érvényes hasonlat, mert az elit nagyrészt onnan is el tudott menekülni, nekik valahogy inkább jutott mentőcsónak.

És most megy a kommentfalmelléki habverés, hogy de miért is beszélt náci baromságokat a pártvezér és kancellár a posványosi kánikulában, miközben konszenzuális hogy nem náci, de erős támogatottságú vélemény, hogy attól még egy barom.

Az én megfejtésem az lenne, hogy két dolgot már jó ideje tudnak a karmelita kolostorban: kurva durva válság szakad a nyakunkba, az érdemleges uniós pénzek meg lehet, hogy idén már nem nagyon jönnek. Márpedig válság ellen sárkányfű a brüsszeli utalás, ám mivel a felcsúti számít rá, hogy esetleg nem érkezik, vagy nem időben, megelőző jelleggel nácult kicsit, hogy aztán az Uniós fejek tiltakozzanak, ő meg sértődötten közölhesse, hogy miattuk nem jön a nekünk járó pénz. Csak mert azok a mocskos liberálbürokrata senkik direkt félreértették a szavait. Ő csak az európai kultúrát védte, de ezek belemagyaráznak minden marhaságot, miközben tudjuk hogy kinek a kottájából játszanak.

Ez tényleg az a klasszikus eset, mikor nagyon bekarmolt fazon összefossa magát az éjszakai buszon, ezért lehányja a mellet ülőt, hogy aztán felháborodhasson: Maga ilyen kibaszottul büdös?

200, 184

Valahogy a kezembe került a kedven festőm, Joseph Mallord William Turner egy albuma, ami persze nem az övé volt, de az ő képeit ábrázoló képek vannak benne. És feltűnt, hogy az egyik kedvenc képemet épp kétszáz éve festette. És ez most nem a Temeraire hadihajó utolsó útja napnyugtakor a Temzén, az amúgy is 1838-as keltezésű. Az mondjuk legalább itt lóg a falon, persze kisebb és reprodukció, de hát nem vagyok mágnás, ám naponta szembejön mint hűtőmágnes, miközben az eredeti ára a nincs az a pénz, szóval csak emiatt felesleges lenne gazdagnak lenni.

Ezen viszont naplemente-mentesen vannak felhők, Dover fehér sziklái is szürkén, valamint a tetején (népies-magyaroschan: a hegyibe') meg a Főleg Vár. Vagy fellegvár, de a fellegek azok tényleg főleg fölötte.

Turnerben az volt a jó, hogy megelőző csapás jelleggel felfedezte az impresszionizmust, jóval az impresszionisták előtt, aztán (amikor még mindig nem voltak sehol az impresszionisták) meg is haladta azt, szerintem simán eljutott a poszt-impresszionizmusig. De úgy, hogy például a kis Claude Monet csak tizenegy éves volt, mikor Turner már el is halálozott, 1851-ben. Mondjuk a későbbi, és már megkésett impresszionistákkal ellentétben ő nem szeretett olyan nagyon a szabadban festeni, inkább csak vázlatokat csinált, meg jól megjegyezte a színek és fények miféleségét, aztán otthon a kényelmes műteremben festett. 

Aminek további előnye volt, hogy ott nem kellett emberekkel találkoznia, akik bámulták volna, miközben hülyeségeket kérdeznek. Nem utálta direkten a többi humanoidot, de olyan nagyon nem is kedvelte őket, nem volt nagyravágyó, de álszerény sem, kábé tudta hogy mekkora zseni, részben ezért engedte meg magának, hogy olykor egy öntelt hólyag legyen. Részben meg mert bunkó volt, mint általában egy mizantróp hajlamú, és ezzel összefüggésben kicsit sem önbizalomhiányos ember. Akinek ráadásul volt mire nagyképűnek lennie.

Dover Castle from the Sea, 1822. (tate.org.uk)

Idegesítően steril szirup

Végignéztem a Mielőtt a kávé kihűl című japán filmet, pedig az első félóra után éreztem, hogy a hátralévő másfelet már nem kívánja az idegrendszerem. Egy elvileg elég sikeres debütáló regényből készült 2018-ban, Kavagucsi Tosikadzu azonos című könyvéből, aminek az eredeti címe Cafe Funiculi Funicula. Ami egyébként nem jelent semmit, pontosabban a google fordító szerint korzikaiul annyit, hogy: funiculi funicula. (A funicul amúgy az románul kötél vagy sikló, szóval valami hosszúkás, de szerintem ezzel sem vagyunk beljebb. Ez simán csak egy dömdödöm vagy kiszeraméra lehet.)

A film, miként a regény, igazából néhány (egymástól nem teljesen független) történet, ahol a közös pont a kávézó, melynek egyik székén vissza lehet utazni a múltba. Ott mondjuk semmit nem lehet megváltoztatni (így aztán fölmerül a kérdés, hogy de akkor meg minek?), és csak addig tart a trip, míg a kitöltött kávé ki nem hűl. ha valaki ennél tovább marad, kísértet lesz belőle, ami ebben a világban pont olyan mint az összes többi szereplő, csak még nagyobb ívben tesz a világra maga körül.

Mert ez valami mágikus-kisrealista, romantikus-érzelmeskedő diétás szirup, azaz minden nagyon steril, visszafogott és pasztellszínűen udvarias benne, a nagy drámák maximum a szereplők fejében dúlhatnak, de ugye semmi indulat, japánok vagyunk, de nem  ám a szamurájképzőben. Amelie idegesítően cuki élete, ázsiai kiadásban. Így aztán nincs tétje az egésznek, nézni is csak azért bírtam, mert helyes japán csajok játszottak benne, ám változatlanul jobban bírom a karcos, mocskos, hurrápesszimista fekete komédiákat, mert azokban legalább érezni az élet súlyát. Pont annyira, hogy még fájjon, de ne nagyon. (Tényleg, mint a jó csili, csípjen, de ne égesse szét a számat.)

Ám ez a film langyos, szépen elcsordogál vele az ember fél délelőttje, mikor kint esik, idebent meg semmi dolgom, tegnap porszívóztam, főzni épp nem kell, a cikkeimet megírtam már, olvasni álmos vagyok, úgyhogy ezen alszom be kis híján. Pedig egy kávéházban játszódik, én is túl vagyok két bögre feketén, amitől frissebb nem leszek, de jobban idegesít a halk szavú majdnem semmitmondás mutatása. Úgyhogy ajánlom mindenkinek.

flixwatch.co

Hitel, Válság, Stadion

Bejelentett a pénztelenségügyi miniszter, hogy a cégek innentől dollárban vagy euróban is befizethetik a nyereségadójukat. Szerinte ez újabb könnyítés (mér' az előző mi is volt?), pedig csak arról van szó, hogy lassan a szájukig ér a moslék, amit fellengzősen még mindig gazdaságpolitikának neveznek, és ahogy csorog le a torkukon, érzik, hogy nagyon szar az íze. Azért moslék.

Az, hogy a komolyabban exportra dolgozó vállalatoknak (akiknek ugye jellemzően dollárban és/vagy euróban képződik a bevételük) nem kell átváltaniuk a zsét, az nem egy nagy könnyebbség, csak könyvelési kérdés, ártunk és ormányunk viszont nagyon vágyik valami rendes pénzre forint helyett, mert ha innentől euróban érkezik a mani, akkor minél szarabb a helyzet, annál több forint lesz a bevételi oldalon. Vagyis lehajolnának az árfolyam-különbözetért is. Minden befizetett euró már nem három- hanem négyszáz forintot ér a bevételi oldalon, plusz lesz némi extra devizatartalék, mert a mostanira jó eséllyel már rányúltak kissé.

Egyébként meg mindig minden kormánynak bevett módszere, hogy a költségvetésben csúful alultervezik az inflációt, és így névértéken több lesz az adóbevétel a tervezettnél, amiből lehet lopni, meg stadiont építtetni a kert végibe!

Illetve valahol olvastam egy kommentet, mely szerint biztos most jár le a jó pár ezer letelepedés (mg egyéb állami) kötvény, és tejelni kell sok közel-keleti, kínai meg posztszovjet maffiózónak. Akik még 300-as árfolyamon vették a papírt (azaz kölcsönöztek a magyar államnak), és most 400-as árfolyamon kell nekik visszafizetni, kamattal természetesen. És ebben lehet is valami, részben a kissé megtévesztő módon államkötvényeknek nevezett hitelekből finanszírozták már egy ideje az "Utánunk a Vízözön" program permanens kampányköltekezését.

Úgyhogy pénztelenségügyi miniszter hangzatoskodásával ellentétben ez nem könnyítés, hanem alig burkolt könyörgés, hogy "Aggyatok dollárt, eurót, de jó lesz a font is, csak sokat és gyorsan." Az ilyeneket amúgy is könnyebb és gyorsabb a Kajmán-szigetekre utalni, csak hogy legyen benne valami tényleges könnyítés is.

Már csak néhány adókönnyítés, meg rezsivédelmi miafrász kell, és végre beledöglünk mind.

Késő-őskori kultúrlelet

Nem tudom hol lehet még kazettákat hallgatni, nálamfelém már nemigen. Mert a lakásban ugyan található három ódon készülék is, amiket még erre terveztek a múlt században, de zenére emlékeztető hangokat már nem lehet kifacsarni belőlük, biztos az Y2K miatt, ami nem maradt el, csak úgy csinált. Hát, akkoriban  nem gondolták, hogy egy kazettás magnónak a kétezer-húszas években is működnie kellene, hisz a harmadik világháború után, valahol a nukleáris tél kora tavaszán, ki akarna majd pont hetvenes évekbeli popzenét hallgatni a barlangban, a napi bölényvadászat után? Én, naná, bár tegnap csak a hűtőből vadásztam elő a maradék spagettit, aztán pattintottam egy kis tüzet a mikróba, és belehallgattam volna ebbe itt:

Ez amúgy David Bowie egy 1972-es koncertje, csak persze az akciós

 matrica  épp az előadót meg a címet takarja, mint rendesen.

De az meg kell, mint eredeti antik csomagolás.

Véletlenül pontosan emlékszem, hogy a cuccot még 1995 nyarán vásároltam Peterborough-ban, és azt hallgattam napokig a walkman által, főleg buszozás közben. (Így aztán komplett klipek futottak végig az ablak előtt, Bowie zenéje valahogy nagyon passzolt tetszőleges külvárosok elhaladó vizualitására, különösen naplemente és/vagy eső esetén.)

De tegnap már semmi nem bírta lejátszani, még a relatíve legújabb készségem se pedig abba még cédélejátszó is van! (Érdekes módon az működik, azon szoktam Sosztakovics szimfóniákat bömböltetni, de olyan lendülettel, hogy belesápadnak a szobanövények is.) Persze ha valaki szereti a statikus zajokat, vagy a hangszórók gerjedésére gerjed, akkor jó a kazettás szekció is, csak kár, hogy minden kazettánál ugyanazt az indusztriális szart játssza le, bár hajszárító-aláfestéssel azért elmegy.

Az internetes világhálón azonban, ha darabokban is, de megvan az ominózus '72-es koncertfelvétel Santa Monicából, de mire megtaláltam, már az esti melegszendvics volt soron a déli spagetti helyett. Ám ez végül nem csorbította az esztétika élményt, úgy tűnik annak elég, ha valamilyen szénhidrátot fogyasztok, és már jöhet is a katarzis helyett valami, aminek most nem találok nevet.

Igen, beszélek nyelvvizsgául

A legújabb kormányzati ármány szerint nem kell majd nyelvvizsga a felsőoktatási felvételihez, és ha jól értem a szokásosan zavaros kommunikációjukat, azt meg az egyetemek dönthetik el, milyen szintű, fokú, szagú és állagú nyelvvizsgához kötik a diplomákat. (Persze lehet, hogy rosszul értem, ártunk és ormányunk kommunikációs tehetsége csak az óriásplakátra írható, egymondatos uszításokig terjed (Nehaggyuk, hogy Soros röhögjön a végén!)

És máris indul az álvita, hogy akkor ez most jó vagy nem olyan jó, vagy egyenesen kurva rossz ötlet, pedig a helyzet egyszerű: ez kérem tök mindegy! Mert:

1. A nyelvvizsga nem azonos a nyelvtudással. (Analógiák: az érettségi az érettséggel, a jogosítvány a vezetni tudással, a trágárság a bunkósággal vagy a fészbuk-ismerősök a barátokkal.) Akinek van nyelvvizsgája, az vagy képes használni azt az idegen nyelvet vagy nem, pont mint akinek nincs papírja róla.

2. Hisz van abban valami, hogy tényleg  a gyakorlatban dől el, jó volt-e valamire annyi nyelvórát végigülni, ennek megfelelően a papír senkit sem érdekel, ha az állásinterjún az öltönyös fazon próbaképpen szingalézül kér egy kávét kevés tejjel, és erre a szerencsétlen alany annyit reagál, hogy „he?“, akkor a dolog gyorsan eldől, mint féldisznó az ólban.

3. És hát egy csomó diplomás szakmához nem is kell nyelvet tudni, már a magyaron kívül. (Bár érezzük, hogy sokaknak már ez is kihívás.) Egy csomó másikhoz persze igen, de ha valaki mondjuk általános iskolai magyartanár, akkor ritkán kerül olyan helyzetbe, hogy angolul kelljen József Attiláról értekeznie. Vagy  hogy csak francia fordításban olvashassa a verseit, mert magyarul nem leli. Az ő nyelvtudására mondhatni nincs tömeges igény, miközben egy sört meg egy bureket kérni a horvát tengerparton, mutogatva is lehet.

Mondják persze mindenféle kakán is csomót kereső szaralakok, hogy ez is csak a röghöz kötés egyik újabb eszköze lenne, meg hogy összeszerelő-ország, de az fel sem merül, hogy miért is nekünk kellene megtanulni mindenféle hülyén hangzó nyelveket? Miért nem  világ tanul meg magyarul? Nagyon komoly, elborult tekintetű rovásírásos táltosok szerint amúgy is a magyar az emberiség isteni ősnyelve a Szíriuszról, itt van a világ szívcsakrája, a Pilisben, a Mátrában vagy Alsóbélatelep vasúti megállónál - ez még egy vitatott pont, de az biztos, hogy valahol erre.

Szóval igaza van a fideszkádénepé bátor embereinek, nem kell tökölni ezzel a nyelvvizsgával, legalább is nem a felvételinél. És ami külön érdekes, lehet hogy most véletlenül igazuk is van, na nem mintha jót akarnának, csak a legrosszabb szándékba is csúszhat néha hiba. Mert egy ilyen, kétes értékű dokument lehet épp kimeneti követelmény, miszerint a diploma feltétele, de már a bemeneten erőltetni talán tényleg felesleges. Valami nyelvtudása jó eséllyel úgyis van az egyetemekre bekerülőknek, meg pár évük arra, hogy abból felhozzák magukat, a szaknyelvet pedig eleve csak ott tudják majd megtanulni, ha egyáltalán.

Mindeközben bejelentették azt is, megvizsgálják az iskolák fatüzelésre való átalakításának lehetőségét, és gondolom ebbe beleérthetik az egyetemeket is, elvégre pont egy fatüzelésű egyetemen felesleges a nyelvvizsga. 

kecskefeszek.net

Kalandos inspiráció

De ha már szerencsésen nincs semmi ünnepnap (és kezdhetünk mondatot devel),  az időjárás meg sokak által létezőnek mondott, csak épp kit érdekel, gondoltam megnézem a horoszpókomat, amibe' amúgy annyira nem hiszek, hogy le se tudom írni a nevét. Ettől persze lehetne még egy komoly gomolygás, csak nem az. Ugyanakkor mindig különösen tudományosnak ígérkeznek a bulvárlapok pár mondatosai, amiben megfejtik a lélek, a tudat , a személyiség és a dugás összefüggéseit, de ufókra és pénzenergiára sajnos már nem jut hely bennük.

Magam a majomkenyérfa jegyében születtem, legalább is valami afrikai törzsi mizéria szerint, de az unalmas európai sztetoszkóp alapján vízöntő lennék, ami mondjuk igaz rám, különösen a teknős akváriuma tisztításának viszonylatában. Tekintetében. Persze ettől még szokok önteni teát, tejt, és régebben söröt, de azok is víz főleg, csak tuningolt verzióban, hogy ilyen fehérjék, szénhidrátok, muslincák és gyomorrontások körítésével.

Ám konkrétan mára azt jósolta nekem a konkrétan személyre szabottan horrorsztrókom, hogy:

Párkapcsolatod új lendületet kapott, és már az ereidben érzed a pezsdülést. Ez sok más dologban is inspirálóan hathat rád. Az Uránusz hatására most kedvet érzel, hogy valami olyan dologba vágj bele, amivel színesebbé, kalandosabbá teheted az életedet.

És ez pontosan így igaz, már kora reggel bejött az egész, Kukutyintól a Zabhegyezőig. Párkapcsolatom akkora lendületet kapott, hogy már rég nincs is, lassan elhagyja a Naprendszert, és utoléri a valamelyik Voyager űrszondát, én meg érzem az inspirációt a teljes elkeseredésre, de mazochista vagyok, így direkt próbálom normálisan érezni magam. És tényleg bejött, hogy kedvet éreztem valami új, színes és kalandos merészségre, így az Uránusz hatására már reggel fél hatkor megittam a kávémat, ráadásul cukorral. Szédítő élmény volt éhgyomorra, aztán beállt a vérnyomásom a szokásos sávba, és a keserédes nosztalgia marad csak, meg a koffein vízhajtó hatása. Emlékek, ahh...

Holnap kipróbálom fokhagymával, csak hogy az egyedüllétnek legyen valami előnye. Aztán vizet öntök a majomkenyérfára, de csak ha valaki hoz egyet.

Ünnepitisz huszadikusz

Még durván július van, de már teljes erővel gusztushuszadikázik minden csatorna, mintha lenne bármi jelentősége. Tényleg, mit ünneplünk akkor? Államalapítás ja, mintha ez az állam az lenne, amit alapítottak, mintha bárkit is érdekelne a szentistvánozás, a körmenetelő szentjobbista B-középen kívül (mert a felsőpapság az főleg arccal a központi támogatások felé, őket az államból nem az alapítása, hanem a juttatásai érdeklik), a szentkoronáról meg a hardcore hívek elsöprő többsége sem tudja elmagyarázni, hogy mitől is szent.

De mi van még a szoknyás agglegények által animált klerikálnacionál jelmezbálon kívül? Alkotmány? Az pont nincs, van a gránitszilárdságú izé helyette. Új kenyér? Basszus, lassan már a régebbi is luxuscikk lesz (a sajt már az), szóval ezen pont nincs mit ünnepelni. 

Maradna még az, hogy idáig tart a balatoni turistainvázió, a dinnyeszezon meg a mindenféle tanárok nyári szabadsága, de egyik sincs nemzetgazdasági szempontból annyira kiemelt jelentőségű, hogy tűzijáték járna érte. Plusz turizmus és dinnye azért van még utána is, a tanároknak meg csak könnyed felvezetés jut, amennyiben az egy-egy államilag kötelező tankönyv szétválogatása, azért még nem igényli a diplomát.

A tűzijáték, leszámítva természetesen a történelmi ismeretterjesztő jellegét, leginkább csak önmagáról szól, vagyis Gusztus Huszadika a tűzijáték ünnepe. Éppen miként a március tizenötödike a kokárdáé, a május elseje majálisé,a húsvét a bebaszásé, október huszonharmadika Dózsa Lászlóé (1942- ), a karácsony meg a családon belüli idegösszeomlásé.

A gusztus húsz arra jó, hogy legyen munkaszünet (és a kurva anyját a naptárnak, ha hétvégére esik), és ha már a Redbull Errészt elvették  néptől, legalább legyen tánc! Nálunk amúgy is minden jeles nap abba torkollik, hogy "és akkor a Lajosékkal italozni kezdtünk a konyhába, de nem koccintottunk sörrel ám", és azzal végződik, hogy "nem én hánytalak le baszki, hát nem is ittam répát!" A kettő között meg újra és újra nem értjük, hogy került májashurka a belső zsebünkbe, és mér' nincs hozzá mustár, akkor már?

Igazából tömegesen és generálisan képtelenek vagyunk ünnepelni, hisz a hivatalos ünnepekhez annyi közünk van, hogy jobb esetben tudunk róluk. A személyes ünnepek, mint egy születésnap, meg csak addig bulisak, míg el nem kezdünk öregedni, és a frásznak kell megint jó képet vágni  ócska és fantáziátlan ajándékokhoz. Ezeket rossz kapni, de még rosszabb adni. Nekem lassan az az ünnep, ha nincs ünnep, és lehetek úgy, ahogy épp úri kedvem tartja.

Úgyhogy inkább Nem Teljesen Boldogtalan Július 29-et mindenkinek, a mai napon magnyugtatóan nem következik be semmilyen jeles alkalom, bár a Feröer-szigeteken ma tartják Szent Olaf emléknapját, Peruban meg a függetlenség napjának második napját (sic!).