Elnevezési minisztérium

Mindenhol azt olvasom az internetes világháló információs szupersztrádáján, hogy Trampli Donáld átnevezi a pentagont. Először arra gondoltam, hogy Pentagrammra, de rájöttem, az nem lehet, túl sátánista szimbóleum, ő meg nagy keresztény. De tényleg, mondta az ő szájával neki, hogy a kedvenc könyve a Biblia. Igaz máskor meg azt mondta, hogy életében nem olvasott egyetlen könyvet sem (és büszke rá, hogy mégis milyen okos), ettől persze tetszhetett neki a borítója . (Tudja fene, nekem is van példányom, de az egyszínű fekete, lehet, hogy neki direkt aranyozott Hello Kitty-s van otthon, mert az jól megy a csillárhoz.) 

Szóval a Pentagonból valláserkölcsi okokból nem lehet Pentagramm, de lehetne Oktogon, elvégre az már hatvan százalékos növekedés lenne (öt helyett nyolc ugye), ami méltó egy ilyen nagyformátumú, valamint történelmi léptékű baromhoz.

De nem ez van, a Pentagon mint épület marad ötszög alakú, viszont az anyakönyvezett neve, na az változik. Védelmi minisztérium helyett Hadügyminisztériumnak hívják ezentúl, szerintem jogosan, elvégre az. Furcsa is, hogy Donáld bácsinak félévente egyszer van egy értelmes ötlete (és ezerháromszáz hajmeresztő), de hát ő is belehibázik néha az amúgy permanes marhaságokba. Valójában a világ összes hasonló minisztériuma hadügyi, csak ezt valamiért kínosnak érzik a legtöbb helyen leírni/kimondani, mert hát béke van, nem állunk senkivel háborúba, ergo nincsnek hadügyeink. Azt hiszem ezt hívják képmutatásnak, bár hogy mi itt a kép, az nem tiszta.

Ennek a túltolása az, amivel Orwell 1984-ében lehet találkozni, ahol a Béke minisztérium foglalkozik a háborúval, az Igazság minisztérium a hazug propagandával meg a múlt folyamatos átírásával, a Szeretet minisztérium pedig simán csak kínzással.

Ezeknek nyilván egy legalább nyomokban még (itt-ott) normális társadalomban semmi értelme, hívhatunk mindent úgy, ami. (Ebből is látszik, hogy ez itt lassan egy nem normális ország, elvégre a Harcosok Klubjának főtáltosa, aki szerint a fodbal EB selejtezője is "Európai hadjárat" volt, a legnagyobb békepárti, miközben egy háborús bűnös diktátor hátsóját védi be Brüsszelben. Ami ellen szintén hadjáratot hirdetett. a saját formális szövetségesei ellen.

de legalább nálunk nem gond bizonyos minisztériumok elnevezése. Mert például hogy hívják manapság az Oktatási-, a Környezetvédelmi-,  a Pénzügy- vagy az Egészségügyi minisztériumot? Ja, ilyenek eleve nincsenek már...

Persze ettől lehetne például egy Elnevezési minisztérium a kormány legújabb ötlete szerint úgyis maga akarja meghatározni, ki milyen nevet adhat a gyerekének, nehogy már mindenféle buzi nyelvészek dumáljanak bele, az Akadémiáról. (Tényleg, abból mikor lesz már végre Magyar Tudományos Zrt. Alapítvány?)

Egy bérgyilkos nem mehet szabadságra

Nem tudok rájönni, hogy írtam-e ide a Senki című filmről, rémlik hogy talán, biztos vagyok benne , hogy esetleg, de nem tudom. Mondjuk nem találom, szóval, lehet hogy csak akartam, de nem sejtettem? Mindegy, most a második részt láttam, és még mindig bejövős. Pedig akciófilmnek reklámozzák, ami nálam fúj, de ez tényleg inkább egy klasszikus bosszúfilm, amiben lőnek meg verekszenek sokat, de az csak a fűszer a családi dinamikán, meg a karakterek jellemfejlődésén.

Az első részben Hutch, a középkorú, középosztálybeli családapa elvileg békés hivatalnok, tutyimutyi aszcendenssel, aztán kiderül róla, hogy korábban a Szíjájének, vagy valami hasonlónak dolgozott, mint egyszerű, kétkezi bérgyilkos. És most, hogy betörnek hozzájuk fényes este, és akkor , ott visszafogja magát, később azért elmegy levadászni a rablókat, és talál egy fiatal párt, kisbabával...

Még jó hogy később képbe kerül az orosz maffia, azokat már lehet rendesen mészárolni (meg egy busznyi drogos állatot, hogy megvédjen egy kiscsajt), de a végén azért adósa marad valami szofisztikáltabb gengszterfőnöknek, úgyhogy nappal alszik, meg kiviszi a szemetet, éjjel meg öl.

Ilyen volt...

És nagyjából innen indul a Senki 2, hogy ez a napi rutin, de a mókuskereket lassan csapágyasra hajtja hősünk,  a házassága is omladozik, úgyhogy elmennek családi nyaralásra, valami helyre, ahol még gyerekként járt. Ott egy játékteremben belekötnek a gyerekeibe, úgyhogy a biztonság kedvéért a tulajdonossal együtt veri szét az egészet, belefut a helyi korrupt sheriffbe (később az ő embereit is a sürgősségiig veri), és a nagy fináléban a helyi csempészmaffia főnökét (maga Sharon Stone, aki itt speciel csúnya, mint az ördög, dehát az is) küldi el melegebb éghajlatra a szó többféle, de mindenképp erőszakos értelmében. Ja, és egy radikális kapcsolatújjáépítő tréning keretében.

Szóval Hutch csak nyaralna egyet, meg "gyűjtene emlékeket", így nem hajlandó venni pár hűtőmágnest, és elhúzni a jó büdös haza, inkább kinyírja a komplett helyi szervezett bűnözést, hogy nyugodtan napozhasson végre. (Így leírva van benne valami John Wick-szerű, de ez sokkal szórakoztatóbb.)

A krimiszál mérsékelten eredeti, de működik, a korrupt zsaru tök jó karakter, Hutch faterja meg maga Christopher Lloyd, aki szerepe szerint szintén valami ügynök volt nagy tűzerővel, ezt mondjuk a nyaralás keretrendszerében is előadja, ha már a második részre valódi családi vállalkozássá válik az alvilági leszámolás.

Jut eszembe, ez azért sem akciófilm (már túl azon, hogy bírtam, tehát nem lehet az), mert bármennyire is erőszakos, én röhögtem is rajta, valahogy olyan rajzfilmerőszaknak tűnik, amit nem csak nyomokban tartalmaz, bármennyi is a vér. Ha meg a főrosszfiúnak kettészelik a fejét, mint egy tököt, az kifejezetten jót tesz az ember nézői igazságérzetének.

A tanulság pedig annyi, hogy nem érdemes nyaralni menni. (Akkor se, ha rímel.)

...ilyen lett.

A munkaverseny kicsi hőse

Pityinger Laci bácsi elvtárs (művésznevén Dopamin...ja, az más, akkor Depóman) volt már minden hosszú, ám jelentéktelen pályafutása során, csak szép meg okos nem. Nos ezek most sem jöttek össze, de a Párt Hülyéje Nagyvalagrendre azért joggal aspirálhat. Mert ugye egy ideje a felcsútista szekta oszloposa, karmelitailag is lájkolt, és érzi ő, hogy meg kell hálálni a Felcsútok Géniuszának személyes törődését.

Most például előállt egy senki által nem ismert "közvéleménykutatás" számaival, amik hát..., khm, nem sok korrelációt mutatnak a valós realitással.

hvg.hu

Az ugye hagyján, hogy nem tudni kik, mikor, mekkora mintán csinálták volna ezt az állítólagosat, de ez még a legkisebb gond. (Holott egy igazi kutatásnál ennek eleve az egyik legnagyobbnak kellene lennie.) Hanem az van, hogy:

- Ehhez hasonló adatokat mostanában, sőt soha nem mért még egyetlen intézet, legyen szó akár egy mértékadó független cégről, mint teszem azt a medián, vagy a kormányközeli nyaloncról, mint a nézőpont.

- Ha összeadjuk a fenti százalékokat, 101 lesz a végeredmény! Azaz a titokzatos közvéleménykutatók (akik feltehetően csak a Depóman fejében léteznek, igaz ott elég hangosan kiabálnak), az emberek százegy százalékának véleményét tudták megmérni.

Most vagy az van, hogy egyesek véleményét többször vagy jobban mérték, esetleg utólag súlyozták, hogy azért egy rendes választókerületi kolhozelnök véleménye ne annyit számítson már, mint a helyi iskola csóró tanáraié, elvégre Elnő Kúrnak nyolc osztálya van bazmeg! Egy tanárnak meg lehet, hogy egy se, ha nem osztályfőnök.

Aztán a másik lehetőség, hogy belemérték azok véleményét is, akik már vagy meghaltak, vagy még csak most fognak tömegesen állampolgárságot kapni, hogy legyen elég szavazata a Pártnak, mert ha nem, lesz itt fogaknak hullatása és könnyeknek csikorgatása, a sírban, hol nemzet süllyed el.

A legvalószínűbb persze az, hogy Laci Bácsi elvtárs egyszerűen csak túlteljesít, ez esetben persze nem értem, hogy érhette be ennyivel, a felcsútistáknak minimum 83%-ot kellett volna álmodnia, ha már szoros munkaversenyben van a Mega Harcosokfonnal, a Fidelitászhoz meg túl öreg.

p.s. Mi az már, hogy "DK vagy Kutya"? Tessék eldönteni. Hazudni csak pontosan, szépen... Amúgy gondolom Depóman bá' majd jól megmagyarázza utólag, hogy poén volt az egész, de nem szabad hinni neki. Ez a szerencsétlen tényleg ennyire hülye.

A jellemférfi ironizál

Jó, hát én még mindig nem értem, miért kell egy miniszterelnöknek "politikai igazgató", jobban belegondolva Orbán Balázs inkább afféle főtanácsadó lehet, csak akkor a rangkórság a felcsútista akolban, hogy ha valaki nem minimum államtitkár, akkor legyen igazgató, ha a fene fenét eszik esik is az égből.

A fazon amúgy saját jogon teljesen jelentéktelen alak, de pont ezért tesz róla, hogy róla szóljanak a hírek, minden pitiáner kis propagandaaljasságba beleáll, ha mínuszos hír lehet a független sajtóban. Mert az a kormányhítű médiában már pluszos dicsőítést ér.

Most például Pankotai Lilibe szállt bele ez jellemtelen hatalomszolga, amikor azon kezdett el ironizálni, hogy a csaj innentől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója. Merthogy a kormányférfiak és rajongóik  körében  van egy olyan tévképzet, miszerint az NKE az afféle felcsútista hitbizomány, hogy oda csak népben-nemzetben gondolkodó, polgári-keresztény-konzervatív arcok járhatnak, pontosabban azok a szektások, akik valami ilyesmit próbálnak mutatni magukról, többnyire sikertelenül persze.

Pedig egy frászt, egy állami egyetem mindenkié, még azé is, aki sosem járt oda, vagy csak pisilni (úgy mondjuk én is jártam a londoni King's College-ba), mert az állam mi vagyunk, nem ők vannak. Ha meg valaki jelentkezik, és megvan a pontszáma, akkor nem lehet nem felvenni, legalább is míg  be nem vezetik kis hazánkban a statáriális abszolút monarchiát. (Mondjuk bizonyos körökben igény az volna rá.)

A legszebb pedig az, hogy OB még ki is oktatta (oké, próbálta kioktatni) Lilit hazaszeretetből meg a nemzet szolgálatából, mintha bármelyikhez is lenne köze, a csaj meg erre kihívta egy lábtenisz meccsre, ahol legalább egyenlőek az esélyek. 

Mert ezek a jellemes államférfiak előszeretettel szállnak bele húszévesekbe, ha lány az illető, az még jobb, még hatékonyabban tudnak - iróniának álcázva - fölényeskedni, elvégre a hatalmukat akkor érzik igazán, ha annak egyáltalán nincs belőle, akibe épp nyilvános beleszállnak.

Az elitklub

Kakadu Péter, úgy is mint Európa legbunkóbb (finomabban: legkevésbé diplomatikus, hisz egyáltalán nem az) külügyminisztere jól elrepült Pekingbe, remélem magángépen, elvégre egy ekkora jellemférfi nem utazhat  menetrend szerint, mint holmi hé paraszt, melyik út megyen itt Kínába?

Pedig Pekingbe menni épp most, az fontos volt és gondolom élvezetes, ritka mikor ennyi mocskos diktátor gyűlik egybe a vérszagra, pontosabban a kínaiak győzelem napi katonai elrettentésére. Illetve díszszemléjére, ami egyébként igen szép volt, ennyi délceg nukleáris fegyvert csak Moszkvában látni, de ott tavasszal vonul a hasonképpen seregszemle. (És tényleg, ez esetben valóban seregeket lehet szemlélni.)

Szóval Kakadu Miniszter Úr olyan jeles háborús bűnösökkel együtt nézhette a páncélozott izéket gurulni, mint maga Putyin cárevics, de persze a diktátor-kategóriában a kínai Hszi Csin-ping Elnő Kúr, vagy maga Kim Dzsongun is erős mezőnyt képviselt. És hát ezek a véreskezű államférfiak nem engedtek ám köreikbe akárkiket! Európából csak szegény hülye Fico elvtárs, no meg Kakadu elvtárs lehetett ott, annyira kibaszott elitklub ez a "Népírtás Nem Akadály" jeligéjű kompánia. (De tényleg, Putyin vagy Kim elvtársak esetében nem kétséges a tényállás, de ha valaki szépeket gondolna a kínaiakról, nézzen meg néhány tudósítást az ujguroknak fenntartott koncentrációs táborokról.)

A magyar "diplomácia" feje tehát megint jó tempóérzékkel állt a rossz oldalra, ahogy az amúgy is szokása neki. Hiszen rég elmondta ő is, meg a téeszelnök-alakú főnöke, hogy "Magyarországnak" nem szövetségesei, hanem érdekei vannak. Nyilván egy faszt, ez csak akkor lenne igaz, ha ők lennének Magyarország, de hát nem ők, ők csak belülről hámlasztanak a Család érdekében. De még Család se Magyarország...

nytimes.com

Főd!

Írtam egy remek cikket a kultúra és a civilizáció fáziseltolódásáról, aztán -  mivel túl okosnak érzetem magam - gyorsan megnéztem az Él Ilyen Föld című űrszörnyes sorozat első két részét. (Oké, igazából Alien: Earth) de hát már a minap is kiderült a zorigós tesztből, hogy zseni vagyok, szóval megnézhetek bármilyen szart, feltéve, hogy nincs benne túl sok szénhidrát, és megígérem magamnak, hogy később majd lemozgom.

Nos, az első két rész után a sorozat egy kupac vacak, a látvány az persze húha, de a többi a klisés sablonok világa (ont monoton unalmat, konokon és fájón), mindent láttam már, és a legtöbb dolog akkor sem érdekelt. Az egész olyan, mintha a korábbi mozifilmek (mondjuk az első négy) után összesöpörték a mindent, és abból lett ez a sorozat. illetve dehogy, abból a Romulus alcímű nem oly régi mozi lett, és ami az után még maradt, abból fércelték ezt a legújabbat.

Az eredetiség hiányát még el is nézné az ember egy űrszörnyes-mészárszékelős tematikától eleve nem lehet túl sokat várni, pláne nem a sokadik újrahasznosításnál (ja, komposztálni kéne az egész franchise-t), de ebbe karaktereket is elfelejtettek írni. Igazából azért bírtam egy darabig, mert az egyik (sőt, számomra az egyetlen ismert) főszereplő az az Alex Lawther, aki anno A kibaszott világ vége (The End of the Fucking World) című brit sorozatban is protagonistáskodott, én meg aztat a sorozatot bírtam eléggé, bár jobban belegondolva nem pont a csávó miatt. (Jessica Barden volt a felejthetetlen.)

Szóval itt a szokásos akciófilmes (brrr...) figurák rohangálnak pánikban, de nagy puskákkal, miután a valami metropolisz közepén lezuhant zűrhajó meg pont élijeneket transzportált volna haza. Ezek az élijenek meg ugye nyálkásan csuszamlanak és a savas felböfögésük kicsöpögésük van, miközben eleve többfélék, mert afféle genetikai koktélok.

(Mellékszál: Az élijenekkel az a baj, hogy nem félelmetesek. Ijesztők, de nem félelmetesek. Mert a gonosz, az félelmetes, de ezek nem gonoszok, nyilvánvalóan nincsenek érzelmeik, ezek (nem ők!) csak ösztönvezérelt gyilkológépek, az intelligenciájuk is erre specializált. Azaz nincs bennük például érzelmi intelligencia (pedig de hülyén festenének, te jó ég!), logika is csak annyi, amennyi a gyilkoláshoz kell.

embert meg nem azért ölnek, mert emberevők, meg sem eszik az áldozatot, na jó, belepetéznek, de azt lehetne egy tehén be is, sőt, az sokkal nagyobb, és kényelmesebb, gondolom. Szóval az élijenek annyira félelmetesek kábé, mint Moby Dick a fehér bálna, de vele ellentétben bennük nem látok semmi szimbolikusat.)

És megy valami erőlködés, hogy valahogy beillesszék az egészet az első Élijen-film elé az idővonalra, de én hamar elvesztettem a fonalat, nem mintha valaha is követtem volna,. Úgyhogy annyi jött le, hogy itt van egyben és nagyon instant változatban az elmúlt húsz év összes androidos, kiborgos, AI-s  filmje, egy kis 9/11-hangulat, meg persze a franchise első két filmjére való utalgatás. (Nem tom, lehet hogy a harmadikra is, de azt én már nem néztem végig, annyira untam anno.) Plusz itt aztán már tényleg a gonosz-gonosz szuperrossz cégek körül forog sokminden, nyilván leesett az íróknak is, hogy a puszta szörnyezés kevés, így jött valami elcseszett poszkapitalista diktatúrakritika. De az is unalmas, leginkább mert sablonos. Ja, meg az érzelmeskedő családi drámaszál is az, azt is láttam nemrég, például az Elektromos állam című darabban, ami ehhez képest egy kreatív cucc.

Egyszóval elég volt nekem az első két rész, a harmadikat már tényleg méla undorral pofákat vágva fogom megnézni...

Csípő

Ne nyiss este ablakot, ha itt laksz - olvasom a Zindexen, és gyorsan be is csukom a konyhaablakot. Elvégre én itt lakok. Mondjuk nem tudom a Zindexnél honnan tudják,hogy pont nekem nem kellene ablakot nyitni, de megfogadom a tanácsot. 

És beleolvasva a cikkbe kiderült, hogy „csípőszúnyogok“ vannak a környéken, ezért a figyelmeztetés. Mondjuk még nem találkoztam egy darabbal sem, mert ugyan vannak nem minden bogár rovarok a környéken, de viszonylag ritkán mutatkoznak be. Én meg ugye magamtól nem tudom mi a különbség például a csípőszúnyog meg a derékszúnyog között. Gondolom valami testalkati.

Közben viszont, még délután, kitöltöttem valami kvízet a Zorigón, amire azt írták, hogy csak a zsenik tudják hibátlanul. Nekem sikerült, tehát két eset van:

1.) Zseni vagyok.

2.) A zorigósok primitív hülyék.

Magam az elsőre tippelek pedig szerény vagyok, a szerénység az amit igazán szeretek magamban. Hiszen olyan nehéz kérdések voltak benne, hogy Bétóven írta-e az Örömódát, vagy Bunyós Pityu? Őszintén szólva ennél nehezebb kérdéseket vártam, hogy például melyik ország fővárosa Róma, amelyik olasz? Vagy hogy milyen színű az ég, mikor kék? De ennyire nem voltak bevállalósak a kvízesek, csak a Mona Liza festőjét kellett eltalálni, ami hát azért nem nagy szám, mindenki tudja, hogy az nem is egy festmény, hanem fotosopp, de azt Leonard Vincsi csinálta. Már nem a programot, a képet, méghozzá Párizsiban, a Lavór nevű múzeumnak.

Szóval mindig mondom is, hogy a műveltség fontos, de mivel egyedül lakok itt, ezt rendszerint nem hallja senki, én  meg már tudom, szóval mondanom se kell. Esetleg, ha kihallatszana az ablakon, de a derék csípőszúnyogok miatt az ugye csukva van zárva.

Jó, hát nem szúnyog, de a hangya se bogár.

Ezek meg hangyások. (Hangyásak?)

Metadráma

„Óriási drámával indult az Ázsia Expressz új évada: Kőgazdag Metta teljesen kiakadt" -és ez egy cím a Porton, látszik hogy a felcsútista irányba bulvárosodó Index leágazása egy ideje.

Ettől persze magam is kiakadtam volna, ha a vezetéknevem Kőgazdag az súlyos trauma lehet, de akkor miért pont Ázsiában akadt ki, valami expresszen? Maradni kell otthon a négy fal között, és nem kiírni a nevet a bejárati ajtóra, így talán nem röhögnek olyan nagyon a szomszédok, és nem jönnek rabolni a betörők. Elvégre egy ilyen névre jönnének, bár nyilván lenne számukra kockázata a dolognak elvégre ki a fene tudja, hogy a Metta az most férfi- vagy női név? Lehet akár egy kétméteres kigyúrt faszi is a Kőgazdag. (Egyszer olvastam valahol, hogy sokan eleve nem írják ki a nevük elé mondjuk a postaládára, hogy Dr., mert egy doktorról inkább feltételezik a potenciális elkövetők, ha nem is a kőgazdagságot, de legalább a lakótelep átlagához mért jólétet.)

De tényleg, az elején idézett címadás már-már a zorigó színvonaltalansága (ah, majdnem színvonalat írtam...), mert ugyan nem tudom ki az a Metta, és rohadtul nem is érdekel (annyi azért megvan, hogy volt valami Kőgazdag fiatalok című hányadék, és onnantól aki abba szerepel, annak neve a médiában a műsor címéből, meg a becenevéből áll össze, lásd: VV Dudu), de ha már egy pénzes proli, ki a fasz veszi komolyan, hogy a hisztije „óriási dráma“?

Óriási drámák vannak elegen, az efféle bulváros önfelszopások nélkül is, csak özv. Totyakos Józsefné senkit sem érdekel, pedig 79 évesen 2030-ra jegyezték elő csípőprotézis műtétre. Addig meg legyen el valahogy. Ilyenkor gyanús, hogy minden tényleges forráshiány mellett arra is játszik az egészségtelen ügy, miszerint Matild néni addigra úgyis meghal elhunyni, elvégre arra a kis időre minek már neki az a protkó, majd valami fiatalabbnak, és kögazdagabbnak beteszi a főorvos úr, a magánklinikáján.

Na, megvolt a napi (szerintem jogos) demagógia-adagom, néha kiakadok, mint Metta, csak nem gondolom a sajátomat óriási drámának.

A kiképzés kezdete

Szeptember elseje örvendetes nap, hiszen kezdődik az iskola. Persze főleg azóta örvendetes, mióta az ember nem jár iskolába, a szó közoktatási értelmében. A fősuli meg az egyetem az más ügy volt, azokat már én akartam magamnak, de az általános iskolát őszintén és szívből gyűlöltem (leszámítva a csajokat), mert poroszos volt, stresszes, jobbára értelmetlen, és alapvetően a gyerekek lenézésére épült. Mindez persze a rossz emlékű nyolcvanas években volt még, nem tudom azóta milyen a rendszer, de tartok tőle nem sokat változott. Nálunk röpdolgozat meg a feleltetés fegyelmezési eszköz volt, a tesióra afféle kvázi-katonaság, a napközi fogda, a nyári szünet meg a feltételes szabadlábra bocsájtás. A tantárgyak egy részében szar voltam, a másik fele meg nem érdekelt, sőt annyire nem tudott motiválni az iskola, hogy nyolc év alatt az se derült ki, mi érdekel egyáltalán, vagy épp lenne-e bármihez tehetségem. Tényleg rémes volt.

A középiskolát már jobban viseltem, csak épp szakközépbe jártam, és rá kellett jönnöm, hogy az elektronikához annyi közöm van, mint Makó Jeruzsálemtől. De nem addig jártam korsó a kútra, míg el nem törtem, mert leérettségiztem, majdnem mindenből ötösre (csak fizikából lettem négyes), és közben rájöttem mi érdekel. Úgyhogy a szombathelyi főiskolát már élveztem, és rájöttem, hogy azon belül, amiket ott tanultam, mi érdekel igazán, így élveztem az ELTE-t is.

És amúgy 1367-ben ezen a napon  engedélyezte V. Orbán pápa Nagy Lajos magyar királynak a pécsi egyetem megalapítását. Akkoriban így ment ez, a római kaotikus egyháznak belepofázási joga volt szinte bármibe. Úgyhogy:  „Magyarország királyának kérésére rendeljük, hogy Pécs városában legyen studium generale, amelyben az egyházi és polgári törvény s minden más nem tilos tudomány, a hittudományon kívül, taníttassék…”.

A pécsi egyetem egyébként arról híres, hogy én ott nem doktoráltam le. Mondjuk máshol se, de letoltam a doktori képzést, csak az már nem érdekelt (munkahelyi muszáj volt a fokozatszerzés, illetve lett volna), úgyhogy sose készült el a disszertációm, de hát tudósnak amúgy is elég alsópolcos voltam. mondjuk másnak se sokkal jobb...

Ég a haza odabent

„Ma tényleg összeomlott az amúgy is ideggyenge pojáca” – jönnek a reakciók a Tisza-vezér ámokfutására. Kocsis Máté szerint a baloldali politikus teljesen megbolondult.

Ez az úgynevezett konzervatív kormányzat egyik fő szócsövének a tegnap délutáni vezető anyaga, persze hogy a Zorigóról van szó. Unom nyilván én is, hogy időnként beidézem ezeket a minden alatti dolgaikat, de nem állom meg, hogy ne háborodja fel miatta nyilvánosan.

Nem tudom jó ötlet-e, hogy akkor én meg leírom, miszerint „A fingszagú Origó tegnap tényleg elérte az aljasság csúcsát, ahonnan a legnagyobb trágyadomb is vakondtúrásnak látszik“? Nem, ez nyilván nem az igazi, bizonyos szint felett ugye nem megyünk bizonyos szint alá, a blogomat se úgy hívják, hogy Origó2.

Csak tényleg nehéz megállni, mert mikor a kormányhitű média napjában többször sápítozik, hogy mindenféle ellenzéki kommentelők hogy lerontják a közbeszéd minőségét, közben nem veszik észre saját szemükben a gerendát. Hisz a felcsútista „politikusok“ (valójában hűbéresek), meg az ő kis médiabirodalmuk rendszeres elmebetegezik, ócskapojácázzák, szaremberezik azokat, akik véletlenül nem értenek egyet a Felcsútok Géniuszának egyre valóságidegenebb agymenéseivel.

Úgyhogy csak annyit, még mindig zorigós stílben (csak mert az aljapropaganda mellett a csöcskontentek a fő profiljuk): „A falatnyi bikinifelső képtelen visszatartani a szexi ketrecharcos hatalmas melleit“

Jelszavaik valának: Haza és haladás. Aha, de merre?

Nővérek biciklin

Ugyebár az van, hogy szép napos szombat délutánokon, mikor a madarak boldogan üvöltöznek a fákon, az ablak alatt meg rohadék esküvői konvojok dudálnak félóránként, nos akkor darabolós horrort kell nézni, az egyensúly végett természetesen. De ma borús, esős, idő volt, úgyhogy ilyenkor vígjátékot, ugyanezért.

Ennek jegyében találtam rálelni a Jóságos ég című francia vígjátékra, amit elsőre, a leírás alapján elég sablonosnak találtam. Mert arról szól, hogy öt apácából négy (az ötödik a főnökasszony) kitalálja, hogy elindul egy bicikliversenyen, hogy a pénzdíjból segíthessenek egy öregotthon felujításában. Mondjuk biciklizni pont csak egyikük tud, a nagyszájú mégcsak nem is novícia... Banális alapeset, na ja, de nem volt kedvem valami Adam Sandler-féle ostobasághoz, úgyhogy maradt ez.

És marha jól szórakoztam. Ez a film egy telivér francia komédia, szerencsére a kevésbé ripacskodós fajtából, így a humora is karcosabb, de mivel francia, a végét azért csak elérzelgősködik, de addigra már ezt is meg tudtam bocsátani neki. Mert  bármennyire is limonádé egy darab, jókat röhögtem rajta. Az egyik apácának ben nem áll a aszája, a másik meg harminc éve némaságot fogadott, meg ugye ott van az a csaj, aki korábban egy motoros bandában tolta, és kábszert árult fegyverért, aztán a Biblia megmentette az életét, miután felfogott egy neki szán golyót.

Ja, és van még a konkurens apácarend, akik viszont szigorúak, profik, a főnökasszonyuk meg a másiknak gyerekkori riválisa, és ők is indulnának a versenyen. Úgyhogy a helyzet egyre inkább eldurvul, minden kis piszkos trükköt bevetnek egymás ellen, nyilván igen kevéssé keresztényi módon.

És tényleg egy kicsit nyálas lesz a vége, az előre kiszámítható nagy kibékülés, de addig is tele van helyzetkomikummal meg verbális poénokkal. És a színésznők láthatóan élvezik a mókát, mi meg ezen túl a francia vidéki tájat is, meg hogy a karakterek tényleg elég földhözragadtak, és csak annyira karaikatúra-szerűek, amennyit a komédia műfaja megkíván. Itt nem spiritualitással átitatott angyali lények esnek hasra a biciklivel, hanem már eleve kissé tenyeres-talpas középkorú nők.  Akiket így aztán tényleg könnyű megkedvelni. Nekem például sikerült, bár nem tudom, hogy egy ilyen könnyed kis vígjáték mennyire számít bűnös élvezetnek.

Talán nem nagyon.

A hasonlítás

"Hitlerhez hasonlította Magyar Pétert Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója A bukás – Hitler utolsó napjai című 2004-es film híres jelenetével próbálta illusztrálni, milyen párbeszéd zajlott le a pártban azután, hogy a Mandiner nyilvánosságra hozott egy felvételt arról, ahol Tarr Zoltán és Dálnoki Áron a Tisza Párt adóemeléséről beszél.“

Itt tart ma a felcsútizált Index, ezt tőlük idéztem, mert nekik ez a hír, és hogy van benne egy durva csúsztatás, hát istenem, csak az nem hibázik, ahol hullik a forgács, vagy hogy van ez a közszólásmondás.

A csúsztatás amúgy az, hogy nem adóemelésről beszéltek az illetékesek, hanem hogy ha nyernek jövőre a választásokon, akkor lehet majd értelmesen beszélni az adókról (egykulcsos vagy többkulacsos SZJA, meg hogy mekkora), mert először mégis csak bele kéne nézni a főkönyvbe, hogy állnak a számok. (Szarul, ez szinte biztos.) Egyébként meg áfacsökkentésről beszéltek, meg hogy részükről maradna az egykulcsos adó, de adóemelésről speciel nem volt szó, csak ugye a Mandiner című szennylap tehetséges harcosai meg tudtak úgy vágni egy felvételt, hogy ebből akár ez is kijöhessen.

De a Felcsútok Géniuszának politikai igazgatója (Nem izgatója? Annak több értelme lenne mert a miniszterelnököt nem igazgathatja senki, az kurvaélet!), szóval a bizonytalan állagú OB hitlerezése azonban szánalmas, meg hát ugye rossz az, aki rosszra gondol. És ő rossz.

Persze nekem Magyar Péter sem a szívem csücske, múltkor láttam róla egy képet, amin tisztára Hitler volt, csak úgy sütött a tekintetéből a népírtás eszelős vágya. Szóval létrehoz valami háromnegyedkatonai utcai rohamcsapatot, akkor a Kutyapártra szavazok majd jól (oké, lehet hogy így is, úgy is), de ha a rohamcsapata olyan lesz, mint a egykori szánalmasMagyar Gárda - azaz pincérmellényhez csíkos terítőt a nyakba, akkor előtte még ki is röhögöm, ezt a posztmodern Hitlert. (És tudom, én szoktam a Dagadtat úgy hívni gyakran, hogy pártvezér és kancellár, de mit csináljak, ha az, mindkettő igaz rá. Plusz egy rosszindulatú rohadék vagyok.)

Hullánál még több

A kölykök egy kiborító film, valószínűleg már harminc éve is az volt, mikor bemutatták. Igazából a kilencvenes évek kallódó amerikai tinédzsereiről szól, akiknek van szex és drog és rakendroll helyett hiphop meg gördeszkázás. Az egyik főszereplő  Telly, egy tizenhat éves srác, akinek hobbija (már a deszkázáson,  a bolti lopáson meg a tudatmódosítókon kívül), hogy kizárólag szűzlányokkal szeret dugni. És a film úgy is kezdődik, hogy megcsinál egy tizenkét évest. És bár szerintem az amatőr szereplő csaj idősebb volt, de azért itt majdnem kikapcsoltam.

Chloë Sevigny karaktere, Jennie is Telly egyik „áldozata“, illetve nem is kell idézőjel, mert ő csak egyszer szexelt, pont ezzel a sráccal, de egy vizsgálaton kiderül, hogy HIV-pozitív. Úgyhogy meg kell találnia Tellyt, mielőtt végig megy a városnegyed összes szűzlányán, és vele  van Ruby is (Rosario Dawson), aki viszont nem fertőzött, pedig már többször csinálta, többekkel.

A dráma adott, a karakterek jobbára csak sodródnak, és max a csajokkal lehet azonosulni, a srácok jobbára betépett, kanos tinik, de közben kifejezetten tragikus karakterek, csak ezt ők speciel nem veszik észre. Larry Clark író-rendezőnek állítólag ez az egyik leghíresebb filmje, bár többek szerint a Ken Park még híresebb, mert még botrányosabb. Fene tudja, azt nagyon rég láttam, és egy darabig nem volt Clark-filmeket nézni.

Mert a világ, amit bemutatnak, elég lehangoló, üres és kilátástalan (mint a világ általában), engem Bret Easton Ellis korai könyveire emlékeztet, mint a Nullánál is kevesebb vagy A vonzás szabályai. Ezek irodalomnak olyan szikáran minimalisták, és cselekményt csak nyomokban tartalmazók, mint Larry Clark filmjei. Tengődés van bennük főleg, hogy csinálni kéne már valamit csak mégse, így marad a dugás, a mámor meg a haverokkal lógás. Vagyis a kis generáció, amelyik elveszett, de nem is volt ehhez képest B-terve.

Jobban belegondolva én '95-ben 21 voltam, nem sokkal a tinédzserkor után, csak nem valahol Brooklyn-alsón, hanem a szombathelyi főiskolán, ahol azért nehéz lett volna elveszni, bár igény az volt rá.

Rossz hold

Fú olyan izgatott lettem, mert elkezdődött a Tranzit nevű "politikai fesztivál". Mondjuk magát ezt a fogalmat sem értem, de legyen, bár nem tudom, hogy csak beszédek lesznek, vagy a közönség utána még bebaszik az esti koncertre. Meg hogy mennyi ott a sör és a mobilvécé, de egy fesztiválnak ezek az alapelemei, a pódiumbeszélgetések csak szükségtelenül rosszak.

Idán a magyar külgazdasági miniszter nyitott (a külügyminisztert már nem teszem hozzá, az a diplomáciáról szólna, de ő és kis segítői olyat nem művelnek, a beszólogás ugyanis mér nem diplomácia. Márpedig Kakadu Miniszterúr beszólt, főleg az Európai Uniónak. Szerinte a legnagyobb probléma, hogy az Európai Uniót ma egy „extrém liberális, háborúpárti, a sikertelensége miatt frusztrált, és a valóság helyett különböző őrültségeket a döntések alapjává tevő elit uralja”.

Mondja ezt a háborús agresszor ruszkikat támogató kormány frusztrált minisztere, úgy is mint a valóság helyett különböző őrültségeket a döntések alapjává tevő hazai elit tagja.

Plusz megjegyezte ez az agresszív jellemférfi, hogy Az elmúlt nyolc esztendő arról szólt, hogy az európai politikai vezetők nagy része bunkósági versenyt rendezett egymás között, aminek az volt a célfüggvényében, hogy ki tud bunkóbb megjegyzéseket tenni az Egyesült Államok akkor még volt elnökére, Donald Trumpra.

Na most az van, hogy Trampli Donáld egy bunkó, tehát rá bunkó megjegyzéseket tenni csak az amilyen adjisten esete. Ja, Kakadu Péter meg eleve toronymagasan Európa legbunkóbb külminisztere, de ő már rég nem a valóság talaján magánrepülőzik.

De ez van, ezek a felcsútista faszik szeretik színpadról osztani észt, ez valami kattanás náluk, talán mert ha már egyetemi katedrára nemigen invitálják őket, azért szeretnek nemzetközi politikáról prédikálni, mint a Dagadt is, aki ennek ellenére nem lett "Lídör od Juróp", pedig egy időben szerette így hívatni magát a hűbéreseivel.

Viszont az a szomorú igazság, hogy teljesen felesleges ezeket a sötét alakokat hallgatni, ha jónapot kívánnak valakinek, azzal is hazudnak, hisz nyilvánvalóan rossz holdat szeretnének magukon kívül mindenki  másnak.

Munkás meló

Munkásököl vasököl, bárkit megöl, ha köll. Meg oda is csap előtte. De tényleg, ebben a filmben Levon (a Jason Statham jácca),a brit ex-katona egyesével kinyírja a komplett chicagói orosz maffiát. Ám ezzel együtt sem igazi akciófilm a Melós, mert akkor úgy a huszadik percnél hagytam volna abba, hanem személyes drámába áztatott kvázi-bosszúmozi. Azoknál  meg az akció eszköz és nem öncél, szóval határeset, de még nézhető.

Az van ugyanis, hogy hősünk ezúttal egy chicagói építkezésen kopasz és borostás, mint akit megtaposott az élet, és tényleg. Feleség halott, lánya az apósnál, ő talán egy furgonban lakik, de akkor, micsoda fordulat, elrabolják a főnöke lányát. Aki őt kéri meg, hogy szerezze vissza, hiszen régen tengerészgyalogos volt, azaz biztos tud a vízen is járni.

A bosszú esetében csak szorgalmi feladat, de lelkesen teljesíti, kicsit a saját elcseszett életéért, meg a külön élő lányáért is bosszút áll. Meg amúgy is, ő egy jól képzett gyilkológép (aki profi szadizmussal tud vallatni is, ha kell), annak is a jómunkásember alfajából, úgyhogy rutinból hozza a sokszor karikatúraszerű rosszfiúk halálba segítését.

És nagyjából ez a kulcsszava az egésznek, a rutin. Rutinmunka a komplett film, felettébb sablonos, hisz minden jelenetét láttuk már, ehhez képest nézhető, ha az ember fel is röhög néha az amúgy drámainak szánt jeleneteken. A Tom és Jerry esetében sem zavaró, ha mindig ugyanaz a sztori meg a dramaturgia, de hogy egy közelebbi példást mondja, az összes Végső állomás filmnek centire ugyanaz a sztorija, azt lehet bírni bennük, hogy a jobbára sajnálatra sem méltó szereplők milyen változatos halálnemeket halnak. Na, itt pont ez van, néha jó elmélázva nézni, ahogy a véres bohócnak ábrázolt ruszki maffiózók pokolra jutnak. Tanulság nincs, értelme se lenne beleerőltetni, hogy na megbűnhődte már az emberkereskedő banda a múltat, jövendőjük meg ugye ezek után már nincs is.

És tényleg, a leszámolásoknál látszik, hogy ez nem valódi akciófilm, van benne két óra alatt egy darab autós üldözés, és ritkán lövöldöznek, itt inkább szervezett bűnözőkkel tárgyal a bosszúálló, illetve később őket veri össze, fojtja vízbe vagy gyújtja föl. Csak hogy érezzék a dolog súlyát.

Szóval a Melós sablonos, amennyire csak egy ilyen film képes rá, Jason Statham sokadszorra adja elő centire ugyanazt a karaktert úgy, hogy az eredetiség gyanúja se merülhessen fel, de pont egynek jó, és utána már nem kell megnéznem A méhészt, az állítólag ugyanez pepitában, és a fenének van kedve meg ideje két ilyen séróból összedobott cuccot megnézni, pláne mert nem is a műfajom.

De most előhúzok valami régebbi Wenders-filmet, ő elég artisztikus, kissé melankolikus, de nem nyomasztó darabokat művelt, legalább is nagy részben.

Hódítós bódítás

Vicces volt olvasni tegnap, hogy gusztus huszadika ürügyén (ezt hivatalosan úgy mondják, hogy alkalmából) a legrangosabb állami kitüntetést, a Szent István-rendet, kapta meg Farkas Bertalan és Kupa Tivadar... izé, Kapu Tódor... nem, Tibor. Akikre úgy hivatkozott a sajtó, hogy „az űr meghódítói“. Meghódítói! 

Mintha egy-két hétig keringeni száz kilométerre a felszín felett, az olyan nagyon mélyűri küldetés lenne, hogy azt már meg kell hódítani. Ráadásul pár százan már jártak ott a Tivadar előtt, az első néhányat hívhajuk hódítónak, meg talán mind a tizenkét embert, akik jártak a Holdon, de ha valakit egy űrkapszula utasaként felkúrnak az ISS-re, az nem igazán hódítás, miközben lehet, hogy én vagyok a hülye, de mégis inkább helikopter.

De ha ők az űr meghódítói, akkor én a Föld meghódítója vagyok, mert több mint húsz alkalommal hagytam el az európai kontinenst. Igaz csak Angliáig, de elhagytam! És mivel egy kivételével mindig repülővel, így értelemszerűen a lég  meghódítója is vagyok. (Ezen kívül meghódítottam néhány csajt is, de ebben nem vagyok biztos, lehet hogy jobbára csak hagytam magam, bár nyilván hódítottam is, mikor még fiatal voltam és szép.)

Viszont mondjuk Nagy Sándor is nagy hódító volt, és az a föld, amit meghódított, az onnantól az övé lett. Jó, hát egy darabig, de az övé. Ez viszont azt implikálja, hogy akkor most a miénk az űr, ha már magyarok hódították meg. Az űr ugyan alapvetően a nagy semmi, vákuum nulla kelvin fokon, de amit meghódítottak, ott legalább van még egy kis gravitáció, elvégre száz kilométerről a Föld még elég vonzó. És egy ideje már magyar, mint kiderült. De egy effféle értelemben vett hódításért valami katonai kitüntetést kellett volna adni a hősöknek.

Hőségtagadás

Ha már egy cinikus marha vagyok szarkasztikus aszcendenssel, akkor tényleg érdemes lenne valamilyen tagadónak lenni. Korábban már próbálkoztam az Ausztrália-tagadással, hogy szerintem az ott nem is létezik, csak a britek hazudták be. Mert nem akartak egy csomó rabot etetni a börtöneikben, kinyírták őket, és azt mondták, hogy deportálták őket „Ausztráliába“. Rémlett nekik valami Ausztria, gondolták ez így hihető lesz.

Aztán lett egy ausztrál ismerősöm aki állítólag Melbourne-ben él, én meg lassan kezdtem hinni neki, hogy nem Liverpoolból vlogol, pedig szerintem az akcentusa is inkább brit. Amennyiben értem, ami például az amerikainál már nehezebb ügy, bár nem lehetetlen.

Úgyhogy mostanában abban gondolkodom, hogy vírustagadó leszek. elvégre látott már valaki vírust? Úgy értem, ment az utcán, és egyszer csak rábökött, hogy hú bazmeg, az ott egy vírus! Ugye ilyenről senki sem halott, mindenféle tudósok állítólag mikroszkóppal, de nekem iskolás kormomban volt egy kis mikroszkópom, és egy rohadt vírust se láttam benne, pedig egyszer véletlenül rá is tüsszentettem.

Oltástagadó mondjuk nem leszek, pedig a sajtó médiája szerint ez is egy létező műfaj, de én tényleg kaptam életemben már több oltást, ez tagadhatatlan. klímatagadó sem lehetek, mert a múltkor utaztam buszon, és határozottan volt klíma, sőt, anyáméknak a lakásában is van, és én néha még mindig a szememnek hiszek, és nem a tagadóknak.

Viszont komolyan gondolkodom a hőségtagadáson, minap is mondogattam magamnak, miközben a lakásban már 28 fok volt, hogy „nincs melegem, nincs melegem“, és tényleg használt, egy hűvös zuhany után már majdnem fáztam.

Tegnapelőtt meg úgy éreztem, hogy rohadt meleg van, de nyilvánvaló, hogy kialvatlan voltam és magas volt a páratartalom, szóval nem melegem volt, csak úgy éreztem. (Ez olyan, mint hogy nem is fáj a fogad, csak úgy érzed! Fogad is egyre kevesebb, mi fájna?) És rájöttem, hogy a meleg ellen pár dolog nem jó. A csípős forró leveshez képest például lehet kellemes a harmincpár fok, csak az ember másfél órát izzad közben, a sarkon két hajléktalan a kannás vodkával próbálkozott, de a mentők gyűjtötték be őket egy bokor alól, az intravénás keménydrogtól nyilván bárki leszarná a kánikulát, csak az rohadt drága, úgyhogy a legjobb a fagyasztott banán, ami úgy parfé-jellegű, hogy közben nem izzadok le tőle. És nem émelygek, mint a vaníliás jégkrémtől, ami szeretek, csak nem bírok. De ez van, sós karamellás nem volt, attól úgy lesz hányingerem, hogy közben kicsit élvezem is...

Röviden

„Itt vannak a legütősebb anyósviccek, amiken sírni fogsz a röhögéstől“ - Ez egy címlapos cím a Zorigón, úgy is mint az államnemzeti ünnep alakalmából. Hát ja, ha a Dagadt nem mond ellenzékbasztató ünnepi kampánybeszédet, Súlytalan Tamás kösságelnökbácsi szövegelése meg maximum a rokonait érdekli, valamivel el kell ütni az időt a világ legnagyobb európai tűzijátékáig.

Várom már az október 23-ra egy csokorba gyűjtött fingós vicceket, de ha azok túl kifinomultnak bizonyulnának, be lehet dobni valami Sas-kabaré best of válgatást is, a lényeg hogy ünnepnapokon érezzük magunkat szarul, de legalább is kínosan szánalmasnak.

Szintén a kitűnő, minőségi hírportál címlapja szerint amúgy a Felcsútok Géniusza el van foglalva azzal, hogy felhívta a Trampli Donáld, és szerintem is ez a fontos, a nemzetközi Lídör of Juróp (off Juróp, mondjuk) szerep keretrendszerében. Elvégre ha az embert egy nárcisztikus pszichopata hívogatja, az mindig öröm és dicsőség, még akkor is ha az illető nem az amerikai elnök, csak egy keményen drogozó kisember, aki feldarabolta az anyósát. A vicc kedvéért, nyilván.

Röviden ennyit az államalapításról, a többi már a digitális honfoglaláshoz tartozik.

Negativista turizmus

A minap olvastam egy "cikket", szokás szerint valami indexes melléküzemágban, hogy mi az öt legrosszabb úticél Európában. Hogy melyik az az öt város.  És nyilván az a remek cikkben hivatkozott oldal szerkesztőinek elmente otthonról, mert az öt vár közt  ott van Párizs, Barcelona és London! A másik kettő Luxembourg és a spanyol Benidorm, tegye fel a kezét, aki hallott már az utóbbiról! Ja, az lehet, hogy tényleg nem túl vonzó. De hogy London meg Barcelona? Párizshoz nem tudok hozzászülni, de láttam már a tévében, és megnéztem volna élőben is, ha nem lenne London.

Londonnal az a helyzet, hogy sokak szerint drága, gyakori a dugó, akkor is ha tömegközlekedéssel megy az ember, és magas a bűnözési ráta. Na most mutasson valaki nekem egy olyan, agglomerációval együtt alsó hangon tízmilió feletti várost, ahol alacsony a bűnözés, és nincs dugó. Dugó még Kaposváron is van, iskolaidőben minden reggel és délután itt az erkélyem alatt is, viszont a brit fővárosban van metró, az egyik legjobb hálózat, és fura mód a metróban nincs dugó. Tömeg az lehet, de dugó csak akkor van, ha valaki visz magával egy üveg minőségi bort, ami nem csavarosan kupakolt. Hanem dugott. (Oké, ez áthallásos lett

Amúgy meg a fene tudja mekkora a bűnözés, én soha nem találkoztam ott senkivel, hogy gud mórning szőr, én lenni egy kriminöl, lesz szíves a tárcáját, plíz. Amúgy a világ egyik ledurvábban betérfigyelőkamerázott városa. Ott lőttek már le - ha jól emlékszem - brazil villanyszerelőt mert gyanúsan futott a metróban. Persze lehet, hogy a rendőrbűnözésre gondoltak, ami meg olyan, mint a fából vaskarika, ami műanyag.

Ellenben az én fatornyos kis városomban szar a tömegközlekedés,  kevés a kvalifikált munkahely, a helyi sajtó szánalmas, de itt (szintén az erkélyem alatt), szinte minden péntek vagy szombat este van valami üvöltözős verekedés. Az élet mondjuk tényleg olcsóbb, mint Londonban, de érzek némi minőségi különbséget is. Színház, múzeum, éttermek, könyvtára, oké ez a méretbeli különbségből is jön, de hát ilyen az, mikor a mennyiség szinte szükségszerűen csap át minőségbe.

Barcelona meg varázslatos miközben mondjuk Velence elviselhetetlen, a sok hülye turista miatt, gondolhatjuk ezt hülye turistaként.

Lehet, hogy ez a megfejtés: a turisták általában véve hülyék, így nekik Párizs sem ér meg egy misét, persze ha mi  vagyunk a turisták, az egy teljesen más eset.

A turista te magad légy!

Csak a zenekar nevében van London, 

amúgy orlandóiak.

Gusztus

Ma van a Szent Tűzijűáték ünnepe, amit valami Korona István nevű egykori vajk emlékére tartnak, sőt jobb szent helyeken körmenetet is. Valahogy nem ragad meg e jeles nap, az állami ünnepek eleve hidegen hagynak, formális, drága és kényszeres alkalom mindegyik, az állam tegye a dolgát, amiben persze benne van, hogy néha ünnepli magát, de ez a mostani, kormányzat által leuralt állam, menjen inkább a fenébe.

A gusztustalan huszadika rongyrázása nem a műfajom, mióta május elseje eljelentéktelenedett, ez lett az "olcsó sörre seregelnek tömegek" ünnepe. Persze nem arról van szó, hogy nekem a cukor is keserű, igazából betege vagyok, de még mindig ott tartok rezignáltan, hogy az ünnep az egy jól sikerült szombat, bármikor az évben. Meg régebben az utazás volt az, egy darabig a tengerparti nyaralás, aztán a Petra-érában az évi minimum egy kötelező London. De az ilyen ceremoniális marhaságokat, mint az őrségváltás a Buckingham-palotánál, akkor in untam, viszont egyszer majdnem láttam egy komolyabb Guy Fawkes Night alkamából tűzijátékot, de aztán mégse.

Meg igazából az a baj ezekkel az állami ünnepekkel, hogy politikusok mondanak beszédeket, és az még a jobbik eset, ha simán csak ostobaságokat beszélnek, de ha még aljasak is hozzá, az már fogyaszthatatlan. Márpedig aljasak, úgy tűnik ez a munkaköri leírásukban is benne van, viszont az emelkedettségnek még az esélyét is elveszi.

Úgy tűnik, néha meg kell halnia valami híres embernek, hogy az emlékezésben legyen méltóság, például egy volt köztársasági elnöknek (hárman már meghaltak), ott senki nem mer ócska propagandabeszédeket tolni.

Meg nyilván ha vallásos lennék, és nem ez az okoskodó agnosztikus, aki mostanában vagyok, élveznék egy ilyen körmenetet is, már ha római kaotikus lenne a vallásom. Mert mikor krisnás korszakomat éltem, tényleg át tudtam élni a vallási ünnepeket is, bár az igazi sosem valami nagy ceremónia volt, hanem egy-egy szombat vagy vasárnap reggeli szertartás Krisna-völgyben, annak volt egy bensőséges hangulata.

De például a karácsonnyal meg a húsvéttal sem tudok mit kezdeni, akkor mégis mennyiben érintene meg gusztus huszadika?

Semennyiben, ahogy például  a névnapom sem, mi közöm nekem valami középkori királyhoz, aki ugye politikai okokból lett szent, de ezen már értetlenkedtem júniusban is, azt hiszem.

p.s. Jut eszembe, a leghülyébb gusztus huszadikai népszokás, azt bámulni, mikor nagy utasszállító gépek (jó, inkább csak egy-egy) húznak el a Duna felett, mintha ilyeneket nem lehetne látni Ferihegyen bármikor. (A planespotting külön műfaj amúgy, szóval a jutyúb is tele van extrém fel- meg leszállásokkal, amik legalább látványosak, és azokban sem hal meg senki.) de az, hogy "Jé, repülő", az azért már nem akkora szám, egy interkontinentális ballisztikus rakéta becsapódása mondjuk az lenne, de azt meg nem kívánjuk magunknak, gondolom nem indokolatlanul.