Egész unalmasan lement a mai Forma-1-es Egyforma a Hungaroringen, legalább is a negyven évvel ezelőttit sokkal jobban élveztem. Pedig az olyan marha régen volt, hogy még fekete-fehér, én meg tizenkettő egy tucat, de ezek a mostani, versenyzőnek csúfolt sportgépek meg a túlspilázott autóik már egyre kevésbé kötnek le.
Jellemző, hogy megvártam a befutót, aztán kikapcsoltam az egészet a francba, nem érdekelt a pezsgőlocsolás, és még kevésbé a tévés szakértők nagyarcú gumiválasztásozása. Az már verseny közben is idegesített.
Meg volt félretéve egy podcast, azt meg akartam hallgatni.
Ehhez képest a Zorigo Egyformaügyi Melléküzemága szerint egész hétvégén dráma dráma hátán volt (ezt mondjuk vizuálisan nehéz elképzelni, illetve elég perverz), de még azt is megemlítették, hogy ott volt a Sátán Földi Helytartója, Rákosi reinkarnációja, avagy a jelenlegi miniszterelnök. Aki kijelentette, hogy igen, egy ilyen sötét diktatúrában is lehet efféle versenyeket rendezni, sőt itt lehet igazán, mert aki nem elég lelkesen lelkesedik, azt bilincsben vezetteti el a lemondott legfőbb ügyész. Valamint rohadt meleg van, de sör elég hideg a VIP-páholyban, ahol az új csajával urizál éppen.
Szóval semmi különös, business as usual, a világháború ezen a héten már nem tör ki, bár Amerikában a keleti parton még csak ebédidő van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése