A kedvenc

A Zindex már megint szenzációval hajhász, mikor azt írják, hogy: "Luxuscikké válhat a magyarok kedvenc édesítőszere...“

Mi van, drágul a kristálycukor? Nem baj, van itthon vagy fél kiló, ha az ember diabéteszes, viszonylag lassan fogy, de mikor igen, akkor is. Igazából egy csomó édes kaját meg lehet csinálni édesítővel, de csak azzal nem, illetve biztos van olyan is, de az ugye luxuscikk. (Nekem már egy jó sajt is az.) Szóval kell cukor is itthonra, meg főleg egy kis dobozba a kabátzsebbe, mert a cukorbetregség az olyan, hogy nem csak felfelé tud menni vércukrom, de annál is gyorsabban képes zuhanni, ami szédült jó dolog, tisztára beájulok tőle. De hogy mégse, kell a vészhelyzeti cukor, meg egy pad, meg egy könyv, hogy kivárjam a gyorsan hatást, aztán hazameneküljek.

Mindegy is, a Zindex szerint a méz drágul. Ettől kicsit hülyén néztem magam elé, de végül is a kedvenc szónak minimum két jelentése van:

- Az első, hogy amit legjobban szeretünk, és ez esetben ez lehet a méz is.

- A második meg, hogy amit a legtöbbet használunk, de akkor a magyarok kedvenc édesítőszere a kilós kristálycukor.

És ennek analógiájára, a kedvenc1 italom a karamellás tej meg a citromos sör, a kedvenc2 viszont a csapvíz. A kedvenc nadrágjaim a kék meg a fekete farmerom, de több vállalható nincs is. A kedvenc1 háziállatom Teó a teknős, de a kedvenc2 nyilván az a hosszúlábú pókfaj, aminek a hálóival tele van a környék is. A kedvenc mazsolám a zacskós, de ha eszek egyáltalán, akkor leggyakrabban valami túrós bármiből kipiszkálva.

De ez valahogy csak a primér fogyasztási cikkeknél működik, az úgynevezett kultúra területén már nem annyira. Ha kedvenc zeném az indie-rock, a ska-punk, meg Dvorak és Sosztakovics szimfonikus fantáziái, valamint a Queen, akkor ezeket hallgatom, és azt sem tudom, hányas csatornán van a MuzsikaTV. Mert valahol ott bujkál  a kábelen, az tuti, de nem keresem, így van némi esélyem, hogy tartósan ne találjam meg.

És azokat a könyveket olvasom, amiket lehetőleg a kedvenc íróim valamelyike követett el (most van soron a Salman Rushdie-életmű egy részének elheverve újrafogyasztása), és csak egyszer fordult elő, hogy elolvastam egy vaskosabb regényt, amit egyébként eszembe se jutott volna. Csak mert nem vittem elég könyvet egy tengeri nyaralásra, és egy lakott, ám makacsul idegen nyelvű szigeten bajos lett volna olyat szerezni, aminek legalább a címét értem. Így maradt az a kötet, amit a szállodában szomszéd csaj adott kölcsön. Máig emlékszem rá, ez volt az Óhatatlan veszteségek Irwin Shaw elkövetésében, és azon a héten az volt a kedvenc könyvem.

 Soha többet nem olvastam semmit a pasitól.

Szóval csak annyi a lényeg, hogy kedvenc lehet az ami van, mert megszoktuk, és amúgy is, dolgozik bennünk az önigazolás, hogy például nem azért van Suzukim, mert csak arra telik, hanem kifejezetten bírom a márkát, és az ár-érték aránya is elképesztően jó. Értelem és érzelem egyfelé mutat, magam felé, akinek remek ízlése van, és dörzsölten okos.

Miközben a kedvenc dolgaink, a szó első jelentésében is csak azok lehetnek, amik egyáltalán a rendelkezésünkre állnak, az nem valódi kedvelés, hogy kedvenc autóm a Maserati, és kedvenc lakhelyem a Buckingham-palota. Valamint hogy jobban bírom a a smaragdot a gyémántnál is.

De egy alkoholmentes citromos sör még van itthon, lecsúsztatom a déli lángoshoz.