Fura ez a vasárnap reggel. Egyfelől nyolc órát aludtam, ami nagyon régen nem fordult elő velem, plusz unatkozom, mert olvasni fáradt vagyok (ha hét óránál hosszabban alszom, zombivá pihenem magam), nem találok semmi jó filmet, a tévé (ami praktikusan inkább a jutyúb) meg nézhetetlen, választási műsorok vannak, ahol az megy, hogy még nincsenek részvételi adatok, de ha lesznek, majd beszélünk róluk, addig szakértőink elmondják, hogy mit várnak a mai naptól egyrészt-másrészt alapon, a négy évvel ezelőtti elmúlt nyolc évhez képest hogyan értékelik a kampányt, különös tekintettel a politikusok kommunikációs teljesítményére a hangsúlyos témák narratív keretezésének szempontjából (kié volt a quo vadis, a mozgósítás dinamizálásában?), illetve valaki hozzon már egy kibaszott kávét...
Nem egy dinamikus hétvégi aktív pihenés, az biztos, egy választásban maga a választás a legunalmasabb. Hiszen még semmi érvényeset nem lehet mondani arról, amit majd késő este kezdhetünk sejteni, miközben a fél ország arra vár, hogy lássa összeomlani a másik tábor vezérét, mikor szembe jön vele a valóság, hogy kurvára nem akarja őt a többség. (Hogy aztán az összeomlás lendületével kezdhessen választásicsalásozni, az mindig jó sebtapasz a nyílt törésre. Apropó, összeomlás, a valahonnan származó közhely szerint a légvárak tudnak a legsúlyosabban leomlani.)
Nemsokára az ország közéletileg minimálisan érdeklődő populációjának egyik fele eufórikus állapotba kerül, a másik meg csalódott lesz és dühös, függetlenül az eredménytől, na az már érdekes lesz, azt már várja a bennem lakó szociálpszichológus. Aki talán ír belőle egy cikket is. Addig meg keresek Salman Rushdie-t olvasok, de csak miután főztem egy kávét, amit persze nem kellene, ha nem alszom túl sokat.
Hogy a túl sok pihenéstől vagyok élőhalott az persze elég ellentmondásos, mondhatni zombivalens, de legalábbrímel a körülöttem elterülő világra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése