Szörnyek évadja

Véletlenül rákkanttintottam egy cikkre, és szerintem rémálmaim lesznek ma éjjel, melyekben besszippant az az alternatív univerzum, ahol horrorisztikus űrszörnyeket ünnepelnek a szépség és fittség mintáiként, és hívják mindezt fitnesz-világbajnokságnak. Tényleg sokkoló a látvány, ha valaki épp vacsorázik, betegeskedik, hallucinogének hatása alatt áll vagy gyereket vár, semmiképp se kattintson a fenti linkre, mert kiég az agykérge jelentős része, és akkor ki fog elmosogatni, kijózanodni, villanyszámlát fizetni vagy felnevelni a kölköket heyette?

Mert nem lehet büntetlenül szétszteroidozott bácsiknak kinéző néniket nézegetni, hisz ezek a „sztárok” úgy néznek ki, hogy a hűtőben spontán túróvá alakul tőlük a tej, miközben a fikusz kivonszolja magát az erkélyre, és megpróbál átvetődni a korláton.

A múltkor belefutottam egy hasonló fitnesz-szörnyről szóló dokumentumfilmbe, és onnatól végig is néztem, egyszerűen képtelen voltam elkapcsolni, nem hittem el, hogy ez tényleg van, hogy egyes emberek képesek ezt művel.i magukkal, sőt sok más embereknek meg tetszik ez a borzalom. Jó, persze a sok más ember az nagyrészt az öngyilkosság szélén egyensúlyozó, agyonstresszelt perverz japán középvezetőket meg szétkokózott fejű wannabe-sorozatgyilkosokat jelent, mert minden szörnyűségnek megvan a maga közönsége, csak jól kell belőni a célcsoportot. És az is igaz, hogy van ennél is lejjebb, az állatos pornó, a kannibalizmus vagy bayer zsolt ennél is rosszabb, csak azokat már tudatosan kerüli az ember, míg a fitnesz alapvetően pozitív asszociációkat kelt, illetve keltett eddig.

Mostantól a profi fitnesz  (ami egyébként asszem a badibilding trendi és fenszi neve, vagy annak szánják) ugyanolyan tiltólistás nálam mint a fasizmus, a kereskedelmi rádiózás, a szcientológia vagy a 17-es busz. Ha valaha mégis diktátor leszek (ez nem valószínű, de szeretném), az operettszínészek, a profi focisták és pénztáros lőrinc mellett az ijesztő nénik is mennek közmunkára, mondjuk kifesteni egy hajléktalanszállót vagy segédápolónak egy kórházba.

És igen, az ijesztő nénik külsején igenis ér viccelődni, mert ezt csak maguknak köszönhetik, ez nem a természet meg a gének munkája, hanem annak totális megtagadása, és egyébként is mit gondoljak azokról, akik erre teszik fel az életüket? Inkább semmit, elvégre mindenki ott hülye ahol tud, (valamint mai bölcsességem szerint a lófasz szerencsét hoz, elvégre a lóhere folytatása más eszközökkel), de szeretnék jól aludni, ehhez meg kellemes és vállalható dolgokora kell gondolnom estefelé. Nem pedig ilyenekre (te jó ééég...):

http://forum.bodybuilding.com/showthread.php?t=169702613&pagenumber=3

Vasárnap este (always look on the bright side of death)

A három napos hétvége most valahogy egészen három naposnak tűnt, én meg a kényszeres házimunkák ellenére is viszonylag pihent vagyok, de annyira, hogy egész hihetetlennek tűnik a holnapi  unkanap. Mert nekem három nap elég ahhoz, hogy elhiggyem, a világ természetes állapota, az alapbeállítás a hétvége, a munkanap az rendszerhiba, elakadás a mátrixban, igazából így vasárnap este is csak nevetek a hülye ötleten, miszerint hajnalban kell kelnem.

És ez az amiért a vasárnap esete egy különösen ócska része a hétnek, hisz hétfő jön utána, mire megszoknánk hogy nem kell dolgozni, már kell. A hétköznap estékkel nincs baj, hisz azok csak hétköznapok (de a vasárnapot miért cseszi el a hétfő, a hülyéje neki), én igazából már kedd délután látom az alagút végét, azaz még három napot dolgozom és jön két nap szünet, ami már nem is rossz arány, olyannyira hogy be kéne vezetni állandóra.

Viszont már csak kilenc nap karácsonyig, pontosabban kilenc munkanap, vagyis a hónapból hátralévő 27 nap pont kétharmada szabadság, ami egész elképesztően jó mutató, igazából ezért nem is értem, mi a fenét keresek majd én holnap a munkahelyemen, ha egyszer a kétharmad ugye.

Persze ennél is lehet messzebre tekinteni, a következő száz évben ( saccra 36 525 nap) például a napok egész elhanyagolható részében kell majd csak dolgoznom, különösen mivel a statisztikai és orvosi valószínűségek szerint ennek a száz évnek a nagyobbik felét eleve halottként töltöm, amikor is eleve nem kell hajnalba kellni, soha már.

És ha a horizontot kitoljuk egy egész évezredre, a munkával töltött idő csak afféle statisztikai hibának tűnhet, a világ lényege egyértelműen a pihenés és soha többet hétfő!. Persze ha a hinduknak van igazuk akkor nem nyugodhatunk békében, viszont dolgozhatunk valami normálisabb újásszületésen, elvégre ha sikerülne istencsászárként reinkarnálódnunk, nem csak hogy nem zavarna többet a hétfő meg a vasárnap esti szplín, de be is tilthatnánk az egészet a francba.

Rászoruló

A magyar lakosság nagyjából negyede rossz lakáskörülmények között él, mint magam is. Egyfelől egyedül szorongok egy kétszobás lakásban (néha neurotikus is vagyok), néha meg ketten zsúfolódunk össze, ami azt jelenti, hogy ha bemegyek az egyik szobába, lehet, hogy már van ott valaki. És csak egy fürdőszoba van, még jó hogy különálló a vécé, így ha épp ott üldögélek, nyugodt lehetek, hogy amikor végzek, tudok majd kezet mosni. Nem szoktam persze (nem hiszek a baktériumokban, azokat szerintem csak Flemming pasztörizálta, mikor nem kémregényeket írt), de megnyugtató, hogy akár kezet is moshatnék, van kókuszos szappan, van kéztörlő (az nem kókuszos, de van Bounty is a fogmosáshoz, már hogy indokolt legyen fogat mosni), már csak a szándék hiányzik, az alapvető higiénia igénye.

De hát miért is legyen az ember igényes az ilyesmire, mikor nyomorban él. A mosógépet automatának hazudták a boltban, de szerintem maximum félautomata, mert például eddig még mindig én teregettem, és nincs is rajta ilyen gomb, a kilencvenakárhány tévécsatorna között meg nincs francia nyelvű neoprotestáns hírműsor, pedig alapvető lenne a normális életminőséghez. A lakásban három helyiség is beázik, egyszerűen víz folyik a falból kilógó csőcsonkokból, csak úgy lehet elállítani, ha az ember elzárja, de ez csak ideiglenes megoldás, bármikor tekergetem a csapokat, mindig kezdődik elölről a durva szivárgás a csövekből, a víz meg csak úgy elfolyik a csatornába. Ráadásul a vécé napjában többször is ürülékkel szennyezett, ilyen középkorinak sem nevezhető körülmények között tényleg nem lehet normálisan élni.

Számomra a polgári minimum ott kezdődne, hog ha már muszáj az elsőn lakni, legalább legyen lift, a szomszéd házban is lehet az elsőre liftezni. Azt mondják azért, mert az tízemeletes, de ez nyilvánvaló hülyeség, hisz akkor csak az ötödiktől menne a lift, az első négy emeletig nem kell, mint az a mi házunknál is kiderül, úgyhogy biztos a Háttérhatalomnak dolgoznak, ezért jár a lift a földszinttől, mert lefelé is megy a titkos irányítóbunker-központba, az Intermaus-hoz, vagy mihez.

De mi egyszerű emberek csak tengődünk a nymorúságos odúinkban, míg mások lfttel járnak vécére. Állítólag vannak akik nálam/nálunk is rosszabbul laknak, olyan helyeken aahol nincs fűtés, meg vizes a fal, de szerintem ez csak az ellenség rémhírterjesztése, a nyomor alján én vagyok, én akinek az egyetlen nyomorúságos fürdőszobáját is kézzel kell felmosnia, villanyfénynél, mert még ablaki sincs annak az odúnak, én akinek minden decemberben a pofájába süt a nap, ha kedvenc foteljében akar ülni. Ennél lejebb nincs, és olyan sincs hogy valaki az utcán alszik , ezt csak kitalálják, hisz senki sem lehet ennyire hülye. Aki ugyanis az utcán aludna, azt még reggel előtt megesszik a pockok és meghalnak a madárszartól, ezért nálunk ilyen nem fordulhat elő, aki ilyesmivel henceg az bitos valami elkényeztetett úrifiú, aki így akarna keménynek látszani.

Szóval nekem tessék segteni, én vagyyok a rászoruló, valaki tapétázzon már ki nálam EU-s támogatással  és ha már itt van tapétázzon nekem egy billiárdszobát is szaunával, meg egy fűthető erkélyt, hogy végre emberi körülmények közt élhessek a tetőkertem alatt.

Aztán majd tudom fogni, kire kell szavazni a trampra, mikor.

Szóviccbűnözés

Podcast-jellegel halggatot rádióműsorral ütöttem agyon az időt a mai munka-imitáció alkalmával (a heti melóval szerda délutánra végeztem), és belefutottam az év legbüntetőbb jellegű szóviccébe, miszerint:

-Melyik egyházi rítus három órás?

-Az úrvacsora.

(uhr watch óra)

Kissé fáj tőle a  fejem, de ez a szóviccek szándékolt mellékhatása, valószínűleg a szíjájé által fejlesztett harci algoritmusok állítják elő őket mentális fegyverként, és ha már mindenkinek fáj, jönnek a gyíkemberek átvenni a hatalmat, mert ők immunisak az ilyenekre, eleve rossz a nyelvérzékük, a humorérzéket meg testi fogyatékosságnak tekintik.

De én azért majd kiheverem, elvégre három egynapos hétvége után jön egy háromnapos, ami viszont csak nyelvileg jelent kiegyensúlyozottságot, matematikailag még messze nem.

(Hogy köszönsz, ha megérkezel Ercsibe? Arrived, Ercsi!)

Statuálás

Tíz év fegyházat kapott az a szíriai pasas, aki tavaly nyáron Röszkénél megafonnal hergelte a többieket, dolgokat dobált a rendőrsorfal felé, sőt illegálisan tolta át a lábfejét a határon. Mert a mi magyar bíróság szerint ez terrorizmus. Na ja, de ez esetben fradi-újpest meccseket is több ezeryi terrorista látogatja, miközben a megafonos dobálás nem több mint, egy hangultosabb tüntetés intrója valahol Párizsban vagy Koppenhágában, így melegít a neonáci /iszlamista /anarchista /radikálszakszrvezeti tömeg egy kiadós, utcai harcokkal tűzdelt politikai véleménykifejezésre, a fináléban kergetőzés az ékszakai uutcákon, elszórt vízágyúzás, és néhány hangadó a közeli rendőrőrsön tölti az éjszakát, aztán megy tovább az élet. De senkit sem bélyegeznek terroristának, és nem küldik kényszerunkára  gyarmatokra, különösen mert nincsenek is gyarmataik, pedig néhány isten háta mögötti, harmadik világbeli ország már szívesen jelentkezne.

De nálunk minden másképp van, pártunk és ártányunk már túl régóta ijeszteget mindenkit a migránsoló terroristákkal, muszáj volt már felmutatni legalább egyet. Illetve többet, mert a negyvenes, amúgy tíz éve Cipruson élő fickó nyilván nyugdíjaskorú szüleit is terroristának találta a nem igen tisztelt bíróság, így őket is elítélték, lassan neki lehet állni az Apám nevében aktualizált változata forgatókönyvének .

Az egész egy tipikuskirakatpernek tűnik, ahol a példa a fontos meg a statuálás, ahogy már Pelikán elvtársnak is elmondta a lánya, a fővezér kiadta a támadási irányt, az ügyészség összeizzadt egy abszurd vádat, a  bíróság meg asszisztált ehhez az őrülethez.

És könnyen lehet, hogy jól jönnek ki belőle, bár innen a fotelből úgy tűnik, rogánantal zűrös ügyei, a pharaon-ügy meg a timikefánkozója-szappanopera még mindig nagyobbat mennek a médiákokban, mert még a legvonalasabb fidesznyugdíjas sem kezdi el félteni az életét egy megafonos arabtól. (Legfeljebb nem vesz tőle semmit, se kebabot, se csodaserpenyőt.) Mondjuk őket a migránsokkal sztresszelés napi rutinján túl amúgy is inkább tízezerért akarják megvenni, és szorgos népünket ismerve, nem kétséges hogy sikerrel.

Avagy a 2018-as választás már eldőlt, de szerencsétlen Amedet azért valami tökös jogvédők még kiperelhetnék a börtönből, csak hogy ne mi legyünk az EU  Észak-Koreája (na jó, Belarusza), illetve ne jobban, mint már amúgy is.

Mars haza!

Naponta belefutok a NatGeoúj sorozatát reklámozó óriásplakátokba, amikre az van írva, hogy Mars, meg szakfanderes emberek mászkálnak rajta egy sivatagban, hősiesen. Nézem is rendesen, nem feltétlenül a reklámok hatására, egyszerűen csak gyerekkorom óta bírok minden mozgóképet, amint szkafanderes embereket egy nagy fallikus szerkezettel kúrnak fel az űrbe. (És ez itt nem öncélú trágárság, hanem komoly irodalmi referencia, anno Kurt Vonnegut jegyezte meg valamelyik Apollo-űrhajó fellövésekor, hogy: „It’s a tremendous space fuck.” – magyarul mondjuk oltári nagy űrbekúrás.)

Persze mindez csak elméletileg érdekel, fotelből fogyasztható módon (ajánlott olvasmány: Kim Stanley Robinson: Vörös Mars), mert nemhogy a Marsra nem vágyom, de még Ausztráliába se, messze van ugyanis és addig rengeteg víz felett kellene repülni, arról meg szó sem lehet, én csak úgy repülök ha civilizált szárazföld van alattam, és tíz percen belül kényszerleszállhatunk valami vidéki reptéren. A Marsig ráadásul rengeteg űr van, ott még lezuhanni sem lehet rendesen, például mert nincs hova (hisz ott is űr van), és eleve értelmezhetetlen a „le” fogalma, márpedig ha már zuhanunk akkor csapódjunk is be valahová.

Ezt kifinomultabban agorafóbiák hívják, nekem is van belőle egy kicsi, mondjuk nem félek a tágas terektől, de jobban érzem magam bent (ha tehetném, egy lakókocsiban élnék inkább, egy kicsi lakókocsiban), ez mondjuk egy marsi utazás  mellett szólna, hisz ott aztán tényleg kis helyekre lesznek bezárva a zűrhajósok, sokáig egymás agyára menne, de a fenének lenne kedve hónapokig az újrahasznosított pisit innia, újra meg újra.

(Mint a Fekete Vipera vonatkozó részében, mikor a hajón elfogy a víz, és már  csak az a kérdés, hogy mindeni a sajátját issza-e, vagy cserélnek. Rum kapitánynak ez persze nem gond, ő  már akkor a sajátját issza, mikor még van víz, állítólag szereti)

De az utazás  veszélyei csak az egyik részét jelentik az itt van a kutya eltemetvének, mer ugye mi is van a Marson? Semmi, pontosabban semmi érdekes, kövek, meg valami légkör-maradvány, újabb kövek és por, meg egycsomó dolog valahol félúton a kő meg a por között. Élet az nincs, vagy van van, esetleg volt, az is maximum valami baktérium, bár régebben egy David Bowie nevű csillagász és exobiolgus állította, hogy vannak marsbéli pókok, de ma már úgy látom, ezt csak kitalálta.

Én tehát nem utazom a Marsra, ez egész biztos, és igazából másnak sem érdemes, ha már úgyis le lehet forgatni az egészet egy stúdióban, minek is. Mivel nem hiszek az össszeesküvés-elméletekben (csak ha én találom ki őket, hisz már Churchill is megmondta, hogy csak azoknak a statisztikáknak hisz, amiket ő hamisított) tényként fogadom el, hogy az Apollo űrhajósai tényleg jártak a Holdon (kivéve a 13-as küldetés tagjait, de nem kell csodálkozni, ha ezek a hülyék a NASA-nál Tom Hanks-et küldték fel, ő fogyatékos és csak fűnyírót tud vezetni), de nyilván csak azért meg még nem voltak elég fejlettek a filmtrükkök, hogy felvegyék egy stúdióban a holdraszállást. Így kénytelenek voltak igazi rakétákat űrbe kúrni, de manpság van  CGI, ha jó minőségű az is drága, de megy a fotelből is, és lehet csinálni vele rendes marslakkat, néhány nyamvadt és főképpképp döglött baktérium helyett, amik – valljuk be – nem mutatnának túl jón a Nesönöl Dzsiografikon.

Lehet, hogy a tudománynak érdekesek, de óriásplakáton meghalnának.

Szuperzöld!

A leköszönő zöldombudsman (ez is milyen szép szó, Zöld Ombucman, tisztára mint valami mesebeli manó, a mérsékelten gonosz fajtából, aki mondjuk nem öl meg, de félholtra csiklandoz), akiből alkotmánybíró leszen, azt mondta, hogy a legfontosabb (vagy valami másik leg, igazából hírt se nagyon lelek róla a neten, a rádióban hallottam) ereménye az a javaslat, hogy minden újszülött után kapjon a család egy fát, hogy elültethesse. Vagy ültetnének egy fát a nevükben, gondolom én, mert különban Kovácsék a hatodikon hülyén fognak nézni, ha kapnak egy platáncsemetét, hogy akkor most ezt tessenek cserépben nevelgetni úgy húsz-harminc  évig. Ez persze még csak javaslat, még nem lett belőle törvény, ami biztos fáj kicsit az alapkotmánytörvény leendő őrének.

De ha Zöld Ombucmanként egyéb remek dolgokat is tett Szabó Marcel, nemzetközi szinten lobbizott a Garamond betűtípusért a tintapazarló Times New Roman helyett, és ez már a környezetvédelem valamint a társadalmi felelőségvállalás olyan szintje, ameddig én már el sem látok, miközben Calibrivel írom ezt itt, bár szerintem TNR-el sem lennék az esőerdők gyilkosa, tekintettel arra, hogy még nyomtatóm sincs. Az ombucman is lobbizhatott volna a tabletekért, persze csak akkor, ha humánusan tartott csirkék tojásait evő, fair trade kávét ivó, hulladékot szelektíven gyűjtő, szakszervezeti tag munkások készítették, újrahasznosított bionarancslés dobozokból és szín szerint válogatott gemkacsokból egy tetőkertes passzív ház közösségi terében, genderérzékeny multikulturális együttműködéssel. Hisz ökológiai lábnyomunk nagy része, mondhatni ökológiai talpunk a rosszul megválasztott betűtípusokból ered, egy félkövérrel kiemelt mondat annyit árt az ózonpajzsnak, mint tizenhét és fél teszkós szatyor, ha ki is nyomtatjuk, akkor huszonhárom. (Ha ugyanis nem nyomtatjuk ki, akkor is áramot használunk, levegőt, fényt és kávét tejjel, ráadásul már azzal hogy írunk, előkészítjük, szinte kiprovokáljuk a nyomtatást, egy kis lépés nekünk, egy fél lábbal a sírban az emberiségnek.)

De volt nekünk egy Zöld Ombucmanunk (igazából a jövő nemzedékek szószólója, csak ezt így senki sem használta), aki azt akarta, hogy még a gyerekeinknek, unokáinknak is jusson betűtípus, rájuk is süssön még az LCD-kijelző, hogy még nekik is legyen egy platánjuk a szobájukba, illetve egy idő után a szobájuk helyett.

De most elmegy alkotmánybíráskodni, miközben félkész még a nagy mű, de talán majd a parlament megszavazza azt a fát minden újszülöttnek, és akkor már biztos lesz esélye utódainknak is, főleg ha hódok vagyunk, vagy legalább is tervezünk hóddá válni a közeljövőben.

Ráadásul a hódok közismerten írástudatlanok, tehát esetükben nem áll fenn a tintapazarlás esélye, fát csak építkezési céllal vágnak ki, azaz újságjaik sincsenek, így hazudni is leginkább csak szagokkal tudnak.

Mondjuk nincs is nekik Zöld Ombucmanjuk, pontosabban csak a meséikben, vele ijesztegetik az engedetlen kicsiket, meg a rezsicsökkentéssel.

Hullana és hózna

Horváth Éva melle máris a nyárra készül, írja egy hírportál (na jó, a 24.hu, de lassan olyan kínos olvasni, mint a blikket, aki szerintem a hekk rokona, csk kirántva olyan papírízű), és mellékel egy fontót egy egészen ijesztőnőről, ami után már egyáltalán nem érdekel, ki a fene az a Horváth Éva.

Ellenben én egyáltalán nem készülök a nyárra, idén jó lenne egy kis tél is az ünnepek idejére, hóval meg faggyal, meg azzal a apró szemcsés izével, amivel az előbbiek ellen szórják fel a járdát, hogy aztán a cípőtalpon behordjam a lakásba, és még húsvétkor is azt porszívózzam minden félreeső sarokból, vagyis az összesből. (Bár húsvétig legalább van esélyem elfelejteni horváthéva fejét, ami után a melleit már nem is mertem megnézni.)

De ez is a télhez tartozik, miként a délutáni sötétség, a sült tök, a szaloncukor, a bokaficam és a reménytelenül fél pár kesztyűk. És mivel mindjárt vége ennek a hónapnak is, talán lesz már hó nemsoká, nem csak ez a november rain, mert bár huszonéve nem szánkózok, mindig is utáltam hógolyózni és nem emlékszem, hogy valaha építettem-e hóembert, de az ablakból nézve imádom a hóesést, meg a behavazott városi tájat az ablakon túl.

Bent a szobában jó meleg van, a tévében csendesen duruzsol a Reszkessetek betörők vagy a Tapló télapó, a frissen porszívózott műfenyő már feldíszítve, az akciós bejgli csendben porlad a szekrényben, kint pedig elakadt buszok túráztatják a motort reménytelenül, egyre mélyebbre ásva magukat a hóba. A háttérben egymásba csúszott autók sofőrjei anyáznak indiszkréten, a forgalomirányításra hivatott rendőr egy idő után feldja a küzdelmet és duzzogva félreáll dohányozni, a böhönyei busz sofőrje pedig nem hiszi el, hogy nem fér be a megállóba, ahol még csupán öt busz vesztegel. (Maris szerint a Böhönye az egyik legviccesebb falunév, és tényleg, olyan mint valami bográcsos étel, ami hánytat, vagy valami börzalmas tarhonye, persze a legjobb falunév evör, még mindig Pornóapáti. Bár a pornó meg az apát egy kifejezésben nem is olyan idegen, ha a vonatkozó hírekre gondolunk.)

Nálunk már pár centi hótól megáll az élet, vészhelyzetet hirdet a kormány, az önkormányzat és a szabadkőműves világösszeesküvés, két napig mindenki úgy csinál, minta itt lenne a világvége, már csak elemről pislákolna a kábeltévé, fogytán lenne az ivóvíz, és csak szárított böhönye maradna reggelire. De tényleg, az erre hivatottak minden évben gyermekei meglepődöttséggel veszik észre, hogy a mi éghajlatunkon havazni is szokott télen, ilyenkor válságstábot hívnak össze és intézkedési terveket készítenek, majd megvárják, míg elolvad a hó, és lehet latyakügyi operatív törzset játszani, ez majdnem olyan jó mint az indiánosdi, csak kell hozá laptop.

Akinek ez nem elég szórakoztató téli program, az nézegesse, horváthéva nyárra készülő melleit. illetve mellét, a címben egyes szám volt, például ezért sem mertem rákattintani. Inkább jöjjön a hó.

Elolvad

Elolvadt az internet az Abigel nevű kengurutól – olvasom, és igyekszem nyugodtan viselni. Kretén „hírportálok” kretén betűmunkásai szerint az internet naponta olvad el, sőt naponta többször is, ha ezekből a színvonalas betűipari (fotó und videóipari) termékekből indulunk ki, az internet hatalmas darab cukrozott vaj, ami minden bébifókától, bébikengurutól, nyomorék kutyától elolvad, nyilván azért, hogy aztán kisüthessék benne a dinsztelt felhasználók agyát, velőrózsák rántva, tartárral, életünket és hagymás vérünket az információs forradalomért.

Úgy húsz éve még az volt a gondolat, hogy a net lesz a populista ostobaságba hanyatló tömegdemokráciák megmentője, az új   agóra, Haberma spolgári nyilvánosságának igazi terepe. Pedig az internet már akkor is nagyobb részt pornóból és összeesküvés -elméletekből állt, a közéleti viták pedig nagyrészt kölcsönös sértegetésből, ha a vonatkozó fórumok minden hozzászólása igaz lett volna, az emberiség 120%-nak lenne prostituált az anyja, és nagyjából 80%-a lelkesen közösülne is vele. Igazából a „közéleti diskurzus” csak a pornó folytatása volt, más eszközökkel.

Aztán tíz-tizenöt évvel ezelőtt már világos volt, hogy a netes tartalom nagy része sima kamu, beleértve a konteókat meg a pornót is, elvégre a vadul kefélő szereplők nem is szeretik egymást, a pucér pizzafutár meg valójában bekokózott pornószínész, illetve pornóipari segédmunkás. Viszont a közéleti viták sem maradtak meg az anyázás szintjén, inkább eltűntek csendesen, ma már a Rosszabbikosoktól a laposföld-hívőkig meg a felcsúti harci nyugdíjasaiig mindenkinek megvan a maga kis zárt, tőgymeleg sarka az hálón, nem szeretnének ők már vitatkozni, a magukétól eltérő véleményt látni sem akarják, az anyázás meg csak akkor esik jól nekik, ha senki sem anyázik vissza. Ez a „jólmegmonta bayerúr annak asok liperális buziköcsöknek magajó matyarember” paradigmája, üvöltsünk falkában, mert falkában üvölteni jó, de ne álljunk szóba a másik falkával, még a végén kiderül, hogy pont olyan sötét bunkók vagyunk, mint ők, igazából üvölthetnénk magunkra is a tükörbe.

De nem, mindeninek csak a megerősítés kell, elvégre annyi baja van az embernek, gázszámla, villanyszámla, jön a gyerek foga, oltatni kell a kutyát, jön a kutya foga, megbukik a gyerek a kutyaiskolában, a szomszéd magyarnóta-rajongó és süket, nem jön fel a piskóta, reped a bejgli és akkor még mindenféle komcsik /nácik /ateisták/ katolikusok /ellenzékiek /orbánhívők véleményén is idegesítse magát? Hát nem, mindenki maradjon a suszter kaptafájánál, még a suszterek is.

Ez régen úgy működött, hogy csak bizonyos újságokat olvastak (én mondjuk nem, tizenöt éve még minden héten megvettem  Magyar Narancsot meg a Demokratát is, igaz az utóbbit a szörnyülködés általi szórakoztatás végett), ma meg a neten lehet együtt vonyítani a Holdra.

És ami ezeken a aklokon kívül van, az rendületlenül a pornó, a cuki állatok meg a receptek, letölthető filmek és zenék meg online játékok, vagyis minden aminek nincs túl sok köze a társadalomnak nevezett absztrakció alapműködéséhez, ezekkel már úgy sózzuk a vajaskenyeret, hogy nem érdekel van-e egyáltalán vaj, vagy alatta kenyér.

Aztán csodálkozunk, ha a politikusok összehazudnak egy komplett valóságot nekünk, hisz megtehetik, míg ők feldúlnak bármit mi cicás videókat nézünk, az internet meg naponta kétszer elolvad, what a wonderful world. A fotelből nézve legalább is majdnem.

F. Panda&Tsai.

Lassan jönnek a bódék, pláza mellé, teszkó parkolóba, főtérre, csúnyák és sikít belőlük az ideiglenesség, a gányoltság, nemsoká felüvöltenek a karácsonyi slágerek pánsípra és bazsevára , nemsoká kolbászt sütnek a járdaszigeten,és nevezik minezt Adventnek (modrosabban Áádvent), ami valami ünnep-féle lehetett, de ma már csak az előtagja annak hogy Vásár. (Esetleg annak, hogy koszorú, de ennek sincs jelentősége, az is csak asztaldísz, gertyát eleve nem gyújt rajta senki, mert büdös, viaszos lesz a terítő, meg olyan szép, minek elrontaani, a virágboltos gabika biztos sokat dolgozott a kis műanyag szarvasokkal rajta. Virágboltos gabika persze azt szeretné, ha felgyújtanánk az egészet a francba, ő jövőre is el akar adni nekünk valami hasonló giccset, sőt ha elég gyorsan gyújtjuk fel, még idén.)

De legalább újra lehet venni vicces képeslapokat részeg télapóval, szőrös telefontokot, felhúzható betlehemet csokiból és kézműves pokémon fingópandát, ami különösen bearanyozza a szentestét, fröccsöntött kínai, van rajta USB-port, lehet tölteni a porszívóról és elfingja az ótannenbaumot meg a stílenahtot, igaz utóbbit kantoni akcentussal. Tűzveszély esetén elfingja a csillagszórót vagy a gyertyát is, csak jó irányba kell tartani.

Ilyenkor a város is felölti ünnepi arcát, ami ízléstelen díszeket jelent a fő utca villanyoszlopain, meg egy értelmezhetetlen karácsonyfát a fő (naná, hogy Kossuth) téren. Ez egy bazi nagy fenyőfa(tetem), sok égővel, de dísz az egy sem, azaz világosban csak arról lehet felismerni, hogy ez egy karácsonyfa, hogy egészen útban van a tér közepén. Este viszont némileg elnyomja a körülötte sorakozó bódékat, persze a kolbászos kürtőskalács-szag ellen tehetetlen, lévén csak világít, ohne fenyőillat.

Van viszont mozgásérzékelős betlehem, jó nagy, és lehet hogy nem is mozgásérzékelős, mert eddig még mindig zenélt valamit mikor elmentem előtte, de nem tudtam úgy odamenni, hogy nem menjek el előtte. Vagyis ez még egy rejtély.

Meg van mndenféle házi izé, például házi lekvár, amit valóban egy nagy házban csinál sok ezer szorgos kéz egy futószalag mellett, valahol délkelet-Ázsiában, no de az sem semmi, ahogy manyikáék virtuóz módon átcímkézik, és kis kockás kendőket kötnek a tetejükre.

De legalább vehet fingópandát az is, aki lemaradt a Blek Frájdéjról, a bódékban kapható fingópanda is remek minőség, analóg digitális!

Queen Mercury

Tegnap volt huszonöt éve, hogy meghalt Freddie Mercury (született Farrokh Bulsara, csak az magyarul elég hülyén festene), a Queen egy negyede, és elg fura elképzelni, hogy festene ma, 70 évesen, gondolom nagyjából mint Elton John bajusszal, de Huhg Hefner köntösében.

Magam 1986-ban kezdtem ismerkedni munkásságukkal, megvettem kazettán a Kind Of Magic című aktuális Queen-albumot a sarki könyvesboltban (azóta fűnyírókat megy egyéb kertészkedős cuccokat árulnak a helyén, nagydarab bajszos emberek járnak oda locsolócsövet venni), meg nem sokkal később láttam a Hegylakót (alámondásos VHS-en), és valahonnan ismerős volt a zene, de nem tudtam egyből beazonosítani, egyszerűen nem jutotta még el a kazetta B-oldaláig.

De aztán már gyorsan rákattantam, begyűjtöttem az összes lemezüket, mind jó, kivéve a Hot Space című diszkókorszak-utánlövést, meg a Flah Gordon filmzene albumot  ( a filmet alámondással láttam, VHS-en), ami teljesen értelmetlen szintis prüntyögés, ilyen Jean-Michel Jarre másnaposan hangulatú felejthetőség.

De ezeken a kisiklásokon kívül számolatlanul ontották a remekműveket, a Queen egyértelműen jobb volt matek ötösnél, az oroszkrémtortánál, legalább olyan jó volt mint a tengerparti nyaralás (ahol lehetett venni remek Jugoton kiadású Queen-kazettákat) vagy osztálybulin lassúzni a lányokkal, és ez utóbbinál csak az volt jobb, ha Queen-re.

(Alányok egyábként következetesen úgy konferálták fel a Bohemian Rhapsody-t, hogy "következik a Kvíntől a Mama című szám", merthát a szöveg tényleg úgy kezdődik, hogy Mama épp most ölt meg egy embert..., de rajtam kívül senki nem tanult még angolul az osztályban, a sötét  nyolcvanas években jrtunk...)

Most pedig két dal a kedvencek közül, az első egy talán kevéssé ismert lírai-himnikus, a másik meg egy ismerős döngölés, egy nagyon nyolcvanas-évek hangulatú klippel, de hát ez is része az élménynek. (színpadi látvány=ménkű sok reflektor!) Tessék meghallgatni, benne lesz a dolgozatban!

Greatest Hits

„A magyar név megint great lesz

Méltó régi nagy híréhez”

(kommentelő a 444-en)

Nagyköveti eligazításttartott a múl héten a Századvég valamelyik igazgatója (ez már eleve milyen szép, egy cég embere tart „eligazítást” nagyköveteknek), valami olyasmiről, hogyan lehet újrapozicionálni a Magyarországról kialakult képet, legalább is ilyesmit várhatnak el egy nagykövettől, a rák gyógyszerét másnak kell majd felfedeznie.

A derék századvéges csak azt elemezgeti, mi a siker igazából, és milyen összetevői vannak a balsorakitrégentép kontextusában, de az egész angol nyelvű izére leginkább azt lehetne mondani, hogy bullshit. Ha már.

De a lényeg, hogy Mék Hángöri Grét Egen! (a trumpnál ugyanez van amerikával, de ha már a főnök annak idején ellopta a Forza Italia!-t, akkor ezt most miért is ne?), de hogy ez most országmarketing-stratégia, politikai program vagy pogácsarecept, az egyáltalán nem derül ki.

Hogy Hángöri mikor is volt grét pontosan, az nem tudható (de hogy legalább is részben a Nájkitól lesz, az már tuti), talán a Habsburg birodalomra gondolnak indokolatlanul, vagy az Osztrák-Magyar monarchiára kicsit megalapozottabban, de félő, ennél súlyosabb a dolog. Nevezetesen, hogy bizonyos hitler adolf közbenjárával elkövetett országnagyobbítás lehet a hivatkozási alap, de ugye akkor csak egy kicsit lettünk grét, aztán megint nem, sőt ami akkor és utána jött, az nem volt grét, sem fenszi, sem szexi, még ötvenhatban sem. (De  ha valakinek – mint például az évfordulós 56-os kampány tervezőinek láthatólag – a kisfiúk dobtáras géppisztollyal a szexik, az sürgősen forduljon orvoshoz, előrehaladottabb állapotban adja fel magát a legközelebbi rendőrörsön.)

Amúgy a  legyünk újra nagyok duma ellopása a trumptól végül is nem akkora gáz, mondhatni jól rímel a trump szellemiségére, lopni nem bűn, legfeljebb hiba, de csak akkor, ha számon kéri rajtad valaki, akinél nem tudsz hangosabb és/vagy agresszívabb lenni.

Pártunk és kormányunk persze már megatlálta magának egy ideje a lendő elnököt, aki egy gazdag és agresszív bunkó, e tekintetbben a fideszkádéenpés nagyvállakozó prototípusa, már várjuk mikor épít PénztárosLőrinc is ízéstelen felhőkarcolókat magyar városokba, bár azokon nem az ő neve lenne, hanem a futtatójáé.

Jó hír viszont, hogy a trump is akarja az olimpiát, márpedig amit ő akar, az ugye nagyon akarva van, így talán megússzuk az évszázad pénzlenyúlását olimpiarendezésnek álcázva, már csak az kellene, hogy Vlagyimir Vlagyimiirovics nagyok akarjon magának atomerőművet, de annyira, hogy nekünk már ne is jusson belőle.

Így lenne mit elszórni a blek frájdéjen, és hát oda kell is a pénz, mit valami cég rádióreklámjában hallottam, náluk a blek frájdéj négy napig tart, a blek víkenden át a blek mándéjig, jövőre meg sem álunk a blek hónapig, így erőmű meg olimpia helyett veszünk HD felbontású turmixgépet, 32 GB-s mikrosütőt és grillezős laptopot, a plüssállatoknak és a szobanövényeknek is külön-külön.

Az már igazán grét lesz.

Előrelátás

A  karácsonyi fogyasztási pánikot oly mértékben rám szabadította a kereskedelem, hogy már a héten beszereztem a szaloncukrokat, négyféle ízben, mert ki tudja, több mint egy hónap múlva melyikhez lesz kedvem, de igazából venni kellett volna egy üres zacskót is, szintén üres gyűrött cukorpapírokkal, hátha nem lesz kedvem egyikhez sem, és erre is fel kell készülni. Nézegettem a bejgliket is, és nagyon nehéz volt meggyőznöm magam, hog az tényleg korai, az a bejgli, ami pont jó állagú lesz karácsonyra, még csak a pék (na jó, a sütőüzem termelési igazgatója) zaklatottabb álmaiban létezik, mikor előre lefagy a gondolattól, hogy mennyi rohadt sok meló lesz még, mire felgyújthatja a karácsonyfáját, szerencsésebb esetben a fényeket rajta.

Viszont elmélkedem az ajándékokon, bár a franc tudja minek, nyilván 23-án délelőtt fogok rohangálni, hogy találjak valamit, először is ötletet, mert az sosincs, de ha van ötlet, a pénz a legkevesebb. Szó szerint. Ilynenkor másik ötlet kell, a kevés pénzre optimalizálva, és sajnos a saját készítésű ajándék nem jöhet szóba, nem vagyok barkácsolós típus, a szigszalaggal tuningolt elosztó csillogó csomagolásban is vállalhatatlan, ezen kívül meg csak szarkasztikus megjegyzéseket tudok önerőből előállítani, de ahhoz meg nem kell ünnep, plusz nehéz a fa alá tenni.

Így aztán az ünnepre való  készülődés nagyjából hörcsögölést jelent, felhalmozok ehető dolgokat, és naponta öt percig büszke vagyok magamra, hogy még mindig nem mentem rá a kókuszos szaloncukorra, vagy a gesztenyésre, amire Petra amúgy is bejelentette igényét. És egyre határozottaban fixírozom a sarokban porosodó műfenyőt, még nem állok készen a díszítésre, még csak méregetjük egymást, de fejben már hangolok az akcióra, amivel azért várok nagyjából mikulásig, az már olyan előkarácsony-féle, vagy nem, de a szaloncukrok túlélése szempontjából mindenképp kritikus lesz.

És a karácsonyfa is csak előzetes lesz még, elvégre van három (kisebb, családon belüli kommunikációs zavar miatt ennyit sikerült venni), két kisebb és partvis-szerűbb, meg egy rendesebb. Így egyfajta triptichon-ként lehet felállítani, dísz az van bőven mind  háromra, sőt míg mások gyertyákat gyújtogatnak az adventi koszorún, én feldíszítek egy-egy műfenyőt, bár ehhez venni kell  még egyet, majd megnézem a közeli kínai boltban, vagy egy távolabbi lomtalanításnál.

De addig is terveket szövögetek, milyen sorrendben szerezzem be a kókuszreszeléket (persze nem külföldit, igazi magyar kókuszból legyen!), a szárított gyümölcsöt meg a krumplit, és ha minden meglesz, jöhet a szenteste, mikor végre nekiállhatok megkeresni a szilveszteri papírtrombitákat.

Lakossági techno

Reggel negyed hat, buszmegálló, sötét van de legalább nincs hideg, a „dohányozni tilos” felirat alatt a szokásos nénikommandó dohányzik, közben beszélgetve melegítik a szürkeállományt, de lehet hogy csak orálisan fixáltak, azaz addig is kell valamit tenni a szájukkal, ha épp nem slukkolnak. Mert a beszélgetés kábé így zajlik:

„-Dógomvannemmaradokma

 -Ja.

 -Ja, dógomvan, nemmaradok.

 -Nemmaracc. Ja.

 -Nem. Dógomvan. Megmontam.

 -Megmontad. Ja, dógod.

 -Meg.

 -Ennyi.”

És így tovább tetszőleges permutációk mentén, két tőmondattal megbeszélték az információt, aztán már csak rutinból kárálnak, ki ne száradjon a szájuk. Ez afféle verbális techno, monoton és hipnotikus, csak a partdirog ebben az esetben nem eki vagy spuri, hanem nikotin, némi életunt keserűséggel felütve.

A buszon állatozó néni, aki tavaly még a menekültek közé lövetett volna, hiányzik a buliból, biztos nyugdíjba ment, már csak a közeli boltban látom néha, ahogy a felvágottak mögött álló nőnek darál valamit felháborodottan, de hát vannak akiknek lételeme a felháborodás, és hát mégis csak tűrhetetlen, hogy ebben a világpolitikai helyzetben kifogy a sajtos parizer, e mögött is Soros áll, egyenesen Nyújorkból nincs sajtos parizer.

De a megállóban zajló underground slam poetry (istenem, milyen szép magyar kifejezés, nemsokára lehet majd névként is adni a gyereknek, persze fonetikus átírással, ahogy kell, pl. Kudánszky-Szabó Ándörgrandszlempoetri) egyre többször dobja fel az ”ennyi” kifejezést, melyet párbeszédi elemként  minennél jobban gyűlölők manapság, ez rosszabb, sokkal rosszabb, mint az „őszintén szólva” (ami azt jelenti: „hazudni fogok mindjárt”). Ennél már csak az „ennyike” rosszabb, azért már letöltendőt adnék, ha én lennék a diktátor (főherceg, király, istencsászár), közvetlenül az után hogy lecsukattam at Operettszínház teljes társulatát, az épületet pedig felrobbantottam.

Az ennyi vagy az ennyike nem egyszerűen modoros (mert modoros az, mikor csészéből iszom a teát a jól bevált félliteres korsó helyett, vagy kanálra tekerem a spagettit, és közben szpágetttti-nek ejtem), hanem egyúttal modrtalan is, mert benne van egyfelől, hogy nem is kell tovább magyaráznod, mindent értek, másfelől meg az is, hogy eleve nem érdekel mit brekegsz, részemról a diskurzus lezárva. És az benne a geciség, hogy még azt sem közlöm általa, hogy az előző két esetből akkor most melyik is az aktuálisan érvényes.

Az ennyi az ultima ratio, nem lehet rá értelmeset reagálni, legfeljebb valami nagyjából beleegyező hangsúlyú emfatikus dünnyögést. Vagy mint nénik a megállóban, ugarni vissza az előző sorra és kezdeni elölről, goto 10, mint gyerekkorom basic-programozásában, és onnantól nincs szabadulás, az örök visszacsatolás fényeskedjen nekik.

Ez különösen akkor idegesító, ha az alapüzenet  is valami faék egyszerűsségű, mondjuk annyi, hogy ma nem túlórázom, mert ilyenkor hamar a végére érünk, hogy rögtön elölről kezdhessük (modorosan: rögvest), és hát ennél egy négyütemű motor is változatosabb műsort produkál.

De talán holnap valaki rak alájuk rendes basszusalapot.

Monday, bloody monday...

Aki eddig mindig a sátor tetején volt, annak a sátor alja új hely. Ilyen és némileg rosszabb szóvicekkel szórakoztatom magam elalvás ellen, hiába no, volt zsinórban három szombatom a munkahelyen, és erre jön a szokásos hétfői túlóra, pedig én már dél körül kis híján lefejelem az asztalt.

A munkahelyi fáradtság ellen a legjobb ha az ember nem dolgozik, de ez csak azoknál működik, akik alapjáraton is jól bírják az éhezést, kedvelik a fűtetlen lakást és felesleges hóbortnak tartják a személyes higiénia javát. Vagyis nincs szükségük pénzre, ezért nem kell fáradtan lenniük a munkában, heverészhetnek egész nap otthon, később a híd alatt. (A munka elkerülésének alternatív módja, ha beállunk egy szektába, de a legtöbbször hamar kiderül, hogy ott még többet kell dolgozni, és e mellett lehet éhezni, fázni und hasonlókat művelni, a spiritualitás és az ingadozó vércukorsszint fényében.)

A többség viszont dolgozik, vacak munkahelyen, tuskó főnökökkel megalázó fizetésért, aminek jelentős részét aztán rögtön elszedik holmi szolgáltatók, akik csökönyösen pénzt követelnek azért, hogy a lakásban legyen áram vagy kábeltévé, pedig egyértelmű, hogy ezek pont olyan alapvető lételemeink, mint a levegő, azért viszont mégsem szednek pénzt. Arról nem is beszélve, hogy pl. az áram az szénből lesz, olajból vagy gázból, esetleg atomból, de egyik sem az áramszolgáltatóé, csak kilopják ezeket a földből, de én már fizessek nekik. Mindegy, van itthon is sok atom, csak még nem tudom hasítani őket, az áramot meg majd kiveszem a villámból, mikor jön lefele, és akkor  nem kell annyi pénz, és  nem kell annyit dolgozni majd.

De most még sokat, mert kell venni sajtot meg internetet, a sok munka viszont álmossá tesz, nyúzottá és bármire alkalmatlanná, és nincs az pögető ami segíthet, pedig már redbullos kávéval veszem be a koffeintablettát. Ami meg ennél durvább, az már illegális, pedig a Luftwaffe pilótái is bírták a londoni oda-vissza éjjeli bevetéseket, a maiaknál sokkal lassabb gépeikkel is, de hát a fajvédő ideológia és az amfetamin kettőse szárnyakat ad.

Nekem viszont nem használ már semmi, nincs az a szájpadlás-zsibbasztó mentolos cukor, ami felráz, az  ágyamról fantáziálni meg kifejezetten ellenjavallt, így néha felállok, odamegyek egy szekrényhez, mintha dolgom lenne ott, kimegyek vécére pedig nem indokolt (pláne a fél tizenegyes álmossági roham alkalmával, olyankor már járt ott a Büdös Bácsi, és kora délutánig elviselhetetlen a mikroklíma), de a járkálástól kissé felébredek, és egy darabíg bírom. Lehetne persze beszélgetni is, de alapvetően nem bírom az embereket, illetve igen, csak akkor nem, ha néznek, beszélnek, levegőt vesznek, hangot adnak ki vagy szaguk van.

Így aztán félóránként ellenőrzöm, megvan-e még egy bizonyos fiók, meg próbálok valami humoros hallgatnivalót keresni valamelyik rádióban, de hétfőn ez reménytelen, a konzerv hallgatnivalómban meg csak hülye szóviccek jönnek.

Hogy a mennyország az biztos Oroszországban van, mert ott Szent Péter vár.

És ez még csak a hétfő.

Neutazzánia

Rájöttem, hogy nem bírom az utazos műsorokat. A tévében még csak-csak elmegy, bambulom huszadszor a thai tájat, de rádióban vagy olvasva már nagyon fájdalmas. Pont annyira nem érdekel, ahogy emberek órákon át mesélik élményeiket, mint gyerekkoromban a rokonok beszámolója em érdekelt a kalandos és egzotikus zalakarosi gyógyfürdőzésről. Ma már az utazás csak otthon ülve tűnhet egzotikusnak, de mikor már az ötödik hátizsákos turista adja elő magát az új Kőrösi Csoma Sándorként, mert szerzett a neten olcsó repjegyet Bangkokba, vagy a harmadik ezo-luvnya ad spirituális tanítást egy kéthetes, akciós indiai jógatábor után, nálam kezd elszakadni a cérna.

Eg darabig hallgattam a Tilos Rádió műsorát, a Harmadik utas címűt, de az utóbbi időben már képtelen vagyok elviselni. (A műsor címében egyébként számmal írják, hogy harmadik, nyilván mert így ők az elsők a műsorok betűrendes listáján a rádió honlapján, ami ügyes.)

A műsor vendégei gyakran utaznak valahová, többnyire ezért hívják meg őket, vagy a műsorvezetők utaztak épp nemrég valahová, ekkor már meg sem kell hívni senkit. Viszont valahogy mindig Ázsiába meg Amerikába utaznak akik, de ez engem már nem érdekel, a főállású utazók meg még kevésbé.

És ott vannak a borzasztó utazós blogok! Az alapeset az, hogy van egy középkrú (-ság felé haladó) nő, néha férfi, korábban bróker  volt, HR-es vagy egyéb cápa egy multinál, először csak biznisz-klasszon repült munkaügyben, aztán kiszállt a mókuskerékből, és azóta igazi neohippiként járja a világot, platina amex-kártyával persze, mert fontos a megvilágosodás, csak legyen hozzá hitelkeret.

Indiában kapott egy fröccsöntött amulettet egy beszívott gurutól, azóta maga is osztja az észt (az élet, a világmindenség meg minden), Burmából Mianmarba megy kócsszörfinggel, és észre sem veszi hogy ez ugyanannak az országnak a kétféle elnevezése, lelkessen írja le Laosz szépségeit, pedig csak egy vidéki repülőteret látott beőle a csatlakozásra várva.

Egyszer négy napot töltöttem Barcelonában egy konferencián, úgy érzem ideje írnom egy útikönyvet Katalóniáról, elvégre a wikipédia meg a google street wiew korában amúgy is felesleges utazni. Ha itthon maradunk nem keverik el a csomagjainkat a reptérem, nem vegzálnak a határőrök mert a szakállasok eleve terrorista-gyanúsak, nem kapunk el egzotikus bőrbetegségeket, és a sarki boltból származó rozskenyértől biztos nem kapunk vérhast sem. Van aki öntözze a szobanövényeket és etesse a teknőst, meg olcsóbb is.

Ráadásul, ha mégis elutazunk valahová, könnyen belebotolhatiunk egy ex-HR-esbe, aki a transzcendes spiritualitás útját járva megy tíz percen belül az agyunkra, mi meg visszavágyunk a fotelbe, ahol bármikor elkapcsolhatunk a Travel Channelről, és olvashatunk valami galaktikus sci-fit, ha már a Föld bolygótól agorafóbiánk van.

szánalmas.hu

A néhai Krisztálegyüttes egykori frontembere (hopp, ezt most majdnem fordítva írtam pedig K. Tibor kulturális környezetszennyező még él, a „zenekara” – hívjuk inkább projektnek, már csak a zenekarok védelmében is – azonban szerencsére kimúlt), szóval az említett pasas manapság fészbukozásból (fészbukolásból, fészbukingolásból, fácsézésből) él, létezik, bevételt termel de még nem fotoszintetizál.

Nem pontosan értem, hogy lehet főállásű fészbubunak lenni (lehet, hogy nem is igazán érdekel), valami olyasmi a biznisz, hogy kelll sok követő, aztán jöhet a termékelhelyezés, K. Tibor már több hetes prómóciós kampányokat válllal cégeknek, ócska bulvártémákkal kibélelt oldalán, sérelmünkre, folytatólagosan.

„Esernyős kurva legyek, ha értem!” – bődült el minap egy alak a közeli buszmegállóban, a nála nyilván okosabb telefonjába, és bár nem értettem, mit akar ezzel mondani, de a kép az tetszett, az megragadott. Én sem mondhattam volna szebben („Enberek, enberek! – kiabálnám én is rossz hejesírással – ne kövessétek, kövessetek engem, rohadjunk a forradalomba!”), hisz az tényleg kemény, hogy valaki abból él meg, hogy a fészbukon... nos, fészbukozik, napi tíz-tizenkét órás kemény melóban tolja a kontentet, csinálja a marketinget, a frencsájzt meg a mörcsendájzingot, vagy ebből valamit, lehet, hogy napszakok szerint elosztva.

Távol álljon tőlem hogy itt ágáljak a munkaalapú társadalom mellett, pláne annak kormánypártian sárosbakancsos-olajoskezű munkás-narratívája mentén, de az mégis az ingyenélés egyik csúcsteljesítménye, ha valami fészbukozásból él. Végül is persze csak a médiában dolgozik, a közösségi médiában, márpedig a médiában dolgozás tízből tizenkét magyar fiatal vágya, de az durva, hogy dolgozik.

Mert ha valaki tehetséges és/vagy vannak kapcsolatai, az kevesebb robotolással is lehet sikeres, akinek viszont a klótyón ülve is posztolnia kell, az csak egy szánalma lájk-kurva (hogy esernyős-e, azt nem tudom), akármennyit keres akárhányszázezer követővel.

K. Tibor persze már Krisztálegyüttes korában is szánalmas volt, azóta legfeljebb még embertelenül nagyképű is lett, és ezen tényleg nem segít aa menő kocsi meg havi fogfehérítés.

p.s. A szanalmas.hu tényleg létezett, már nem, mondjuk nem kár érte,  így múlik el a nomen est omen.

Hell'O Well

Mindenhol szembejön, hogy ezek mai fiatalok mennyire más világ und életérzés, én meg nyilván már öreg vagyok, nem zaklat fel egy Wellhello inspirálta mozi, ahol a Tinder-generáció micsinál, de lagalább fogalmam sincs mi az a Wellhello, vagy a Tinder, ha már itt tartunk, sőt nem is érdekel, ebből látszik, hogy megkopott az idő vasfoga, amitől őszülök és már majdnem tetszik a dzsezz.

Csendben öntözöm inkább a májkrémkonzerveket, amiket nemrég ültettem. Tavaszra jó termés várható friss, zsenge májkrémkonzervekből, a titka csak annyi, hogy öntözni kell, és ne szüreteljük le őket a kis nyitófülek megjelenése előtt, permetezni nem igazán kell, de március elején érdemes felvinni a vonalkódot a fejlődő dobozokra, hogy megfelelő arányban növekedjen benne az ipari szalonna. Mert csak kellő gondoskodás után idézik fel a néhai úttörőtáborok emlékét, Gyuszi bácsival a szadista tornatanárral, a csomós tejbegrízzel reggelire, az állandó tornacipő-szaggal és a hazaérkezéskor érzett végtelen megkönnyebbüléssel együtt.

És mindehhez kell a jó vetőmag, sok napfény meg egypár halott állat mája.

Na, a mai fiatalok biztos nem pepecselnének ezzel ennyit, ők csak megveszik a boltban, és felkenik a kenyérre, aztán meg fintorognak, de hát nem csoda, úgy nem is az igazi a zamata, ha az ember nem maga ment el a praktikerbe  a műanyag cserépért, nem a két keze verejtékével öntözte a szintetikus virágföldet, úgy nincs lelke az egésznek. Ezek a maiak csak egész nap wellhellóznak a tinderen, vagy tinhellóznak a wellbookkon vagy csak interneteznek az íméles pornón.

És most itt egy film ami állítólag megmutatja az új generáció életérzését, vagyis hogy hogyan buliznak, később hogyan buliznak máshol, illetve hogyan csajoznak/pasiznak különböző bulikban, meg hogy miért nem lehet csajozni/pasizni bizonyos bulikban, és hogy milyen szar zenék vannak a bulikban általában.

Én mondjuk már  címét sem értem, én még úgy tanultam az általánosban, hogy kettőskereszttel nem kezdünk mondatot, de lehet hogy ez azóta változott, végül is a Hovédelmi ismeretek című könyvünk is azzal a mondattal indított, hogy A kapitalizmus általános válságának talaján küzd a fennmaradásért, bár ez már ’88-ban volt, középiskola elsőben. (Persze lehet, hogy a Honvédelmi ismeretek csak a jövőbe látott, úgy húsz évvel előre, de ez mellékszál.)

Viszont határozottan normálisnak tűnik, hogy nem érdekelnek a Tinder-generáció dolgai, nem vagyok  én szociológus (illetve igen, de nem most és nem ebben a témában), sőt elvárom, hogy különösebben őket se érdekelje az én generációs kultúrám. Hagyják meg csak nekem (nekünk) a punkot, a hevimetált, a csalamadádés hamburgert, az offline csajozást, David Bowie-t, a Commodore 64-est, az egyetemi felvételi vizsgát (ahol a bolognai egy spagetti és nem egy rendszer), az ellógott sorkatonaságot, az Iron Maiden pólót, az SZTK-szemüveget, a Balaton-sört, a Faith No More-t, a Queent, Sandokant, a Ponyavregényt és a Trainspottingot, a magasszárú jugó Adidast és megannyi lényegtelen izét.

Miként mi is meghagyjuk őseinkek, avagy minket is hidegen hagy az Illésmetróomega (és a Rolling Stones és Bobdilen a nóbeldíjával), Szilvási Lajos és Berkesi András, a zónapörkölt és a trapéznadrág, a SZOT-beutaló és a gyári fenyőünnep, a népművelés és a makramé falvédő, a Kinyerma? és Kántor, a Négy páncélos és a kutya meg a presszókávé üvegpohárban, az Orion tévé meg a tessék blokkot hozni.

És ha már így belejöttem a felsorolásba:

Hiperkocka

Kislány a zongorán áll

Fehér eb az orgonán áll

(Ismeretlen szerző)

Hallom ma a rádióban, hogy megdőlt a Rubik-kocka kirakásának világrekordja. A leggyorsabb ember 5 másodperc alatt rakja ki, a leggorsabb robot viszont 0,6 másodperc alatt, kerekítve. Olyan ez, mint Kőhalmi egyik sztendapjában, ahol arról volt szó, hogy kapott egy könyvet arról, miként lehet nyolc órára elnyújtani az orgazmust, erre azt mondta, szerinte az sok. (Az embernek mennie kell dolgozni, boltba, gyerekért óvodába, áll a villamoson, és még mindig megy ez az áááhhhh..., ami hát kínos.)

Én is így vagyok valahogy ezekkel kocka-rekordokkal, szerintem ez túl rövid. Már rég nem a gondolkodás  sebességéről szól az egész, csak a fotografikus memóriáról meg a laza csuklóízületekről, és nincs meg benne a rejtvényfejtés élvezete.

Régebben például szerettem keresztrejtvényt fejteni, de mikor a kedvenc rejtvényújságomban egy közepes méretűt tíz perc alatt fejtettem meg, aztán meg öt perc alatt, már semmi jó nem volt benne, csak mechanikusan daráltam a szokásos megfejtéseket  sablonfeldványokra, pont mint a kockázós csávók, de úgy  meg minek.

Persze nekem a Rubik-kocka sem volt sokáig élvezetes, de azért, mert egáltaalán nem tudtam kirakni, egy, maximum két oldalt még talán, de az egészre esélyem sem volt. Megvetttem a Rubik Ernő nevű kocka-jedi könyvét is, abban volt a tuti recept, de nekem az alapján sem ment, annyit értettem az egészből, mint egy Burda-szabásmintából, vagyis a semminél valamivel kevesebbet.

Ennek megfelelően unortodox módszerhez folyamodtam (vagy ez volt a többség stratégiája, fene tudja), azaz mechanikus úton raktam ki, közel fél óra alatt, igaz kellett hozzá csavarhúzó is, a feszegeteséhez.

De ha egyszer szétjött, összerakni már gyerekjáték volt, pláne nekem, fekete öves legózónak. A mai fitalok (meg  fiatal robotok) persze nem ismerik ezeket a kifinomult módszereket, ezek csak logikáznak meg számolnak. Pedig.

http://forums.d2jsp.org/topic.php?t=18687476&f=129&o=840

Dafke

Azt mondta a miniszterelnök, minél jobban támadjáka rogántalal nevű minisztert, ő annál inkább metartaja miniszternek, mert csak. Itt nincs olyan, hogy rajta kívül másnak is igaza legyen, a nap is akkor kel fel, amikor ő mondja, és nem az van, amit az ellenzék állít, azaz hogy van egy naptárja és nem fél használni, ha meg akarja tudni a napkelte idejét. (Valamint ő szarta a passzátszelet és fújja a spanyolviaszt, neki minden egyszerű, mint Gordiusz tojása.)

De ez a miniszterezés ez igazán figyelemre méltó. (Én miniszterezek, te miniszterezel, ő miniszterezik. Vagy miniszterel, tekintettel a kontextusra.) Aktuálisan az a brosssúra, hogy ha egy miniszter feltűnő disznóságokat csinál, azzal csak megerősíti pozícióját, még inkább össszeminiszterkedi magát, érdemeire való tekintettel nyilván. E logika mentén Hókuszpóknak is járna egy tárca, én emberügyi minisztert csinálnék belőle, a szakmája amúgy is rokon Balog páterével, meg olyan paposan is öltözik, az egészségügyhöz meg az oktatáshoz ő sem ért, szóval ideális jelölt.

Darth Vader nemcsak hogy miniszter lehetne a jelenlegi agyar kormányban, de ezen felül járna neki egy közepes méretű megye, meg a Köztársasági Birodalmi Érdemrend skalpokkal díszített parancsnoki fokozata, súlyosabb esetben egy felterjesztés a Béke Nobel-díjra, utóbbináll úgyis hagyomány hogy háborús bűnösök és közhatalmat gyakorló pszichopaták kapják.

Persze lehet hogy a nemzetközi kitüntetések nem jönnének össze olyan könnyen, még egy rogánantali kaliberű botrányhősnek sem, mert pártunk és kormányunk minden igyekezete ellenére még mindig az a helyzet, hogy a világ nagy része hozzánk képest külöldi, és nem értik a sajtos magyar észjárást. Pontosabban a felcsúti dafke hozzáállásáról azt gondolják, hogy valahol a kisgyermekkor  végén el kellet volna hagynia, és nem igazságos, hogy egykomplett ország szív ennek elmaradása miatt.