Bencsik „Bubu" András, az indokolatlanul Demokrata névre hallgató heti propi főszerkesztő-félistene minden megszólalása aranyat ér, a régóta nyalonc bácsi szinte kimeríthetetlen humorforrás. Most például azt írta ki a közösségi szósöl médiában, hogy a Tisza egy sátánista szekta (én hülye, eddig aszt hittem, egy folyó). Lehet persze, hogy a pártra gondolt, mert nehezményezi, hogy nincs programja, ami egy folyótól nem is lenne elvárható, hisz nála az lehetne a maximum, hogy ma folyok, ahogy tegnap is folytam, és a tervek szerint holnap, sőt a jövő héten is folyni fogok!
Mondjuk a Té pártnak van programja, kétszázvalahány oldal, ami éppen kétszázvalahány oldallal több, mint a Hatalmi Főpárté, akik ilyen apróságokkal már rég nem vesződnek. A Tiszának viszont olyan szektatagjai vannak, akik prófétaként imádják a pártelnököt. Khm... igazán nem akarok botként akadékoskodni a küllők között, de Bencsik bácsi konkrétan kit imád és dicsőít? Csak nem a Vezénylő Tábornokot (ő hívta így a Dagadtat), aki nem csupán politikus, hanem spirituális vezető is?
„Orbán Viktor egy komoly ember és okos politikus látszik a rajongokrol is !“ (Ugyanott ekezetes irogep elado!)
„Orbán Viktor mindig is a mi biztonságunkért volt.“ (És most hol van? Az őrület határán?)
„Orbán Viktor a politika világában olyan, mint Messi a pályán: a szövegei a szeretetről, reményről és a célokhoz való legyőzhetetlen ragaszkodásról szólnak.“ (Messi szövegei a szeretetről szólnak? A pályán???)
De a kedvenc Bencsik idézetemet nem Bubu bá írta, hanem Tóta W. Árpád, az Eljövetel című, 2006-os könyvében. Mivel rohadt lusta vagyok begépelni az egészet, eztért inkább fotóztam, bocs ha vacak a minőség. (Elvégre én minőségileg gépelek, néha több mondat is megy egymás után, elütés nélkül!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése