Bulvárrovat egy szebb napokat látott portálon: "Egy tudós állítja, megtalálta a mennyországot – itt van a pontos helye“! Aranyeső hulla rája, halálhörgés, sírhalom, üdvözülés, halleluja, valamint menjen a francba az a tudós, aki nem tud leszakadni a gyerekkori hittanórák világképéről.
A cikkben szereplő arc, Michael Guillen tényleg doktor péhádé matekfizikából, meg írt könyvet is már életében, de ezt a mennyországozást nem értem. Mert egyfelől ír a kozmikus horizontól, másfelől meg arról, hogy ott lehet a mennyeknek országa, ahol Azúr az Úr, és bárányfelhőkön (illetve báránycsillagködökön) legelésznek az örök lelkek. Biblikusan persze, mert Visnu vagy Síva nincs is, illetve a pokolban. (Márhogy nem ott nincsenek, hanem sehol, de valahogy a pokolban vannak nem lenni. Misztikus...)
A kozmikus horizont egyébként abból jön, hogy az ismert anyagi univerzum nem egyszerűen tágul, hanem gyorsulva csinálja ezt, így a széle felé lévő galaxisok gyorsabban távolodnak tőlünk, mint a közelebbiek, és legszélsők meg már gyakorlatilag fénysebességgel, így ezek nemhogy nem lesznek soha elérhetők, de nem is „látunk“ túl rajtuk. Mert látni is csak fénysebességgel lehet.
Ezek a legszélső tartományok meg a másokhoz képest fénysebességük okán, már kiesnek az időből (és akkor a térből is talán), avagy valami fura örökkévalóságban vannak, amit mi meg a csekély értelmű mennyország-képünkhöz kapcsolunk. Ez idáig logikusan hangzik, még nekem is, aki csak négyesre érettségizett fizikából (bár matekból ötösre), de ilyen ókori fazonok túlvilágképét minek belekeverni felesleges. Az már túl világkép, túlzottan szájbarágós. (Mikor valaki természettudósként lép fel, lesz szíves leválasztani a megnyilatkozásairól a gyülekezeti tanúságtételt. Mert az ott felesleges, de zavaró.)
Így aztán egy nagy kérdés, hogy van-e valami az univerzum szélén túl, egyáltalán értelmes-e a a kérdés maga, azaz érvényes-e létigével hivatkozni a megismerhetetlen fene tudja mire? És a „mennyország“ akkor most ennek a cuccnak a széle, vagy az, ami azon túl létlik? és érdekes ez az itt és mostban nekünk?
Utóbbi kérdésre az a válasz, hogy nyilván nem, de közben igen, mert egyfelől a válaszoktól függetlenül drága marad a sajt az Aldiban, másfelől viszont addig sem ezen vergődünk, amíg az univerzum széle a szellemi vergődés céltalan tárgya. Ellehetünk vele, míg ki nem halunk végre, ami persze az univerzumot kicsit sem fogja érdekelni.
pinterest.com
És lehet, hogy az emberiség globális problémáira tényleg a tömeges kihalás a megoldás, biztonsági mentéssel. Azaz nem kell mindenkinek kihalni, mindenféle törzsek maradhatnak a szavannán meg dzsungelban, meg valami Noé bárkája-alakú bunkerek, olyan adatbázissal, amiben átmentjük a tökéletes bolognai mártás receptjét, az orvosi, csillagászati meg alapvető matekfizikai tudást de kihagyjuk a történelmet, a műszaki tudományok nagy részét és a Bibliát, hadd legyen utódainknak is egy kis gondolkodnivalójuk. A civilizációt úgyis a problémák és rejtélyek dinamikája viszi előre, engem meg érdekelne, hogy a majdan felemelkedő 2.0-ás emberi civilizáció, milyen mennyország-képzetekkel fog élni, mert valamilyennel biztos. (Az ilyesmi antopológiai állandónak tűnik.) Sajnos én azt már nem fogom látni, kivéve , ha van reinkarnáció.
De akkor meg emlékezni nem fogok az előzőekre, nem lesz már szellemi horizontomon a kozmikus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése