A hét fő eseménye, hogy még mindig nincs köztársasági elnök, mondjuk jobban belegondolva nem is hiányzik. Egy jó arc persze jó lenne, de a magyar politika rendszer miniszterelnöki irányba súlyosan fejnehéz. Azaz egy színtelen-szagtalan átlátszó figurának teljesen felesleges a Sándor-palotából elnökölnie. Tényleg kéne egy másol már tekintélyt szerzett arc, de az öreg jogászokból már elég volt.
Polgár Juditra még a Dagadt is azt mondta, hogy nem rossz ötlet, de az Ő Hazájukos trollok azért elég hamar meggyőzhették arról, hogy ez neki nem kell. Viszont kérdés, hogy de akkor ki legyen. Gondolom nincs olyan bárki, akit az egész ország képes tisztelni, mindig lesz sikoltozás, hogy ez az "Ő Emberük" bárkik is legyenek azok az Ők. Nyilván mindig a Másik, ha már nagy hagyománya van nálunk a negatív csoportidentitásnak, azaz hogy mi attól vagyunk Mi, hogy nem vagyunk Azok.
Valójában azon is el lehetne gondolkodni, hogy kell-e egyáltalán elnök a köztársaságnak, ami ráadásul most elég ramaty állapotban van, mert társaságnak társaság ugyan, de nem közös. Az amerikai usákban sincs külön elnök meg miniszterelnök, a fehér házi pszichopata állam és kormányfő, aki épp azt hiszi, hogy neki ettől mindet szabad, ha de ha nem elmebeteget választanak, akkor remekül elműködik a rendszer. Ettől persze nálunk még nem biztos, hogy beválna, de egy rendes (azaz nem a mostani) Alkotmánybíróság azért képezhetne kellő ellensúlyt. Ha már nem vagyunk egy nagy és szövetségi állam, egy ellensúly egyből kiesik. Az a szörnyű helyzet, hogy összesen vagyunk úgy kilenc és fél millióan, ami nem sokkal több, mint New York vagy London lakossága, de valamivel kevesebb, mintha Londonnál hozzácsapnánk a közvetlen agglomerációt. (New Yorknál tudja a fene, bár Manhattant és a már a szomszéd államban lévő Jersey Cityt kábé csak a Hudsn folyó választja el.)
Szóval nálunk az ország összlakossága egy nagyvárosé, és hülyén hangzik, de az egészet majdnem úgy kellene irányítani, mint egy városállamot. Például van összesen úgy 3200 önkormányzat, most képzeljük el ezt Londonra vetítve... Vannak területi különbségek, erre tekintettel kell lenni, de pl. a megyék helyett lehetne csak az öt régió, a megyei önkormányzatok amúgy is jobbára funkciótlanok.
De a régiók kaphatnának erős jogosítványokat, és ha lenne közvetlen elnökválasztás, ez akkora legitimitást adna, hogy ahhoz komolyabb jogosítványok is járnának, mondjuk a kormányhoz képesti ellensúlyozáshoz.
Vagy hagyhatjuk a fenébe az egészet, vívjunk meg egy rendes polgárháború, ha már a választási kampány is az volt, fékezett habzással persze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése