Utolsó simítás

Vidám kis dal egy kánikulai nap reggelére, napsütötte, ígéretes, motiváló, és ahhoz képest.

I got something to say

I killed a baby today

And it doesn't matter much to me

As long as it's dead

Well, I got something to say

I raped your mother today

And it doesn't matter much to me

As long as she's spread

Sweet lovely death

I am waiting for your breath

Oh, sweet death, one last caress

Go

Sweet lovely death

I am waiting for your breath

Oh, sweet death, one last caress

Well, I got something to say

I killed your baby today

And it doesn't matter much to me

As long as it's dead

Sweet lovely death

I am waiting for your breath

Oh, sweet death

One last caress

One last caress, sweet death

Hát, vidám, életigenlő kis szöveg, kábé mintha egy Stephen King-regény fokozottan pszichopata antagonistája énekelné, cilinderben és hullasminkben, ahogy kell, bár a lábszárcsontból faragott sétapálca pörgetése a koponyákon szteppelés közben már opcionális.

No meg majdnem mindenki a Metallica feldolgozásában ismeri, de úgy meg csak simán valami apucibosszantó tini-garázsrocknak hallatszik, persze csak ha nem figyelünk a szövegre. Ami viszont inkább egy tanárnéni-kiakasztó shock-rock kísérlet. De kávé mellé mindenképp remek.

A részvétel a problémás

Aztat olvasom a tévesen telex nevű interneten, hogy a fodbal még a legszelídebb emberből is kihozza az állatot. Hogy ha a labda a hálóba,vagy a mellé megy, rögtön lefoszlik rólunk a civilizáció vékony máza, működésbe lép bennünk a' állat, pedig egy faszt. (Csak hogy próbáljam működtetni...)

Róluk lefoszlik a civilizációs máz, engem annyira érdekel az egész, mint légyszar a tavalyi falinaptáron, lassan nincs olyan téma, mely kihozná belőlem az állatot.

Van egy csomó, ami a szánalmat, a keserűséget, az undort, néha-néha az eufóriát okozza elő nálam, de ha jól tévedek emlékeimben, sosem volt jellemző rám a horda-viselkedés. Tudnék a tömeggel üvölteni, csak nincsen hozzá kedvem.

Ja, tömeghatás, tömeglélektan meg csordaszellem,de én voltam az, aki anno az AC/DC koncertet is unta húsz perc után, az Iron Maiden esetén lestem a ruhatár felé vezető menekülő-útvonalat, pedig szerettem a zenéjüket.

Valami olyasmiről lehet szó, hogy a részemről a fene sem szeret túl sokáig koncentrálni egy  dologra, aminek egyfelől tudjuk a végét (koncert), másfelől meg kurva ritkán történik valami érdemleges (fodbalmeccs), másfél-két órát legfeljebb filmekkel bírok egy ültőben eltöltetni, mert annál - optimális esetben - nincs meg egyik faktor sem. Annak még érdekel a vége, nem is beszélve, hogy - és ez a szakmai ártalom része - lekötnek a közbe eső részletek is.

Nyilván volt az a társaság meg alkohol, ahol végigugráltam egy háromórás koncertet (meccset nem, nem, soha), de ma már egyik sincs.

És jut eszembe, ezért hiányoznak a baráti beszélgetések, az nem meccs, nem koncert, azaz érdekel a vége, nem tudni hova lyukadunk ki a végén (leszámítva, hogy ki kivel dug, ki a hülye, és mitől lesz vége a világnak jövő keddre), plusz néző helyett résztvevő vagyok. Ami ugye jelentős különbség.

És talán itt van az állattá regresszáló fodbalszurkolók alapélménye is, hogy a besörözve ugrálástól, meg ordibálástól maguk is résztvevőnek érezhetik magukat, mintha az a gól, les, tizenegyes, vagy ami még akad, az rajtuk is múlik. 

Pedig nem, de az illúzió számít, csak nem nekem. Nekem a részvétel számítana, egy éjszakába nyúló szerda este mondjuk, mikor két sör között pizzát rendelve dumálunk a bármiről.

Till és Bed (Pofával a zenébe bele?)

Voltak ezek a Bill és Ted filmek (konkrétan 1989-ban és 91-ben) a Keanu Reeves-es meg azzal a másik csávóval, amik afféle egyszer fogyasztható tinivígjátékoknak készültek, és annak is sikerültek. Mindkettő a „tévében elmegy“ kategóriába tartozott, miközben az ember épp repülőmakettet épített az előtérben, a háttérzajnak nagyon megfelelő volt, a minimális figyelem ám kiszúrható poénok jegyében.

Ehhez képest érdekes volt látni, hogy milyen ez a cucc harminc évvel később (Bill és Ted arccal a zenébe - 2020), bár most részben olvasás, részben puzzle-rakosgatás mellé háttértévéztem le a vonatkozó műegészt, ami meglepően fogyaszthatónak bizonyult. Pontosabban az volt a meglepő, hogy fogyaszthatónak bizonyult egyáltalán. De sajnos csak az első tíz percben, aztán jött a szekunder szégyen, hogy hogy én ezt most itt tényleg? (Kevin Smith új Jay és Néma Bob filmjét például még meg se mertem nézni, ott nagyobbak az elvárásaim, és ezzel párhuzamosan a potenciális csalódás-faktor.)

Nade, Bill és Ted. (Tényleg, melyik melyik? Ez pl. máris kiesett, szóval klasszikus azért nem lesz belőle, ha már ez se megy..) Meg hát szar is. Eleve vacakul áll, amikor középkorú faszik butácska tinivígjátékot csinálnak, komikusnak szánt, de kínosan szánalmas sci-fi keretbe ágyazva. (Valami olyasmi a lényeg, hogy hőseinknek jövőbeli izék, meg saját huszonéves lányaik segítségével össze kell rakniuk a tökéletes rockszámot, ami megmenti a világot. Ja, mert a világ az olyan, hogy az univerzum egy kurva nagy lemezjátszó, és ha nem játsszák le rajta a Nagy Művet, szétesik a téridő a picsába. Brrr...)

A sztoriból hiányzik néhány alapvető elem. Koherens történet, ezt alátámasztó dramaturgia, elemi logika (ha már időutazós a gebasz), nem papírmasé karakterek, meg annak az érzése, hogy az egész nem csak valami vacak újrahasznosítása egy régi-régi butácska ötletnek. Arccal a kassza felé nyilván, bár a fene tudja, ez a szánalom mennyi pénzt bírt kitermelni izzadságszagú hónalja alól. Sokba mondjuk ne került, valami 25 millát sikerült összekuporgatni rá, persze dollárban, de arrafelé ez már apró.

Viszont  a csajok jók, de ettől  önmagában még nem lesz nézhető.

Ez a film lehetett volna sokkal jobb is. Ha egyáltalán el sem készítik. 

Forró, meleg hőség, vagy mi

Mától hőségriadó van, szóval ha én hőség lennék, most alaposan be lennék szarva, hisz innentől nyilván mindenki engem üldöz majd. (Vagy az a hőségkörözés lenne? Mindegy.) De a lényeg, hogy hogy hőségként én lehetnék a néhányadik számú közellenség, olyan impozáns társaságban, mint a covid, a migránsok, Brüsszel és a pedohomofilok. Hisz mindenkor van valami aggasztó helyzet, télen hideg van, nyáron meleg, ősszel esik, tavasszal meg a pollen, csoda hogy nincs permanens vészhelyzet. (Ja dehogynem, hat éve tart a "tömeges bevándorlás" okozta ilyen, ami reméljük, hogy komoly, mert viccnek nagyon rossz lenne.)

De ha már van télügyi kormánybiztos, rügyfakasztási helyettes államtitkár és keresztényüldözés-elleni alkormánymegbízott, lehet hőségriadót kürtölő főnéni is, az Operett Törzs arca és elsődleges humorforrása is. Biztos ilyen hasznos tanácsokkal látja el a népet, hogy ne sokat menjen a napra (boldogok a sajtkészítők, de boldogtalanok a vasúti pályamunkások), igyon több vizet és kevesebb söröt, valamint kenjen napkrémet a napra, csak hogy más se égjen le, ha ő már a sajtótájékoztatónak nevezett stand-up délelőttjein rendszeresen. Esetleg küldhetnek esemest a lakóságnak, hogy ha melege van, üljön át egy másik autóba, ahol még nem szart be a légkondi.

Mert a nép magától hülye, szakad róla a víz, de bután néz a ventilátorra, hogy akkor ez most valami fura salátaszeletelő? Szomjas ugyan, de hiába eszik több csokis kekszet nem használ, és akármennyit izzad az edzőteremben, nem érzi magát jobban tőle. (Mondjuk máskor se szokta, de hát vészhelyzetben ugye különösen fontos a jó kondi.) 

Ez az elrendelősdi egyébként persze arról szól, hogy egyfelől a lázas (!) tevékenység látszatát keltik vele, miszerint általa, másfelől meg néhány hivatal, és hivatalok ellenőrzésétől tartó munkahely hátha betart a direktívákból valamit.

Pedig - elméletem szerint, ami az enyém - a hőség a természetnek (a Földanyának, Gaiának etc.) az olyan, mint az emberi testnek a láz. Jön valami aljas vírus, szándék nélkül, csupasz ösztönből, de rosszul tűri a meleget, úgyhogy belázasodunk, a kis geciknek meg annyi lesz tőle.

Ez globálisan úgy néz ki, hogy van ez az emberiség nevű ártalmas élősködő az ökoszisztémában, amely tagjai egyénileg lehetnek akár majdnem okosak is, de tömegében ostoba ösztönlény-masszává állnak össze, a rendszer meg védekezik, jön a hőség, mi pedig jól megpusztulunk tőle. Még nem eléggé, de az irány tartható, bár mondjuk egy rendes jégkorszak hatásosabb lenne a humánfertőzés ellen. 

Én meg addig is előpakolom a ventilátort, mert rohadt unalmas már késsel szeletelni a cukkinit. Na ja, úgy tűnik, én már nem csak csordában vagyok buta, egyedül is képes vagyok felfedezni az aktív tufaság újabb és újabb dimenzióit. De a melegre fogom.

Csendőrségi hírek

Megerőszakolt egy kamiont a róka - adta hírül a Veszettül Húde Magazin még holnapután délelőtt, a hírverseny legújabb győztese, a  futhattak volna még kategóriában. Közben csöcsöt villantott a véletlenül arrafelé kutyát sétáltató biztonsági kameráknak, lakossági bejelentésre. A rendőrségi mentők szóvivője szerint a kamion állapota kielégített -  mondta el szóhozójuk a spontán összegyűlt sajtótákozatlanság kérdezési sorrendjére, hozzátéve hogy.

A rókát még az út mentén őrizetbe vették, csak ezután került sor halálra rugdalására a vonatkozó jogszabályok és a kamionos indulatának megfelelően, szőrméje és ravaszsága felhasználásáról később intézkednek. Addig is a tűzoltósági csendőrség raktárában használják portörlésre, megőrzés céljából felcímkézve.

Minden híresztelés ellenére hazánkban ritkák az efféle incidensek, a vadállatok mifelénk inkább szarvasok, és önvédelmi vadászokra támadnak lesre, erőszakot pedig jellemzően magyar gyártmányú ázsiai személygépjárműveken követnek el, elölről gázolva a szabályos ittassággal közlekedő szuzukikat. Néha persze rókák.

budapestkornyeke.hu

A vonatkozó kamion szóban forgása azonban egyértelművé teszi, hogy ez esetben nem személy- hanem tehergép-erejű jármű az áldozat, migráns hátterű rendszámmal, és gyanúsan rakományra emlékeztető terheléssel. Annak mibenlétéről a hatóságok nem adnak tájékoztatást, mert valami fura izék szögletes dobozokban, és olyat még nem láttak szakértők bevonásával vizsgálva. 

Mint a szomszéd megyei rendőrségi szóvivő helyettesének ügyeletes megbízottja elmondta, ők semmit sem tudnak az esetről, mert náluk akadozik a wi-fi, a tévéhíradó meg csak később lesz. De rókát láttak már korábban is, sőt olvastak is róla, így viszonylag pontosan rekonstruálható az eset, azt leszámítva, hogy mikor történt, miért, és pontosan milyen pózban.

Az illetékes Külügyminisztérium szóvivési helyettes államtitkára szerint az ilyen esetek is rávilágítanak arra, hogy a vadállomány-ritkítás a határkerítés függvényében nemzetstratégiailag is kiemelt gazdasági jelentőségű övezetté nyilvánított elsődleges prioritás, különös tekintettel a legális átvándorlásra, melyet elsősorban nemzetközi multinacionális cégek kamionoznak át az országon, jobbára adózatlanul. Ezért a kormány határozatlanul egy haladéktalan javaslatot nyújt be a Nagy Népi Parlamenti Gyűlésnekbe, hogy az ilyet többet ne, valamint hogy Soros buzi volt, amíg felállt neki.

Közben már szerveződik az civilek rókavédő élőlánca a Grízestészta és Borbár különterme körül. Szerintük a kamion provokálta az alapból nyugodt természetű, mocskos ragadozót, egyszerűen elfogadhatatlan, hogy nyilvánvaló erőfölényben lévő nyerges (!) vontatók fényes nappal, nyílt kipufogóval provokálják az árokparti flórában békésen marcangoló faunát.

Az ügy várhatóan a Strasbourgi bíróság büféjében végzi majd, de csak ha a hazai jogorvoslati lehetőségeket már mind megkerülték, vagy legalább is szerették volna.

A további fejleményekig időjárás: marad a kurva meleg.

Zűrig talpban

150 magyar jelentkezett az Európai Zűrügynökség pályázatára, ahol 2022-től keresnek zűrhajósokat. Ha 2022-re még nem visz el a covid kilencedik hullámával kombinált diabéteszes hajhullás, akkor magam is szívesen jelenkezem majd. Mert hajózásban nem vagyok nagyon rutinos, de sokszor tettem már meg a Fonyód-Badacsony távot oda vissza, valamint kompoztam Szántód és Tihany között, sőt egyszer megvolt a Calais-Dover is, úgy hogy közben csak majdnem hánytam. (Egy adriai kirándulóhajón pedig konkrétan, de az a kiképzés része volt.) Szóval a hajózás menne, zűrben meg kifejezetten erős vagyok, mondhatni létformám az nekem.

A súlytalanság nem zavarna (csak a hányásban), és bár az utóbbi másfél évben leadtam vagy tizenöt kilót, de a maradékot sem marasztalom minden áron. Igazából csak az űrállomáson szarástól tartok egy kicsit, mert az itthoni vécé csak folyik néha, de nem vákuumos.

És hát gondoljunk bele, ha itt lenn a sivár Földön ekkora zűröket tudok okozni, mire lennék képes a sztratoszféra fölött! Itthon csak önsorsrontásban tudok utazni, de odafönn már globálisban is, ami azért vonzó perspektíva.

Tényleg,a Nemzetközi Zűrállomáson vannak taktikai csapásmérő atomfegyverek? Mert az buli lenne, ha behéliumozva megbombáznám New Havent. Vagy bármit, ahol épp Joseph Heller vonatkozó című darabját bemutatják...

Szóval asszem jelenkezem zűrhajósnak, földi rutinnal, de Yossarian álnéven, mert maximum 22 küldetés után úgyis felmondanék, főleg ha elfogynak a bombák. Márpedig azok elfogynának hamar, hisz nincs is érdekesebb és jelentősebb tudományos kísérlet, mint az Ítélet Napját, úgy is mint tömeges kihalást okozó eseményt tanulmányozni odaföntről.

Persze nem biztos, hogy az ESA pont erre keres embereket, de ha eljutnék az állásinterjúig, eszelősen meggyőző tudnék lenni. Mondjuk azt le kéne tagadnom, hogy hatvan centi felett tériszonyom van, egy székre sem merek felállni, és a száznyolcvanas magasságommal állva is szédülök. De legalább elég zakkant vagyok, és addig a mizantrópiámon is sokat dolgozhatok még.

pinterest.com

Till Death

A Nő egy boldogtalan házasságban él, épp szakít egy boldogtalan szeretővel, mindezt New York-ban, ahol rendszerint sötét van és esik. Korábban traumatikusan traumatizálták, megtámadta valami faszi (aki ráadásul a férjére hasonlított, leszámítva, hogy a támadót legalább szemen szúrta egy kulccsal).

Persze egy a férj sem egy szent, valami felhőkarcolós-öltönyös geci - talán ügyvéd, de a leköpnivaló fajtából - némileg zsarnok, és érzelmei valahol Hannibal Lecter felé konvertálnak.

De ha már évforduló, elviszi a kellékfeleségét valami elhagyatott tóparti házba, ahol egykor ugyan romantikáztak, de tudjuk, hogy az elhagyott tóparti házaknak általában halálhörgés és siralom a végük. Nem is értem, az ilyen filmszereplők ezt miért nem tudják eleve, ez még kétdimenziós aggyal is levehető.

Mert hát így is lesz. Nő másnap reggel fülig véresen ébred, nem kissé szétmarcangolt fejű férje (izé, immár exférje) hullájához láncolva, csak hogy kávé már ne kelljen a reggeli vérnyomásához. Első blikkre azt gondolja,  a néhai öngyilkos lett, talál hozzá kellékpisztolyt is, de a néző azért gyanakszik.

allhorror.com

És akkor nagyjából egy órán át rángatja a véres hullát a padlón, a hóban, gurul le vele a lépcsőn, még az autóba is betuszkolja, de valaki leszívta a benzint. A nőnek ekkor esik le, hogy ő most egy rendes, világvégén csapdába esős kamarahorror főszereplője. De nem az ilyen nyálkás-csuszmákos csápos szörnyes fajtában, hanem inkább a pszichopata gyilkososban. Műveltebb helyeken az ilyesmit thrillernek hívják, de ez nem egy olyan film, ez sima, népies rettegtettés, avagy frászt ránkhozás.

Aztán persze érkezik a korábbi szerető, aki a néhai kollégája volt (a a néhairól meg kiderült, hogy egy lebukás szélén álló korrupt disznó), meg érkezik a Horace és Jasper jellegű bérgyilkos/rabló páros, aztán jön a bujkálás, rettegés, csak a sikoltozás nem jön sokáig, az nehezen fér össze a bujkálással.

Ha jól értettem félre az alapsztorit, Férj rájön, hogy a Nő megcsalásban utazik, úgyhogy mielőtt jobblétre nyírja magát szenderülve, bosszút tervel. Ráküldi a gyilkosokat a nőre, hogy öljék meg, fizetségül vihetik a széf tartalmát, az meg úgysem derül ki, hogy őt magát nem a behatolásos rablók  mészárolták fejbe. (Akik közül a szadisztikusabb maga a nej egykori támadója, annak meg ő volt az ügyvédje, úgyhogy indok van dögivel, ügy lezárva. Ő - mármint a pasi - ugyan szintén halott, de nem kis elégtétellel az, nyomozni meg már minek is nyomozzanak utána...) 

Valami ilyesmi, de a kissé összecsapott B-filmeknél tudja a fene, én is csak a bizarr alapötlet miatt néztem meg, meg mert újdonság, úgyhogy nem jött még szembe egy szar kritika sem.

És szerencsére nincs happy end, hó van, fagy, vér, halál, csonkítás kilátásba helyezése, fuldoklás a jég alatt, és bár a végén szirénákat hallunk a háttérben, azért mi - gonosz, ám igényes - nézők drukkolunk, hogy ezt csak a Nő hallucinálja, mielőtt egy szál pendelyben halálra fagy a jégen. Lehetőleg a rendezővel együtt. (Ha már az a címe, hogy Halálig)

Orindex

A Zindex mostanában egyre látványosabban Zorigósodik, még nincs benne annyi csöcs-fenék kombó (főleg eltárgyiasított sportolók formájában), de a bulvár-érdektelenségi versenybe már egyértelműen beszállt. 

Ilyenek jönnek szembe a címlapon, hogy "Újra összeáll a Bochkor-Boros-Voga vonat" (mér'nem trió, ha már?), "Ámokfutó zombi ugrott be egy nő autójába a Várban", "A Tankcsapda legismertebb számának megszületését tíz liter kannás bor is segítette." (Miért voltak bárkinek is kétségei?) vagy hogy "Náray Tamás hajszínt váltott"

Na ez utóbbi gazán eltalált, mert kurvára gőzöm sincs róla ki a nyavalya az a Náray. Némi guglizásból kiderült, hogy valami divattervező, így mondjuk érthető, hogy életemben nem hallottam róla, a divattervezők kábé annyira érdekesek számomra, mint a fodbalisták, a sztárséfek vagy a valóságsó-szereplők (illetve ezek tetszőleges kombinációi), ja meg a sztárfodrászok.

Velük sem főleg többen vagyunk, csak sűrűbbek, legalább is a nép egészét nézve nézve, nekem például e nárays, amúgy nyilván világpolitikai jelentőségi hírből derült ki, hogy elhagyta Magyarországot, hát na ja, nekem mint a plebsz tagjának, kábé ennyit számított eddig is. Mondhatni nem volt figyelmem fókuszában, szerencsére, elvégre annyi jó könyv meg film van a világon, és annyira rövid ez az élet.

Közben a Zindex láthatóan még erőlködik kissé, hogy releváns közéleti tartalmakat is a nagyérdemű orra alá dörgöljön, de egyszerre egyre szánalmasabb és egyre izzadságszagúbb, és ez a szag egyre inkább a kormány hónaljából származik. Mikor ki védte meg a felcsútit az európai színtéren, mire készül a kormány a legutóbbi nagy bejelentése alapján, és ez miért lesz dejó nekünk, mindig van néhány ilyen, de csak mértékkel. Amúgy meg a lelőtte, elgázolta, kirabolta, válik, nősül, új képet posztolt témák dögivel, meg az "életmódtémák", mint hogyan a kúrj hátulról úgy, hogy az ágynak is jó legyen, vagy hat jel arra, hogy százötven kilósan esetleg már kövér vagy.

Ez már a Zorigo-light, még nem uszít politikailag, még nem alpárian bulváros (nincs pucér seggekkel kattintásvadászat), de az irány jól kivehető. Csak itt még jobbára névvel vállalják a szerzők a cikkeket, ezért kevésbé mernek ordenáré mód gátlástalanok lenni, meg még görcsösen próbálják elhitetni, hogy a Zindex még igazából az az Index, pedig dehogy.

Nyilván a nerközeli tulaj nem fog belőle Zorigo 2-t csinálni, mert annak nem lenne semmi értelme, persze Zorigo Zero sem maradhat, mert akkor minek kellett megvenni, úgyhogy marad a Light-változat. Színes, de súlytalan szar, aminek minden híre bárhol máshol is elfogyasztható.

Halállóval

A Death by Horse egy viszonylag nem régi zenekar, 2016 óta próbálkoznak, úgyhogy leginkább online terjesztik magukat sokszorosítva, és pont az a kifinomult kamarazenét játsszák, ami annyira illik egy esti könyvtárszobába, a kandalló előtti esti üldögéléshez. Pipázgatva, kockás pléddel, you know, mint például ez is itt:

Kétségtelen, hogy Jahnának az énekesnőnek még dolgoznia kell kissé az igazán eszelős tekinteten és az epileptikus mozgáson, de hát az a Arrow De Wilde-nak, a Starcrawler énekesnőjének sem ment elsőre, hiába no, a minőségi kamarazenéhez idő és kitartás kell, míg a művészi mondanivaló tartalma egybeforr az adekvát formával. Már csak a katarzis miatt is, ami ugye az esztétikum végső célja és értelme. Mint például itt is:

De ettől még nem kell elkenődni, a művészi fejlődés útjai beláthatatlanok, ha a Royal Albert Hall nem is fog összejönni lóhalálában, de pl. Norwodban ismertem egy Royal Albert nevű kocsmát, ott már biztos sikert aratanának, főleg zárás után. 

(És igen, én persze bírom a ezeket a zenéket, különben nem venném a fárasztó erőt, hogy ideszúrogassam őket, én ide kérem szar zenét még nem linkeltem be.)

For example:

Na ugye...

Önemlékkultusz

Van a 444.en egy remek kis összeállítás, amelyben emléktáblák láthatók szomorú sorban, melyeken a jelen politikusai, főképp a fideszkádéneéenpés kormánytényezők állítanak emléket, saját maguknak. Néha vannak persze ürügyek, hogy például Vörösmarty Mihály, vagy épp Hofi Géza, született, lakott, kurvázott, szívott be e helyütt, de a lényeg, hogy utána ott legyen a miniszterelnök (a miniszer már bonus track), esetleg a polgármester, meg valami képviselő neve, akire persze pár év múlva sem emlékszik már senki. 

De ő legalább majd legeltetheti arra az unokákat, hogy lám-lám, a nagypapa egy senki volt, nem írt egy rohadt könyvet sem, három ciklus alatt kétszer szólt hozzá a parlamenteben (és akkor is csak kiért magának valamit a főnöke nevében), de íme, márványtáblába van vésve neve, és még nem is temetőben. Azért mi a karrier, ha nem ez?

Hogy a felcsútinak kattanása-e ez a márványba vésés, azt tudja a fene, szerintem igen (nélküle ebben az országban már balkezes gyufát se lehetne gyártani), de nyilván van olyan is, hogy a túlbuzgó és karriervágytól fűtött helyi hűbéresek pörgetik túl magukban a megfelelési kénszert. Az minden esetre vicces, hogy az alanti párosban az ötvenes évek szörnyű személyi kultuszának időszakából származik az egyik, míg a másik kortárs darab. Pedig akkor egy totális diktatúra volt, ma meg ugye demokrácia, bár igaz hogy illiberális, amilyen meg nincs is, de akkor sem a Rákosi-rendszer ez még.

Csak ezek a fránya táblák utalgatnak másra:

444.hu

Persze jellemző a pártvezér és kancellár szerénységére, hogy hagyta Vörösmarty nevét egy kicsit nagyobb betűmérettel vésetni, sőt azt is eltalálták, hogy a költő ipszilonnal írta a magáét, tehát nincs még minden veszve. Csak majdnem minden, mert az a kisszerűség és kivagyiság ami ebből (meg a belinkelt cikk többi képéből) sugárzik, az vérmérséklettől függően, szánalmas, elkeserítő vagy abszurd mód röhejes. De egy kormányzati hatalomnak egyik sem áll jól.

És hát a felcsúti már első ciklusa alatt is ebben a fajta önszemélyi-kultuszépítésben utazott, emlékszik valaki még a "Milleniumi daloskönyv" című izére, melyekkel elvileg az kiszolgáltatott alsósokat terrorizálta a magába feledkező wannabe-politotáltos?

És én ezt valamiért az egyik könyvespolcomon

találtam, jajj nekem...

Amúgy elképzelem, ahogy OVi személyesen postázza a családi daloskönyveket, éjt nappallá téve csak csomagol meg bélyeget ragasztgat, a családok meg otthon boldogan dalolnak belőle, a kis elsősökkel, ami muszáj is, mert azok még épp csak tanulnak olvasni...

Amúgy lassan várom már az önszoboravatásokat, pl. az V. Iktor megküzd a brüsszelitákkal, a Kövérkés Ladislaus bajszával veri vissza az illegális bevándorlókat vagy épp a Deutsch Tamás ma délután nem drogozik címűt. De addig is maradnak az emléktáblák, majd lehet ízléses bronztáblát tenni a Múzeumkert egyik padjára, melynek elődjét Petőfi Sándor egy ízben lehányta mert túl sok pálinkát ivott csülkös káposztára (állíttatta N. Szilárd r.u.7-ben) vagy a Itt esett el majdnem Szájer József, de időben megkapaszkodott az ereszcsatornában feliratú fali kisplasztikát (állíttatta a Fidelitász LMBTQ-tagozata, Kormány Viktor orbánfő érdemei elismerései mellett).

Persze jobb lenne, ha mennének már a francba, az egójukat meg költsék drogra, kurvákra, tudomisén, attól is inkább megy előre a Haza fényre derülése, mint ezektől a táblázásoktól. Ettől csak a vérnyomásom megy felfelé, pedig ma már ittam kávét.

És végül - szintén az idézett cikkből - a legbenyalósabb "emléktábla" (emlék? legfeljebb a parttalan szervilizmusé), ahol annyira mélyre mennek Doktor Miniszterelnök Úr ánuszába, hogy lassan kilátnak a torkán...

Üdvözlet Mátraházáról!

Félreértés

Miután már nem hullottak többet a bombák, a Minden Ami Pusztulás- és Háborúügyi Minisztérium főarca, Herr Téblábh elégedetten húzta magára a frissen vasalt tábornoki egyenruháját.  Szinte nem is látszott rajta, hogy nemrég valaki meghalt benne, de hát az atomvillanás középtávról már nem igazán roncsolja a szövetett, csak némi égett bőrt és belsőséget kellett eltávolítani a béléséből. Vagyis hát a bélését magát, de hát ez Ürgestorm generálmajor újonnan (maga által) kinevezett utódját (korábbi Birodalmi Minisztériumi hivatalsegédet és konzervtartalék-felelőst) nemigen zavarta, pláne, hogy a kitüntetések a sugárfertőzéstől csak még fénysebben ragyogtak rajta.

Márpedig a hadsereg lényege a látszás, főleg a ragyogás, a pattogóan parancsolgató hangnembe pedig már akkor belejött, mikor holmi senki kis számvevőtisztekkel ordibált, akik extra konzervet akartak faszolni az északi fontra. A rohadékok, hiszen mindenki tudja, hogy mindig is Keletázsiával álltunk háborúban, úgyhogy az ilyeneket simán falhoz állíttatta, különösen olyan falakhoz, melyeknek nem ártott már némi megtámasztás.

Hisz a Győzelemben mindenkinek ki kell vennie a részét, akár a lövészárokban döglik meg, akár a Főhadsereg Vezérparancsnokságán omlik rá a pincefal, ráadásul az utóbbi kurva mázlistáknak nem szakadó esőben, nyakig a sárban kell hősiesen szarrá pusztulniuk, bár lehet, hogy csótányok a pincében is vannak, de biztos kevesebb maláriát, vagy mit terjesztenek.

Mert a Háború maga az Élet, a Győzelem pedig az, ha az ember eljut nembéli lényegéhez, de úgy, hogy mások lehetőleg csak a tömegsírig. Az élet harc, mindenki, mindenkinek farkasa, valamint az erősebb él túl, legalább is ilyenekre emlékezett a alsó-közép kereskedelmi iskola filozófiaóráiról. Meg a görög-latin mondásra: hogy veni, vidi, vici, ami azt jelenti, hogy „hoztam bort a győzelemhez“!

Hát igen, a Birodalmi Hadi és Győzelemügyi Minisztériumban sokaknak meg kellett halniuk, de ő legalább végre megérdemelt helyén van, meg is kell próbálnia felvenni a kapcsolatot a Vezérségi Bunkerral, hogy közölje, immár ő lett a félig elsüllyedt helyrajzi szám parancsnoka, átvéve a méltán bajszos Ürgestorm generális helyét.

Kicsit nehéz volt rádiókapcsolatot létesíteni a Vezérséggel, mert a wi-fi bedöglött, a rádió meg nehezen recsegett a legjobb tartalék gőzgéppel is, de csak sikerült. A vonal túlsó végén viszont maga Ürgestorm generális jelentkezett. Herr - izé, generál - Téblábh ezen eléggé meglepődött, nem is gondolta volna, hogy az ellenség keze már a Fővezérségre is betette a lábát:

- Herr Ürgestorm halott, magam láttam a darabjait az egyenruhájában, és kötelességszerűen át is vettem a helyét, mint a 4/B-szárny rangidőse. Maga meg takarodjon a vonalból, mocskos keletázsiai!

- Na ide figyeljen maga agyatlan szarzsák. Én vagyok a generális, a ma délelőtti gyakorlatról pedig nyilván mindenki halott, benne volt a tegnapi napiparancsban, csak maga nem hallott róla, maga kozervbaszó raktáros fasz, mert nyilván annyira sem képes, hogy egy kurva parancsot felfogjon!

- De hát a Győzelem, meg a Háború, mint az Élet... - hebegett igazán berezelve Herr Téblábh.

- Már egy hónapja tűzszünet van, ez meg egy gyakorlat, nem a kibaszott stnafordi börtönkísérlet, hogy elkezdje a nagyfőnököt játszani, csak mert talált egy tartalék egyenruhát az irodámban, egy próbababán!

Így aztán az addigi megfélemlített számvevőtisztek helyett már Herr Téblábh-nak kellett támasztani a falat a pincében, pedig nem tűnt úgy, hogy különösebben ki a akarna dőlni. Pláne, hogy felé. Úgyhogy hátulról kellett valami nem igazán kellemesre számítania. hogy golyóra, vagy valami annál eggyel rosszabbra, azt még nem tudta, de biztos volt, hogy egyik által sem kerül majd közelebb nembéli lényegéhez. Biztos mert nem hozott bort a győzelemhez.

A fenébe a Frankenschilkelgraubeni Alsó-Közép Kereskedelmi Iskolának. Eleve a Felsőbe kellett volna mennie, de hát ki tudta, hogy nincs minden nap Háború?

Kis hal, kis balhé, hátha haszon

Boldog István a fideszkeádéenpé (eddig!) nomen est omen képviselője, láthatóan már nem eléggé boldog, bár még elég határozott, hisz szerinte őt azért támadják (no nem egyszerűen az ellenzék, hanem az ügyészség konkrét vádemeléssel, minek következtében  héten már  bíróság előtt próbálta szövegelését és személyiségét egyben tartani), mert túl határozottan áll ki normalitás, meg a keresztény értékek mellett.

Melyből egyfelől következik, hogy a maga korlátoltságában a normalitás egyenlőnek tekinti a  kereszténységgel (minek nyomán az emberiség túlnyomó része egyszerűen nem normális), a kereszténységet pedig a közbeszerzéseknél vállalkozóktól kizsarolt 10-20 százalékos kenőpénzzel, hisz e miatt áll épp a dinsztelt bíróság előtt. (Ami az ügyészség rézéről vagy rendszerhiba, ha már fideszes helyi döbrögiket nemigen basztatnak, pláne nem pimf néhány tízmilliókért, vagy csak a választások előtt statuálnának példát, hogy ők aztán  a sajátjaik között is küzdenek a korrupció ellen. Mert apuka, a statuálás  fontos - a hangzott el anno a tételmondat a Tanúban.)

De hát boldog nertárs egy barom, ezt rég lehetett tudni róla, ő is azok közé tartozott a kormányhitű frakcióban (a 133 dicsőséges nap... izé,bátor ember között), akivel nem többen voltak csak sűrűbben, kábé arra volt jó, hogy bármikor bármilyen sületlen és/vagy eleve rosszindulatú szemetet megszavazzon - kétség, kérdés, de még szemberebbenés nélkül is - hogy időnként hűségesküt tegyen a pártvezér és kancellár mellett, fészbukon, instán meg amit még a titkárnője ismer, de kishal volt ő, a pártbeli harmad, maximum másodvonal. (Csak a Pestről nézve világvégi választókörzetében játszotta a nép közé ereszkedő kiskirályt) Néha kínos volt, néha röhejes, de semmiképp sem fontos.

Ezért lett ő (a Simonka-Mengyi duó mellett) a beáldozható gyalog, akit lehet kamerák előtt bírósági tárgyalásokra vezetgetni - pedig ő a báróságra vágyott, nem a bíróságra - , hisz az az ország lakóságának nagy része úgyse tudja, ki fasz ez tulajdonképpen?

És ahogy kinéz ő se nagyon, mert még mindig valami fontos szabadságharcosnak képzeli magát, aki  a szentkoronázva hadovál a kereszténység melletti kiállásról, mikor pedig sima köztörvényes ügyben szorul körülötte a hurok.

Vagy a fene tudja, lehet, hogy ő sem hiszi amit mond, ez esetben simán csak hazudik, nem minha ez nekünk bármit is számítana.

Keresztény-konzervatív kéviselő, konfúz IRL-szerepjátékban...

(zsurpubi.hu)

Vannak nekünk ezek az államférfiaink...

Kövér László (Leslie Fat?) már megint milliókra büntetget ellenzéki képviselőket, mer' azok nem teccenek neki. Ízlések és pofonok, de valaki venne használt autót ettől az arctól? Használt óvszert, bármit?

Állítólag ez a politikusi szimpátia-index próbája. Na, én Kövér Papától esetleg vennék használt vécédeszkát. De csak ha később leverhetem vele a napszemüvegét, a bajszát úgysem hagyja, a végén még kiderülne, arca is van, csak elvesztette...

szép és megbízható (444.hu)

Névnapok romjai

Fú de nem érdekel a névnapom. Mondjuk másé sem, sosem értettem, hogy miért legyen nekem fontos,hogy valami rég halott, nagyjából hatalmi-politikai okokból szenté avatott királyt (eredeti foglalkozását tekintve rablólovagot) ugyanúgy hívtak, mint engem. Amúgy gondolom nem is László volt, hanem Ladislav vagy Ladislaus, csak később májkárolyosodtt (vagy vernegyulásodott) Lászlóvá, szóval nekem aztán semmi közöm hozzá.Az én őseim akkoriban, és jóval később is, pont egy szót sem tudtak magyarul, bizonytalan államok alattvalói voltak valahol máshol. Ja és nem vagyok katolikus, nem tiztelem a politikai szenteket, egy király nekem ne szent legyen, hanem államférfi.

Persze gyerekkoromban jobban bírtam e napot, az ajándékok kán,de ma már ez nem szempont, amúgy letudjuk egy egy-egy jókívánsággal, meg egy kis édességgel, bár én  teknős új akváriumát már névnapi ajándéknak számolom, de annak meg túlzás volt.

De a teknős meg napközben - a melegre való tekintettel - a hűvös konyhakövön tartózkodik, vagy az árnyékos ágyalatti zónában, nem is láttam már egy ideje. De ha megéhezik úgyis előjön, húsz év alatt megtanulta már, hogy jelezze, ha valami kell neki. Pontosabban huszonegy év alatt, amivel már az amerikai filmekben is nagykorúnak számítana. De nem tudom pontosan, mikor volt a születésnapja, tojásból kikelés által, szerintem február körül

De névnapom alkalmából azért majd kap heringet. Meg banánt, persze külön-külön.

Bárcsak itt lennék

Igazából itt vagyok, nem is tudok máshol lenni, nem szedek olyan szereket, de egyre kevesebben veszik észre, hogy itt vagyok. Ez a magány-paradigma velejárója, de már én is unom a saját panaszaimat, a Bárcsak itt lennénk meg egy filmcím. Egy 2014-es, kisrealista-keserédes cucc, amin lehet röhögni is néha, de főleg együttérezni a főszereplővel.

Aki amúgy Zach Braff, a Dokik című igazán remek sitcomból ismerős színész, aki ezt a filmet forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyzi, mondhatni szerencsére, mert tényleg tehetséges a fazon.

Itt aktuálisan egy harmincas, markánsan alulfoglalkoztatott színészt játszik, akinek van egy Kate Hudson-jellegű felesége, két gyereke, és permanens életválsága. Miszerint a neje keresi a pénzt, az apja fizeti a gyerekek zsidó iskoláját, neki inkább nincs munkája mint néha mégis, a rabbi is cseszegeti, és akkor az apja bejelenti hogy rákos, kell a pénz valami új terápiára, a gyerekek taníttatására viszont így már nem jut.

Jön a gondolat, hogy majd ő tanítja őket otthon, mint egy afféle, ismét divatba jövő neohippi, ami persze már az ötlet szintjén sem az igazi, a gyakorlata viszont kifejezetten szórakoztató, miközben nem nélkülözi a tanulságokat.

Mert az van, hogy Aidan (ja, így hívják Braff karakterét) apja igazi vallásos zsidónak nevelte volna a fiát, csak épp nem sikerült a projekt, az unokák viszont (különösen a lány) igazi eltökélt izraelita lett, elszánt jeshiva-töltelék, úgyhogy a generációs különbségeket már nem is kell különösebben élezni, mennek azok maguktól is.

És hát Aidan kudarcos férjnek, gyereknek és apának egyaránt, ami nekem akár ismerős is lehetne, ha nem lennénk nemférj és nemapa, amiknek valószínűleg már megmaradok a hátralévő időre. de ettől még átélhető a helyzete, mert ha az emberre ráomlik az addigi élete, akkor már majdnem mindegy, hogy pontosan miben is nyilvánul az meg.

Miként a sem érdekes, hogyan küzd meg vele, megküzd-e egyáltalán, mert ha valami végleg elveszett, akkor marad a hiány, a kihagyott lehetőségek 'hol rontottam el' tépelődése, meg valami pótcselekvés, amivel életet imitálunk oda is, ahol magunktól már feladnánk.

Hősünk is mintha csak az elvárásokhoz próbálna igazodni, az apja haldoklik, a gyerekei lázadnak, neki meg, mint kertvárosi fazonnak valamit kezdenie kell ezzel, miközben láthatóan inkább hagyná a fenébe az egészet, csak néha villan fel benne az akarat. Mert azért szereti  a családját, és így időnként magával is elhiteti, hogy lesz ez még jobb is, csak a hit hiányzik belőle. Vallási és mindennapi értelemben egyaránt.

Aidan egy igazi sodródó, úgyhogy maximálisan bele tudom élni magam a helyzetébe, nem várom én sem a happy endet, de indokolatlanul is bízom a túlélésben, és részemről ez az optimizmus (vagy inkább anti-pesszimizmus) maximuma. Aidennek ráadásul van egy nála is lúzerebb öccse, a felesége kábé pont annyira bizonytalan magában,  mint ő (csak beleállósabb típus), szóval valahogy egymásnak dőlve kellene állva maradniuk.

Ami végül is csak összejön, mert van dráma, van veszteség, de nincs tragédia, mert van még maradék élet is, amivel kezdeni kell valamit. És bár Aidan csak fejben egy szuperhős-űrkommandós, a valóságban meg az, akit inkább ütnek, azért vérbeli túlélő, megszenvedi a létet, de nem hal bele.

És nagyjából ez az, amire a legtöbben számíthatunk, a siker nem a pénz,  hatalom meg a csillogás, hanem leginkább az, hogy még mindig itt vagyunk. Against all odds.

Himnikus giccs újratöltve

Modorosh Akosh Kossuth-díjjel felékszerezett nertárs, idézem a zindexet: "új himnuszt készített." Egy ilyen híren az ember alapból már meg sem lepődik, Ártunkból és Ormányunkból én már szinte bármit kinézek, gondoltam is nem baj, megint valami vacak popipari melléktermék, amire a kormányhitűek majd jól felállnak, mint a Nélküled című giccsre. És közben elküldik a kurva anyjába azt, akinek nem áll fel tőle, izé.. nem áll fel rá.

De nem, a bombasztikusnak szánt cím mögött annyi van, hogy a tavalyról idénre esedékesedett eucharisztikus nemzetközi összeröffenés 'himnuszát' hangszerelte át, mint a producer, vagy valami ilyesmi. Szóval a Kölcsey-Erkel virtuális szerzőpáros kesergője egyelőre marad a hivatalos himnusz, pedig valami menetelősebb sokkal jobb lenne, de ugye a hagyományok, melyek szerint azt felvetni, hogy a himnuszunkat le kellene cserélni, már maga is minősített hazaárulás. (Tényleg, nem kell valakinek a haza? Olcsón megszámítom, mert kissé depresszív és lehasznált a hely, de komoly befektetőknek azért van még benne potenciál. Erősek vagyunk korrupcióban, betanított munkásokban, populizmusban és önsorsrontásban, feltörekvő diktatúrák vagy hanyatlóban lévő egykori birodalmak számára ideális gyarmat-alapanyag lehetünk.)

Viszont elkövettem azt a hibát, hogy belehallgattam a vonatkozó 'himnuszba', ami már néhány perc alatt is képes lehet - ha nem is maradandó, de fájdalmas - agysérülést okozni, nekem meg abból megvolt már az adagom, közel három évvel ezelőtt. (Azóta zsibbad a bal kezem és a bal lában, plusz nem érzek szagokat, úgyhogy a giccsel óvatosan kell bánnom, pláne hogy a hallásom is romlófélben épp.)

De ez a dalféleség, ez annyira töményen semmilyen, hogy jelentős mazochizmus kell a végighallgatásához.  Ami belőlem persze hiányzik, így csak a közepéig bírtam.

Sejtettem eddig is, hogy a római kaotikus egyház hajlamos a giccsre, és csak az a szerencséje, hogy a barokk templomaik javarészt mégis csak a korszellemet tükröző, stílusos daraboknak sikerültek. Plusz hogy a hitgyüli a dalok szintjén csúcsra járatta a biblikus giccset, és azokhoz képest még egy ilyen Akosh által ápdételt nyálhömpöly is elviselhető. Relatíve, ami itt a kulcsszó.

De most direkt nem linkelem be a műegészet, akinek hajlama van rá, úgyis rákeres a jutyúbon, aki viszont egészségesen lusta, vagy szimplán csak működik benne a túlélését biztosító önvédelmi reflex, az nem érdemel efféle gonoszkodást.

24.hu

Színesen fekete-fehér

A pálinkás kolbász partjáról úgy látja a felcsúti (aki, mióta egy volt kolostorban reprezentál a város felett), hogy a magyarok lelki megújulásának elmaradásáért ők is felelősek, nem csak a politikai ellenfeleik. Mert bár vannak félelmetes ateisták, gonosz liberálisok és ördögi antiklerikálisok ebben a szerencsétlen országban, de az ő aljasan szutymákos, keresztényellenesen sötétben bujkáló rémhírterjesztésük önmagában kevés, mert ők (helyesen ő, ott rajta kívül már nincs más akarat), akik kereszténynek szeretik hazudni magukat, sem tesznek eleget. 

Fú, ez tényleg nagyon hülye.

Mert egyfelől mi a lótüdőért kellene egy országnak, és főleg a lakóinak állandóan lelkileg megújulniuk, nem lehetne egyszer már békén hagynia a lelkünket az aktuális főpolitikai döbröginek? Miért gondolja minden öltönybe töltött, két lábon járó hatalomvágy-automata, hogy ő a hivatalával bölcsességet is kapott, illetve hogy a munkaköri leírásában biztos ott van valahol kisbetűvel a lelki megújítás?

Akkor én most szólok, nincs benne ilyen kitétel, egy miniszterelnöknek az államot kellene működtetnie, nem a haverok, hűbéresek és egyéb bandatagok gazdasági vállalkozásait, nem a saját hobbijait, és pláne nem a tévesen pártnak (és az ahhoz tartozó szavazótábornak) nevezett szektáját, afféle főtáltosként. Az állam igényt tarthat a pénzem egy részére, a jogi értelemben vett lojalitásomra, de kurvára hagyja békén a lelkemet, a felcsúti (mint az állam reprezentánsa) meg pláne, én aztán nem szavazta rá, részemről megvetés tárgya. Vagy alanya.

De legalább azt végre elismeri a főnök, hogy legalább annyi jobbos média meg "civil" szervezet van, mint nem jobbos, bár közben azért hazudik egy ordasat, mikor ezt keresztény-keresztényellenes dichotómiában írja le. Mert az általa sugallt, és a legrosszabb forgatókönyv szerint már el is hitt értelmezés az annyi, hogy aki fideszes az konzervatív és eresztény, aki meg nem, az liberális és keresztényellenes. Hát, miniszterelnök úr, egy faszt!

Mert aki fideszes, szívből, nem kötelességből csupán, az valami nacionál-populista, aki meg érdekből kormányhitű, az simán egy gerinctelen hatalomtechnikus. De nem konzervatív, a konzervativizmus idegen ettől az autokrata rezsimtől, a kereszténység meg csak díszlet, papucs orrán pamutbojt.

Aki meg liberális, az a szabadság pártján áll (mondjuk a John Stuart Mill-féle imperatívusz mentén, miszerint az egyén szabadsága nagy, épp a másik szabadságának határáig terjed), úgyhogy miért is lenne keresztényellenes, én például több liberális keresztényt ismerek, mint ahogy találkoztam már markánsan baloldali katolikus pappal is. Az csak a felcsúti valóságidegen gondolataiban van, hogy a világ csak fekete-fehér lehet, pedig a valóság színes, fekete-fehér az a tévéjük volt gyerekkorában, de ezen már tényleg ideje lenne túllépnie.

Mert attól, hogy valaki vegán, még nem feltétlenül meleg, attól hogy konzervatív még lehet ateista. Miként az, aki ananásszal eszi a pizzát még nem biztos hogy gonosz, lehet, hogy simán csak rossz az ízlése, és biztos van vallásos zsidókeresztény, aki szereti a death metált.

Független változók emberek, független változók!

metalenciklopedia.hu

Hát,

ültem reggel a buszon, ahol az élet, a világmindenség meg minden, és akkor valaki azt mondja, ilyen ez bazmeg, mondtam is neki bazmeg, hogy ennyi volt, hát ilyen ez. ennyi.

és ezzel az ennyivel ki is tette  a pontot a mondat végére, nála az ennyi volt a mondatvégi pont, miként a bazmeg  a vessző, a nabazmeg a pontosvessző, a hallod meg a kérdőjel. emberek beszélnek egymással a buszon, hogy amikor az izét, tudod, úgy beizélem, akkor aztán fasza bazmeg, de ha nem izélem be, vagy nem eléggé, akkor baszhatom. ennyi.

hát igen, a busz a négy keréken guruló résztvevő megfigyelés, ha én marsi antropológus lennék kizárólag tömegközlekedési izéken tömegközlekednék, ott az antropomorfok önmagukat bazmegelik ennyivé, vokálissá teszik a hejesirást, amennyiben elmondnak minden írásjelet szlengben, kivéve azt, hogy "most leviszem a hangsúlyt bazmeg".

persze maszkban, ami a buszon kötelező, nehéz pofákat vágni, gesztikulálni meg annyit jelent, hogy hadonászva pofán vered a melletted állót, úgyhogy marad az ennyizés.

ám ha valaki nekem egyszer legközelebb, a nem túl távoliban, úgy zár le egy mondatot hogy ennyi, akkor annyi is lesz a diskurzusnak, legfeljebb visszakérdezek, de pontosan mennyi is? és kiló, celsius, newtonméter, gallon, arasz vagy lóerő?

he?  (csak hogy stílszerű...)

Évforduló csöndben, a háttérben

A fociebé lényege, hogy Ronáldó nem kólázik, de akkor rúg gólokat, mikor már nem is kellene, a hazai ultrák meg portugálokat ütlegelnek a Deákon, miközben a szivárványos köménymag az antihomofil pedofób törvény ellen tüntet, a háttérben pedig az Európai Bizottság csendben vizsgálódni tervez, úgy tíz-tizenöt évig elmolyolva témával. Szurkolés, tüntetás, eljáráslenapolás, bírságolés, homeopátiás haszonlesés - ilyenekkel van tele a sajtó, ezekről szólak  hírek, nekem meg eszembe jutott, hogy június 16 azért ezektől függetlenül még jeles nap e lángoktól ölelt geopolitikai realitás történetében.

1989-ben ekkor volt Nagy Imre és társai ünnepéles újratemetése a Hősök terén, ahol nem mellesleg egy szakállas, farmerdzsekis csávó is beszédet mondott, akkor még csak O volt 1G nélkül. (Közeli ismerősei szerint már bőven benne volt a G-ség, ha maradt volna a rendszer, akkor ma az MSZMP főtitkára lenne, de ez persze csak fikció.)

Érdekes módon ennek az évfordulónak szinte semmi nyoma ma, basszus, még a legkormányhitűbb bulvármocsok, az origó sem hozza címlapon. gondolom azért, mert az akkori Orbán szavainak egy jelentős része ma már vállalhatatlan a Felcsútok Géniusza számára. Mára ő lett az a zsírosfejű, nagyképű főelvtárs, akik ellen akkoriban szónokolt.

De én emlékszem rá, tizenöt éves voltam épp, az első középiskolai év után kezdődött a nyári szünet, én valami helyi buszon utaztam, és a sofőr hangosan hallgatta a rádióban a közvetítést, meg a híreket. A pontos tartalomra nem emlékszem, de az biztos hogy egy nyolcas busz volt. Hiába, a történelmi léptékek...

Meg hát röhejes is lenne  a felcsúti szurkolóknak azt harsogni (amit a szektája amúgy sokáig harsogott), hogy a főnök egymaga küldte haza a szovjet csapatokat, miközben akkor azok már javában kezdtek hazacuccolni. És papíron - nyilván a szimbolikus gesztus okán - épp 1991 június 16-án hagyta el Záhonynál az országot az utolsó szovjet katona, bár nem emlékszem aznap melyik buszjáratokon utaztam. A hová. 

De azért gyanús, hogy ez a sztori mégis csak érdekesebb, mint valami modellcsajt kellékként oldalkocsiztató fodbalsztár nemkólázása, és a bár a homofób pedofiltörvény valóban szégyen és gyalázat, de történelmi távlatból annyi súlya lesz, mint mondjuk Torgyán Józsefnek vagy a Repülő Spagettiszörny Pasztafariánus Egyházának.

Persze csak ha a mázlink van, ha nem, akkor a harminc éve kezdődött formális függetlenséget a pártvezér és kancellár foglalja majd keretes szerkezetbe, persze csak a lezárást tekintve szívből jövő őszinteséggel. Hisz ő nem a diktatúrát utálta, csak azt, hogy nem ő a diktátor.

Korabeli plakát mai parafrázisa (facebook.com)

Eleven testek, halott célok

Ja, egy ideje már kifejezett utálom profi sportnak nevezett cirkuszt és emberkiállítást, de ma rájöttem, hogy az eddigieken túl még miért is. Mert az idáig is nyilvánvaló volt, hogy persze szép teljesítmény, ha valaki például nagyon gyorsan tud futni, de megy-e általa előrébb a világ? Nem hát, de megy-e általa előrébb futó? Nem, hisz leginkább körbe fut, esetleg egy városi maratonon A-ból B pontba, de az eg metróval gyorsabb, és nem kell hozzá lezárnia fél várost. De komolyabban fogalmazva: érdemes az embernek rátennie szó szerint az egész életét, hogy egy darab vasat ő dobjon a legmesszebbre, vagy ő ússzon a leggyorsabban és a legtermészetellenesebb módon faltól falig egy medencében?

Persze, a csúcson lévőknek jut siker, pénz és csillogás, de ők ugye a csúcs, alattuk meg azok, aki szintén rátették az életüket valami ilyesmire, legjobb eredményük egy tíz éve elért európa bajnoki hatodik hely, és mára már a kétszobás lakásuk jelzálogát is alig bírják fizetni. Ez összejöhet akkor is, ha az ember valami középszar  munkahelyen húzza az igát, de utána legalább van ideje haverokkal sörözni, kalóriaszámlálás és teljesítménykényszer nélkül. 

Az úgynevezett versenysport vagy önmagáért való teljesítményhajszolás, vagy simán cirkusz a népnek, az első esetben főleg értelmetlen,  másodikban meg nem sport, hanem a show-business egyik ága.

De épp ma futottam bele a felismerésbe, hogy a profi sport azért is megvetést érdemel, mert gyakorlatilag húsvásárrá válik a bulvármédia által. Amikor a nagyon látogatott portálon már a sokadik cikk jelenik meg egy amúgy eredményes úszónőről, ahol csak és kizárólag annyi a mondanivaló, hogy milyen cuki, szexi, és milyen jól kijön a pasijával, vagy hogy a közepesen ismert teniszezőnek milyen jó a vádlija, miközben még a borosta is jól áll neki, akkor ez már nem a sportrovat, hanem a Playboy (rosszabb esetben a Hustler) sportürügyű melléküzemága.

Az meg érdekli a fenét. Ha érdekelne, hogy emberek hogy úsznak egy medencében fel-alá, akkor azért nézném, és nem azt figyelném, ki hogy fest fürdőruhában. Vagy kinek milyen a melle. Arra ott az internetnek az a fele, ami a pornó. Ha sport akkor és úgy érdekes, hogy ott mellek és combok vannak (lényegében mint a hentesnél, de mondom hogy húsvásár), akkor pusztuljon az egész, nem kell gyerekek életét tönkretenni, azzal, hogy hajnalonként edzés címén emeljenek fel egy kamionnyi súlyt vagy ússzanak le egy félmaratont. Hogy húsz év múlva a testükkel adják el magukat azok a médiumok, amelyeknek eladták a testüket.