Ezen már röhögni sem lehet

María Corina Machado, venezuál ellenzéki vezető átadtaTrampli Donáldnak a Nobel-békedíját, mert a sárgefejű pszichopata addig nem alszik jól, míg nem teheti az érmét a párnája alá. Márpedig ha ő nem alszik jól, abból minimum embargó lesz, de ha rosszat is álmodik hozzá, akkor bombázás. Úgyhogy mindenki benyal neki, plasztikusan szólva, a meleg szarig. (Bocs, ez ilyen világ.)

Mert a jenki elnök már régóta szeretné magának, ebből nem is csinál titkot, tavaly már a díjat kiosztó norvégokat is fenyegette, mondjuk a norvég kormányt, mert annyi már nem jut át a tudatküszöbén, hogy a Nobelt nem a kormány, hanem egy független bizottság ítéli oda, valamint meg. plusz függetlenül attól, hogy mostantól nála van a plecsni, még nem lesz Nobel-díjas, de ez nem igazán érinti meg az ő agresszív óvodás lelkét, mert ha ő leül a játszótéren a homokozó közepére, akkor az a homokozó az övé, és kész. (Hogy az övé, az meg abból is látszik, hogy senki más nem mer odamenni, pedig csak utálják, és senki nem akar vele játszani.) Ma egy díj ami másé, holnap egy sziget, a valami bűzlik Dániából?

Úgyhogy most úgy van Nobel-díja, mint a Tizennégy karátos autó főhősének, Gorcsev Ivánnak. Pontosabban még úgy se, hiszen Gorcsev a makaó nevű kártyajátékon nyerte el a fizikai Nobelt egy idős professzortól, szóval volt mögötte legalább valami teljesítmény, Donáld kacsa ellenben csak hisztizett, és többször is toppantott mellé. A kártyában amúgy is csalna...

A Fehér Házat innentől meg tényleg át kellene nevezni Sárgára, elvégre sárga háznak régen az elmegyógyintézeteket, avagy tébolydákat hívták, márpedig ha a nyugati világban valahol tombol a hatalmi téboly, akkor ott biztosan. (Aha, nálunkfelénk is, de az csak nekünk fáj, mert Magyarország annyira jelentős, hogy ha valami nagyhatalmi nagykutya hirtelen nem találja az olvasószemüvegét, már észre sem veszi a térképen. A gazdasági adatokban meg eleve nem görget annyit lefelé, hogy feltűnjünk neki... - mint ahogy a történelmi legenda szerint Luxemburg (vagy Liechtenstein?) is azért maradhatott független, mert a szivarozó Churchill véletlenül lehamuzta a térképen, a jaltai konferencián.)

Szóval a Sárga Ház lakója, és házmestere most vigyorog, mint a vadalma, és olyat szól, miszerint: „María átadta nekem a Nobel-békedíját, amit azért a munkáért kapott, amit én végeztem el“. Szerénység, a szerénység az, amit legjobban szeret magában.

Bármit valamiért

Aszonta Kakadu Péter Agyarország külügykereskedelmi minisztere (végül is hazát árul, nem?), hogy lengyel kollégája, Radosław Sikorski egy „fanatikus, háborúpárti Soros-ügynök”. Ezt főleg azzal érdemelte ki az illető, hogy interjút merészelt adni a 444-nek, ami ugye nagyon nem felcsútista, ellenben nyilvánvaló, hogy fanatikusan háborúpárti, bár ebben persze most a lengyel miniszter a Soros.

Legalább is ha jól értem. Mert az azért nem teljesen tiszta, hogy Sikorski most akkor fanatikusan soros, fanatikusan ügynökpárti, vagy simán csak háborúval házal (ha már ügynök), de ennek nagyjából semmi jelentősége. A lényeg mindössze annyi, hogy bele legyen rúgva a rohadékba, ha már volt pofája valami független, kicsit sem állampárti médiával szóba állnia. (Nem mellesleg, küldje már el a kurva anyjába Gulyás kollégáját a legközelebbi kormányülésen, az is mindig válaszol a libsi média kérdéseire - na jó, gyakran csak zavartan terel - pontosabban azon arcokéra, akik épp ráérnek őt hallgatni a 444-ből. Mondjuk így közel 443-an azért elég jól járnak, ami nyilván önmagában vérlázító.)

A lengyel külügyér kakadui értékeléséből amúgy fájóan hiányzik, hogy a pasi drogos, sátánista, meleg és muszlim, aki esténként a Kommunista kiáltványra veri ki. A pornóváltozatra, természetesen.

Hogy Kakadu nertárs honnan veszi, hogy a nemzetközi diplomáciában hasznos, hatékony és általában bevett módszer a szövetségesek sértegetése, a nem annyira szövetségesek hátsójának fényesre nyalásával kombinálva, azt tudja a fene, de láthatóan ezt tekinti fő feladatának. Ami majdnem annyira fontos, mint a high life, a különbség meg főleg abban áll, hogy ebben a rendszerben a miniszterkedés nem feltétlen szükséges, de önmagában elégséges feltétele a luxus és a hatalom napi szintű megélésének. Azaz a jólét a cél, az arrogáns beszólogatás az eszköz, a kettő közt meg ott a hatalom, ami cél, is meg eszköz is. Mint minden igazi keménydrog. Amiben jól oldódik a jellem, és végső soron az ember személyisége.

papaigabor.wordpress.com

A Nagy Tilalom

Pontosan százhat éve vezették be az Egybesült Állatok a szesztilalmat. Ez elég rossz ötlet volt, főleg ama többségnek, akik szerint a szesz jó. A szesz amúgy tényleg jó, például remekül fertőtlenít, belsőleg meg rövid távon remek, de már középtávon az út menti árokban ébred az ember, a nyakára tekeredett biciklivel. Lényegében a biciklit is be kellene tiltani, mert azzal esni sokkal egészségtelenebb, mint gyalog. (Persze attól függ honnan nézzük esni, az például elég valószínűtlen, hogy az ember biciklivel essen le egy csigalépcsőről. Úgyhogy tiltsák be a csigalépcsőt is a picsába!)

Mondjuk a tilalommal főleg az volt a gond, hogy népek ettől nem ittak sokkal kevesebbet, csak sokkal drágábban. Amiből viszont nem az államnak volt adóbevétele, hanem a maffiának extraprofitja, így egy csomó olyan Don Akárki gazdagodott meg, aki addig csak védelmi pénzből, meg ingatlancsalásból tengette az emberei életét. De a krumpliból főzött whisky, meg a méltán népszerű, málnás műtrágyavodka olyan bevételt hozott, amit addig semmi, ráadásul embereket se kellett megverni hozzá, mielőtt lelőtték őket. A rendőröket mondjuk meg kellett vesztegetni, de annak régi rutinja volt már arrafelé is, a helyi serifek egy jelentős része élt már eleve kenőpénzből. Plusz ők is szerettek inni.

A szesztilalom az usákoknál amúgy 1933-ig tartott, mert akkor már tényleg koccintani kellett a több éves gazdasági világválság abbafejeződésére.

Manapság meg már ott tartunk, hogy egyre több szövetségi államban legális a fű, ami racionális, elvégre a beszívott állampolgár legfeljebb bambán vigyorogva nézi a tévében az adáshibát (a fejében meg szól hozzá a zene), és nem alapít szakszervezetet, forradalmi mozgalmat vagy harcosok klubját.

Nálunk persze ehhez képest drogháború van, illetve drogháború-ellenesség... Nem, itt valami összecsúszott. Szóval: háborúellenesség van, meg drog. Meg annak is az ellenessége, hiszen a drog rossz, a háború rossz. A béke jó, a szesz jó. (A pálinka alapvető élelmiszer, mint azt megmondta a főminiszter is.)

Úgyhogy szesztilalom itt nem lesz, abból nálunk nem is maffia lenne főleg, az már köszi, de megvan állami szinten, hanem mondjuk abortusztilalom meg határzár.  Hogy szaporodjunk végre sokasodni, és el se mehessünk. Ha pechünk van egészen 1933-ig. Ami nagyon sokára lesz, bár pontosan nem tudom, mikor fordul át az évszámláló, talán 10 000-nél. Ez esetben 9907 évig marad ez a rendszer, feltéve persze, ha Amerikában kitart addig Trampli Donáld az elnöki székben. Mondjuk szeretne, és ebbe a sok időbe még nála is belefér néhány szesztilalom, a drog elleni százéves háborúk mellett.

p.s. A világ állapota alapján talán ez lenne a megfelelő pillanat elkezdeni inni  - mondotta volt zárt körben, az EP frakcióvezetőinek Kaja Kallas az EU külpolitikai főképviselője, egyben korábbi észt miniszterelnök. Csak Donáld kacsa meg ne hallja, mert rögtön jön is a következő szextilalom. Izé, szesz.

Balra KK (news.err.ee)

A műveltség fontos, de felesleges!

Alapvetően bírom az online kvízeket, réges-rég egy messzi-messzi egyetemi irodában még Marissal gyakran csesztük el a munkaidőnk egy jelentékenyebb hányadát ilyesmire (ha meg nem, akkor ő csetelt, én meg politikai fórumokat olvasgattam), ma már bevallható, elévült rég. Jut eszembe, egyetemista koromban párszor szívtam füvet is. Egyszer bejött, egyszer semmi, harmadszor meg rosszul lettem, és ennyi volt a marihuána-karrierem még a kilencvenes évek vége felé.

De az online kvízek maradtak (meg jött hozzájuk a puzzle, mikor nincs ihletem írni), a Zindexen még mindig elég tűrhetőek vannak, a Kvízpart asszem megszűnt, viszont a Zorigó meg e tekintetben is szánalmas. Jó, hát ők miben nem szánalmasak?

A szokásos nagyotmondással szokták felvezetni az általános iskolás szintű ócskaságaikat, hogy például „Ez a kvíz sokakat megizzaszt“ meg „Csak a legintelligensebbeknek“, esetleg „Ez még legműveltebbeknek is odabasz!“ (Jó, az utóbbi nem szó szerint így...) 

Ma reggel is jött szembe egy a zabpehely meg a kávé mellé (ezeket amúgy külön fogyasztom, nem összeöntve), ilyen velőtrázó kérdéssekkel, hogy : „Hol használják a zlotyt?“

Leizzadtam, de komolyan. Elvégre soha nem jártam még Lengyelországban, így nyilván fogalmam sincs, nem is lehet, hol használnak zlotyt. Cseh koronát, na azt láttam már, egyszer Prágában, de nem volt meg sokáig, viszonylag gyorsan sörre meg knédlire költöttem, und hajókirándulásra, ellenben sokszor láttam a néhai horvát kunát, görög drachmát, valamint spanyol eurót. Ja, és angol fontot, ezeket mind ismerem, de hogy lengyelek milyen frankkal fizetnek, arról gőzöm sincs. Svejci, esetleg?

Egyébként az a gyanúm, hogy a zorigósok nem annyira kretének, mint amilyennek látszani akarnak (némileg persze aljasak), egyszerűen csak belőtték a felcsútista törzsbázisra a színvonalat. Nekik a bulvárosított, egyujjas agyú propagandát szánják, ilyen kattintásvadász jelzőkkel felhabosítva, hogy „drámai“, „döbbenetes“, „elképesztő“, csak hogy „felrobbantsák az internetet“. Az ő alternatív valóságokban ez itt a lehető világok legjobbika, ahol szárnyal a jólét, nagy a létbiztonság, és már az is igen művelt, aki tudja, hogy Jókai mór írta az Egri csillagokat. (Mert a mór az nem egy név, nyilván, az egy rang, mint a Tiborc panaszában a bán . A Bánk. De ki a frász az a Gárdonyi? Egykori villalakó?)

reddit.com

A Hiba hiába

„Nem szabadna meglepődnöd azon, hogy bár a hónap közepén járunk, még nem nyerted vissza a motivációdat. Minden energiád arra megy el, hogy ne betegedj le. A szerdai bolygószembenállás szerint jól teszed, ha az egészséged megőrzése élvez prioritást. Ebben egyre jobb vagy a csütörtöki és a szombati szuper fényszögek és a vasárnapi tripla bolygóegyüttállás, ill. az újhold szerint.“

Én tényleg nem tudom, miért löki ezt elém bármilyen algoritmus is, ilyen szintű pirított ostobaságra tuti soha nem iratkoztam fel. Persze ettől a Tisza párt meg a DK is levelezik velem, a fészbukomon meg betoborozna valami Digitanális Polgári Kör. Bezzeg a brüsszel baszik felhívni, hogy nagyon szükség van arra a speciális képességemre, miszerint elképesztően sokmindenhez értek, dermesztően felületes szinten. Valójában csak a széttartó felületességben vagyok elmélyült, de abban éppen hogy csak nagyon.

Erre mondjuk tökéletes a motivációm, bár tényleg nem nyertem vissza, de így van ez, ha eleve el se vesztettem. Az viszont kétségtelenül fontos információ, hogy már a hónap közepén járunk, ezt tényleg nem tudtam, az én internetemen nincs naptár, múltkor is elolvastam egy cikket a holnapra várható kánikuláról. De kiderült, hogy az nem most holnap lesz, hanem majd 2021 júliusában.

Amúgy tényleg sok energiám megy el arra, hogy ne betegedjek le, naponta háromszor is pezsgőtablettát dobok poharakba, na jó ez túlzás, mindig ugyanabba az egy pohárba, mind a hármat. Elvégre egyszerűen kell élni, így egy darab poharat és egy darab bögrét használok, abból iszok mindent, még a rántott majonézt is.

A mai szuper fényszögek nem érdekelnek, most nem tudnám hová tenni őket (kicsit zsúfolt a lakás), de szombatiak jól jönnek majd, délelőtt át kell mennem anyámékhoz. Fényszög nélkül meg az nehéz, sötétben annyit látok csak, mint egy süket vakond, csak nekem nincs hozzá szaglásom se.

Viszont mégis csak jó érzés, hogy a szuper fényszögeknek  és a vasárnapi tripla bolygóegyüttállásnak is van véleménye arról, milyen sikeresen kerülöm el a betegséget, egy hét influenza után. Meg ugye az újhold.

p.s. És miközben mindezt ideírtam nagyon okosan, kaptam egy SMS-t a felcsútisták kocsmai menczertamástól, hogy „Hahó Harcos!“ Valaki vagy visszaél az identitásommal, vagy skizofrén vagyok, esetleg valaki teljesen más vagyok, aki csak álmodja az engem. Bár a legvalószínűbb, hogy egyszerűen hiba van a Mátrixban, láttam az erről szóló dokumentumfilmeket (a rajzoltat is). Márpedig az „Occam borotvája“ filozófiai elve szerint több, egyaránt működőképes magyarázat közül a legegyszerűbbet kell választani, vagyis feleslegesen ne bonyolítsuk a dolgokat. A Mátrix lesz az.

Makrotörténelem a mikróban

Ritkán nézek olyan történelmi filmeket, ahol a Nagy Und Világformáló Eseményeket mutogatják, mert a középiskolai törikönyvek megfilmesítése mélyen nem érdekel. Ami számomra érdekes mozgóképen, az mindig a mikrotörténelem, hogy milyen volt például az első világháború a lövészárok közkatonái felől nézve (pl. az 1917 -ben), de vezénylő tábornokokat, meg gigantikus tankcsatákat nem akarok látni, azokat unom.

Ehhez képest a Nürnberg igazi főszereplője pont a Harmadik Birodalom egyik emblematikus alakja, Göring (Russel Crowe), meg a pszichiáter (Rami Malek), akinek eleinte annyi a dolga, hogy a tárgyalásig Főnáci bácsi ne nagyon legyen öngyilkos, mint annyi más kollégája a vereség idején. Plusz van még egy amerikai főbíró, mégfőbb jogi tekintély, aki az addig precedens nélküli nürnbergi pert igyekszik összehozni. És akkor ezek így együtt meglepően őszinte beszélgetéseket folytatnak, na jó, barátok nem lesznek, de majdnem, ami legalább is távol áll az amerikai háborús filmek sematizmusától. 

Van még kis meghasonlás is, hogy akkor most mit bratyiznak itt ezzel a mocsadékkal, ennek megfelelően a cselekmény is olyan, hogy amint kicsit is empatikusak lennénk Hermann bácsival, rögtön lépnek egyet hátra, a háborús bűnös bevett képe felé. És közben a pszichiáter részéről ott a dilemma, hogy adjon-e ki terhelő adatokat a brit meg a jenki ügyésznek, mert az egyrészt-másrésztezés jegyében mégis csak egy tömeggyilkos a fazon, de az orvosi eskü meg titoktartás... (Amúgy kiadja, persze, aminek kábé az lehet a feloldása, hogy de ő is katona, és az elég határozott kérés az már parancs.)

Szóval a nagybetűs Történelmet itt sikerül egy kamaradrámába préselni, amit az alkotók nyilván „lélektaninak“ hívnának, de én nem, ez azért nem annyira mély. A Nürnberg igazából egy lektűr az igazi drámaisághoz képest, de az önmagában nem alantasabb, csak fogyaszthatóbb. (A főtt kukorica se feltétlen jobb, mint a popcorn, bár az, de nincs kész három perc alatt a mikróban.)

Nincs például mélysége annak, mikor az amerikai főjogász találkozik XII. Piusz pápával, a jelenet csak felmondja a leckét, miszerint a szoknyás agglegény még Eugenio Pacelli bíborosként, és nem mellesleg berlini pápai nunciusként mennyire bírta Hitlert meg a kiépülő rezsimjét. Ja, ezt tudjuk, egyszer régen egy egész könyvet elolvastam a témáról, de a film nemhogy ahhoz, egy rövidke újságcikkhez sem tesz hozzá semmit.

Pedig tehetne, elvégre ez mégis csak egy fikció, és a fene tudja, ezek a beszélgetések ténylegesen hogyan is zajlottak le, már amelyik egyáltalán. De az egésznek azért van annyi dramaturgiai dinamikája, hogy a közel két és fél óra ne legyen unalmas, részemről jól elvoltam vele. Megvan a maga, hitelesnek ható atmoszférája, a dialógusok jók, a színészek meg vegyesen teljesítenek.

Rami Malek például az Oscar-díjával együtt sem túl jó, persze Freddie Mercury minden gesztusát remekül koppintotta le, meg is kapta érte a szobrot,  de pszichiáternek annyira hiteles, hogy semennyire. Ráadásul szürke figura egy szürke háttér előtt, pedig igyekszik árnyalni a karakterét, ám a szürke árnyalatai (mind az ötven) egy másik filmre tartoznak, de az is szar.

Russel Crowe ellenben megdöbbentően jól hozza Hermann Göring Reichsmarschall egyszerre behízelgő és tenyérbemászó karakterét, pedig ő is sokkal híresebb színész, mint amennyire jelentős. Gondolom jót tesz neki az örgedés, erre szokták mondani, hogy „beérik“ (esélyes, hogy majd Malek is be fog), így aztán általa nem egyszerűen egy rohadék náci pszichopata Göring, hanem egyúttal ember is. Miközben pont a filmes világban általános, hogy az efféle mozikban a nácik csak sátáni félszerzetek lehetnek, megannyi kicsi Hitler, de annak is a végstádiumú, őrjöngős korszakából. (Mellékszál, de azért néha sikerült elkapni neki is az emberi oldalát, de szigorúan csak ha a fiatalkoráról volt szó. Mint mondjuk a Hitler - a gonosz születése című tévéfilmben, ahol a mindig elképesztő Robert Carlyle lényegül át sebzett ifjúból sebző szörnyeteggé, és értjük, hogyan történik mindez.)

Itt Göring egy kivételesen intelligens, szellemes rohadék, nem pusztán az a dagadt, hedonista, önimádió baromállat, akinek jellemzően ábrázolják. Ravasz mint a róka (alkatát tekintve: mint több róka), aki épp nárcizmusa okán hisz benne, hogy megúszhatja, mert mindenkinél okosabb, így a Führerével ellentétben csak akkor lesz öngyilkos, mikor már tényleg kimondták rá a halálos ítéletet. Elvégre egy akkora formátumot, mint ő, nem lehet csak úgy felakasztani, akár egy sehonnai parasztot, neki minimum kivégzőosztag jár, díszsortűzzel. De ha ez nem megy, akad egy becsempészett ciánkapszula...

Összességében ez a film egy rendes iparosmunka, teljesen nézhető. Csak ezt a Malek arcot kellett volna hazaküldeni a casting első körében, hogy nézegesse még kicsit Oszkárt, ihletet ugyan nem ad, de megnyugvást biztos.

Úgynevezett hírek und globális rövidítések, valamint tizenkettő

Címek a mából, amik miért? Avagy kimaradok a világból, pedig értem mit jelent az, hogy FOMO, csak kurvára nem érdekel:

„Mindenki rákattant most a Netflix új krimisorozatára...“ - Én nem!

„Ettől a hírtől felrobbant az internet!“ - Nálam még működik, szóval a „hír“ nekem nem az.

„Váratlanul elmaradt Bochkor Gáborék reggeli műsora“ - Volt nekik? És kik a „Gáborék“? Mert a Bocskor nevű médiageci még megvan, de egymagában nem lehet többes szám, bármekkora is az egója.

„Végleg bezárt Budapest ikonikus étterme“ - És? Kaposvári vagyok...

„Rejtélyes farkas tűnt fel a csernobili veszélyzónában“ - Lásd az előző pontot.

„A Hubble űrteleszkóp az utolsókat rúgja, és megállíthatatlanul közelít a Föld felé“ - Na, ez végre hír, a fene se tudta, hogy egy űrteleszkópnak van lába egyáltalán. Plusz hallottam már Edwin Hubble néhai amerikai csillagász nevét, aki felfedezte, hogy a Tejút egy részének látszó dolgok igazából másik galaxisok.

Amúgy ha valaki egy kő alatt élt eddig (ami hozzám képest azért bonyolult ügy), akkor a FOMO az Fear Of Missing Out, avagy a félelem attól, hogy kimaradunk valamiből. Ez  egy igazi FWP (First World Problem) BTW, a semmirekellők felesleges szorongása, mikor amiatt idegesítik magukat, hogy valami érdektelen hír/történés/arc miatt felhorgad bennük a kérdés, hogy WTF??? (Úgy tűnik a legtöbb ilyen hárombetűsbe kell duplavé, ez biztos valami kötelező elvárás a globalista háttérhatalomtól. Mint ahogy az is, hogy a négybetűsekbe meg lehetőleg legyen F, a kedvencem még mindig az, amit már emlegettem: láttam egy bolt feliratát egyszer a Regent Streeten, miszerint F.C.U.K, amitől rossz voltam, aki rosszra gondol, pedig csak French Connection UK, ami egy divatbutik-márka, vagy mi...)

p.s. De van amiből mások is kimaradtak, egy zorigós névtelen nertárs például a matekórákból még az általánosban, mert most (reggel háromnegyed nyolckor), még a címlapon virít a cikk, ami úgy kezdődik hogy: „Hetvenkilenc éve, 1946. január 14-én született Nagy Feró“ Most vagy az van, hogy 2025 van, csak mind rosszul tudjuk, vagy a hetvenkilenc az új nyolcvan. De mindkét esetben hülyeséget írtam az előző posztban, így mindjárt kiigazítom a szemléletemet. A posztot nem, az már az én szégyenem marad.

p.p.s. A másik, aki szintén kimaradt valamiből, az Don Pintér de Sándor, oktatás-egészségügyi belügyminiszter, aki a kémiaórákat kerülhette el. Mert a minap bejelentette, úgy is mint személyében Operatív Törzs, hogy a főutakat jól jégmentesítették kalcium-klorid oldattal, amihez hozzátette még, hogy "Céa-cétizenkettővel"! Ez lenne a CaCl2. Azaz hogy két klóratom kapcsolódik egy kalciumhoz, de ez miniszter-tábornok admirális generálisnak nyilván úgy írta le valaki, hogy CaCl2, és bár nem kell értenie hozzá, de akkor ne akarjon szakszerűsködni, mert kiröhögik. 

Hogyan ne öregedj meg semmiképp

Ma pont nyolcvan éves Nagy Ferenc popipari politikai szomorú bohóc, akit egy ideje már nem vagyok hajlandó Ferónak hívni. Ő nyilván nem gondolja magát szomorúnak, ahoz gondolnia kellene egyáltalán valamit, de mint a hamar klasszikussá vált nyilatkozatában kijelenntette, neki tetszik, hogy e lángoktól ölelt geopolitikai realitásban a Dagadt a pártvezér és kancellár, elvégre így neki már nem kell gondolkodni. Gondolkodik helyette a felcsúti, Frenec nertárs a maga részéről immár csak büszke seggnyaló.

Pedig saját legendáriuma szerint lázadónak indult, és a nyolcvanas évek Beatricéje tényleg elég karcos volt, magam tizenhat évesen kifejezetten bírtam a rendszerváltás egyik jeleként végre megjelent dupla albumukat. Akkor, azóta már túl butának érzem, de nem is vagyok tizenhat! (Az úgynevezett Ős-Bikiniről szó se essék, az szar volt, bármekkora is utólag a legendája...)

Viszont Nagy már kilencvenes évek elején Csurka Pista bácsival menetelt  a szélsőjobbon (e tekintetben azóta nem változott, csak most a felcsútisták a szélsőjobb), Pista bá persze nem volt antiszemita, csak egy részeges zsidózós, de gyakran egy zsidó zöldségesnél vásárolt, ezért nem volt aniti-szemninitikus. (Mondjuk az már akkor is sokaknak feltűnt, hogy de akkor ezt miért is tartja számon? Én sem tudom, hogy Zoli, a sarki zöldséges agnosztikus buddhista, vagy vadakat terelő juhász-e inkább?) Mindegy, Csurka valaha jó író volt, egy rohadék amúgy, de írni tudott, aztán belehülyült a módszerváltásba, pont mint Ferenc testvér, aki azóta is szigorúan monoton szellemi leépülésben utazik, így már konkrétan a semmiben van. Semmibe is veszik elég sokan, kulturálisan, de hát így jár, aki nem tud méltósággal megöregedni, hanem addig teker, míg el nem éri a Szánalmas Vén Hülye dicstelen státuszát.

Abban nem vagyok biztos, hogy a néhai munkásságáért megérdemelte-e a Kossuth-díjat, lehet hogy tényleg, de az elmúlt több mint harminc évétől azért nehéz eltekinteni, hisz a sárga földig devalválta egykor volt nimbuszát. No meg a Kossuth-díjat a mindenkori kormány már régóta szereti (vélt vagy valós) politikai szekértáborhoz tartozás mentén osztogatni, és Ferenc nertársnál még Lovasi András is jobban megérdemelte (aha, elfogult vagyok), persze ezzel párhuzamosan Ákos Modoros Dalszerző Úr meg egyáltalán nem.

Szóval az egykori Nagy Feró még egy legalább részben azonosulható arc volt, a mostani Ferenc Tata viszont más sajnálatra sem méltó, sajnálom.

Úgyhogy ez nem Beatrice, avagy Bítrájsz, hanem valami nekem jobb:

Chuck élete

Ez a film fura, szóval alapvetően tetszett. Még akkor is, ha egy Stephen King talán kisregényből készült, márpedig King egy olyan szerző, akinek van néhány zseniális könyve, egy rakás közepes tucatcucc, meg egypár szemétrevaló, dagályos-misztikus vacak.

Ez itt azonban az író nem-horror cuccai közül való, itt simán csak a világvége támad, de minden fronton. Földrengések, árvizek (Kalifornia lassan belecsúszik az óceánba), behaló infrastruktúra, de annyira, hogy hónap óta internet sincs, amitől mindenki végleg maga alá zuhan.

Valahogy így kezdődik a film első fejezete, ami egyből a harmadik, mert ez is visszafelé meséli el Charles Krantz (Tom Hiddleston) történetét. Aki ugye a címben jelzett Chuck, és a világvége közepén minden vele van tele. Marha nagy óriásplakátot lát az egyik főszereplő, a globális lerohadás okait firtató középiskolai tanár, Marty (Chiwetel Ejiofor, akinek még mindig nem tudom, hogy kellene ejteni a nevét, de hát így van ez a bennszülött londoni angolokkal), és a plakátra az van írva: „Köszönjük, Chuck! 39 remek év” - amivel azt akarja mondani valaki, hogy az amúgy könyvelőként dolgozó pasas közel négy évtized után nyugdíjba megy. Miközben a képen látható arc talán még negyven sincs. Rejtély, igen nagy rejtély. Ráadásul a „köszi Chuck“ visszaköszön rádióreklámokban, repülő írja az égre a szöveget, a neten meg csak azért nem jön szembe, mert az ugye nincs. 

(Aminek meg nagyjából az a megfejtése, hogy ez az első harmadik rész Mr. Krantz fejében történik lenni, aki épp 39 éves és haldoklik, szóval nem csoda, hogy szétesik a benne lévő világ, mert ő maga esik szét.) De ettől még a szereplők mintha önálló entitások lennének, akik tényleg rácsodálkoznak, hogy miért Chuck-ot reklámozzák mindenhol, és nem mondjuk autókat... Ami vagy felettébb misztikus, vagy simán csak groteszk, de a sztori tesz róla, hogy ezt ne tudjuk eldönteni, mert minek is. (És nem mellesleg, ha a címszereplő ennyire távozóban, akkor érthető, hogy az ő belvilágában nincs internet, ellenben analóg módon mindenhol a pofázmánya jön szembe. Mert az mégis csak kézzelfoghatóbb, a fantáziában is - bár ez elég hülyén hangzik.)

És ebben a világban az emberek, érthető módon,  főleg öngyilkossággal próbálják megoldani a dolgot, Marty volt felesége (Karen Gillan) például egy kórházban ápolónő, és a kollégáival csak úgy hívják magukat, hogy az Öngyilkos Osztag, mert klasszikus betegek már nincsenek is, csak öngyilkosok, akiket vagy meg lehet még menteni, vagy már mindegy. És ez a bevezető jellegű világvége még csak nem is tragikus, inkább szomorkás, érzelmes, és beletörődés-alakú, valahogy úgy, mint Lars von Trier egyik általam igen kedvelt filmjében, a Melankóliában.

Aztán akkor a második fejezet - ami ugye három esetén ez esetben tényleg a második - meg az első elmeséli, hogy mégis kicsoda Chuck, és hogyan lett az a számokba fojtott művészlélek, aki így könyvelő.

A második felvonásban egyébként egy utcazenész csaj a központ (a címe is az, hogy „Utcazenészek minörökké“), aki meglepő módon csak dobol, nem meglepő módon az utcán. Chuck meg arra jár, és magát is meglepve táncolni kezd. Tényleg nem érti, de mi már tudjuk, hogy agydaganata van, amibe egy szimbolikus kilenc hónap múlva belepusztul, avagy épp a halála megszületésének vagyunk tanúi.

A harmadik etapban, avagy az első részben („Sokaságok vannak bennem“) meg már gyerek, aki épp elveszíti szüleit egy balesetben, így a nagyszülők nevelik. Ám nagyfater (Luke Skywalker, akarom mondani Mark Hamill) alkoholista lesz, a nagymuter meg szintén meghal, de előtte még megszeretteti az unokájával a táncot (csak hogy értsük a középső részt), aki viszont nagypapi hatására mégiscsak könyvelő lesz. De közben azért azt is megtanulja egy idealista tanárnőjétől, hogy a megélt élményekből mindenki fejében egy külön univerzum épül. (Csak hogy értsük az elsőként prezentált harmadik részt.)

Műfajilag amúgy a fene tudja mi a Chuck élete, gondolom azért, mert nem műfaji film. Kicsit misztikus, de elég utópisztikus  mondjuk hogy dramedy. Egy nagy puzzle, ami sok mindennapi ember történetén keresztül mesél el valamit arról, hogy meg kell élni minden napot, meg hogy legyünk tisztában a saját értékeinkkel. Igen, ez így leírva ennyire közhelyes, miközben a film (és gondolom az eredeti szöveg) egyáltalán nem szájbarágós, csak ez így olyan, mint elmesélni egy szimfónia hangszerelését, miközben zokniban fürdünk. Avagy esélytelen, mint impresszionista stílusban megfesteni a másodfokú egyenlet megoldóképletét.

Szerencsére a filmben elég sok a narráció, ami itt egyáltalán nem lóg le a képről, ezt ennyire egyben talán csak Wes Andersonnál láttam. (Ja tényleg, a Chuck életét akár ő is rendezhette volna, bár Mike Flanagan követte el.)

A céldátum súlytalansága

Az olvasom a kormányhitű médiában, hogy: „Vége a találgatásoknak! Megvan a választás pontos időpontja“. Mintha lett volna találgatás egyáltalán. Elvégre a Dagadt már réges-rég belengette ezt az időpontot, azaz részéről eldöntötte, Súlytalan Tamás bátyja kunyhója meg csak papíron államfő, valójában egy közepesen jelentéktelen beosztottja a pártvezér és kancellárnak.

Úgyhogy találgatott a fene, így legfeljebb a fenének lehet vége, csak arról meg nem tudom, hogy mit is jelent? Minden esetre a Zorigó részéről meg is fejtette a nagy kérdést, szerintük ugyanis a választás a békéről fog szólni. Fene tudja, szólhatna akkor már a háborúról is, ha már azzal rémisztget a komplett kormányzati propagandisztikus közpénzszivattyú. Hiszen ennyi erővel mondhatnák azt is, hogy a választás vagy a jólétről szül, vagy arról, hogy rosszabbul élünk-e majd négy év múlva? A kettő valójában ugyanaz a kérdés, más megfogalmazásban, csak épp (kedvenc legjobban utált kifejezésemmel élve) a narratíva keretezése más.

Persze lehet, hogy nem is a békéről fog szólni az egész forrosodó hideg polgárháború (óvilági kifejezéssel: választás), mert most még semmi a szimbolikus egymás torkának esés ahhoz képest, ami ránk vár. Így lesz a békéből háború, de ugye már Hruscsov elvtárs is megmondta anno, hogy háború ugyan nem lesz, de lesz itt olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad.

Szerintem például ez az egész béke csak elírás, békát akartak írva mondani, ám közbeszólt az automatikus javítás funkció. Ugyanis a választás tényleg arról a békáról fog szólni, aminek momentán a segge alatt vagyunk, és nyilván maradunk is még egy darabig, a kérdés csupán a mennyire és a meddig. Meg hogy mi lesz akkor, ha kiderül, maga a béka is egy kút mélyéről brekeg fel, ahonnan nem tud kimászni, mert odafentre születni kell...

reddit.com

A Békedíj-várományos nemzetközi

Trampli Donáldnak nincs szüksége a nemzetközi jogra, az olyan liberális huncutság lehet, mint a globalizáció, a napenergia meg a mutatós óra, amit sosem értett. A jogot sem, jobbára úgy cseszte el a faterja vagyonának egy jelentős szeletét, hogy azt sem tudta, nem is érdekelte, milyen jogszabályokat kellene betartania. Otthon. A nemzetközi meg neki annyi, hogy Floridából elmegy mondjuk Wisconsinba, ami repülővel is annyira messze van sokáig, hogy az már biztos külföld. Például teljesen más csapatoknak szurkolnak arrafelé, és ez nemcsak érthetetlen, de már-már elfogadhatatlan is.

És akkor vannak helyek, ahol franciául beszélnek, meg kolumbiaiul, csehszlovákul meg svájciul, ráadásul történelmileg, miközben a Történelem köztudottan 1776-ban, a Függetlenségi Nyilatkozással kezdődött, a többi csak ilyen európai meg kínai kamu, amit a zsidók terjesztettek el, oltásokkal.

Meg van ahol még mindig király van, ami szintén felháborító, hisz ő is csak elnök, de akkor hogy jön ahhoz holmi dán vagy norvég, hogy királykodjon a vacak kis országában. Hülye nyelveken persze.

Még szerencse, hogy az elnök nem beszél semmilyen nyelvet (na jó, erősen korlátozottan az angolt), de legalább soha nem olvasott egyetlen könyvet sem, így semmi sem zavarhatja meg a tisztán amerikai tisztánlátását. Meg az erkölcsi érzékét, az övé sajátját, ami az egyetlen mércéje és indoka a nemzetközi bombázásoknak, ahhoz tényleg nem kell jogalap, elég ha már viagrával sincs reggeli merevedése, ezért lövetnie kell ahhoz, hogy elég fickósnak érezze magát.

De akkor aztán egy ütvefúró érzékenységével és sebészi pontosságával oda csap ahova köll. Neki.

Így tudott békét teremteni minimum kilenc olyan háborúban, amiből hét ki se tört, kettő meg még tart, meg is érdemelte a Nemzetközi Fodbal-Világizé Béke-világdíját, ami jobb mint a hasonló Nobel, elvégre ilyenje még csak neki van. És kellett ehhez nemzetközi jog? Meg hát!

Az űr furcsa szakszerűsége

Azt írja az internet, hogy „Kiderült, mikor evakuálják a Nemzetközi Űrállomás legénységének négy tagját“. Te jó ég, mit csinálnak ezekkel? Megölik, kiherélik, vagy megtermékenyítik? Az evakuáció az melyik? Mindegyik elég rosszul hangzik az űrben, nem lehetne előbb hazahozni őket? Normál gravitáción határozottan más az élet, ott az emberek már hozzászoktak a nehézségekhez, minimum 1G erejéig, meg eleve jobbak a túlélési esélyek.

Mondjuk sosem értettem minek egy nemzetközi űrállomás, annak gondolom folyton a nemzetközi vizek felett kell lebegve keringenie, hiszen ami konkrét országok felett az űr, az annak a légtere, oda mindenki tehetne saját űrállomást, a többit meg lelőnék, ilyen nagy rakétákkal.

Persze én azt sem értem, miért repkednek az emberek repülőkkel, gondolom nem véletlenül nincs szárnyunk, így a levegő a madaraké, az ember meg csak beléjük repül a hajtóművel, ami ledarálja a madarakat. Szóval ezért is jobb mindenkinek a földön (szerintem hajózni sem muszáj, bármit is mondtak leírva a rómaiak), ezért kellene hazahozni az űrhajósokat (nekik sem muszáj űrhajózniuk), aztán hátha idelent már nem is akarják evakuálni őket.

Kérdés az is, hogy hova érkeznek majd, ha egyáltalán? Én a Keletibe szoktam régebben, de azt is írta az internet, hogy az meg le lesz zárva, de ettől még lehet majd kapni azt a marha jó sajtos rolót az aluljáróban, csak az nem sokat segít az űrhajósoknak, pláne ha evakuálják őket.

Amúgy meg minek ilyen érthetetlen idegen szavakat használni folyton, én sem szoktam terminus technicusokkal dobálózni, a verbális kommunikációm anélkül is adekvát a legtöbb szituációban, és felettébb kongruens az intellektusommal...

Ja igen, tíz éve halt meg David Bowie.

És négy napja.

Üres

Jók az olyan közösségi médiás posztok, hogy dejó a hó, mert minden hideg, fehér, és hosszú távon persze halott, ilyenkor meg az ember a befelé figyel, van-e ott a lélek-e, és egyes spirituális iskolák szerint nincs, csak az üresség van, de annak meg mi köze a hóhoz? A hó határozottan nem üres, léptem én már olyan hóba, ami nagy kupac kutyaszart takart, az pedig nagyon nem lélek, de nem is az üresség, csak anyag, de annak is szar.

Az a szörnyű gyanúm, hogy az időjárásnak nincs köze a lélekhez, csak épp van aki kémiai stimulánsokat keres, és mondjuk füvet szív, van aki meg bámul ki a hóra, hátha meglát ott valamit, amit a gyertyalángba bámulva nem látott magára ugrani, és bár tagadom, hogy hinnék a lélek nemlétében, de az ürességet határozottan érzem, ha már húsz perce pörgetem a fészbukot, nem is teszem túl gyakran.

Aki igazán üres, az fehér zajban utazik, régebben ez volt a tévében a hangyák háborúja, avagy az adásszünet, ma meg ez bármilyen médiatartalom lehet, de a közösséginek nevezett önperformansz főleg. Oké, meditációnak elég gyér, kivéve persze ha meditációnak azt tekintjük, mikor önmagában elvagyunk azzal, hogy egyáltalán vagyunk, na ezt elég pontosan nyújtja a furcsa mód „hírfolyamnak“ nevezett érdektelenségek sorozata.

Mások szerint a meditáció az koncentráció, de az meg fárasztó, és ki tud koncentrálni bármire, ha folyton azon jár az esze, hogy neki épp koncentrálnia kellene? (Ez maga az alvás-paradoxon, mikor azért nem tudunk aludni, mert azon idegesítjük magunkat, hogy most aztán már tényleg aludnunk kellene, de ilyen stresszben ki képes rá egyáltalán. Ebben mondjuk én jó vagyok, általában túl jó.)

Úgyhogy korunk meditációja mégis csak a bambulás, az alapvetően lelketlen fajta persze. Attól még aludni is nyugodtan lehet. Úgyhogy részemről kipróbálok valami balett-zenét, mert az utolsó eset, mikor kis híján elaludtam színházban, az naná, hogy egy balett volt. Elvégre a rendes drámák érdekelnek, az opera túl hangos, az operett irtózatosan felidegesít, színházban fészbukozni meg bunkóság. Hó viszont ritkán esik odabent.

Meditatív, igen meditatív.

(Kazimir Malevics: Fehér alapon fehér négyzet, 1918)

okosmozi.hu/festmenyek

Semmi új, csak a sokadik ismétlés

Volt tegnap ez a felcsútista paprikajancsi-fesztivál, tényleg nem értem, hogy a szektavezér és hűbéresei miért gondolják úgy, hogy egy MLM-es edénybemutatóba oltott hitgyülis extázisba esés az adekvát politikai termék jelen helyzetben. Gondolom ez fejezi ki a legjobban a keresztény-konzervatív-polgári értékrendet, valamint a diktátorok iránti rajongást, így együtt.

Hát istenem, a komcsik a május elsejei felvonulást szerették, meg időnként a katonai díszszemléket, ezek a nacionál-populista hatalomtechnikusok meg azt, ahogy a pocakos nagyfater tolja a stadionrockot, rosszul szabott öltönyben, de legalább kretén előzenekarokkal.

Ez van, mikor nincs már mondanivalója az ország állapotáról (kivéve, hogy majd minden jó lesz egyszer majd minden... egyszer majd), a globálvilágpolitikai megfejtései meg engem speciel rohadtul nem érdekelnek, úgyhogy nyilván nem voltam önmagamnak akkora ellensége, hogy ezt így nézzem vagy kövessem, vagy bármi. A Dagadt egyszerűen nem tud már mondani semmit, amit a választók egy jelentős része ne pöckölne unottan félre. (És az még a jobbik eset, a rosszabbik az undorral félrepöckölés. Én ezt gyakorlom.)

A múltkor valami műsorban egy újságíró kardoskodott amellett, hogy a politika lényege az emberek szolgálata. Ja, Arisztotelész valóban ilyeneket írt, de szerintem az elég régen volt már. Sőt, Max Weber a szociológiai egyik alapítója már úgy száz éve ott tartott, hogy a politika nem más, mint a hatalomért folytatott harc. És ha az, márpedig mi a vihar lenne, akkor ez köll a népnek, a karizmának csápolás, ha már ekkora médiafertőzöttségben létezünk.

Ettől függetlenül nem értem, ki a frászt érdekel egy szombat délután a „percről-percre közvetítés“, amit hírportálok művelnek. Nem boxgála ez (mondjuk az se érdekelne, fél percre sem), hogy „És most lép színpadra a Nógrád Kettes választókerület jelöltje, rögtön erős tiszaadózással indít, majd bevisz egy sorkatonázást...“

A lényeg meglett a végén, pár mondatban összefoglalható, hisz a semmitmondás lényege éppen ez. Megtudhattuk, hogy a Felcsútok Géniusza kiadta a feladatot: a kampány a háborúról, a migrációról és a genderveszedelemről kell szóljon! A genderveszedelemről baszki, hát lehet ennél fontosabb kérdés szerte a hazában? Ja, a migráció, annyian akarnak ide bevándorolni, hogy durva hosszú sorok állnak a határon, csupa holland meg belga ám, akik a brüsszeli birodalmi diktatúra elől menekülnek! Legalább is így képzelem. Meg van egy háború, ami nálunk nincs, de évek óta van háborús veszélyhelyzet, és négy éve is centire pont ezekkel kampányoltak. Szánalmasak, na.

És tudja fene, de nekem valami véletlen aljasság und rosszindulat miatt ez a klip jutott eszembe. (A fazon még mindig csak AI-figura, én meg még mindig nem tudom, ki vagy kik állnak a projekt mögött, de a zene igazinak hat, nekem meg bejön, persze én nem mindig ugrok félre egy kis trash-élmény elől, ez esetben a szó szoros értelmében.):

A telemágneses Tugedör együttes

Az Együtt (Together, 2025) a leírás alapján egy középsúlyos testhorrornak nézett ki, de inkább egy kapcsolati kamaradráma (majdnem karma-drámát írtam, de tudja fene, jó lehet az is), amiben egy pár, akik már évek óta, szó szerint úgy beleragadnak egymásba, hogy fizikailag is. Mert a szerelem bár nem örök, de ettől lehet még holtukiglan, mikor annyira a másik fele az egyiknek a másik, hogy egy test lesznek, de ki tudja hány lélek?

Az van, hogy a negyven körüli még nem házaspár (Alison Brie és David Franco - akik amúgy igazából házaspár) vidékre költözik, mert a nő tanár, és ott kap állást a nagyváros után, a csávó meg zenész, de az mindegy is, a ház az erdő szélénben így is jól lehet zenét szerezni.

A kapcsolatuk kifakult, megfáradt, és bár szeretik egymást a maguk módján, de egyre inkább megszokás-alapon, a fickó meg amúgy traumatizált a szülei miatt.

De akkor beesnek egy lyukba, ami egy barlangba esik bele, izé... oda vezet, elvégre a szerelem sötét verem, de ez esetben különösen, és akkor elkezdenek szó szerint összenőni. Nem rögtön persze, előbb csak a csávó nem képes fizikailag eltávolodni a csajtól, de mikor az iskola vécéjében dugnak (mert oda is követi), alig tudnak szétválni.

És innentől tényleg van egy kis testhorror, de csak olyan lájtos, hogy David Cronenberg (a műfaj atyamestere) bealudna rajta, minden esetre az épp a kezüknél összenőtt páros életében hirtelen fontos lesz egy elektromos fűrész.

Hogy mire fel ez az összenövéses móka, azt nem ragozza túl a film, van benne valami egykori szekta, meg a Nagy Összeolvadás elmélete, ha már mindenkinek van egy másik fele a világban, az se baj, ha nem ellenkező nemű. Jó, hát az összeolvadás nem sikerül mindenkinek, akik pechesek (nem eléggé hívők, mocskos bolsevik liberálisok, vagy ateista buszsofőrök) azokból valami amorf szörny lesz, a kevesekből meg az isteni lényeg. Mondjuk a főszereplő párosból is azt egyik, csak előtte még kell a melodráma, görög sorstragédiába oltott öngyilkossági gondolatok, meg a kapcsolati erőszak egy sajátos fajtája, mikor mag a a kapcsolat erőszakolja rá magát a felekre. Elvégre valahol erről szól ez az egész.

Tanulság szerintem nincs, egész biztos vagyok benne, hogy az embernek csak akkor van egy másik fele valahol a világban, ha azt ő is szeretné, ilyen értelemben ez a kamaradarab sem lehet egy karma-dráma, a karma itt legfeljebb a bokrok alatt lapulhat, mint aki a hogyant intézi a sztoriban, de nem a mit.

Jó, hát ha ez nem is tanulság, de legalább egy következtetés. Az érthetőség kedvéért persze érdemes megnézni a filmet, elég jó, mondjuk egy ilyen szombat délutánra.

Kattintáskultúra

Vannak olyan kulturális izék, amikre csak akkor figyel fel a nagyközönség, ha van valami nagybetűs cím valami hírportál címlapján. Mikor Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kapott, elkapkodták a könyvesboltokból Kertész Ákos könyveit is. Gondolom mostanában meg jól fogy Krasznahorkai. És akkor látok egy cikket, hogy "Tarr Bélát akarok nézni. Hol kezdjem?"

Hát Tarr Bélát is lehet nézni, de nem igazából persze, mert már halott, de a filmjeit legalább is. Mondjuk láttam egyszer valamikor valami interjút, amit már azután adott, hogy abbafejezte a filmezést, és az is elég nyomasztó volt. Mint a filmjei.

Talán A londoni férfi jó lehet elsőre, az egy Georges Simeon regényből készült film noir, ami egy kikötői pályaudvaron játszódó egzisztenciális dráma, bűntörténet és allegória, szóval attól függ, milyen hangulatában találja el az embert, mert vagy elmegy a kedve az élettől is tőle, vagy beszippantja, ez eleve igazából kiszámíthatatlan, dehát ez művészet.

Viszont igazán bizarr, mikor egy-egy cikkben úgy méltatják Tarr filmjeit, hogy a kétezres évek elejére már nem csak a "vájtszemű" közönség kedvelte. Szerintem ugyanis egy kivájt szemű bárki nem néz filmet, nincs neki mivel, bár kétségtelen, hogy valami horrort azért lehetne forgatni róluk.

Szóval az van, hogy egy kortárs művész nagyra értékeléséhez nagyjából két dolog kell:

1.) Valami nagy-nagy díjat kéne kapni...

2.) Meg kell halni.

Az első a jobb opció,  a a második viszont az elkerülhetetlen, a nagy költők is gyakran fiatalon halnak, ettől lesznek nagyok, meg ugye a tragédia súlya.

Na, ezekhez képest jóval kevesebbet ér, ha valaki csak simán Thaiföldön nyaral vagy remegő hangon felszólal a digitálisháború-ellenes polgári autodafén, hogy de mennyire be van ő fosva a háborútól, ami világ lesz.

Az ilyesfajta olcsó megoldásokat csak az egészen vájatlan szeműek szokták értékelni...

Az az enyém, amit megkívánok!

A Fehér Házban most már pont úgy beszélnek, mint a Kremlben, a sárgafejű pszichopata nyilván elirigyelte Diktátorov elvtárstól egyrészt az, hogy beföldön nincs visszapofázás, mert ellenség lesz fél perc alatt bárkiből, másrészt meg hogy birodalmi álmok mentén háborúzni kedves szabadidős elfoglaltság, és jót tesz az egónak. Venezuálánál még érvelgettek azzal, hogy de ugye az egy diktatúra (majdnem az, tényleg), meg hogy a drog (de akkor mi van Mexikóval?), de ettől még szartak a nemzetközi jogra, ami szerintük csak üres formaság. Hiszen Amerikai az ők, földrajzilag is, tehát Kanada, meg a komplett közép- és délamerikai régió örüljön, hogy az egykori gyarmatok eddig nem gyarmatosították őket. De mostantól más világ van.

Annyira más, hogy máris megkívánták Grönlandot, ami ugye Dánia, egy másik NATO-tagország félautonóm területe, és mivel a kretén jenki vezetés kész lenne katonailag is belevetni magát a kalandba, az így már egy másik szint lenne. Pedig ebben a pillanatban késznek látszik rá, Trampli magáévá tette a Putyin-doktrinát, hogy az erősebb kutya baszik (ezzel persze már Sztálin is így volt, vö. „És hány hadosztálya van a Vatikánnak?“), neki meg most nagyon feláll. Részben mert nagyon erősnek érzi magát.

Úgyhogy valami hivatalos szoponca már tényleg a putyini szinten tart a venezuálokkal kapcsolatban: „Mi szabjuk meg a feltételeket. Teljes embargót vezettünk be az olajukra és a kereskedelmükre. Ahhoz, hogy kereskedni tudjanak, a mi engedélyünkre van szükségük. Ahhoz, hogy működtetni tudják a gazdaságukat, szintén a mi engedélyünkre van szükségük. Így az Egyesült Államok van irányító pozícióban. Az Egyesült Államok vezeti az országot” (via 444.hu)

Ez duma egy az egyben mehetne Moszkvában is, csak Ukrajnára kell érteni (felkészül: Moldova), az Egyesült Állatok helyébe meg oda kell képzelni a jövőbeli Neo-Szovjetuniót.

(Mellékszál: Mit szól ehhez a szuverenitás bajnoka, az „el a kezekkel tőlünk“ prófétája, a Felcsútok Géniusza? Semmit, mert a Donáld meg Vologya is nagyobb nála, úgyhogy arrafelé nyal, csap épp nem tudja, per pillanat merre van az arra?)

Szóval Amerikai az amerikaiaké, Grönland pedig Amerika és kész. (Csak szólok, a Trampli család német származású, tehát akkor mi még Amerika?)

Ez szerintem jogos. Én is kinéztem magamnak egy szép házat egy közeli, kertvárosias övezetben, és mivel ugyanabban a városban van min én, jogom van hozzá. Mondhatni elemi érdekem, hogy egy szép házam legyen. Az egyetlen dolog, amiért nem rohanom le, hogy egyelőre(!) nincs hadseregem, sőt, néhai kutyám sem harapott meg senkit (talán egy-két másik kutyát, de mikor ama ház felé sétáltunk, mindig haverkodott az ottani németjuhásszal...), pedig egy kertes ház szép bevételt termelne nekem. Elvégre a fene se akarna ott lakni, nyírni a füvet, meg kifűteni azt a bazi nagy hodályt, de kiadnám, és a pénzből vennék végre egy lakókocsit, mert igazából szeretek minél kisebb helyen lakni.

A jenkikkel is valami hasonló lehet, úgy általában, szerintem az amerikaiak nagy részének épp elég nagy a saját országuk, és kétlem hogy tömegek vágynának Grönlandra vagy Kolumbiába. De ha a térképen csillagos-sávosra lehetne satírozni, az nyilván azért sokaknak tetszene. Hát, egy öldöklés meg vele jár...

instagram

Európa egy része újra csendes, elzúgtak dzsingölbellszei...

Ma van vízkereszt vagy amit akarok, de ha ez ténybeli faktum, akkor inkább nem akarok keresztvizet, egy jó  kávét kérnék kis tejjel, édesítővel.

Állítólag ilyenkor kellene leszedni a karácsonyfát, gondolom azért mert most van az ortodox karácsony. Mi meg nem vagyunk ortodoxok. Persze lehet, hogy az egész pusztán a gyakorlati praktikum oltára miatt van, azaz hogy az unortodoxok leszedik a karácsonyfát (ledíszítik, szerintem így kellene mondani, ha már van feldíszítés is), és továbbpasszolják azoknak a szerencsétleneknek, akiknek csak most kezdődik az egész ünnepi kiborulás, csak mert nem elég, hogy keresztények, de még keleti stílusban is. 

Én persze nem díszítek le, immár évek óta nem, elvégre nincs ortodox szomszédom, bár egyikük gyanús, mert úgy néz ki a csaj, mint egy ortodoxul liberális közgazdász, de saját bevallása szerint simán csak neokonzervatív, és nem közgazdász, hanem víz- és pékszerelő. Dehát szemüveges, engem nem vág át! Ellenben szerintem a karácsony szempontjából mindegy, mit gondol az Adam Smith-féle „láthatatlan kéz“ piaci koncepciójáról, meg amúgy is volt karácsonyfája, csak már kidobta, láttam, mikor véletlenül leskelődtem utána.

Valamint kezdődik a farsang, ami fontos óvodai ünnep, majdnem fontos iskolai, de utána semmi, nekem meg már az is huszonöt éve lesz idén, hogy végeztem az egyetemen. Valami Lorándról volt elnevezve pesten. Szóval nem lesz farsang se, de még mindig van két szilveszteri papírtrombitám, azokat esetleg újra lehetne hasznosítani. Mert az üvegvisszaváltó gépautomata nem veszi be őket, tudom, kipróbáltam, a vöröskeresztnél meg aszonták hozzak inkább két kiló lisztet, zacskósat.

Jobban belegondolva, ők viszont biztos ünneplik a vízkeresztet, mert rokonok, miszerint V. Kereszt mind a kettő, és a V. itt nem azt jelenti, hogy ötödik, mint Hugo meg I. Lenin esetében.

Szóval keresztvíz-keresztet inkább nem akarok, úgyis leszednék rólam. De ki a fene az az Epifánia?

Hangok a gödörből

Bírom az olyan végtelenül végiggondolt címeket, mint: „Nem elég a havazás, ónos eső miatt is riasztást adtak ki“. Nos, nekem elég a havazás, sőt nem ismerek egyetlen ónoseső-rajongót se, bár még nem kerestem rá nagybetűvel. Hiszen az ÓnosEső maximum valami taktaharkányi, tájjellegű dark-metal zenekar lehet, arra meg nem vagyok kíváncsi.

De mivel hírek nincsenek, ilyen marhaságokon bírok eltűnődni, informatív tartalomfogyasztás helyett. És hát a hírek mezején bizony állatorvosi lovak legelésznek (csak mert idén még nem hoztam össze egy rendes képzavart se, bár a krumplis lepényem tegnap is egész jó lett).

Szóval például a méltán egyre olvashatatlanabb Zindexen egész délután azt az egy hírt ragozták több „cikkben“, hogy valaki közepesen híres meghalt. Egy ex-kajakos fickó, aki elég zűrös alak volt, de legalább világbajnok. Na most azon kívül, hogy meghalt, és feltehetően nem ölték meg, semmit nem lehet tudni, de ez a semmi habosítható, tetszőleges pofátlanságig. (Hogy például valakinek a halála kapcsán a korábbi rendőrségi afférjait bírják csak - jobb híján - előhozni, az egy normális szerkesztőnél azért kiverné a biztosítékot, hogy oké bazmeg,  megírjuk majd ezt is, de nem ma!)

A Zindexhez képest testvérhajója a Zorigó se jobb persze, ők abból is „hírt“ gyártanak, hogy: „Így vitték ki Dudás Miklós holttestét az otthonából - fotók“. És tényleg, lehet fotón látni, ahogy egy „Temetkezés“ feliratú szürke furgon kanyarodik egy havas utcán... De ha rákattintok, akkor azt is, ahogy két alkalmazott egy hosszúkás szürke dobozt cipel ki egy házból.

Ennél a szintnél technikailag és morálisan sincs sokkal lejjebb, de ezt a színvonalat azért megbízhatóan hozzák. De ha akarnak még egyel lejjebb menni, javasolnám a következőt:

„Szó szerint vérbe fojtotta a nagymellű expornós a szomszéd kisfiút a születésnapján - Videó“

Vérellátó Rt.

A Daybreakers (magyarul A vámpírok kora) egy 2009-es disztópia, ami nem igazi vámpírfilm, a vámpírok lehetnének itt a második világháborút megnyerő nácik, akik az utolsó életben lévő zsidőkra vadásznak, vagy méhek, akik egy nukleáris télben próbálnak valahogy virágporhoz jutni.

Mert itt az a lényeg, 2019-ben elszabadult valami vírus (ja, az a legegyszerűbb, amolyan dramaturgiai deus ex machina), és az emberek nagy része hallhatatlan vámpír lett. Akik a nagykönyvben megírtak szerint nem mehetnek napra, és nyilván csak egy kamera segítségével tudnak borotválkozni, mert nem látszanak a tükörben. A néhai emberiségnek már csak a maradék öt százaléka ember, ők még kimehetnek a napra és pulzusuk is van, csak vadásznak rájuk. Illetve valami Gonosz Nagyvállalat (ilyen minden efféle filmbe kell, sosem elég pusztán egy eleve fasiszta állam) tenyészt is embereket csapolásra, miközben azért dolgoznak az iható művéren is, hisz egy halhatatlanságot baromi nehéz végigcsinálni halandó, és fogyóban lévő táplálékokkal. (Ezért is van, hogy nem igazi vámpírfilm ez, ha az embereket elemnek használnák a gépet, és nem vérellátónak a vámpírok, máris a Mátrixban lennénk. Amúgy az emberi tenyésztelepek is nagyon hasonlítanak a mátrixosokra.)

Van egy főszereplő, aki hematológus és vámpír, és ezzel együtt etikusan nem fogyaszt embervért. Gondolom akkor állatit, mert pont az ő kutatócsoportja nincs még kész a műnaftával. (És innentől nem értem, akkor miért nem tenyésztenek állatokat?) Viszont egy baleset folyományaként találkozik egy faszival, aki már csak ex-vámpír, mert véletlenül nem halt bele, hogy rásütött a Nap, viszont kigyógyult. Annyi trükk, hogy csak rövid ideig kell napozni, nehogy az ember, pontosabban a vámpír le- avagy szétégjen.

És akkor jön valami magyarázkodás, hogy a gyógyult vámpír már nem esik vissza, nem alkoholista-heroinista ő, hogy egy kis vámpírvértől visszavérszívósodjon, viszont az ő vére gyógyítja a többi vámírt is, legfeljebb belehal, ha azok a gyógyulásuk előtt szárazra szívják. Így leírva elég gagyi koncepció, de ez valójában egy igényes B-film, ez az egész vámpírosdi csak ürügy egy közepesen mélyenszántatlan társadalomkritikára. Igen, a kapitalizmus maga a vérszívásra épül, meg persze a zsírleszívásra, legalább is amennyiben a gonosz tőkések a munkásosztály zsírján is élősködnek. Akiknek így csak zsíroskenyér jut, de ez már egy másik film lenne...

Így viszont egy sötét, kergetőzős thrillerbe ágyazott, közepesen nyomasztóra sikerült disztópia, feltűnően jó nevű színészekkel (Sam Neill, Ethan Hawke, Willem Dafoe), erős képi világgal,  némi hangulattal, melynek alakja jelentős, de érdemei méltatlanok. Vagy valami ilyesmi, egy unalmas vasárnap estére minden esetre jó volt.

Semmitmondás

Az van, hogy a Dagadt is reagált a vezeuál-gatéra (vagy hogy kell az ilyet írni, a wótergate még megvan), mikor ugye a Trampli haverja megbombázta Caracast, egy emberrablás (oké, diktátorrablás) keretezéseként, elvégre ő amerikai, neki a „nemzetközi jog“ értelmezhetetlen szójáték. 

És erre azt mondta nyilatkozni a Felcsútok Géniusza, hogy 1.) nincs magyar áldozat, valamint hogy 2.) ő már tárgyalt olajügyi emberekkel, hogy mi lesz most a rezsicsökkentéssel, a venezuál olaj árának tekintetében, illetve vonatkozásában. Na, azzal a valamilyében.

Vagyis az esetről magáról nem volt mondanivalója, hiszen ő eleve két dudán játszik egy csárdában, és hülyén nézne ki, hogy Trampli bácsi ünnepli magát, Putyin elvtárs meg elítéli az akciót, szóval bármi érdemit mond, valamelyikük összevonja majd a szemöldökét, bár a Donáld nem biztos, hogy per pillanat emlékezne, ki a frász az a Zorbán?

Így aztán népünk vezére, a bátor harcos, lapít mint szar a fűben, mondjuk ez nem meglepő, mindig ezt csinálja. Hisz harcolni kétféle ellenféllel szeret: Az egyik, akit ő alkot meg (pl. háborúpárti, tömegesen drogos, illegális bevándorlók), a másik meg aki tuti nem üt vissza úgy, hogy az neki fájjon (ha az országnak fáj, az persze nem baj), ilyenek például az EU bürokratái, azok ellen bármikor szent háborút hirdet. Ez utóbbi persze az országnak fáj, dehát ahol fát vágnak, ott hullik a dollár.

Úgyhogy maradt ez semmit se mondás, hogy nincs magyar áldozata a rezsicsökkentésnek. Gondolom ha felrobbanna a Nemzetközi Űrállomás, vagy elsüllyedne egy brit cirkáló, arra is az lenne a reakciója, hogy ő már délelőtt összeült az Operatív Törzzsel, és megállíptották, hogy egyelőre nincs magyar áldozat, ezért csak 30 napra hirdetnek ki felrobbanás/ elsüllyedés miatti rendeleti kormányzást. Plusz a kolbászos szendvics is jó volt a törzsi gyűlésen...

Ugrálni

Hatvan évesen meghalt Bräutigam Gábor, a Kispál és a Borz alapító dobosa. A fene se tudja hány koncerten láttam őt a zenekarban. Sokban. Szerintem az összes többi későbbi dobossal együttvéve nem láttam annyit a bandát. Főleg mert ő akkor volt ott, mikor még fiatal voltam és bohó, és elmentem szinte bármeddig a bárhol megnézésben. Azóta relatíve megöregedtem, koncertekre már nem járok, az utolsó amint voltam meg valami klasszikus kamarazenei volt, kevés vonóssal meg egy zongorával egy templomban. Hát csápolás, meg két sör után hangosan éneklés ott nem volt...

Bräutigam dobolt például akkor is, mikor a helyi, akkor még tanítóképző koleszában léptek fel, mi Csabával ugráltunk lelkesen, Erika meg nem értette, mi ez a nagy felhajtás. Aztán sok évvel később, az akkor már pedagógiai karon pont abban a teremben tartottam szociológia konzultációkat levelezősöknek. Pedig épp ott állva, ahol akkor Lovasiék, ugrálni nagyobb kedvem lett volna. Például erre:

Gyújtsuk fel nagypapit a tengeren!

A Viking vakáció (eredetiben: What We Did on Our Holiday) egy 2014-es brit fekete komédia, ami pont a műfajom, ehhez képest csak most néztem megtekinteni, pedig van benne David Tennant (mint Doug) meg Rosamund Pike (Abi) is, mint fő mellékszereplők. Mert az igazi főszereplők az ő válófélben lévő gyerekeik. Mármint a két jeles színész karaktere van válófélben, de a gyerekek intézik a címben jelzett műveletet.

Az van, hogy nagypapi kereken hetvenöt éves lészen éppen, és ez lesz az utolsó születésnapja, nem mert onnantól nem számolja már tovább, csak meg fog halva lenni nemsoká, mert végstádiumos egy arc, aki ehhez képest még humoránál van, csak minek. És akkor a szétesőben lévő család elindul Londonból Skóciába egy utolsó stresszes-ordibálós hálidéjre, hogy ott majd jól eljátsszák a nem gótikus Addams-családot, akik ugyan múmiákkal haverkodnak, de igen szeretik egymást. Ez nyilván nem sikerül, pedig a három kölyök legnagyobbika, a kiskamasz csajszi még jegyzetel is, miket kell hazudni a rokonságnak. (De legkisebbnek meg egy tégla a legjobb haverja, plusz egy dumagép, szóval eleve esélytelen a művelet.)

A nagyfaternek persze a háta közepére nem kell a másik fia, Doug tesója, a csilliárdos Gavin (Ben Miller) által szervezett születésnapi fesztivál, a vidéki kúriában, szerény kétszáztizennégy vendéggel. Úgyhogy a három unokával lemegy a tengerpartra horgászni, és jól belehal. Illetve csak úgy meghal, nem bele, de ez mindegy is, a gyerekek onnantól intézik a dolgot. Mert a középső fiú vikingmániás (időnként Odinhoz imádkozik), úgyhogy rendeznek a nagyapjuknak viking temetést, miszerint összedobnak egy tutajt, a hullát lelocsolják a néha autójából leeresztett benzinnel, felgyújtják és kilökik a tengerre. Csak aztán szólnak a felnőtteknek.

És teszik mindezt azért maguktól (és innentől csapódik be a nyúlós-nyálas erkölcsi tanulság), mert a szüleik csak egymással ordibálnak, és egy idő után már az sem érdekli őket, hogy visszhangzik tőle a ház, Gavin meg egy pénzes seggfej, egy nyomulós parvenü, aki még az apja halála miatt is elnézést kér a fő meghívott Szőr Kiafasztól, hogy ez rém kellemetlen, de azért kóstolja meg a lazacos pezsgőt.

Szóval a felnőttek romlottak, ellenben ott gyermeki ártatlanság, nagyjából ennyi, nincs túlgondolva a dolog, a filmközepi elhalálozás után így is van elég ledermednivalója a gyanútlan nézőnek. Hisz egy családi vígjátékból fordul  át egyfajta tragikomikus tanmesébe, a tanmesék meg már csak olyanok, hogy banálisak.

Ez jól láthatóan egy fekete komédia, ami egy kicsit feketébb, mint amennyire komikus, miközben azért lehet rajta röhögni eleget. A skót táj szép, Rosamund Pike szép, a sztori giccses, a humor old a giccsen, a főszereplők meg a kölykök. David Tennant (na ő legalább tényleg skót, eredetileg McDonald) meg remek színész, de itt csak azt a szokásos figurát hozza, amit szerintem álmából felkelve, a vécén is tud, nem is erőlteti meg magát, dehát amúgy is csak mellékszereplő lesz, und húzónév.

Összességében nézhető egy darab, csak gyanús, hogy szebb, mint amilyen jó, de ez legyen a legnagyobb probléma egy bármilyen mozgóképpel.

A béka a földön

Trampli Donáld elnő kúr akkora békepárti a béketábor élén, és annyira hajt a béke Nobel-díjra, hogy egészen békésen fenyegetett eddig is országokat katonai műveletekkel (különlegesekkel persze, tanul a ruszki diktátor kollégától), most pedig Venezuela fővárosa ellen indított békés légicsapást, plusz még békésebb szárazföldi kommandót, állítása szerint már az elnököt is elfogták. Aki persze egy mocsadék, csak épp nem jobb nála Donáld kacsa sem, úgyhogy ha a sárgafejű jenki még ennél is békepártibb lesz, akkor előbb-utóbb mind beledöglünk. (Ja igen, hosszabb távon eleve mind halottak vagyunk, de jó lenne, hogy addig se ezeket a barmokat kelljen bámulnunk, hogy már megint meghúztak valamit, amiről azt gondoltuk, hogy de azt már mégse...)

Történt mindez közvetlenül azután, hogy a Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt tegnap még kitett egy posztot azzal a szöveggel: „Trump újévi fogadalma: béke a Földön”.

Ebből viszont az következik, hogy Trampli tényleg egy aranyhal memóriájával bír, azaz nem számít mit mond pár órával korábban, vagy simán csak egy pszichopata seggfej. Mert a harmadik változat az lenne, hogy Venezuela nincs a Földön, azaz a venezuál elnök eleve egy idegen, gondolom A függetlenség napjából ismerős inváziós flotta előretolt ügynöke. Ugyanis az amerikai elnökről simán el bírom képzelni, hogy az illető sci-fit ő történelmi dokumentumnak nézte, és ebből, meg a Dumb és Dumberből rakja össze a kül-, illetve a belpolitikáját.

Persze lehet, hogy a szóvivő néni csak elírta, és az újévi fogadalmi elnök, azaz elnöki fogadalom nem az volt, hogy „Peace on Eath“, hanem hogy „Piece on Eath“ ami csak annyit jelent, hogy Darab a Földön. Márpedig sokféle dolog darabjai vannak a földön, a történelem (saját maga szerint) legnagyobb elnöke gondolhatott például egy darab szarra, az úgy illik is hozzá.

p.s. Mindennek nyilván nincs köze ahhoz, hogy Venezueláé a világ egyik legnagyobb olajkincse, hisz már az öbölháborúkat sem ezért indították anno a jenkik. Ez maga a drog elleni háború, az amerikai katonák nyilván caracasi házibulikra csaptak le, ahol szilvesztekor sokan belőtték magukat fűvel, és mit tesz isten, valahogy az elnöki palotában is drogokkal orgiáztak épp. Csak így lehetett, hisz a drog ellen köztudottan hatásos a rakétatámadás.

Ja, és addig sem az Epstein-aktákkal van tele a sajtó. Csak részben, és a részeredmény is egyfajta eredmény.

Klímaigenlés és változástagadás

Nincs is klímaváltozás, ez most is bebizonyosodott. Egyrészt nincs nálam klíma még mindig, valamint továbbra sincs rá igényem, tehát semmi változás. Másrészt meg tél van, sötét és hideg, reggel arra keltem, hogy szemben lévő ház előtti fű havas, szóval a klíma éghajlata sem változott az évszakhoz képest. Meg hogy globális felmelegedés? Pulóverben ülök a lakásban, baszki!

A tévében a Rém rendes család százhetvennegyedik ismétlése megy, csak azért nézem a háttérben, mert ez az a rész, mikor Londonba utaztatják a Bundy családot. Viszont e szerint a kulturális klíma is ugyanaz már legalább harminc éve, a minap szaladtam bele egy minimum négyórás podcast-be a Szomszédok ájult rajongóitól, akik kiskorukban rácsavarodtak Mágenheim Julcsira, és azóta se tudnak lejönni róla.

A mozik meg tele vannak cuki állatos rajzfilmekkel, szar mjuzikelekkel, meg szuperhősökkel, akik felhőkarcolókkal vágják tökön egymást.

A közéleti klíma se változik, populista seggfejek csinálnak médiaalapú hatalomtechnikát évtizedek óta, és hívják mindezt politikának. A Puzsér meg ettől idegállapotba kerül és üvöltözik, hisz arról  is van elordibálható véleménye, amiről gőze az nincs. És ez pont így igaz annyi más „véleményvezérre“ is.

Egyszóval semmilyen klíma nem változik jó ideje már, és ez fontos üzenet Greta Thunbergnek, elvégre neki ma van a születésnapja (a huszonharmadik), és így ideje lenne észrevennie. Mondjuk mostanában inkább palesztinázik és nem klímázik, ami érthető, mert utóbbit még tizenöt évesen kezdte, és pár évente tényleg érdemes váltani. Ettől még nem lesz klímatagadó, hisz bár neki sincs klímája, de velem együtt tudja, hogy sokaknak ettől még van.

Ez nem változik.

fészbuk.pont.kom

A világ vége, pont ahogy kell

Na, ez bejött, A nagy árvíz című dél-koreai moziban (rend.: Kim Byung-woo) tényleg világvége, van de teljesen. Nem csak az emberiség készül kipusztulni, de a földi élővilág egy nagyobbik része is. (Gondolom a halak megússzák, egy biblikus léptékű özönvizet nekik azért illik.) És persze az egész úgy kezdődik, hogy jön a kurva nagy aszteroid alakú üstökös kisbolygó (a nem kívánt rész törölhető), az Antarktiszra becsapódásilag, amitől utána az özönvíz, csak épp Noé bárkája egy űrállomás.

Ennyit bírt összehozni a Nemzetközi Akármi, hogy inkább nem szólnak az embereknek, úgyis feltűnik nekik, ha a harmincadik emelti lakásukban lassan derékig ér a víz, de kitalálják, hogy majd egy űrben csinálnak androidokat mesterséges értelemmel, ha jól vettem ki, ezek ilyen biorobotok, szóval tudnak nőni meg enni meg kakálni, csak az intelligenciát meg az érzelmeket úgy töltik rájuk.

És a főszereplő csaj (Kim Da-mi) pont ezzel foglalkozik, a mesterséges intelligencia mesterséges érzelmeinek fejlesztésével, neki már a fia is egy homunculus, a fejlesztés egyik fő kísérleti alanya. Szóval Gu An-nát (tényleg így írják, koreai) meg kell menteni, mikor jön víz, kapja a hívást, hogy menjen a felsőbb emeletekre ő is, majd jön egy ügynök, aki elmenti kivinni... elviszi kimenteni, szóval mentés lesz. (És spoiler: ja, a fiút tényleg lementik, neki csak a tudata kell, anyut meg felrakják egy űrhajós rakétára, de ő is meghal bele.) Aztán kezdődik elölről az egész, én meg látom már, hogy egy időutazós sci-fi lesz ez a katasztrófafilm, hogy An-na nyilván egy időhurokba kerül, mint Bill Murray abban a kretén vígjátékban (Idétlen időkig), csak itt nincs hód vagy mormota, meg nem lesz szerelmes.

De persze még ez se, a csaj tényleg nincs már, csak őt is még időben lementették, aztán újra meg újra lefuttatják rajta élete utolsó egy-másfél órájának szimulációját, hogy az ő érzelmi intelligenciáját is fejlesszék... Jó, ezek után már nem érdemes megnézni, poén lelőve, de ennél azért csavarosabb a cucc, nekem meg utána kellett olvasnom, mert elsőre nem áll össze az egész sztori, sőt gyanús, hogy azóta se.

A film amúgy jó, a látványvilága erős, a műfajokat pont úgy keveri, ahogy azt egy koreai darabtól elvárom: tényleg egy sci-fi alapra épített anya-gyerek dráma, háttérben a globális kihalással, egy thriller keretrendszerében, ahol ugye semmi sem az, aminek elsőre látszik, és nincs is túlhúzva az egész, bőven belül marad a két órán.

De pont itt van az egyik kihagyott lehetőség, én még elnéztem volna úgy húsz percig. Például hogy kiderüljön, miért kell egyáltalán tovább élnie az emberi kultúrának, mikor az egésznek az az alaphangulata, hogy nemhogy megérdemlünk egy világvégét, de pont egy ilyen impotenset, akarom mondani impozánsat. 

Meg hogy ezek a mesterségesen tenyésztett, mesterséges tudatú izék mennyiben is lesznek emberek (hát jobban, mint a Terminátor, ez azért lejön), illetve ők majd evolválódnak-e odáig, hogy megérdemeljenek egy kipusztulást?

Ja, meg hogy hol fog majd élni az új emberi faj, lakható lesz-e majd nemsoká a Föld, vagy már középtávon is kopoltyút kell növeszteniük?

Valahogy utalásszerűen ezeket még elnéztem volna, de értem, hogy itt az anya-gyerek dráma volt a központban, mert a vége felé el is hangzik, hogy az a koncepció, miszerint az emberi fajt úgy kell újjáépíteni, hogy az alapoktól, azaz kell 1 db Gyerek és 1 db Anya, mint prototípus, aztán meglátjuk. 

Én meglátnám, működik-e?

A dobogós unalom semmilyensége

Fú de rettenetesen unalmas egész nap közéleti tartalmakat fogyasztani, de még agyig taknyosan egy átlag regénybe belealszom, a tévéműsor meg szar, amilyen csak január elején tud lenni. Hírportálokon meg jutyúb-csatornákon folyamatosan az megy, hogy "Ki nyerte a 2025-ös évet?" mármint politikalilag. Hát nem tök mindegy emberek? 2026 van, hagyjuk már magunk mögött a múltat!

Igazából persze arról van szó, hogy tényleg teljesen mindegy, belföldileg az számít, ki nyeri az idei tavaszt, a világban általában meg az van, hogy Trampli Donáld nyerte. Ez a nárcisztikus baromarcú wannabe uralkodó a fél világot zsarolja a hisztijeivel, de csak mert a másik fele az kábé Kína meg India, azokat meg nem tudja, de tart tőlük. (Az oroszoktól például nem tart, Putyin cáreviccsel egy távkapcsolati pszichodrámát játszik, és kívülről a fene se tudja és ki manipulálja jobban a másikat, bár gyanús, hogy a ruszki diktátor Amerika emírjét, mert utóbbi hozzá képest buta mint a sár, csak szeret sztárt játszani, de tényleg egy az egyben olyan, mintha valami luxusfeleséges trash-realityből szalajtották volna...)

Szerintem egyébként a tavalyi évet a Kösságelnökúr nyerte, hiszen még mindig havi sokmillióért elnök, pedig ő mindent megtesz saját maga lejáratásáért. Megosztott harmadik a Kupa Tivadar, vagy hogy hívják, akit sok pénzért felküldtünk az űrbe egy kis országimázsért, de kiderült hogy olyan ott nincs, esetleg a valahol a mélyűrben akad, de négyszáz km magasból, az ISS-ről még látszunk, és az nem használ. De az állami űrturista legalább együtt mondhatott beszédet a Súlytalan Tamás elnökkel, és kiderült hogy semmitmondásban elég jó, plusz ugye mindketten megtapasztalták tavaly a súlytalanságot, ha nem is ugyanabban az értelemben.

(A második, meg a megosztott harmadik dobogós díj a "közéleti influenszereké", akik semmitmondásban szintén annyira erősek, hogy még engem sikerült unalomba fullasztaniuk.)

Ellenben az imént találtam végre egy rendes, új katasztrófafilmet, aminél pluszpont hogy koreai, és az a címe, hogy A nagy árvíz. Ami remek, mert egész nap esett, és egész napos volt a szürkület, de annyira, hogy délben is lámpát kellett villanygyújtani. Úgyhogy még ma megnézem, és megírom hogy micsoda kihagyott lehetőségek vannak benne, elvégre a koreai filmek túl jók ahhoz, hogy ne hagyjanak ki néhány lehetőséget.

eu.hutchnews.com

Már megint egy év (Ezek sose fogynak el?)

Szerintem túléltem a szilvesztert, legalább is így érzem, de nem tudom minek ez az új év, ez sem lesz jobb, mint a tavalyi, legalább is ahhoz nagy csoda kellene, így globállokálisan. Én például kapásból hajnali lázzal indítottam a tegnapot (aminek egyetlen előnye, hogy szombat esti láz már várhatóan nem lesz, de ma még csak csütörtököt mondhatok), hogy aztán múlt éjjel se nagyon tudjak aludni, miután hajnalig tartott a többek által szórakoztatónak tartott zárótűz. Az én környékemen főleg, gondolom mert nem vagyok elég nagy békepárti. (Amúgy elég nagy vagyok, életkorra és testtömegindexre is, bár legalább nem híztam karácsonykor.)

De legalább érdekes a kilátás. Mert bármelyik irányba nézek ki az ablakon, egy soksávos főútvonalra látok, illetve az erkély felől kettő kereszteződésére, de az imént hosszú percekig nem láttam egyetlen mozgó autót sem. Meg gyalogost, biciklist, hőlégballon, mentőhelikoptert, semmit.

Az még mindig olyan, hogy az aktuális év  helyi világvégével kezdődik, nem mintha én mutatnék életjeleket a lépcsőházon túli világban.

De majd keresek valami jó katasztrófafilmet, és megírom, hogy mekkora egy ócskaság, mondjuk a közéletünk annyira ZS-kategóriás, hogy valami látványosra megcsinált aszteroida-kitörés vagy vulkánbecsapódás eleve csak jobb lehet... Meg ugye az ablakból személhető világvége eleje is unalmas.