Keserédes

Imádom az úgynevezett „életmódcikkeket“ a sajtó médiájában, főleg ha nagyon nem az én életmódomról van szó, és nézek hülyén, hogy de ezt most így tényleg hogy? Most a hávégén jött szembe egy ilyen, hogy „A vasárnapi sütizés nyomában – hogyan lett életünk része a krémes, a mignon és a Dobos-torta?“

„Gyerekkorom vasárnapjai elválaszthatatlanul összefonódtak a sütizéssel vagy a fagyizással.“ -kezdődik mindjárt az írás. És tessék mondani, ezzel rajtam kívül mindenki más így volt? A sütifagyi nálam nem fonódott a vasárnappal, a fagyi a nyári szünettel, a süti meg a családi születésnévnapokkal, a karácsonnyal és egyéb húsvétokkal. Meg a Béke Sörözővel, ahová általános iskolásként jártam. Persze ebédelni, előfizetéses alapon, mert szar volt az iskolai menza (erre a sötét nyolcvanas években biztos volt valami párthatározat, hogy ócska kaját főzzenek rosszul) és rendszerint a drágább menüt ettem, amihez volt desszert.

Nekem egyébként sem a krémes sem a dobos-torta nem lett életem része, a mignon az igen, de azok akkoriban kis barna kockák voltak, nem kis sárga egyszemű kretének. Gyümölcstorta, túrótorta, és a cukrászati maradékok újrahasznosításának csúcsa, a puncskocka/torta. Meg a kókuszgolyó. De valójában egyik sem volt konstans része az életemnek, csak ha már sütik, akkor ezek, de nem túl gyakran. 

A boroskóla, a franciasaláta, vagy a bolognai(nak nevezett) spagetti sokkal részebb volt az életemnek neki, ma a garantáltan szinte naponta fogyasztott cucc meg a kávé és a zabpehely natúr joghurttal. Ma is ezt reggeliztem. És ha édességre vágyom, több édesítővel iszom a kávét, jut eszembe, ki kéne találni már valami saját kávés sütit...

Az említett cikkben az is vicces, hogy az élet nagy kérdésének festi le az egészet:

- Kevés dolog sűrít magába ennyi mindent, mint egy szelet sütemény.

- Miért lett a cukrászdába járás kulturális kérdés?

Például Dosztojevszkij bármelyik írása több dolgot sűrít magába, mint egy szelet sütemény, sőt szerintem még ez a kis blog is. Mi a frásznak kell misztifikálni vagy kultúrfilozófiai szintre emelni az édességet. A Forrest Gump című giccsben is milyen giccses, hogy FG anyukája mindig azt mondta, az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Anyuka nem volt egy különösebben nagy szellem, nem is kerestem ki a pontos idézetet. Ja, meg lusta is vagyok, und gonosz.

A cukrászdába járás meg lehet kulturális kérdés, de a vécére járás is az. Mint a szandál zoknival, a vallásosság, a szappanoperák vagy a buszon köpködés. Vagyis azzal, hogy kulturális kérdés, pont nem mondott semmit a szerző. Ami nekem tetszik, mert imádom a lényegtelen témákat.

És ami hab a tortán (ha már), ez a cikk a hávégé fizetős részében van, mintha legalább is fontos lenne, vagy annyira érdekes. Jó, nekem kicsit az, mármint érdekes, csak nem látok a paywall mögé, ezért frusztrált vagyok. És gonosz.