Ma van a pedagógus tanárok világnapja, és egy egész kicsit érintettnek érzi magát az alak, aki régebben voltam. Merthogy:
1. Jártam tanárképző főiskolára is, szigorlatoztam pedagógiából, mondjuk szaktanár sose lettem, pedagógus így csak elméletben.
2. Azért tanítottam elég sokat, ráadásul főleg leendő pedagógusokat, az is ér valami kreditet, gondolom...
3. A „Már Az Ókori Görögök Is“ földjén, főleg Athénban a paidagógosz nem igazán tanárt jelentett, hanem egy olyan műveltebb rabszolgát, aki a gazdagabb gazdái gyerekeit terelgette (akár iskolába is), meg felügyelte őket, mint egy bébiszittelő au pair, csak őt a piacon vették borért meg aranyozott köpőcsészéért. Na, rabszolgának azóta is éhezheti magát az érez proletár, még csak tanárnak sem kell lennie hozzá, bár úgy nyilván könnyebb.
Ez a világnap egyébként igen ősi ünnep, a ködös 1994-ben döntött így az UNESCO. (Nem arról, hogy akkor onnantól ősi, hanem hogy legyen.) Mert a tanári hivatás fontos, csak senkit nem érdekel, és akkora nagy presztízse van, hogy az komoly sajnálatot vált ki empatikusabb autószerelőkben és meghasonlott gazdasági igazgatóhelyettesekben.
Egyébként ismertem tanárokat, főleg mikor iskolába jártam, és életem egy szakaszában komolyan az akartam lenni, de komolytalan voltam mindig is, így lényegében lettem. De az már rég volt, egy olyan előző életben, amihez meghalni sem kellett, hogy ez már egy másik legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése