Ég a haza odabent

„Ma tényleg összeomlott az amúgy is ideggyenge pojáca” – jönnek a reakciók a Tisza-vezér ámokfutására. Kocsis Máté szerint a baloldali politikus teljesen megbolondult.

Ez az úgynevezett konzervatív kormányzat egyik fő szócsövének a tegnap délutáni vezető anyaga, persze hogy a Zorigóról van szó. Unom nyilván én is, hogy időnként beidézem ezeket a minden alatti dolgaikat, de nem állom meg, hogy ne háborodja fel miatta nyilvánosan.

Nem tudom jó ötlet-e, hogy akkor én meg leírom, miszerint „A fingszagú Origó tegnap tényleg elérte az aljasság csúcsát, ahonnan a legnagyobb trágyadomb is vakondtúrásnak látszik“? Nem, ez nyilván nem az igazi, bizonyos szint felett ugye nem megyünk bizonyos szint alá, a blogomat se úgy hívják, hogy Origó2.

Csak tényleg nehéz megállni, mert mikor a kormányhitű média napjában többször sápítozik, hogy mindenféle ellenzéki kommentelők hogy lerontják a közbeszéd minőségét, közben nem veszik észre saját szemükben a gerendát. Hisz a felcsútista „politikusok“ (valójában hűbéresek), meg az ő kis médiabirodalmuk rendszeres elmebetegezik, ócskapojácázzák, szaremberezik azokat, akik véletlenül nem értenek egyet a Felcsútok Géniuszának egyre valóságidegenebb agymenéseivel.

Úgyhogy csak annyit, még mindig zorigós stílben (csak mert az aljapropaganda mellett a csöcskontentek a fő profiljuk): „A falatnyi bikinifelső képtelen visszatartani a szexi ketrecharcos hatalmas melleit“

Jelszavaik valának: Haza és haladás. Aha, de merre?

Nővérek biciklin

Ugyebár az van, hogy szép napos szombat délutánokon, mikor a madarak boldogan üvöltöznek a fákon, az ablak alatt meg rohadék esküvői konvojok dudálnak félóránként, nos akkor darabolós horrort kell nézni, az egyensúly végett természetesen. De ma borús, esős, idő volt, úgyhogy ilyenkor vígjátékot, ugyanezért.

Ennek jegyében találtam rálelni a Jóságos ég című francia vígjátékra, amit elsőre, a leírás alapján elég sablonosnak találtam. Mert arról szól, hogy öt apácából négy (az ötödik a főnökasszony) kitalálja, hogy elindul egy bicikliversenyen, hogy a pénzdíjból segíthessenek egy öregotthon felujításában. Mondjuk biciklizni pont csak egyikük tud, a nagyszájú mégcsak nem is novícia... Banális alapeset, na ja, de nem volt kedvem valami Adam Sandler-féle ostobasághoz, úgyhogy maradt ez.

És marha jól szórakoztam. Ez a film egy telivér francia komédia, szerencsére a kevésbé ripacskodós fajtából, így a humora is karcosabb, de mivel francia, a végét azért csak elérzelgősködik, de addigra már ezt is meg tudtam bocsátani neki. Mert  bármennyire is limonádé egy darab, jókat röhögtem rajta. Az egyik apácának ben nem áll a aszája, a másik meg harminc éve némaságot fogadott, meg ugye ott van az a csaj, aki korábban egy motoros bandában tolta, és kábszert árult fegyverért, aztán a Biblia megmentette az életét, miután felfogott egy neki szán golyót.

Ja, és van még a konkurens apácarend, akik viszont szigorúak, profik, a főnökasszonyuk meg a másiknak gyerekkori riválisa, és ők is indulnának a versenyen. Úgyhogy a helyzet egyre inkább eldurvul, minden kis piszkos trükköt bevetnek egymás ellen, nyilván igen kevéssé keresztényi módon.

És tényleg egy kicsit nyálas lesz a vége, az előre kiszámítható nagy kibékülés, de addig is tele van helyzetkomikummal meg verbális poénokkal. És a színésznők láthatóan élvezik a mókát, mi meg ezen túl a francia vidéki tájat is, meg hogy a karakterek tényleg elég földhözragadtak, és csak annyira karaikatúra-szerűek, amennyit a komédia műfaja megkíván. Itt nem spiritualitással átitatott angyali lények esnek hasra a biciklivel, hanem már eleve kissé tenyeres-talpas középkorú nők.  Akiket így aztán tényleg könnyű megkedvelni. Nekem például sikerült, bár nem tudom, hogy egy ilyen könnyed kis vígjáték mennyire számít bűnös élvezetnek.

Talán nem nagyon.

A hasonlítás

"Hitlerhez hasonlította Magyar Pétert Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója A bukás – Hitler utolsó napjai című 2004-es film híres jelenetével próbálta illusztrálni, milyen párbeszéd zajlott le a pártban azután, hogy a Mandiner nyilvánosságra hozott egy felvételt arról, ahol Tarr Zoltán és Dálnoki Áron a Tisza Párt adóemeléséről beszél.“

Itt tart ma a felcsútizált Index, ezt tőlük idéztem, mert nekik ez a hír, és hogy van benne egy durva csúsztatás, hát istenem, csak az nem hibázik, ahol hullik a forgács, vagy hogy van ez a közszólásmondás.

A csúsztatás amúgy az, hogy nem adóemelésről beszéltek az illetékesek, hanem hogy ha nyernek jövőre a választásokon, akkor lehet majd értelmesen beszélni az adókról (egykulcsos vagy többkulacsos SZJA, meg hogy mekkora), mert először mégis csak bele kéne nézni a főkönyvbe, hogy állnak a számok. (Szarul, ez szinte biztos.) Egyébként meg áfacsökkentésről beszéltek, meg hogy részükről maradna az egykulcsos adó, de adóemelésről speciel nem volt szó, csak ugye a Mandiner című szennylap tehetséges harcosai meg tudtak úgy vágni egy felvételt, hogy ebből akár ez is kijöhessen.

De a Felcsútok Géniuszának politikai igazgatója (Nem izgatója? Annak több értelme lenne mert a miniszterelnököt nem igazgathatja senki, az kurvaélet!), szóval a bizonytalan állagú OB hitlerezése azonban szánalmas, meg hát ugye rossz az, aki rosszra gondol. És ő rossz.

Persze nekem Magyar Péter sem a szívem csücske, múltkor láttam róla egy képet, amin tisztára Hitler volt, csak úgy sütött a tekintetéből a népírtás eszelős vágya. Szóval létrehoz valami háromnegyedkatonai utcai rohamcsapatot, akkor a Kutyapártra szavazok majd jól (oké, lehet hogy így is, úgy is), de ha a rohamcsapata olyan lesz, mint a egykori szánalmasMagyar Gárda - azaz pincérmellényhez csíkos terítőt a nyakba, akkor előtte még ki is röhögöm, ezt a posztmodern Hitlert. (És tudom, én szoktam a Dagadtat úgy hívni gyakran, hogy pártvezér és kancellár, de mit csináljak, ha az, mindkettő igaz rá. Plusz egy rosszindulatú rohadék vagyok.)

Hullánál még több

A kölykök egy kiborító film, valószínűleg már harminc éve is az volt, mikor bemutatták. Igazából a kilencvenes évek kallódó amerikai tinédzsereiről szól, akiknek van szex és drog és rakendroll helyett hiphop meg gördeszkázás. Az egyik főszereplő  Telly, egy tizenhat éves srác, akinek hobbija (már a deszkázáson,  a bolti lopáson meg a tudatmódosítókon kívül), hogy kizárólag szűzlányokkal szeret dugni. És a film úgy is kezdődik, hogy megcsinál egy tizenkét évest. És bár szerintem az amatőr szereplő csaj idősebb volt, de azért itt majdnem kikapcsoltam.

Chloë Sevigny karaktere, Jennie is Telly egyik „áldozata“, illetve nem is kell idézőjel, mert ő csak egyszer szexelt, pont ezzel a sráccal, de egy vizsgálaton kiderül, hogy HIV-pozitív. Úgyhogy meg kell találnia Tellyt, mielőtt végig megy a városnegyed összes szűzlányán, és vele  van Ruby is (Rosario Dawson), aki viszont nem fertőzött, pedig már többször csinálta, többekkel.

A dráma adott, a karakterek jobbára csak sodródnak, és max a csajokkal lehet azonosulni, a srácok jobbára betépett, kanos tinik, de közben kifejezetten tragikus karakterek, csak ezt ők speciel nem veszik észre. Larry Clark író-rendezőnek állítólag ez az egyik leghíresebb filmje, bár többek szerint a Ken Park még híresebb, mert még botrányosabb. Fene tudja, azt nagyon rég láttam, és egy darabig nem volt Clark-filmeket nézni.

Mert a világ, amit bemutatnak, elég lehangoló, üres és kilátástalan (mint a világ általában), engem Bret Easton Ellis korai könyveire emlékeztet, mint a Nullánál is kevesebb vagy A vonzás szabályai. Ezek irodalomnak olyan szikáran minimalisták, és cselekményt csak nyomokban tartalmazók, mint Larry Clark filmjei. Tengődés van bennük főleg, hogy csinálni kéne már valamit csak mégse, így marad a dugás, a mámor meg a haverokkal lógás. Vagyis a kis generáció, amelyik elveszett, de nem is volt ehhez képest B-terve.

Jobban belegondolva én '95-ben 21 voltam, nem sokkal a tinédzserkor után, csak nem valahol Brooklyn-alsón, hanem a szombathelyi főiskolán, ahol azért nehéz lett volna elveszni, bár igény az volt rá.

Rossz hold

Fú olyan izgatott lettem, mert elkezdődött a Tranzit nevű "politikai fesztivál". Mondjuk magát ezt a fogalmat sem értem, de legyen, bár nem tudom, hogy csak beszédek lesznek, vagy a közönség utána még bebaszik az esti koncertre. Meg hogy mennyi ott a sör és a mobilvécé, de egy fesztiválnak ezek az alapelemei, a pódiumbeszélgetések csak szükségtelenül rosszak.

Idán a magyar külgazdasági miniszter nyitott (a külügyminisztert már nem teszem hozzá, az a diplomáciáról szólna, de ő és kis segítői olyat nem művelnek, a beszólogás ugyanis mér nem diplomácia. Márpedig Kakadu Miniszterúr beszólt, főleg az Európai Uniónak. Szerinte a legnagyobb probléma, hogy az Európai Uniót ma egy „extrém liberális, háborúpárti, a sikertelensége miatt frusztrált, és a valóság helyett különböző őrültségeket a döntések alapjává tevő elit uralja”.

Mondja ezt a háborús agresszor ruszkikat támogató kormány frusztrált minisztere, úgy is mint a valóság helyett különböző őrültségeket a döntések alapjává tevő hazai elit tagja.

Plusz megjegyezte ez az agresszív jellemférfi, hogy Az elmúlt nyolc esztendő arról szólt, hogy az európai politikai vezetők nagy része bunkósági versenyt rendezett egymás között, aminek az volt a célfüggvényében, hogy ki tud bunkóbb megjegyzéseket tenni az Egyesült Államok akkor még volt elnökére, Donald Trumpra.

Na most az van, hogy Trampli Donáld egy bunkó, tehát rá bunkó megjegyzéseket tenni csak az amilyen adjisten esete. Ja, Kakadu Péter meg eleve toronymagasan Európa legbunkóbb külminisztere, de ő már rég nem a valóság talaján magánrepülőzik.

De ez van, ezek a felcsútista faszik szeretik színpadról osztani észt, ez valami kattanás náluk, talán mert ha már egyetemi katedrára nemigen invitálják őket, azért szeretnek nemzetközi politikáról prédikálni, mint a Dagadt is, aki ennek ellenére nem lett "Lídör od Juróp", pedig egy időben szerette így hívatni magát a hűbéreseivel.

Viszont az a szomorú igazság, hogy teljesen felesleges ezeket a sötét alakokat hallgatni, ha jónapot kívánnak valakinek, azzal is hazudnak, hisz nyilvánvalóan rossz holdat szeretnének magukon kívül mindenki  másnak.

Munkás meló

Munkásököl vasököl, bárkit megöl, ha köll. Meg oda is csap előtte. De tényleg, ebben a filmben Levon (a Jason Statham jácca),a brit ex-katona egyesével kinyírja a komplett chicagói orosz maffiát. Ám ezzel együtt sem igazi akciófilm a Melós, mert akkor úgy a huszadik percnél hagytam volna abba, hanem személyes drámába áztatott kvázi-bosszúmozi. Azoknál  meg az akció eszköz és nem öncél, szóval határeset, de még nézhető.

Az van ugyanis, hogy hősünk ezúttal egy chicagói építkezésen kopasz és borostás, mint akit megtaposott az élet, és tényleg. Feleség halott, lánya az apósnál, ő talán egy furgonban lakik, de akkor, micsoda fordulat, elrabolják a főnöke lányát. Aki őt kéri meg, hogy szerezze vissza, hiszen régen tengerészgyalogos volt, azaz biztos tud a vízen is járni.

A bosszú esetében csak szorgalmi feladat, de lelkesen teljesíti, kicsit a saját elcseszett életéért, meg a külön élő lányáért is bosszút áll. Meg amúgy is, ő egy jól képzett gyilkológép (aki profi szadizmussal tud vallatni is, ha kell), annak is a jómunkásember alfajából, úgyhogy rutinból hozza a sokszor karikatúraszerű rosszfiúk halálba segítését.

És nagyjából ez a kulcsszava az egésznek, a rutin. Rutinmunka a komplett film, felettébb sablonos, hisz minden jelenetét láttuk már, ehhez képest nézhető, ha az ember fel is röhög néha az amúgy drámainak szánt jeleneteken. A Tom és Jerry esetében sem zavaró, ha mindig ugyanaz a sztori meg a dramaturgia, de hogy egy közelebbi példást mondja, az összes Végső állomás filmnek centire ugyanaz a sztorija, azt lehet bírni bennük, hogy a jobbára sajnálatra sem méltó szereplők milyen változatos halálnemeket halnak. Na, itt pont ez van, néha jó elmélázva nézni, ahogy a véres bohócnak ábrázolt ruszki maffiózók pokolra jutnak. Tanulság nincs, értelme se lenne beleerőltetni, hogy na megbűnhődte már az emberkereskedő banda a múltat, jövendőjük meg ugye ezek után már nincs is.

És tényleg, a leszámolásoknál látszik, hogy ez nem valódi akciófilm, van benne két óra alatt egy darab autós üldözés, és ritkán lövöldöznek, itt inkább szervezett bűnözőkkel tárgyal a bosszúálló, illetve később őket veri össze, fojtja vízbe vagy gyújtja föl. Csak hogy érezzék a dolog súlyát.

Szóval a Melós sablonos, amennyire csak egy ilyen film képes rá, Jason Statham sokadszorra adja elő centire ugyanazt a karaktert úgy, hogy az eredetiség gyanúja se merülhessen fel, de pont egynek jó, és utána már nem kell megnéznem A méhészt, az állítólag ugyanez pepitában, és a fenének van kedve meg ideje két ilyen séróból összedobott cuccot megnézni, pláne mert nem is a műfajom.

De most előhúzok valami régebbi Wenders-filmet, ő elég artisztikus, kissé melankolikus, de nem nyomasztó darabokat művelt, legalább is nagy részben.

Hódítós bódítás

Vicces volt olvasni tegnap, hogy gusztus huszadika ürügyén (ezt hivatalosan úgy mondják, hogy alkalmából) a legrangosabb állami kitüntetést, a Szent István-rendet, kapta meg Farkas Bertalan és Kupa Tivadar... izé, Kapu Tódor... nem, Tibor. Akikre úgy hivatkozott a sajtó, hogy „az űr meghódítói“. Meghódítói! 

Mintha egy-két hétig keringeni száz kilométerre a felszín felett, az olyan nagyon mélyűri küldetés lenne, hogy azt már meg kell hódítani. Ráadásul pár százan már jártak ott a Tivadar előtt, az első néhányat hívhajuk hódítónak, meg talán mind a tizenkét embert, akik jártak a Holdon, de ha valakit egy űrkapszula utasaként felkúrnak az ISS-re, az nem igazán hódítás, miközben lehet, hogy én vagyok a hülye, de mégis inkább helikopter.

De ha ők az űr meghódítói, akkor én a Föld meghódítója vagyok, mert több mint húsz alkalommal hagytam el az európai kontinenst. Igaz csak Angliáig, de elhagytam! És mivel egy kivételével mindig repülővel, így értelemszerűen a lég  meghódítója is vagyok. (Ezen kívül meghódítottam néhány csajt is, de ebben nem vagyok biztos, lehet hogy jobbára csak hagytam magam, bár nyilván hódítottam is, mikor még fiatal voltam és szép.)

Viszont mondjuk Nagy Sándor is nagy hódító volt, és az a föld, amit meghódított, az onnantól az övé lett. Jó, hát egy darabig, de az övé. Ez viszont azt implikálja, hogy akkor most a miénk az űr, ha már magyarok hódították meg. Az űr ugyan alapvetően a nagy semmi, vákuum nulla kelvin fokon, de amit meghódítottak, ott legalább van még egy kis gravitáció, elvégre száz kilométerről a Föld még elég vonzó. És egy ideje már magyar, mint kiderült. De egy effféle értelemben vett hódításért valami katonai kitüntetést kellett volna adni a hősöknek.

Hőségtagadás

Ha már egy cinikus marha vagyok szarkasztikus aszcendenssel, akkor tényleg érdemes lenne valamilyen tagadónak lenni. Korábban már próbálkoztam az Ausztrália-tagadással, hogy szerintem az ott nem is létezik, csak a britek hazudták be. Mert nem akartak egy csomó rabot etetni a börtöneikben, kinyírták őket, és azt mondták, hogy deportálták őket „Ausztráliába“. Rémlett nekik valami Ausztria, gondolták ez így hihető lesz.

Aztán lett egy ausztrál ismerősöm aki állítólag Melbourne-ben él, én meg lassan kezdtem hinni neki, hogy nem Liverpoolból vlogol, pedig szerintem az akcentusa is inkább brit. Amennyiben értem, ami például az amerikainál már nehezebb ügy, bár nem lehetetlen.

Úgyhogy mostanában abban gondolkodom, hogy vírustagadó leszek. elvégre látott már valaki vírust? Úgy értem, ment az utcán, és egyszer csak rábökött, hogy hú bazmeg, az ott egy vírus! Ugye ilyenről senki sem halott, mindenféle tudósok állítólag mikroszkóppal, de nekem iskolás kormomban volt egy kis mikroszkópom, és egy rohadt vírust se láttam benne, pedig egyszer véletlenül rá is tüsszentettem.

Oltástagadó mondjuk nem leszek, pedig a sajtó médiája szerint ez is egy létező műfaj, de én tényleg kaptam életemben már több oltást, ez tagadhatatlan. klímatagadó sem lehetek, mert a múltkor utaztam buszon, és határozottan volt klíma, sőt, anyáméknak a lakásában is van, és én néha még mindig a szememnek hiszek, és nem a tagadóknak.

Viszont komolyan gondolkodom a hőségtagadáson, minap is mondogattam magamnak, miközben a lakásban már 28 fok volt, hogy „nincs melegem, nincs melegem“, és tényleg használt, egy hűvös zuhany után már majdnem fáztam.

Tegnapelőtt meg úgy éreztem, hogy rohadt meleg van, de nyilvánvaló, hogy kialvatlan voltam és magas volt a páratartalom, szóval nem melegem volt, csak úgy éreztem. (Ez olyan, mint hogy nem is fáj a fogad, csak úgy érzed! Fogad is egyre kevesebb, mi fájna?) És rájöttem, hogy a meleg ellen pár dolog nem jó. A csípős forró leveshez képest például lehet kellemes a harmincpár fok, csak az ember másfél órát izzad közben, a sarkon két hajléktalan a kannás vodkával próbálkozott, de a mentők gyűjtötték be őket egy bokor alól, az intravénás keménydrogtól nyilván bárki leszarná a kánikulát, csak az rohadt drága, úgyhogy a legjobb a fagyasztott banán, ami úgy parfé-jellegű, hogy közben nem izzadok le tőle. És nem émelygek, mint a vaníliás jégkrémtől, ami szeretek, csak nem bírok. De ez van, sós karamellás nem volt, attól úgy lesz hányingerem, hogy közben kicsit élvezem is...

Röviden

„Itt vannak a legütősebb anyósviccek, amiken sírni fogsz a röhögéstől“ - Ez egy címlapos cím a Zorigón, úgy is mint az államnemzeti ünnep alakalmából. Hát ja, ha a Dagadt nem mond ellenzékbasztató ünnepi kampánybeszédet, Súlytalan Tamás kösságelnökbácsi szövegelése meg maximum a rokonait érdekli, valamivel el kell ütni az időt a világ legnagyobb európai tűzijátékáig.

Várom már az október 23-ra egy csokorba gyűjtött fingós vicceket, de ha azok túl kifinomultnak bizonyulnának, be lehet dobni valami Sas-kabaré best of válgatást is, a lényeg hogy ünnepnapokon érezzük magunkat szarul, de legalább is kínosan szánalmasnak.

Szintén a kitűnő, minőségi hírportál címlapja szerint amúgy a Felcsútok Géniusza el van foglalva azzal, hogy felhívta a Trampli Donáld, és szerintem is ez a fontos, a nemzetközi Lídör of Juróp (off Juróp, mondjuk) szerep keretrendszerében. Elvégre ha az embert egy nárcisztikus pszichopata hívogatja, az mindig öröm és dicsőség, még akkor is ha az illető nem az amerikai elnök, csak egy keményen drogozó kisember, aki feldarabolta az anyósát. A vicc kedvéért, nyilván.

Röviden ennyit az államalapításról, a többi már a digitális honfoglaláshoz tartozik.

Negativista turizmus

A minap olvastam egy "cikket", szokás szerint valami indexes melléküzemágban, hogy mi az öt legrosszabb úticél Európában. Hogy melyik az az öt város.  És nyilván az a remek cikkben hivatkozott oldal szerkesztőinek elmente otthonról, mert az öt vár közt  ott van Párizs, Barcelona és London! A másik kettő Luxembourg és a spanyol Benidorm, tegye fel a kezét, aki hallott már az utóbbiról! Ja, az lehet, hogy tényleg nem túl vonzó. De hogy London meg Barcelona? Párizshoz nem tudok hozzászülni, de láttam már a tévében, és megnéztem volna élőben is, ha nem lenne London.

Londonnal az a helyzet, hogy sokak szerint drága, gyakori a dugó, akkor is ha tömegközlekedéssel megy az ember, és magas a bűnözési ráta. Na most mutasson valaki nekem egy olyan, agglomerációval együtt alsó hangon tízmilió feletti várost, ahol alacsony a bűnözés, és nincs dugó. Dugó még Kaposváron is van, iskolaidőben minden reggel és délután itt az erkélyem alatt is, viszont a brit fővárosban van metró, az egyik legjobb hálózat, és fura mód a metróban nincs dugó. Tömeg az lehet, de dugó csak akkor van, ha valaki visz magával egy üveg minőségi bort, ami nem csavarosan kupakolt. Hanem dugott. (Oké, ez áthallásos lett

Amúgy meg a fene tudja mekkora a bűnözés, én soha nem találkoztam ott senkivel, hogy gud mórning szőr, én lenni egy kriminöl, lesz szíves a tárcáját, plíz. Amúgy a világ egyik ledurvábban betérfigyelőkamerázott városa. Ott lőttek már le - ha jól emlékszem - brazil villanyszerelőt mert gyanúsan futott a metróban. Persze lehet, hogy a rendőrbűnözésre gondoltak, ami meg olyan, mint a fából vaskarika, ami műanyag.

Ellenben az én fatornyos kis városomban szar a tömegközlekedés,  kevés a kvalifikált munkahely, a helyi sajtó szánalmas, de itt (szintén az erkélyem alatt), szinte minden péntek vagy szombat este van valami üvöltözős verekedés. Az élet mondjuk tényleg olcsóbb, mint Londonban, de érzek némi minőségi különbséget is. Színház, múzeum, éttermek, könyvtára, oké ez a méretbeli különbségből is jön, de hát ilyen az, mikor a mennyiség szinte szükségszerűen csap át minőségbe.

Barcelona meg varázslatos miközben mondjuk Velence elviselhetetlen, a sok hülye turista miatt, gondolhatjuk ezt hülye turistaként.

Lehet, hogy ez a megfejtés: a turisták általában véve hülyék, így nekik Párizs sem ér meg egy misét, persze ha mi  vagyunk a turisták, az egy teljesen más eset.

A turista te magad légy!

Csak a zenekar nevében van London, 

amúgy orlandóiak.

Gusztus

Ma van a Szent Tűzijűáték ünnepe, amit valami Korona István nevű egykori vajk emlékére tartnak, sőt jobb szent helyeken körmenetet is. Valahogy nem ragad meg e jeles nap, az állami ünnepek eleve hidegen hagynak, formális, drága és kényszeres alkalom mindegyik, az állam tegye a dolgát, amiben persze benne van, hogy néha ünnepli magát, de ez a mostani, kormányzat által leuralt állam, menjen inkább a fenébe.

A gusztustalan huszadika rongyrázása nem a műfajom, mióta május elseje eljelentéktelenedett, ez lett az "olcsó sörre seregelnek tömegek" ünnepe. Persze nem arról van szó, hogy nekem a cukor is keserű, igazából betege vagyok, de még mindig ott tartok rezignáltan, hogy az ünnep az egy jól sikerült szombat, bármikor az évben. Meg régebben az utazás volt az, egy darabig a tengerparti nyaralás, aztán a Petra-érában az évi minimum egy kötelező London. De az ilyen ceremoniális marhaságokat, mint az őrségváltás a Buckingham-palotánál, akkor in untam, viszont egyszer majdnem láttam egy komolyabb Guy Fawkes Night alkamából tűzijátékot, de aztán mégse.

Meg igazából az a baj ezekkel az állami ünnepekkel, hogy politikusok mondanak beszédeket, és az még a jobbik eset, ha simán csak ostobaságokat beszélnek, de ha még aljasak is hozzá, az már fogyaszthatatlan. Márpedig aljasak, úgy tűnik ez a munkaköri leírásukban is benne van, viszont az emelkedettségnek még az esélyét is elveszi.

Úgy tűnik, néha meg kell halnia valami híres embernek, hogy az emlékezésben legyen méltóság, például egy volt köztársasági elnöknek (hárman már meghaltak), ott senki nem mer ócska propagandabeszédeket tolni.

Meg nyilván ha vallásos lennék, és nem ez az okoskodó agnosztikus, aki mostanában vagyok, élveznék egy ilyen körmenetet is, már ha római kaotikus lenne a vallásom. Mert mikor krisnás korszakomat éltem, tényleg át tudtam élni a vallási ünnepeket is, bár az igazi sosem valami nagy ceremónia volt, hanem egy-egy szombat vagy vasárnap reggeli szertartás Krisna-völgyben, annak volt egy bensőséges hangulata.

De például a karácsonnyal meg a húsvéttal sem tudok mit kezdeni, akkor mégis mennyiben érintene meg gusztus huszadika?

Semennyiben, ahogy például  a névnapom sem, mi közöm nekem valami középkori királyhoz, aki ugye politikai okokból lett szent, de ezen már értetlenkedtem júniusban is, azt hiszem.

p.s. Jut eszembe, a leghülyébb gusztus huszadikai népszokás, azt bámulni, mikor nagy utasszállító gépek (jó, inkább csak egy-egy) húznak el a Duna felett, mintha ilyeneket nem lehetne látni Ferihegyen bármikor. (A planespotting külön műfaj amúgy, szóval a jutyúb is tele van extrém fel- meg leszállásokkal, amik legalább látványosak, és azokban sem hal meg senki.) de az, hogy "Jé, repülő", az azért már nem akkora szám, egy interkontinentális ballisztikus rakéta becsapódása mondjuk az lenne, de azt meg nem kívánjuk magunknak, gondolom nem indokolatlanul.

Basszus

Ma van John Deacon, a Queen basszusgitárosának születésnapja, a 74. és még egyben van, mondjuk régóta visszavonultan tengeti élet, szerény ötvenmillió fontos vagyonából. (Az amúgy tényleg nem sok, ma már az ekkora kaliberek egy turnéért kapnak ennyit, bár forintban az kicsit több lehet, mint húszmilliárd, szóval olyan nagyon nem nyomorog.)

Érdekes, hogy a róla szóló cikkek rendszeresen azt emlegetik, hogy ő volt a legfiatalabb a zenekarban, aki utolsóként csatlakozott, és ő írta a legkevesebb dalt. Ez aztán a méltatás! Miközben ő írta több más mellett az I Want to Break Free-t meg az Another One Bites the Dust-ot, amik azért nettó világslágerek lettek, ez például sokaknak nem jött össze.

Ráadásul volt annyira gerinces, hogy Freddie Mercury halála után ő nem akarta már folytatni, mondván, hogy az már nem a Queen lenne, az ilyen Paul Rodgers-féle kollaborációtól is távol tartotta magát. Valahogy olyan klasszikus, kertvárosi gentleman-nek tűnt idősebb korára, de asszem eleve nem volt az a nagyon-nagy rakendroll-ar,c aki középről égeti kétfelé a gyertyát.

balról az első

Egymás körbeudvarlásának lehet hogy feleslegessége

A magyar közép-európai idő szerint tegnap esti washingtoni találkozón végre megint leült tárgyalni Zelenszkij és a Trampli Donáld, bár nekem még mindig nem tiszta, hogy a hülye hajú jenki fővezérnek mi köze az egészhez? Már azon túl, hogy minden áron Béke Nobel-díjat akar kapni, elvégre Obamának is van, akit szívből gyűlöl. Ja, ezért. Persze gyűlöl ő bárkit, aki aznap reggel eszébe jut, hogy ugyanis nem nyalta fényesre az alfelét már hetek óta.

Szóval lehet itt proxyháborúzni, mármint verbálisan, de a jenkiknek mintha a hátuk közepére sem kívánkozott volna oroszokkal foglalkozni (ők gyanakvó tekintetüket Kínára vetik), csak hát ugye a nagy béketeremtő szerepe jól áll Donáld bácsinak, legalább is szerinte meg a felesége szerint. Meg az alelnöke szerint, de ő hülye, nagyon hülye.

Viszont az menő, hogy ott volt a EU-Bizottság elnöke, a NATO-főtitkár, a francia elnök, a brit, az olasz meg a finn miniszterelnök, csak hogy az amerikai elnökből és kis segédjéből lehetőleg ne jöjjön elő az a bunkó, aki legutóbb. Ellenben nem értem, hol van a Dagadt, a Felcsútok géniusza, aki olyan kurva nagy békeharcos, hogy lassan el se fér a Kárpát-medencében. És amikor épp zajlanak a tárgyalások, ő ki tudja hol van mit csinálni, pedig huszadikára még pont haza is érne egy jót szentistvánozni, ami nagyívű, élményszerű, és nagyjából elég felesleges.

Persze jobban belegondolva, neki Alaszkában kellett volna ott lennie, ha már ő, és érthetetlenül külügyminiszter alakú inasa oly szorgalmasan szopták fel az oroszokat, hogy arra Kádár elvtárs is elégedetten csettintett volna, hogy Trampli-Putyin diplomáciai udvariaskodáson biztos neki is jutott volna hely az asztal sarkán.

Merugye Meloni még csak-csak, őt jódarabig a szövetségesének tekintette, kár hogy az olasz miniszterelnök rühelli az oroszokat, de a többiek meg egyenesen maguk Brüsszel, a szó birodalmi értelmében. (Illetve Keir Starmer már csak London, de az is egy bűnös város, indokolatlanul sok muszlimmal.) Szóval a pártvezér és kancellár nem érezte volna magát jól ebben a címeres társaságban, csupa globalista mocsok, akik a szuvenírvédelmet is a szuterénba száműznék.

És különben is, itthon már teljes erővel kampány van, fészbukos nyugdíjasok gyűlnek a vérszagra.

És közben Ámerikában zajlott az egymás körenyalása a két elnök között. Hogy pontosan mi lett a vége, azt tudja fene, nem maradtam fenn olyan sokáig, odáig volt meg a dolog, hogy Trampli ígért valami nagy-nagy, de nagyjából körvonalazatlan védelmet, meg megdicsérte Zelenszkij felöltőjét (ami zakónak nézett ki, fene tudja mi a különbség, kabát-kabát, csak nem egyforma), és azt is mondta, hogy nem is kell tűzszünet a békéhez. Mondjuk ez baromság, úgy nem lehet béketárgyalásokat kezdeni, hogy közben lőnek meg bombáznak, legalább is ez lenne az elemi józan ész. Ami DT-nek közismerten nem erőssége.

Hogy aztán lesznek-e háromoldalú tárgyalások, az még mindig talány, talán lesznek, de a ruszkik közölték, hogy nem mehetnek NATO-katonák Ukrajnába, különben pofoznak tárgyalás helyett. Így aztán senki nem tudja mikor lesz vége ennek, és ha egyszer, meddig marad egy befagyott konfliktus, elvégre Észak- és Dél-Korea között vagy hetven éve van tűzszünet, de amúgy hadiállapot.

Így megy ez.

Mit nem, aztán mit mégis

Kerestem valami filmet tegnap délutánra, régi mániám ez nekem a filmkeresés,  de egyre reménytelenebb a kínálat. Néha szembejön valami rendes dráma, nem adj isten vígjáték vagy sci-fi, vagy ezek tetszőleges kombinációja, de Hollywood rosszabbik énje lassan mindent leural. (Bízni lassan már csak az európai filmesekben lehet.)

A frászt kapom, mikor online felületeken csupa marveles (meg az a másik) képregényszar jön szembe, meg szánalmas romkomok, ilyenkor az ember már csak dühből is valami - lehetőleg világvégével kombinált - mészárlást akar látni, annak még van súlya, de mikor hülyén öltözött mutánsok verik szét New Yorkot, annak nincs sportértéke.

Úgyhogy összeszedtem magamnak, mit nem nézek meg, de nagyon biztosan. (Nem ez az első eset, és lehet, hogy nem is az utolsó). Szóval:

- Bármilyen képregény-adaptációt.

- Bármit amiben Vin Dízel vagy az a Dvéjn Dzsonzon szerepel.

- Akciófilmeket, hacsak nem az az űrben akcióznak, akkor talán.

- Krimit meg ilyen buddy cop filmeket.

- Tetszőleges vígjátékot Rob Schneiderrel vagy szegény Robert DeNiróval. (Ja, utálom Jim Belushit is, de őt már elhordtam itt is mindennek.)

- Valaki vagy valakik valahol amnéziásan ébrednek, és a túlélésért kell küzdeniük, mert vadásznak rájuk. (Jó, ez így elég konkrét, de tényleg egy idegesítő alzsánere mondjuk a thrillernek...)

- O -

Hirtelen ennyi, elgyes vegyes jelleggel, de most jön az, amit végül megnéztem. Ez pedig a 65 című tavalyelőtti film (nem, igazából nincs hatvanöt címe, az maga a cím). Na most ezt bár akció-sci-finek titulálják többfelé, igazából egy túlélőtörténet, és azért 65, mert ennyi millió évvel ezelőtt játszódik. Egy másik bolygoról - ahol valami furcsa okból szintén emberek élnek, elindul egy zűrhajós a zűrbe, egy hosszabb expedícióra, de lezuhan a krétakori földön, és dínók elől kell menekülnie, a hajó egyetlen másik túlélőjével, egy fiatal csajjal.

Engem elsőre megvett a koncepció, pedig  Jurrassic Parkot untam, de abban túl sok volt a sikoltozás meg a szaladás, ez viszont tényleg egy kamaradrámának bizonyult. Meg Adam Driver a főszereplő, akivel ma már bármit megnézek, e tekintetben teljes ellenpontja mondjuk a hülye nevű Vin Dízelnek (Nyerj Gázolajat? -remek művésznév, de tényleg). Mert ő színész, és kifejezetten jó színész, nem valami szétkokszolt, kiöregedett pankrátor vagy cirkuszi akrobata.

És hozza is a drámát elég jól, vannak itt öngyilkossági gondolatok (elvégre egyedül mit csináljon egy idegen bolygón), családi tragédia, a menekülés halvány reménye, meg a kiscsaj, akivel még csak nem is egy nyelvet beszélnek, de nagyon meg akarja menteni.

Egészen kicsit nyálas a drámai szál, de még az elviselhetőség határán belül, a karakterek nincsenek túlírva, még mázli, hogy Driver elviszi a hátán a cuccot. Ez egy sci-finek álcázott robinzonád, nem lett a kedvencem, de a fentebb felsoroltakhoz képest igazán remek.

A penészbe!

Be kell vallanom, kenyérgondjaim vannak. Mondjuk van pénzem kenyérre, van is itthon kenyér, fehér meg rozsos, meg répás(!), de kicsi a fagyasztóm, Márpedig tetszőleges csomagolt vekni, amiket az Aldiban veszek, ebben a kellemetlen hőségben pillanatok alatt elkezd penészedni. Mikor 28 fok van a lakásban, mint volt a hétvégén, meg kissé párás az egész miliő, csak a fagyasztóban tudom egy hétig eltartani a cuccot úgy, hogy ne zöldüljön meg, mert azt nem merem megenni. Hallottam már harangozni olyanról, hogy "nemespenész", de ez szerintem teljesen nemtelen, és szar íze van. (Jó egyszer egyetlen kis falatnyit megkóstoltam, pedig alapvetően nem vonzódom a romlott ételekhez (a romlott nőkhöz sem), csak nem szeretek kidobni semmit, amit nem muszáj.

A fagyasztó viszont kielégítő opció, ki tudok venni mondjuk két szelet kenyeret, az viszonylag hamar kiolvad, és olyan mint az új, igazi nullkilométeres rozskenyér például, hogy aztán elszenesítsem a kenyérpirítóban. De hát szénalapú a komplett földi élet, egy kis avas vajjal a pirítós is remek. (Nem tudom milyen az avas vaj, de  a múltkor észrevettem, hogy amit éppen megettem, az két hete lejárt, volt is egy hasmenéses délutánom, de nem biztos, hogy attól.

A gaszteonóm területeken még mindig kettős életet élek, mert néha egész kifinomult kajákat tudok főzni magamnak, néha meg a hűtő előtt hidegen eszem meg a maradék tökfőzeléket. Mondjuk attól semmi bajom nem lett, viszont jól esett hidegen a hőségben. Kicsit mint egy sós-kapros fagyi, végül is ma már van olyan is. (Ja, de bár fagyi is van itthon, kétféle, én mostanában a fagyasztott banán nagy fogyasztója lettem, abba legalább nincs hozzáadott semmi, viszont marha jó.) És szeretem a parizert, de még mindig nem érdekel, hogy készül. ezzel is úgy van az ember, mint a törvényekkel, hogy jobb ha nem tudjuk mi zajlik a háttérben, így is elég durva azzal a nehezen mérhető aljassággal szembesülni, amit a százharmincvalahány bátorak művelnek....

És igen, sikerült a penészedő kenyértől megint eljutnom a politikáig, de ez nem nem is volt olyan távoli asszociáció, különös tekintettel arra, hogy másoknak másféle kenyérgondjai is vannak, mint nekem.

ennek semmi köze a szöveghez, csak tetszik

kulturális intermezzo mintegy

p.s. Régebben, oké, még gyerekként a "bed and breakfast" kifejezést úgy halottam, hogy "bread and breakfast" és nem értettem, hogy akkor most egy hotelben van külön reggeli, meg külön kenyér? Aztán rájöttem, hogy az nem bread, hanem bad, mert már akkor is azt gondoltam, hogy "kontinentális reggeli" fogalmában a kontinentális azt jelenti, hogy szegényes, und vacak. Fosztóképző, na.

Edzésprogram

„Exkluzív események, közösségi médiás képzések, ismeretterjesztő előadások, csapatépítő programok és persze a nap végén buli” – ezzel várja a Fidesz a digitális harcosait az első Harcosok Klubja-edzőtáborban...

Te jó ég, ez ez egy idézet a hvg vonatkozó cikkéből. Én tényleg nem tudom, hogy a felcsútista fővezérnek mi ártott meg jobban, a hatalom elvesztésétől való félelem vagy a kánikula, de egy magafajta nárcisztikus személyiségnek biztos hogy sokat árt a kettő kombinációja. Harcosok Klubja-edzőtábor???  Gondolom névsorolvasással, reggeli zászlófelvonással, és esténként a paplan alatti bebaszásaln (ún. „buli“), hogy aztán másnap a fél harcosok elhányják magukat a tábori menzán, hogy fú bazmeg, megint tökfőzelék!

Legalább is valahogy így képzelem.

Mert az biztos, hogy valakiknek nagyon elmentek otthonról. Az egész Arcosok Klubja nyitótisztelet, az istenit, de tényleg olyan volt, mintha egy hitgyülis Vidám Vasárnap egy motivációs tréner előadásán keresztül átment volna MLM-es edénybemutatóba. Ahol színpadra hívják a gyémánt fokozatú értékesítőket, aki annyi embert szerveztek be maguk alá, mint innen a Hold.

Ez harcos visznylatban olyan lehet, hogy aki napi ötszáznál több kommentben írja le bárhová (akár a labradortenyésztők fórumára is), hogy „Poloska Peti hazaáruló!“, az kap egy szép online oklevelet, az edzőtáborban meg szelfizhet a Dagadttal, ha annak is van kedve hozzá.

Szép régi világ, mindig újracsomagolva.

Boldogot?

Tegnap egy régi ismerős boldog születésnapot kívánt nekem, és nem értettem. Honnan veszi, hogy most volt? Itt persze több eset is lehetséges. Az első, hogy simán tévedett úgy hat és fél hónapot (már ha az ideire gondolt egyáltalán), de hát istenem, a százéves háború sem percre pontosan száz évig tartott, egyesek szerint meg a komplett középkorból tűnt el háromszáz év. Ehhez képest ennyit tévedni igazán semmiség, több is veszett Makótól Jeruzsálemnél. Annyibban legalább igaza volt, hogy idén volt a születésnapom. És hogy jövőre lesz-e az eleve bizonytalan, elüthet például a villamos, itt Kaposváron ez tényleg komoly kockázat.

Persze kerülhetett időhurokba az illető, vagy ami még valószínűbb, lehet hogy elutazott valahová a nagyon déli féltekére, ahol most nem a nyár, hanem a tél vége közeleg, neki meg annyi volt meg, hogy nekem olyankor van a szülinapom.

Vagy egyszerűen csak összekevert Mark Knopfler-rel a Dire Straits-ből, esetleg Casey Affleck-kel, vele egy korosztály vagyok, de nem hasonlít rám. Ugyan nem tudom hogy néz ki, de én biztos egyedi vagyok, ő meg ilyen egységnyi sugarú hollywoodi híresség.

Minden esetre, ha ma lenne a születésnapom, akkor sem lennék boldog, legfeljebb nem is különösebben boldogtalan (mint tényleg), igazából így érzem magam:

Digitális szuvenír

Megalakult a Szuverenitásvédelmi Digitális Polgári Kör is, hála az égnek! Már komolyan kezdtem aggódni, hogy a Szuterénvédelemnek nem lesz külön polgári digitálisa, mit szólt volna ehhez mondjuk a Szuvenírvédelmi Hatósághivatal, vagy maga a Felcsútok Géniusza? Merugye a szuvenírok azok olyanok, hogy meg kell védeni őket jól, és nem csak úgy véletlenszerűen az utcán, hanem digitálisan is az utcán, mert sejj minden utcán van sarok. Meg a koncerteken, ahol azt skandálja a tömeg, hogy Macskás Fadísz, ami elfogadhatatlan, hisz nincs semmi értelme, márpedig Mimagyarok a Szíriusz óta az értelmünkről vagyunk hírhedtek. Országszerte!

A Fődigitális polgár ebben a körben a Szántóh Mikulás (valahogy így hívják, a lényeg, hogy felettébb bajszos) meg is mondta jól, kik ellen kell körözni a digitális polgároknak:

"Ma a globalisták a rendszer, Brüsszel a mélyállam – és mi vagyunk a lázadók.

És ugyanaz a hazai szellemi kör, mely korábban Moszkva támogatását élvezte, most „felfedezte” magának Brüsszelt, melynek a helyi ügynökök toborzásában amúgy is nagy tapasztalata van.“

Jó, ettől kicsit összezavarodtam Nekem ugyanis úgy tűnik, hogy épp a felcsútista szektavezér támogatja egymást Moszkvával, akkor ez most nem baj? Meg toborzásban is most épp ők utaznak, tavasz óta mást se csinálnak, csak toboroznak. Jó, hát kormányozni már jó ideje nem szoktak, de helyette eddig csak kommunikáltak, most meg egy ideje meg toboroznak, harcosokat meg polgári ügynököket. Akkor ez most úgy van, hogy mindig pont azzal akarják lejáratni a bárkiket, akik nem ők, amit épp csinálnak? Nincs ezzel bajom, magam hiszek a szeretet és az összefogás erejében (ha jól számolom 2002 óta), miközben nagy harcos is lennék, amennyiben már 70-es szintű Gyémánt Nagymester vagyok abban a tologatós játékban, és e tekintetben hozzám hasonlót nem ismerek az egész lépcsőházban.

Még szerencse, hogy Szánthó-Vethő Miklós Elvtárs megnyugtatott, miszerint: „A Szuverenitásvédelmi Digitális Polgári Kört azért hívtam életre, hogy a magyar patrióták közösséget alkotva álljanak helyt ebben az újfajta küzdelemben, amely egyúttal a nemzeti szuverenitás digitális védőbástyája is.“ 

Ehhez csak annyit tudnék támogatólag hozzátenni, hogy valamint a digitális küzdelemben a patriótavédelmiek a legszuverénebb közösség, amely körben küzd a helytállásért, a nemzetközi védőbástya digitálisában.

Úgyhogy én szívesen belépnék, ezeket a fenti dolgokat mind nagyon fontos jelentőségűnek gondolom, valamint vélem. A kérdés csak annyi, lehet jelentkezni faxon is? Az digitális?

p.s. Azért egy szerény kérdésem lenne. Aszongya az elvtárs, hogy "Valóban, mi vagyunk a szálka a köröm alatt: az emberek sarcolása helyett a multikat adóztattuk...“ Szerintem meg engem sarcolnak, mert mondjuk a 27%-os ÁFA az világrekord esélyes. Vagy csak nekem ennyi (a Hazafiak támogassák a Nemzeti Hazát jobban), a hazaárulók meg kevesebbet fizetnek, mert az ő mocskos pénzük már nem kell?

Kisvárosi gyilkosságook

Végre találtam magamnak egy rendes fekete komédiát, ami ezúttal francia, és a Lázadók címet viseli. Felhőtlen kánikulai szórakozás volt, elvégre nincs is jobb ilyenkor, mint egy hűtőházban eldugott, farkatlan hulla. Az egész úgy indul, hogy:

Sandra (Cécile de France) 15 évvel ezelőtt megyei szépségkirálynő volt. Aztán rúdtáncos, kitartott, és most nagyjából egy középkategóriás prostira emlékeztet (laktam anno a Rákóczi tér környékén, úgyhogy igen, láttam ilyet), annyiban is, hogy az egyik szemét nagy lila folt keretezi. bántalmazó kapcsolatból menekül haza a tengerparti kisvárosba, ahol mutter valami „Lö Éden“ nevű lepukkant lakókocsiparkban csinál valamit, Sandra meg rövidesen halkonzerveket a futószalag mellett, ha már nem ért semmihez.

A főnöke egy erőszakos bunkó, molesztáló aszcendenssel, és mikor épp molesztálna, véletlenül leesik a farka, csak mert Sandra védekezik. De végül egy lépcsőn leesésbe pusztul meg. És a hulla zsákjában, na jó, táskájában van egy halom pénz. Amivel a csaj, meg két kolléganő (Problémás Férjű Néni és Lófejű Drogos) új életet kezdhet. Úgyhogy indul a buli.

El kell tüntetni a hullát, és hát hova is lehetne tenni, mint konzervdobozokba, kiszámolják, hogy pontosan ötszázhúsz darab halas pikszisbe lehet miszlikbe darabolni, aztán azokat még ki is kell csempészni a gyárból. De hamar kiderül, hogy messze nem ez a legnagyobb problémájuk, mert ha egy gyanús pasi egy nagy táska kézpénzzel közlekedik, abban minimum benne van a szervezett bűnözés, és nem feltétlenül a fehérgalléros változat...

A Lázadók remek kis film,  a három főszereplő úgy hiteles karakter, hogy közben minden lépésük egyre abszurdabb fordulatokat okoz. Különösen epikus pillanat, mikor a pasi eltűnése miatt nyomozó rendőr pont a három nőt hallgatja ki a néhai irodájában, és az íróasztalon ott van előtte  a véletlenül levágott farok, ízlésesen papírzsepibe csomagolva, mert Lófejű ottfelejtette, mikor kirámolta az helyiséget.

A film igazából nézhető valamiféle társadalomkritikaként is (én általában szinte mindent így (is) nézek), amennyiben a munkásosztálybeli nők nem törékeny dizőzök búgó hanggal, viszont nem csak a szó anyagi, de szexuális értelmében is kizsákmányoltak lehetnek. És ezért hőseinknek nincs is lelkiismeret-furdalásuk az amúgy sem szándékos gyilkosság miatt, de még a néző is érez némi elégtételt, mikor a geciláda jól megbűnhődik.

De ettől ez még tényleg egy fekete komédia/ krimivígjáték, és nem feminista kiáltvány, bár kétségtelen, hogy az utóbbi is lényeges eleme a sztori értelemzési keretének. Az amazonná avanzsáló halfeldolgozók lerendezik a helyi gengsztereket is, ha arról van szó, vagy épp  a kanapéhuszár férjet, van itt minden, ami egy klasszikus gengszterrap klipnek kötelező eleme lenne, azaz piszkos pénz, drog, bazi nagy autók meg testelásás az erdőben. A végére igazából teljesen átmegy egy Guy Ritchie-filmbe, egészen enyhe franciás fokhagymaszaggal. nagyon bírom az efféléket.

Az erkölcsi magasságból pofára esni hasznos és tanulságos

Sulyok Tamás, aki állítólag köztársasági elnök (bár nem látszik mögötte egy valódi köztársaság) a fészbukon, a Harcosok kedvenc felületén üzent a fiataloknak. Na nem úgy általában mindenkinek, csak azoknak, akik a koncerteken "Macskás Fadísz" skandálást... izé, skandálnak. (Tudom, az Mocskos Fidesz, de nem akarok indokolatlanul csúnya szavakat használni, mint például, hogy F*desz.) Ilyeneket ír ez a színtelen, szagtalan jellembajnok, hogy "Látni az arcotokat a fesztiválokon, a koncerteken, az utcákon; a lendületet, ami sokszor szembeszáll a világgal, az erőt, ami bennetek forr, és ami gyakran nem találja a helyét. Kiáltásotok üzenet. Azonban ne engedjétek, hogy a hangotok mások indulatait visszhangozza."

Hát, mit lehet erre mondani? Súlytalan Tomi bá' kurvára el van tévedve, pontosabban lehet, hogy egyszerűen csak magából indul ki. Ugyanis a macskásfadíszező ifjúság nem mások indulatait visszhangozza, hanem a sajátját adja ki. Elvégre gyanús, hogy ők nem a fidelitász, de nem is a méltóságos kösságelnökúr, akinek nemhogy saját indulata, de még saját véleménye sem volt soha.  mióta a közéletben téblábol, láthatóan kissé elveszve.

Szóval tényleg az lehet, hogy Tamás bátyja kunyhója, ha bármit mond, akkor ő a Dagadt tévképzeteit visszhangozza, és nem tudja elképzelni, hogy valakiknek lehet önálló véleménye erről a valóban mocskos, neofeudális önkényuralomról, ahol pont ő az egyik demokratikusnak látszó díszletelem.

Mindeközben nyilvánvaló, hogy a skandálásban is van némi tömeghatás, azaz azt is magával ragadja, és csatlakozik, aki ugyan nem csípi a rendszert, de épp ezért leszarja a politikát, viszont a tömeghatás az tényleg az, mikor a tömeg hat (esetleg hét), lázadni meg amúgy is jó, és bizonyos pontokon életkori sajátosság.

"Ha egy ember 30 éves kor alatt nem liberális, akkor nincs szíve, ha viszont 30 fölött nem konzervatív, akkor nincs esze. " -szól a gyakran idézett mondás, amit leggyakrabban Winston Churchillnek tulajdonítanak (néha meg G.B. Shaw-nak). Egyébként Churchill jó eséllyel soha a büdös életben nem mondott ilyet, főleg mert ő fiatalon volt konzervatív (már csak neveltetése okán is), aztán idősebben lett a maga módján liberális. 

A rendszert utálni tehát jogos, ezt tömegesen kifejezni, vagy simán csak lázadni meg jó, de ezt a Sándor-palota trottyos fantomja már soha nem fogja megérteni. Így aztán játssza a erkölcs- és illemtanárt, a tévelygő fiatalokra megértően letekintő Atyát, és nem biztos, hogy észreveszi, hogy mennyire kiröhögik a megszólítottak. De hát pont ennyit is ér, ha már egy helyi senkiből országos senkit csinált belőle a főkegyűr.

Sosehol

Mi van akkor, ha már nem nagyon van mit enni, nincs áram, nincs üzemanyag? Diktatúra, az van, a karhatlom embereket öl meg és rabol el nagyjából random módon, mert az állam nem működik, ami helyette van, az meg ennyire képes. Hogy csökkentse a lakosságot, gyermekek, idősek és terhes nők megölésével.

Mindez persze fikció, a tavalyelőtti Sehol című spanyol, mondjuk hogy kamaradráma, vagy túlélőfilm, ami pont az ízlésem, és végre találtam ilyet is.

Itt az van, hogy egy házaspár menekülni akar a vérengző diktatúra elől, méghozzá Írországba, ott állítólag jobb a helyzet, és még a demokrácia sem dőlt be. Úgyhogy embercsempészekre bízzák magukat, ami a valóságban is alapvető hiba, egy ilyen filmben meg pláne. Azok meg bepakolják őket egy konténerbe, hogy azt majd hajóra rakják, de előtte még indokolatlanul elválasztják Miát és Nicót, miközben Mia előrehaladott mód terhes. (És az előző gyereküket már kiirtotta a rezsim, ezért is menekülnének.)

A katonaság aztán Mia kivételével mindenkit kinyír a konténerben, ő elbújik, csak hogy aztán hajótörött legyen, ami szomorúan ismerős karrier a jelen való világában is. Mert a konténerek egy viharban az óceánba zuhannak, és  a nő elkezd sodródni, többek közt egy halom műanyag edény, előrecsomagolt pulóverek, lapostévék és sok üveg vodka társaságában. Aztán eléri telefonon Nicót, aki ugyan sebesült, de megígéri, hogy megpróbálja megmenteni. Aztán Mia megszüli a gyereküket, csak hogy két fokkal még bonyolultabb legyen a túlélési gyakorlat. Kegyetlen egy történet, a dramaturgia, a hátérsztori és a vizualitás szintjén is.

Nem mesélem végig a sztorit, akit érdekel keressen rá, fent van a neten, de valahogy mindig borzongató, mikor valaki egyedül sodródik a tengeren, és  és minden egyes fordulattal csak egyre rosszabb lesz a helyzete. Kicsit emlékeztet az egész A zátony című műegészre, csak ott az a durva, hogy a sebesült szörfös csaj látja is a partot, de nem tud odáig úszni. Mert egy cápatámadásban sebesült meg, és ugye vérszagra gyűl az éji vad cápa, úgyhogy egy zátonyon szenved, sokáig.

A Sehol esetében pedig a személyes tragédiák meg vannak spékelve egy rémes disztópiával is, a népirtó diktatúra annyira realista módon ábrázolt, hogy akár a közeljövő egy valószínű forgatókönyvének is gondolhatjuk. Pláne mert történelmileg volt már rá példa.

A film nagy részében ugyanakkor nem ez a fő szál, hanem maga a túlélés, ami elsőre egy kétszemélyes kamaradrámának tűnik, ahol egy személy Mia, egy fél a gyereke, egy másik fél meg a nő másik fele Nico, aki csak ritkán, a még épp működő mobil által van jelen. Szóval másodjára igazából ez mégis csak egy monodráma, legalább is a játékidő nagyobbik részében, nyomasztó képekkel, drámai zenével, és Anna Castillo tényleg elképesztő alakításával.

Azaz még egy film az elmúlt alig egy hétből, ami nagyon jó, de nem akarom újra látni, úgy tűnik megtalálom magamnak az ilyeneket. Nyilván, mert némileg keresem is.

Pedig (és ezt csak Niki kedvéért jegyzem meg), azért egyfajta happy end a vége...

Esetleges esztétika

- Csak azért, mert nem értenek meg, még nem biztos, hogy művész vagy. Persze a művészséghez nem árt, ha nem értenek - filozofált Géza a Száraztészta Is Kapható csirkebolt előtt, ami vagy azt jelentette, hogy Jolán megint kizárta a lakásból, vagy hogy nagyon nem, és filmeket kellett néznie vele. Ilyen művészi izéket, amikben a szereplők egyik fele meghal, a másik fele meg emiatt szomorú, minimum egy órán át.

- És te milyen művész vagy? - vetette fel Imre a műbútorbádogos.

- Élet.

- Úgy érted, hogy gyógyszerre iszol, és ettől korszakos alaknak képzeled magad?

- Nagyjából, nekem az életem maga egy műalkotás, egy csoda. Mondjuk csoda hogy még élek, eddig öt súlyos autóbalesetem volt, és ebből csak kettőnél voltam részeg - merengett Géza, akinél a filozofikus hangulat együtt járt az őszinteségi rohamokkal - Az asszony mondjuk ki fog nyírni, mert összetörtem a kristályutánzat hamutartóját, pedig milyen szép gyereket csináltam fel neki.

- Az nem úgy volt, hogy a Jucus a Lajostól van, mert te épp Németbe voltál fusizni, és nem jött ki naptárilag? - Imre meglepően racionális volt, ahhoz képest, hogy mentális problémákra vette fel a rokkantnyugdíjat. E miatt mondjuk a látomásos, négysoros eposzi költeményeit is csak álnéven merte publikálni a városi lapban.

- Az csak biológia, meg árulás, de az érzelmek, azok számítanak igazán egy apa-lánya kapcsolatban. Pláne ha az ember utálja a feleségét, mert megcsalta.

- Mármint hogy te őt?

- Közöd? Az már amúgy is csak jogos bosszú volt a Lajos miatt. Része az életem műalkotásának.

- He?

- Hát tudod, minden rendes regényben van árulás meg bosszú, meg ilyenek, jó esetben mindenki mindenkit árul meg bosszul, illetve ha orosz regény, akkor bevodkázva párbajoznak is.

- Te mióta vagy ilyen művelt az orosz irodalomban? - lepődött meg Imre, aki saját költészeténél is fontosnak tartotta, hogy ne olvasson irodalmat, mert akkor nem lesz elég eredeti.

- Egyszer a Joli megnézetett velem egy filmet, valami Háború és bűnhődést vagy mit, több részes volt, bazmeg! És akkor ne legyek képben? Meg a múltkor kikérdeztem a Jucust a leckéből, az is valami Puski Anyegin nevű fasziról szólt, szerintem ez elég oroszosan hangzik. Ilyen párbajozós-levelezős dolgokat írt az is.

- Tényleg nagy életművész vagy, csak nem téged nem értenek, hanem nagyjából te nem értesz semmit, mondjuk lehet, hogy működik ez így is. Asszem a nem értés a lényeg, de tényleg.

Múmia

Találtam az imént az erkélyen valami fura kis tárgyat, amiről nem tudtam, mi a fene lehet. Közelebbről megnézve azonban valami kismadár fiókájának, pontosabban annak hullájának bizonyult, és egy ideje már ott lehetett az ebben a kánikulában több, mint ötven fokos aljzatbetonon, mert gyakorlatilag mumifikálódott. Fene tudja milyen madárnak indult egykor, talán verébnek, mert pár centi volt az egész.

De hogy kerülhetett az első emeleti erkélyemre? Gondolom - és az az én roppantul tudománytalan, de erősen hipotetikus elméletem - kieshetett a fészekből mondjuk a járdára, és valaki agyontaposta, ezért volt feltűnően lapos, aztán valami ízléstelen ragadozómadár felkapta, de rájött, hogy romlott ez már, túl rég döglött ebédnek, és valamiért az erkélyemen helyezte sztázisba. (Amiből persze kiderül, hogy a ragadozónak mégis csak volt ízlése, nem evett meg mindenféle dögöt, nem keselyű ő, bár fene se tudja, náluk mi az a döglési idő, ami után már köszönik, de nem.)

A természet amúgy nem kegyetlen, egyszerűen csak érzéketlen. Farkas farkasnak farkasa, az erősebb kutya baszik, természetes kiválasztódás, miazmás.

Viszont ha például a felső szomszéd hullája landolna az erkélyemen, az nyilván hamar feltűnne, nem lenne ideje múmiává aszalódnia. Persze ha a 19. században lennénk, lehet, hogy hagynám, akkoriban a darált múmiát még orvosságnak tekintették. A múmiaport eleinte vérzéscsillapításra, külső sérülések gyógyulásának elősegítésére alkalmazták, majd később már belsőlegesen, mindenfajta betegségek – pl. tuberkolózis, pestis – gyógyításánál is. Szóval mondjuk elkevertek egy keveset egy pohár vörösborban, és megitták. Nem mellesleg az utolsó hivatalos gyógyszer-árlista, amint még feltüntették (mint Mumia vera Aegyptica, azaz valódi egyiptomi múmiát) 1924-ből származik, és a ma is működő Merck gyógyszergyár adta ki. Basszus, én meg az ő diabétesz-gyógyszerüket szedem...

A természet tehát nem kegyetlen, de az emberek kegyetlenül hülyék tudnak lenni.

Oxford nem, bro

Tegnap véletlenül majdnem végignéztem az Oxfordi évem című giccset, de szerintem még időben kihátráltam belőle, így nem okozott maradandó agykárosodást. Valójában csak arra ugrottam rá, hogy Oxford, voltam arra is turista még előző életemben (Cambridge-ben is amúgy), meg gondoltam elviselek egy romkomot is, ha ott játszódik. de ebbe semmi komédia nem volt, ez egy ócska nyálas giccs kérem szépen, vagy a készítők szerint nyilván romantikus, de hagyjuk már ezt a képmutatást!

A film arról szól, hogy latina csajszi New Yorkból egy évre Oxfordba megy, és ott beleszeret a nem sokkal idősebb irodalomtanárába, aki tortát visz a diákoknak az első órára, és Tennyson idézeteket nyáladzik magából a parkban mélázva, szóval brrr... Ráadásul a csávó halálos beteg, amibe nemsoká bele fog halni, a csaj meg dilemmázik, hogy menjen haza, vagy maradjon még. Marad, a nézők jelentős sérelmére. Már anno a Love Story is akkora giccs volt, hogy a fal adja a másikat, de ez még szarul is van megcsinálva, ócska színészekkel. (Bár dupla sebességgel nézve van benne humor is, amennyiben a szereplők hülyén szaladgálnak, és mikiegér-hangon beszélnek, így el lehetett viselni belőle a már amennyit.)

Úgyhogy gyorsan kerestem estére valami igazán durvát, így leltem meg a 2011-es keltezésű Gyilkos Joe című műalkotást, ami durva, véres, kilátástalan és sérült, szóval jó ellensúly volt az oxfordozós nyáltengerrel szemben.

Amerikában vagyunk persze, valahol a mély délen, lepukkant lakókocsipark, a főszereplő srác drogdíler, épp ki akarják nyírni, mert az alkoholista anyja lenyúlta a kokainját, erre ő arra gondol a faterral (aki már rég elvált anyutól, hogy egy hasonló lepukkant nővel éljen), hogy meg kéne öletni anyut, mert akkor lenyúlhatják az életbiztosítását. Meg is lesz az alkalmas bérgyilkos (civilben rendőr), akit Mettyú MekkAkárki játszik (ja, lusta vagyok utánanézni, hogy írják a nevét, elvégre vacak színész, itt is, csak itt egy lelketlen szarházit kell játszania, az meg ugye megy neki). 

Viszont Joe előre kérné a pénzt, de Csávó és Fater csak utólag tudnának fizetni, ha Dottie a hugica (Juno Temple, na ő nagyot ment ebben a filmben) megkapja anyu biztosítását, mert úgy tudják, ő a kedvezményezett. Dottie egyébként furcsa lány, ő hozza a sztoriba a sérültség-faktort. Joe viszont beindul tőle, és őt kéri amolyan biztosítéknak. Vagyis hogy megdugná, és akkor ráérnek utólag fizetni a család férfi tagjai...

Nyilván sírás lesz a vége, vér, veríték, halál, meg nyitva marad a történet legvége, és az egész rémesen nyomasztó, erőszakos, valamint lehangoló, viszont a csajon kívül az összes karakter azonosulhatatlan rohadék, úgyhogy annyira nem zavarja az egyszeri nézőt, ha vérükbe fojtják őket. Remek egy film, mit mondjak, de nem nézném meg még egyszer, ebben az évtizedben már biztosan nem.

Mimagyar

Kitöltöttem valami szokásos kvízt a Zindex aldívány oldalán, 10-ből 10 már megint, ezúttal a híres magyarokról szólt a cucc. És erre azt olvasom az értékelésben, hogy:

„Gratulálunk! Átlagon felüli teljesítményed azt mutatja, fontos számodra, hogy mi, magyarok miben alkottunk emlékezeteset.“

Na most, ez nem átlagon felüli teljesítmény ez átlagos. Hogy kitalálom, miszerint nem Liszt Ferenc, hanem Kodály Zoltán gyűjtött népdalokat, az nem nagy szám, miként az se, hogy tudom, ki kapott Nobel-díjat a holográfia feltalálásáért. (Egy haverom járt anno a Gábor Dénes főiskolára. Azóta persze egyetem, de nem a haverom.)

És nem, egyáltalán nem fontos számomra, hogy „mi“ magyarok miben alkottunk emlékezeteset. Egyrészt „én“ magyar az égvilágon semmiben, másrészt nekem aztán teljesen mindegy, kinek köszönhetjük a C-vitamint, a lényeg, hogy van. Az se zavar, hogy nem mimagyarok szálltunk le a Holdon, főleg mert akkor még nem is éltem, szóval nem voltam benne az aktuális „mi"-ben.

Viszont érdekes, hogy mi ez a nagy nemzeti büszkeség, ami szerintem rémesen tizenkilencedik századi dolog, de ha nyer egy addig senki által nem ismert magyar úszó, mondjuk egy vébén, már kezd dagadni a honfi kebel, ha olimpián, akkor az meg már egyenesen a mi sikerünk. Miközben speciel én - ha jól tévedek - életemben még úszóversenyen nem jártam, a tévében láttam már ilyet, de ropival meg sörrel valahogy nem éreztem magamban a sikert.

Oké, erre lehet mondani, hogy antiszociális vagyok, de talán nem, vannak emberek, akik fontosak nekem, inkább csak egy ilyen kissé individualista, magamnak való pasas lennék, de ezeket az úgynevezett (szerintem elég kisajátító jellegű) nemzeti érzelmeket csak ritkán tudom produkálni. Mert magamra nézve nem látok semmi érdemet abban, hogy magyar vagyok, ez egy állapot, nem is én választottam, ahogy az őseim néhány generációval előttem, azt, hogy ők meg nem magyarok. Nem voltak lenni.

Arra sem vagyok büszke, hogy kék a szemem (bár arcom nem csupa derű), vagy hogy egy alapvetően függő személyiség vagyok, a diplomáimra esetleg lehetnék, az már az én teljesítményem. Persze az is, hogy még nem öltem embert és nem is tervezek, vagy hogy jó az ízlésem, abba sok munka volt. (Egy nagyjából könyvmolyként lehúzott gyerekkor, meg 21 év iskolába járás.)

Bár jobban belegondolva, az ízlésemet is részben a családom alakította, akiket meg ugye nem választottam, csak hagytam magam szocializálni.

De legalább tudtam, hogy nem Szabó István volt az első magyar Oscar-díjas, hanem egy évvel korábban, 1981-ben  Rofusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmért már megkapta. Ami így nem azonos David Cronenberg  klasszikus testhorrorjával, az úgyis csak a legjobb sminkért kapott Oscart. bár ezt már úgy kellett kigugliznom.

Az ellentétek tényleg vonzák egymást

De ha már egész délelőtt jutyúboztam a dolgoknak a nézését, feltűnt mekkora elánnal tolja Ártunk és Ormányunk a legócskább pártpropagandát. (Ami szerintem még mindig törvénytelen, de van az az álcivil harci alakulat, akihez hozzá lehet vágni egy valag pénzt, hogy hirdessen csak a fészbukon, meg a jutyúbon, ki tudja meddig hirdethet még?

Én mondjuk tudom, és ők is, októberig, aztán tilos lesz a politikai reklám ottan.

De addig is van abban valami báj, hogy valamelyik propikommandó Magyar Pétert nevetségessé tenni igyekvő videója vagy háromszor jött elő a Partizán egy adása alatt, ahol a Tisza párt erdélyi odamenéséről tudósítottak. 

Közben megnéztem, a "klip" amiben egy rózsaszín Breki béka énekel, gúnyosan és AI által, az úgynevezett "Nemzeti Ellenállási Mozgalom", mint felcsútista kifizetőhely megrendelésére készült. Ez amit az Apáti Bence nevű nagy harcos alapított, állítólag, aki viszont mehetne vissza a balettba ugrálni, ha már eredetileg is táncos. Volt egykor, mit tudom én...

Viszont szerintem ez így kontraproduktív. Ez az óvodás szintű gúnyolódás legfeljebb a készítői szellemi állapotáról mond el valami igazán lesújtót, de MP-t nem teszi nevetségessé, mert egyszerűn nem humoros, csak szánalmas. És egyáltalán, a béka miért rózsaszín? Buzi-e van? Mert azt ugye a szekta nem bírja, a harcosok marconák lesznek tőle digitálisan, hisz miféle világ az, ahol a nevükben egy rózsaszín plüssbéka énekel, bugyuta ostobaságokat? Nem érzeni benne a keresztény-polgári-konzervatív, és felettébb szuverenista mentalitást, csak a haldokló Nyugat mákonyos delejét, vagy mi a lópikulát.

Amúgy jó ez az érdekesen ellentétes termékelhelyezés, már várom, hogy egy drogellenes kisfilmben mikor lesz pálinkareklám, egy kórházi tudósítás alatt meg valami temetkezési vállalkozás hirdetése. Tényleg, mint az elképesztően nagyon békepárti Agyar Ormány, amelyik kismillió óriásplakáton hirdette kurva nagy betűkkel , hogy HÁBORÚ! Gondolom azt is úgy értették, hogy békeharc, ha már minden áron a harc a lényeg...

Akciós reakció, globalice egyénileg

Fú, órákon keresztül olyan videókat jutyúboztam össze, amikben nálunk élő külföldiek szembesülnek magyar "furcsaságokkal", úgy mint kaják, zenék, italok. Mondhatni gyakori a műfaj, én se most fedeztem fel, csak most sikerült belegabalyodni egy csatornába, ahol sok ilyen van. Mondjuk nem tudom mitől hungarikum a Balaton szelet, ez egy gyakori édességfajta, mondjuk a Milka is csinálja, de emlékeim szerint a Cadburytől is ettem már ilyet, bár ők árulnak csokival bevont törökméz-szeletet is, én meg azt karmoltam,. (Hm, egy szelet csomagolt diabétesz, jobban belegondolva.)

De a zizi című pufasztott cukros rizs is csak retró, de nem jellegzetesen hángerijen, egy amerikai fickó közölte is, hogy kéne rá egy kis tej, és tipikus jenki reggeli lesz belőle. Ellenben valami kajás videóban elég jó volt, ahogy a londoni feka srác ráment a székelykáposztára, hogy ez fantasztikus, aztán kis híján a kamera előtt halt bele, mikor megkóstolta a szalontüdőt, és megtudta miből készül.

Aztán volt valami zenei cucc is, de az nem bírtam, nekem az ilyen Beton Hofi meg Pogány Induló sima suttyók csak, értékelhető zenei teljesítmény nélkül, de hát én boomer vagyon (na jó, másodgenerációs, mert a szüleim generációja az igazi, amennyiben ugye a II. v.h. utáni baby-boom - nálunk Ratkó-korszak -lenne a kiindulópont), még szerencse, hogy vannak jó hazai punkbandák.

Viszont jópofa, hogy miközben folyton globalizációzunk, meg ugye az információs szupersztráda internetes világhálója is, erre néha úgy nézünk egy másik ország kulturális sajátosságaira, mintha a Marsra érkeztünk volna. Én egyszer például ettem angolnakocsonyát az angoloknál (nomen est omen alapon nyilván), és majd kifordult a belem, egy ismerősöm viszont a hagyományos cornish pasty szagától kezdett lilulni, pedig az tényleg jó. Zenét meg főleg angolszászt hallgatok, miközben filmekből azért a kontinentális európaiak meg ázsiaiak vannak túlsúlyban.

Valami olyasmi a nem túl eredeti, de instant megfejtés, hogy a globalizációnak nevezett globalizáció épp arra ad lehetőséget, hogy individualizálódjunk, amennyiben kicsipegethetjük magunknak a komplett (na jó, azért főleg a nyugati) kultúrából, ami csak tetszik, miközben a többi buborékra nem kell figyelnünk, amúgy sem lenne hozzá időnk und energiánk.

De akkor egy ki hazai hangulat. Időnként szomorkás ja, csak zseniális is.

Előjogok, ellenpápa, Krokodil

1789 ben, a Meglehetős Francia Forradalom idején, ezen a napon volt az ún. „Csodák éjszakája“, merthogy Párizsban ekkor törölték el a nemesi előjogokat. Feltéve persze hogy ma augusztus negyedike van, ez nem biztos, nem találom az olvasószemüvegem, itt lent, a jobb sarokban meg nagyon kis számokkal van kiírva a dátum. 

Azt mondjuk nem tudom, hogy csak Párizsban volt-e e eltörlés, gondolom Marseille-ben is minimum, elvégre sokan Márszejeznek ejtik, ami egy ilyen forradalmi dolog, de hogy Lyonban vagy valami kis faluban is eltörölték-e a nemesi előjogokat, az legalább is bizonytalan. Lehet hogy ott csak a következő ötéves tervben vette észre valaki, hogy jé, itt még vannak nemesek, akik jogokat vesznek elő!

Meg ugye arra sem emlékszek jól, hogy nálunk mikor vezették vissza a nemesi előjogokat, ilyen sötétben bujkáló módon persze, de feltűnően van nálunk is egy olyan újarisztokrácia, akik sok aranyat vesznek ki a kincstárból, adót nemigen fizetnek, és csak ők hivatalosak egymás báljaiba, szigorúan hűbéri alapon persze. Gondolom a főnökük a király, csak ez se nyilvános, mert őt IV. Hipokrita református ellenpápa koronázta meg Svájcben, mert ott nincs Európai Unió, van viszont szigorú banktitok, szóval egy trezorban elkövetett koronázás nem látszik Brüsszelből.

A moszkvai cár viszont biztos a kedvenc vidéki várkastélyában intéztette el ez Kirívó pátriárkával, cserébe két Rolls Royce-ért, meg egy drogcsempész koncesszióért (különös tekintettel a Krokodil nevű népszerű tömegpusztító szerre), plusz igért neki későbbre egy ukrajnai megyét.

Legalább is így képzelem, elvégre leginkább így megy ez.

A harmadik utáni kívánság már nem kéne

A szoba ez esetben egy 2019-es film, van ugyanis - többek közt - egy 2015-ös elrablós-fogvatartós dráma is, de ez egy amolyan misztikus-thrilleres dráma, horror nélkül, abból elég egy egy hétvégére. Mondjuk elég csavaros, csak már meginr sikerült középszerű színészeket szerezni hozzá, akik vagy szürkék, mint a járdasziget, vagy ha a karakterük kiborul, akkor vagy kiabálnak, vagy könnyes szemmel bámulnak a semmibe, nagyjából a ttól függően, hogy férfiak vagy nők. Itt Olga Kurylenko meg egy Kevin Janssens nevű pasas hozza a megbízható középszert, mint egy épp új életet kezdeni készülő házaspár, Kate és Matt.

Az új élet meg úgy kezdődik, hogy vesznek egy házat a semmi közepén, ahol a semmi egy erdő, na persze. Innentől sejthető, hogy vagy kísértetház lesz az, vagy a környéken sorozatgyilkol Belező Géza, a nyúzó. Szerencsére egyik sem, bár a ház elátkozott a maga módján, ami abból is látszik, hogy sokáig volt lakatlan, mert a korábbi lakókat legyilkolta valaki, aki azóta is diliházban van, csak nem tudják, hogy ki ő.

Plusz a házban van egy rejtett szoba, ami arról rémes, hogy teljesíti az ember kívánságát, de bármit, ami anyagilag megragadható. Matt először csak újabb üveg viszkire vágyik részegen és hangosan, de mikor az ott terem, már másra is. Reggelre van egy eredeti Mona Lisája meg némi Van Gogh, aztán Kate viccből kér egymillió dollárt, és akkor már az is.

Viszont kiderül, hogy amit a szoba ad, azt nemigen lehet kivinni a házból, mert ott egyből porrá válik, mintha nagyon gyorsan telne felette ez idő. erre mondjuk csak akkor jönnek rá, mikor a csaj már kívánt egy gyereket, akit így nem szintén nem lehet kivinni a házból, mert tíz perc alatt képes éveket öregedni. (Ja, az újrakezdés annak szól, az végre kiderül, hogy Kate-nek volt már két (kate?) vetélése, amire majdnem ráment a házasságuk.)

És innentől mellékesebb a misztikus szál, a természetalatti gonoszság meg hasonlók, egy ideig egy rendes két és fél személyes kamaradrámát láthatunk. A házaspár elhidegül egymástól, a pasi kissé megkattan attól, hogy ember-e egyáltalán a "gyerekük", és bezárkózik a szobájába, a neje meg csak a gyereknek él, akiből egy ház körüli séta nyomán hirtelen nyolc-tíz éves kölyök lett. Ez a rész  tényleg jó, erős az érzelmi dinamikája, kár hogy nem telt jobb színészekre.

És akkor ez most teljesen spoileres lesz: Matt faszi megkeresi a korábban a házukban gyilkoló gyilkost az emegyogyóban, akiről később, egy telefonhívás kapcsán kiderül, hogy ő is egy ilyen kívánt teremtmény, aki azért ölte meg a "szüleit", mert csak így maradhatott életben a házon kívül is. Ami persze nem nagy nyereség, mert helyette a vigyorgóban él hosszú évek óta. Sőt először apu megölte anyut, aztán ő aput, mert a természet elrendezése, hogy a gyerekek rendszerint túlélik a szüleiket, de úgy tűnik ez természetfeletti törvénye is.

És akkor a közepesen kis erkölcsi dilemma, hogy Kate és Matt most akkor mit tegyen a fiúval? Matt már meg akarja ölni az izét, Kate meg ingadozik, mint a középparaszt, de addig is benn tartja a házban... de a végén a csávó megoldja magának, némi gyilkossági kísérlet és nemi erőszak után (vö. "Dugjuk meg anyut a vonaton")

Az egész sztori tulajdonképp elég csavaros, a film dramaturgiája feszes, a hangulata hibátlanul nyomasztó vér és belek nélkül is, csak épp a főszereplő páros annyira rohadtul irritatív, hogy az ember egy szeneslapáttal csapná le őket, minimum a játékidő egyharmadától. A kicsávó, aki aztán nagycsávó, és lesz ami lesz belőle (isa por es homu), meg nem sok emberit hordoz, miközben még így is ő a legazonosulhatóbb karakter. Lehet hogy ez maga az alkotó koncepció, hogy a néző idegenedjen el általában az emberektől, hisz ki tudja, az utcán szembe jövők közül ki ölte már meg a "szüleit", csak hogy lemehessen végre a teszkóba szusit venni? Ha ez volt a cél bejött, nekem már több szomszédom is gyanús, úgyhogy most nézek még egy kis Wallace és Gromitot, csak hogy ne álmodjak hülyeségeket.

Digitális földalatti

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a Felcsútista Márnemannyiranép Párt frakcióvezetője (a százharmincvalahány bátorak iránymutató,  fénylő csillaga, a pártvezér és kancellár büszkesége), azaz K. Máté korántsem egy röhejes alak, hanem igazi harcos, a Klub oszlopának gondolom, aki ráadásul annyira autonóm közéleti szereplő, hogy a fal adja a másikat, bár a fene tudja mi az elsőt.

Minden esetre alapított ő is egy Digitális Pógári Kitérdekeltet, aminek az a neve, hogy ZEBRA. Állítólag csupa nagybetűvel, bár nem tudom mit takarhat, ha már betűszó. (Persze lehet, hogy a „kijelölt gyalogátkelőhely“ egyszerűen túl hosszú volt, de hangsúlyozni akarta az ilyen aszfalti felfestések fontosságát. Szerinte a Zebra a hazug libsi sajtó rémálma lesz, de érthetetlen módon már kisbetűvel.

Ami azért zavaró, mert ha a liberálisok szeretnek gyalogosokat gázolni a zebrán, sőt nem szeretnék, hogy egyáltalán legyenek zebrák, mert ebben lelik perverz örömüket, akkor azzal digitálisan is NAGY BETŰKKEL kell felvenni a harcolás fonalát.

Persze egyesek szerint ez a zebrázás az elhíresült hatvanpusztai uradalomban legelésző jószágokra utal, de ez szerintem baromság (akkor is ha régiesen minden állat barom), bár ismerek olyat, aki evett már zebrasztéket, és szerinte az jó.

De mivel én biztos vagyok benne, hogy az útra festett zebráról van szó, kicsit liberális vagyok de nem vezetek autót, ellenben mostanában félek a zebráktól (nem a csíkos lovaktól, bár jobban belegondolva azoktól is), belépnék a ZEBRÁBA, mindegy hogyan, csak rálépni ne kelljen, pláne egy soksávos főútvonalon.  És hátha a vezető elvtárs el tudja intézni, hogy legyen sok aluljáró a környéken, főleg anyámék meg az Aldi/Posta felé (ne felüljáró, tériszonyom is van), de mozgólépcső nélkül, mert az veszélyes. Lift lehet bennük, meg kávézók.

De talán egyszerűbb, ha alapítok egy Aluljáró Digitális Polgárizét, az legalább olyan igazán underground lenne, nem ez a képmutató fontoskodás. Mondhatni képmutatatlan, kimutathatatlan támogatottsággal, de közben a fontos ügy képviseletének tudatával.

Szóval majd utánanézek érdekelni, hogy lehet egy ilyent alapítva létrehozni (asszem ez a szakszerű megfogalmazás), meg hogy feltétlenül muszáj lesz-e basztatni a libsi sajtót, mert én a kormányhitűt jobban szeretem. Basztatni.

A sötét folyosókon menekülés tűrhető esztétikája

Megint kerestem valami jó kis lélektani drámát szombat estére, esetleg fekete komédiát, erre megint mit néztem meg? Egy Alien-jellegű űrhorrort, az idei kiadású Osiris címűt. Amit elsőre tíz percig bírtam, mondván hogy ez egy akciófilm, ilyen baromságokra meg nem pazarolok időt, de a felettébb marcona kommandósokat 8akik nyilván holmi arab terroristákat lőnek épp halomra) elrabolják némi űrlények.

És akkor tényleg kezdősik a jellegzetes, már az Alien filmekből is unt dramaturgia, azaz valami bazi nagy űrhajón szaladgálás a gonosz idegenek elől, akik itt azért humanoidok, csak nincs szemük, és úgy festenek, mintha a nagynénikéjök valami óriásrovar lett volna, a páncélos-vérszívó csoportból.

Mit mondjak nem egy remekmű, de itt tényleg van valami rejtély a háttérben, amitől azért néztem. Főleg az volt a kérdés, minek rabolnak embereket az idegenek? (Kajának, ez elsőre ennyire egyszerű, itt az csemege, ahogy nyúzott hullákban gázolnak, ami nem árulkodik különösebben kifinomult konyhaművészetről. De legalább nem köpnek kénsavat.) Viszont ki lehet cselezni őket, a fogyatkozó kommandósok találkoznak egy csajjal, meg annak az anyjával, akik már vagy húsz éve bujkálnak mindenféle szervízfolyosókon át, na ez az ami tényleg gyomorba vágja az embert. (Ja, Anya, a nagy túlélő egyébként Linda Hamilton a Terminátor-filmekből, nem mintha ennek lenne jelentősége. Egyszerűen csak ő az egy szem ismert színész ebben a vérbeli B-filmben. Ami nyilván csak egyfajta bűnös élvezetként kerülhet elő, egy punnyadt szombat este.)

Meg volt valami invázió, szóval gyanús, hogy a kommandózó faszikat is jó régen rabolták el, csak az elmúlt mondjuk húsz évet hibernálva töltötték, kábé olyan minőségben, mint Han Solo Jabba palotájának a szalonjában. Szóval ez itt Alien, meg Predator meg valami inváziós sci-fi zabigyereke, szó szerint derékig gázolva a vérben.

A műegész amúgy olyan egy óra alatt megnézhető, annyi a trükk, hogy át kell pörgetni az akciójeleneteket. Hisz értelmük jellemzően semmi, az akciójelenetek lényege egy efféle filmben az, hogy... nos, akciósak. Az érdekes az, hogy próbálnak rájönni, mégis mi a fenéért is vannak ott ahol, illetve hogy lehet kijutni, no meg hogy adott csapdahelyzetben ki az, aki hajlandó feláldozni magát a többiekért. A karakterek nyilván enyhén szólva sem árnyaltak, a drámaiságról főleg a tényleg nyomasztó atmoszféra gondoskodik, de egynek elmegy. Valahová, pontosabban Párizsba, csak hogy legyen valami csavar a végén.

p.s. Az azért nem teljesen világos, hogy a csúnya űrszörnyek miért pont kommandósokat szeretnek elrabolni, hogy aztán megnyúzva pácolják őket a vérükben, míg meg nem eszik nyersen. lehet, hogy mégis ínyencek? De inkább csak trófeagyűjtők.