Jók ezek az egészséges életmódot népszerűsítő cikkek, mint hogy „ Hetven felett is lehet futni – csak el kell felejteni, hogyan futottunk harmincévesen“. Na ja, én már el is felejtettem. Pontosabban csak nem futottam harminc évesen sem, legfeljebb a busz után, bár alapvetően fatalista vagyok, avagy ha le kell késnem a buszt, akkor lekésem, ha ez a sorsom mit hadakozzak ellene, pláne futva? (És nem mellesleg épp félúton vagyok a harmincas meg a hetvenes éveim között, ilyenkor minek szaladgáljak, meg ugye merre? Főleg mert minden statisztikai valószínűség szerint eleve nem leszek hetvenpár éves, akkorra már csak legfeljebb csak valami halvány emlék néhány ismerősöm fejében. Ha csak nem leszek statisztikai hibahatár, ami szép szerep, hálátlan bár de szükségszerű.)
Az egészséges életmód alapja amúgy is az egészségtudatosság, ami meg ott kezdődik, hogy nem veszek tudomást a betegségeimről. Illetve két esetben veszek csak tudomást, ha érdekemben áll vagy ha nem tudok felkelni az ágyból/ kimenni a lakásból. Olyankor muszáj, de jelen pillanatban épp ott tartok, hogy gyakorlatilag a hipochondria az egyetlen betegség, amiben nem szenvedek.
Annak egyébként jellemzően gyerekkori traumák állnak a hátterében, márpedig én elég régen voltam gyerek, így mára már rég csak a felnőttkori traumáim baszkurálnak belülről, ilyen pszichoszomatikusan.
Ja, és a futástól fájna a térdem, a gyaloglástól meg fájnak a lúdtalpaim, de gyalogolni ettől még jól tudok, és sokat is. (Ez az a fordított eset, mikor a minőség csap át mennyiségbe, azaz ha jól esik a menés, akkor sokáig tudom csinálni. Mondjuk sokmindennel van így az ember...)
És egyáltalán, ahová odaérek futva, odaérek gyalogolva is, nem kell mindig az a nagy rohanás, eddig még egy bolt sem ment el a helyéről, mert nem siettem eléggé, és úgy döntött hogy várjon rám a fene. Az egészség meg abszolút nem olyan, hogy csak úgy kutyafuttában...
Egy ideális világban persze az ember eleve nem megy semerre, mert nincs miért, szerintem többen is tapasztalták már, hogy elmennek dolgozni, a teszkóba vagy nyaralni, aztán hosszabb-rövidebb idő után, de a végén mindig megint otthon vannak. Mert nem tudunk végleg máshol maradni, de akkor minek megyünk egyáltalán valahová, arra a (kozmikus léptékkel mérve) elhanyagolhatóan kis időre.
Szóval nem futok, nem fogok futni, és nem értem azokat, akik futnak. Mert inkább ne menjenek sehová, de ha mégis induljanak el időben, már rég feltalálták az órát, a tömegközlekedésről nem is beszélve.
Az egészséges életmód első szabálya tehát a már Szent Benedek szerzetesi regulájában is megfogalmazott elv, a stabilitas loci (helyben maradás, helyhez kötöttség), ami legkönnyebben persze akkor tudunk követni, ha legközelebb növényként reinkarnálódunk. Pontosabban követni épp akkor semmit, de pont ez a lényeg.
Az életmódi egészség további komponenseiről (kudarckerülés, alvászavar, párolt brokkolki) majd később értekezem, most megyek vért hányni, persze szigorúan csak a méregtelenítés miatt, hisz este hat után egyáltalán nem iszok pálinkát amfetaminra, mert tudatos vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése