Forma mennyi?

Kezdődik az idei forma egyes szezon, de tényleg csupa kisbetűvel, mert ez még mindig ugyanaz, az első időmérő után úgy néz ki, hogy folytatják ahogy tavaly abbahagyták. Márpedig az engem nemigen érdekel már, mert bár volt idő, mikor ki nem hagytam volna egy futamot, de tavaly olyan mértékben volt egysíkú és unalmas, hogy nem volt az a Las Vegas-i cirkusz und habverés, amitől egyáltalán élvezhető lett volna.

Verseny kellene, nem kurva unalmas vonatozás, és bármit csinálnak a főnökök, nem akar sikerüli kiegyensúlyozni az erőviszonyokat, egy-egy csapat rendszeresen dominál, tizenéve láttunk utoljára olyat, hogy igazából versenyeztek. (Persze minden szentnek maga felé hajlik a keze, én meg nagyon nem vagyok szent, úgyhogy mikor a Hamilton nyerte zsinórban a világbajnokságokat, azt bírtam, és nem rinyáltam, hogy ez milyen unalmas. De most már senkinek sem bírok őszintén szurkolni, úgyhogy marad az olcsó vándorcirkusz drágán, ahol mindenki vagy hirdetőoszlop, vagy divatikon, vagy influenszer, de általában ezek keveréke.)

Viszont ezt az első futamét még, ha meg nem is nézem, de odakapcsolok, és közben csépelem majd a klaviatúrát, mert nekem is hónapeleje van, úgyhogy tartozom a cikkekkel a kiadónak.

pinterest.com

El Nő Kúr

Van új köztársasági elnökük! Ez a tételmondat persze némi magyarázatra szorul: egyfelől nem lesz, hanem igenis már van, mert bár még csak jelölték, és az se biztos, hogy már hivatalosan is, de ha a pártvezér és kancellár eldöntötte, akkor az úgy lesz, nincs is semmi látnivaló. Másfelől meg ez a fazon sem valószínű, hogy valami nagy nemzet egységét megjelenítő lesz majd, szóval ahogy a felcsúti döbrögi nekem nem miniszterelnököm, nem hiszek benne, hogy Sulyok elvtárs az én elnököm is lesz majd. Persze lehet, hogy tévedek (kivételes szeretnék), de szerintem inkább nem, egyébként meg a nemzet egységét már csak azért sem lehet megjeleníteni, mert olyan nincs. Dolgozott ezen sokat a Fletó is, de nála sokka-sokkal többet a felcsútisták főtáltos vezénylő tábornoka meg az ő kis segítői.

Amúgy Novák nertársnő pont akkor mondott le, mikor már majdnem kezdett szimpatikus lenni, meg egyébként is, végre nem egy unalmas, öreg, kopaszodó, nyakig gombolt karórépa volt az elnök, hanem egy jelentősen fiatalabb, dekoratív és késsel-villával enni tudó okos nő. Jó pártkatona volt ő is, meg aláírt mindent, amit elé toltak (hogy aztán ebbe bukjon bele a hülyéje), úgyhogy igazából nem kedveltem meg soha, de mikor kezdett egy csöppet önjáróbb lenni, már kis híján.

Erre most jön megint egy unalmas, öreg, kopaszodó, nyakig gombolt karórépa, aki kábé annyira attraktív, mint sarki telefonfülke. Az Alkotmánybíróság elnöke volt idáig, ami épp az irányítása alatt kezdett többségében a kormánynak tetsző határozatokat hozni. Mondjuk nem csoda, hisz szép lassan a saját jelöltjeikkel töltötték fel a vicces talárokban, nyakukban bazi nagy érmékkel pózolók testületét.

Egyébként nem értem, egy köztársasági elnöknek miért kell mindig valami kibaszott jogásznak lennie? Nem lehetne egyszer mondjuk egy közgazdász, egy szívsebész, egy pedagógus, egy kémikus vagy valami társadalomtudós? Hisz egyrészt ha jogi kérdésekkel szembesül, ott van mögötte egy egész stáb ilyen törvénycsócsálókból, másrészt meg épp ezért, csak le kell tudnia írni nevét, meg artikuláltan elmondani egy-egy beszédet, amit nem is biztos, hogy neki kell megírnia.

De a legnagyobb kérdés természetesen az, minek köztársasági elnök ha nincs hatalma, de még csak köztársaság sincs? Papíron legfeljebb. A válasz persze egyszerű, ugyanazért, amiért kell parlament is: díszletnek.

p.s. A Felcsútok Géniusza szokásos, péntek reggeli  állami rádiós igehirdetésében olyat szökkentett ki fogai kerítésén, hogy: „Olyan ügyben mondott igent [Novák Katalin], ahol csak a nem volt a helyes. Ezt mindenki így gondolja az országban, főleg a jobboldal. Emiatt megbomlott a nemzeti egység, ezt egy módon lehetett helyreállítani, ez pedig az új elnök feladata lesz”

Aha, vagyis ha egy ügyben mindenki egyetért, akkor megbomlik a nemzeti egység. Ami más ügyekben persze töretlen. Komolyan, ez már teljesen hülye. És akkor a majdnem vonatkozó idézet a már nem tudom honnan:

"Túl akart járni az eszünkön azzal, hogy betart minden szabályt, de nem sikerült, mert nekünk nincs eszünk, amin túljárhatott volna!"

Műkonyhavészet

Konyhaművészetem mostanában éteri magasságokba süllyed, új rekordként egy nap alatt háromféle ételt égettem oda, de olyan mesterien, hogy a maga módján mindhárom ehető maradt. A dolog titka annyi, hogy az embert ne érdekelje túlságosan az étel íze, meg kell várni míg kellően éhes lesz, és ha a vasszöget nem is, de a lekapart sárgaborsót simán meg bírja enni, csak nem odakozmáltnak, hanem pirítottnak kell hívni. Fejben dől el az egész, na. 

Oké, a briketté égetett fagyasztott pizzát, amit tényleg egyenletesen szénfeketére gyilkoltam, miközben épp valami cikket írva teljesen kiment a fejemből, hogy beraktam a sütőbe, na azt már én sem bírtam megenni, de félretettem, hogy grillezéshez még jó lesz faszén helyett. Végül is gaszto-felhasználás az is, csak egy panellakásban valahogy nem szokás grillezni, esetleg az erkélyen, de az meg két főútvonal kereszteződésére néz, én meg nem vágynék kénmonoxidos kipufogógázban pácolt grillezett padlizsánra. Pedig biztos igen egészséges, csak nem finom.

És  fejben dőlésnek el, vannak egyéb megnyilvánulásai is. Észrevettem, hogy ha elég éhesen fekszem le, hajnal felé álmomban már eszem, jókat persze, nem olyanokat amiket én jómagamnak főzök,  így mikor felkelek, már nem is vagyok éhes. Ez fogyókúra-receptnek persze önmagában gyenge, mert két-három óra múlva azért már két pofára a bármit, olyankor már jöhet a kecsapos rizs és társai, de ezzel megint visszajutunk oda, hogy csak elég éhesnek kell lenni. A fene gondolná, hogy a margarinos pirítós a világ legjobb kajája, pedig van az a hangulat.

És mivel rendszerint lusta vagyok boltba menni pénz nélkül, abból főzök amim van itthon. Kedvencem a rántott szénhidrát csilis aminosav-szószban, érdektelenre sütve. Ebből bármennyit be tudok tolni, feltéve, hogy nem veszem észre. Meg hogy a hűtőm nem termelt némi fehérjét az előző éjjel, pedig nem szokott. Nem is értem miért fehér akkor kívülről? Amúgy általános emberi sajátosságnak tűnik (főleg mivel én is gyakorlom), hogy jön a homo sapiens alakú egyed, kinyitja a hűtő ajtaját, konstatálja, hogy nincs benne semmi, így becsukja. Aztán megint kinyitja, hátha közben történt valami kvázi-csoda, de nem, anno Jézus is csak úgy tudott halat meg kenyeret szaporítani, hogy legalább egy-egy darab eleve volt belőlük.

Nálam ez annyival egészül ki, hogy miközben látom, hogy nincs semmi kívánatos, hátul, a nagy margarinos doboz mögött csendben megrohad a fél cukkini, amit ki akartam rántani, és nem csak a hűtőből.

Bomlasztás a padon

„Két kisbusznyi rendőrt küldtek a Momentum aktivistájára, aki hangszórón hallgatta Magyar Péter interjúját egy padon“ - és ez egy cím a mai magyar sajtóból, pedig ilyennek az észak-koreaiban vagy mondjuk az oroszban kellene megjelennie. Hiszen nálunk nincs diktatúra, csak néha túl gyakran játszanak el a gondolatával. 

Most az volt, hogy Balatonalmádiban egy momentumos aktivista ült egy padon, és azt csinálta. Amit a HVG címében. Plusz néhány barátja kicsit arrébb beszélgetett, úgyhogy a rendőrök aszonták, ez már gyülekezés, amire nem kértek engedélyt, úgyhogy oszoljanak, különben tömegoszlatnak. Tucatnyi zsandár négy-öt emberrel szemben, még jó hogy nincs rendőrállam, mert mint a kormányhitű narratívából tudjuk, az 2006-ban volt, merthát Gyurcsány.

Az egész persze azért volt ennyire ijesztően túlbuzogva hatóságilag, mert nem messze onnan frakcióülésezett a felcsútista kemény mag. És hallatszik a fenti videóban, hogy ha egy nyári délután a sarki fagyizónál is túl sokan állnak sorban, az is jogtalan gyülekezésnek számít, és kiszáll egy csomó rendőr? A kérdés jogos, mert mi van ha legközelebb már azokra is rendőrt hívnak, akik  egy húszfős házibuliban a "Baszódjál meg KDNP!" című méltán klasszikust hallgatják, ráadásul hangosan.

Azt tudja fene, hogy a zsaruk maguktól voltak ilyen hiperaktívak (na jó, a kiérkezésig, mert jól láthatóan ott már csak tanácstalanul álltak sorfalat a semmi előtt), vagy valami komoly névtelen feljelentő szólt nekik, hogy de kérem itt anarchista komcsik bomlasztják a park nyugalmát, ráadásul Doktorminiszterelenök Úrtól nem messze! (Ez veszélyes! - írná kurva nagy kék plakátra Ártunk és Ormányunk.)

Ez az egész történet egyszerre szánalmas, röhejes és ijesztő, ami végső soron jól írja le a rendszer egészét. Szolgálnánk, de vétünk!

Nem is vicces

A ma reggel legmókásabb, nem felemelő, de meglepő híre, hogy negyedszer is megnősül Vitray Tamás. 91 évesen, elvégre olyankor szép ifjú házasnak lenni. És tényleg semmi bajom vele, sok boldogságot, miazmás, csak nem tudok nem röhögni kissé.

Mert mégis mire számít? Hosszú boldog házasságra? Meg az is érdekes kérdés, hogy terveznek-e gyereket? Azt nem írja a vonatkozó indexes hír, hány éves a jövendőbeli, de lehet hogy már nem jönne össze, ez esetben mondjuk örökbe fogadhatnának például egy hatvankét éves árvát, és vehetnének fel babaváró helyett papa/mama váró hitelt, húsz éves lejárattal. 

Oké, abbahagyom, én is érzem, hogy csöppet ízléstelen vagyok, de hát én se lehetek mindig kurvára kifinomult és rohadtul visszafogottan kulturált, meg ha valaki a nyilvánosság elé teszi a magánéletét, akkor az ezzel kommentelhetővé is válik, pláne ha olyan ikonikus figuráról van szó, mint Vitray. 

És akkor most a komolykodás. Érteni vélem a motivációját is: nem akar egyedül meghalni, hisz nagyjából senki sem akar. Bár jobban belegondolva, a házas emberek fele is egyedül hal meg, hisz ritka az, hogy mindketten egyszerre lesznek mondjuk egy légikatasztrófa vagy autóbaleset áldozatai, szóval valamelyikük előbb megy el, a másik meg egyedül. Az egyedülállóknak meg a száz százaléka egyedül hal meg, és itt most testvérek, nagynénik és egyéb rokonok nem számítanak, mert mellette lehetnek mondjuk a kórházban sokat, de ettől még az illető otthon egyedül menetel odáig.

És most nyilván arról van szó, hogy én is pont egyedül vagyok, csak épp nem tervezek még elpusztulni, viszont minden rémes viccelődéssel együtt értem, miért házasodik valaki abban a korban is. Meg úgy általában: az ember társas lény, minimum falkában kell élnie, de ha már ez modern/posztmodern világ a elidegenedés szánalmasságáról is szól, akkor legalább (afféle minimumprogramként) párban léteznénk.

Na, abba is hagyom, mert annál többet nem lehet kihozni egy rövid posztból, hogy az ízléstelen vicceskedéstől, az elkomoruló önvallomáson át eljutok egy egymondatos, kritikai társadalomelméleti tézisig.

Zavar támadt az Erőre

Az aktuális kormánypártian közéleti botrányömlés lényege, hogy kiborult a bili. És mi borul ki egy biliből? Igen, szar. És érdekes zavartságok vannak, pedig lehetnének zavargások is, nem mintha az jó lenne. A zavar a kommunikációban van, az állatpolgárok tájékozottságában, meg az állampolgárok kínzó hiányában.

Hatodik alabárdosból első mellékszereplévő léptette elő magát  az ex-igazságügyminiszter exférje, extra nagyotmondásaival. De bili speciel ő nem borított. Viszont már ez is sok volt Kubászov... izé, Kubatov Fradi nertársnak, és lesajnálólag azt mondta a fasziról, hogy ő nem számít, az egész mostani rezsimben ő csak egy futballistafeleség volt. Vagyis azért kapott vezérigazgató állásokat, meg felügyelőbizottsági, igazgatótanácsi tagságokat (rendszerint egyszerre többet is), havi 2-4 milláért, mert a Jucus miniszterasszony férje volt.

És Főfradi elvtárs láthatóan nem vette észre, hogy ezzel pont ő ismerte be a rendszer alapvetően rohadék voltát, hisz miféle rezsim az, ahol nem számít a hozzáértés, alkalmasság, gyakorlat, hanem pusztán azon az alapon osztogatnak zsíros állami állásokat, hogy ki kinek a mennyire közeli rokona? Amire meg a lejobb példa Tiborcz panasza, csak a nem a Bán bánból, hanem a kormányhitű médiából, hogy őt is mindig azzal cseszegetik, miszerint csak azért lett milliárdos, mert az apósa maga a pártvezér és kancellár. Pedig pont azért.

És hogy összeérjenek a szálak (esetleg összezavarodjanak), most arról beszél Magyar P., az exférj, hogy mióta beszólt a  Rendszernek, az emberek odamennek hozzá az utcán, hogy "Tiborcz úr önnel vagyunk, ne hagyja magát!" (Link a kép alatt) Ez azért már jelentős szórakoztató-faktorral bír, a fene se gondolta volna, hogy a hazai politika kommunikációt a Monthy Python még életben lévő tagjai írják.

Who Is Who? (444.hu)

Négyből már három is sok

Sam Mendes mindenféle díjas rendező, még Oszkárja is van, ami jól mutatja mennyit is ér az a díj. Eddig kilenc filmet rendezett, szerintem ebből kettő vállalható. Az első (Amerikai szépség), és az utolsó előtti (1917), ezek sem remekművek, de legalább jók. A többit szóra sem érdemesíteném, egyszerűen mert annyi jobb film van, hogy nem érdemes ilyen Dzsémszbond-szarokra pazarolni az időt.

Most meg azt jelentette be ez a filmipari, majdnem-művész, hogy rendez négy filmet a Beatles-ről, mind a négyet egy-egy tag szemszögéből. Ez önmagában is hülyeségnek hangzik, de ha már, elég lenne három, elvégre tényleg kit érdekel Richard Starkey (a magyarul kicsit hülyén hangzó művésznevén Ringo Starr) nézőpontja? Ringó bácsi volt a színtelen szagtalan folyadék a háttérben, aki helyett bárki más lehetett volna a dobos, a Beatles pont ugyanolyan lett volna. Három lecserélhetetlen karakter mellett ő volt bármikor helyettesíthető. (Egyébként pedig brit tudósok szerint is tíz emberből négy, az hat.)

Amúgy a Beatles sokáig nem volt az én zeném, már csak generációs okokból sem, értük anyámék nemzedékének volt dolga rajongani, elvégre már évekkel azelőtt feloszlottak, hogy én megszülettem . És hát olyan ez a popszakma, hogy a papák mozija a papák zenéjével együtt a gyerekeknek már kevéssé érdekes. (Tényleg, mondtam már, hogy gyakorló filmkritikusként még egyszer sem bírtam végignézni a Keresztapát, ami tömegek szerint a világ valaha volt legjobb filmje? Egyszerűen untam.)

A zenével meg az van, hogy nekem kiskamaszként a Queen volt ugye, meg az Iron Maiden, az ilyen Beatles meg Rolling Stones meg tőlem aztán maradhatott a múzeumben. Aztán valamiért  a húszas éveimben kezdtem kedvelni a Stonest, de a Beatles csak negyvenesekben, avagy az elmúlt évtizedben, de annak is inkább a második felében került sorra. Azóta többször végigmentem már az életművükön, és ma már tetszik. Talán mert már ismerem. Illetve rohamléptekkel öregszem, ma már idősebb vagyok, mint az őseim az én húszéves koromban, szóval lehet hogy csak  beleöregedtem a Beatlesbe is.

De Mendes filmjeit ettől még nem fogom megnézni, esetleg a George Harrisonos szóba jöhet, mert ha RS túl semmilyen, akkor Lennon túl excentrikus volt, McCartney-ból meg legfeljebb a dalai érdekelnek, már épp lehet tudni melyiket is írta ő.

Tüntető történések

Igazából nem terveztem mostanában politikáról írni, de egyrészt muszáj, mert történések történnek, másrészt meg addig se a saját nyomorommal vagyok elfoglalva, mondhatni átfoglalok, mert a hazai közélet ugyan generálisan szarabb mint egy fapados légitársaság, de most (a hasonlatnál maradva) osztanak egy kis mogyorót meg ásványvizet is.

Először is lemondott a Katika meg Jucus úr, kár hogy a pártvezér és kancellár helyett, aki ugye nem vállal felelősséget semmiért, bár többek szerint már hallott e fogalomról. Mondjuk ez a tévesen "évértékelőnek" hívott kicsit beszari kampánybeszédéből pont nem derült ki, de a nőknek amúgy is a konyhában a helye (meg a szülészeten lebabázva) szóval először jön a szoknyájuk mögé bújás, aztán mehetnek  vissza sütit sütni.

Aztán volt a tüntetés, amekkorát évek óta nem láttam, csak a Békamenet formátumában, de arra meg végtelen pénz és erőforrás akad, ha például Bayer nertárson (mozgalmi neve: Ötös számú Párttagkönyv) kitör az idegi alapú felbaszódás, vagy egyszerűen csak úgy állnak  közvéleménykutatók számai. De itt most a mindenféle online tartalomgyártók (ez de hülye szó!, persze még mindig jobb, mint az influenszer) csődítette össze az istenadta népet, azok mg csődültek is, meglepően csőstül.

Csak egy kisebb gyülekezés (24.hu)

Ami jó, elvégre a demokrácia az a népfelség elvén alapul (és normál esetben a parlamenté, miszerint a választott képviselőké a főhatalom, a kormány meg  parlamentnek felelős), kár hogy nálunk most épp nincs demokrácia, mer ez pont fordítva van. A parlamenti kétharmad biorobot szavazógépekből áll, akik meg  a felcsúti döbrögi bábjai, de egytől egyig. Plusz,  mivel egy demokráciában a parlamenté a főhatalom, az ellenzék is hatalmon van. Nem a végrehajtó hatalmat birtokolja, de a törvényhozónak egy részét, merthát a nép egy részét pont ők képviselik.

Hogy ez most autokrácia, hibrid rezsim, vagy mi a vihar, az  innentől mindegy is, de itt  a parlamentáris demokráciát elbábozzák (a 135 bátor biorobottal), mondjuk szarul, egyre jobban foszladozó díszletek között. Egyszer végre csak a fejükre omlik már ez az egész. De én most a bomlás virágait látom, és ez jól esik, akkor is, ha csak amolyan wishful thinking. (De nem akarok itt terminus technicusokkal dobálózni, hogy az egyik kedvenc öncáfoló kijelentésemet idézzem.)

Nemír, nembeszél, hallgat

Ha lenne kedvem írni, megtenném. De valójában csak zenéket hallgatok napok óta, a Napalm Death- Dimitrij Sosztakovics  tengely mentén, szélsőségesen.  Ez meg nem is tudom honnan jött, bár a Kozmoszt azért bírom már egyiideje. Írás helyett zene. 

A kicsit centrális műsorsáv-abszurd

Kora reggel kissé háttértévéztem a Comedy Central (az ő kiejtésükben: Komédi Centrál) csatornát, és valami egészen ócska sztendap műsor ment. Fingós viccekkel operáló névtelen szerencsétlenek estje a lehetett, amit valami ismeretlen okból kamerákkal rögzítettek, sérelmünkre. (Amúgy a magyar sztendap generálisan is egyre szarabb, Bödőcs önismétlő, KAP folyamatosan meg van hatódva magától, és lassan alanyi költőnek gondolja magát, Hadházi műr kifogyott a régi sztorikból, az elmúlt években meg csak annyi történik vele, hogy ezeket a régi sztorikat meséli, amitől viszont nem képződnek újak, úgyhogy marad Kőhalmi, aki még jó, a többi meg szóra sem.)

Ámde. Ha már a fellépők minősíthetetlenül semmilyenek voltak (nem rosszak, mert az már a valamilyenség kategóriája, hanem semmilyenek), a csatorna gondoskodott egy kis abszurd humorról. Mert szokásuktól eltérően nem valami mondat közepén vágták be a kötelező reklámblokkot (gyógyszer-meki-bankszámla-gyógyszer-gyógyszer), hanem valami  szövegrész végén, mikor a színpadi fogyatékos épp levegőt vett végre. Aztán tíz perc gyógyszerlobbi után folytatódott a műsor, a vége főcímmel. 

Nem tudom ki volt az a bekokozótt, vicces kedvű, vagy simán csak elmebeteg szerkesztő, aki ezt így bírta összerakni, de jobban belegondolva lehet, hogy simán csak a műsorszervező algoritmus cseszte el, mert időre van beállítva, hogy mikor kell benyomni a hirdetéseket. Ez mondjuk megmagyarázná a rendszerint mondat közepi bevágásokat, de ettől még biztos van ott valaki, valami emberi humán, aki kontrollálja a folyamatot, csak épp jellemzően be van kokózva, hogy az eredeti elméletemnek is legyen valami érvénye.

A romlás egy virága

Charles Baudelaire: Rúgjatok be!

Rúgjatok be, szakadatlanul. Minden ebben van: ez az egyetlen kérdés. - Hogy ne érezzétek az Idő rettentő súlyát, mely vállatokat töri és a föld felé görnyeszt: be kell rúgnotok, szüntelenül. Csakhogy mivel? Borral, költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik. De rúgjatok be. És ha néha, egy palota lépcsein, egy árok zöld füvén, szobátok komor magányában felébredtek, mikor már csökkent vagy eltűnt a mámor, kérdezzétek meg a széltől, hullámtól, a csillagtól, a madártól, a toronyórától, mindattól, ami eltűnt, mindattól, ami sóhajt, mindattól, ami tovaring, mindattól, ami dalol, mindattól, ami beszél, kérdezzétek meg, hogy minek az órája van itt; és a szél, a hullám, a csillag, a madár, a toronyóra majd azt feleli nektek: - Itt az óra, hogy berúgjatok! Hogy ne legyetek marcangolt rabszolgái az Időnek, rúgjatok be; rúgjatok be, szüntelenül! Borral, költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik.

vates.hu

Nos, hogy erénnyel hogy kell berúgni, azt nem tudom, így abban sem vagyok biztos, megpróbáltam-e valaha (bár az különféle vallási tapógatózások nyilván valami ilyesmiről szóltak), a másik kettő megvolt, néha erőmön felül is. Pedig ma már egyik sem igazán divat.

A poszt-posztmodern, mindenféle betűkkel jelölt generációk már szintetikus drogokkal rúgnak be, no meg lájkokkal, mindenáron kiprovokált figyelemmel, és a popkultúra aljával, a nálam egyel idősebbek meg pénzzel és hatalommal. De valahogy nekik is be kell rúgni, a komplett hatalmi „elitünk“ például pálinkázva élvezi a hatalmat, de a hatalom a lényeg, a pálinka csak a járulékos ellazulás-faktort adja, az igazi mámor az, ha vigyázzban állnak előtted az alattvalók, jobbágyok, bárki aki nálad egy fokkal szerencsétlenebb.

A mai hatvanasoknak, akik valahol bármilyen módon vezetők,  az „URAM, IGEN URAM!“ vigyázzállásban előadott önmegalázása a lájk, pont annyira hamis, mint a fészbukon bekattintott  hüvelykujj, de pont annyira igénylik. Én meg valahol a két kényelmetlen szék közt fekszem kényelmesen a padlón, hogy engem ez pont nem érdekel. Hogy ezeket a hülyeségeimet itt számomra meglepően sokan olvassák, az jó, de ha csak tíz valaki lenne, az pont olyan jó lenne.

Anno egyetemi oktatóként sem akartam népszerű lenni, csak szerettem csinálni, meg szerintem a szociológia (meg azért a szociálpszichológia) a legérdekesebb tudományok, így voltam elég lelkes ezekről beszélni, sokat. És sokaknak átment, volt jó pár hallgatóm, akik tőlem hallottak először az egészről, azóta meg ők is szociológusok, de hát anno én is így voltam ezzel, az első fősulis szociológia tanárommal.

Utólag belegondolva, én leginkább ezzel tudtam berúgni, ez volt a bor vagy költészetből a költészet sajátos megfelelője. Aztán csak a bor maradt, de az már nem az igazi, a kémiai mennyország csak órákig tart, de ha fejben rúgok be, az akár évekig.

Felmondtak

Lemondott a Novák, ordította valaki a lépcsőházban, és mikor ránéztem a hírekre, hát tényleg (felmondta a lemondóbeszédét), de mire a hírekig értem, már lemondott a Varga is, nem a pénz- hanem az igazságügyes. Ez nagyjából így volt rendben, nagyon mást nem tehettek, de a kösságelnökasszonyt a végére már kis híján megsajnáltam. Oké, hogy felcsútista droidként futotta be politikai pályája elsöprően túlnyomó részét, de pont az utóbbi időben kezdett némi autonómiát mutatni, például Ukrajna kérdésében. Márpedig a NER (Nemzet Egyszercsak Rábaszol) alapszabálya, hogy aki nem lép egyszerre, az nemhogy rétest nem kap estére, de kivágják, mint macskát szarni.

És ez történt most is. A pártvezér és kancellár az érinthetetlen Don, aki soha a büdös életben semmi gebaszért  nem vállalt még felelősséget, és ezt láthatóan a jövőre nézve sem tervezi, és bármikor beáldozza a leghűségesebb embereit is, ha valakivel mással kell elvitetni a balhét. Hisz a botrányos kegyelmi ügy sem lehetett volna ügy, ha a Jucika nem ellenjegyzi a Katika döntését, de Jucika meg a felcsúti döbrögi beosztottja  volt, aki most inkább alapkotmánytörvényt módosíttat a 135 bátor talpnyalójával, csakhogy ő legyen az, aki itt rendet tesz, mint egy erőskezű... ööö... despota. (De tényleg, napi politikai érdekből  alkotmányt módosítgatni diktatórikus tempó, hiszen ilyenkor nem rögzített, "gránitba vésett" alapelvek vannak, hanem a Főnök személyes akarata, hogy érdekből vagy szeszélyből, az már mindegy is.)

És lehet, hogy kissé jól is jött a döbröginek, hogy lelépett az elnöknő (akár ő küldte el, akár magától döntött így), hisz legalább nem lesz még inkább önjáró, amire azért megvolt az esély. És saját összeesküvés-elméletem szerint, direkt a Karmelitából buktatták meg, csak mert nem volt már elég szolgalelkű az őt pozícióba emelő főnökével szemben. Ez persze igazából valószínűtlen, egy választási évben ilyet már nem húzna meg épeszű politikus, bár kétségtelen, hogy a Felcsútok Géniusza nem feltétlenül épeszű, politikusnak meg biztos nem politikus. Hisz a politika a köz (a polisz) ügyivel való foglalatoskodás, ő viszont leginkább csak a saját és környezet ügyeivel foglalkozik, minden más csak eszköz. Szóval - és ezt már leírtam párszor - amit művel az nem politika, hanem hatalomtechnika, hatalomipar.

Egyfelől tehát a lemondás igazából az egyetlen helyes döntés volt mindkét nőtől, másfelől meg jól jött a dagadtnak is, szóval ez lehetne akár egy win-win szituáció is. Bár nem az, hisz hogy mi mit nyerünk ezzel, az nem igazán látszik, pláne ha egy még droidabb felcsútista szektatag költözik a Sándor-palotába, és akkor még a Kövér házmesterbe bele sem gondolok...

A csodálkozás kútja

A Csodák útján (The Miracle Club) című tavalyi ír-brit filmnek már  címe is átverés. Mert csodák nem történnek benne, csak lelkizés futószalagon, régi sebek feltépése kölcsönösen, nagyjából az elhallgatás-utálkozás-önutálat-megbocsátás logikai láncolata mentén.

Valahol a hatvanas években járunk, egy dublini külvárosban, munkásosztálybeli fazonok közt, ahol éldegélnek és háztartásbelieskednek a főszereplő szipirtyók. Mindenki nagyon helyi, rém katolikus, és egyben életunt, de most elutazhatnak Lourdes-ba, hogy csodát lássanak, vagy még inkább hogy velük történjen már valami. Egyikük Lily (Maggie Smith), ő a kórelnök, a másik a valamivel fiatalabb Eleen (Kathy Bates) a legkiábrándultabb, a harmadik meg a még fiatalabb Dolly (Agnes O'Casey) meg a legreménykedőbb. De mindenkinek van baja, az egyik negyven éve elvesztette a fiát, a másik negyven éve lelépett a legjobb barátnője, a harmadiknak meg egy kukkot sem hajlandó beszélni a kisfia. Gondolják Lourdes majd jó jön nekik, egy kis hideg fürdő az állítólag szent forrás vizében, és akkor a gondok eltűnnek maguktól, többet nem kell már szembenézni velük. Ha már eddig nem tették...

dailymotion.com

Ez azztán nyilván nem jön be, pláne mert előkerül Crissie (Laura Linney), jé, pont negyven év távollét után (az anyja temetésére), és ő is velük tart, pedig őszinte igyekezettel próbálják kiutálni. Úgyhogy beindul a többszereplős sokkterápia, és szép lassan kiderül, mi közük is volt nekik egymáshoz. Van itt öngyilkosságba kergetés, abortusz, kitagadás, valamiért mindegyiküket baszkurálja a lekiismerete, de legalább kibeszélik, mi meg nézzük.

Nincs benne semmi nagy meglepetés, semmi nagy megfejtés az életre, de másfél órára elég jó kis filmélmény (ha nem is túl emlékezetes), nagyjából két dolog miatt. Az első, hogy jók a színészek, nagy nevek ők a szakmájukban, és érdekes, hogy a Smith-Bates párost is mennyire le tudja árnyékolni Laura Linney, akinek nagyjából szöveg sem kell, a nézésével elmond mindent. (Ő tényleg jó lenne némafilm-színésznőnek is.) A másik összetevő meg a látvány, igen szépen van fényképezve a cucc, ilyen gusztusos látványvilággal már rég találkoztam. Minek következtében a külvárosi munkásnegyed is úgy fest, hogy nekem kedvem lenne odaköltözni, csak a hatvanas években lenne, akkor még nem is éltem.

És bár ez igazából egy dráma, azért vannak benne vígjátéki elemek is, amit főleg az otthon maradt férjek szolgáltatnak. Bevásárlás, főzés, pelenkázás, ilyenek, miközben ők a kocsmázásban jók

A végén meg, mikor megérkezvén kiszállnak a buszból a nőszemélyek,  az tisztára olyan, mintha a Heathrow reptér érkezési oldalára futottak volna be, érzelmes zenére, mint az Igazából szerelem főbb- és mellékebb szereplői. Na, itt lett elegem az egészből, de így legalább pont jókor jött a stáblista nemsokára. Na jó, azért bírtam.

Meleg, barna és mindenkinek jut belőle

A "szarzsák" alapbeállításon egy faszfej-hajóosztályú sértés, amivel középdurván lehet mások lelkébe gázolni. Tekintettel azonban arra, hogy mindannyian rendszeresen eszünk (mert aki nem eszik, az már középtávon sincs), mindig mindenkiben vagy egy valamekkora adag kaka, a beleiben, lefelé menet. Avagy mindannyian szarzsákok vagyunk, míg át nem tudunk végre állni a fotoszintézisre.

Most viszont arról van szó, hogy szarzsák lehet egy igen pozitív kifejezés, amennyiben nem szimbolikusan, hanem a maga konkrétságában értelmezzük. Történt ugyanis, hogy a nepáli hivatalosságoknak elegük lett abból, hogy tele van szarva a Mount Everest, úgyhogy innentől kezdve minden hegymászó köteles egy célzacskóba üríteni, és az anyagot levinni az alaptáborig. (Mint a viccben, ahol a hajléktalan ürít épp a bokor alá a parkban, az arra járó rendőr meg rászól, hogy "Ha végzett elviszem!" Mire pár perc múlva kiszól az alany a bokorból: "Végeztem, viheti!") Elvégre abban a kurva hidegben, nemigen bomlik le a cucc, növényzet meg nincs, amit trágyázni kellene, vagy egyáltalán lehetne.

Állítólag kábé nyolc tonna cucc szóródik szerteszét a felfelé vezető mászóúton, évente. Mert sok helyen nincs hová elásni a produktumot, annyira fagyos a talaj. A kérdés persze ilyenkor az, hogy de abban az időben mekkora élmény lehet csupasz seggel guggolni a jeges szélben, mínusz rengetegben? A nepáliak igazán telepíthetnének vécéket, egyrészt mert jól mutatnának a himalájai tájban, másrészt meg valaki jutányosan közbeszerezhetne szippantós helikoptereket. Vagy simán csak legyenek McDonald's-ok úgy ezer méteres szintkülönbségenként, oda aztán be lehetne osonni vécére, plusz nem kéne külön kaját cipelni az amúgy is megterhelő mászás közben.

Esteleg B-tervként bevezethetnék, hogy akik bemutatnak egy csomag felnőttpelenkát, azoknak nem lenne kötelező a szarzsák megvásárlása, feltéve hogy visszafelé bemutatják a használt darabokat, bizonyítván, hogy nem dobálták széjjel azokat a csúcstámadás előtt.

Himalájai emlék (abc57.com)

BoszorSárkány-Üldözés

Varga Judit, korábbi igazságtalanságügyi miniszter egy hét mélyen kussolás után nyilatkozott egyet, az aktuális botrányról (a pedofilos bűnsegédes kegyelmiről ugye) persze hallgatott, csak úgy általában sírta el magát azon, hogy ők olyan rendes konzervatív húdekeresztények, akiket mindig bántanak a csúnya, rossz liberálisok. Akik a háttérhatalom nyilván, és boszorkányüldözik őket.

Amiből viszont az az érdekes következtetés adódik, hogy akkor - többek között - ő meg Kösságelnök Asszony boszorkányok. Ami szép, sőt dicséretes önvallomás, de ez még szerintem is túlzás. Derék pártkomisszárok ők,  a fővezér kis segítői, akikkel az meg bábozik, de a boszorkány az túlzás, például egyiket sem szeretném máglyán elégve látni.

Egyébként is, mikor a téma lapvető szakirodalma, a Malleus maleficarum maleficas et earum haeresim ut phramea potentissima conterens című könyv megszületett, azaz  a 15. század vége felé, nőkből nem lehettek miniszterek, köztársasági elnökök meg eleve nem voltak, főleg köztársaságok hiányában. (Ja, a két német dominikánus inkvizítor által elkövetett kötet címe magyarul annyi, hogy: "Boszorkányok pörölye, mellyel minden boszorkány és az ő eretnekségük igen hathatósan eltiporható".) 

Égyébként is, az alapmű szerint a boszorkányok varázsigékkel hoztak rontást a jámbor hívekre és démonokat idéztek meg, amit részemről eleve nem feltételezek a Varga-Novák kettősről, plusz a könyvben részletesen tárgyalt kínvallatási módszerek is jó  ideje kikerültek a hatóságok napi rutinjából. (Ma a zaklatással kombinált szervezett karaktergyilkosság a bevett módszer, ha nagyon ki akarnak baszni valakivel. De ez ritkábban halálos, bár így is túl gyakoriak az arról szóló hírek, hogy épp kit kergettek öngyilkosságba a rosszakarói, de hát itt nincs erről szó.)

És ha már egy könyv: Könyves Kálmán, aki felénk volt király, már a 11-12. század fordulója környékén megmondta, hogy boszorkányok pedig nincsenek. Ehhez képest a két német inkvizítor le volt maradva több brossúrával is.

Szóval hosszas, megfeszített töprengés után arra jutottam, hogy Judit exminiszternő ezt a boszorkányüldözéses izét csak szimbolikusan értette, molyan átvitt értelemben. Ám ehhez képest egy konkrét bocsánatkéréssel talán mindenki jobban járna. Bár hogy ez bekövetkezik-e, azt tuja a fene, azért főleg a Varga nerársnő eléggé elsárkányosodott  a hatalom berkeiben.

britannica.com

Fædre & Mødre

Avagy Apák és anyák, ez egy tavaly előtti dán film, amit a számunkra legviccesebb nevű dán színésznő és rendező rendezett, bizonyos Paprika Steen. (A Paprika amúgy - állítólag - nem is olyan ritka név Dániában).Paprika egyébként játszott anno az egyik első Dogma-filmben a Születésnapban, ez a darab engem meg kissé arra emlékeztet. Nagy részben beszélgetésekből áll itt is az egész, melyeknek sajátos a dinamikája, amennyiben a lényeg a tettlegességig fajuló képmutató udvariaskodás. Először még mindenki nagyon keep smiling, aztán őszintére isszák magukat, és jön a egymás torkának esés, hogy a végére azért visszazökkenjenek a vidámnak mutatott felszínességbe.

A sztori annyi, hogy egy házaspár beíratja a durcás hatodikos lányukat egy puccos, és kurva alternatív elitiskolába, aztán nemsoká elmennek kissé táborozni, gyerekek és szülők együtt, valami erdőszéli tópartra. (Ezt mondjuk már nem értem, mi a lófasznak kell a szülöknek is csapatépítő tréningbe kényszeríteni magukat, csak mert a gyerekeik osztálytársak?) Itt a gyerekek elvannak magukban, a szülők meg isznak, szívnak, okoskodnak, összevesznek és kibékülnek, több körben is végigjárva ezt a desztinációt. 

port.hu

És ez az egész nem lesz unalmas, idegesítő annál inkább, de gondolom ez volt az alkotói szándék. Az apák és anyák ugyanis javarészt felszínes, jómódú, kertvárosi neohippi, irritáló seggfejek, akik bioboltban veszik a kézműves sört, de a végén pont úgy basznak be tőle, mint egy aalborgi dokkmunkás. (Aalborg egy dán kikötőváros, kigugliztam!) Utálják, pontosabban lenézik a világ nagy részét, és nem kis részben egymást, de próbálják magukat valami vegyesválogatott csapatnak látni. De a táborozós bekarmolások alkalmával azért csak kijön, hogy ki az avantgárd gyerekpszichológus, és ki a vízvezetékszerelő, pláne mert utóbbi rájön, hogy talán pont e  különbségek okán nem jut be a gyereke valami különórára, ki tudja mióta már. 

Mert iskola ugyan pont annyira igyekszik ez a bio-vega-hippi-yuppie, "okosak vagyunk és megalazák" képet sugallni, de a kapitalizmusban mégis csak osztálytársadalom van, bármennyire is igyekszik ezt elfedni például a közösségi média. És ezek e diszkréten elfedett osztálykülönbségek azért búvópatakként mossák alá a megjátszott csoportszolidaritást, amit ezek kissé már lehasznált arcú, és épp a középkorúságba hanyatló alakok előadnak.

Szóval jó kis film ez, drámának nem igazán dráma, bár inkább, mint vígjáték (ha már mindkét címkét ráaggatták), ez egy karcos társadalomkritika, amit nézni is tereh. Mert egyszerűen kínos, amit a szülői értekezlet szökevényei itt előadnak, az egyszeri nézőt már a tizedik perc környékén kezdi elfogni a szekunder szégyen, hogy aztán később ez egyre fokozódjon. De mondom, ez lehetett Paprika Steen célja, mint anno a Dogma-filmeknek is. Ez formailag már nem az, de tartalmilag igen csak húha.

mafab.hu

Le-e kell-e mondania-e?

A tévesen közéletnek nevezett szardobálásban (mint a Madagaszkárban a majmok: "Ha valakinél van kaki, most lehet dobálni!") napok óta fő téma, hogy Novák K., elnöki foglalkozású ex-pártmunkás kegyelmet adott egy fazonnak, aki bűnsegéd volt egy pedofil-ügyben. És akkor most az a kérdés, hogy le kellene-e mondania-e? Röviden: igen, persze. Egy normális demokráciában ez  lenne a természetes, szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban ennél kisebb balhékba is belebuknak vezető politikusok. (Borisz Dzsonzon egy Downing Street-i, a covidos lockout alatt performált házibuliba bukott bele, de volt olyan svéd miniszter, aki egy állami benzikártyára vásárolt csokiba.)

Hogy nálunk bukik-e Katika, ahol a patika áll, az kérdéses, minden esetre a pártvezér és kancellár elővágás jelleggel már a tejszínhab szilárdságú Alapkotmánytörvényt baszkurálná ismét, nyilván bemérte valami közeli közvéleménykutakodó cég, hogy nem biztos, ebbe bele kellene-e állnia. Szóval a karmelita-alapú habverés lehet akár selyemzsinór is (de az biztos, hogy részemről képzavar), ha úgy állnak a számok, amiket persze mi nem ismerünk.

Minden esetre Novák egy kesztyűsbáb, aki szeret a mi pénzünkből rémes kosztümökben, paloták fogadótermeiben reprezentálni, de hogy megy vagy jön vagy marad, az igazából mindegy. Nem oszt, nem szoroz, nem számolja a függvénygörbe alatti területet. Színes-szagos, ízetlen átlátszó folyadék, és mondanám hogy nála csak rosszabb jöhetne, de valószínűleg pont ugyanilyen csak pepitában. Ettől persze még le kéne mondania, Smittpali bácsi balhéját is túlélte a rendszer, ebbe se rogyna bele. Katalin nertársnő meg előbb utóbb úgyis kikötne valahol Brüsszelben, vagy nagykövetként valahol Dél-Amerikában, hisz nem hagynák az út szélén, legfeljebb mondjuk Chilében.

papaigabor.wordpress.com

p.s. És jajj de unom már megint a politika helyett űzött hatalomtechnikai karmelitológiát, úgyhogy holnap majd valami filmről írok, vagy novelláskötetről, esetleg kifestőkönyvről, mindegy, csak ne legyen  benne felcsútizmus.

Amit mond?

Svédország mosmá mingyá NATO-tag lesz, ezt mondta a főtitkár, hisz a pártvezér és kancellár ez megígérte neki. Ja, és ezt az ígéretét majd jövő ilyenkor is meg fogja erősíteni, mint ahogy eddig is már többször. De hát ez van, a Felcsútok Géniusza maga mondta egyszer, hogy ne arra figyeljenek amit mond, hanem arra, amit tesz, szóval tényleg lényegtelen mit szövegel össze-vissza, mindig a vélt aznapi érdekei mentén, a végén úgyis büszkén ő lesz a bot  a küllők között.  Hisz csak ettől érzi magát nemzetközi tényezőnek, fontos akárkinek, miközben már egyre többen alig állnak szóba vele. A "szövetségeseink" közül.

A NATO-főtitkár meg vagy optimista vagy simán csak naiv, de igazából mindkettő indokolatlan, felcsútista viszonylatban az sem érdemes elhinni, amit kérdeznek. ("Jó reggelt! -hazudta Kovács László" írta egykor Uj Péter az akkori szoci külügyminiszterrel kapcsolatban, aki mondjuk a mostanihoz, Kakadu nertárshoz képest egy európai értelemben vett úriember volt, pedig őt sem lehetett egy kimondott matyóhímzésnek látni.)

Amúgy meg a svéd tagság blokkolásának nincs semmi racionális értelme, semmi konkrétat nem akarunk cserébe a svédektől, azt a pár évvel ezelőtti dokumentumfilmet amiben (irgalom atyja ne hagy el!) egy ellenzéki aktivita is megszólal, meg ürügyként is szánalmas előrángatni. Úgyhogy racionális okok, miszerint észérvek hiányában csakis irracionális oka lehet ennek a kibaszott kekeckedésnek, ami persze árt az országnak, miközben nem szándékolt haszna sincs, csak a dagadt főminiszter érzi tovább nőni tőle az amúgy is betegesen túlfejlett egóját.

És bár az EU-ból nem lehet kirúgni senkit, de a NATO-ból azért igen, leginkább mint macskát szarni, Jens Stoltenberg főtitkár pedig úgy nem fenyegetőzött, hogy közben a vele együtt sajtótájékoztató amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, Jake Sullivan meg de. ("Ma nem azért állok itt, hogy konkrét fenyegetéseket vagy találgatásokat fogalmazzak meg arról, hogy milyen lépéseket tennénk a jövőben. De a türelmünk természetesen véges.") Amúgy Stoltenberg esetében sem mellékes a tény, miszerint ő norvég, azaz van az egészben némi skandináv szolidaritás is, ami Ártunk és Ormányunk nyilván megsértődik, de hát nem lehet mindeni a Türk Tanácsban megfigyelő.

Egyébként meg a NATO nélkül a mi ló nélküli huszárokkal felszerelt hadseregünk semmire sem lenne jó, mondjuk a rendszerváltás előtt sem volt jó semmire, leszámítva, hogy akár órákig képes lett volna lassítan egy esetleges, nyugatról jövő támadást. Igazából ennél ma sem tartunk  előrébb, szóval a jelen helyzetben kell nekünk a katonai szövetség, mint egy falat korsó, amiért eddig is jártunk a kútra.

A majdnem bajnokok reggelije

A bajnokok reggelije közismerten a vegetás zsíroskenyér, akciós sörrel, akciós zsírral, bónusz koleszterinszinttel. Ez egy fokkal jobb a májkrémes rizsnél, és kettővel a májkrémes zsírnál. Az egészséges étkezés sokak szerint az ír kávénál kezdődik, mert abban benne van minden alapvető tápanyag, miszerint cukor, zsír, alkohol és koffein, hátha az egyik mégis csak valami fontos vitamin fedőneve. Esetleg ásványé, nyomelemé, nyombélfekélyé, de csak ha ecetes teát is iszunk hozzá. (Mondjuk a nikotin még hiányzik az ír kávéból is, de hátha le lehet főzni hozzá némi pipadohányt teának...)

És ezek bár hülyén hangzanak (máshogy nem is bírnának), de van amit mindenféle kretének komolyan gondolnak hülye honlapokon, amit meg nem, például a májkrémes-kecsapos tasakos rizset (rizsát?), olyat viszont én ettem néha, kollégista koromban, még a múlt század vége felé.

longreads.com

Egyébként ha komolyan vesszük a mindenféle cikkeket, mely szerint ez vagy az a kaja gyógyítja a rákot, a depressziót és a homloküreg-gyulladást, akkor retkes céklát eszünk avokádós laposhallal, esetleg lapos céklát retkes hallal, bár ez utóbbi azért nem hangzik túl higiénikusnak. Ám köztudott, hogy ami nem öl meg, attól nem erősebb leszel, csak később öl meg, de hát élni egészségtelen, enni meg végképp, ennél már csak nem enni egészségtelenebb.

Anno az egyik kedvenc filmemben az Őslakóban volt az a szöveg, valami biológustól, hogy valójában mindannyian mérgezésbe halunk bele, ki lassabban, ki gyorsabban, de megmérgezzünk magunkat (nem mellesleg ezt hívják modern mindennapi életnek), így aztán nem élünk 150 évig, sőt örülünk ha feleannyi összejön. Úgyhogy ehetünk nyugodtan vegetás zsíros kenyeret, hisz hogy hetven vagy nyolcvan évvel élünk kevesebbet, az innen nézve már igazán mindegy. Ha meg hiszünk a reinkarnációban, akkor lesz még alkalmunk a retkes céklára is rámenni, csak hogy érezzük a különbséget.

Minek?

Már megint változott, hogy Ártunk és Ormányunk kapirgálós szemétdombján épp ki a felelős az oszakai világkiállitásért(!), ami nekem igenis hírértékű. Nem az, hogy Nagy M. a szalonnafejű miniszter (aki a honvédelmi kaszinóssal van erős versenyben a legunszimpatikusabb kormánytag meg nem tisztelő címéért), hanem hogy van még olyan, hogy világkiállítás. A minek?

A 19. században érdekes újdonság volt az ilyesmi, a huszadikban még volt jelentősége, de ma már semmi. Most tényleg, ki a franc fog elutazni Japánba, hogy megnézze a világ ottan kiállítandó részét? Ha érdekel valami, a világ itt van a monitoromon, ha valakinek egy van egy kis pénze is, az megvesz egy olcsó repjegyet, és elutazik a világ őt érdeklő részébe. De ki a fene akar giccses pavilonokban bámulni érdektelen tematikájú izéket?

Ez a világkiállítás kicsit olyan, mint amilyenné a Forma-1 lett mostanában. Unalmas, giccses és tömegeket vonz, mintha lenne értelme a pálya széléről alig látni valamit belőle, és nem lenne egyszerűbb fotelből a tévében. Ahol ráadásul nyugodtan bele is lehet aludni a cuccba. 

Látványterv (ft.com)

Színházba menni vagy cirkuszba például van érteleme, mert ott tényleg történik valami érdemi az orrod előtt, amit ráadásul át is látsz, de valami kanyarkijáratnál hatszázadmagaddal szorongani egy lelátón (ahol napszúrást kapsz, vagy szarrá ázol), na annak semmi értelme, pláne ha amúgy is valami bazi nagy kivetítőn bambulod meg a versenynek hazudott vonatozást. Egy világkiállítás meg ugyanez pepitában, de legalább kurva sokba kerül, meg lehet róla törvényt hozni, mint nálunk is tavalyelőtt. És hogy kicsit demagóg is legyek (elvégre Góg és Demagóg fia vagyok én),a svéd NATO-csatlakozás az nem fontos, azzal nem kell foglalkoznia százmarmincvalahány bátor szavazógépnek, de az oszakai feleslegességnek kell külön törvény , kormánybiztos, meg papucs orrán pamutbojt. Amihez innen is gratulálok, felcsútisták-valóság: 1-0.

p.s. Egyébként nem értem ezt a nagy késlekedést, a gugli szerint az oszakai világkiállítás 1970-ben volt, így ötvenpár évvel később már nem kéne rugózni rajta. Na jó, állítólag 2025-ben is lesz egy, csak annak, az előzőhöz képest tényleg nem lesz semmi értelme, de a fenti magalomán látványterv szerint rohadtul zöld und fenntartható lesz. Tényleg, téli olimpiában nem gondolkodnak a derék japánok? Vagy ősziben?

Otthon a világában

Sóber Nóber (vagy hogy hívják írni) fitenszizé-üzletguru szerint a felesége otthon van Allah világában. Mert ugye Réka Asszony (így, csak azt nem tudom melyik a keresztneve, gondolom az Asszony, mert Réka Huginak mégse akarták hívni Réka apukáék) részben jász származású, a férje szerint meg a jászok igazából perzsák, akik persze szigorúan nem arabok, de legalább leginkább az iszlám síita ágát követik. Ami persze Allah világa, ha nem is Mohamedé (mert ott Mohamed helyett Ali kalifa a történeti főkutya), de a lényeg hogy Asszony otthon van benne. Folyton bikiniben pózólóknál ez úgyszólván természetes, gondolom így véli minden ajatollah is.

De hogy ne legyen túl megrázó a coming out, Sóber (jut eszembe, ez rövid o-val már annyit jelent, hogy józan, pedig a faszi tisztára holdkórós, néha szó szerint) elvtárs gyorsan hozzáteszi, hogy ők azért Krisztust követik. Én meg komolyan azt hittem, hogy a bankszámlájuk, meg az időnként pereik állását, de nyilván némi szájkereszténység nélkül nem jönnek úgy az üzletek a NER felől, meg amúgy krisztuskövetés nélkül nehéz is lenne önjelölt gasztroenterológusnak lenni, minden setre azért kicsit kivagyok már ettől sok bulvársajtóban hitvallást tevő semmirekellőtől.

Gáspár Győző elvtárs, Tóth Gabriella (ja, őt sem becézgetem) nertársnő csak hogy két tényleg irritáló alakot mondjak, időnként átmegy tesztimónerbe, és megvallja az ő nagyon-nagyon hitét. Tóth nertársnő például épp a kurvás meg a matyóbabás korszaka között jött rá, hogy mindig is akkora katolikus volt, mint Makó Jeruzsálemtől.

Ehhez .képest az Allah világában otthonos Réka kifejezetten érdekes fejlemény, bár üdítő az ellen igazán, ha nem ilyen baromságokkal lenne tele egy-egy magát mértékadónak definiáló hírportál címlapja.

Nem adja fel...

Luisz Hemilton jövőre már a Ferrárinál fog versenygépjárművet vezetni a Forma Egyben, ez volt tegnap a nap híre, ami viszont engem már valahogy nem érdekel. A Forma Egy egy rossz vicc már egy ideje, a tavalyinál kurva unalmasabb szezont rajzolni se lehetett volna. Néhány versenyt eleve meg se néztem, mert a fene kel korán, vagy épp marad fent sokáig, csak hogy megnézze ugyanazt, amit európai idő szerint délután is láthat bármelyik másik versenyen. Amiket meg láttam, ott se gyakran történt meg a bármi érdekes.

Hemilton meg hiába a valaha volt legeredményesebb versenyző (szakkommentátorul: pilóta), neki már csak leszállóágban levés jut, szóval kicsi az esélye, hogy nagyot megy ma. A lehetetlen még csak-csak összejöhet neki a Ferrárival, de a csodára annyit kéne várni, hogy addigra már kerekesszéket vezethet csak Luisz. Vagy nem, majd meglátjuk, de nem sok esélyt adok neki, nem mintha pont az én esélyemre lenne szüksége. Ja, az nekem amúgy sincs, meg vagyok annyira önző, hogy ha lenne, megtartanám magamnak élni vele, ő meg legyen csak el a gigamega vagyonával.

Egyébként esélyes, hogy idén még több versenyt fogok nem megnézni, mint tavaly, értelmesebben is el tudom tölteni az időmet, mint hogy unatkozzam az egymás mögött vonatozó versenygépjárművek látványán, meg bosszankodjak a kommentátorok érdektelen technoblabláján. Nem tudom, mi a vihar az a diffúzor, de nem is érdekel, mint ahogy a gumikeverékek közti különbségekre is teszek magasról. Hemiltont majd jövőre megnézem pirosban, a talán hátha alapon, de lassan nem szívből, megszokásból csupán. (Pedig, bár nekem nincsenek hőseim - egy cinikus fazon vagyok - azért nagyon bírtam örülni a sikereinek. Csak nem hiszem, hogy ezek visszatérnek még...)

Még hajt a nyolcadik VB-címért... (express.co.uk)

Ejrópa támadás alatt, feltételes módban

Hosszabb kihagyás után már megint rákattintottam klikkelni a Zorigóra, ahol rögtön azt üvöltik a címlapon, hogy "Döbbentes fordulat: Oroszország megtámadhat egy európai országot". Hát, ez kurva döbbenetes lehet, de csak ha a zorigós szövegipari betanított munkások végigkokózták az elmúlt közel két évet. Ugyanis tudtommal az oroszok már megtámadtak egy európai országot, hacsak Ukrajnát közben át nem tolta a Háttérhatalom Ázsiába.

Persze a kormányhitű narratívában időnként felbukkan, hogy Európa az nálunk ér véget, tőlünk keletre már valami más van. és ennek hogy örülhetnek a románok meg a bolgárok, úgy is mint EU-tagok...

Az persze kérdés, hogy Európa most akkor egy földrajzi, vagy inkább egy kulturális egység? Valószínűleg inkább az utóbbi, így kerülhetnek mondjuk az izraeliek mindenféle Európa-bajnokságokra, elvégre az ő kultúrájuk az pont nem a környező arab országoké, hozzájuk képest ők ott egy szelet Európa. Persze egy zorigósnak ez már nyilván túl szofisztikált gondolat, pedig nem az. Viszont jeles propagandaportál Németországra gondol, esetleg Litvániára. Vagy Lengyelországra vagy Svédországra, szóval földobnak négy európai országot is, azt' egyiket csak megtámadják a ruszkik, és akkor végre egyszer majdnem igazuk lesz.

Mondjuk ezek közül csak a litvánok meg a lengyelek határosak a Szent Russzal (tényleg így hívják az egykori és mostan orosz érdekszférát a pravoszláv seggfejek), a másik kettőt legfeljebb rakétázni lehetne, közbeeső országok feje fölött, de akkor megbaszná őket a NATO, pláne mert három  a négyből már tag, a negyedik meg mindjárt az lesz, amennyiben a felcsúti döbrögi nem szemétkedik tovább. Látható okok nélkül amúgy, szóval nyilván csak mert élvezi, hogy ő finghatja a passzátszelet.

A valóság hajlítható

A bohár alakú Dániel, aki valami felcsútista, közpénzből futatott "influenszer", plusz "politikai elemző" (azért az idézőjelek, mert sima, egyujjas agyú propagandista) rendkívül kiháborodott magából fel.

Hogy ezek a libernyák lipsik, ezek itt siránkoznak a magyar börtönviszonyokon, mert az olasz anarchista csajt már milyen viszonyok közt tartják fogba. Dániel nertárs erre rögtön kiizzadt valami posztot (ha már az olasz miniszterelnök is kérdőre vonta a pártvezér és kancellárt, a Felcsútok Géniuszát), miszerint lám milyenek az olasz börtönviszonyok. Képpel illusztrálva persze.

Csakhogy a képen a híres Alcatraz börtön egy enteriőrje volt látható, ami ugye egy kis szigeten van a San Fransisco-öböl közepén, és vagy hatvan éve nem működik. Ehhez képest a nertársnál ez egy kortárs olasz kóter. De hát ilyen ez post-truth világ, hogy ugyan baromság amit ír, de legalább rosszindulatú, és különben is, annál rosszabb a tényeknek.

sftravel.com

Rémálom a Cancel Culture utcában

Jajj nekem, a minap megnéztem az Álmaid hőse (Deram Scenario) című filmet, már írtam róla kritikát is (ezért itt nem fogok), de még zavarban vagyok tőle. Igazából Nicholas Cage miatt volt az egész, aki talán nem egy nagy színész, de a múltkor Drakulaként nagyot ment, meg itt is, valami unalmas egyetemi biológusként, kopaszparókával, aki egyszer csak emberek ezrei számára lesz a visszatérő rémálmok főszereplője.

Mer' egyszer csak feltűnik neki, hogy vadidegenek is felismerik, akik csak egyszerűen álmodtak vele, kit megerőszakolt, kit fojtogatott, pedig eleinte csak megfigyelő volt még kevésbé rémes álmokban. Később aztán már kirekesztik mindenhonnan, időnként meg akarják lincselni, csak hogy érezze a törődést. A csőcselékek, meg a kevésbé csők is gazából megpróbálják kitörölni az életből, magukból, főleg persze az álmaikból, csak hogy a végére legyen valami teljesen hülye, kicsit feloldásnak szánt befejezése a sztorinak.

És persze semmi magyarázat az egészre, na jó, a végén valami hablatyolnak a kollektív tudattalanról, de az szerintem egyrészt baromság, másrészt meg miért pont egy szürke kispolgár kerülne annak a középpontjába? Ha lenne olyan...

Műfajilag a cucc horrornak gyenge, komédiának túl borús, realistának misztikus, drámának meg azért nem jó, mert igazából azonosulhatatlanok a szereplők. És ezzel együtt an egy olyan atmoszférája, hogy egy levegőre végignéztem. Mert úgy nem tetszett, hogy de, miközben persze erre sincs magyarázat.

port.hu

Halálos

Nagy a baj enberek, halálos fenyegetések terjednek az webes interneten! Most például Kakadu Péter kükümminiszter urat fenyegették halálosan a meg, a valakik meg, aki épp Ukrajnába készül. Hogy tárgyaljon az ottani külügyminiszterrel, aki nem elsősorban külgazdasági, mint Kakadu nertárs. (Innen a küküm rövidítés.)

De most megy a nyilvános beszarás a kormányhitű médiában, hogy hú bazmeg, ez halálos fenyegetés, teccik érteni? Halálos! Mintha nem egy komplett TEK-es testőrséggel repülne a hülyéje, meg az ukránok sem biztosítanák maximálisan.

Mert Kakadu nertárs nyilván annyira fontos ember, mint anno Bástya elvtárs, aki a Tanú emlékezetes jelenetében felháborodott, hogy őt már meg se akarják ölni, ő már le van szarva??? Péterünket ellenben meg akarják ölni, felrobbantás által dezintegrálva testi funkcióit, legalább is erről szól egy komoly, névtelen e-mail. (Mint már megint a jeles filmet idézve - nem biztos, hogy szó szerint, de -Bástya elvtárs, ez egy komoly névtelen feljelentés volt!)

Nyilván ne robbantsák fel a kükümminiszter urat, hisz gyerekei vannak, de ez a habverés, ez azért szánalmas. Ha meg felrobbantják, az fura lesz, a brit külügyminiszter is simán elment Kijevbe, mondjuk őt nyilván jobban kedvelték a helyiek, tekintettel a háborús támogatásokra. A felcsútista kormányzati szektát meg eléggé rühellik arrafelé,  de ha valakik Putyinék seggét nyalják, azok ezt azért viseljék el.

Amúgy jó ez a fenyegetősdi, egyszer rég én is kaptam olyan ímélt, hogy "holnap megdöglesz, geci", fene tudja honnan, de gyanús, hogy mikor valami csávót másodszor vágtam ki szociológia szigorlatról akkor kezdett nem kedvelni, plusz ivott rá, és ez lett a vége. De nem féltem, hogy másnap megdöglök, és mint kiderült, jogosan.

Szóval Kakadu miniszterrel kapcsolatban is ócska műbalhénak tűnik az egész, azt' ha mégis megmerényelik, majd súlyosan bocsánatkérés közepette írók róla egy tűrhető nekrológot. De ennek csekély az esélye.

Médiaszánalmasság

Olvasok egy "cikket" arról, hogy a Red Bull (a formaegyes csapat) tesztpilótája szerint unalmas lesz az idei idény is, mert annyira kurva jó az autójuk. Ez nem egy lényegi információ, meg nem is érdekel túlzottan, de azon kiakadtam, hogy az újságíró, illetve  a betűipari sajtómunkás úgy ír egy izét, egy talán Daily Mirror cikkre hivatkozva, hogy közben le se írja az illető nevét. Pedig már a címben arra hivatkozik, hogy mit mondott a tesztpilóta, akinek csak a nevét felejti el beleírni a cuccba. (A linket már nem lelem, de nem is érdemelné meg, hogy linkeljen.) De az biztos, hogy azillető neve nem A Bikások Tesztpilótája, vagy esetleg A Brit, ahogy egyszer említi.

És egyáltalán, milyen stílus már ez a "bikások"? Akkor már miért nem "energiaitalosok"? És ki az a kretén, aki ezt újságírásnak nevezi, hogy valakiről szól az írása, ami ráadásul csak idézet, de a nevét már nem írja le.

Intermezzo: közben meglett a cikk, amit azóta javított a szánalmas szerző, hogy Jake Dennisnek hívják az illetőt. Minőségi munka, de tényleg.

- O -

A másik szánalmasság, hogy közben sokadszor ment le a tévében valami chips-reklám. Amiben valami IQ-bajnok csávó azzal jön, hogy sokak szerint nem lehet rocksztár, ha nem tud gitározni, vagy nincs gitárja vagy ilyesmi. Azon most ugorjunk át, hogy egy énekes lehet e rocksztár, ha nem tud gitározni, de kit a megfejtés az, hogy rátalált az adott márkájú chipsre, és azt választotta. Mert kibaszott ropogós és menő.

Na most, vagy az van, hogy chipset enni jobb mint rocksztárnak lenni, vagy a chips simán helyettesíti a gitározni tudást, de mindkettő akkora baromság, hogy már nem is értem. Tudom, a világ tele van hülyékkel, a reklámipar meg törtető hülyékkel, de itt most vagy direkt akartak baszni a hirdető céggel, vagy valakinek túl sok volt a pénze kokainra, és ehhez képest még jó eset, hogy nem az lett a hirdetés üzenete, miszerint a chips bűvös sárkányt okoz, aki majd jól leszop.

És nem, ekkora ökörségeknél nem tudok nem trágár lenni, ennek itt helye van, asszem.

Relatív

Tényleg szarul indult az új év, de legalább vacakul folytatódott. Harmadik napja ülök nyakig valami lázas-taknyos köhögésesben, de ma már levittem a szemetet, sőt takarítgattam is.  Hogy ez most covid vagy nemvid vagy valamivid azt tudja fene, de már unom nagyon. Hogy hiába tömöm marékszám a vitamint, állandóan megtalál valami. Most vagy az van, hogy nem kéne mínusz fokban egy pulcsiban átmenni a tényleg szomszédos postára sem, vagy vissza kéne térni a folytonos kézfertőtlenítés nemes hagyományához, de leginkább mindkettő.

Minden estre a cikkeimet legyártottam,  de az elmúlt két napban leginkább csak döglöttem az ágyban vagy a fotelban, és végignéztem az össze komédiasorozatot, ami kicsit irritált csak a három komédiacsatorna kínálatából, meg azt a több órányi reklámot, ahol leginkább hamburgert, joghurtot és gyógyszert akarnak eladni nekem, nagyjából sikertelenül. Jó, gyógyszert azért vettem, meg kaptam is, meg vitamint meg visszérkenőcsöt, de így jár az, aki két kerek számmal küzd, miszerint tíz nap múlva lesz ötven. Ennyi idősen ennyi egészségügyi kiadás már nem is sok. Egy régi bon mot szerint ha az ember negyven felett arra ébred, hogy semmi baja, akkor az azt jelenti, hogy halott. Persze lehet, hogy ezt ma már ötvennel kell mondani, de ugye az is adott.

Egyébként az öregedés nem zavar, csak nem értem, úgy tíz évvel ezelőtt még huszonöt-huszonhét voltam fejben, most meg olyan harminc-harmincöt, de ehhez képest ki ez az öregember a tükörben? Az idő relatív, a világegyetem tágul, én meg nem mindig értem magam, de legalább érzem, különösen ha lázasan köhécselek A háttérben meg megy A nevem Earl.

Az Önhíd-gyilkosságok

A hídon akkor kell átmenni, mikor odaérünk - tartja a kretén mondás, mintha egy hídon át lehetne menni előbb is. Hogy aztán mikor az ember odaér, merre megy a hídon, függőleges vagy vízszintes irányba, az már hajlam, szándék vagy pillanatnyi inger kérdése. A többség átmegy a hídon, egy markáns, ám látványos kisebbség meg ugrik.

A San Francisco-i híres Golden Gate hídról (ami úgy Arany, hogy közben piros) például az elmúlt kilencven évben vagy kétezren ugrottak, ami nem tudom hogy sok-e, minden esetre a helyi hatalom végre csináltatott egy védőhálót, hogy na, ebbe ugorjatok hülyék! Pontosabban, hogy ne ugorjatok, mert minek.

Szerintem meg ez az egész egy felesleges marhaság. Mondjuk részemről még sose voltam öngyilkos (hacsak nem a Nagyfranci a Forradalom után, mint majorsági intéző a parasztok haragja elől, és utána büntetésből ló lettem a napóleoni háborúkban), de úgy képzelem, hogy az ember az ilyesmit elhatározza főleg, kissé tervezi, aztán megy a hídra. nem pedig úgy, hogy jé, itt egy híd, de kurva magas, nekem meg amúgy is szar napom van, hát ugrok! Biztos van spontán-impulzív öngyilok is, de arra meg jó a sokadik emelti erkély, vagy a közeledő kamion.

kicsit olyan ez, mint mikor a magukat tévesen hazaffynak gondolók be akarják tiltatni a melegfelvonulást, hogy hát milyen már az, hogy csak úgy buzikat láthat a gyerek a nyílt utcán, aztán ettől jól bebuzul. Nem tudok olyan dokumentált esetről, mikor valaki azért lett meleg, mert ezt népszerűnek gondolta, mondhatni divatba jött a cucc. Olyan lehet, hogy valaki megjátssza bizonyos, akár meleg szubkultúrák külsőségeit, tényleg divatból, de az attól még nyugodtan maradhat hetero. A templomokba sem csak hívek járnak (sőt,, mostanában fradimeccsre sem csak szurkoló), hanem egy csomó olyan alak, aki szeretné, hogy pont őt ott lássák, érdekből, vagy mert ez most trendi.

Meg egyébként is, nem kerestem statisztikát, hogy az elmúlt kilencven évben hányan lettek öngyilkosok úgy általában San Francisco-ban, de gyanús, hogy kétezernél nagyságrendekkel többen. Szóval a híd csak egy szimbolikus helyszín, a sok ablakon kiugráshoz vagy két doboz gyógyszerre liter vodka megivásának kevéssé látványos aktusaihoz képest. 

És egyáltalán: hányan haltak meg ugyanebben az időszakban autóbalesetben arrafelé? Mert talán az utakat is be kellene tiltani, különösen, mert mi is megy át a hídon? Na, ugye. Ha nem lennének utak, eleve nem kellene híd, mindenki maradna ott ahol van, és három marék nyugatóval intézni el a személyes exitet, otthon a négy fal között, nehogy az ugrálásával felzaklassa az arra járó turistákat.

medium.com

Valami nemigen bűzlik Dániában

Azon hüppög fél Dánia, ahol valami nyilván megint bűzlik, hogy lemond a trónról a királynő, a fia jellegű trónörökös javára. Merthát náluk ilyen eddig nem volt szokásban, egy uralgó királynak tessék csak szépen belehalnia a trónba, ahogy a brit kolléganő is tette, egy király vagy pápa ne legyen nyugdíjas, ha már amúgy se dolgozott egy percet se életében, csak kastélyokban teázott bálokon, ginnel és pezsgővel. (Plusz a második dán Margit még a közelmúltig, azaz nyolcvanpár éves koráig volt erős dohányos, tehát simán csak örüljön hogy nem halt meg bele, hanem.)

Pedig egy király igen is sokat dolgozik, pont mint egy fotómodell manöken, hisz rohadt sok ideje megy el arra, hogy nézzen ki a valahogy, meg gyakorolni kell hogyan vegyen nagyon udvariasan semmibe másokat, plusz az a rengeteg fogadás, jótékonykodás, és dísztribünön unatkozás igen is megviseli az embert. Meg hát az a helyzet, hogy egy későközépkorból örökölt aranyozott hintó akkor is kurvára ráz, ha aranyozott.

Azért a látszatra adni kell... (index.hu)

És ahogy amúgy legtöbb alattvalója, egy uralkodó sem magának választotta a szakmáját (jó, ez a Margit néni speciel kissé, ő a trónról is díszlettervezett meg illusztrált, ha jött az ihlet), és nem azért trónolt mert ezt szerette csinálni, csak muszáj volt. (Bár jobban belegondolva mindannyian így vagyunk ezzel, például reggelente...) Úgyhogy valóbán jár a nyugdíj egy királyi alakú über-állampolgárnak is, ha már elpazarolta az életét.

Mert a királyságnak egy demokráciában annyi értelme van, hogy nincs. Ha valaki nem gyakorolja a hatalmat, csak szimbolizálja, viszont ez kurva sokba kerül, akkor nehéz érvelni mellette, miért kell egy palotában ülnie bárkinek is közpénzen. Ideértve természetesen a kancellári modellben működő államok teljesen felesleges köztársasági elnökeit is. Mint nálunk Sándor, a Katalin-palotában, vagy fordítva. De neki legalább elvileg lenne némi jogköre und beleszólása a politikának nevezett hatalomtechnikai manipulációkba, bár pont úgy nem él vele, mint elődje, a legendásan semmilyen Bajszos Szar, vagy a legendásan szánalmas Pali Bá'. (Igaz elődeik még csináltak valamit az automatikus aláírásokon kívül is, de az az idő már elmúlt.)

Egy alkotmányos monarchia viszont legfeljebb turista-látványosságnak jó, pont mint a nagybritánok és északírek egybesültjében, am így legalább termel némi bevételt, a Bözsi nénis bögrék és a dájánás  házioltárok révén. De például pont a dánoknál, miként a norvégoknál vagy a svédeknél is, annyira polgári a királyság, hogy a Család tagjaival össze lehet futni a piacon, ahogy biciklivel káposztáért érkeznek épp. Margit királynőnek, aki a sorban a második volt, és nagyjából annyi előjoga lehetett, hogy rágyújthatott gyakorlatilag bárhol, mert igazából nem szólt rá senki. És nem félelemből, csak udvariasságból.

Ilyen szempontból a finnek a legjózanabb skandinávok (a vodkafogyasztás szempontjából persze nem), hisz ők legalább köztársaság. És bár elnöke annak is van, de nemrég még egy jó csaj volt a miniszterelnök, ami nálunk háát... nagyon nem így van, így a haza fényre sem derül.

Szuvenírek a jachton

Van ez a lesz a Szuvenírvédelmi Entitás Hatóhivatal, aminek nem tudjuk mivégett a mirejója. Szóval azon túl, hogy sajtó- és ellenzékfegyelmező (plusz az ellenzéki sajtó ugyebár) szimbolikus ávónak szánják. Hatósági jogköröket persze nem mernek adni neki, mert még épphogy csak elkezdtek csorogni az EU-s pénzek, és ha az uniós háttérhatalom megint összevonja a szemöldökét, azzal csak a felcsútista közbeszerzés-dílerekkel basznának ki.

Amúgy is, a szuvenírvédelem belső használatra van, fő fegyvere (az élére szánt komisszár szerint) a nyilvánosság, ehhez persze először kellett nekik jó sok saját nyilvánosság, évi százmilliárdokból, hogy aztán jó kis fegyver legyen belőle. Vagyis az új  hivatal alapvetően majd propagandában, karaktergyilkosságokban és feljelentésekben fog utazni, elvégre mi másra is lenne jó egy hivatalos szerv, amely az állami médiától az origóig ívelő szellemi horizont pácélzatában (de szép képzavar!) védi a szuverén szuveníreket.

A szuverén szuvenírt én egyébként úgy képzelem, hogy az a Hatvanpusztától Bicskéig meghosszabbított felcsúti kisvasút, amin olyan jachtok közlekednek, amiken agresszív csivava alakú külügyminiszterek dolgoznak a fészbukon. Az ilyesmi ritka dolog, védeni kell, kurvára meg kell védeni, pláne ha a szuvenírek közt a szimbolikusok mellett konkrét kurvák is vannak. A jachton.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy hazánk államformája posztfeudális offshore kormányzóság, melynek címerállata Lőrinc barát, de nem a shakespeare-i értelemben, sajnos. Ez meg valahogy nem tetszik annak az euro-atlanti klubnak, melybe saját akartunkból léptünk be mi (hogy azóta harcoljanak ellen ők), és a pártvezér és kancellár nevezi ezt az öntökönszúrást "szuverenitásnak". Hisz ő az egyetlen szuverén (hatalom) ebben a rohadt országban, avagy őt kell megvédeni. például ellenünk, két értelemben is: vannak akik érhetetlen módon nem rajonganak érte itthon, ők a belső ellenség, miközben az EU is mi vagyunk, még a felcsútisták is, akik tehát a hollandokkal vagy a németekkel együtt a komplett külső ellenség is. A felcsútista szektának annyi előnye van, ők csak külső ellenség, hisz belülről rajongó hívek.

economist.com

Újgazdag kesztyűsbábok

Eleve nem nézek szappanoperákat (jó, úgy huszonéve nagyjából A homok titkai című brazil remekművet láttam, de az Edina hibája volt, meg hogy egyszobás volt a bérelt lakás), tegnap viszont valahogy láttam ...a szomszéd tehene első részét az Ertéelen, aki ugye a mondás szerint dögöljön meg, és tényleg. Ekkora trágyadomb még a legendásan igénytelen magyar kereskedelmi tévéktől is meglepő.

Itt van két újgazdag fazon, az egyik simlis edzőterem-tulaj, a másik egy kretén alfajba tartozó könyvelő, valami lakóparkban szomszédok, ha már gyerekkori haverok. És a lakópark az kurva nagy villákat jelöl, nem a modern lakáskaptárak eufemisztikus megnevezése, és elképesztően mindennapi problémáik vannak az amúgy papírból kivágott, hurkapálcikás óvodai bábokra emlékeztető szereplőknek. Hogy a simlis nem tud a gyuróscsávó, menedzsernek készülő kölykének BMW-t venni a 18. kilökődési napjára, csak valami Rönó kabriút, és hát azzal kejd majd szerencsétlennek egyetemre járni. Hiába no, a BKV nem lakóparkokra optimalizált. A simlis felesége meg, a szende attól retteg, hogy nemsoká negyven, úgyhogy tizenegy kúrát rendel arcfeltöltésre vagy mire, de tíz áráért ám, mert diplomája nincs, de újgazdag paraszti esze (ez lenne a kulák-tudat?) azért naná.

A tinédzser kölykök amúgy kellemesen utálnivaló senkik, de legalább nem lógnak a stábból, míg a valamiféle maffiózó úgy kopasz, hogy közben gonosz is. Hát, gratula, ez tényleg kirívóan ócskán indul, semmilyen karaktereket játszó, közepesnél valamivel rosszabb színészekkel, egyelőre érdemi történet nélkül, még szerencse, hogy nem fogom nézni. Valójában azt sem értem, tegnap kora este hogy kerültem az Ertéel elé, de ez most pár hónapig biztos nem fog bekövetkezni. Mondhatni dögöljön meg az ő kis falujukban a szomszéd, meg a tehene is, nem baj, ha túl hamar.

Olvasóállás-álvasaló

Még mindig ugyanaz lenne a kedvenc állásom: elmennék egy könyvtárba olvasónak. Főállásban természetesen, és jó pénzért, épp Petrának írtam meg, hogy útleírásokat felárért vállalnék, mert azokat unom, a fantasykat meg a romantikus regényeket pedig olvassák elegen nélkülem is. Azokhoz nem kellenék profinak.

Oké, néznék filmeket is, de nem akármiket. És ja, ez idáig lehetne egy kritikus/ kulturális újságíró melója is, de én egyfelől mostanában lustább vagyok írni (pedig még űzöm) másfelől meg magammal is egyre kevésbé értek egyet, az (ön)ellentmondások meg inkább avantgárd versekben mutatnak jól. De én egy néhai értelmiségi lennék az ehhez járó sznobizmussal feleszerelve, aminek gyári kiegészítője némi nemű nagyképűség is, az "én tudom és értem jól"-paradigma jegyében.

Ha viszont csak olvasnom kellene, és nem várnák el, hogy mindenféle alakokkal könyvekről kelljen beszélgetnem, sokkal könnyebb lenne okosnak éreznem magam, hisz eleve nem szembesülnék mások véleményével. Avagy mégis lenne az a pénz, csak egyetérteni ne legyen kötelező, kulturális prostituáltként csak megjátszanám.

Ami, ha jobban belegondolok, a kereskedelmi média, meg a alja politikai propaganda lényege, szóval inkább mégse. De majd előveszek valami vastag könyvet magamnak, egy rendes, pontosabban egy tisztességes sznobnak úgyis a vastag könyv a jó könyv.

Obligát újévezés

Ha már új év, írnék valami újat, ha lenne valami új, de csak a régi szar van (a művelt francia ezt úgy mondja angolul, hogy same shit),és most komolyan, hiányzik valakinek az új és még újabb szar? A tavalyi évem hát, nem volt egy nagy menet, de az előző kettő sem, és akkor ahhoz képest, most annak kéne örülnöm, hogy tavaly nem volt rosszabb.  Háát... már megint háttal kell mondatot kezdenem, nem felemelt mutatóújjal persze, csak amolyan beletörődő legyintéssel.

Most meg nézem az ünnepek alkalmából nem létező híreket, mert ugye az uborkaszezonnál laposabb csak a bejglis pezsgőszezon tud lenni, amikor a sajnos sajtótermékekben (már túl a bebaszva nótázó közszereplőkön), az alkohol és a tűzijátékok, esetleg petárdák nem problémanetes egymásra hatása a fő téma. Mintha nem tudnánk már rég, hogy a pálinkára petárdázás már az Etelközben is nyolc napon túl gyógyult.

És akkor már az a hír, hogy Lewis Hamiltonnak vagy új barátnője van, vagy nem, vagy mégis, de még nem olyan régen (ez amúgy az új szótári jelentésére hajaz), szóval mindenki meneküljön valami lakatlan szigetre, a Marsra, esetleg vegyen tíz-tizenöt Ferrarit, csak az érzés kedvéért, vagy amelyik számára egyszerűbb. Én addig eszek egy kis maradék bejglit...

Viszont ezt az újévet nem értem, miért lényeges, hogy mikortól számoljuk az aktuálisat. Lehetne május elseje újév (kettő az egyben, ha már úgyis), ekkor mondjuk áprilisban lehetne a karácsony, szintén gazdaságosan összevonható módon a húsvéttal. A pünkösdöt meg úgyse érti senki, az újévet meg minek?