Rendetlen

Túlsúlyos László parlamenti házmester szerint a fidesz-rezsim lehetővé tette a rendes magyar feltámadást. És ha igaza van, márpedig neki mindig igaza van, akkor ebből több dolog is következhet:

1. A 2010 előtti elmúltnyolcévben a magyarok halottak voltak. A magyarság. (Hogy most az ország, az állam, a nép, az etnikum vagy csak a Magyar vezetéknevűek, az kicsit ködös, de igazából mindegy is, hisz a feltámadás sikerülni látszik.)

2.Közben meg kérdéses, hogy mit is jelent ez a feltámadás, hogy a krisztusi vagy zombi-jellegű after life jő el inkább, de mivel Túlsúlyos nertárs igazi gyorstüzelő célkeresztény, nyilván az elsőre gondol. Zombinak csak az ellenzéki szavazókat nézi, de ugye ők nem igaz magyarok, szóval feltámadásuk legalább is problémás, miközben felessleges.

3. Ha van rendes feltámadás, akkor van rendetlen is, érdekes lenne megtudni, mi is a különbség, mert fékezhetetlen agyvelejű házmesterünk ezt nem fejti ki. Bár az előző pontnak megfelelően , talán a krisztus/zombi kettősségre gondol, vagy nem, elvégre a zombik igazából nem is támadnak fel. Ők továbbra is halottak, csak mobilisabbak, jobban mutatnak a filmvásznon, és agyakat esznek. Ez utóbbi miatt a fideszkádéenpé joggal bízhat abban, hogy rájuk nem veszélyesek, és ezért már nem zombulnak tovább, bele a frakciófegyelembe.

4. A rendetlen feltámadás ugyanakkor jelentheti azt, hogy részleges, azaz (egyéni szinten) valaki nem támad fel teljesen, csak mondjuk deréktól lefelé, afféle ösztönlényként, csak a jobb vagy a bal oldala, esetleg csak az értelme, érzelmek nélkül. Kollektíve meg azt, hogy nem a komplett magyarság támad fel, csak a kiválasztottak, akiket onnan lehet felismerni, hogy baráti alapon utaznak magángépekkel, közbeszerzéseket nyernek, megveszik a Balatont, és saját bárszekrényük van minden jelentősebb stadion VIP-szektorában. Na, Túlsúlyoséknak pont elég, ha ők feltámadnak, és tartósan fenn maradnak támadva.

Persze lehet, hogy az egész csupán egy félreértésen alapul mert a legbajszosabb fideszes főházmesster igazából azt mondta, hogy: Fel! Támadás!

Mondjuk e mögött is van logika. Meg bőven tapasztalat.

blogaszat.hu

McRontás, Madách, musical

Rendszeresen olvasom a kormányhitű sajtót, szóval nem a vakvilágba szoktam röhögni és/vagy bosszankodni az ott tetten érhető szellemi leárnyékoltságon. Néha azt hiszem, már minden mélységét láttam a vakbuzgó butaságnak, de ilyenkor menetrendszerűen érkezik valami még súlyosabb, még szánalmasabb ostobaság, csak hogy már az olvasásától elfogjon a szekunder szégyen.

Jól látható, hogy Ártunk és Ormányunk nem tud, és ezért nem is nagyon akar foglalkozni olyan kérdésekkel, mint oktatás, szociális szféra, járványhelyzet infláció - ezek olyan rém fölhözragadt dolgok, amikhez nem ért a pártvezér és kancellár, plusz ezek kapcsán nem tud hősies pózba merevedni az államférfiassága, ami pedig a kedvenc időtöltése. És ilyenkor jön, hogy kijelölik a Soros brüsszeli ellenséget, akik lehetnek menekültek, cigányok, ügyvédek, melegek, a lényeg, hogy a rajongótábor ne nagyon bírjon azonosulni velük.

Ennek a történetnek az aktuális fejezete a homofóbbá pofozott, elvileg pedofil-ellen törvény, meg a körülötte felvert közéleti hisztéria, ami láthatóan pont arra jó, hogy addig sem a benzinárról, az áfáról, a negyedik hullámról és hasonlókról beszélünk. A kormányhitű nyáj pedig boldogan bégeti a előemésztett szlogeneket, és úgy csinál, mintha nem egy aktuális gumicsontot rágva aggódna színpadiasan a liberális terror(!) által megrontani szándékozott ártatlan gyerekekért, hanem mindig is ezt tette volna. 

És ha már színpadiasság: a hét kormánypropaganda-ihletésű véleménycikkét egy Bognár Zsolt nevű alak tette közzé a Madách Színházból, nem meglepő módon a Magyar Nemzet cím alatt megjelenő agitka online felületén. Naná, hogy a gyerekekért és unokákért aggódik, akiket ezúttal Szirtes Tamás igazgató óhajt egy Lloyd-Webber mjuzikellel megrontani, és ezt már a művész úr (cserecsapat, második sor, jobbszél) sem hagyhatja szó nélkül, ha már a Billy Elliot miatt akkorákat kellet nyelnie. De ami sok az sokk, egyszer csak megálljt kell parancsolni a hova lesz a fáklyásmenetnek. (Oké, én is szívből gyűlölöm a mjuzikeleket, csak én majdnem az összeset, és nem tartalmai, hanem formai okokból. A műfaj maga szar.)

A korlátoltsága okán szórakoztató epeömlésnek azonban a vége felé jön a csúcspontja (a szerzőnek legalább van dramaturgiai érzéke), amikor bevezet minket a színházi imakommandó fegyverraktárába. Ez annyira erős, hogy muszáj szó szerint ideidéznem:

Cikkem írásával egy időben a színház belső köreiből eljutott hozzám egy írott fohász, ami összefoglalása a Madách Színházon belüli elégedetlenségeknek. Segélykiáltás az emberi hangnemért, az anyagi és erkölcsi megbecsülésért. Az imából két gondolatot idéznék: „Kérlek, add Uram, hogy 2022. február 1-jétől olyan igazgatója legyen a Madách Színháznak, aki legfőképpen ugyanúgy tudja szeretni a vezetése alá került felebarátait, mint önmagát. Aki szereti és legjobb tudása szerint szolgálja a kegyelmedből kapott társulatot, a színészeket és a dolgozókat egyaránt. Add Uram, hogy ilyen ember üljön a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői székébe.” Ezek a sorok remélhetőleg önmagukért beszélnek, és meghallgatásra találnak azoknál, akiknek van füle a hallásra.

Jó, nem? Olyan igazi életszagú, szinte látom magam előtt, ahogy valaki egy templomi padsorban, összekulcsolt kézzel, átszellemülten fohászkodik a Teremtőhöz (lobbizik, az istenit neki!), hogy járjon már el a nonprofit káefté ügyvezetőjének személye kapcsán. Mit tudom én, sújtson le villámmal (ami ugye a népnyelvben is az isten nyila) a mostani igazgatóra, a megadott dátumig, és akkor ő, mivel nem kedves szívének, megdöglend. Vagy valami ilyesmi, futóbolondok szövegeiben - a közhiedelemmel ellentétben - soha sincs rendszer.

Gusztustalan gesztus

Egy újbudai önkormányzati, naná fideszes képviselő jól kiakadt a hivatalosan ma nyíló ARC óriásplakát-kiállításra. Mondván, hogy az több ponton is előhozza az LMBTQ-témát, így hát szükségképpen uszító, balliberális, gusztustalan, valamint provokáció. Ezt pedig nem tudta nem szóvá tenni a fészbukon, pontosabban nem is szóvá, hanem metakommunikatív gesztussá, az  alant látható képpel.

Mert az uszító propagandával szemben a képviselő úr maga a kifinomult polgári ízlés, a felebaráti szeretet (inkluzíve keresztényi megbocsájtás), kinek jelszava biztosan az lehet, hogy "Legyen béke, szeretet és egyetértés, különben kurvára megbaszok mindenkit!"

telex.hu

Zűrhajózás privátim

A Space X nevű űrügyi magáncég (magánűr-cég?) Crew Dragon nevű, hát nem űrhajóját, mondjuk űrkonténerét, űrkapszuláját magyar idő szerint múlt éjjel kúrták Föld körüli pályára, történelmi jelleggel. Mert ez az első eset, hogy a fedélzeten vagy négy darab civil, és nulla darab kiképzett űrhajós. Mondván, hogy a rendszereket egyfelől a földről irányítják és ellenőrzik, másfelől meg nagyfokúan automatikusak, úgyhogy az emberek leginkább biorakományként vannak jelen, bár ha már egyszer, azért csinálhatnak is egy két kísérletet, megfigyelést, mifenét.

Mit mondjak, az irány jó. Az utasszállító repülőkön is sokszor csak biztonsági okokból vannak pilóták, meg mert bár a gép el tud menni robotpilótával, és megfelelő reptereken le is tud szállni, de a felszálláshoz azért kell még az ember, azt nem tudja egyedül az automatika. Ami ráadásul el is romolhat, és akkor nem baj, ha valaki tudja vezetni a vasat. De az irány egyértelműen - a vezető nélküli vonat mintájára - a pilóta nélküli repülőgép, csak egy ilyenre egyelőre senki sem lenne hajlandó felszállni. Én már a Star Wars esetében sem értettem, hogy ha képesek hipertér-ugrásokra a Millenium Falconnal, akkor miért kell két pilóta is ahhoz, hogy gombokat nyomkodva rángassák a botkormányt(!), nem telt robotpilótára? 

A Sace X tehát jó irányba indult, de nem kellene itt megállni. Az űrutazásoknál igazából nem csak a képzett űrhajós felesleges, de egyáltalán az ember is. Mert mi is van az űrben? Kurva hideg, vákuum, kozmikus háttérsugárzás, műholdak, űrszemét, nincs viszont szabadstrand, kupadöntő, tejeskávé és ellenzéki előválasztás, szóval nincs ott semmi, ami miatt annyira vágynánk oda. Sőt, az űrbe lőtt szerencsétleneknek nagyon szűk helyeken kell egymás izzadságát szagolniuk, miközben az ivóvizüket is kollektíve pisilik össze a víztisztítóba, és ócska készételeket kell enniük. Mindezt elképesztően sok pénzért, a helyett, hogy ennek töredékéért lazulnának valami rendes nyaralóhely luxushoteljében.

A koncepció amúgy nem új, még gyerekkoromból emlékszem, hogy a Muppet Show-ban is volt egy állandó műsorszám, a "Malacok az űrben", ahol szintén civilek voltak zűrben, hisz egy malacról nehéz elhinni, hogy komolyabb kiképzésen esett át, perfekt asztrofizikából, és korábban tíz évig volt a légierő berepülő-pilótája.

A Válasz

Ma kora reggel erre a zenére ébredtem, de szó szerint, mert meguntam a telefonom szabványos ébresztő-prüntyögését, és gondoltam a reggeli morcosságomra jól rezonál ez a fajta kortárs művészet:

Na ja, a Die Antwoord-ról már megemlékeztem korábban is, mostanában kifejezetten megkedveltem a dolgaikat. A kulcsszó persze náluk is a nonkomformizmus, ez a dél-afrikai páros (időnként trió) kifejezetten az ottani Zef-kultúrára játszik rá, aminek lényege, hogy "szegény vagyok, de ez nem lehet gátja a kivagyiságomnak". (A zenekar neve egyébként afrikaans nyelven van, és annyit jelent: A Válasz.)

Yolandi és Ninja (azaz Anri du Toit és Watkin Tudor Jones), amúgy civilben is egy pár (vagy csak voltak), minden esetre van közös gyerek is, asszem kettő, de ez nem gátolta őket ebben rap-rave-kiakasztás műfajban elkövetett közízlés-sértésben. Ami rendben is van, a közízlés arra való, hogy vérig sértsék, a közízlés Bódi Guszti dalokat akar Fekete Pákó előadásában, úgyhogy a közízlést jól fel kell pofozni, mielőtt megrugdaljuk.

És erre a Die Antwoord elsőrangú eszköz, pláne mert legalább is gyanús, hogy ezek ketten akkor is ilyen nagyjából valószínűtlen módon léteznek, ha nem veszi őket kamera. Vagyis önazonosak, és láthatóan élvezik, az hogy ezen az átlag kertvárosi középpolgár kiakad, csak hab a tortán. Hát igen, a gátlástalanság szabaddá tesz, miközben mindig annyira túltolják, hogy eszünkbe sem jut komolyan venni a pózaikat, mint hogy nem is azok. Csak élvezik a pózolást, és mivel megengedhetik maguknak, nincsenek kulturális fékek. Hogy például nem éneklünk egy klipben a vécén ülve:

Amúgy én először a Chappie című Neill Blomkamp filmben találkoztam a Botrányos Párossal, ahol főbb szerepeket vittek, emlékezetes módon. És szinkronosan nagyon idegesítő volt Stefanovics Angéla kislányos nyávogása, míg rá nem jöttem, hogy Yolandinak még ennél is nyávogóbb az eredeti hangja, és  nem csak ha énekel. Egy interjúban is képes bedrogozott egérkeként megszólalni, de legalább garantáltan nem összetéveszthető mással, miközben a frizurájával azért szerencsére nem csinált divatot.

Én minden esetre holnap is erre kelek majd, meg még egy darabig biztos, ami azért fura, mert mondjuk tizenöt éve de utáltam én az efféle zenéket. Most meg bejön, miközben változatlanul kedvelem azokat is, amiket akkoriban. Ennyi idősen is folyamatosan fedezek fel új dolgokat, szóval találtam magamban valamit, ami nem öregszik, nem merevedik el az évekkel. Ez az ízlésem lenne.

Hüllők pulóverben

Délelőtt kiraktam sétálni a teknőst, aki rögtön fogta magát, és bevonult a töksötét fürdőszobába, bebújt a mosdókagyló alá, és elaludt. Kora este onnan kapartam elő, hogy visszategyem a akvárium-terráriumába. Nyilvánvaló, hogy részéről már életbe lépett az őszi-téli menetrend, ilyenkor a természetben az ékszerteknősök elvermelik magukat, és téli álomba fektetik energiáikat. A lakásban ez nyilván nem megy (a szőnyegen például nincs avar, szoktam porszívózni), ráadásul állandóan meleg van, fény és hangok és mozgás (na jó, mozgás nem mindig, egyedül nem tudom bemozogni az egészet), de a hüllő bioritmusát ilyen apróságok nem befolyásolják, hogy környezet, meg hasonló marhaságok. Bele van égetve a program, hogy a tavasz-nyár az mászkálós, érdeklődős, zabálós, az ősz-tél meg a punnyadós, halottnak tettetős, takarékra csavart.

Én innentől nem csodálkozom a dinoszauruszok kihalásán, szerintem meteoritbecsapódás sem kellett hozzá, elég volt némi ütemes éghajlatváltozás, minek keretében felnézett a stupidoszaurusz, hogy "Jé, ilyenkor havazik? Mindegy, szarok bele, legeljünk friss rügyeket", aztán csöndben éhen halt.

És ami igazán vicces, az emberek nagy része is így viselkedik, ahogy kinézek dél körül az ablakon, minden harmadik járókelő hosszú nadrágban, pulóverben vagy dzsekiben nyomul, miközben 33 fok van, és tűz  nap. (És a többség ennek megfelelően a szandál-térdnadrág-póló hármasságból alkot outfitet.)

Na most a beöltözött kollégáknál három esetet tudok elképzelni:

- Kinéztek reggel az ablakon, látták, hogy van vagy 12-13 fok, és eldöntötték, hogy ma pedig hűvös van és pont, így kell öltözni.

- Ki sem néztek az ablakon, csak ellenőrizték a naptáron, hogy valóban szeptember közepe van, tehát ősz, tehát az évszaknak (és a naptárnak) megfelelően öltöztek föl, és nem foglalkoztak ilyesmivel, hogy időjárás. Az időjárás az kérem egy bolsevista trükk!

- A legrosszabb esetben viszont naptár sem kellett nekik, mert a program ugyanúgy beléjük van égetve, mint a teknősömnek, és ők az agyukból csak ezt a legősibb, hüllő-jellegű részt (az R-komplexumot) használják, a limbikus rendszer és pláne a neokortex esetükben csak felesleges flancolás. Úgy néznek ki, mint egy ember, úgy járnak mint egy ember, és gy reagálnak, mint egy kockás fülű gyík.

Vagy simán csak beszivárgó űrlények, akik csak gyorsított kiképzést kaptak a földi szokásokról, így aztán sálat hordanak a strandon és az orrukon át fogyasztják a spagettit. A teknősről viszont biztos, hogy migránshátterű, mert ő egy kaliforniai ékszerteknős, szóval a felmenői eleve buta jenkik voltak, talán kokóztak is...

Bűnrossz

Szegény vagyok lelkileg is, gondolom, szóval enyém a mennyek országa, csak nem tudom hol lehet átvenni a kulcsát. Egyelőre nagyon nem érzem magam ott, biztos mert a hét főbűnből még mindig nyakig ülök nagyjából kilencben. 

Mohó vagyok és pénzéhes (na ja, ha nincs pénzem, különösen hiányzik), de lusta vagyok lopni, irigylem azokat, akiknek van értékelhető élete, de indokolatlanul büszke vagyok a kivagyiságomra.  Valószínűleg buja is lennék, csak nem telik rá, haragszom magamra, az indulat nélküli beletörődéseimre, így aztán tűrhető buddhista lennék, csak nekem már egy isten nélküli vallás is sok.

hu.wikipedia.org

De tényleg, a hét főbűn azért túl erős megnevezés, egyfelől mert a lustaság, a harag, az irigység a gőg, és  hasonlók igazából nem bűnök, hanem emberi gyengeségek. Másfelől meg ennél sokkal több gyengeségünk van (és nem biztos, hogy vannak köztük kiemeltek), minél komplexebb a társas világunk, annál több esélyünk van valamilyen küszöbben elbotlani.

Például sokkal több függőségünk lehet, mint az egykoriknak, VIII. Henrik lehetett egy hatalommániás alkoholista kényszeres túlevő, de esélye sem volt heroinistának, láncdohányosnak, kaszinópatkánynak, vagy online pornó habzsolónak lennie. Na ja, a függőség az velünk van, mint egyfajta személyiség-beállítás, de nem mindegy, hogy hányféle lehetőségünk van ezt kiélni. (Én régen dohányoztam, sokkal tovább ittam is, de ha épp egyiket se csináltam akkor, egy-egy ezer darabos puzzle fölött ültem naphosszat, a bélyegeimmel babráltam órákig, esetleg utaztam, sokat és sokfelé. Vagy grafomán üzemmódban blogot írtam...)

És ha már vannak főbűnök, akkor  vannak albűnök is? Egyáltalán, lehet kicsit bűnösnek lenni? (Gondolom igen. Hitler nem az a Pistike, aki legyek szárnyát tépkedi ki.)) És mondjuk a jóra való restség akkor is bűn, ha félelem áll mögötte? (Például szeretném megmenteni a tetőről ugrani készülő öngyilkos-jelöltet, de olyan tériszonyom van, hogy fel sem bírok menni oda. És erről tényleg nem tehetek.)

Amivel csak azt akarom mondani, hogy a bűnfogalmunk enyhén szólva is képlékeny. Az általános definíció valahogy úgy fogalmaz, hogy a bűn az erkölcsi határok átlépése, illetve ennek következménye(i), pedig a gyakorlatban a bűn az, amit másvalaki csinál, nekem meg nem tetszik. (vö. "Alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak nem szeretjük.") Így aztán a főbűn az, ami nekünk nagyon nem tetszik, hisz nagyjából biztos morális zsinórmértéket csak az intézményes vallások tudnak adni, de az ő valódi követőik markánsan kisebbségben vanak.

Ezért hát a bibliai hét főbűn már már csak múzeumi érdekesség, kultúrtörténeti érdekesség az erkölcsi relativizmus világában. Mert most komolyan, egy neoliberális kapitalizmusban komolyan tudjuk venni, hogy a mohóság vagy az irigység bűn? Oké, van néhány tuti tipppünk, például, hgy a gyilkossság az tuti bűn, de mondjuk eg első világháborús lövészárokban nem pont ez volt a kiindulópont, mikor srapnelt meg mustárgázt erszetettek egymásra a vitában álló felek. Szóval ez az egész bűnfogalom mégis csak szubjektív és helyzetfüggő. Miként az erkölcs maga, itt és mostanában.

Na jó, abbahagyom ezt a terjengőssé váló okoskodást, az egész csak a tegnapi Dante-évforduló kapcsán jutott eszembe, és ha magamban okoskodom, miközben előttem a nyitott laptop, akkor ez lesz belőle.

A Szél a szárnyaik alatt

Szíjjártó "Kakadu" Péter Kül- és Arroganciaügyi miniszter 2018 óta 342 alkalommal repült a Hángerijen Erforsz akkoriban beszerzett gépeivel - árulta el végre a minisztérium, Szél Bernadett kitartó zaklatása nyomán.. Amikről ugye eleve elmondták, hogy ezek nem kormánygépek, ezek kérem ha Airbusok akkor csapatszállítók, ha meg a Falcon 9-es luxusjetek, akkor futárgépek, szigorúan a katonaság szolgálatában.

Ehhez képest csapatszállítást csak kivételként követtek el, alapvetően a felcsútit és fegyverhordózóit (hűbéreseit?) fuvarozzák, a honvédelem nagyobb dicsőségére. De annyira, hogy a Kükümminiszer még Bécsbe meg Pozsonyba is repülővel ment nem is egyszer, nyilván mert egy hozzá hasonlóan tehetséges, fontos és elkötelezett közszolga (aki még igen szép is), egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy az autópályán vitesse magát a sofőrjével, akkor sem, ha oda is bekészítik neki a zsírszegény ásványvizet, meg a mogyorós csokit.

Ő annyira alárendel mindent a köz szolgálatának, hogy egy plusz órát sem akar elpazarolni holmi autókázásra, sőt, ő még a yachton nyaralva is az irodájában dolgozik. Gondolom a vécére is viszi a laptopot, hogy még a törlés előtt lezavarjon egy online ülést a Türk Tanáccsal. Vagy az üzbég krumplikutató executive producerével.

De ez 342 alkalom azt jelenti, hogy Péterünk átlag nem egész három és fél naponta repül valahová, ami azért még gombócból is sok lenne. (Pláne, hogy néha azért menetrendszerű járatokra is méltóztatik felhelyezni miniszteri ülepét, szóval összes az repült alkalom simán lehet négyszáz felett is.) 

A repülés lehet élmény elsőre, vagy akár másodikra is (én is nagyon élveztem hétévesen, húszévesen már kevésbé, aztán simán csak untam), de ahhoz már komoly perverzió kell, hogy az ember három év alatt több százszor szeressen egy szűk fémcsőben rohadni,ahonnan a legtöbbször értékelhető kilátás sincs, mert a felhők felülről még sokkal unalmasabbak, mint alulról.

De akkor mi a jó ebben az állandó repkedésben? Talán az a száraz, meleg érzés, hogy ők ezt is megtehetik, a nemkormánygépekkel való szárnyalás a kivételezettség auráját vonja köréjük. És csak egyetlen ékezetet kell elhagyni ahhoz, hogy meglegyen a tömör megfejtés: nekik a szárnyalás, nekünk a szarnyalás. (Én kérek elnézést...vagy nem.)

blog.atlatszo.hu

Hídvárosi Bűnösök

Nincs jobb reggel, mint valami kellemesen nonkonform zene a tejeskávé mellé, a tejeskávé helyett, vagy a tejeskávéba, bár ez utóbbi azért technikailag elég hülyén nézne ki. Ja, meg a padlizsánkrém a pirítósra, de csak ha a padlizsánnal előtte üvöltöztünk egy jót, mert az önelégült padlizsán nem elég finom. De ha nincs kedvünk üvöltözni (például  mert nemsoká úgyis egy botmixerrel fogjuk fizikailag inzultálni a vonatkozó  - meglepő módon a burgonyafélék családjába tartozó - zöldséget), feltehetünk neki valami karcosabb zenét. Attól magunk is felébredünk, ami különösen jól jön, ha nincs tejeskávé. És az mindegy is, attól hat-e, hogy a zene nagyon dinamikus, nagyon tetszik, vagy rém idegesítő, a hatás az hatás, és ez a lényeg.

A Bridge City Sinners valami e tekintetben valami érdekes hibrid, tetszik és idegesít egyszerre, de az biztos, hogy kellően nonkonform. Azaz ideális reggeli előtt és közben, főleg ha már unjuk, hogy minden reggel a féktelenül adagolt és végtelenül ostoba tévéreklámokkal basszuk fel kellő szintre a vérnyomásunkat.

A zenekarról amúgy szinte semmit sem tudok, nincs wikipédia-oldaluk, a saját honlapjukon is csak pár mondatot írnak magukról. Úgyhogy marad az, hogy az oregoni Portland-ből származnak. Műfajilag meg a fene tudja mit játszanak, én azt mondanám, hogy ez afféle bluegrass-punk, de nem tudom, hogy van-e ilyen műfaj, ennyire nem értek hozzá. Ám ha valakinek van ötlete, írja meg.

Danterno Infer

Ma van épp hétszáz éve halott a Dante nevű egykori olasz, aki az Isteni Szénjáték nevű irodalmi szöveget írta, szerzőként. Ebben a föld alatti bányászok pokoli halál utániságát mutatja be az Inferno néven közismert fejezet részében, ahol egy Vergilius nevű faszi az idegenvezető, aki annyira régen halott olasz, hogy igazából római birodalom. A Pokolbánya nevű helynek amúgy nem kerületei vannak, mint egy rendes helynek, hanem bugyorai, amik feltehetően a mellékutcák tárnákba vájt megfelelői, ahol az el- valamint visszakárhozott lelkek purgatóriuma van, örök kárhozatul. Csak hogy legyen mitől rosszat álmodni a lelkiismeretünknek.

Dantének ez  műve egyébként annyira híres, hogy gyakorlatilag senki sem olvassa, pont elég hogy hallunk róla, az általános műveletlenségünknek elemien alapvető része, hogy hallanunk róla elég. Pont mint a magyar szakos főegyetemistáknál, ahol mindenki tudja hogy Joyce Ulysses című ír odisszeája (nem űr, ír!) egy zseniális regény, de senki sem olvassa, mert ahhoz túl vastagon bonyolult.

Viszont sokakat megihletett eme remek mű, nekem most hirtelen A ház, amit Jack épített című film jut eszembe, ahol egy sorozatosan pszichopata gyilkos kárhozik pokolra, és a Verge nevű Ilius őt is körbeidegen-vezeti a bugyorokban szerteszét. Közben ő meg elmeséli, kit hogyan ölt meg, naná a főbűnök mentén, vagy hogy a volt (mert addigra már lemészárolt) csaja melléből csinált magának ízléses pénztárcát. Mondjuk legalább nem csodálkozik a kárhozáson.

Szóval mondhatjuk a kijelentést, hogy Dante halottként töltött hétszáz éve nem volt terméketlen, ő világ egyik legismertebb nem olvasott írója, a lusta de sznob alakok álma és hivatkozási alapja, meg állítólag az olasz irodalmi nyelvet is neki köszönhetjük eredetileg. Én mondjuk nem, mert bár nyelvvizsgát leraktam szerezni belőle, de sok-sok éve, mikor utoljára voltam Olaszba', kapuccsínos pizzát is angolul rendeltem, prego.

puliwood.hu

Pinceszínház

Van az a helyzet, hogy az ember lánya sikeres és (von haus aus) jómódú ügyész New York felsőről, aztán egyszer csak a kissé darabos modorú fatert elviszi a szívroham, és ágyéka gyümölcsére mindössze szaros egymillió dollárt hagy, meg a családi titkot. Utóbbit egy pendrive meg egy kulcs formájában, hogy akkor most a lány legyen kedves rájönni, mi is az a nagy titok, amit életében nem mert elmondani a fater. Sőt, posztumusz is arra kéri, hogy a maga részéről majd vigye sírba, a fene tudja mit.

filmtekercs.hu

Így indul az Örökség (Inheritance) című tavalyi thriller, ami egy közepesen jó sztoriba torkollik, közepesen tűrhető színészi alakításokkal keretezve. Mert a titok nagyon titkos pincében/bunkerben rejtőzik, a falhoz láncolt Morgan (Simon Pegg) személyében, akiről persze nem tudjuk mióta, és főleg miért kell eljátszania Edmond Dantest, mielőtt az még Monte Christo grófja lesz.  Minden esetre a pasi szakadt, szőrős, és igen kócos már a hosszú, ősz parókája, mikor a csaj rátalál, szóval amolyan tipikus "húsz éve várfogságban, rövid láncon" karakter, úgyhogy nem csoda, hogy hősnőnk első blikkre sikoltva szalad el. Hívja a 911-et, de azért kétségei támadnak, hogy Pincebogár Simon léte már önmagában is veszélyezteti a csald mindenféléjét, pláne ha kinyitja a száját.

Érzi, hogy el kellene engednie, de azt is hogy nem lehet, úgyhogy elindul a kétszemélyes kamaradráma, és menetel onnantól majd' másfél órán át a közepesen kiszámítható fordulat felé. (Az áldozat tettes is, valamint: "Luke, én vagyok az apád!")

A faszi a bunkerban naná hogy a fater régi haverja, sötét titkokkal a múltjukban, piával, droggal, pókerrel, kurvákkal, erdőben elásott gázolt hullával, miazmás. És a csaj nyomozni kezd az előbukkanó infók nyomán, talál is volt szeretőt meg eltitkolt féltestvért, és bónuszként egy kis paranoiát is, de hát ez itt műfajilag egy thriller, és ezt ő is elég hamar érezni kezdi.

Én ezt filmet igazából Simon Pegg kedvéért néztem csak meg, mert tőle bármit megnézek, de ez a karakter annyira el van rajzolva, hogy sokszor csak nyomokban tartalmaz Simon Pegget. (Ennél már csak az Ébredő erő című sztárvórz volt rémesebb, ahol a művész úr egy irdatlan gumimaszkban játszik, belőle nem látszik semmi, de legalább szinkronosan már a hang sem az övé.) De nyomokban azért tartalmaz, így az első fél óra után egyszer nézhetőnek minősítettem a darabot, amit így utólag is tartok.

mafab.hu

A főhősnőt meg Lilly Collins játssza, akit szerintem még nem láttam soha, sehol, semmiben, vagy csak nem emlékszem rá, mert itt is egy jellegtelen, színtelen, szagtalan, átlátszó folyadék. Legfeljebb annyiban emlékezetes, hogy alig hisszük el neki, hogy tényleg egy menő ügyész, inkább úgy fest (úgy beszél, úgy viselkedik, úgy hápog) mint egy kacsa... izé, mint egy durcás kamaszlány, akit nem vettek be pompomlánynak, így inkább beszállt az emósok asztaltársaságába, pedig nem sötét ő, csak savanyú.

Ehhez képest a sztori szerint még családanya is, ami kábé annyira hihető, mint hogy én olimpiai bajnok idegsebész.

Nem is működik kettőjük között a játék, Pegg még hozná a formáját, de ilyen jellegtelen partner mellett még ő sem tud villogni. Tényleg azt megnéztem volna, hogy működik a műegész mondjuk Christina Ricci vagy Carey Mulligan főszereplésével, úgy még jó is lehetett volna. Így viszont felemás, ami a közepes szinonimája, ami meg egy thriller esetében nem sok jót jelent. Rádásul a film minimum húsz perccel hosszabb a szükségesnél, húsz perc alatt pedig rengeteg mindent lehet csinálni, például tojásos nokedlit.  Az sem a  legizgalmasabb fogás, de legalább finom.

Nuku fikusz

Mivel nem bio- hanem másféle lógus vagyok, nem tudom ilyen a szobanövények életciklusa, de totál kívülállóként valahogy mindig úgy képzelem (vagy érzem tudattalanul), hogy egy növény igazából halhatatlan (és mivel teljesen kuka, természetesen hallhatatlan is), mindig van valami hajtás, rügy, izé, ami tovább él, amiből újranöveszthető a cucc. Aztán persze szembesülök vele, hogy plafonig érő, szobafa jellegű hibiszkusz is elhullik egyszer (bár ahhoz kellett pár ezer levéltetű is), meg hogy most a gondosan ápolt fikuszom is két bot egy cserépbe leszúrva, néhány elsárgult és megbarnult levéllel, de még hátha lesz belőle valami.

A teljesen megbízható, névtelen, és rémes helyesírású netes szakértő-kommentelők szerint ez valami gombás betegség végstádiuma, amit nem értek, mert bevetettem minden javasolt ráolvasást, ufóenergiát és darált banánhéjat is kevertem a földjébe. (Ez utóbbi állítólag tényleg jó valamire, de nálam csak kitolta a haldoklást, megakadályozni nem tudta.)

Biztos én árasztok magamból negatív energiákat, de mit csináljak, pozitívakat nem tudok, egyelőre még nem élek, csak túlélek, és se szándékom, se pénzem nincs egy olyan drogra, amitől jókedvet és optimizmust sugározhatnék. Úgyhogy a fikuszbiztos nem bírta már nyomasztó jelenlétemet és öngyilkos lett, vagy legalább is feladta a fertőzés elleni küzdelmet. Így aztán maradt összesen négy szobanövényem, de abból hármat a műanyagipar gyártott le (vagyis műfenyők), egy meg valami trópusi nemtommi, ami viszont feltűnően jól érzi magát. Fene tudja, biztos eltalálom az öntözését, bár azt a fikusznál is eltaláltam, hisz sok éve volt már itt a szobában, és nőtt, mintha kötelező lett volna neki.

Úgyhogy a lakás bioszférája mára igazán sérülékennyé vált. Nyilván vannak rovarok, de egy-egy kóbor légyen kívül nem találkozom mással, ezen felül van egy darab növény, egy darab állat (a teknős) meg egy darab ember, szóval ha a nem tudom hogyhívják növényem is kipusztul, már nem lesz teljes az élővilág lokális sokszínűsége. És akkor muszáj leszek valami közeli parkból lopni egy növényt az éj leple ellenére, mert ilyen luxuscikkekre egy darabig akkor sem fog telni, ha véletlenül jobbra fordulok sorsilag.

De ez a lakás sosem volt növénymentes, és szeretném ha így is maradna. Az élet apró örömei, ugyebár.

Psychotria elata, Antirrhinum (player.hu)

Romulusz bácsi meséi

Ruszin-Szendi Romulusz, a hadsereg főparancsnoka az ügyészség szerint nem csinált semmi rosszat, amikor egy sajtótájékoztatón azt delirálta, hogy egy Afganisztánból a NATO akciója keretben kimenekített afgán, már a repülőgép vécéjében bombát kezdett fabrikálni, míg le nem kapcsolták. Az mondjuk tudható, hogy a főparancsnok hazudott, mert ilyen esetnek sehol semmi nyoma, a NATO központjában sem tudnak róla, de legalább ő is jól felülhetett az újra felfűtött migránsozás-vonatra. Egy kis elképzelt veszély felemlegetése, és máris rá lehet hozni néhány emberre a frászt, hogy 'gyünnek a terroristák, hozzák az Európai Kalifátust', és nem mellesleg lehet adni témát a zorigó meg a ProstiSrácok típusú kormányhitű propagandalapoknak.

Az ügyészég meg úgy jött képbe, hogy a Hadházy alakú ellenzéki politikus feljelentette őt rémhírterjesztésért. (Ha már egyszer nálunk immár hat éve tömeges (sic!) bevándorlás okozta vészhelyzet van, meg ugye a Covid, szóval a szándékolt pánikkeltés büntetőjogi kategória.) De az ügyészek úgy gondolták, hogy ha az ország első számú katonai vezetője kitalált afgán terroristákkal ijeszteget, annak nincs jogi relevanciája, hisz ő csak sztorizgatott. Oké, nem a haveroknak a kocsmaasztal mellett, hanem a nagy nyilvánosság előtt egy sajtótájékoztatón, de hát katona a lelkem, és a katonatörténetek már csak ilyenek. Egyébként is, Hadházy képviselő nem tudja bizonyítani, hogy ilyen eset nem történt, azaz, hogy soha egy gép vécéjében sem szerelt bombát egy afgán sem.

Na ez utóbbi az igazán szép, jellemző a mai magyar helyzetre, hogy azt kellett volna bizonyítani, hogy valami nyilvánvaló marhaság nem történt meg. Ha például valaki azt állítaná rólam, hogy ma délelőtt belehánytam egy szökőkútba, akkor nem neki kellene tanúkat hoznia, térfigyelő kamerák felvételeit, vagy hasonlókat, hanem tőlem, vagy a mellettem kiállóktól várnák el, hogy vetessünk vízmintát a város összes szökőkútjából az ÁNTSZ-szel, és vizsgáltassuk be, hogy van bennük cigarettacsikk, galambszar vagy használt óvszer, de speciel hányás egyikben sincs. És ha ez az negatív bizonyítás nem kivitelezhető, akkor lehet hogy tényleg belehánytam valamelyikbe, így aztán aki rólam ezt állítja, az nem biztos, hogy hazudik und rágalmaz, tehát nem is lehet felelősségre vonni érte. Szép, nem?

Legközelebb azt is lehet állítani valakiről, hogy többször is gondolt arra, egyszer tényleg kitekeri a szomszédja nyakát, ha nem halkítja le végre azt a kurva Muzsika TV-t, és az illetőnek kell majd bizonyítania, hogy nem gondolt ilyesmit (vagy nem gondolta komolyan), különben előveszik gyilkosság előkészülete miatt. Az lesz majd az orwelli szép új világ, a Gondolatrendőrségé.

A főparancsnok nertársnak addig is lehetne néhány dolgot tanácsolni. Például igyon kevesebbet, ne nézzen annyi régi Csáknorisz akciófilmet, vagy találjon valami szóvivőt, akire az ilyen sajtótájékoztatókat rá lehet bízni a jövőben. Ő meg maradjon a katonai kaptafánál, és ennek keretében sztorizgasson a haverokkal, a kocsmaasztal mellett, az a neki való kommunikációs terep.

Lem 100

Ma száz éves Stanislaw Lem a sci-fi irodalom lengyel klasszikusa. Igazából persze ezt úgy kell írni, hogy 'lenne', hisz tizenöt éve halott, de művészeknél inkább az életmű számít, az meg még igen is élő.

Annak idején nagyon lelkesen olvastam a Solarist, Az Úr hangját, meg a Kiberiáda című, féktelenül szórakoztató űrmesés novelláskötetét, de a kedvencem az toronymagasan A kudarc című regény. (Érdekes adalék, hogy a kedvenc regényeim közül kettő is ezt a címet viseli, a másikat Kertész Imre írta.)

A kudarc amúgy egy igazi régi vágású hard sci-fi, azaz legalább annyira tudományos, amennyire fantasztikus. Az a lényege, hogy az emberek már tudnak naprendszerek között űrhajózni, fognak is egy jelet egy nagyjából öt fényévre lévő bolygóról, úgyhogy elindul egy expedíció, hátha nyitva van a kapcsolat-ablak. (Az a slot, amikor a másik civilizáció is elég fejlett, hogy jelet adjon magáról, de nem túl fejlett hozzánk képest, hogy azért foghassuk és értelmezhessük a jeleit.)

A küldetés vége természetesen már a címben előre jelzett, egy teljesen más fejlődést befutó idegen civilizációval a kommunikáció, a kapcsolatfelvétel úgyszólván reménytelen. De itt is az utazás a lényeg, a közben felmerülő természettudományos, logikai-filozófiai, sőt, teológiai dilemmák és kínzó kérdések, amikor részinformációkból, már a távolból próbálnak megérteni egy nagyon nem ismert világot. A végén persze megérkeznek, meglátják a Quinta-lakókat, de nagyjából ez az utolsó amit látnak a létezésből.

A kudarc nem finomkodik, nem idealizál, semmi cukormáz, de netto intellektuális élmény, plusz Lem nem egyszerűen okoskodik, de írni is nagyon tud hozzá, úgyhogy ez a regénye (is) majdnem tökéletes. Mint a legtöbb műve.

cultura.hu

Pápázónap, Forma-1 és néhány Mária

Tagnap azért voltak fogyaszthatatlanok a hazai hírportálok (is), mert mindenhol 9/11-eztek, csaknem teljes keresztmetszetben, ma viszont pápáznak. Akárhová kattintok, rögtön ott egy fotó, hogy fehér ruhás bácsi egy Alitalia felirat előterében, s Külön Semjénzsolt széthízott vigyora mögötte. De mivel annyira vagyok katolikus, amennyire egyedülálló fekete lányanya, nem hat meg a globális feudalizmus rituális dzsemborija, sőt még az sem érdekel, hogy a hülye jelmezes svájci gárdisták amúgy mennyire képzett kommandósok.

Persze pápázás volt már az elmúlt napokban is, elvégre a magyar lajstromjellel repülő C-17-es katonai szállítógép, amit vadászgépek zavartak ki az osztrák légtérből, Pápáról szált föl, bár gondolom nem pont arról a pápáról. Az bizarr lett volna.

A tegnapi terrortámadásozás okán meg teljesen lemaradtam arról, hogy ezen  hétvégén van a monzai Forma-1, ráadásul tegnap egy sprintfutam is volt, amiről csak estefelé olvastam valami mínuszos hírben. Szóval a pápa helyett inkább Olasz Nagydíj, ami nem is esik olyan messze a fájától, tekintettel arra, hogy  fehér ruhás bácsi is Rómában lakik, és bár argentin, de olasz származású. És a futam végén itt is celebrálnak egy performanszot, igaz ostya nincs (pedig ha már olaszok, egy kis nápolyi stílszerű lenne, nem baj majd eszek a tévé előtt olyat), de bor, illetve pezsgő van, igaz pazarló módon szétlocsolják  nagy részét. (Tényleg, ehhez miért kell mindig valami nagyon márkás, nagyon drága ital, locsolni jó lenne a szóda is, attól legalább nem ragad az ember füle.)

Plusz ma van az egyik Mária-nap, asszem a leginkább ünnepelt a négy közül, és az is közelebbről érint, mint a Hősök terén mi se történő római püspök. Mert bár a Mária elvileg egy gyakori keresztnév, de azért vannak itt generációs különbségek (mostanában mintha túl sok lenne a Szintia meg a Dzsennifer), úgyhogy nekem nagyjából három Mária nevű valakim van. Két rég nem látott barát (a Novák meg a Bogdán), no meg anyám, akit azért gyakran látok, hisz öt percre laknak tőlem.

A pápa meg biztos már idefelé lájkolta Szűz Máriát, bár gondolom őt rendszeresen szokta, mondhatni munkaköri kötelességből. Elvégre az eucharisztia jegyében rendszeresen fogyasztja a fia testét és vérét, és közben még egy zombifilm szereplőjének sem kell éreznie magát.

pixabay.com

p.s. Jut eszembe, azért volt olyan, hogy kedveltem egy pápát,sőt többet is.  Hisz a zenekarnak az volt a neve, hogy Shane MacGowan and The Popes. Oké, a fickók nem igazán paposak, de legalább ír katolikus felmenőik vannak, feketében jártak, bár reggelente szerintem gin-tonikkal áldoztak, nem a templom, hanem a hedonizmus oltárán.

Kesernyés évforduló

Már megint kénytelen vagyok filmeket nézni, sőt regényeket olvasni Utóbbiakból párhuzamosan kettőt-hármat is futtatok kulturális horizontomon, egyet ami rég olvasott kedvenc, egyet amit eddig még  sose, és esetleg egyet, aminek tetszik a borítója, vagy egy kiadó recenzenspéldánya, úgyhogy kéne írnom róla.

Amúgy olyan elképesztő mértékben művelt vagyok, und olvasott, hogy már nincs is hová fejlődnöm, ráadásul olyan mértékben hír- és véleményfüggő, hogy fél napokat elvagyok pár hírportállal.

De máma szeptember 11. van, ráadásul napra pontosan a húsz évvel ezelőtti események huszadik évfordulója (gondolom ez az egybeesés nem véletlen), úgyhogy minden ezzel van tele, de nekem meg húsz évem volt megunni az adatok mantrázását, és pláne az ostoba összeesküvés-elméleteket. Hogy ezt az egészet a Bin Laden csinálta. Vagy nem is, a Szíjájé csinálta, esetleg Bin Laden a Szíjájénak dolgozott, úgyhogy persze a jenkik ki sem nyírták, hanem arrafelé ő is, mint Elvis, legalább is többen határozottan állítják, hogy még tavaly is vettek tőle kebabot egy floridai strandon.

Kétségtelenül nagy trauma volt 9/11, az egész nyugati világnak, mer bár a terrorizmus az egész huszadik századot végig kísérte, de a léptékhez korábban nem szoktunk hozzá. Ahhoz igen, hogy az ETA, az IRA vagy a Vörös Hadsereg Frakció ellen sokszor csak árnyékbokszolnak az államok, és működésük, minimum évtizedes problémákat generál, de itt az egyszerre több ezer halottól azért lefagytak a döntéshozók.

Különösen ifjabb Bush, aktuális elnök, aki eleve nem volt soha egy szellemi nagyság, úgyhogy némi kényszeres háborúzgatások után eljutottak oda, hogy nem jutottak el sehová. Nyilván arról volt szó, hogy az USA-t még sosem érte közvetlen támadás az amerikai kontinensen, ilyemivel egyszerűen nem számoltak. Pont mint ahogy ledermedtek hatvan évvel korábban Pearl Harbor kapcsán, amikor először támadták meg őket a saját területükön, akkor is ha az a támadás a Csendes-óceán közepén lévő bázisukon érte őket.

Annyit minden esetre elértek, hogy Afganisztánban pont olyan szar a helyzet, mint húsz éve volt Irakban meg a diktatúrát sikerült polgárháborúra cserélniük, meg hát ugye az elmúlt években ott is kikelt a tojásból az ISIS. A Nyugat cselekvőképességének és demokrácia-export kísérleteinek nagyobb dicsőségére...

Beszól a hülyegyerek

„Demeter Szilárd szerint a pokol vár Cserhalmi Györgyre vagy Pogány Juditra, ha a Fidesz elveszíti a választást“ - írja címében a Telex, és hát ja. A pokol bazmeg, de ez most tuti? Úgy értem vannak a pokolban beépített embereid Sziszi? Bár szerintem ehhez tényleg kispályás orbánnyaló vagy, látom én a munkát, meg az erőfeszítést hogy minél mélyebbre a Nagyfőnök alfelébe, de igazából a többség röhög rajtad. Meg felháborodik, hogy ezt milliárdokért felelősként tolod, de a szánalmasságodon a kormányhitű kitömöttség cseppet sem javít.

Ezt a marhaságot tényleg Demeter Szánalmas Szilárd, a kulúrpolitika „rögtön a fegyveremhez kapok" komisszárja hányta elő magából. Semmi kulturális gátlás, semmi határvonal, ami egy punknál még jól is állna, de egy magát eleve orbánhitűnek definiáló szellemi jobbágynál tényleg csak szánalmas. Ha valaki kurvának áll, ne csodálkozzon ha megbasszák, ha valaki orbánhitűnek, ne csodálkozzon, ha senki fel sem kapja fejét, ha sötét ostobaságokat beszél. Business as usual, tényleg ez a normál üzletmenet.

Ha pedig Cserhalmi, Kulka vagy Pogány Judit pokolra jut, mert nem tetszik nekik a felcsúti pártvezér és kancellár, akkor én is oda szeretnék kerülni. Exkluzív egy társaság lenne, nem tőlem. De ha Demeter Ernest tényleg azt gondolja, hogy ő itt most a jó fiú, a keresztes lovag, akkor rohadtul el van tévedve, ez esetben viszont a francnak sem lenne kedve egy mellette lévő üstben 

Akkor inkább reinkarnálódom radzsasztáni mosónőként, egy demeter nertárshoz képest ez maga lenne a szabadság birodalma. Bármit, csak ilyen seggfejek ne mérgezzék körülöttem a világot.

p.s. Demeter nertárs művészi színvonala mikor volt legalább emeletekkel Cserhalmié vagy Pogányé alatt? Utóbbiak szerintem már elég nagy és elismert művészek, és elég idősek ahhoz, hogy tegyenek magasról erre a pártnyüzsgöncre. Ebből a szempontól legalább szerencsések.

Nezuhanny, de fürgyéle!

Állítólag ez ilyen zöld, mondhatni ökológiai és szőrös, kicsit büdös divat, hogy egyesek, és mindenféle sztárok szerint, nem kell naponta zuhanyozni. Felesleges, und árt a bolygónak neki, meg napi (akár többszöri) zuhanyzással lemossuk magunkról hasznos mikroorganizmusokat is.

Ja, mellékszál, de a testünk nem azonos azzal, amit annak gondolunk, rengeteg, tőlünk független élőlény létezik rajta/benne/általa, és ehhez még tetveknek sem kell lenniük. Vagy lapostetűket nevelgetnünk.

Az egész persze a 444 cikkéről jutott eszembe, miszerint én néhány havonta zuhanyzok mindössze. Hogy büdös vagy-e azt nem tudom, hisz nincs szaglásom, de eddig még senki nem ugrott félre undorodva tölem, ha belehasítottam az aurájába. Most vagy udvariasak voltak, vagy jellemzően tényleg nem vagyok büdös, szerintem az utóbbi.

Tekintettel arra a nem jelentéktelen tényre, hogy viszont naponta  fürdök. A zuhanyzás nyilván menőbb, de én mégis úgy szeretem, hogy beledöglök egy kád meleg vízbe, leázik rólam a fölös kosz, aztán még fél óráig olvasok a saját - nyilván koszos - levemben.

A fürdés ugyanakkor nem eléggé ökologikus, sőt lehet, hogy kevésbé, mint a zuhanyzás, úgyhogy ezt a részét létemnek inkább nem reklámozom, miszerint inkább vagyok ritkán zuhanyzó, mint gyakran fürdő, legalább is kifelé. Itthon meg úgyis csak én tapasztalom, milyen jó is reggel fél hatkor egy forró fürdő, jeges kávéval.

Az élet apró örömei ugyebár, ha már közepesen nagyok sincsenek, soha, de legalább rendszerszerűen.

Demokratúra

A nagyferó alakú egykori rockzenész, jelenleg irritáló öregember jól elment a kötcsei kormányhitű összetartásra. (Vagy pártaktívára? Minden esetre sem polgárinak sem piknik jellegűnek nem tűnt a dolog, inkább valami zártkapus bandafőnök-gyűlésnek, de hát a nemzet egykori csótánya igen kurva régen volt már punk, hogy az ilyen dzsemborikat méltó megvetésével illesse.)

Viszont büszke volt arra, hogy miután igen tetszett neki Kakadu Miniszter Úr beszéde (és nem kevésbé maga Kakadu nertárs), távoztában még jól helyretett néhány tüntetőt, akiknek volt pofájuk valódi demokráciát követelni.

Márpedig itt a friss Kossuth-díjas néhai dalnok szerint pont az van, ha nem az lenne, na akkor diktatúra lenne. De az meg úgy nézne ki, hogy a tüntetőket börtönbe vinnék morcos rendőrök, és nem tüntikézhetnének csak úgy az út szélén.

 Pedig a demokrácia nem ott ér éget, hogy ellenzéki tüntetőket rendőrök visznek el, hanem már előbb. Mert ha nincs mondjuk sajtószabadság (és pártvezérelt a közmédia), nincs rendes polgári nyilvánosság (csak ostoba propagandakampányok), akkor már nincs mi alapján megalapozottan választani a különféle politikai alternatívák között, és akkor az nemnépfelség már csak a látszata. Vannak választások, de nincs mi alapján választanunk - tényleg ilyen lovat akartunk, harminc éve, Beatricét hallgatva?

Van abban valami, hogy a modern demokrácia vagy liberális, vagy nincs is, ez az illiberális maszatolás épp a demokráciát bontja lefelé. És ahogy nem lehet félig terhesnek lenni, a demokrácia kapcsán is élhetünk némi normatív előfeltevésekkel, mondjuk a Putyini rémálom (vagy a Belarusz, csak hogy ne menjünk messzire) tuti nem demokrácia, akkor sem, ha még tartanak választásokat. És hát mi e felé tartunk, legalább is a pártvezér és kancellár jól látható szándékai szerint, az EU nagy része meg hülyén néz, hogy de most akkor mi van, ők nem erre készültek.

És akkor ártunk és ormányunk még aláírásgyűjtésbe kezd valami "stopgyurcsány" meg "stopkarácsony" hastagekkel, gondolom a "stophúsvéttal" megvárják a tavaszt. Mert ők aláírásgyűjtéssel kívánják megakadályozni az ellenzék hatalomra kerülését. Csak hogy lássa az istenadta nép, mennyire tartják ők maguk is a választásokat. Sok kicsi nagyferó, akiknek ez itt pont jó, csak legyen sör, hakni meg tánc...

Az élet, a zene meg minden

Tegnap lett volna épp 75 éves Freddie Mercury, szül. Farrokh Bulsara, aki már karrierje elején kijlentette, hogy ő a maga részéről nem rocksztár akar lenni, hanem legenda. No igen, ez össze is jött neki, amihez persze az is kellett, hogy negyvenöt évesen leadja a szerelést. (Te jó ég, ennél már én is több vagyok, egy mérsékelten legendás lúzer.)

Az első nagy slágerük, az első - még cím nélküli - lemezükről viszont idősebb nálam, elvégre '73 nyaráról származik, amikor én még - ha jól számolok - csk egészen kicsi embrióként/magzatként voltam jelen a világban.

De ez a dal már negyvennyolc éve biztat mindenkit arra, hogy a körülmények ellenére is maradjon életben. Mondjuk manapság már főleg csak a körülmények ellenére lehet.