Megint egy nap

Uborka Lajos aznap reggel kissé másnaposan ébredt. Rémlett neki, hogy előző este, a meccsnézés után még lement a Cicó bárba, ott valami halványkék koktélt rendelt félliteres korsóban, kis esernyővel persze, meg később táncolt az esseni illetőségű Kreator zenekar Pleasure To Kill című lemezére, de onnantól csak sötétség van, meg néma csend. Meg valami furcsa szájszag, félúton a pirított mókus és a frissen falra hányt borsó között, enyhe kókuszos jegyekkel.

Mindegy is - gondolta Lajos - a lényeg, hogy végre szerda van, majd beszólok a céghez, hogy oldják meg nélkülem, ha már én vagyok a stróman, nehogy már mindennap be kelljen mennem. Vagy be kelljen menjek? - nem, nem, ez olyan székelyesen hangzik, én meg úgyis Horvátba járok nyaralni októberben néha, utószezon, csevapi, travarica, szopornyica, miazmás.
Itt elgondolkodott egy kissé, milyen cégnek is az ügyvezető igazgatója, esetleg vezérigazgatója ő, halványan derengett, hogy gyártanak valamit ilyen emberek valaki másoknak, akinek megint mások viszik el terhelt autókkal. Nagy csarnokban gyártják a dolgokat, (ja, megvan, úgy hívják amit gyártanak, hogy: termék)meg vannak gépek is, de igazság szerint sosem járt az igazgatott gyárban, pontosabban csak az irodaházig jutott. Oda viszont lelkiismeretesen bejárt, minden második kedden, aláírni az aláírni valókat, meg kipakolni a minibárt. Meg ott látott képeket emberekről, akik dolgoznak. A gyárában.

De mivel épp bejött a szerda az ablakon, a jól végzett munka nyugalmával és közepesen erős hányingerrel feküdt vissza hanyatló párnái közé, hogy ágyban párnák közt vészelje át a Balta a fejbe című tréfás vetélkedő ismétléséig hátralévő másfél órát.Ez oly annyira sikerült, hogy mire újból felébredt, más az utolsó megcsonkított holtestét húzták ki a stúdióból, így egy zacskós bloody maryvel vigasztalódott, amit előrelátóan bekészített az ágy melletti hányóvödör mellé. Aztán - ha már belejött a paradicsomos ízekbe - rendelt magának egy pizzát, szamarasat, sok csilivel és extra szőrös füllel. Míg ezen rágódott, megfordult a fejében, hogy ezek ott a pizzériában csalnak, megint nyúlfület tettek a tésztára, de hát mit várjon az ember egy belvárosi pizzériától, honnan szereznének azok rendes, zsenge szamarat, pláne márciusban. Az persze már túlzás, hogy a mozzarella meg madártejből készül, bár az enyhít a dolgon, hogy legalább fürjtejről van szó, nem mondjuk galambról. Az gusztustalan.

A hevenyészett ebéd után kikászálódott az ágyból, csoszogva kicipelte az ágyneműt a fürdőszobába, majd a kádba hányva (mindkét értelemben), tessék-lássék módon felgyújtotta az egészet. Bár ezen a gyűrött napon valahogy nem okozott igazi örömöt a lángoló párnahuzat, meg is jegyezte magának, hogy délután a Ligetben esetleg felgyújthatna még valamit (fát, bokrot, kukát), elvégre egy rendes piromán-orgazmus neki is jár néhanap.
E gondolatban megnyugodva megborotválkozott, fogat mosott és felvette legjobb színjátszós öltönyét, készen arra, hogy szembenézzen a délutáni üzleti megbeszéléssel , melyre Pöcsi Úr várta a Nyugati aluljáróban, a metrókijárattól jobbra. (Lajos korábban még sosem találkozott Pöcsi Úrral sokszor, megbeszélték, hogy majd a szagról, meg a „Vijetnámi Veterán vagyok, kécer is halálos sebet kaptam“  ismeri meg.) Pöcsi amúgy kolléga volt, mint a Szupermegatrade 2000 Kft. többségi tulajdonosa, de csak nemrég kezdte az ipart, még nem telt neki olyan menő szoba-konyhára, mint Uborka igazgatónak, így aztán a csikkszedő-bizniszben is voltak még érdekeltségei.

Mikor Lajos odaért a Nyugatihoz, bement egy „Keleti Gyors Gyros Büfé-Falatozó“ nevű helyre, és vásárolt egy mokaszinos frapuccsnót tojáshabbal a Szupermegatrade 2000 Kft. automatájából műanyag kanállal, zsebre vágta a kávét, és megkereste Pöcsi Urat. Pár perc alatt elintézték a formaságokat, bevásárolták magukat a másik cégébe 25% plusz egy szavazat erejéig, aláírták az adócsalási nyomtatványokat, és Lajos m ár indult is a Ligetbe gyújtogatni, ahol nagyszerű. A Klauzál tér magasságában gyanús lett neki, hogy nem erre van a liget, de aztán a Bicskázóban megivott három unicumos fantát (gépi fantát, gépi unicummal, felgyújtott egy villanyoszlopra szerelt narancssárga szemetest, és az égő műanyag aromájától úgy érezte, hogy végül is egész jó kis nap lett ez a mai.

A délután hátralévő rész vásárolgatással telt. Vett néhány francia krémest, egy kis orosz hússalátát, egy lefóliázott bécsis zsömlét, és európai értelemben vett strómannak érezte magát, szórakozottan rugdalta az európai értelemben fehérré száradt kutyaszart, és még fütyörészett is valamit az Ájron Médentől, csak mert romantikus hangulatba került. Felmerült benne, hogy esetleg ma este is lemehetne a Cicó bárba, ugyan leszbi-este van, de legalább nem kell strapálnia magát,  kanti alapon (szép az, ami érdek nélkül tetszik) stírölheti a csajokat, miközben koncentrálhat az ivásra, meg a lenémított meccsközvetítésre. Aztán hazafelé vesz majd egy csalamádés hamburgert Fejszálnál, de csak otthon eszi meg hidegen, a hűtőajtónk dőlve, már csak a szokás kedvéért.

Ahogy a hűvösödő márciusi estén hazafelé ballagott a villamoson, belső zsebében egy kis savanyúsággal, arra gondolt, az élet lényegében majdnem szép, ő is hasznos tagja a társadalomnak (miközben szép) és a jövő horizontja beláthatatlan magasságokba ível. Különben is, mindjárt itt a karácsony.

Eredet

Olvasom, hogy lebukott egy amerikai polgárjogi (a színes bőrűek hátrányos megkülönböztetése ellen fellépő) szervezet vezetője, a következetesen afro-amerikainak mondta magát, pedig nem is az. A családja szerint német, holland meg cseh felmenői vannak, és talán valahol egy darab indián. A fénykép alapján sem tűnik feketének, részben sem, ami látszik, az egy kis szolárium, meg fodrászilag előállított afrofrizura. Persze ép ott van a kutya lényege elásva, hogy, hogy egy rendes liberális demokráciában szabad az identitásválasztás, és mindenkit annak kell tekinteni, aminek ő mondja magát. Vagyis nincs itt semmi látnivaló, tessenek tovább haladni...

Az egész csak azért érdekes, mert valahol (és tényleg meg nem mondom már hol), olvastam egy remek kommentet, amit nem szó szerint, ám jelentős tartalmi hűséggel beidéznék itten: Ha az evolúció-elméletnek van igaza, akkor az emberiség ősei Afrikából jöttek, vagyis valahol mind afrikiak vagyunk. Ha viszont inkább a Bibliát vennénk alapul, akkor mind Ádámtól és Évától eredünk, illetve az özönvíz nevezetű intermezzót is figyelembe véve Noétól, vagyis mind zsidók vagyunk! Mint mondtam, nincs itt semmi látnivaló, ez ennyire egyszerű.

Zsarolás (zsellérek reloaded)

Ma sikeresen izzadtam egészen amorf ronggyá magam a munkabán, amint tizenkét felejthető órát töltöttem egy poros de legalább jól átforrósodott műhelyben. Igazi túlélő túra volt, három zsemlével, két banánnal meg  egy csíz a csupasz körtefán rengeteg hideg szódával, és közben még remek híreket is mondott a rádió.

Különösen érzékeny hangulatomban talált meg az infó, hogy rossz arcú belügyminiszterünk benyújtott egy törvénymódosítást, miszerint nem kaphat közmunkát az a munkanélküli, a felmondással vagy a közös megegyezéssel hagyta ott az előző munkahelyét.
Gyönyörű, mit ne mondjak. Ha ugyanis valakit úgy rúgnak ki, hogy a munkaadó kierőszakolja a közös megegyezést, vagy valakinek csak szimplán elege lesz a létminimum alatti fizetésből, a ki nem fizetett túlórákból meg a főnökei arroganciájából, és saját mentális és egyéb egészsége érdekében a váltás mellett dönt, az megnézheti magát. Hogy miért kellene ezt büntetni arra persze nincs magyarázat, ami mondjuk nem meglepő, hisz nincs racionálisan megérthető oka. A magyarázat fideszül ilyenkor úgy hangzik: Csak!

Így aztán a rossz arcú belügyminiszer szimplán csak zsarol, mert élvezi, nyilván. Pár száz éve valószínűleg rabszolga-kereskedő lett volna ez a leszerepelt rendőr, az olyan testhezálló neki. Rohadjon meg a neve napján, lehetőleg minél hamarabb.

Update: Ma meg azt olvasom, hogy a mezőgazdasági idénymunkát is közmunkásítanák. Vagyis az ügyeletes döbrögi a helyi lokalitásban ezentúl nem maga toborozná az idénymunkásokat, hanem szólna a polgármesternek (már ha nem épp ő az), az valami hivatalok közbeiktatásával meg kiutalna neki közmunkásokat. És ha pl. az aktuálisan állástalan pedagógus nem akar mondjuk szőlőt kapálni éhbérért, akkor a fentiek szerint három hónapra eleshet minden szociális támogatástól Ez már nem zsarolás, ez annál több. Kéne még valami röghöz kötés (aki költözni merészel, annak sem jár semmi, meg egyházi tized, és máris visszaértünk a jobbágysághoz. Szép új világ, bazmeg...

Lömán

A hétvégén lesz végre megint Le Mans-i 24 órás verseny, ami köztudottan a versenyszezon legjobban várt versenye. És az egyik legunalmasabb is, komolyan, unalmasabb, mint a formula-1, de ez olyan otthonos módon unalmas, mint mondjuk a Tour de France, ahol is elve lehetetlen három hétig a körmünket rágva izgulni, de még a napi öt-hat óra is sok, hogy kibírjuk főzőcskézés, bevásárlás vagy alvás nélkül.

Valahogy így van ez lömánnal is (úgy tűnik a franciák bírják a ráérős izgalmakat), csak azt nem értem, hogy miért van hogy lemansnak írják és lömánnak ejtik, hát, ebben nem jobbak a hülye angoloknál. (Példamondat: A lömáni pálya hosszabb mint a szilversztoni. Az lö pöti.) Viszont a verseny maga az perfekt, lehet vele együtt élni, vasárnap délutánra már én is legalább olyan fáradt vgyok a fotelben mint a versenyzők, vagy a szerelők, ráadásul ők nem fotelban alszanak éjjel, hanem ilyen kis sámlikon, tűzálló ruhákban meg sisakban, ami biztos nem túl pihentető. Bár nagyon biztonságos, nyilván.

A lömáni 24 órás az maga a a teljesen felesleges heroikus erőfeszítés, egész éves rákészüléssel, rengeteg pénzért, és a vége az, hogy pont ugyanoda érkeznek ahonnan elindultak, csak sokkal gyűröttebben és borostásan. Meg nyilván büdösebben is, képzelem milyen férfias oroszlánszag lehet az autók kabinjában, ami mondjuk jól passzolhat a benzin meg az égett gumi odőrjéhez. A nézőnek viszont pompás, lehet nézni a közvetítést, párhuzamosan lesni a netet, röhögni a kialvatlan kommentátorokon, követni, hogy az évi kiszemelt kedvenc autó épp holt tart: leginkább sehol. Az utóbbi években egy kiszemelt kedvenc sem ért célba, legtöbben az éjszaka áldozatai lettek, bár néha összejött a nagy dráma, és mondjuk az utolsó körökben állt bele valaki a gumifalba.

És a legjobb persze itt is a vége, pont mint a Túr dö Fransznál. Ott az utolsó körökben már pezsgőznek, ez lömannál nyilván ellenjavallt, viszont mivel nagyjából 13 km egy kör, az idő lejárta előtt mindenki lelassít, hogy ne kelljen húsz másodperccel a vége előtt belekezdeni egy utolsó utániba, így aztán barátságos sétatempóban autóznak egymás mellett az autók. Mondjuk az elsők meg a középmezőny között lehet akár tíz kör különbség is, tényleg nincs hová rohanni.

Szóval csodás punnyadós hétvégi program a lömán, és hasznos is. Erősíti az ember monotóniatűrését, ellazult, meditatív állapotba ringat, és tengernyi teljesen felesleges információhoz juttat, és tavaly már majdnem utánanéztem a guglin, mi a frász az a "mekperszon rugóstag". Lehet, hogy idén már meg is nézem!
Már csak azt kellen megoldani, hogy kitartson a kukoricám is a célig. (Ha már a moziban nagyjából a reklámok/előzetesek alatt eltakarítom.) Egyébként elsősorban a kék, másodsorban a zöld autóknak drukkolok...

Duplagondol

Ma a felcsúti előadta magánszámát az arab bankárok valamiért épp Budapesten rendezett nemzetközi találkozóján, ahol felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország milyen nyitott és toleráns, nem úgy mint a rothadó nyugat, sőt, a magyarok igen tisztelik az iszlámot. És tesz ezt annak tudatában, hogy:
a.) nem szakad rá a plafon,
b.) az arab bankárok tolmácsai vannak annyira tapintatosak, hogy nem fordítják le az idegengyűlölő kormányzati plakátok szövegeit.

Ez már nem is pávatánc, ez gusztustalan seggrázás, szegecselt bőrtangában, a belédugdosott dollárok reményében. Hisz a felcsúti végtére is azt üzeni (min arra már számos publicista rámutatott), hogy "a szegény bevándorlókat elzavarjuk a picsába, haljanak éhen otthon, a gazdag bevándorlóknak (lásd: letelepedési kötvény) kinyaljuk a seggér".

Nyilván pont ez a logika következik a kereszténység szeretetvallás-jellegéből, meg a fidesz által keresztényként azonosított Európa etikai alapvetéseiből, a tízparancsolattól a kanti kategorikus imperatívuszig. Vagy talán mégsem.

Mert az a taktika, hogy a szónokló politikus csak és kizárólag az adott pillanatban jelen lévő közönségnek beszél, és így akár ugyanazon a napon is képes durván ellentmondani önmagának, leginkább a diktátorokra vagy diktátor aspiránsokra jellemző. Mindenkinek megígérnek mindent, pontosan tudva, hogy ez így együtt végrehajthatatlan, de nyilván eszük ágában sincs mindent végrehajtani, az egyetlen cél a hatalom, ha az megvan, akkor meg majd majdcsak lesz valahogy. A felcsúti és hűbéresei számára a hatalom önértékkel bír, nem eszköz valami végrehjtásra, hanem maga a cél, ezért van, hogy csak a pillanatot akarják uralni, csak ma meg a holnap számít, a holnapután meg messze van.

Így aztán nem zavarja őket, hogy egy párját ritkítóan aljas, xenofób kampány kellős közepén udvarolnak arab pénzembereknek, meg hadoválnak a nagy nyitottságról. Ez Orwell 1984-éből már nem is az újbeszél, hanem a dulpagondol, annak képessége, hogy homlokegyenest ellenkező dolgokat állítunk, de úgy, hogy minden esetben hiszünk is az aktuálisan kimondottak igazságában. Tudjuk, hogy hazugság, de elhisszük. Ha valaki olvasta a regényt annak ismerős a helyzet: Óceánia mindig is Keletázsiával állt háborúban, és nem Eurázsiával. Akkor sem, ha két órája, még fordítva volt.

Szóval az egyik lehetőség az, hogy fideszéknél ezt a duplagondolt gyakorolják igen eredményes, vagy simán csak paranoid-skizofrén az egész vezérkar. Persze az is lehet, hogy simán csak hazudnak, pofátlanul, hisz csak úgy érdemes.

Közösség

A délelőtti kutyasétáltatás közben a Lánchíd nevű vicces rádiót hallgattam (legalább is nekem vicces), ahol nem tudom mi okból beszélgetett két nemtudomki, de már nem is érdekel. Az egyik ugyanis épp azt fejtegette, hogy a 21. század elejére már csak két igazi közösségi tér maradt, ki nem találnánk: a templom meg a focistadion.

Már visszafelé haladtunk az ebbel, mikor eljutott odáig a fickó, hogy persze a kulturális intézmények is fontosak, meg az oktatás, a foci meg az egyház mellett!

Azt eddig is tudtuk, hogy ma Magyarországon a fideszes törzsszavazók képezik a legnagyobb destruktív szektát, de ennyire egyujjas agyú megnyilvánulás még abban a nyájban is párját ritkítja. Van hazánkban néhány százaléknyi aktív vallásgyakorló, meg hétvégente párezren kimennek a hússzor ekkora tömegre méretezett stadionokba, de hogy pont ott épülnének a nagy társadalmi közösségek, az szimpla baromság.

Persze akik ezt a maszlagot nyomják nagy átéléssel, azok nagyjából átfedésben vannak azokkal, akik szerint magyarnak lenni nehéz feladat, de egyúttal boldogságos büszkeség is - ahogy a Vasárnapi Újság című heti árvalányhajas uszulásban fogalmazott valami tájszólásos. És nyilván én vagyok a hülye, hogy már a kora reggeli séta alkalmából is ilyen fantasztikus rádióműsorokat hallgatok. Mert magyarnak lenni nem feladat hanem állapot, még csak nem is választás kérdése, itt rakott le az a nyomorult gólya, oszt jó napot. Büszkének meg ugyanúgy nem vagyok rá büszke, mint ahogy arra sem, hogy kék a szemem (arcom csupa derű). Mindenki szükségszerűen ember, és csak esetlegesen valamelyik horda, törzs, klán, nemzet tagja, úgyhogy ez önmagában semmit nem jelent. (Ich bin ein bevándorló!)

Akinek meg a foci und egyház kombó a közösségiség non plus ultrája, az nyugodtan imádkozzon mondjuk a felcsúti Sancho Panza Arénában a Nagy Szotyolázóhoz, hogy átélje szubkultúrájának kellemes akolmelegét. Én úgyse megyek oda, úgyhogy nem zavarjuk egymás köreit, csak az ő hite ne legyen nekem kötelező, mint szerencsétlen gyerekeknek a hit- és erkölcstan.

Kivan a két kereke

Korunk hőse a bicikliúton sétáló ember. Ez nálunk teljesen általános jelenség, ha valahol véletlenül épül egy bicikliút (és nem csak egy sárga csíkot festenek az út szélére, mint rendesen), rögtön jön arra andalgó párocska, szatyros homeless, nénitrolis néni, ízléses sormintaként váltakozva a menetrendszerű kutyasétáltatókkal. Nem bunkók ők persze, csak egyszerű gyermeki lelkek, akik igen örülnek az újabb járdának, rögvest hanyagolják is a régit, és meglehetős elánnal üvöltöznek az arra tévedő biciklisekkel,  jobb esetben huligánként, rosszabb esetben potenciális gyilkosokként azonosítva őket.

Mentsége erre csak a színvonalas lakótelepi kocsmából hazafelé tántorgóknak van, tőlük már a bringások sem várják el, hogy megkülönböztessék a két aszfaltcsíkot, elég, ha nem hánynak oda, vagy nem fekszenek keresztbe, úgy emberileg mind szakmailag.

És bármennyire is elkülönített a bicikliút, bármennyi táblát meg felfestést pakolnak is rá, a nénik és kutyasétáltatók, és főleg a kutyasétáltató nénik, rendületlenül mennek ott, avagy rajta, szemükben kurucos dac, szembeszállnak ők akárhány küllős kerékkel, mert ami keskenyebb, mint az országút és le van betonozva az kérem járda, akárki meglássa. Meg hát elve természetellenes és visszataszító, hogy egészséges felnőtt emberek nem képesek használni az istenadta két jó lábukat, mindenféle szerkezetre ülnek és veszélyeztetik az egyszeri emberek életének testi épségét, nyilván a muskátlik is miattuk száradtak el.

Az ilyen bicikliúton sétálás pont olyan, mint mikor valaki a külső ülésre ül a buszon, a belsőt meg a szatyrával óvja illetéktelen ülepektől, vagy mikor a szupermarkecben a pénztárnál csak az összeg bemondása után kezdi el keresni a pénztárcáját, mintha nem számított volna rá, hogy itt fizetni is kell. (És persze mikor megvan a tárca, másfél kiló aprót borít a pénztáros elé, hogy akkor válogassa ki ő. A többszörösen minősített eset pedig az, hogy ezek után áfás számlát kér a fia bétéjének nevére, amit persze csak ötödik kísérletre bír lebetűzni...)
És miután kedves honfitársunk leszáll a buszról, kijön a markecből, elégedetten elindul hazafelé a bicikliúton, naná.

A nagy kékség

A kormányzati gyűlöletkampányra meg is érkezett az első adekvát válasz, mikét arról annyi sok hírportál sietett tudósítani. Hogy ugyanis szép bilikék festékkel lemázolták a (nyilván nem a bevándorlóknak címzett, hiszen magyarul fogalmazott) hányigerkeltően fasisztoid szöveget, I. Xenofób uralkodásának újabb szellemi és morális mélypontjának szimbólumát.

Mert arra, hogy zuhant egy jelentőset  a fideszkádéenpé népszerűsége, nem az a válasz, hog gyorsan találjunk ki egy ellenséget, és uszítsuk ellen az embereket, azok meg legalább egy darabig nem a megélhetési gondjaikkal vannak elfoglalva. Lehetne például jól is kormányozni, nem a rokonok és haverok zsebét tömni adóforintokkal, milliárdos önreklám helyett valós problémákkal foglalkozni, de ehhez kellene némi ötlet, szakemberek, meg a mai magyar társadalom minimális ismerete - de ezek helyett csak kocsmai szintű kormányzati hőzöngés van, meg valami szirupos-turulos álomvilág. (De hát nem lehet elégszer ismételni: Aki a szolgálati audiból nézi a világot, az a maga szempontjából tényleg úgy látja, hogy jobban már nem is mehetnének a dolgok.)

De ez a bevándorlós náculás már megint ne cselekvés, csak figyelemelterelés, annak sem túl ravasz. Mert ugye a bevándorló (összemosva a menekülttel) az igazi fantom: rendszerint nem áll előtted a sorban a pénztárnál, nem jár a gyereke egy osztályba a tiéddel, nem melletted öltözik a az uszodában etc. Az emberek kisebb részének vannak csak (leginkább felületes) tapasztalatai e téren, hisz kietlen hazánk egyetlen normális menekültnek/bevándorlónak nem célországa, csak útba esünk Nyugat-Európa felé, átugrani meg mégsem lehet minket. Azaz aki jön, menedéket kér, az azonnal lép is tovább, annyira senki nem hülye, hogy Orbánisztánan akarjon élni hosszú távon, még a magyarok egy jelentős része sem.  E szempontból teljesen feleslegesek a plakátok, illetve csak annyiban fontosak, hogy a Rogán Vuitton szomszédja kapta a megbízatást, de hát úgy tűnik, a bandatagok mostanában már az apróért is lehajolnak.

Az viszont régi recept, hogy ha ellenségképet gyártasz, az legyen minél kevésbé konkrét, vagyis legyen túláltalánosított. (Vö. A zsidók pénzéhes hatalommániások; a bevándorlók meg naplopók és terroristák egyben, segélyen akarnak élősködni és elvennénk a munkánkat is - hajrá kognitív disszonancia!) Másfelől meg az ellenség legen olyan, akiről keveseknek van közvetlen tapasztalatuk (lásd fentebb), hisz mégis csak könnyebb utálni olyasvalakiket, akikkel amúgy semmi kapcsolatom, így nem áll fenn az az akadály, hogy esetleg embernek tekintem őket, nem pedig problémának, vagy gennyes fekélynek a csodás közösségünk habfehér testén.
A magyarok negyede utálja a pirézeket, vagyis utál bármit, amit nem ismer, vagy csak egyszerűen nem mi , és rajtuk kívül is sokan utálnak létező, de általuk valójában nem ismert csoportokat.

Példabeszéd:
- Én utálom a négereket!
- Miért?
- Mert büdösek!
- Szagoltál már meg egyet is?
- Dehogy, hiszen büdösek!

Nagy irodalma van a társadalmi előítéleteknek, de nem hiszem, hogy a felcsúti olvasta volna bármelyik alapművet is, legfeljebb a tanácsadói, ő csak annyit tud, hogy a széles tömegek legborzasztóbb, kirekesztő reflexeire akar játszani. Felrajzol egy rémképet, aztán a szájkarate nemes fegyverével harcba szál ellene, habzó szájjal ismételgetve gyökérszintű baromságait.
És közben üdvözült képpel néz körbe, hogy lám, én a pálinkaszagú, zsírfejű hős, ismét lenyomtam a hazánk ellen fenekedő gaz ármányt, én egymagam, fél kézzel persze (a másik kezemmel szaftot tunkolok épp, focilabdával), ti meg legyetek hálásak.

Hát egy frászt! Ahogy épp pártunk és kormányunk üzente nemrég Brüsszelnek: Több tiszteletet a magyaroknak! Ne nézzenek minket idegengyűlölő tahóknak, és pláne ne akarjanak idegengyűlölő tahókat csinálni belőlünk. Mert nem vagyunk azok, mint erre a szépen lefestett plakát is rávilágít. Jó munkát, és sok kék festéket a szorgosaknak!

Fame

Mióta mindenki sztár akar lenni, lehetőleg a jútyubon (magyarosan: TeCső), én is elméláztam azon, hogy teljesíthetném ki évtizedek óta bujkáló tehetségemet, mint nemzetközi multimédiás sztár, sokoldalú szelfmédmen. nyilván írni kéne valami zenét (csengőhangra és ütőhangszerekre), irodalmi színvonalú (ám prozódiailag vállalhatatlan) szöveggel, csinálni hozzá klipet, a TeCsőre, esetleg valami témába vágó játékot is, aztán jöhetnek az akciófigurák, képregények, Blikk-címlapok, frencsájz, mörcsendájzing, sika, kasza, léc.

Műfajilag a mulatós gengszterrepet lőttem be, ezzel lehet elérni a legszélesebb célcsoportot, és adekvát hozzá a legnépszerűbb műfajban (cselekményes pornó) forgatott videoklip. A második számhoz (amiben lenne némi ska-beütés is) valami tarantínós kellene, sok kivert foggal,  véres takonnyal, meg éjszakai, esős testelásással. És ha már elég sokan látták a remekműveimet, mondjuk 1.5-2 millióan, haknizni indulnék, országos turnét hirdetve, a borzosrémesi Highlight Flash Forward diszkótól a hajdúalantasi Silver Tropical Bar&Grill-ig.
Mennék persze reggeli műsorokba is, ehhez hosszú távon persze nem elég, hogy internetes sztár vagyok, kell minimum egy-két műtét, én kislábujj plasztikára gondoltam, ott nem feltűnő ha véletlenül elszúrják (de ettől még baromi sokat lehet nyilatkozni róla), és legrosszabb esetben egy kisujj kinek hiányozna, mehet a pi... piros betűs fejlécbe a Napi Vér és Genny címlapján.

A másik lehetőség ha lecsuknak rövidebb időre, mondjuk ittas vezetés, karambol, verekedés, drogbirtoklás vagy bolti lopás miatt. Ezek persze tetszőlegesen kombinálhatók (ittas lopás, karambol a dílremmel, bolti verekedés), lényeg hogy pár hónapnál ne legyünk bent többet (mert árthat a bőrnek), de kevesebbet sem, mert akkor meg nem tud könyvet írni rólunk/belőlünk H. Henrik. Ha nem vállaljuk be a börtönt, mondjuk a rossz kaja meg az ingerszegény környezet miatt (egyébként sincs kire hagyni addig a kutyát), magukban a reggeli műsorokban is garantálhatjuk az újabb műsorokba szóló meghívásokat, elég ha lekurvázzuk/lebuzizzuk a műsorvezetőket, majd rájuk borítjuk az asztalt (köpködés opcionális), és a végén még mi sértődünk meg.

Egy eddig nem tárgyalt lehetőség a közönség (mit közönség, rajongók!) figyelmének ébren tartására, ha írunk még baromi jó mulatós gengszterrep számokat, de ez a legrázósabb változat. Lássuk be, a választott műfaj lehetőségei korlátosak, meg könnyen járhatunk úgy, mit a „Baszódjál meg KDNP!“ című világsláger szerzője, aki egyszerűen túl hamar ért a csúcsra, ahonnan ugye már csak lefelé vezet ittasan. Szóval mégiscsak marad az asztalborogatás, azzal garantáltan híres maradhatok. Legalább másfél hétig, az legalább 1008-szor több, mint az Andy Warhol által bejósolt tizenöt perces garantált hírnév.

Your Hero

Láttam ilyen óriásplakátokat (mondjuk nem az utcán, csak a neten), ahol katolikus szerzetesek néznek ránk, mindennapi helyzetekben, mindennapi tárgyakkal, és az van ráírva a kompozícióra nagy betűkkel, hogy: Rendben vagyunk. Ez mondjuk egy apáca láttán nem kérdés, bár az elmúlt időszakok gyerekzaklatási ügyei kissé megtépázták a vonatkozó egyház tekintélyét, így aztán a „rendben vagyunk“-nak van egy kis magyarázkodós jellege, valami olyasmit is sugallhat a tájékozott, de nem elkötelezett kívülállóknak, hogy „nem vagyunk pedofilok“. Vagy már nem, ha egész rosszindulatúan olvassuk.

De hát így jár az egyház, ha a marketing mosópor-vonalon kikísérletezett módszereivel népszerűsíti magát, egy reklámszlogenben rögtön a többszörös jelentés keressük, ez esetben is, pedig az alapszöveg valójában egész szellemes. Meg az is rendben van, hogy a vallás ne maradjon a templomok falai között (egyik vallás sem), legyenek részei az életnek, hogy mindenkihez közel mehessenek, aki ezt igényli.

Ekkor viszont nagyon kevés pár óriásplakát, csináljanak ródsót, főzőversennyel, misebor-kóstolóval, újpesti papok - kispesti papok focimeccsel, esete Dáridó Lakodalom Lajossal. Vagy ha ez túlzás, legyen mondjuk egy képregénysorozatuk, saját katolikus szuperhőssel, aki persze civilben meg nagyon cuki. Eukariszti Kriszti a rózsafüzéres igazságosztó. Egyik kezével bűnözőket kap el, másik kezével betegeket ápol, a lábával zongorázik, az orrával citerázik...

Ezt amúgy a kormányzati kommunikáció is kihasználhatná, nekik is lehetne saját rajzolt szuperhősük az agresszív Kovács meg a hat másik szóvívő helyett. Dzsídípiarányosan Csökkenő Államháztartási Hiány Kapitány (kezében a rezsikarddal) hamar a tinédzserek kedvence lehetne, lenyomva olyan béna öregeket mint Batman, Spiderman vagy az aszfaltrajzokban létező Bituman. És mennyivel egyszerűbb lenne a fő kormányzati üzeneteket kommunikálni (pl. Hőőőő, Nemáááá, Mivaaaa????) egy képregényben, ott mindenki hozzá van szokva az ilyen emfatikus átírásokhoz a képmezőkben. (Kedvencem egy Rózsaszín Párducban volt, a párduc éjszaka oson egy házban, körülötte a felirat: „nyikorr, nyikorr“.)

p.s. A katolikusok plakátjai amúgy kilóméterekkel szimpatikusabbak, mint pártunk és kormányunk konkrét idegengyűlölő üzenetei, a „Ha Magyarországra jössz, takarodj vagy rohadj meg!“ tematikájú kampányukban, amit persze már megint a mi százmillióinkból tolnak az orrunk alá. Minta nem lenne már így is elég büdös...

Para

A Magyar Paralimpiai Bizottság gondoskodik róla, hogy ne szoruljunk a globalizált, imperialista korrupciós rendszerekre, nekünk mit sem jelent a FIFA-botrány, nekünk bizony fifából is van sajátunk, főképp ami a pofátlansági együtthatót illeti. Mert a Blatter Jóska legalább lemondott (ami persze nem jelenti azt, hogy a közeljövőben nem vezethetik el bilincsben, az úri közönség nagyobb örömére), de ez a Gömöri nevű alak olyan, mint egy beszpídezett pénzbehajtó, egyszerűen nem tud leállni.

Abban mondjuk nincs semmi furcsa, ha valaki kiabál, miközben a golyóit szorongatják, ám az már nem szokványos, hogy pont azokkal kiabál trágárul, akik szorongatják. Mondjuk most épp a sajtóval. A hvg.hu például egy végtelenül arrogáns ügyvédi levelet kapott, az általuk feltett kérdésekre adott válaszok helyett, hogy beperelünk, feljelentünk, megöljük a kutyádat,ha már ugatol itt te köcsög. Egyébként is milyen aljas dolog a sajtótól, hogy kérdezni merészel, és ezzel zaklatja a MPB keményen dolgozó kismunkavállalóit, az ilyen sajtók (vagy sajtok?) a végén még még teljesen elkanászodnak, és cikkeket is írnak. De nem akármilyeneket ám, hanem olyanokat, ahol bírálják az Elnök Urat, sőt az Alelnök Urat is, pedig ő nagy ember (meg szakmailag is), a Dajcs-Márnemfür Tamás, személyesen.

Persze jellemző, és ezért régről ismerős a tempó, ha valaki a szennyesünben turkál, vagy vajas fejjel akar kizavarni a napra, azt jól bepereljük, hogy legközelebb maximum a kakán keressen csomót. Vagy ráküldjük a NAV-ot, a TEK-et a CBA-t (ja, azt nem) esetleg a birodalmi rohamosztagosokat. Pedig egyszerűbb lenne annyit visszaírni a jogi blalblába csomagolt fenyegetőzés helyett, hogy. KÖZÖD??? És ha ez nem segít, a sajtók meg tovább kérdezősködnek, és nem hagyják, hogy nyugodtan parázzanak a limpiai bizottsági dolgozók, akkor meg lehet írni kulturáltan, elegáns vajszínű, fejléces papíron, hogy: Fejjezzed abba most, vagy meghalol!!! Dátum, pecsét, üdvözlettel: aláírás. A mai erőből politizálós, maffiatempójú kormányzati nyomuláshoz ez passzolna, és legalább a képmutatás bűnébe nem esnének e remek vezetők, ha  már a többiben úgy is nyakig ülnek.

Amúgy nekem gyanús, hogy ez a Gömöri nem a parasportolók iránti féktelen odaadás okán lett elnök, csak itt látszott lehetőség egy kis hatalmi und gazdasági visszaélésre (ha már e kettő nemigen megy egymás nélkül), privát bizniszekre, kenőpénzekre, kapcsolatépítésre etc. Ha a Nemzeti Búgócsiga-hámozó Társaskör állami pénzekkel bélelt puha fészkében látta volna meg a lehetőséget, abba ül bele, de nyilván remekül el lett volna a Szépművészeti Múzeum vagy a Csirkenem-megállapító Intézet élén is, a lényeg, hogy legyen lé, meg legen hozzá szívószál, jó vastag. Bár, ha már szívásról van szó, úgy tűnik, a pasi lassan a dolgok rosszabbik végére kerül. Szopás.

Apórue - visszaút Európának

„A multikulturális Európából nincs visszaút se a keresztény Európához, se a nemzeti kultúrák világához.“ - mondá a felcsúti Ramszesz, és nem szakadt reá a plafon. Pedig szakadhatott volna, ez az ordas baromság ugyanis még a mi félnótás, pálinkahuszár, wannabe Napóleon miniszterelnökünktől is erős.

Kezdhetnénk ott, hogy Szent István intelmei, meg folytathatnánk az évszázadok alatt bevándorolt/betelepített  népcsoportok hosszú sorával, melynek valahol a végén a sarki kebabos meg a líbiai fogorvos áll, és futólag megemlékezhetnénk az osztrák-magyar monarchiáról is. Inkluzíve Trianon, ami a Zorbán szívének nyilván igen kedves, hisz egy multietnikus, multikulturális társadalomból épp a radikális csonkolás csinált egy majdnem homogén nemzetállamot, mely (mint azt jobboldalon oly szellemesen emlegetik) nagyjából önmagával határos.

De felesleges bármit is emlegetni, a felcsúti már rég nem a valóságban él, hanem valami kádárista, kisfröccsös, disznóvágásos műidillben (kiegészítve persze a hanyatló nyugat luxuscikkeivel - nagy autó, nagy ház, nagy stadion, svájci magániskola), valahol a paraszti és a földesúri tempó sajátos elegyével, meg persze leöntve valami nacionál-klerikál poszthortysta mázzal. Na most, ebből a világból nemigen látszik, hogy Európa már rég multikulturális, nem azért, mert valakik ilyenné tették, hanem mert ilyenné fejlődött. Legalább is a boldogabbik fele, mi meg itt a szögesdrót rosszabbik oldalán kimaradtunk ebből, és a Kádár-rendszerben szocializálódott fideszese főkutyák, negyed század után sem értik ezt a világot, ők azt szeretik ha rend van, meg kussolás, és mindenki egyfelé tekint fényes reményekkel a jövőbe. Ugyanabba a jövőbe persze. Persze nem így kezdték, de a felcsútin a jelek szerint Oxford sem csiszolt sokat, vagy csak már rég lekopott róla minden, amit egykor még természetesnek tekintett, és lett belőle ez a visszataszító Döbrögi, akit kultúrember lassan már bottal sem piszkálna meg.

Az általa vágyott keresztény Európa + nemzeti kultúra (fideszül: Nemzeti Kultúra) az igazából nem más, mint átmenet a középkorból az újkorba (még államvallás a valamiféle kereszténység de már van kulturális értelemben vett modern nemzet), de az ipari forradalom még csak a színfalak mögött készülődik. Valami ilyen kellemesen kései feudális világba vágyik Zorbán, és ettől azt gondolja, a Zemberek is (ezért dolgoznak keményen kicsit), pedig az a világ csak az ő, meg néhány „nemzeti“ futóbolond képében létezik. A keresztény Európa már nem létezik (van vallásilag meg kulturálisan, életstílusok és szubkultúrák szerint sokszínű Európa), és nem jön újra el, hála az égnek.

Mert a keresztény Európa az nemcsak az, hogy az apuka meg anyuka kézen fogják a gyermekeket vasárnap, és ünneplőbe öltözött lélekkel elmennek a templomba (és közben nem találkoznak egyetlen barna bőrű, turbános, hosszú hajú, száriba öltözött vagy farmernadrágos illetővel), hanem jelenti egyúttal a keresztes háborúkat, a gyarmatosítást, a Szent Inkvizíciót, a politikai antiszemitizmust, a dúsan aranyozott püspöki palotákat, a trón és az oltár szövetségét, az „aki a föld, azé a vallás“ elvét, a háborúkban mészárszékre küldött katonákat megáldó tábori lelkészeket etc. Na ez például az a része a keresztény Európa hagyományának, ahová menjen vissza az, akinek két anyja van.

A nemzeti kulrúrákat pedig nem veszélyezteti a sokszínűség. Egyrészt mert itt a kontinensen eleve elég rég élnek egymás mellett, másrészt meg egy nemzeti kultúra (bármit is jelentsen ez aktuálisan), pont a többihez képest tud egyedi és sajátos lenni. Ami veszélyezteti, például a mi nemzeti kultúránkat, az épp a fideszes, nagyképűséggel és szűklátókörűséggel kombinált ízléstelenség, amely nem hogy a mások kultúráját nem viseli el, de legszívesebben kitagadna a magyar kultúrából mindent, ami neki épp nem teszik, nem értékítélet, pusztán hatalmi szempontok alapján. Meg úgy egyáltalán: Isten óvjon minket olyanoktól akinek egy kerényiimre az udvari kulturális beszállítója, meg akiknek egy felesleges, de drága focistadion az egészségügyi intézmény.

Melegfront

Most meg kérem meleg van, az esős őszből egyből átcsaptunk a harminc fokba, mondjuk én ezt már februárban éreztem a derekamban, közvetlenül azután hogy leestem a hokedliről. Meg látom a kutyán is, hogy alig bír felmászni az emeletre, nyilván ő is érzi az ízületeiben az időváltozást, több mint tizenöt éve gyakran, de nyilván az időváltozás miatt lassult be, mert a lépcsőn lefelé még tök fürge főleg, ha kakálnia kell.

De vissza az időre. Ez kérem nem normális ami itt van, biztos a gyurcsány csinálta ezt is az európai biztosságnál lobbizva, minket meg kemtréleznek a gyarmatosító nagyhatalmak, kéne nekik az olcsó munkaerő meg a magyar anyaföld. A kopár szik, az, tikkadt szöcskenyájastól együtt, ezért van ilyen dög meleg. A meleg ellen védekezni viszont többféleképpen lehet:
elutazhatunk valami skandináv országba, ott határozottan jobb az idő, meg a szociális ellátórendszer, bár lehet, hogy azt is lapra szerelve lehet kapni. Ha ez nem megy, itthon is lehet szaunázni, utána a harminc fok árnyékban már nem is tűnik olyan vészesnek. Vagy bele lehet ülni a hűtőbe, csak az szűk, meg sötét is van, de legalább nem kell kimenni kajáért, meg a sör is kéznél van.

Én amúgy bírnám a nyarat, csak épp dolgozni kell a nagy részében, ami nem jó, mert a munkahelyemen eddig majd meg fagytunk, de ma már pólóban is izzadtam, és hol van még az igazi kánikula... Ráadásul a munkavédelmi bakancs, meglepő módón, mukavédelmi okokból tökéletesen zár, néha eleve csak az erkélyen merem lehúzni, ha hazaérek. És ott van az a porhanyósra ázott rongycsomó, ami reggel még a zoknim volt, na azt se merem berakni a szennyestartóba, mert félek, hogy irreverzibilis erjedést indít be a használt ágyneműk között, és reggelre kimászik az egész cucc, esetleg meg is támad. És ugye nincs rosszabb egy szakadár lázadó kispárnahuzatnál, aki túszul akar ejteni. A dolgozós farmerommal viszont legalább nincs sok gond, délután csak letámasztom a sarokba, az ajtó mögé, és ott elvan reggelig.

Basz

A héten egy teljesen felesleges, de láthatóan drága levelezőlap landolt a postaládámban. pontosabban kettő, az egyiken a polgármester üzeni meg, hogy mikor hol lehet vele beszélgetni (beszélgessen vele ilyen propagandaizéken, akinek két anyja van), a máikon meg szavazni lehet, hogy milyen legyen az új város buszok új színe. Hááát... Ahogy a képekről kivehető, van ugye a láthatósági-mellény színű (na, ezt nem), a fidesz-narancssárga (rohadtul nem) meg a bordó (jobb híján).

De igazából én piros buszokat szeretnék. Emeleteseket lehetőleg, nem is tudom honnan van nálam ez a dolog. Meg szeretnék indiai büfét a sarokra, meg cornish pasty sütödét. Valamint lehetnénk rögtön a tengerparton is kisebb hegyekkel a háttérben, legyen hűvös a nyár és enyhe a tél (nem kell hó, már nem szeretek szánkózni), meg kéne valami rendesebb munkahely is, háromnapos munkahéttel, kiugró fizetés mellett. De ha ez már nem jön össze, legalább bordó legyen a busz.

Bár elég szánalmas, hogy összesen ennyiről kérdezik meg a polgárokat, de ezt nagy felhajtással, mintha valami fontos dologról lenne szó Pedig a lényeg nem ott van, ahol a buszok (angolosan ejtve: baszok).

Gratula

Kormány Viktor orbánfő, a felcsútiak ünnepelt földesurának atyai barátja, túlsúlyos ex-focista valamint lelkes antidemokrata már megint nagyot gurított. Blatter József FIFA-elnök újraválasztása kapcsán a fácsén gratulált az említettnek, valószínűleg egyedüliként ejrópa kulturáltabb országainak vezetői közül.

Mert ugye a legtöbben kiakadtak azon, hogy a gennyesen korrupt szervezet sunyi keresztapáját simán megszavazták a derék küldöttek, még úgy is, hogy több bűntársát bilincsben vezették el még a tisztújító közgyűlés kezdete előtt. De a többiek is sokan voltak és elegen, hogy ne változzon semmi, csorogjanak csak tovább dollármilliók züllött orosz zsebdiktátoroktól, meg középkori kényurak módjára pöffeszkedő burnuszos sivatagi rablóktól, a lényeg hogy a tisztelt vezetésnek fűtött legye az úszómedencéje és a magán a repülőgépe. Meg svájci a bankszámlája, esetleg kajmán-szigeteki.

Innen nézve már érthető a felcsúti Ramszesz gratulációja, és nem kételkedhetünk annak őszinteségében, biztos nagy csodálója az ősz mesternek. Ő és alvezérei még csak forintban tudnak annyi pénzt lenyúlni a közösből, mint a Blatter Józsi dollárban, egyfelől tehát látszik a fejlődés horizontja, másfelől meg hogy bizonyos szint felett már le sem lehet bukni. Illetve lebukni még lehetséges, de megbukni már nem. És ez nyilván melegséggel tölti el a viktátor szívét, homlokán kisimulnak a ráncok, szemében meg dollárjelek pörögnek, mint Dagobert bácsiéban.

És persze a gratulációval nem is a Jóskának üzen, mert az nyilván nem tud magyarul, plusz miért pont a felcsúti fácséját (milyen szép kifejezés!) olvasgatná? Ez az üzenet nekünk szól, mutatja, hogy kiáll a magafajtákért, a világ ellen (és afrikai meg posztszovjet diktátorok mellett) csakazértis!

(És mellékszál, de a FIFA gyülevészsége amúgy a legőszintébb döntést hozta - mint azt többen megírták - mert ha most hirtelen az elnök ellen fordultak volna, azzal azt üzenték volna, hogy eddig semmit nem tudtak a sötét ügyekről, hogy nem ők adták el a következő két VB-t kenőpénzért. De nem fordultak, ez legalább őszinte gesztus volt, a maffia összezárt. Persze az is lehet, hogy a szavazás reggelén egy-egy lófejet találtak az ágyukban.)

Technológia

Hallottam ma a rádióban, minden hülyeség kútfej-forrásában, pandorábilis szelencéjében avagy sötét fekete lyukában, hogy "internetes webáruház". Aha. Én eddig a buta fejemmel úgy gondoltam, hogy a webáruház az eleve az internetes információs szupersztrádán (esetleg aszfaltcsíkon) található, és nem mondjuk a közeli pláza mallban, vagy a teszkó vegyes butiksorán. De ha tényleg szükséges a jelző is, márpedig biztos, hogy szükséges, hisz az okos szerkesztők ott pártrádióban mindig okosan újságírnak, és nem tévednek ekkora marhaságot általuk.

Így aztán nyilván van nem internetes módon offline webshop is, talán a benzinkutakon vagy máshol. Ennek az a lényege, hogy vásárolni csak személyesen lehet, fizetés szigorúan készpénzzel,  de az árut nem adják oda, hanem elküldik imélben, ami jó, mert az ímél gyorsabban hazaér, mint mi, és cipelni sem kell. Mondjuk egy könyvet, zenét vagy játékprogramot még el is lehetne küldeni így, de a hímzőcérnával vagy a szafaládéval már kissé körülményesebb a dolog, de ezt nyilván megoldották már a Szilícium völgyben a NÁZÁ-nál. Ami jó, mert ha lehet majd nemsokára mindjárt jégkrémet ímélezni, akkor nem kell parázni, hogy a csokivaníliaeper valami halvány-vörösesbarna homogén trutymóvá olvad hazafelé. Mert a fagyi ugyanis kell, hisz kurva meleg lesz majdan a nyáron, és ez olyan furán van kitalálva, hogy pont akkor veszünk mindig háromliteres gazdaságosat, amikor haza se nagyon tudjuk vinni, lelki sérülések nélkül.

De ha lesz valami fagyit ímélező program (ami a vaníliát konvertálja pédéefbe vagy empé háromba,  szíjájébe mittomén), akkor  dolog meg van oldva mint Kolombusz tojása Gordiuszban. Már csak valami ventilátor/klíma alkalmazás kéne, de hatékony ám, mert a múltkor is hiába tartottam a fejemhez a laptopot, az oldalsó kis rácson tök meleg levegőt fújt ki. Szóval ezen dolgozzon még a náza, meg a 3D-s omlettnyomtatón.

A falusi bíró világa

Aszongya a felcsúti Ramszesz, hogy Magyarország nemhogy nem multikulturális társadalom, de sosem volt az. Amivel ugye az a gond, hogy a miniszterelnöknek csúfolt zsebdiktátor (fociügyi guru és közbeszerzési főhóhér egy személyben) nemcsak a realitásérzékét veszítette el végleg, de ahogy öregszik, már egy érettségiző diák műveltsége is meghódíthatatlan csúcs számára.

Ugyanis csak így elképzelhető, hogy nem emlékszik Szent István intelmeire (mer' ugye szerinte a homogenitás érték, bár nem fejti ki, pontosan miért is, nyilván nehéz egy akkora baromságot argumentálni), de még csak az osztrák-magyar monarchia sem rémlik föl neki történelmi tanulmányaiból. Pedig pl. Budapestet, ahogy a belső részét ma ismerjük, a tizenkilencedik század végén építették fel, többnyire németek, szlovákok meg zsidók, nagyjából akkortájt, mikor az aktuális kormányzat kimondta, hogy minden felekezet egyenlő, amikor természetes volt a soknyelvű város, és nemcsak Pest esetében.

Amúgy a felcsúti arra hivatkozik, hogy nem voltak gyarmataink, nem kellett mindenféle gyanús benszülöttekkel huzakodni, és pláne elviselni, ahogy aztán jól bevándorolnak hozzánk. Ám ezzel két baj van:
- Egyfelől mondjuk Németország sem volt az a kifejezett gyarmati nagyhatalom (csináltak is belőle első világháborút), mondjuk a porosz-francia háború végéig egységes Németország sem volt, ám ma mégis náluk él többmilliós, mára többgenerációs török kisebbség. És lehet, hogy Merkel szerint a multikulti nem jött be, de egy politikusnak eleve ne higgyünk el mindent, és főleg ne ideológiakánt értelmezzük a társadalmi tényeket.
- A britek meg nagy gyarmatbirodalmat építettek, tele is vannak indiai meg pakisztáni származású emberekkel, de ahogy látom, teljesen jól működnek együtt (leszámítva az iszlamista wannabe terroristákat), hisz mennyivel unalmasabb hely lenne Britannia mondjuk a curry vagy a tikka masala nélkül....

Egyszóval a felcsúti igazán visszavonulhatna már kolbászt tölteni, meg a tornácon pálinkázni, ha már úgyis saját maga paródiájává vált, egy rátarti de ostoba falusi bíróvá, aki okosnak álmodja magát, és "mögtapasztalja" az általa amúgy nem értett külvilágot, de mindig a község pénzén....
(Szakirodalom: Gárdonyi Gézától bármelyik Göre Gábor-könyv.)

Ájszlend

Tegnapelőtt igazán elkötelezett, komoly és gyilkos jégeső zúdult reánk, én épp hazafelé tartottam busszal, mikor úgy kezdett záporozni a diónyi jég, hogy beszélgetni sem lehetett a buszon, meg aggódtam, mi lesz, ha le kell szállnom?

Addigra a csomópontban már nem volt jég, eső is mérsékelt, Petra meg a józan ész nyomán felmenekült a kutyával, nem a megállóban vártak.

Viszont. Másnap (avagy most épp tegnap) reggel a buszon persze mindenkinél ez volt a téma. Nagyjából három téma mentén:

- Kurva jég, szétverte a kertemet...
- Kurva jég szétverte a kocsimat... (két horpadás is vót)
- Kurva ufók kemtrélezik a főd szívcsakráját nálunk, mer irigyek, hogy mink ilyen táltos szíriuszi izék vagyunk...

Szóval a jégeső legalább három paradigma szerint értelmezhető. Van a mezőgazdasági, az urbánus, meg a zakkant, de az tény, hogy legalább egy napra mindenki amatőr meteorológussá vált, de minimum jégszakértővé. A helyett, hogy a tonikjukba tennék a jeget. A természet ellen úgysem tehetünk sokat, de ha isten citromot ad, csinálj limonádét, ha jeget, tedd bele...

A néhai bajnok

Kokó "Kovács" István egykori boxbajnok  számos fideszes kampány után egyszer csak kijelentette, hogy soha nem volt fideszes-legfeljebb fidesz-szavazó. Na már most, én eddig úgy tudtam, hogy fideszes nem csak az lehet, akinek párttagkönyve van, de e fogalom alatt értjük azokat is, akik mindig a fideszre szavaznak, és ezt nyíltan vállalják is. De alanyunk egyszer csak elkezdett máshogy emlékezni, nyilván nem függetlenül a fidesz jelentős népszerűségvesztésétől, mely neki, mint a népszerűségből, és egykori dicsőségének emlékéből élő médiacelebnek, különösen kellemetlen. Így viszont még nehezebb helyzetbe hozta magát, hisz aki kurvának áll, az ne csodálkozzon ha rendszeresen megdugják, és pláne ne próbálja meg utólag letagadni.

Vagy ha már nekiáll, legalább ne sértődjön meg, ha annak nevezik ami, egy közepesen buta opportunistának, aki sértődött fácsés bejegyzésében hosszan , de legalább összefüggéstelenül , a szerénység teljes zárójelbe tételével. Hogy ő, akinek a szíve mindig a hazáért meg a címerért meg ilyenekért dobogott, és csak a mi kedvünkért lett sportoló, hogy a hazát szolgálja, szóval egy ő, egyszer csak azzal szembesüljön, hogy sokan nem is szeretik! Egy olimpiai bajnokot, hallatlan! Ez egyébéként többször is előjön, hogy ő olimpiai bajnok, ezért őt szeretni kell, arról nem is beszélve, hogy tiszta, becsületes meg minden, még jó hogy nem tette hozzá, hogy szerény is.

Márpedig én úgy gondolom, hogy annyira nagy és tiszta hazafi valaki, akkor hazát szolgálnia lehet kicsit jobban is annál, hogy idegeneket ütlegelünk közönség előtt, hívják bár ezt a korrupcióval átszőtt eseményt akár olimpiának is. Meg nyilván hazaszeretetből állt profinak (mintha addig nem a sportból élt volna), nem pénzért, ahol ráadásul úgy lett világbajnok egyetlen meccs erejéig, hogy nem is verte meg az aktuális világbajnokot, őt viszont rögtön az első címvédésén, illetve helyett. De eme dicsőséges bajnokság előtt még megvert néhány ismeretlen, kissé elhízott mexikói villanyszerelőt is, ún. "felhozó" meccseken. Mondjuk ennek fényében nem is furcsa, hogy csak azt mantrázza, hogy "de hát én egy olimpiai bajnok vagyok, egy óóóó-lim-pi-aaaiii baj-nóóók", és nem érti, miért nem szereti őt a fél ország. A maga részéről a csúnya megosztó politikát hibáztatja, de hát abban meg épp kedvenc miniszterelnöke a legjobb, aki mögé oly bátran odaállt még nemrég, és amely eseményeket most oly hősiesen letagadna. De a közönsége emlékezete szerencsére hosszabb, mint amit kinézett belőlük.

Rojálbébi II.

De most komolyan, ki a fenét érdekli az aktuális rojálbébi, a hír maximum annyi benne, hogy megszületett, meg mondjuk, hogy lány, oszt jónapot. De az röhejes és szánalmas, ahogy amúgy komoly hírportálok próbálnak valami lebutított hírfolyamot generálni, hogy mondjuk:

- Már vajúdik!
- Megszületett! (Már persze nem az aki vajúdott...)
- Lány!
- Van neve is már!

És mindezt persze végig címoldalon, vezető hírként tálalva, mintha az egész legalább is fontos lenne nekünk, pedig dehogy. Az egész egy hír lett volna normál esetben, mondjuk egy fotóval valahol a bulvársávban, ha már az ilyen királyi családok igazából nem is uralkodnak,csak biztosítják az alattvalóknak a permanens szappanoperát. Az a szerencsénk, hogy ez hírsűrűség nem fog így menni sokáig, így talán nem kell arra számítanunk, hogy pl:

- Ma reggel is kakált. Sajtóértesülések szerint barnát, közepesen büdöset. A rojálkaka állaga egyébként közepesen sűrű, enyhén krémes, az ifjú hercegnő jól van, a kormány a helyén. Ő királyi izésége, tervek szerint a délelőtt folyamán büfizni is fog, amint ez bekövetkezik, azonnal kapcsoljuk helyszíni tudósítónkat....

Esetleg készülhet majd film is, a Rjálbébi II., Rojálbébi Visszatér esetleg Rojálbébi Reloaded címen, a moziban lenne anyatej ízű kóla, meg répapüré a popcornra...

Gyűlöletkonzultáció

Politikailag genetikus inkorrektként, én kérem visszaállítanám a halálbüntetést. de csak részlegesen, vagyis nem ölnék meg az elítéltet a keretlegények, pusztán nemzeti konzultációkon való folyamatos és különösen kegyetlen részvételre köteleznék, ami azért maga az agyhalál, aztán hagynák futni a delikvenst. Ezt az orwelli módszert amúgy alkalmazni lehetne korrupt politikusok, cinikus, demagóg, önjelölt népvezérek, kertjük végébe stadiont építtető, kontrolvesztett, kiégett miniszterelnökök esetében, bár a rajongóiknál már ne válna be, hisz esetükben a szimbolikus agyhalál előidézése per definitionem lehetetlen, Drakula halott, és élvezi, you know.

De erre a pitiáner, gyűlöletkeltő, náciízű förmedvényre, amit pártunk és kormányunk szándékozik postázni nékünk (nem mellesleg, egy milliárd HUF-ért) azért talán elég sok rajongó felébred, és azt mondja, hogy ezt már tényleg nem kéne. Hogy igen kevés embernek van napi tapasztalata, egyáltalán bármilyen tapasztalata menekültekkel, meg hirtelenjében elég kevesen veszik észre, hogy a bevándorló meg a menekült az két külön kategória, de akkor is, ez a "kérdőív" egy nettó rákosista propaganda, az ócskábbik fajtából, bár másmilyen ebben a műfajban nem is lehet.

Ha úgy vesszük, ebben az országban a legtöbben sokadik generációs bevándorlók vagyunk, nálam például gyanús, ha négyet lépünk vissza a nemzedékek között, akkori felmenőim közül egy sem tudott magyarul. Ez persze nem biztos, nem érdekel a családfakutatás,de amennyit tudok, valószínű. Szóval a számtalan országból érkezett őseimnek szerencséje, hogy akkor nem a fideszkádénepé volt hatalmon, és nem rogán antal sunyisága határozta meg a bevándorlókkal kapcsolatos állami hozzáálást. (Izé, már majdnem politikát írtam, de ez annak szánalmas, ez csak görcsös kapaszkodás a hatalomba, bármi, és sajnos bárki árán.)

Isa por es icum vogmuk

Minap megnyílt a méltán híres (és oszkárdíjas!) amerikába szakadt operatőr fotókiállítása, és a jelenlévő kormányzati potentát (nyilván az álkeresztény exlelkész miniszter) azt mondta az ő szájával neki, hogy az illető munkássága nemcsak unikum, de hungarikum is. Esetleg nem csak unicum (Unicum? -sima vagy szilvás) de hungaricum is.

Na ebből az ikumozásból most már téyleg elég, ez nemcsak szánalmas, de röhejes is. Esetleg az ikumozás lehetne hungarikum,  a kanás bor meg a kézműves fokhagymás kézműves matyóhímzés,valamint a busójárás és a békemenet mellett.

De ha már csinálják, ne álljanak meg itt, legyenek somogyikumok meg borsodikumok is, külön a budapestikumok, sőt ott lehetne kerületekre is bontani, azaz számba venni mondjuk a józsefvárosikumokat (esetleg -icumokat) is. Azon belül is lehetne tovább menni, és úgy ötven-százmilliós eu-s pénzből lehetne megalkotni a Lóhimbáló Utcaicumok Tárházát, ha már úgyis minden talpalatnyi helyet letérköveztek (újabb nyelvi hungarikum!) eu-s pénzből.

Eme Tárházban benne lennének Szmodicsekék a 12/b-ből, családon belüli erőszak kategóriában meg Edna, a Köpködő Grand Café pultosának legendásan elkent sminkje, melynek megtekintéséért még a szomszéd utcából is átjárnak. És a listára mindenki felkerülhetne, elvégre mind egyedikumok vagyunk.

London lift

Nos, ahogy néztem a tévében valami reptéres dokut, ahol a klausztrofób néni épp beragadt egy másfél órácskára a liftbe, eszembe jutott az idei London egyik legviccesebb momentuma, liftbe beragadós, naná.

A Covent Garden metrómegálló elég régies (öregecskedő), meg hát a belvárosban nem is volt hely nagy, mozgólépcsős, tágas peronos állomást építeni, így hát mozgólépcső helyett lifttel lehet közlekedni, vagy a kalandvágyók bevállalhatják a háborús bunkert (nem véletlenül) idéző csigalépcsőt, bónusz izomlázzal és tüdőtágulattal. Most, na jó, majd két hónapja, az volt az ábra, hogy az egyik lift ajtajai nem nyíltak, így mi, akik a felszínen várakoztunk, csak néztük a kis ablakon át, ahogy ugyanaz a tucatnyi ember megy le az állomásra az utcaszintről, majd jön vissza, négyszer-ötször egymás után. A metrós fickó meg reménytelen vigyorral nyomkodja a kapcsolótáblát, de csak annyi jön össze neki, hogy a másik lift (a kettőből) is elkezd fel s alá khmm... liftezni, szigorúan csukott ajtókkal, és konstansan döbbent utazóközönséggel.

Mi, az utcaszinten egyre jobban röhögtünk a bent rekedtek egyre dühösebb arckifejezésén (nyilván emelt hangon méltatlankodtak is, de a hangszigetelés okán nekünk csak némafilm volt), hisz mi az utcaszinten álltunk, gondoltuk legfeljebb sétálunk pár saroknyit. Ám a tömeg teljesen beállt mögöttünk, így beszorultunk a liftajtó meg csillió dühös ember közé, itt már komolyan felmerült, hogy a hotelszoba helyett a liftajtó előtt alszunk állva, mint a lovak, vagy egyéb állatok, akik állva. (Tényleg, a teknős most állva, vagy fekve alszik? Nála mi számít minek?)

Rizsa

Balatonfüred a vitorlázás fellegvára és alapköve. Legalább is ezt hallottam egy úgynevezett műsorvezetőtől, aki nyilván a média oszlopa és sziklaorma egyszerre, miként Vettel is az autóversenyzés Niki Laudája, valamint ha fényt látsz az alagút végén az vagy a szembejövő vonat vagy a világítótorony.

Egyszerűen rémes az a butasággal elegyes modorosság, ami csak úgy dől (vö. árad, ránk zúdul, ömlik) a médiából, mi több, médiacunamiból, különös tekintettel az internet információs szupersztrádájára, meg a szörfölőkre, vagy mi. A szerencsétlen médiaipari betanított munkás szerkesztett anyagokban is olyanokat mond, hogy "ez a városnak a főtere itt", vagy "a baleset miatti elterelés miatt a forgalmat elterelik", élőben meg bejelentkezik a Deák tér Ferencről. És a nyelvtani sutaságok előétele után jön főfogásnak a sok kulturális epicentrum, elsődleges prioritás, emberi humánum meg missziós küldetés. Desszertnek ott a startup, az innovatív, a decentralizált, a strukturális, a preferált, a viszonyrendszer, az erőtér, az integritás és megannyi gyönyörű, okoskodó semmitmondás, tetszőleges logikai szerkezetbe foglalva, a jelentés erős zárójelbe tételével. (Példamondat: A sratupkultúrában prioritás az innovatív viszonyrendszerek preferálása. vagy: Az innováció a decentralizált viszonyrendszerek erőterében hat az állami szervek integritására. Aki ezekbe még be tudja illeszteni az ügyfélbarát, akadálymentesített vagy digitális szavakat is, az kap egy kockacukrot.)

Ráadásul Mostanában sok beszélgetős műsorba futottam bele mindenfelé, és már feláll a hátamon a szőr, mikor előjön, a Hogy érintett ez téged emberileg? kérdés, vagy valamely permutációja. Hát kérem, engem állat mivoltomban érint meg bármi, esetleg eltárgyiasított létmódomban, de hogy pont emberileg hogy érint valami, az tényleg kérdésre érdemes téma, legalább is ha az ember erszényes patkány, vagy székláb. Ha viszont ember, akkor a macskája hasmenése vagy a rezsicsökkentés is emberileg érinti, másképp ugyanis nem is tudja. (Mellékszál, de e szerint az emberi, az valami rejtélyes, megfoghatatlan szubsztancia, pedig egy frászt, minden jól látható sajátosságunk is mélyen emberi.)

Aztán van az a beszélgetőpartner, aki nem lelkizni próbál, vagy nem csak azt, hanem elsősorban mélységes hódolatát és csodálatát fejezi ki interjúalanya felé: "És akkor még nem is szóltunk arról, hogy e fantasztikus szakmai karrier mellet másfél csodálatos gyereket is felneveltél két Nobel-díj átvétele között..." Ez a típus kérdeni nem kérdez, hogy jönne ő ahhoz, inkább csak alázatosan végszavaz a nagy embernek, aki akkora félisten, hogy még a kutyája is illatosat kakál, pusztán, hogy kedveskedjen a gazdinak. Egy ilyen embert nem szabad kérdésekkel zaklatni, ha akar valamit, majd elmondja.

Ennek ellentéte a zaklató változat, aki általában nagyképű is, a szó havashenriki értelmében bunkó seggfej, nem egyszerűen nem tudja az alany nevét/foglalkozását, de nem is érdekli. (Alváltozata az, akit az alany semmilyen viszonyrendszerben, nem érdekel, kizárólag a saját hangját szeretné hallani, a beszélgetés csak ürügy a monológjához. Lásd fábry, csupa kisbetűvel.) Kérdései agresszívak, de legalább  lényegtelenek ("És az igaz, hogy egyetemista korában csúnyán beszélt a tengerimalacával? Mert ezt beszélik!"), a lényeges kérdésekhez ugyanis kellene némi felkészültség, de úgy meg az egész olyan szakmázós lenne, nem az az igazi gecizés, amit úgy kajálnak a nézők, hallgatók. És el kell ismerni, tényleg ez még a legszórakoztatóbb opció, elvégre ki akarna egy josibarátba ojtott szilinórát nézni öt percnél tovább? Pláne valami Baba-mama Ridkül Sztárporték-jellegű izében.

Úgyhogy megyek is vissza olvasni, most küzdök egy (nem vicc) nyelvészeti sci-fivel, ahol a főhős nem részt vett egy hasonlatban, hanem maga a hasonlat (hogy a gestaltban-e, az még nem világos előttem...), így aztán kábé hatvan oldal után még esélyes, hogy hagyom a francba. Száz után már semmiképp, akkor már futok a pénzem után...

Mixáth-szinopszis (csak röviden)

Pöpeczky, a járási szolgabíró békésen csibukozik az ámbituson, amikor futva megjelenik Matykó, a kocsisa (olyan futva, hogy a szerző alig húsz oldalba kénytelen összefoglalni a Pöpeczkyek történetét, Oroszlánszagú Leótól Ferenc Józsefig), és közli, hogy rossz hírek érkeztek a Brindzáról, vármegyeházáról, ahol báró Fasssay (a főispán) nagyon részeg, és a szokottabbnál is korruptabb, le akarja váltani Pöpezkyt, hogy kedvenc szelindekjét, Buksit nevezze ki a helyére.

Erre a szolgabíró kapja a csiklóbőrös kulacsát, és befogat Matykóval, majd elindul Brindza felé, hogy, hogy első vérig ferblizzen becsületbeli alapon a főispánnal, de közben összefut Túróska fogadós urammal, aki megvendégeli éjszakára. (Kriska, a fogadós felesége közben birkát főz mézzel a vendégnek, majd bekapja a legyet, a lovászfiú kerül gyanúba, de ez olyan jelentéktelen történetszál, hogy alig másfél fejezet múlva vége is.)

Reggel aztán Pöpezky végre befut a vármegyeházára, ami postakocsi-állomás és takarékpénztár is egyben, de Pepin bácsi a gondnok megkergeti egy választási szárazkolbásszal (ez választási malacból készül, sok fokhagymával), így a szolgabíró dolgavégezetlenül távozik, lovagias felindulásában pedig elrabolja a főispán lányát, a kis Szopornyicát, remélve, hogy később majd beleszeret, vagy fordítva, és elveszi feleségül elégtételül, akkor már Fassay sem rúghatja csak úgy ki, elvégre család is van a világon. Az ő családjaik mondjuk egy régi kuruc-labanc ellentét miatt (mennyire hazafias a juhtúrós sztrapacska?) nincsenek beszélő viszonyban, de hát ez  jó házasság tita, meg a virágmintás étkészlet.

A főispán azonban igen megharagszik, így álruhában belopózik a szolgabíró házába, hogy kikémlelje, amaz hova dugta a kis szöszke Szopornyicát, de a sublótban nincs, sőt a virágos ládában sem, ám keresés közbe megerőszakolja a részeg Matykó, akit elhagyott szeretője, a bögyös-faros Lapcsánka, aki amúgy a szomszéd járásból származik, mielőtt ide szegődött , faköböző volt Nahtkasztli mellett, de nem bírta az erdei életet, pedig sosem érezte magát annyira szabadnak, mint akkor az erdő csendjét hallgatva pipázott, és ne is tudta mi az az ámbitus.

(És így tovább, két köteten belül kibontakozik a végkifejlet, a főispán elveszi Lapcsánkát, Szopornyica apáca lesz a közeli Karamella-kolostorba, de a fogadalom elől megszökik Matykóval, és szőrén üli meg. A szolgabíró meg élete végéig pipázgat az ámbituson, hegyeseket pök, és kedvtelve meséli fantasztikus kalandjait, például amikor látta ahogy a főispánt megerőszakolja egy részeg kocsis.)

Provósön

Olvastam a minap, hogy a Kommunista Fidelitász Szövetség egy remek provokátorbejelentő forródrótot üzemelt be az információs szupersztrádán, ami fészbuknak hívnak, de mire megnéztem volna, már törölték is a kozmopolita cukerbergek.

Pedig remek ötleteim lettek volna feljelentésügyileg, meg ahogy megmarketingelni kellett volna a dolgot. Először is, a provokátor túl bonyolult szó, tessenek csak kipróbálni leírni háromszor egymás után, hogy porovokotát... provovak... ropovkáto.., na ugye.  Szóval hívjúl csak,a promózás mintájára provózásnak, de nem muszáj ragzással toldalékolni, szóval lehet csak simán provó is.

És akkor a bejelentések: a szomszéd házban lakik egy ír szetter, és mindig mikor sétálunk, ott szettenkedik ez a setter, és provózza a mi kedves öreg labradorunkat, gyakran. Meg atrocitálja fizikailag, illetve csak próbálja, mert kiabál vele a gazdája, meg mi is, de sajnos ettől sem borzolja fel a szőrét, pedig nyilván viccesen festene.

Aztán: hallgatom ma reggel a neten, hogy, már bocs (nemtom mér, amúgy ís bírom a helyesen adagolt trágárságot) „Baszódjál meg KDNP!“, ami egy tökéletes kis fülbemászó dalocska, megnyugtató családapa-hangon, és igen, van az egésznek egy ilyen kaki-pisi-fing érzése is, középiskolai fiúvécés (mondjuk nálunk csak az volt) grefiti-hangulata, ezért kicsit pirulok is.  Dehát ez van, negyvenes, nagyjából-értemiségiként, reggel fél ötkor felhőtlenül szórakozom rajta, mondhatni bearanyozza a napomat, de az vesse rám az első követ (vesekövet), aki még sosem húzta fel magát mondjuk semjénzsolt szentfazék kapcsán, aki vizet prédikál nekünk, és hennessyt iszik a fürjtojásos lazackocsonyára, magának.
Merhogy engem a semmilyenzsolt provózik kérem, ezért őt is feljelenteném, fénykép nyilván van a fidelitásznál is, a nevét meg mondom én, zsolt. Tegyék ki, jól.

És ha már itt tartunk, én is provóznám a kádéenpét, ilyen mondatokkal, hogy. rátok meg ki a frász szavazott, hogy ekkora az arcotok? És a kereszténység, pláne az egyetemességet hirdető katolcizmus hogy jön össze a nacionalista, az egyetemesség szempontjából törzsi totemek imádásának minősülő lózungokkal. Szájkeresztények szájkaratéja, nulla támogatással, én meg emiatt nem vehetek vasárnap friss zsemlét, meg felkerülnék a fidelitász provó-oldalára, ha lenne még ilyen.

De nyilván ki kell majd érdemelni, hogy az ember ekkora figyelmet kapjon majd sokszor, úgyhogy, itt a hét ságere, provokatíve, mindenkor:
http://cink.hu/hogy-lehet-valami-ennyire-fulbemaszo-ha-ennyire-tragar-1692260237

Díjátadás

Aszongyák a hírekben, hogy átadták az „akkreditált innovációs klaszter díjakat“. Valakik, valakiknek, de eme mellékkörülményekre már nem bírtam figyelni, mert a hír elejét sem voltam képes értelmezni. Igazából az is mondhatták volna, hogy „ageber naflikkal köntyűs virgánya“, az értelmezés lehetőségei szempontjából nem lett volna jobb a helyzet. De még nyelvtanilag sem volt meg, miről lehet szó:

- innovációs klasztereket akkreditált díjakkal tüntettek ki vagy
- akkreditált innovációk kaptak klaszterdíjakat vagy
- akkreditált klasztereknél díjazták az innovációkat esetleg
- díjazott innovációs klasztereket akkreditáltak?

Háát, passz. Vagyis nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk kérem! Majd akkor tessék figyelni, mikor jövő héten átadjuk a „ a hét első felének sales faktorban legpiacvezetőbb startup technológiai termékmegjelenítése díjat“, ami egy zacskó gumicukor lesz. Vegyes gyümölcs ízben. Illetve klaszterben.

Minden kezdet neház

Belenéztem a ma indult Nemzethy Hazaffyas Hírtévébe, mondjuk inkább a neten csemegéztem, mert mazochista azért nem vagyok, és az egész olyan volt, mint ha valami noname főiskola béna kommunikáció szakosai készítették volna, rettenet másnaposan. Valahogy soha nem az a bejátszás indult el ami kellet volna, hang vagy nem volt, vagy nem az ami kellett volna, a „műsorvezetők“ reménytelen tekintettel lapozgatták az adásmenetet, hátha rájönnek mi következik. Mindeközben tudósítók tudósítottak a nagy semmiről, illetve arról, hogy ők most itt tudósítanak, sőt megfenyegették a nézőket, hogy ezt egész nap csinálni fogják, sérelmükre. Fasza.

De a legjobb mégis az volt, mikor egy ismerősen bajszos fazon feje alá kiírták: ÁDÁR JÁNOS köztársasági elnök. Ez valami freudi mellényúlás lehetett, mert egyfelől látták Ádert,  másfelől meg az egész Forradalmi Ifjúsági Napról Kádár elvtárs jutott eszükbe, így aztán tudatalattijuknak engedve ötvözték a két nevet. Ráadásul észre sem vették (vagy igen, csak tojtak rá, igazából nem tudom melyik verzió a rosszabb), egy óra múlva még mindig Ádárnak hívták náluk a prezidentet.

Pedig tényleg írhatták volna, hogy Kádár János, a hangulat, a stílus mindenképp indokolta volna. Meg hát az lett volna az őszintébb.

p.s.

A tegnapi péntek tizenharmadika úgyszólván észrevétlenül zúgott el felettem, miként a holnapi nemzeti ünnep is pont így fog, a jeles napoknak mostanában nincs semmi súlyuk, számomra legalábbis. A karácsony, húsvét meg hasonlók teljesen formális-ajándékvásárlós körök, tényleg csak az a jó bennük, hogy legalább nem kell dolgozni, a gusztus huszadika-féle állami ünnepek meg mérhetetlenül hidegen hagynak. Mondjuk nincs is bennük semmi, ami alapot vagy lehetőséget adna bármiféle személyes kötődésre, márpedig (és itt jön ki belőlem a szociológus) egy ilyen szétszabdalt, atomizálódott társadalomban igazán csak az mozdítja meg az embert, amihez naki személy szerint köze van, a közösség (ilyen nemzet, meg nép, meg keményen dogozó kisemberek) makroszinten legfeljebb virtuális, nevében él a nemzet, ami igazából csak pont annyira van, mint mint volt mondjuk a munkásosztály. Hasonló helyzet, hasonló kódok, egymásra hajazó, amúgy partikuláris érdekek, de ez nem csinál közösséget sok emberből, ahhoz kellenének közös élmények, azoknak a nagyjábl közös értelmezései, meg az ebből fakadó közös identitás.

De nálunk csak szekértáborok vannak, eszmék, emberek fanatikus rajongói, néhány érdekvezérelt dörzsölt arc meg a közömbös többség, aki nem is vágyik rá, hogy köze legyen mindahhoz, ami körülötte történik És nem, ez nem valamiféle elitellenes, apolitikus dac, illetve az is, de mélyebben talán arról szól, hogy igazából mind szigetek vagyunk, csak a közeli, látótávolságban lévő szigetekhez van némi közünk, a távolabbi szigetem, meg netán kontinensek meg nem tartoznak ránk. Március 15 így például annak esemény, alkalom ünnep, mifene, aki ott volt, nem a múlt előtti században persze, csak mondjuk a nyolcvanas években, futott a rendőrök elől. Rajtuk kívül meg van egy pár fanatikus történész, néhány, a kapuzárási pánik elől huszárosdiba menekülő pocakos-bajszos pasas, meg az az aktuális kemény mag, amely nem megemlékezni akar a forradalomról (bármelyikről), hanem újrajátszani azt, mindig az aktuális ellenség (törökök, labancok, habsburgok, nácik, kommenisták, melegek, EU, IMF, CBA) ellen. Vagy épp egy női csontvázról akarják bebizonyítani, ahogy az bizony Petőfié. Nyilván Petőfi Sárára vagy Arankára gondolnak, forradalmian.

Én azonban egyik csoportba sem tartozom, nekem a márciusi ifjak sosem imponáltak, az egész ünnep leginkább unalmas (mert közhelyes és béna) iskolai ünnepségeket jelentett, meg hogy óvodában vízfestékkel csináltunk hurkapálcára applikált papírkokárdát. Aztán letűztük a Petőfi szobor elé, ami eső esetén, vagyis gyakran, konkrétan egy szeméttelepre hajazó körítéssel állt büszkén. Forradalmian. Kokárdát meg azta nem hordok, mióta választási reklámeszközzé tették, még 2002-ben, ha ők a nemzet, ami (aki?) nem lehet ellenzékben, akkor én átiratkozom piréznek, most már tényleg.

Korunk őse

Délelőtt, a szokásos bélyeggyűjtemény-rendezgetés közben szokásosan háttértévézve beleszaladtam az utóbbi idők legbizarrabb műsorába. Kábé húsz percig bírtam, ahogy egy beszélő fej (valami öltönyös középvállalkozó-féle, a közepesen ízléstelenül berendezett irodájába, az íróasztala előtt ülve) vagy húsz percen át, egyetlen újságírói kérdés nélkül monologizált a világ dolgairól.

Ilyeneket mondott, hogy ezek a mai fiatalok állandóan csak a telefonjukat nyomkodják meg drogoznak, a helyett hogy olvasnának, a villamoson meg mindenki csak letörten néz maga elé ahelyett hogy mosolyognának egymásra. Meg hogy ma mindenkinek csak jogai vannak, a kötelességekre meg szarnak az emberek, dolgozni senki sem akar, de a pénz az kéne, meg hogy a lelki meg a szellemi dolgokkal is foglalkozni kell, mert azt ma hanyagolják az emberek, azért drogoznak meg anyagiasak. Meg az ördögi okostelefonok újfent...

Sablon szöveg, jól belőhető az a középkorú, középbuta generáció, aki őszülő halánték okán ellenállhatatlan késztetést érez, hogy megmondja a frankót, you know, az élet a világmindenség meg minden, junó. Tartlmilag meg a sztenderd jobbos szöveg az értékek meg a kultúra hanyatlásáról, én meg már unom mantrázni, hogy a kultúra  nem tud hanyatlani kérem, ahogy fejlődni sem, az csak változni. (Merthogy nincs egy kultúrák feletti vagy közötti meta-kultúránk, amiből meg lehetne mondani, hogy akkor egy konkrét kultúra akkor hogy is áll fejlődésileg, ez a fogalom ebben a kontextusban szimplán értelmezhetetlen.)

De az tényleg érdekes kérdés, hogy ha valaki felépít mondjuk egy sikeres szappantartó-gyártó vállalkozást, ötven-száz alkalmazottal akár, miért gondolja magát gyakorta egy prófétába ojtott tótumfaktumnak, a törzs bölcsének, aki ül lapra szerelt wigwamjában a cserepes fikusz tövében, és olyanokat szól, hogy keményen dolgozni, meg hogy lelki tartalom. Meg ezek a mai fiatalok, avagy bezzeg az én időmben... Pedig, mint azt a politika, tetszőleges munkahely vagy tévéműsor mutatja, akinek isten pénzt adott, meg lokális sikert, annak nem mindig adott hozzá észt is. De az ilyen wannabe megmondóembereken legalább jót lehet röhögni.

Idus

Közeleg március tizenötödike, ami ünnep, és eléggé el nem ítélhető módon vasárnapra esik a rohadék. Ilyenkor két dolgot ünnepelünk, illetve hármat. Először is megölték Cézárt (a Július hónapról nevezettet, furcsa mód márciusban), másodszor Petőfi megírta a Talpra Magyar! című nemzeti dalt (Cseh Tamással közösen, ha jól emlékszem), harmadszor meg a Felcsúti Ramszesz ilyenkor szokott tömeges statisztáknak szónokolni a Nemzeti Lépcső Múzeumból, napidíjért. Mármint a statisztáknak, kivéve ha diákok, akkor elég csak kirendelni őket, plusz ebédköltség.

Idén is remek ünnep várható, lesznek például sablonos szónoklatok kormánypárti politikusoktól, lapos ünnepi beszédek kormánypárti politikusoktól, a kormánypárti politikusok által puffogtatott üres frázisokról már nem is szólva. Puffogtatnának persze ellenzéki politikusok is, de a kormány már huszonszáz évre előre lefoglalt minden alkalmas közterületet minden lehetséges nemzeti ünnepre. Így aztán az ellenzék gyújtó hangú gyűlésen kelhetne ki a kormány ellen, mondjuk Mária mennybemenetelének ünnepén a nagytétényi vasúti átjárónál, de ennek hatékonysága, valljuk be csekély lenne. Mármint társadalmi láthatóságilag, illetve szempontjából. (Mondjuk legalább közel van az RTL Klub központja, más úgyse tenné be a híradójába.)

De ha unjuk a politikát, és a család sem dob meg pár millióval, hogy Májámiban vegyünk házat vagy Lózan Cseleszben, akkor kiránduljunk, rossz idő esetén rántsunk ki valamit otthon a konyhában, és/vagy indítsunk netes szavazást, hogy melyik Petőfi-szobor hasonlít a leginkább Batman-re. (A szombathelyi amúgy, az egykori (?) megyei művközpont előtt, különösen esti megvilágításban.)

Ja, és feltétlenül kerüljük Brutus nevű rokonainkat és ismerőseinket, valamint mindenkit, akinek ilyen nevű kutyája volt, van, vagy tervezi.

Njúl & Tolyás

Közeleg a húsvét. ez abból látszik, hogy az emberek húst vesznek a hentesnél, meg mindenhol feltűnnek a csokinyulak, a csokitojások, a csokibárányok, meg a konyakosmeggy-jellegű csoki locsolkodók, jellemzően csoki lámpaoszlopba kapaszkodva. Egyelőre inkább a boltok akciós szórólapjain találhatók a fura csokik, de ott már igen sokféle. Én ma láttam egy csokitojást (illetve csak a képét) Toy Toy felirattal, és nem értem. Először is szerintem úgy kellene írni, hogy Toi Toi (ejtsd: toátoá), másodszor meg nem hiszem, hogy szeretném látni, miféle meglepetés is lehet benne. (Szagos gyurma, nyilván. És ha már húsvéti, nyilván a nyulak teszik bele, már látom is magam előtt, ahogy az édesipari kombinátban a futószalag mellett gugolnak sorban nyulak, erősen koncentrálnak, hogy beletaláljanak a fél tojásokba, szemük összeszűkül, bundájukon a kicsapódó kakaóvaj szürkés bevonatot képez, de ez élvezeti értéküket mitől is befolyásolná?)

Ám az ilyen kilengésektől eltekintve, a húsvéti csokitojás-, csokinyúl- és szájszag-ellátás egyneletesnek és minőségileg megfelelőnek ígérkezik. Ezt megerősítette Brókerné Zsuzsa, a Nemzeti Édesipari- És Belügyminisztérium Üreges Élelmiszerekért Felelős Főosztályának helyettes alosztályvezetője is, mai keltezésű sajtóközleményében. Mint a közlemény írja: isa por es chomu vogmuk.... vagyis csokibirkából még nem takarították be az előirányzott menyiséget, de nyúlból és tojásból jól állunk, hála az optimálisan csapadékos időjárásnak, ami segítette kikelni az elvetett nyúlbogyókat. Így aztán a Húsvét igazán emelkedett ünnepnek ígérkezik, mind lelki-spirituális értelemben, mind a GDP-hez viszonyítva.

Egyesek, különösen az ún. blogszíntéren, meg az interneten (már ha ez két különböző dolog, majd utána kell nézni, hogy is van ez szabályozva) olyanokat írogatnak felelőtlenül, hogy ez az egész ünnep erről a Jézus nevű anarcho-szindikalista hippiről szól, esetleg körülötte forog. Ezt azonban Nyerges-Vontató Lajos az Nemzeti Édesipari- És Belügyminisztérium kádéenpés parlamenti szakállamtitkára (esetleg szakállam titkára) határozottan cáfolta, közleménye szerint a Húsvét igen is a csokiról szól (H. vasárnap) meg a házipálinkáról (H. hétfő), meg a csokisonkáról... izé, a háziról. Vegáknak a házias füstölt brokkoliról, jó fokhagymásan.

Hogy a pünkösd az micsoda, avagy miről is szól, kvázi mit üzen nekünk effektíve, főként nemzetgazdasági és nemzetstratégiai szempontból, arról az államtitkár széleskörű társadalmi egeztetést folytat tudatalattija démonaival. Az eredményről a Magyar Közlönyben értesít minket, miniszteri rendelet formájában, kedden. Nem most kedden, jövő kedden, vagy máskor.

Nyálverseny

Mostanában a csapból is az Ejróvízijós Dalfesztivál Szongkonteszt folyik, közszolgálatilag és kereskedelmileg egyaránt, amúgy teljesen értelmetlenül. Mert nevezett dalverseny egy nettó ökörség, panírozott marhaság háyingerkeltésig túlcukrozott majonézzel leöntve, ócska, öt perc után törlődő popszámokkal telezsúfolt NDK-s zenés ajándékkosár. Kábé ötven éve lehetett még korszerű és innovatív, a kortárs popkultúrához már akkor sem volt túl sok köze, de mára egy fura zárvány lett, betépett egyetemisták primér humorforrása, amit hét közben, józanul valószínűleg bottal sem piszkálnának meg.

Ám ahhoz képest, hogy az Ejró Vízijó az a félresikerült gyerek, akinek csontot kötnek a nyakába, hogy legalább a kutya játsszon vele, nálunk kulturáltabb országokban is komoly energiákat fektet bele  média, még a közszolgálati is. Ilyen (mármint közszolgálati) nálunk momentán nincs, de legalább az állami párttévé/rádió halálosan komolyan veszi az egészet. Náluk, ez a máshol azért inkább poénra vett flitteres nyáladzás nemzeti sorskérdéssé stilizálódik, harctérré, ahol a magyarok hősies kiállása... izé... kiállhat a megmutatkozás mellet illetve lehetőségével. A sír, hol nemzet süllyed el, estébé.

Ennek megfelelően mindenfelé zselézett médiaipari zsúrfickók meg a Megafaxtor XXVII.-ból hamar kiesett wannabe-sztár nőcik értekeznek arról, hogy az aktuális, és aktuálisan kretén művésznevű hazai győztesnek milyen esélyei vannak, illetve fikáznak-e majd minket az izraeliek, a szervek meg a pomogácsok, azért amit.

Én egyébként nem hallotta a győztes dalt, a többiből részleteket, de csak a rádióban munka közben, ott is ezt az izét nyomták napi rendszerességgel, de az a tíz, hmm... „szerzemény“ amibe belehallgathattam, egy kalap szar volt kérem. Úgy értem, egy-egy külön kalap szar, mindegyik. Jellemzően rossz, affektáló kiejtéssel előadott angol nyelvű színtelen-szagtalan popvackok voltak, tizenkettő egy tucat jellegű műanyag alapokkal, és annyira közhelyes szövegekkel, hogy fal adja a másikat. Szeretlek bébi, békét a világnak, vágyom vissza a gyerekkorba, messze még az otthon, fenetudja mi még, komolyan fájt hallgatni, még félperces részletek formájában is.

Ez az egész amúgy leginkább olyan mint egy különösen prosztó szépségverseny, csillámló díszletek mögött a nagy büdös semmi, operettország kétdimenziós reménységei, még jó, hogy legalább fürdőruhás bevonulást nem rendeznek. De itt is mindenkiből csöpög a filantrópia, mindenki világbékét akar, meg mosolyt az emberek arcán. Hát, az részemről lenne is, ha mondjuk Bécsben a döntő alkalmából lenne az Évszázad Áramszünete, vagy a helyszín mellett törne el egy fő szennyvízvezeték, az érdemtelen résztvevők meg bokáig állnának abban, aminek a műsoruk színvonalát gondoljuk.

Igen, én pont ilyen gonsz und rosszindulatú alak vagyok, mondjuk szerintem már a musical mint műfaj is az emberiség ellenes bűnök kategóriájába tartozik. (Kivéve a gyevi bíró, meg a  Rocky Horror Picture Show, az már annyira beteg, hogy már jó.)

Földrajz kezdőknek

Hallgatom a rádiót általános rossz szokásom szerint (de ha unalmas a munka valami hang tényleg kell hogy szóljon, meg el kell nyomni a követelődző hangokat a fejemben, így nem futok ámokot), jobb mint a kávé, a vérnyomásomat ez is felhozza, de nem kell bele fémpénzeket dobálni. Ma éppen azt hallottam a pártszolgálatin valami vitaműsorban (ahol egy kormánypárti képviselő meg egy kormánypártibb műsorvezető üvölgött egy LMP-sel, de ez mellékszál), ahogy a naná, kádéenpés egyszerű lélek aszongya, a miniszterelnököt meglátogatta Dzsordzsa elnöke is.

Ezen kicsit fennakadtam, az illetékes amerikai államnak szerintem kormányzója van, sőt a kormányzó (bizonyos Nathan Deal) szerint is, de aztán rájöttem, hogy az egyujjas agyú Grúziára gondol. Dehát ezeknél a kormánypártiaknál már nem lehet tudni, én még leragadtam ott, Grúziát fonetikusan »georgia« formátumban ejtik mostanában, ez a dzsordzsa viszont, ez valami új, nagyon innovatív, csak semmivel sem kisebb baromság, mint a másik vezrió. Gondolom ez után jöhet majd például  Esztónia, ahol a dolgos esztonok élnek már évszázadok óta, ápolják az eszton nyelvet és kultórát, néha meg átlátogatnak Latvijába, a latvokok földjére, köménypálinkáért meg pácolt heringért, meg röhögni a latvokok hülye nyelvén, főleg ahogy ejtik.

Viszont remek lenne, ha a kádéenpés balfék mondjuk tényleg az USA-beli Georgiába akarna utazni, de az utazási irodában ugyanígy nem tudnák, hogy Grúzia magyarul Grúzia, a fazon meg nagyot nézne, ha Atlanta helyett Tbilisziben rakná le a repülő. Mondjuk nem biztos, hogy észrevenné, elvégre kokakólát valszeg ott s lehet kapni, az meg nem tűnik fel egyből, hogy de nem ott gyártják 1884 óta.

Aztán a műsorvezető is mondott valamit, talán bevándorlás ügyben, hogy tenni kéne valamit tenni az EU-nek, mert illegális bevándorlókkal tömött kamionok mennek Anglia felé, a Csalagút alatt. Szinte látom már az illegál kamiont, az elején fúrópajzs, hátul a szír menekültek, a vezetőfülkében meg egy maffiózó vakond, ultrahangos szemüvegben, a nyugati jóléti rendszert bomlasztva ádázul. Mondjuk lehet, hogy muszáj alatta menni, mert az automata helyesírás ellenőrző szerint nincs olyan, hogy Csalagút.

(És az épületes műsor után, ami talán a külpolitikáról szólt, vagy nem, jött egy reklám közszolgálatilag: Csocsósztori! Hamarosan a mozikban! - no comment...)

Tudományos fantasztikus

Olvasom az imént hogy egy fazon az ELTE politológia szakán sci-fi és politika témában indított kurzust, ahol Star Trek, a Star Wars meg az Éhezők viadala kapcsán magyarázza a politika természetét a történelmileg kissé műveletlen, de a popkultúrában teljesen otthonos hallgatóknak.

Ez első látásra érdekes lehet, de ha elegondolunk egyáltalán nem az. Az említett háromból a SW meg  HG (Hunger Games) egy sima elnyomó diktatúra, szervezettebb vagy spontánabb lázadókkal, az ST meg valami rózsaszín és valószínűtlen utópia, ahol mindenki nagyon egyenlő, egyformán hülye ruhába jár, de legalább pénz sincs. Szóval míg a Star Wars birodalma valami olyasmi, mint amit Hitler képzelhetett el különösen nedves álmaiban, addig a Star Trek valami bolygóközi kommunizmus, maga a történelem vége, még szerencse, hogy vannak benne gonosz idegenek (cardassiaiak, meg eleinte a vikingesen szakadt klingonok), így ha történelem már nincs is, de történetet még össze lehet kalapálni a pizsamás felderítők köré. (Ez így persze kicsit igazságtalan, a Deep Space Nine elég jó sorozat volt, csak ott meg a misztikus vonalat tolták túl...)

Ám ezek a kitalált univerzumok, és pont mert kitaláltak, a faék egyszerűségével működnek, a Tsillagháború például nem bonyolultabb mint egy alig emlékezetes spagettiwestern, fekete kalapos rossz, fehér kalapos jó, kék-zöld fénykard jó, piros fénykard rossz. Nincs átmenet, nincs megtérés, legfeljebb megváltás van (mert ugye eljön Luke, a Fiú és kicsit unortodox módon az Atyát váltja meg, meg ugye a galaxis en bloc), a Star Trekben meg, azon kívül, hogy van valami Űr-ENSZ ( a Föderáció) meg a lator államok, hatalmi működésről nem sokat tudunk meg, ezt elemezni egy egész szemeszteren át komoly kihívás lehet.

Vagyis lehet, hogy a mai diákok jobban ismerik Palpatine szenátort, mint Mussolinit, de akkor meg mit keresnek egy egyetem társadalomtudományi karán. (Nekem csak a helyi egyetemről vannak oktató tapasztalataim, mi diákjaink sem voltak minden esetben a történelmi vagy irodalmi műveltség bajnokai, de legalább nem is szociológusnak vagy politológusnak készültek, illetve néhányan igen, mondjuk belőlük lett is.) Ezzel együtt izgalmas is lehet egy ilyen téma, de akkor lehetne mondjuk Philip K Dick vagy Iain M. Banks regényeit elemezni, mindegy, a lényeg, hogy anevük közepén legyen egy betű. Meg pont, utána. Mondjuk a hallgatóknak nagy valószínűséggel ők pont annyira lennének ismerősek, mint Catullus vagy Alekszej Tolsztoj, ráadásul Banks bazi vastag regényeket írt, zseniálisan amúgy, de az átlag egyetemista életmódba nemigen férne bele pl. három , egyenként hatszáz oldalas szöveg elolvasása, egy félév alatt. (Én csak tudom, kilenc évig voltam hallgató, igaz, két különböző helyen.)

Elemezzék mondjuk az 1984-et, mondjuk abból nem a politika, hanem a csak a totális diktatúra természete derül ki, az viszont tű pontosan. Ráadásul egy jó film is készült belőle, ha valaki van annyira hülye , hogy kihagyja a regényt magát.

Sikereink

Olvasom a Heti Válasz honlapján, hogy „Fölényes magyar siker született Ausztriában“, mármint a sí ob-n vagyis országos bajnokságon. A magyar országos bajnokságon. Ezt a kreténséget persze nem lehet magyarázni, de azért megpróbálom.

Az első eset az, hogy az ügyeletes szerkesztő csak annyit fogott fel a hírből, hogy Ausztriában volt valami síverseny, ahol magyarok nyertek meg minden számot. Hogy hó, meg pályák hiányában a magyar bajnokságot már ki tudja mióta az osztrákoknál rendezik, az neki nem esett le, hiába nem vagyunk egy síző nemzet, egy „jobboldali-konzervatív“ lap újságírója meg ugye a focit szereti meg a vadászatot, ambíciója sportügyekben odáig terjed, hogy egyszer együtt szotyizhasson a tudjuk kivel a VIP-páholyban, vagy ártatlan fácánokat lőhessen halomra a maffia alvezérével.

A második lehetőség, hogy a szerkesztő egyszerűen geci (ha már így divatba jött e szó mainapság), és arra utal ironikusan, hogy mindkét győztes versenyző, Miklós Edit és Samsal Dalibor nemrég honosított állampolgár. A cím beírásakor nyilván csippentett is kicsit a szemével, huncutul, hogy értitek uge feleim, „magyar“ siker, haha.

A harmadik változat pedig az, amit amúgy a Cinken olvastam egy kommentben, hogy tudniillik a derék sajtómunkás az ob rövidítést egyszerűen osztrák bajnokságként oldotta fel. Majd dagadni kezdett a honfiúi/honleányi kebel, hogy lám, magyar versenyzők hazai pályán verték rommá a labancok versenyzőit, Dávid legyőzte Góliátot, Luke Skywalker kilőtte a Halálcsillagot, a felcsúti Ramszesz meg elhajtotta az ájemefet.

Persze lehetne még ilyen címeket kitalálni, hogy pl. az Ascotti derbi első három helyén lovak végeztek, melyeken egy-egy ember ült (a páros, melyben a zsoké vitte hátán a lovat, csúfosan leszerepelt), a négykerekű autók fölényes győzelmet arattak a Monte Carlo-ralin, vagy a legtöbb Oscar-díjat filmesek nyerték. A választásokat meg az a párt nyeri, amelyik legtöbb szavazatot kapja és F-el kezdődik a neve. (Felkészül: Femeszpé, Felempé, Fobbik)

Receptek

Láttam ma a könyvesbolt kirakatában (mert ugye nem megyek be: se pénzem új könyvre, se helyem hová tehetném, mert mindenhol könyv van itthon, plusz az én ízlésemnek egy kicsit sok volt a bor, a társasjáték, meg a könyvszerű színes izé) egy szép piros kötetet, Coca Kóla logóval, és azzal a megejtő címmel, hogy: A szakácskönyv.

Na már most két lehetőség van, az első a valószínűbb. Vagyis hogy kólával készült ételeket tartalmaz, na jó, nem magukat az ételeket, csak a leírásokat, miként is kell csinálni. Például a kólában pácolt bélszínt, a tárkonyos kólalevest, a kólás-mustáros öntetet vagy a kólás hurkát. Esetleg a csilis kólát, a rántott kólát (rizzsel, tartáral), netán a pirított kólát hagymával. Fontos persze, hogy Coca Kóla legyen, a Pepszi ezekhez a receptekhez ellenjavallt, ugyanis nem illik össze a tárkonnyal meg a fokhagymával, sőt a Pepszit be sem lehet habarni rendesen, mert rögtön kicsapódik benne a tejföl, és gusztustalan kólás túró lesz belőle. (Mellékszál, de kólából nem érdemes belsőséggel készülő ételeket főzni, a kóla az ugyanis egyfajta emésztőnedv, zselés trutymóvá oldódik benne a pacal vagy a májkrém, bár ezek fagyasztással fagylaltként hasznosíthatók, de ez esetben mondjuk a májat kis vaníliával, a pacalt fahéjjal érdemes felütni, így mindenképp illatosabb lesz a hányásunk, később.)

Ennek a szakácskönyv értelmezésnek unalmasabb alváltozata, hogy kólához passzoló ételeket tartalmaz (izé.. a leírásaikat), ekkor viszont csak a hamburger, hot-dog, sült krumpli receptjeire számíthatunk, esetleg a popcornra (úgy is mint pattogatott kukori), persze lehet, hogy valakinek ezekhez is szakácskönyv kell. Mert mondjuk pontos instrukciók nélkül a virslibe gyömöszölné a kiflit, két húspogácsa közé tenne egy zsemlét, a popcornt a fritőzben készítené, a krumplit meg a mikróban, de legalább a sült kukoricát úsztatná el kecsappal, annak már úgyis mindegy.

És a második alapeset az lenne, hogy a szakácskönyvben magának a Coca Kólának a receptje lenne. ez eddig nagy titok volt, de igazából a kólagyárosok sem bírják már magukban tartani meg unnak is már kólát gyártani, kólát, kólát, mindig csak azt a rohadt kólát, szabadulnának már az egésztől, hogy végre megvalósíthassák régi vágyukat és átállítsák a gyártósorokat krémes péksüteményekre. Kólát meg mindenki főzzön magának otthon, innentől legális, aki megveszi pár ezer forintért a könyvet, megkapja a licenszet is. Bónuszként pedig a pontos technológiáját annak, hogy kell a kólából pálinkát desztillálni, hogy jó legyen, vagyis menjen a hot-doghoz és ne vakuljon meg tőle a család.

Hogy melyik verzió a helyes azt nem tudom, bár nem is nagyon érdekel, hamdog hotburgert nem eszem, kruplit tudok sütni, a kóla receptje meg nem érdekel. Bár ha lenne ilyen könyv Dr. Pepperel...

Workshop

-Ide a tizenötös kell vagy a rövid?
- A tizenötös a rövid.

***

- Ez lenne mára a munka...
- Aha, és mit fogunk csinálni?

***

- Van háromfeles rugós, belsőmenetes, szelepvezérelt, fúvókás bizgentyűtők?
- Ööö, én ebből csak a létigét meg a határozott névelőt értettem...

***

-És ezt a ragasztót mire használjátok?
- Ragasztunk vele.
- Jó, de mit?
- Nem tudom, én nem szoktam.

***

- Mikor lesz már vége a munkaidőnek?
- Másfél óra múlva.
- És az hánykor lesz?

***

- Ez hatos?
- Nem, ez négyes.
- Mi a különbség?
- Egy harmad.

Artes liberales

Hallgatom a minap a rádióban, hogy a bölcsszet az igen is tudomány, és nagyon fontos, meg hogy hülyeség az, hogy csak mérnökökre, meg fizikusokra van a szükség a munkaerőpiacon. Ez nyilván igaz, a gáz az, hogy ezt külön műsorban kell a szánkba rágni, mikor minden
 valamairavaló kultúrállamban evidencia. Pont mint az, hogy nem köpünk a szőnyegre, nem hányunk az akváriumba és nem vágunk szalonnát a könyvtári könyveken. De van mostanában ez a kormányzati izé... szellemi blitzkrieg, hogy mindig van aktuális ellenség, néhány állandóval a háttérben. Vagyis voltak korábban az oroszok, a bankok, a rokkantnyugdíjasok, a kereskedelmi tévék, vannak a menekültek éppen, lesznek majd a bélyeggyűjtők, az MTK-drukkerek vagy a tejallergiások. Én mondjuk egy liberális bélyeggyűjtő vagyok, sőt a második diplomám a bölcsészkaron szereztem, de csak adminisztratíve, a szociológia ugyanis nem bölcsészet-, hanem társadalomtudomány, már ha valakit is érdekel a különbség. (Engem nem igen.)

A magam részéről egyébként a Gesamkunstwerk Narodnaja College-ba jártam Radzsasztánban (nem az indiai, hanem a kanadai Radzsasztánban, a csóró végén), ami, mint nevéből is látszik egy igen nemzetközi intézmény, iszonyúan liberális, halmozottan multikuti, aztán mégsem lett belőlem transznemű feminista drogdíler, sőt pár évig méd a diplomámat is használni tudtam (Amit persze az ELTE-n szereztem, két sör között.) Az persze kétséges, ment-e a világ előrébb attól hogy a helyi egytemen egymás után butítottam szociológiával az évfolyamokat, de rosszabb hely talán nem lett, még egyik volt hallgatómból sem lett öngyilkos merénylő vagy kormánypárti politkus, amennyire tudom. Persze még lehet, de bölcsész kurzusok alapvetően segítenek kivédeni az ilyenféle kisiklásokat. (Kivéve mikor nem, a Rosszabbik nevű szélsődemagóg párt is a pesti bölcsészkarról indult, igaz későb nettó nácikkal is erősítettek.)

Vagyis a mérnökök csinálják a hardvert, de a tartalomhoz kellenek a bölcsészek, Gutenberg is hülyén nézett volna maga elé a nyomdagépe mellett, ha nincs Biblia, hogy oké, akkor most nyomtassuk ki a sarki pék árlistáját meg III. Oroszlánszagú Leó legújabb rendeletét, de ezért kár volt az egész felhajtás... Hogy a Biblia? Hmm, igen azt már érdemes lenne nyomtatásban terjeszteni.

És ma már ott tartunk, hogy egy pékségnek is dizájn kell, honap, egy jó szlogen, a vásárló igények reális felmérése, marketing meg márka-építés, ez meg tényleg csupa bölcsész / alkalmazott társadalomtudományi meló, ami önmagában lehet, hogy többe van mint a kemence meg az ÁNTSZ-engedély, de ugyanúgy megkerülhetetlen. Posztindusztriális, fogyasztói társadalom de (öncáfoló kijelentés következik!) nem akarok itt terminus technicusokkal dobálózni. Uff, azért sikerült. Erre is jó a bölcsészdiploma. Meg lehet rajta vágni sajtot.

Hordozók

Ma jöttem rá, a cédéimet rendezgetve, hogy dehát nem is hallgatok cédéket jó ideje már, valójában zenét sem hallgatok direktben jó ideje már, ha meg néha mégis azt a TeCső nevű dolgon, ami az információs szupersztrádán egy népszerű lehajtó, vagy csomópont, tudja fene, a metafora még under construction.

És erről eszembe jutott, hogy, a másik szobába meg van egy halom kazettám (csomó műsoros! - mondjuk rejtélyes okból egymás mellé csúszott a Motorhead-koncertalbum meg a Viktoriánus zenélő dobozok című kiadvány, nyilván mert mindkettő angol valahol), de azokat meg végképp nem tartom számon, bár asszem a cédélejátszós izémben még van hely
kazettáknak is. De magnókazettát pont úgy nem hallgatok, mint ahogy nem nézek VHS-kazettákat (sőt, ha már itt tartunk DVD-t se nagyon), úgyhogy komplett gyűjteményporosodik a polcon (szerintem nem csak nálam), várják a következő retróhullámot, amikor menő lesz újra a walkman szivacsos fejhallgatóval, meg a márványkoptatott farmer. Akkor újra Bundesliga-frizurát hordunk majd, várjuk az osztálybulit a társutas lányosztállyal, tizenöt évesek leszünk újra (na jó, akkor kábé már háromszor vagy négyszer tizenöt) és arról álmodozonk, hogy egyszer majd mi leszünk a Sztív Herisz az Ájronmédenből. (Ő amúgy már a négyszer tizenötös kategória.)

De egy jelentős nosztalgia-mészárlás nélkül csak porosodik tovább a sok gyűjtemény, ami esélyes, hisz most sem látok féltégla-mobilokat (a mostaniak inkább járólapok, ha már az építőiparnál tartunk), sőt a gramofonlemezek sem mennek valami jól manapság, így kétséges , meghallgatom-e még valaha a Dead Kennedys-kazettámat, amit persze azóta megvettem cédén valami kemény két fontért, és a kazettához hasonlóan porosodik, csak másik polcon. És persze adódik a kérdés, hogy mégis min archiválja az ember a kedvenceit, hog majd a 2030-as nagy retróláz idején is meghallgathassa. (Ez persze álkérdés, majd lehívjuk a felhőből vagy abból ami akkor lesz és valahogy majd hívják.)

Egyszóval a Gutenberg-galaxis halott és élvezi, az ember ne zenét gyűjtsön, hanem bélyeget, az bármikor le tudja játszani a szemével, meg olvasson könyvet, ágyban párnák közt, elalvás előtt, én is azt teszem mindjárt. Aztán majd sértődött magnókazettákról álmodom...

Lakossági betelefonáló X

Hát kérem szépen, a megélhetési bemenekülő vándorlók igenis veszéjt jelentenek a Magyar Kárpáthaza kultúrális egyszínűségére, nekünk kérem a szürke egyetlen árnyalata kell, de az pirosfehér-zöldben.

Merugye a megélhetésiek érkeznek a zöldhatáron a Keleti Pájaudvarra, és zaklatják a Rogán Vuitton Urat aki épp ott sajtótájékoztat, a nemzeti megmaradásért aggódva, mikorfonokkal. Ez meg minket zavar, minket becsületes Magyarokat akik Népben és Nemzetben gondolkodnak, valamint szalonnát reggeliznek mintegy. Abáltat. Megugye poltikusaink és Vezetőink éjt nappallá téve, valamint arcuk verejtékével dolgoznak meg nyaralnak a Papagáj... izé, Kanári Szigeteken, ahol értünk barnulnak le koktélokkkal kéem szépen.

És akkor jönnek ezek a koszovói csecsemők, és hozák az anyjukat is, biztos terroristák, és ha eléggé elárasztanak minket, másnap már karikaturistákra lövöldöznek a belvárosban. Mer ne feledjük, ez az egész onnan indult, vigyázó szemeteket Párizsra ugye, mint nagy költőnk Petófi Béla mondta száz éve. Ott is ilyen megélhetésiek terrorizátak sérelmükre, pedg töbedik generációsok voltak, de ugye attól haigy vakainek már az apja is ott született, attól az még lehet élősködő bevándorló, kérem szépen.

Legalább hetedíziglen kell kérem itten születni, hogy ne legen az ember bevándorló, ez nálunk mondjuk megvan, van itt majd tízmillió szittya, csak azt a pár liberálbolsevik bevándorlót kéne kikúrni innen a búsba, lehetőleg máma még. Bocsánat, elragadtattam magam, de ha ezekre az élősködő megélhetésiekre gondolok, mindig felbaszódik bennem az ideg, és ilyenkor Bajer Zsoltot olvasok, az lehiggaszt, mármint idegi alapon.

Naszóval, szerintem a Kormánynak meg a Miniszterelnök Urnak teljesen igaza van, ez ittem ma a legnagyobb probléma, elvére mi lettünk a megélhetéseiek uj célországa vándorlásilag be, ugy értem. Mert itten van a Magyar Csoda (Szarvas), minket irigyel az egész Ejrópa, szóval szerintem nemcsak a koszóviai tenoristákra kell figyelni, szerinte,nemsokára jönnek a osztrákok meg a németek is, ha már ők a hanyatló nyugat. Meg a Franciák, őket iszorítják majd a arabok ugyis. Mi meg egy nagy menekülttábor leszünk, ahol ejróval kall fizetni, még belegondolni is szörnyü.

Hát csak ennyit akartam, én szóltam, ne mondják, hogy nem szóltam, mert de, épp az előbb.
Hajrá Agyarország, hajrá Mogyorók!

Londonban, sejj van számos...

Hülye turista, főleg ha magyar. Mert az valóban döbbenetes volt, hogy a hotelben egy magyar társaság (tényleg magyarokkal a szokásos szállónkban eddig még nem is találkoztunk, pedig évek óta) a reggelinél nekiállt zsávolyos asztalkendőből szalonnát bicskázni, avagy kalbászt meg májkrémet kenni a hotelbeli zsemlére, sőt a zsemlén kívül mást nem is ettek a kontinentális reggeli kínálatából. De hazai instant kávéhoz kértek forró vizet, meg ettek mellé zsírpapírból szalonnát, miközben furán nézték a kukoricapelyhemet. Csak ugye minek jönnek le reggelizni, a dunsztosüvegbe eltett libazsírt megehetnék a szobájukban is. Ezek után bele sem gondolok mit csinálhattak Londonban. (Fikázták a Tower Bridge-t, hogy bazmeg, a Lánchíd azért sokkal királyabb, aztán a Hyde parkban egy padon ülve nosztalgiáztak a Balatonfőkajári nyaralás képein. Meg vettek bigbenes alsógatyát, pirosbuszos pénztárcát, mert az aaaaanyira angol.)

Meg Londonban (is) látható ilyen őrségváltás, aminek az a lényege, hogy az ember szarrá fagy egy tömegben, miközben letapossák a lábát és olaszul üvöltöznek körülötte színes dzsekis emberek. És akkor jön a katonazenekar, ami a világ legócskább munkahelye lehet. Mert ugye az ember mégis csak a szórakoztató iparban dolgozik, de katonai a fegyelem, üvöltenek veled, ha nem elég fényesre pucoltad a cipőt, menetelés közben kell zenélni, és a végén még meg sem tapsolnak, fújás, díszlépés és húzás vissza a laktanyába. Egy színésznek legalább van taps, meghajlás, meg lazulás a büfébe, rajongói levelek, miegymás. Itt meg senki nem ír elalélt hangú levelet a negyedik sorban balról a második nagykabátos, kucsmás trombitásnak, akink amúgy is csak az orrát látta, messziről...

(További impressziók hamarost...)

Műsorszünet volt

Ahogy nézem, pont egy hónapja nem írtam ide, de most igen. Közben elutaztam és meghalt a nagymamám, eltemettük, beteg voltam,szóval semmi kedvem nem volt írni. Mert talán túl személyes lett volna, de azt én itt nem csinálom, illetve csak komédiázós felhangokkal, de a halálban kevés vicces dolog van, ebben a halálban meg csak tragikus volt, a részletek mellőzésével...

De most már folytatom  mindennapjaim, avagy lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér! Persze nem egyszerre, az gusztustalan.

Vej Ling újabb tanításai

Vej Ling sohasem mosta a ruháit,ez lemondása része volt, így aztán koszos volt a végletekig, mégsem dongták körül a szúnyogok, már ha a szúnyogok donganak egyáltalán.
Egy szerzetes egy ízben megkérdezte, mi is a titka.
- Mond Mester, talán áldozatokkal, varázsigékkel éred el, hogy soha sem csípnek a szúnyogok? Vagy esetleg jakszart égetsz és annak a füstje tartja távol őket?
- Te ostoba, nem égetek én jakszart, csak meditálok, ez pont elég.
A szerzetes, aki tényleg ostoba volt, onnantól kezdve folytonosan a jakszaron meditált, meg is halt hamar.

---

Egy időben nagyon elszaporodtak a macskák Manamana kolostora környékén, tele volt velük minden bokor és egyéb helyek, ahol épp nem volt bokor, és ez igen zavarta a szerzeteseket. Egyik nap, mikor két jóllakott és ragadós macskát halásztak ki a vajasbödönökből, Vej Ling apát elé járultak.
- Mi tegyünk Mester, a macskák elárasztanak minket!
- Titeket??? - kérdezet Vej Ling - szerintem csak a kolostort. Az meg csak kő meg tégla. Az nem ti vagytok. Én sem vagyok a mesteretek, nem jobban, mint a macskák. Minden élőlény egyenlő. Most pedig menjetek, és heréljétek ki az összes kandúrt. Mert bár a lélek egy, de a kés nálatok van, talán nem véletlenül.
A szerzetesek erre megvilágosodtak.

---

Egyszer egy bőkezű kereskedő nagy adag aranyat adományozott a kolostornak. A szerzetesek kérdezték Vej Linget, mire is használják a nagylelkű adományt.
- Rakjátok le a pincébe, a sózott jakhús mellé. Az arany állítólag távol tartja a hegyi patkányokat. Így megmarad a jakhús, és lesz mit ennünk. Az aranyat úgysem tudjuk megenni.
- De az aranyért vehetnénk sokkal több húst, és nem kellene a patkányok miatt aggódni! - vetette közbe egy szerzetes.
- Hmmm.... - gondolkodott el Vej Ling - az már nem lenne ugyanaz.

A tökéletes cím

Épp most olvastam a cink.hu-n, hogyaszongya:

"Birkaszaron füstölt bálnaheréből főztek sört Izlandon.",

Ez tényleg a tökéletes cím, ütős ám informatív, a cikk már nem is érdekel utána, elvégre a címnél jobb már nem lehet semmiképp. Hozzátenni ehhez, vagy elvenni belőle már nem tud soha, senki sem.

Azért várjuk még a "Jakhányással festik ki a konyhát Nepálban" vagy a "Birkagyomorral töltött vastagbéllel dudálnak Glasgow-ban" típusú híreket, esetleg a "Cserkészkolbászba töltöttek cserkészeket"-jellegű horrort. Valamint kaki, pisi, fing, fütyi, punci, remélem nem hagytam ki semmi hírértékűt.

Képzés bammeg

Aszongyák, hogy a gyerekem, ha lenne, menjen inkább szakmunkásnak,mert abban van a jövő, nem az ilyen diplomahalmozásban. Szerintem meg lenne a felcsúti ramszesz traktoros, de sokkal jobban jártunk volna, például nem akarná megmondani (Rákosi elvtárs stílusában), mi legyen  egy kölyökből, aki hipotetikus, pedig megmondaná a senkiházi, ha hagynánk. De nincs köze hozzá.

A biznisz az biznisz (valakiknek)

Hát, ami ma itt kormányzás címén zajlik, az bayerzsolton kívül mindenkinek kapkodó ötletelésnek tűnhet, masszív pénzlenyúlási szándékkal körítve. Útdíj, piaadó, Putyinnal smúzolás, ez az egész csak arról szól, hogy Kormány Viktor orbánfőnek tényleg semmi programja nincs, azon kívül hogy legyenek stadionok, meg államilag támogatott disznóhizlaldája az amúgy is disznószerű polgármester havernak. Meg hatalom, meg pénz, meg hatalom, meg pénz és így tovább, elvégre a pénzből hatalom lesz és viszont, kéz a kézben járnak, mint két izé, ami kéz a kézben jár.

De ez a Paks2 dolog ez elég világosnak tűnik,épp mert mindent igyekeznek eltitkolni róla, de tényleg a Kennedy-gyilkosság aktáit nem titkosították oly alaposan és olyan hosszú időre, mint a ruszkikkal kötött szerződést. Vagyis is kérem lopni fognak, haveri cégek és politikusok strómanjai, nagy tételben, sérelmünkre, hogy egy nem tisztázott szükségességű, veszélyes hulladékot termelő erőmű épüljön, harminc évre felvett gigahitelből. Nyilván a stadionépítéseken nem sikerült még eleget lopni, az csak amolyan bemelegítés volt, tökvakarós bambulás a kezdőkörben, de a fiúk majd igazán az energiafronton köpnek a markukba. (Mint Rejtőtől tudjuk, egy Kongó-vasút építésénél nem lehet eleget lopni.)

Viszont nem kellene itt megállni, lehetne még néhány nagyberuházás, ahol jutna megrendelés a felcsúti gázszerelőnek, meg a magát médiamágnásnak képzelő hibbant gyárosnak egyaránt. Felépíthetnénk végig a határ mentén a Kínai Nagy Fal mását, persze mai formában, azaz kőből készülne, de digitális lenne,és afalnál megállna az internet, ami így már csak hazai intranet lenne, pontosabban Nemzeti Hálóközi Adattovábbítási Hatóság. Pallosjoggal persze. Vagy belevághatnánk a magyar űrprogramba, magyar űrállomással és Mars-expedícióval, műholdas pálinkafőzdével, és persze fizetős orbitális elkerülő pályákkal. Vagy építsék meg rögtön a Halálcsillagot, Kövér doktor már amúgy is Darth Vader szerepére gyúr (csak még nem tud távfojtogatni, bár titokban nyilván szeretne),és istenem, ott mennyit lehetne bugázni...

New Year, Same Shit

Jelentem tegnap óta semmi sem változott a világban, az új év az kérem csak naptári esemény, a valóságban semmi sem történik, azon kívül, hogy ünnepélyesen kidobom a tavalyi (tegnapi) asztali naptárat, meg megfogadom, hogy most már tényleg lefogyok, tényleg csak ezt a néhány bonbont még...

Meg holnapra várom a saját magamnak feladott képeslapomat, mert szilveszter alkalmából feladtam egyet,  "Magyar Posta" feliratú bélyeggel, ezt pont tegnap tehetem meg utoljára (mostantól csak a Magyarország feliratú bélyegeket fogadják el), szóval mint lelkes gyűjtő, csináltam magamnak egy amolyan "utolsó napi" levlapot, 2014 dec. 31-i pecséttel.

Ezen kívül jelentős változást nem érzékelek, a herpeszem javul, a kormány a helyén van és ormányoz (vagy az ormány kormányoz, vagy az ármány....), egy hónap múlva megint Londonban leszek, és egyszer tényleg kéne már egy one way ticket.  Akkor az új évben nem csak ugyanaz a xar lenne, mint most. Privátim és társadalmi szinten egyaránt.