Közünk?

Kakadu Péter miniszter állagú irritatív szerint az, hogy a Trampli megkívánta Grönlandot, nem tartozik az EU-ra, hisz miért is tartozna? Olyat szólt, hogy:

„Mi ezt egy kétoldalú ügynek tartjuk, amelynek megoldása a két fél tárgyalásain keresztül lehetséges. Én ezt nem tartom egy európai uniós ügynek, ezért a tegnapi napon is az állandó képviselők tanácskozásán jeleztük, hogy nem tartjuk szükségesnek és ezáltal lehetségesnek sem egy közös EU-s nyilatkozat kiadását.” (via 444)

Ez hülye. Attól hogy valami nem szükséges, még simán lehet lehetséges, nincs itt semmi „ezáltal“. Kakadu megint sunnyogva mellébeszél, és még mindig ezt hívják mifelénk „diplomáciának“. Pedig az még Machiavelli szerint sem azonos a takonygerincűséggel, ami ellenben egy súlyos elváltozás a központi idegrendszerben, és nagyjából a túl sok hatalom, a szolgalelkűség és a törtető karrierizmus keretrendszerében alakul ki, főleg lelkükben kispöcsű pártférfiakban. Oldalfüggetlenül, a jelenséget hívhatjuk akár gyurcsányizmusnak is, miközben az egész lényege mégis csak a viccbéli agresszív kismalac. 

(Az agresszív kismalac ül a villamoson, és jön az ellenőr: - Jegyeket, bérleteket! Mire a kismalac: - Nem kell!)

Nekem például nem szükséges kávét innom reggel, kibírom koffein nélkül, de van itthon kávé, tehát lehetséges. És ha a párommal együtt lakunk, és együtt vettük a kávét, nem ízléses avagy elfogadható, hogy főzök magamnak, vele meg közlöm, hogy ha kávézni akarsz, van egy jó kis hely itt két saroknyira. Lehetséges, megtehetem, de hogy szükséges lenne? Nem, csak sima bunkóság, és ha visszaeső jelleggel, rendszerszerűen csinálom, akkor válóok.

Valahogy így van a külpeti miniszter is ezzel a Grönland-üggyel, hogy ugyan Dánia EU-tag, mi is EU-tagok vagyunk, de ha már mi csak a saját pecsenyénket sütögetjük  (a csak magunknak főzött kávé mellé, nyilván), akkor tessék a dánoknak meg a grönlandoknak is az amerikaiakkal sütögetni, nekünk azzal nincs dolgunk. Később esetleg cseresznyézhetünk egy tálból, feltéve, hogy hoznak cseresznyét.

(És akkor nem bírom ki egy intermezzo nélkül:

„Az agresszív kismalac üldögél egy fán. Arra megy a medve és megkérdezi:

– Mit csinálsz itt, kismalac?

– Cseresznyét eszek.

– De hát ez egy tölgyfa!

– Kuss! Hoztam magammal.“)

Itt tartunk.