Vicces volt olvasni tegnap, hogy gusztus huszadika ürügyén (ezt hivatalosan úgy mondják, hogy alkalmából) a legrangosabb állami kitüntetést, a Szent István-rendet, kapta meg Farkas Bertalan és Kupa Tivadar... izé, Kapu Tódor... nem, Tibor. Akikre úgy hivatkozott a sajtó, hogy „az űr meghódítói“. Meghódítói!
Mintha egy-két hétig keringeni száz kilométerre a felszín felett, az olyan nagyon mélyűri küldetés lenne, hogy azt már meg kell hódítani. Ráadásul pár százan már jártak ott a Tivadar előtt, az első néhányat hívhajuk hódítónak, meg talán mind a tizenkét embert, akik jártak a Holdon, de ha valakit egy űrkapszula utasaként felkúrnak az ISS-re, az nem igazán hódítás, miközben lehet, hogy én vagyok a hülye, de mégis inkább helikopter.
De ha ők az űr meghódítói, akkor én a Föld meghódítója vagyok, mert több mint húsz alkalommal hagytam el az európai kontinenst. Igaz csak Angliáig, de elhagytam! És mivel egy kivételével mindig repülővel, így értelemszerűen a lég meghódítója is vagyok. (Ezen kívül meghódítottam néhány csajt is, de ebben nem vagyok biztos, lehet hogy jobbára csak hagytam magam, bár nyilván hódítottam is, mikor még fiatal voltam és szép.)
Viszont mondjuk Nagy Sándor is nagy hódító volt, és az a föld, amit meghódított, az onnantól az övé lett. Jó, hát egy darabig, de az övé. Ez viszont azt implikálja, hogy akkor most a miénk az űr, ha már magyarok hódították meg. Az űr ugyan alapvetően a nagy semmi, vákuum nulla kelvin fokon, de amit meghódítottak, ott legalább van még egy kis gravitáció, elvégre száz kilométerről a Föld még elég vonzó. És egy ideje már magyar, mint kiderült. De egy effféle értelemben vett hódításért valami katonai kitüntetést kellett volna adni a hősöknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése