Sosehol

Mi van akkor, ha már nem nagyon van mit enni, nincs áram, nincs üzemanyag? Diktatúra, az van, a karhatlom embereket öl meg és rabol el nagyjából random módon, mert az állam nem működik, ami helyette van, az meg ennyire képes. Hogy csökkentse a lakosságot, gyermekek, idősek és terhes nők megölésével.

Mindez persze fikció, a tavalyelőtti Sehol című spanyol, mondjuk hogy kamaradráma, vagy túlélőfilm, ami pont az ízlésem, és végre találtam ilyet is.

Itt az van, hogy egy házaspár menekülni akar a vérengző diktatúra elől, méghozzá Írországba, ott állítólag jobb a helyzet, és még a demokrácia sem dőlt be. Úgyhogy embercsempészekre bízzák magukat, ami a valóságban is alapvető hiba, egy ilyen filmben meg pláne. Azok meg bepakolják őket egy konténerbe, hogy azt majd hajóra rakják, de előtte még indokolatlanul elválasztják Miát és Nicót, miközben Mia előrehaladott mód terhes. (És az előző gyereküket már kiirtotta a rezsim, ezért is menekülnének.)

A katonaság aztán Mia kivételével mindenkit kinyír a konténerben, ő elbújik, csak hogy aztán hajótörött legyen, ami szomorúan ismerős karrier a jelen való világában is. Mert a konténerek egy viharban az óceánba zuhannak, és  a nő elkezd sodródni, többek közt egy halom műanyag edény, előrecsomagolt pulóverek, lapostévék és sok üveg vodka társaságában. Aztán eléri telefonon Nicót, aki ugyan sebesült, de megígéri, hogy megpróbálja megmenteni. Aztán Mia megszüli a gyereküket, csak hogy két fokkal még bonyolultabb legyen a túlélési gyakorlat. Kegyetlen egy történet, a dramaturgia, a hátérsztori és a vizualitás szintjén is.

Nem mesélem végig a sztorit, akit érdekel keressen rá, fent van a neten, de valahogy mindig borzongató, mikor valaki egyedül sodródik a tengeren, és  és minden egyes fordulattal csak egyre rosszabb lesz a helyzete. Kicsit emlékeztet az egész A zátony című műegészre, csak ott az a durva, hogy a sebesült szörfös csaj látja is a partot, de nem tud odáig úszni. Mert egy cápatámadásban sebesült meg, és ugye vérszagra gyűl az éji vad cápa, úgyhogy egy zátonyon szenved, sokáig.

A Sehol esetében pedig a személyes tragédiák meg vannak spékelve egy rémes disztópiával is, a népirtó diktatúra annyira realista módon ábrázolt, hogy akár a közeljövő egy valószínű forgatókönyvének is gondolhatjuk. Pláne mert történelmileg volt már rá példa.

A film nagy részében ugyanakkor nem ez a fő szál, hanem maga a túlélés, ami elsőre egy kétszemélyes kamaradrámának tűnik, ahol egy személy Mia, egy fél a gyereke, egy másik fél meg a nő másik fele Nico, aki csak ritkán, a még épp működő mobil által van jelen. Szóval másodjára igazából ez mégis csak egy monodráma, legalább is a játékidő nagyobbik részében, nyomasztó képekkel, drámai zenével, és Anna Castillo tényleg elképesztő alakításával.

Azaz még egy film az elmúlt alig egy hétből, ami nagyon jó, de nem akarom újra látni, úgy tűnik megtalálom magamnak az ilyeneket. Nyilván, mert némileg keresem is.

Pedig (és ezt csak Niki kedvéért jegyzem meg), azért egyfajta happy end a vége...