Néha még hallgatom a Paláver című politikai hergelést a hírtévé rádiójában, unalom ellen jó, délutáni kávé mellé sok, de röhögni azt rendszerint lehet rajta.
A heti kedvencem, talán csütörtökről, a néni, aki ki volt akadva az idei irodalmi Nobel-díjon. Is. Hisz ki vot ő már akadva tavaly, mikor ugye a Kraszanhorkai, aki tisztára besározta Magyarország jó hírét a Sátántangóval. Mintha itt szegénység lenne meg nyomor, miközben a Döbgrögi doktorminiszterelnök úr (minta miniszterelnökségből lehetne doktorálni, miközben a felcsúti semmiből sem, csak jogot végzett) hatalmi uralma alatt épült szépült a sok tiszta udvar, rendes ház. De Brüsszelben bezzeg erre a mocskolódásra vevők!
És a műsorvezetőnek nevezett visszhangkamra nem szól közbe, hogy egyrészt a Nobelt azt Stockholmban osztja az ottani Királyi Akadémia (bár kétségtelenül Brüsszelben is van király, ha már Belgium is monarchia), másrészt meg a Sátántangó 1985-ös keltezésű, szóval ha valamiről, akkr a Kádár-rendszerről fest sötét képet. Meg persze generálisan a lelki szegényekről, akik igenis boldogtalanok, de elképzelhető, hogy a néni pont Kádár elvtárs iránt érez nosztalgiát. (Sőt, ezért bálványozza a Dagadtat is, aki megfelelő szögből nézve Kádár folytatása más eszközökkel.)
De aznap épp az a csávó unta magát a műsorvezetői székben, aki attól laza és fiatalos, hogy fordítva hordja a bézbólsapkát és - mivel rosszindulatú vagyok - simán kinézem belőle, hogy egy sort sem olvasott Krasznahorkaitól, de a Tarr Béla-féle Sátántangó filmet sem látta, az mondjuk majdnem nyolc óra, és nincs benn egy autós üldözés se, szóval megértem, ha harmadik órában feladta.
Az idei irodalmi Nobelt meg Anne Carson kanadai íróköltőnő kapta, akit mondjuk a tramplista-magás jobbszélen már rég kötelező utálni, hisz nem tiszteli a nagy mítoszokat (dekonstruál a némber, mindig dekonstruál!), például a magyarul is megjelent verses regényében (Vörös önéletrajza) a görög mitológia vörös szörnyét, Gérüónt egy lelki sérült, homokos kamaszfiúként ábrázolja, a jelenben. Ennyi kábé elég is, hogy széljobb rajongóiból előbújjon az alanyi inkvizítor. Olvasni nem kell egy-egy szerzőt ahhoz, hogy gyűlölni lehessen, elég olvasni róla, és meg is van a napi, kulturálisnak felfesthető hergelődés.
Jut eszembe, én például anno olvastam Wass Albertet (Adjátok vissza a hegyeimet! - egy hipernacionalista vergődés a háború utánról), és alsó-középkategóriásnak találtam. Nem bűn rossz, nem utálnivaló, de sablonos és indokolatlan mértékben pátoszba pácolt. Hát ez van, ha az ember olvas valamit, és végigbírja, akkor már nem lehet igazán szívből gyűlölni a szerzőt, csak mert az a pártbrossúra. Gyűlölni az ismeretlen sokkal könnyebb, kényelmesebb, valamint takarékosabb. Három az egyben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése