„Hét évre 7,03 millió eurót, vagyis több mint 2,7 milliárd forintot fizet az MTVA a Tour de France és néhány másik kerékpárverseny közvetítéséért licencdíjként, noha a versenyt, mint eddig is, párhuzamosan az Eurosport is adja“ - írja a 24.hu. Remek.
Én szoktam nézni a Tourt, pontosabban rendszeresen leháttértévézem (mint mondjuk a londoni maratont), közben kitűnően lehet mást csinálni, de úgy, hogy egészen benn vagyok a többhetes sztoriban. A Tur, miként a többi nagy körverseny, valójában szappanopera, leosztott szerepekkel, drámai fordulatokkal, kiszámítható eredményekkel, változatosnak gondolt, de évadról-évadra ismétlődő helyszínekkel. Barátok közt a hegyekben meg a síkságokon, francia borvidék-hangulatokkal, ám valódi antagonisták nélkül. Avagy az ilyesmi a családbarát sorozat, néha gyakran doppingolnak ugyan, de nem küldenek egymásra bérgyilkosokat, és bár a Champs-Élysées-n isznak és vezetnek egyszerre (amennyiben hagyományosan pezsgőznek a befutó közben), de legalább nem énekelnek playback-ről sanzonokat és Offenbach-operetteket, szóval kiskorúak is nézhetik.
Nyilván ez vezette a Magyar Királyi Állami Tévét is, még az előző rezsim alatt, mikor licitáltak a közvetítési jogokra, amik közben már kis hazánk viszonylatában is másnál voltak. vagyis feleslegesen kiszórtak pár milliárd közpénzt, amiben semmi sem különös, business as usual, az egész állam média erre volt optimalizálva, hogy kurva sokat költsenek teljesen feleslegesen.
Pontosabban nem teljesen. Ugyanis az állami párttévét a háttérből a Várhegyi Attila nevű felcsútista, egykori erős ember bábozta jól, és most, hogy sok pénzért évekre övék is a Tour, már ment is a fiacskája a franciákhoz, élőben közvetíteni, ha már a vérében van az utazó riporterség, amire már csak a helyszanen kell egy kis bordói maligénfokot tölteni, hogy jó legyen az ingyenbuli.
Szerintem megvehetnék a Forma-1 közvetítési jogait is. Jó, hát az már eleve az övék, de meg kéne kérdezni a jogtulajdonost (valami amerikai cég, a Liberty Media), hogy nem fogadnának-e el egy kis pulszpénzt, például a rádiós közvetítési jogokért, vagy hogy írhassanak róla képriportot a Zuglói Tükör Pluszba. Hátha lehetne költeni még egy párszáz milliót, az jobban megadná a rangját egésznek, hiszen ott egy Sir Hamilton meg egy pár másik arc versenyez, igen híresen!
Én például igen szívesen kimennék Silverstone-ba, mert ugyan megvolt már az idei brit nagydíj, de sosem lehet elég alaposan korán kezdeni a felkészülést a jövő évire! Máris lehetne tudósítani a felkészülésről, elvégre jegyet is lehet már rendelni a 2027-es futamra, gondolom first minute-alapon olcsóbb is lenne, ha már most megvenné nekem a tévé. Légkondis VIP-páholy kéne, mert nem bírom a tömeget, a zajt és az erős fényt, plusz egy ilyen belépő nagyon drága, ezért ha kedvezményes, igen sokat lehetne spórolni vele. Elvégre én nem pazarolnám a közpénzet, na.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése