Kétségtelenül egységtelen

Novákék Katalinja azt mondta az ő szájával, (a volt emberanyagügyi miniszternek, jelenleg püspök a marhája) hogy köztársassági elnökként ő a nemzeti egységet szeretné megteremteni, mert bár sok a törésvonal, de azokon felül lehet emelkedni. Ja, a Sándor-palotában már eleve felül van emelkedve, főleg a bűnös városon, de a törésvonalakat azokat javarészt az ő pártja csinálta, szívós és kemény munkával, valamint vastag bőrrel a pofáján.

Amúgy eddig mindenki úgy futott neki a köztársasági fősenki szerepkörének, hogy nemzeti egységet akar teremteni, ezeknek a nemzeti egység az valami szentek köve, vagy a bölcsek grálja, a csodaszar vas, amit üldöznek sokáig, aztán hirtelen felébrednek, és kimennek inni egy pohár vizet, mielőtt visszaalszanak. De nálunk az elnök egy báb, egy aláírógép, talán ketten voltak, akik ehhez képest próbálták kissé tágítani a saját mozgásterüket, Árpi bácsi, meg az ezeréves Sólyom. Nekik még volt karakterük, de a smittpáli értelemben vett álamfősködés már csak egy harmadosztályú bohóckodás volt. A Bajszos Exkrementum, miszerint Káder János pedig hamar átment színtelen, szagtalan átlátszó folyadékba, bár a nemzeti egységet ő is meg akarta teremteni. Horgászgatással, kussolással, és bármit aláírással nyilván. Másban mondjuk soha nem is tűnt tehetségesnek, ő volt az, aki letolt egy komplett politikai karriert úgy, hogy semmi észrevehetőt nem csinált. Persze a felcsúti pont az ilyeneket szereti maga körül, errefelé csinálni bármit is, csak neki szabad.

Szóval  a nemzet új Kati nénije sem fog nemzeti egységet teremteni, tegyük hozzá szerencsére, mert az eddig látott hűbéres mentalitásából az következik, hogy neki a nemzeti egység az, mikor mindenki fideszes. Vagy ha valaki véletlenül mégsem, akkor mélyen magába temeti e szörnyű titkot, és legfeljebb otthon, a négy fal között nemfideszes, de csak miután a gyerekeket már lefektette, nehogy megmérgeződjön az ő ártatlan lelkük.

Amúgy meg nemzeti egységre szerintem semmi szükség, szóval kár ezen pedálozni. A nemzet ugyanis egy tipikus 19. századi konstrukció, korábban csak a kiváltságos rétegeket (azaz a társadalom egy szűk szeletét) foglalta magába, aztán lett egy nyelvi-kulturális entitás majd kezdték valamiféle politikai, sőt államalkotó közösségnek tekinteni. De asszem ezeken is túl vagyunk már, a nemzet az annyi, hogy mondjuk egy nyelven beszélünk, hallottunk már például Adyról (bár idézni nem tudunk tőle egy sort sem, az már nem része a közös tudásnak), ettünk már pörköltet meg ilyenek, de amúgy sokfélék vagyunk. Más a világnézetünk (inkulzíve a vallásunk), az érdeklődésünk, ízlésünk (és így aztán a szubkultúráink is sokfélék), az életmódunk és megannyi dolog még, ami által néha sokkal több a közös bennünk, meg egy ausztrál egyetemistában, mint mondjuk a szomszédunkban.

Szóval a nemzet igazából egy absztrakt fogalom, talán sosem volt több, legfeljebb - mondjuk szabadságharcok alkalmából - fontosabb, és pont ezért nem egység kell "neki", hanem béke. Ahhoz meg tolerancia, azaz nem megtéríteni kell azokat, akik a nemzeti hotel egy másik szárnyában vettek ki szobákat, hanem elfogadni, hogy, azok is lakhatóak.

De egy tizenéve folyton harcban álló, a politikai ellenfeleit  minimum sátáni ellenségnek tekintő párt képviselőjének nem hiszem már el, hogy legalább ezt a minimális békét képes lenne megteremteni. Sem ő, sem bármelyik, emberarcúnak marketingelt elvtársa.  Egyszerűen már rég nincs meg hozzá a kultúrájuk.

debreceninap.hu

Még hűvös reggelek vannak

Mindjárt ítt a húsvét, de az ünnep nevével ellentétben nem veszek húst. Amúgy is csak a kis garázsboltok vannak nyitva a környéken, de ott parizer a csúcsgasztronómia, meg a löncshúskonzerv, még szerencse, hogy a nép összetett gyermekei olcsó, Fassetudja sörért járnak oda főleg, meg féldecis keserűért, aminek ugyanolyan szar íze van, mint az Unicumnak, de bónuszként meg is lehet vakulni tőle.

Magam szardíniát vettem a teknősnek, az eladó csaj meg kis híján adott mellé egy féldeciset is, elszokott tőle, hogy munkaszüneti napokon van olyan vevője, aki abból pont nem kér. De legalább majdnem rádumált a paradicsomos szardíniára, csak kiderült, hogy az meg nincs is. pedig nem rossz biznisz: leöntöm róla a paradicsomos levét, jó lesz az még valami különösen prosztó, echte lakótelepi tésztaszószba, a halakat kissé leöblítem, a hüllőnek meg teljesen megfelel így is. (Később a fémdoboz szélével még el szoktam vágni a kezem, de annak nincs valódi gasztronómia értéke, azt hiszem.)

A bolt előtt egy kolléga épp a kétdecis Bandy Ízű szeszesitalba töltötte bele a frissen lefőtt kávéját ( a kisebbik garázsbolt amolyan telepi Starbucks is, itt mackóalsón, tréningfelsőtől délre), nyilván nem tudta eldönteni, hogy most akkor elsősorban fel akar ébredni, vagy ki akarja végre ütni magát a hosszú éjszaka után, a csúcson hagyva abba az egészet. Az ételfestékkel felütött sebbenzinből minden esetre leivott egy keveset, hogy beférjen a kávé. Aztán meghúzta a keveréket, kissé összerándult, mint békacomb a laposelemtől (pontosabban neomagyarul szólva: felborzadt), hogy hú baszki, ez valami kurva szar. Mire az épp érkező ismerőse, akinek határozottan Feri alakja volt, legalább is én így képzelek egy Ferit, közölte, hogy ez nem is csoda, hisz eleve rosszul csinálta a koktélt a haver, akinek viszont semmilyen névre nem emlékeztetett az alakja.

- Figyejjé, ezt úgy kell, hogy nagyobb pohárba kéred a kávét, arra öntöd a konyakot, nem pedig fordítva, és akkor tök jó, csak mindig elbaszod! - szólt a kinyilatkoztatást, nekem meg lett tőle egy hat és fél másodperces megvilágosodásom, de aztán indultam is haza. Ám a tanítás belém égett. Délelőtt sütöttem pár palacsintát, és kipróbáltam a fordított-elvet, azaz sok év után először nem a lekvárra kentem a palacsintát, hanem fordítva. És működött emberek, tényleg működött! Holnap kísérletképpen viszont spagettit fogok reszelni a sajtra, hátha attól majd megkedvelem...

Kényelmi berendezések otthonüléshez

Jean-Pierre Jeunet filmjeit nagyjából mindig érdemes megnézni, rendszerint a vicces-bizarr-elgondolkodtató háromszögben mozognak, kivéve talán az Alien negyedik részét, az simán csak bizarr, de amúgy elég vacak. Mondjuk ott már adott volt a franchise, így hát csak részben tudta a maga képére formálni. De mondjuk az Elveszett gyerekek városát, vagy az Amelie csodálatos életét azért jellemzően az is látta, aki elve nem néz nem hollywoodi filmeket, franciákat pláne nem, Belmondoról meg mondjuk annyit tud, hogy valami zenekar.

A Bigbug (így, egybe írva) a rendező idei darabja és mint szinte minden filmje, ez is a legtöbb elemében erősen túltolt,  a színesen giccses díszletektől, a szereplők töketlenkedéseiig (na ja, 4 hím, 3 nőstény a felállás,  szomszédasszonyt is beleszámolva), mondhatni rémálom még nem volt ilyen szivárványosan vicceskedő. Mert az alapkoncepció itt is az, mint tucatnyi másik filmben, hogy a gépek, a mesterséges, de nem is annyira intelligens intelligenciák átveszik az uralmat az emberek felett, akik valójában már jó régen a gépektől függnek. Android a házvezetőnő, beszél a robotporszívó, ha valaki bejön a a kertbe , nem az ablakon néznek ki, hanem küldik a drónt, és bámulják a monitort, a szomszéd kutya meg, aki bejött, jó eséllyel klón, amolyan Fifike 4.0.

És egyszer csak beüt a krach, Anyu és a kamasz lánya, a volt férj meg annak új barátnője, Anyu új pasija, meg annak a fia, plusz a szomszéd, sztereotip módon házsártos néne egyszer csak bezárva találják magukat a házban. Ahonnan a gépek nem engedik ki őket, persze csak a saját érdekükben, hisz odakint számtalan veszély leselkedik rájuk, bent viszont kényelem van, biztonság, ennivalónak meg lágy tojás, sült tücsök és bor, szóval ki is akarna ehhez képest az utcán mászkálni? (Jó, hát a tücsök az nem frissen sült, igazából konzerv, de biztos kitűnő minőség.)

A szereplők persze egy idő után kezdenek megkattanni a bezártságtól, a pasiknak ez abból esik le, hogy a nők elkezdenek könyveket(!) olvasni reménytelen unalmukban, miután kiüvöltözték magukat, ami ugye annyira középkori időtöltés, hogy némileg be is van tiltva. Mármint túl sok könyvet tartani a házban. Szép új világ, na ja.

puliwood.hu

Szóval innen indul a kamaradráma helyetti kamara-abszurd, és igen szórakoztató, csaknem végig. A robotokról ugyanis hamarosan kiderül, hogy azért a saját árnyékukat ők sem képesek átlépni, a gazdáikét meg pláne nem, nincs az a frissítés. Ők is csak annyit tudhatnak, mint az emberek akik programozták a digitális tyúkeszüket, egy féldecivel sem többet. Az emberek viszont lassan belebutultak a jólétbe (kezdtek "amortizülleni"), és a robotokat is  a maguk igényeire szabták, akik néha már csak gügyögnek velük, mint a kisgyerekekkel. De ettől még nem okosak.

Például Anyu panaszkodik még az elején, hogy rendelt kaktuszt,  de a háztartási android véletlenül lekvárt főzött belőle, ami persze olyan is lett, és ugyanez az android közli, mikor az emberek épp meg akarnak főni, hogy nem kapcsolhatja be a klímát, mert azt a minisztériumtól kell kérvényezni. Ez utóbbi persze már a kezdődő gépi demokratikus rendszer következménye, de nekünk errefelé ismerős lehet a népi demokratikusnak nevezettből is. Jeunet-nek meg csak egy poén.

Az okos robotok, a yonixok azok, akik átveszik az irányítást,  a házi robotokat is ők távvezérlik, és közben gonosz a mosolyuk, ami egy robottól azért mindenképp szép teljesítmény. De ugye ők az az új generáció, akiket már nem emberek programoztak, hanem másik robotok, szóval ők lehetnek a következő uralkodó faj. És hogy lesz itt még gond velük, az a legelső jelenetből lejön, amelyben - egy film a filmeb vígjáték keretei közt - két yonix sétáltat pórázon egy-egy embert. (Aminek az utolsó harmadban még lesz jelentősége.) Szóval a film az elejétől próbál valami nagyon puha kis izébe csomagolt társadalomkritikát is előadni, hogy a fogyasztó mentalitás hosszú távon pusztító, de ennek mondjuk itt nincs sok értelme, hisz egyfelől elcsépelt közhely, másfelől meg közcsépelt elhelyezés.

Ez nem Asimov robottörténeteinek egyike, nem agyalja túl a dolgokat, inkább csak egy szórakoztatóan abszurd, bár kicsit elnyújtott élőszereplős rajzfilm (egyfajta fura Szárnyas fejvadász-paródia, ha úgy tetszik) szerencsére nem pont a Disney stílusában. Például nem énekelnek benne, hála a magasságos Konstruktőrnek. 

Másfélszer nézhető, mert másodikra azért könnyen bealszunk rajta, elvégre nem vagyunk gépek!

Смущающий (avagy Moszkva víz alatt)

Elsüllyedt az oroszok Fekete-tengeri flottájának zászlóshajója, a Moszkva rakétacirkáló. Mondjuk nem tudom, hogy milyen is egy rakétacirkáló, de gyanús, hogy nem a cirkálórakéta fordítottja, mert akkor nem tudna úszni a vízen, bár süllyedni nyilván akkor is, gyorsan és hatékonyan.

Az orosz hadügyminisztérium (arrafelé is "honvédelminek" hívják amúgy, ami jelen helyzeten több, mint tragikomikus) persze nem beszél arról, hogy vélhetőleg az ukránok lőtték ki, aztán már nem sikerült sérülten bevontatni valami biztonságos kikötőbe. Mert a hírek szerint felrobban a lőszerraktár rajta. Benne. 

És hát egyébként is, ukránok mint tudjuk nincsenek is egyáltalán, azok oroszok, csak ferde indentitással, így aztán nem is lőhetnek ki semmit, legalább is, mint ukránok. Ukránokok, vagy hogy van ennek a nem létező etnikumnak a többes száma. (vö. Vakondokok?)

Már az is revelatív erejű, hogy Moszkvában beismerik a róluk elnevezett hajó süllyedését, én igazából azt vártam, hogy jön egy közlemény, mely szerint a hajó nem elsüllyedt, hanem "taktikai merülést" hajtott végre, minek eredményeképp innentől tengeralattjáró. Ami pont ott fog állomásozni, ahol most van, mert az egy stratégiailag fontos halkonzerv-gyártól alig kétszáz kilométerre van, és hát védeni kell az utánpótlási szardíniák vonalait.

Ebben a szcenárióban Kakadu Péter magyar külügy- és teremfoci-ügyi miniszter is kiléphetett volna a nemzetközi porondra (már megint sérelmünkre), és például javasolhatta volna Lavrov orosz milliárdosnak (mellesleg külügyminiszter), hogy nevezzék át a hadigépjárművet. Hisz a víz alatt már nem hajó, mert a hajó az definitíve a vízen úszik, ám ha a víz úszik fölötte, akkor már kétséges a státusza. Szóval  a jó hazai gyakorlatot átvéve, nevezzék át a Moszkva cirkálót Széll Kálmán tengeralattjáróvá.

p.s. Amúgy a hajó úgy járt, mint a Gyalog galoppban a hülye király vára. Az elő ugye elsüllyedt a mocsárban, építtetett egy másodikat, az is elsüllyedt, de nem adta fel, építtetett egy harmadikat is, az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el.

Ez leégett, összedőlt, de nem volt hova süllyednie...

(erdekesvilag.hu)

p.p.s. És persze maga a "tengeralattjáró" kifejezés is marhaság, hisz nem a tenger alatt jár, mint egy alagútfúró, hanem a tengerben. Jut eszembe...

Zabszám, vetés

Az ideális reggeli nagypénteken (kiscsütörtökön, szutykos szerdán, kiborult kedden vagy mondjuk közepes szombaton) az vegyes gabonapehely (búza, rozs, zab) natúr joghurttal, csipetnyi sóval, fél vödör teával, hozzá némi gyümölcs, és - a reggelre való tekintettel - darabolós metál helyett mondjuk Motorhead, ami üdít, frissít és kellően dinamikusan letargikus hangulatba ringat.

A "Zabpehelyhez szól a nóta" rovatunk mai darabja amúgy az érettségimre emlékeztet, ami (te jóságos ég!) harminc éve volt. A magyar írásbelin azt a témát választottam (és ez tényleg azóta se megy ki a fejemből), hogy "A számvetés mint lelki helyzet, és versformáló erő Arany János kései költészetében". Máig nem tudom mit bírtam én erről oldalakon át összehazudozni, de ötöst kaptam, szóval biztos nem csak én nem értettem.

Ez meg itt a számvetés Ian Fraser Kilmister kései költészetéből, de annyira kései, hogy tényleg az utolsó lemez, a Black Magic egyik dala 2015-ből, mely év végén a dalnok el is halálozott hunyni. Érdemei elismerésétől függetlenül.

Ezeknek sohasem elég?

Most olvastam, hogy az NMHH (Nemzeti Média és Hazugságügyi Hatóság) nem hosszabbítja meg a Tilos Rádió frekvencia-engedélyét, leginkább azért, mert csak. Nyilván össze lehet jogászkodni néhány mondvacsinált indokot, de azokat aztán bármikor, bárki ellen (vagy épp érdekében), akinek pont nem tetszik a pofja, illetve az, hogy járatja. Pártunk és kormányunk (no meg személyesen a pártvezér és kancellár) egyszerűen nem tűr el semmilyen hangot a sajátján kívül, gondolom már évtizede bassza a csőrüket, hogy az internetet nem tudják betiltani tokkal-vonóval, hogy aztán csináljanak Nemzeti Digitális Hálózatot, a haveroknak adott koncessziókkal, egységes arculattal, és sötétített üveggel, elvégre kedves nertársak, nincs itt semmi látnivaló.

Aki nincs velünk, az nincs! - ez a szlogenjük és egyúttal programjuk már jó ideje. Kinyírták a Népszabadságot, elfoglalták az origót, aztán az indexet, ki akarták nyírni a Klubrádiót (ők még elvegetálnak a neten, mikroadományokból), most meg kinézték maguknak a legfüggetlenebb rádiót, a Tilost. Ezeknek semmi sem elég, bassza meg? Nem nyughatnak, amíg egyáltalán létezik független médium ebben a kicseszett országban? 

Nem, tényleg nem, hisz a fentebbi alapvetésükből következik, hogy aki nincs velük, de még mindig van, azt el kell tüntetni. Ilyenkor jönnek  médiahatósági komisszár nertársak (csupa kormánypárti delegált, a sok bátor ember), és találnak valami hibát az amúgy tök fölösleges adatszolgáltatásban. (Emlékszik még valaki, hogy a Klubrádiónál anno az volt a formai hiba, hogy nem írták alá és pecsételték le a pályázatukban a lapok üres hátoldalát?) Aztán előhalásznak valami hónapokkal korábbi esetet, ahol élő adásban becsúszik egy bazmeg vagy valami hasonló, és máris lehet bírságolni, hogy ilyen időpontban nem szabad ilyenek mondani (különben az óvónéni pofoz), és különben is, nem szóltak előre, hogy hát magasabb lenne a korhatár-besorolás. (Mellékesen: üdv a nyolcvanas években!)

De a Hatósági Médiahazugság Ügy, vagy mi a frász, valahogy mindig a média színes és sokszínű (ám szigorúan monoton módon szürkülő) palettájáról valahogy mindig a nem kormányhitű orgánumokat találja meg. Ez most vagy fatális véletlen, és akkor ez van a, a Sors (avagy Fátum) ellen még a C-vitamin se jó, pedig az aztán tényleg mindenre, vagy a  kormányhitű, állam által kitartott rádiók és egyebek egyszerűen nem hibáznak, ők birtokolják a tehetséget, a mértéktartást, a Jedi-erőt, sőt még Bájer Zsótot is, szóval tökéletes minden, amit csak tesznek. A hatóságiak meg nem, nem vadásznak az ellenzéki/független médiára.

Elvégre: "Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk." - hazudta egy alkalommal, nagy nyilvánosság előtt a felcsútok géniusza, ám egy másik alkalommal, nyilván gyógyszerek vagy pálinka hatása alatt, de azt is mondta, hogy ne arra figyeljünk, amit mond, hanem amit tesz. Azt meg pontosan látjuk. Ügyes kis szociopata a főnök, kiváló érzékű hatalomtechnikus, és remek ritmusban bassza szét maga körül a világot, csak mert nem érti, de legalább igénye sincs rá. Meg hát valaki ellen mindig háborúzni kell, különben a végén még értelmes, sőt fontos dolgokkal kellene foglalkozni.

Testképzavar-testvérek

Az elmúlt napok egyik legviccesebb képe az alábbi, pontosabban az lenne, ha a nemzetközi helyzet nem fokozódna a tragédiáig, nap mint nap. Tanulságai azért vannak:

index.hu

A képen ugye két fura alak van, akikben közös, hogy láthatóan képtelenek elfogadni az öregedést. Törpe diktátor, szétbotoxolt fejjel (tényleg, lassan már úgy néz ki, a búrája, mint valami túlkelesztett fánk), meg elhízott egykori "harcművész" (faszt, a harc nem lehet művészet, ezt mindig kikérem magamnak), aki a "zsírfejre hajfestéket" módszerrel próbálja letagadni, hogy már hetven éves. Pont mint a másik, csak annak nem maradt elég haja az egy-másfél kilónyi szénfekete festék elhorodozásához.

Vlagyimir Vlagyimirovicsban és Steven Segalban közös még, hogy mindketten orosz állampolgárok, a főpárt tagjai, és egymás kölcsönös rajongói, mondjuk meg is érdemlik egymást, pontosabban a másik felemelő és inspiratív társaságánál nem érdemelnek többet. Kétségtelenül Putyin a súlyosabb esett, de nyilván neki vannak a komolyabb kisebbrendűségi komplexusai, sokan vannak így ezzel, bár többségükből ettől még nem lesz háborús bűnös pszichopata. De a komplexusok hatalommal párosítva szinte menetrendszerűen kitermelik a diktátorokat, a diktátorok meg szeretnek háborúzni, hisz ha kicsi a pöcsük (akár csak szimbolikusan is), megtoldják egy tüzérdandárral, és máris jobban esik a kurvázás előtti vodka.

Segal ezzel szemben csak hihetetlenül ótvar filmeket csinált, és nem, sosem volt színész, a mereven bambulás, aztán verekedés kombója még nem éri el a színészet minimumát. Öregkorára meg végleg megzakkant, egy posztszovjet diktátor feltétlen rajongója lett, és ehhez képest a röhejes hajfestéke csak hab a torkán. (Illetve festék, hisz a szakállára is jutott belőle.)

Szóval ez a fotó igazi telitalálat, rokon lelkek ha találkoznak, a törpe, meg a melák, akik csak az erőből értenek, hisz egyikük sem beszél más nyelvet. És még sokan vannak ezzel így, ami elég szar ügy, a világ állására nézve.

Erdei törzs

Azaz finnül Korpiklaani, ami egy majdnem harminc éve létező folk-metál zenekar, már ha a a kategóriának van egyáltalán bármi értelme. Mer' ugye azt valahogy úgy képzeli a magamfajta panelpatkány, hogy serény fejrázás közepette torzított gitárra csujjogatni, de az ilyesmi elképzeléséhez is kell némi elrugaszkodottság. Erre ezek a finnek nagyjából pont ezt művelik, jelentékeny vodkagőzben pácolódva, tulajdonképpen pont úgy, mint ahogy mondjuk a Kaurismaki fivérek filmjei alapján anno elképzeltük a finneket. (Miszerint az átlag finn elhízott vagy anorexiás, munkanélküli, és jobbára sötét háttér előtt részeg.)

Szóval a banda maga a nagy skandináv közhelygyűjtemény finn alfejezete, ők még a rénszarvasdaráló, neopogány, kvázi-sátánista black metal vonalnál is skandinávabbak, a vérben hörgést meg nagyobbrészt ráhagyják a norvégokra.

A zene, mondjuk úgy, dögös, a tematika némileg egysíkú (iszunk, hányunk, belefekszünk), de hát úgyse értünk finnül, hiába rokon nyelv. (Amatőr sumerológusok kedvéért: nem, tényleg nem vagyunk rokonok a finnekkel, a nyelveink azok. Ami azért jelentős különbség.) A gugli fordítója szerint például a következő szám egy vidám segélykiáltás (ja, ilyen is van) a másnaposság árokpartjáról, kiszáradt száj, lelépett ivócimborák, sikoltozó kancsó(?), már megint egyedül kezdődő szerda meg péntek. Szerencsére a csütörtök az pont kimarad a szövegből, így remek lehet a mai reggelre, az ébresztő-borzasztó vonalon:

A másik dal meg a szélesebb közönség kedvéért angolul van, így egy magamfajta egyszerű lélek is értheti, na nem mintha lenne mit érteni rajta. Ugye a lírai Én első blikkre egy komoly fazon, egy igazi férfi, akinek tervei vannak, de aztán kiderül, hogy terv nagyjából annyi, hogy piáljon, amennyit csak bír. Van viszont egy inter- vagy multikulturális vonal is benne, amikor az olasz grappát, meg a német lágert élteti, bár remélem hogy nem azokra a német lágerekre utal... Az efféle kétségekre amúgy a rajzfilmelt klip elég határozottan válaszol, mikor is hősünk részegen, ám felettébb büszkén (hja, ezek gyakran együtt járnak) belegyalogol egy tóba, ami sörrel van tele. Valamilyen állapotú sörrel, ha mázlija van, a lé körülötte sör, ahogy befelé megy, ha nincs, akkor ahogy kifelé jön. Oké, nehéz lehet egy komplett tómedret telehugyozni, de az íreken kívül ezt leginkább a finnekből nézném ki, legalább is a nyugati kultúrkörben.

Út a feleslegességbe

Én aztán tényleg bírom a horrort, jó látni, hogy legalább a filmekben vannak szerencsétlenek, akiknek nyilvánvalóan szarabb nálam, de hosszú idő után beleszaladtam egybe, amit nem bírtam végignézni. Ez volt  tavalyi keltezésű Hazafelé a sötétben (Coming Home in the Dark), egy ilyen túszejtős, bosszúállós, családkiirtós csekély kis semmiség.

És alapvetően két bajom volt vele. Az első, hogy rémesen sematikus, egy faék komplexitású történetet mesél el kiszámítható fordulatokkal, a másik meg hogy az erőszak sokszor anyira öncélú benne, hogy az már fáj. Oké, horrort azért néz az ember, hogy fájjon (a a horror a filmek csilije, ami ha nem égeti szét az ember fél fejét, fenét se ér), de azért az öncélú erőszakot csak az egészen perverz lelkek bírják, akik közé - ezek szerint - nem tartozom. Nem zavar, ha folyik vér, és halálsikolyok közepette ontják a beleket, de ennek legyen meg a dramaturgiai szerepe, legyen egy elbeszélés része, ami valahonnan visz valahová. Itt azonban a történet egy sablonos kiindulópontból tart a semmibe. Az előző hasonlattal élve, csilit valamihez eszik az ember, aki csak úgy önmagában, hogy aztán kifelé is csípjen, az nem ínyenc, csak sima mazochista és menjen terápiába. Márpedig itt a csilit csak úgy tömik a szánkba, nincs hozzá paradicsomos -fokhagymás penne, vagy legalább ócska konzervbab.

cinematicrandomness.com

A sztori annyi, hogy van egy unszimpatikus, őszülő halántékú pasi, aki régen valami javítóintézetben/ átnevelő táborban volt kezdő pedagóg, és bár maga nem terrorizálta a bentlakókat, de nem is pattogott azon, hogy a többiek meg de. Aztán évtizedekkel később, egy családi kirándulás alkalmából, véletlenül(?) összefut az egyik egykori, immár felnőtté ferdült pszichopatával, és kezdődhet is a családirtás. A sátáninak szánt elkövető, szóváltásba keveredés helyett, (úgy a tizedik percben) szétlövi a pasi két kamasz fiának a fejét, az asszonyt lecsapja, aztán a férjével együtt bepakolják őket a kocsiba, és jöhet a menekülési kísérletekkel csipkézett, kínzásos road-movie. Melynek keretében kiirtásra kerül egy komplett tinédzserbanda (talán egy túlélővel a főkönyv pozitív rovatában), egy benzinkutas, miközben a feleség szökés közben feltehetően öngyilkos lesz. A végére majdnem mindenki meghal, a sátáni alak is, az egykori pedagógot meg a másik pszichopata otthagyja valahol a francba, nagyjából szintén elhalálozás-közeli állapotba. És elmegy, és ennyi, hogy ő már unja ezt az egészet.

film-book.com

Na most ez bosszúfilmnek semmilyen, hisz eleve csak véletlenül találkoznak, az erkölcsi tanulság... ja, az nincs, ha csak nem számít annak, hogy a végén úgyis mind megdöglünk, a maximum amit ki tudunk hozni az életnek nevezett, nemi úton terjedő betegségből, hogy legalább ne fájjon nagyon. De tanulságnak azért ez elég vékony, és ezt is csak én próbálom belelátni, hogy ne tűnjön annyira elpazarolt időnek az a másfél óra.

Horrornak simán csak szar, nem gondoljuk, hogy különösebben sokan érnek majd el a stáblistáig, és így is lesz, a gyilkolászás nem váratlanul pattan elő a sötétből, pontosan kiszámítható, hogy most valakinek mindjárt pépesre verik a fejét egy tűzoltópalackkal, vagy hogy pszichobácsi nem sokáig fogja használatlanul lóbálni a puskáját.

A szereplők kétdimenziós, papírból kivágott figurák, a dialógusokat előre fel tudjuk mondani, a képek semmitmondóak, beszélő fejek vs. szenvedő fejek, plusz kopár táj, egy turista igényességével fényképezve.

Atmoszférája mondjuk mindettől függetlenül van a cuccnak, ez tényleg úgy tud fájni, mint egy jó horror esetében, csak itt nincs mögöttese, úgy meg minek?

A Pu-program

Vlagyimir Vlagyimirovics bejelentette, hogy az oroszok folytatják a holdprogramjukat. Amit a fene tudja már mikor hagytak a fenébe, szóval inkább kezdenek egy újat, bár ennek a pszichopatának minden csak folytatás. A mai Oroszország a cári birodalom folytatása, ő maga a KGB folytatása, Ukrajna lerohanása meg a titkosszolgálati baszakodás folytatása más eszközökkel. (Nem, nem a diplomáciáé, ahhoz ő nem ért, csak a hatalmi taktikázáshoz, ami meg nem ugyanaz.)

Amúgy mielőtt be lett jelentve a vonatkozó űrprogram folytatásának foganatba helyezésére irányuló szándék, neonácizott még kicsit, hogy ők most a épp a neonácikok ellen harcolva védik a nem nyugati, de legalább a fasz se tudja milyen kultúrát. És csak eme kötelező kör után űrkutatásozott egyet, ha már náluk épp az űrkutatás napja van pont, vagy mi. Persze adott pillanatban épp a Zűrkutatás lenne a helyes kifejezés, vagy talán mégsem, elvégre pont a zűröket nem akarják kutatni, vagy mások által kutatva hagyni, már amennyiben a tömegsírokat a "zűr" kifejezéssel eufemizáljuk.

De hát az orosz diktátor mindig versenyezni, és főleg harcolni akar, és lassan feltűnik neki, hogy a jenkik újra a saját lábukra állnak a saját (részben magán-) programjaikkal, a kínaiak űrállomást építenek, az indiaiak meg holdszondákat, nekik meg van a Szojuz "űrhajójuk", amit ugyan folyamatosan fejlesztgettek, de mégis csak több, mint ötven éves(!) konstrukció, 1971-ben vitt először embert az első változata. Szóval most már ideje lenne újítaniuk, ha már akkor a nagy hatalom ők.

Mondjuk érdemes lenne összeállniuk a kínaiakkal, ők is tartanak már ott, mint az oroszok, plusz lassan a pekingi elvtársak az utolsók, akik nem csak szóba állnak a cárral, de még együttműködni is hajlandók vele. Majd Moszkvából jön a pénz egy része, meg a múzeumi technológia, a közös fejlesztésű űrhajót meg hívhatják majd úgy, hogy Pu Thin. Kínaiul meg lehetne egy kicsit csalni, és Pu Ji névre keresztelni, mert ugye ő volt az utolsó kínai császár (uralkodói nevén Hszüan T'ung), és hátha a Kínai Kommunista Pártban is van némi nosztalgia a császárkor iránt. Oké, ez valamiféle kognitív disszonancia lenne, de hát az orosz posztkommunista elvtársaknál is jól megfér egy más mellett a Romanov- mag a Sztálin-kultusz.

Na mindegy, ennél távolabb már nem fogom asszociálni magam a Hold-kutatástól. A katyini mészárlás majd a génsebészet legújabb híreiről fog eszembe jutni.

Kutyatejjel

Azt olvastam a valahol, hogy kutyakávézó nyílik Londonban. Állítólag csak egy napra, az uralkodó néni születésnapja alakalmából, a kedvenc kutyafajtájának, ami a korgó, vagy mi. De szerintem ez akkor is túlzás.

Egyfelől ugye a néni elég régóta öreg már, szóval a születése napjáról már nagyon lekéstek, azaz ennyi év után én már hagynám a fenébe. Másfelől meg igen hülyén hangzik, meg állatkínzásnak, hogy kutyákból főznek kávét, ha csak egy napig is. Persze lehet, hogy nem állatkínzás, mert gondolom halott kutyákból főzik, szóval nekik addigra már mindegy, bár a kávé íze elég szar lehet. Kiindulva abból, hogy az ázott kutyát könnyebb utolérni, mint elfutni a szaga elől, a pörkölt változat se lehet kutya, illetve hát pont az, égettszőr-aszcendenssel.

Persze lehet, hogy a kutyák kávéznak majd, a gazdikat meg kikötik bejárat elé addig. Bár a fene tudja, nekem volt már kutyám, és ja, nem csak a húsféléket kedvelte, mondjuk a krumplis pogácsámat is többször lopta el, de a kávémra egyszer sem ment rá. De az is igaz, ő nem ilyen morgi vagy milyen fajtájú volt, hanem főleg labrador. De az angoloknál ezt sosem lehet tudni, mikor először ettem arra fih&chips-et az is tiszta csalódás volt, mert nem csipszet adtak, csak sima sült krumplit. A hozzá fogyasztott angol sör meg ír volt, skót whiskyvel. 

Maguktól nem tudnak ezek semmit, szerintem kávét sem termelnek, szóval végül is nem csoda, hogy a kutyákkal kísérleteznek, csak nehogy a végén úgy hívják az új italt, hogy hot dog. (Amúgy meg próbálhatnának kávét főzni inkább babkonzervből is, abból úgyis rohadt sok van nekik, annyi a trükk, hogy a paradicsomos szószt azért pörkölés előtt érdemes lenne lemosni róla, bár ki tudja...)

p.s. És akkor nyilván a kutyakávé tejjel lenne a dog latte, miszerint kutyatej?

kutyatej (Euphorbia) - hu.wikipedia.org

De facto hős a győztes

A szovjet orosz távirat iroda (mit csináljak, ugyanúgy hívják még mindig, szóval hogy TASZSZ) közleménye szerint, minden oroszok diktátora gratulált a magyar pártvezér és kancellárnak, annak alkalmából, hogy a haza (azaz a felcsúti) fényes győzelmet aratott a nemzetközi imperialista háttérhatalommal szemben, valamint, hogy még mindig be tudja préselni magát a tavaly őszi zakójába.

De valami azért nem stimmelt ezzel a szöveggel:

„Az orosz elnök V. V. Putyin gratuláló táviratot küldött Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek abból az alkalomból, hogy a párt által vezetett koalíció győzött a magyarországi államfőválasztáson“

Nyilvánvaló ugye, hogy nálunk egyelőre nem a Párt van, hanem sok párt, melyek közül az egyik nyert. És hát nem államfőválasztáson, bár az kétségtelenül közös a magyar meg az orosz hatalmi berendezkedésben immár, hogy a miniszterelnök meg az államfő, az nem két külön poszt, csak az egyik  másik a kesztyűsbábja. Mondjuk oroszhonban ez ellenirányú, Moszkvában az elnök bábja a kormányfő, de volt már ott is fordítva ez, mikor Putyin épp a kormány éléről bábozott a névleg elnök Medvegyevvel. (Tényleg, tudja valaki egyáltalán, hogy hívják az aktuális orosz miniszterelnököt? - Mihail Vlagyimirovics Misusztyinnak, de persze ezt nekem is úgy kellett kiguglizni a webes internet világhálójáról.)

Szóval annyira nem tévedett a Kreml sajtóhadosztálya, mert de jure van itt szép, sokszínű demokrácia, hatalommegosztás,  miazmás, de facto viszont egy, csak egy párt van talpon a vidéken, a felcsúti meg az államfő is. Valamint ő a Nagy Stadionépítő, a Béketeremtő, a Helikopterről Menekülteket Megtekintő, a Disznóvágáson Pálinkázás Hellóröfik érdemkeresztjének többszörös kitüntetettje, és nyilván nemsoká küldik neki a Hős Anya kitüntetést is, ha majd újra teljes erőből keletről fúj a szél. Tévedésből, de azért megtartja, nehogy megsértődjenek az elvtársak, akik terhesnek nézték...

Béketeremtés a főnök fészbukján.

Üldözés- és sértődésdinamika

Mindig elámulok azon, hogy egyes kormányhitű, úgynevezett "művészek" (jobbára inkább differens minőségű médiacelebek) hogy meg bírnak sértődni azon, ha valaki beszól nekik, és a nem az explicit rajongó pozíciójából. És akkor rögtön azzal jönnek, hogy őket itt most azér' báncsák, mer' fideszesek. Meg keresztények. Meg fidesztények, vagy hogy kell az ilyesmit mondani...

Pedig például a Tóth Gabi nevű főállású celebet (akit hívnak néha sztárnak is, de akkor most soroljunk fel három nagy slágert tőle...) nem azért szokták bírálni (celebül ez a folyton bántás), mert fideszes, hanem mert ócska popzenét tol, giccses körítéssel, mondhatni a rossz ízlés egyik nagykövete ő. Hogy közben menyire mélyen és őszintén keresztény, az meg gondolom nem csak engem nem érdekel, de szinte senkit. A baj az vele, hogy a hitelessége nulla, egyszer ő a széttetovált lázadó rocker, aztán a diszkókirálynő, aztán a népnemzeti matyóbaba, szinte átmenetek nélkül, de legalább mindig indokolatlanul. 

Az ilyen fajta radikális metamorfózisok nem sokaknak állnak jól, nekem hirtelen csak David Bowie átváltozásai jutnak eszembe, de ő művész volt, és annak is egy zseni, tőle tényleg bármi hiteles volt. Ha nem is önazonos, hisz ezek szerepek voltak, de annak is kezelte őket, a közönségével együtt. Gabika viszont hót komolyan veszi magát, aztán duzzog, ha őt mások meg nem.

Persze TG csak egy példa, Ákos Dalszerző Úr, vagy Pataky Ufó Attila is rendszeresen érzi magát megtámadva, csak mert határtalan és kiolthatatlan rajongást érez a Felcsútok Géniusza iránt, és igazi hitvallóként ki is áll a nagyszínpadra a főnök mellé. Kinyitja neki szívét, valamint bankszámláját, persze utóbbi fontosságát azért nem hangsúlyozza, az csak a piszkos anyagiakról szól, és úriember ugye százmillió alatt nem számolgatja az aprót.

Csak azt nem értem, hogy közbe miért csinálnak folyton úgy, mintha őket üldöznék ebben az országban. A hatalom ölében ülve lázadnak a ki tudja mi ellen, Kossuth-díjjal a kandallópárkányon is állandóan rájuk leselkedő ellenséget figyelik, aki ellen persze permanens szabadságharcot kell vívniuk.

Bár igazából értem. Ez a paranoia maga a hatalmi működés alapeleme, Magyarország (legalább is a pártvezér és kancellár retorikája szerint) legalább húsz éve háborúban áll, bár az ellenség évadonként változik. Ma már alig sorosoznak, az IMF szóba sem kerül, ma buzizás van, háborúba vivő baloldal, meg Brüsszel, mint a konkrét Mordor, a Gonosz fészke, az elmúlt évtized egyetlen konstans ellensége. Amelyik minket folton üldöz, mintegy rontásunkra törve.

És hát régebbi és frissebben kormányhitűvé megvilágosodott celebek, pont ezt veszik át. A demokráciától odáig fajultunk, hogy ma már fideszesnek lenni alapvetően azt jelenti, fel kell adni az önálló gondolkodást, és boci szemekkel öblögetni az aktuális brossúrát. (Legfeljebb majd később egy másikat, ha kiderül, hogy jövő héttől mindig is Keletázsiával álltunk háborúban.) Jó, nem mondom,  nálunk dékásnak vagy mihazánkosnak lenni is alapvetően hitkérdés, de ezek még sehol sincsenek döbrögiékhez képest, mondjuk még nem is volt annyi idejük és pénzük rá, szóval sok jót sehonnan ne várjunk...

A kötészet appja?

A költészet napja alkalmából belenéztem az Exatlon című kirívóan szar tévéműsorba. Azt persze hogy ez ekkora kupac trágya, eddig nem tudtam, csak sejtettem, a hónapok óta rám zúduló előzetesek okán, de most hősiesen megtekintettem egy részt. (Időnként egyébként úgy írták a címét, hogy Xatlon, ez most vagy szándékos műjófejkedés, vagy simán csak elxurták, mint Dobrev Feri az előválasztást.)

Hát az élmény szörnyű volt. Ez ugye hivatalosan valami üvöltözős-rohangálós, hason csúszós sorverseny, egyszerű ám kigyúrtabb testű lelkeknek, akik már az általánosban is főleg tesiből voltak jók, ott bármikor lefutották a másodfokú egyenlet megoldóképletét. Közben pedig a szikár múmiává aszalódott Palik Laci bácsi eksztatikusan kiabált, bár jobbára feleslegesen, én félidőnél már lenémítottam ilyenkor az egészet a picsába.

Meg aztán kiderült, hogy ez sem több, mint egy tizenkettő egy tucat trash-reality, csak itt a szereplők nem a "villában" isznak és dugnak naphosszat, és küldik el egymást a francba, jobbára egymás háta mögött, hanem itt egy végtelenített tesiróra zajlik. Ami után, egymás háta mögött küldik el egymást a jó büdös francba (na ja, addigra már leizzadnak), miközben nagyon büszkék arra, hogy ők micsoda teljesítményekre képesek. Hát igen, a villalakók is büszkék voltak, hogy mit tesznek le az asztalra (a lehányt farkukat/csöcseiket főleg), de őszintén szólva, ez a trópusi rohangálás semmivel sem tiszteletreméltóbb teljesítmény annál. Kitartás, akaraterő meg minden, hogy oda ne rohanjak! (Nem fogok, semmiképp sem.) 

Használhatnák valami normálisra is azt a kurva nagy állóképességüket, azon kívül hogy egy primitív tévéműsorban mutogatják magukat, és bulvárlapok címoldalán sértődnek meg. Mondjuk építsenek házat rászorulóknak, vannak ilyen remek szervezetek, a kigyúrt csávók és combos csajok ott is leizzadhatnának a csákányozásban, vagy szekerceforgatásban, és hasznuk is lenne azon túl, hogy látszanak a tizenöt perc hírnevük alatt.

Amúgy akinek ez a műsor szórakoztató, az menjen vissza kissé az iskolába, és fejezze be a nyolc osztályt, hátha kedve támad, mittomén megnézni egy filmet, amiben nincs autós üldözés lövöldözéssel...

De ha már tényleg a költészet napja van, és nincs kedvem József Attilához, azért ideszúrok egy rövidke szösszenetet az egyik kedvenc költőmtől. Mert ugyan csak kevés költőt szeretek, de azokat is utálom. (Indokolatlan Füst Milán-parafrázis.)

Allen Ginsberg: Burroughs művéről

(On Burroughs' Work)

Eörsi István fordítása

A módszer tiszta hús legyen

s ne szimbólumok szósza,

látomások és börtönrácsok

ahogy valóban láthatók.

Börtönrácsok és látomások

pompás leírásban

szabatosan ábrázolják

Alcatrazt és a Rózsát.

A pucér löncs nekünk nem furcsaság,

esszük a valóság-szendvicseket.

De saláták az allegóriák.

Ne titkold őrületed.

(San Jose, 1954)

Szabad-e?

Pont tizenöt éve halt meg Kurt Vonnegut író, aki amúgy idén lenne száz éves, de nem lesz. Legalább is így nyilatkozott, vagyis hogy másfél évtizednyi halottnak levés után, az embernek már nincs igazán kedve százévesnek lenni. Meg egyébként is, ha valaki német névvel, és született amerikaiként esik német hadifogságba, azon már kellően átgyalogolt a történelem ahhoz, hogy már inkább csak a lapjain szeretne szerepelni, ami amúgy sikerült is, az irodalomtörténet tekintetében, viszonylatában, illetve nézőpontjából mindenképp.

"Visszatekintve, irodalmi nemzedékem tagjairól szólva talán az a legdöbbenetesebb, hogy az égvilágon bármit mondhattunk, félelem nélkül és büntetlenül. Amerikai utódaink ezt talán hihetetlennek tartják majd, mint ahogy ma is annak tartja a legtöbb idegen, hogy egy nemzet olyasmit írjon elő törvényként, ami inkább úgy hangzik, mint egy álom, éspedig:

'A Kongresszus nem korlátoz törvényileg vallási felekezetet, nem tiltja vallásuk szabad gyakorlását, nem korlátozza a sajtó szabadságát, sem az emberek szabad gyülekezési jogát, sem azt, hogy sérelme esetén bárki jogorvoslatért fordulhasson a kormányhoz.'

Ilyen törvény hatálya alatt hogyan nevelheti egy nemzet tisztességes légkörben a gyermekeit? Sehogy - sem régen, sem most. A törvényt tehát hamarosan vissza fogják vonni, a gyermekek érdekében.

És épp ez idő szerint az én könyveimet, Bernard Malamud és James Dickey és Joseph Heller és sok más elsőrendű hazafi könyveivel együtt, rendszeresen kihajítják az iskolai könyvtárakból az iskolaszékek tagjai, akik valamennyien azt mondják, hogy nem olvasták ugyan a könyveket, de megbízható forrásból tudják, hogy ártalmasak a gyermekekre nézve."

(Kurt Vonnegut: Virágvasárnap, 17. old.)

Csak nekem tűnik úgy, hogy ez az idézet, évtizedekkel ezelőttről (und egy másik kontinensről és kultúrából) itt és most is aktuális?

No igen, Vonnegut egy öntörvényű, cinikus humanista volt. Nem várt sokat a világtól, tapasztalatai okán nem is várhatott, gúnyos, sokszor maróan szarkasztikus módon állított pellengérre sok mindent, ami nem tetszett neki, de közben valahol mindig számított a jóra. Mondjuk nem teljesen alaptalanul, de persze ettől még manapság a cinizmus a realizmus, a kételkedés a tudás, hisz a kérdés az állítás. Vagy valami ilyesmi...

ectopolis.hu

Unalmas vasárnap délután, hüllővel

Igazán nem értem, miért nem most van húsvét vasárnap, pedig tisztára vasárnap van, rügyeznek a madarak, énekelnek a fák, a nap meg besüt az ablakon. Amitől persze látszik, mennyire koszos már, de ha tegnapelőtt nekiállok tisztítót ablakolni, akkor a tegnapi eső ráviharzik, és kezdhettem volna újra majd. Így meg csak koszos. De megvárom, hogy holnap esik-e talán, és ennek függvényében fogom bánni, hogy miért is nem mostam le végre.

A teknős élvezi a napot, ő mondjuk mindent élvez, ami fényes, meleg vagy hal, szóval neki könnyű örömet szerezni. De hát a hüllők nem bonyolult lelkek, hanem egyszerűek. Teó például a Spongyabobot szokta nézni, ha ott felejtem a tévét, a dán művészfilmek elől meg az ágy alá vonul emigrációba.

De most is napozik az erkélyajtó előtt, ami persze egy nagy ablak, csak könnyen ki lehet rajta menni, a nélkül, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedjünk. A konyhaablakon például nehezebb kimenni, viszont ha sikerül, életveszélyes sérüléseket lehet szenvedni, bár ahogy én érzem magam, nekem biztos nem. Azok a sérülések már semmilyen életre nem lennének veszélyesek, akkor már. A teknős viszont lassan kimehet az erkélyre, már sok éve nem fér ki alul a résen, viszont láthatóan hobbija a napfényes forgalomszámlálás. Ami húsvétkor nem lenne neki nagy élvezet, hiába néz az erkély két soksávos főút kereszteződésére, egy átlag vasárnap sincs nagy forgalom, húsvétkor pedig csak-egy két részeges baleset, de azokat túl könnyű megszámolni.

Tényleg, a húsvét az valami olyan, amit gyerekkoromban nem vártam annyira, mint a karácsonyt, de azért eléggé, azóta meg nem várok egy ünnepet sem, ünnep az, ha nem kell kényszeresen ünnepelni, szép az ami érdek nélkül tetszik, a felhők felett mindig süt a kozmikus háttérsugárzás,  Gloria meg este fan.

A teknősnek ebből a szempontból könnyebb, neki minden nap nap, ha van hal, lehet mászkálni meg néha napozni, nincs alapvető baja a világgal.

Ettől még lehet, hogy holnap lesz húsvét hétfő, elvégre a tér-idő kontinuum kiszámít...ható, csak nem nekem sem.

Elítéli, mi?

A Felcsútok Géniusza elítéli a bucsai tömegmészárlást. Nájsz, ez igen, ez már a határozott kiállás, kár hogy a főni nem a saját szájával ítél el, hanem a szóvivőnek nevezett talpnyalóján keresztül. Havasi nertárs állít ilyeneket, de sajtótájékoztatásnak szánt közhely-felböfögésében sem vélem megtalálni az értelemet.

Mert hát van olyan emberformájú, aki nem ítél el egy tömegmészárlást? Állított ezzel valamit a szövegíró? Rohadtul nem. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy szerintünk Hitler rossz ember volt. Közepes festő, de rohadt tömeggyilkos, pszichopata állat.

Na innen pont ez hiányzik. Hogy ugyanis elítéljük a mészárlást (és akkor mi van? - el van ítélve, ez egy szimbolikus gesztus), de nem ítéljük el a felelőst. A szóvivő, akinek a száján keresztül elvileg a pártvezér és kancellár beszél, nem nevezi nevén, hogy akkor most Vlagyimir Vlagyimirovics, vagy Hófehérke és a Hét Törpe a felelős, esetleg a náci ukránok direkt magukat lövik hasba, csak hogy rossz hírét keltsék a pompás orosz diktatúrának. (Navalnij is direkt deportálta magát az aktuális gulágra, ugyanezért.)

Aszongya a felcsúti döbrögi, az ő másik szájával, hogy "ki kell vizsgálni". Na ja, de mi lesz ha kivizsgálják, aztán mehet ő is a hágai bíróságra, mondjuk csak a tanúk padjára, hogy akkor most a pszichohaver tényleg egy kibaszott tömeggyilkos?

Amúgy az, efelől ma már nemigen lehet kétség. És itt nem a rákay kálmán -féle fizetett hisztiről, meg annak indokolatlan trágárságáról van szó (lásd az előző poszt), hanem halottak százairól, ezreiről.

Úgyhogy most indokoltnak érzem: Menjenek ezek a kurva anyjukba!

bbc.com

A nertárs kifinomult ízlése

Már megint egy parádés címbe botlottam, a szokásos heti, "borzongjunk az origón" felfedezőtúrám során. Ugyanis a címoldalon szembe jött az alábbi:

RÁKAY PHILIP: AZ EXKOMCSI-SZÉLSŐLIBERÓ ÉRTELMISÉGI PÖCEGÖDÖR LEGALJÁRÓL FELSIKKANTOTT CSÁKI JUDIT NÉNI IS

Namost, rákay kálmán (filipezze az anyukája, ha nem szégyelli), itt már a címben a keresztény-konzervatív, mélyen polgári mentalitás egy olyan szép példáját nyújtja, hogy arra még a Csöcsös Tocsogó Bár és Grill (a közismert polgári szalon) törzsközönsége is elismerően csettint, hogy igen, így kell ezt! Ez annyira ízléses, kifinomult és komoly szellemi hátteret mutató megfogalmazás, olyan mértéktartó, másokat tisztelő polgári attitűdöt villant, hogy Armani öltöny legyen a talpán, aki nem feszül rá büszkén, kálmánunk fess alakjára.

Mert kálmánéknál drága öltönyben, Merci terepjáróban és Rolex órában mérik a polgáriságot, meg a konzervativizmust, kár hogy Csáki Judit színikritikusnak és nem mellesleg egyetemi tanárnak valószínűleg a kisujjában is több van, mint ami kálmán fejében valaha volt. Mondjuk nincs is Rolexe, de gondolom nem is vágyik rá.

Amúgy lehetne ez egyfajta jókívánság:  Gyalázzon téged a rákay kálmán! Akkor már biztos, hogy jó fej vagy...

p.s. Igen rákay nertárs csupa kisbetű, nemecsekernői jelleggel. Meg egyáltalán: ezek a kifinomult főpolgárok, mi viharért nem bírják leírni, hogy "liberális"? Liberóznak, libernyákolnak, ami annyira kisstílű, hogy arra nincsenek szavak. Én sem hívom a konzervatívokat (akikből alig van nálunk) mondjuk "konzerveknek". Ennyi mindenkinek jár, az, akit meg amúgy százmilliókkal töm ki az állam, a liberálisok adójából is, az legyen már minimálisan kulturált. 

TikTok a kertben

Na jó, igazából  Titkok a kertben, de néha nem bírok ellenállni a különösen szánalmas szóvicceknek. Pláne mert a HBO négyrészes minisorozatának már az első epizódjának első feléből kiderül, hogy a titok az két elásott hulla. Ami hát innentől nem titok, hanem tény.

A hullák pedig a Susan nevű, nem kicsit megzakkant nő szülei, akiket a férjével, Chris-szel tettek el láb alól, valamint six feet under, még úgy tizenöt évvel korábban, az akkori házuk kertjében. És azóta is menekülnek, meg hazudoznak a rokonságnak, hogy hol is van fater meg mutter. 

Épp Franciaországban élnek, illetve főleg nyomorognak egy lepukkant lakásban, a kifizetetlen gáz- és mindenféle számlák árnyékában, a pasi nem kap munkát, mert igazából nem tud elég jól franciául, a nő meg eleve alkalmatlan lenne ilyesmire. Ő egy álomvilágot rakott össze magának, főleg régi westernfilmek kliséiből, miközben inkább egy középkorú, kispolgári Bonnie és Clyde ők. Nyomorultak, de szinte szimpatikusak, a nő menekül a valóság elől, a pasi próbál megbirkózni vele (mondjuk nagyjából sikertelenül), de hamar kiderül, hogy ki a főnök. Cherchez la femme - ha már a franciáknál egzisztálnak.

És akkor egyszer csak lebuknak, annyira nincs pénzük ugyanis, hogy Chris felhívja a nevelőanyját, nagyjából elmondja mi az ábra és pénzt kér. Tabitha mama meg két kapura játszik, mert egyrészt küld pénzt, másrészt meg felhívja az angol rendőrséget. (A három londoni zsaru igazán szórakoztató karakter.)

filmsor.hu

Szóval a sorozat valamiféle krimi, ráadásul igaz történet alapján (a házaspár jelenleg is 25 éves börtönbüntetését élvezi) de nagyon messze megy a hagyományos krimi kliséitől. Egyfelől az elején még az van kiírva, hogy "ez egy igaz történet", aztán eltűnik a true szócska, és marad, hogy "ez egy történet". Mert a páros a mai napig ártatlannak vallja magát, hogy hát ez baleset volt, ők csak a testelásásban bűnösök, de az meg egy rendes gengszter-rap klipnek is elengedhetetlen dramaturgiai eleme, szóval nem akkora ügy, pláne másfél évtized távlatából.

A sorozat amúgy folyamatosan játszik azzal, hogy ez egy valós fikció, az első rész elején már rögtön halljuk, hogy "csapó, eső indul", és tényleg. Aztán a szereplők időnként belebeszélnek a kamerába, kinézve a képből, meg konkrétan látjuk, ahogy díszletek közt zajlik a cselekmény.

Az egész atmoszférája amúgy pazar, mint ahogy a két főszereplő is. Susant ugyanis Olivia Colman adja, Christ meg David Thewlis. És persze az egészet miattuk néztem meg, amúgy jogosan, de a többiek is jók, meg az egész úgy egyben. Dráma, komédia, mifene, bírom mikor műfajilag besorolhatatlan a cucc.

hbomax.com

... csak mert saját véleménye van

Elég megdöbbentő hír volt, hogy Nigériában 24 év börtönre ítéltek valakit, azért mert ateista. Hivatalosan "blaszfémia" volt a vád, ami ugye elsődlegesen  istenkáromlást jelent. Na most,az ateizmus nem istenkáromlás, sőt valójában az ateizmus is hit kérdése, mert vannak akik pont abban hisznek, hogy nincs isten. De persze ahogy a vallások tanai sem bizonyíthatóak, úgy az ateizmus sem, ezért mondom az is egy hit, csak épp valami/valaki nemlétezésébe vetett hit. Az igazi kételkedő az agnosztikus, aki szerint nem lehet tudni, úgyhogy nem foglal állást sem valamiféle isten léte vagy nemléte kérdésében.

És ennek a nigériai faszinak még viszonylag szerencséje volt, mert ha az ateizmusa mellett, még mondott volna valami sértőt Mohamedről, akkor most a kivégzését várhatná. Mert hogy arrafelé a saria, a muszlim teológia (persze abból is többféle van) erkölcsi parancsolataiból levezetett jog van érvényben, ami egy kellemesen középkori, eretnekégetős hangulatú rendszer. Csak arrafelé az akasztás meg a megkövezés a divatos kivégzési mód.

De az innen, Európából nézve elfogadhatatlan, hogy valakit akár ki is végezhetnek, csak mert más a vallási álláspontja. Ja, itt is volt ilyen, épp a már emlegetett eretnekégetések idején. Felénk elvileg magánügy a vallás (meg persze politikai fegyver), és hát a Szent Inkvizíció is nagyjából a 13-15. század magasságában működött. (Bár érdekes adalék, hogy a hírhedt spanyol inkvizíció 1833-ig létezett, bár a 19. századra már csak valami egyházi cenzúrahivatal maradt belőle.) De Európa nagy részében a reneszánsz azért eltüntette azt a gondolatot, hogy vallási alapon végezzenek embereket. Bár I. Mária angol királynő, a híre "Bloody Mary" komoly vallásüldözést folytatott a protestánsok ellen a 16. század közepén, ehhez képest nálunk Pázmány Péter a 17. század elején már a hitvitázás szó- és írásbeli változatait alkalmazta.

Szóval az inkvizíció a mi kultúránkban elég régen volt már, de Nigériában működik egy nagyjából annak megfelelő vallási rendőrség, ma is. Egyébként nem csak ott. Ami szolidan annyit jelenet, hogy sok muszlim országban, még elmaradt  felvilágosodás, illetve annak az ottani megfelelője. És ez az, ami miatt a nyugaton is megjelenő, radikális muszlim hitszónokok és szektavezérek veszélyesek, mert ők középkori módon gondolkodnak, és középkori módon szeretnék átrendezni maguk körül a világot.Mert van, ahol tényleg ez még az államrezon, és akkor miért ne lehetne felénk is.

Számomra Nigéria rémes egy hely lehet (mondjuk Szaud-Arábiával együtt), mert ahol nem szabad a gondolat, ott nem lehet szabadon élni, de akkor meg minek?

p.s.Nálunk talán valamikor a 90-es években háborgott az akkori kádéenpé, hogy ezek a liberálisok, ezek vallásgyalázók, mire TGM írt egy cikket, hogy ja kérem, egy szabad országban szabad vallást gyalázni is, meg persze szabad azt másik félnek kikérni magának. De kötelezővé tenni nem lehet világnézeteket. Egy szabad országban.

Az igazság bajnokai

Ja, ez is egy filmcím, egy dán (és részben talán svéd darab) film címe. Ahol az Igazság bajnokai valójában egy fedőszervként motoros bandaként működő, de alapvetően drogban, gyilkosságokban és főleg emberkereskedelemben utazó feketegalléros bűnözők betéti társasága. Akik kinyírják egyik kiugrott tagjukat, de nem szimplán lelövik, hanem szerveznek egy merényletet a vonat ellen, amelyen utazik, hogy az egészet egy vasúti balesetnek tekintse a hatóság. Annak is tekinti, csak épp az egyik túlélő, egy nagyjából Őrült Tudósnak (pontosabban az Őrült Tudós egy árnyalatnyival normálisabb haverjának) kinéző faszi, a megszállott statisztikus meg adatelemző ezt máshogy gondolja. Nyilván helyesen.

,

Úgyhogy megkeresi annak a nőnek a családját, akinek átadta a helyét a vonaton, és aki így helyette halt meg, hogy előadja az elméletét. A nő férje, illetve ekkor már özvegye viszont épp e tragédia miatt repült vissza (talán)Irakból Dániába, szóval egy poszttraumatikus mindenféle kiégettségben szenvedő fazon (na ő Mads Mikkelsen, aki itt sem tud hibázni), és mivel a rendőrség nem nagyon akar foglalkozni velük (bizonyítékokat meg nem mutathatnak nekik, azokat azért nem teljese legálisan szerezték) saját kezükbe veszik az ügyet.

És akkor innentől két szálon fut a cucc, van egy apa-lánya magánéleti dráma, meg egy látványos bosszúpornó, ahol Markus az ex-katona, meg három durván félnótás, de legalább újdonsült haverja főleg géppisztolyos érveléssel küldi a pokolra a bandatagokat. Na jó, az elsőnek még puszta kézzel tekeri ki a nyakát hősünk, de onnantól inkább a gyorstüzelő fegyverekre bízzák a privát igazságszolgáltatást.

port.hu

És ami fura, a ködös-sötét utcákon zajló leszámolást időnként vicces epizódok kísérek. Nyilván főleg azért mert a Markust segítő három muskétásból kettő konkrétan klinikai-pszichiátriai eset, a harmadik mg egy lelkileg megtört, de legalább mozgássérült fura fazon. Az ex-katona lánya is sérült, na ja, nemrég halt meg mellette az anyja, a pasija viszont egy folyton pszichologizáló, love-peace vonalon működő neohippi, úgyhogy nem csoda, ha Markus néha behúz valamelyiknek.

Amúgy még hepiend is akad, de egy akkora mészárlás után, amit az előző jelenetben performálnak. minimum egy hangulatos szentestézéssel kell zárni.

Szóval ez a film néha lélektani dráma, néha sorstragédia, néha akciófilm, néha meg fekete komédia - ezt így Martin McDonagh tudja hasonlóan keverni, mondjuk a Három óriásplakát Ebbing határában című remekében.  Lehet hogy az a titok, hogy ő és Anders Thomas Jensen is előbb voltak írók, aztán lettek rendezők, avagy ki más tudná jobban megrendezni a forgatókönyveiket, mint ők maguk. Olyankor nem kell azon töprengeni, hogy mire gondolhatott a költő? Ja, és bosszúfilmnek meg kis híján Oldboy-minőségű. A cím meg azért szellemes, mert hőseink úgy lesznek az igazság bajnokai, hogy kinyírják az Igazság bajnokait, csak hogy látható legyen, hova lesz a nomen est omen.

A becsapódások hiányzó újszerűsége

Érdekes videó jelent meg  a 444-en (eredetileg a twitteren), amiben az látszik, hogy bombák csapódnak London ikonikus épületeibe. Csak hogy a nagybritánok érezzék a gondoskodást, hogy az ukránok rájuk is gondolnak, milyen lenne ha most épp őket bombáznák. Mondjuk a második világháborúban bombázták a várost eleget, ezt a tweet közreadója is elismeri, de talán épp ezért nincs ezen már mit magyarázni. Ráadásul a britek akkor annak a Szovjetuniónak voltak szövetségesei, amelynek Ukrajna is része volt. Legfeljebb nem wolt még twitter.

Meg hát azóta már - hollywoodi filmekben főleg - már annyiszor láttuk fölrobbanni a Fehér Házat, meg nézhettük meg ahogy romba dől Manhattan (miközben ráborul egy repülőgép-anyahajó is), meg ugye az a sok kurva üstökös, hogy azokhoz a képekhez képest ezek nem igazán felzaklató képek.

Mondjuk az epikus pillanat, mikor fölrobban a parlament óratornya (ezt sokan tévesen, ám közkeletű módon Big Ben néven emlegetik), de az igazán sokkoló képeket azért mégis innen a szomszédból kapjuk. Ezek persze Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov elvtárs szerint ugyanolyan filmtrükkök, mint mikor atomtámadás éri mondjuk Los Angelest. Hisz ott ez csak kulturális értelemben képzelhető el, úgy mondjuk rendszeresen, de 9/11-re azért még mindenki emlékszik, aki elmúlt huszonöt, és nem drogozik túl sokat.

Ez már nem érdemel többet...

A választás előtt már nem volt kedvem politikáról írni, azóta meg nincs mit. A magyar politika most már biztosan egy civilizációs fekete lyuk, korrupt tolvajokkal, és  rájuk szavazó agyhalottakkal, meg nyilván a teljesen eltorzított választási meg hatalmi rendszerrel. Pusztuljon az egész, a kurva életbe! (És akkor már volt pár napom lenyugodni...)

Beszól a sztór

„ - Ha mi a feleségemmel elmegyünk otthonról, mindig kihúzzuk a hűtőt.

  - És nem romlik meg a kaja?

  - De, egy csomót ki is dobunk mindig.“

„ - Én spórolok a vízzel!

  - És hogyan? 

  - Csak akkor húzom le a vécét, ha már tele van.“

Ezek egy általam (eddig) nem kedvelt komédiasorozatból vannak, ez a Superstore, amit kezdek megszeretni. Nyilván öregszem, illetve a pár évvel ezelőtti koponyasérülésem okán már nem csak szaglásom nincs, de az ízlésem is ficam. Vagy mi...

Mozgó képek, álló oldalak

A lakónépesség álmatlanságban szenvedő és popkulturális ürességre fogékony része mára virradóra élvezhette az Oscar-gálát, a flitteresre dizájnolt közhelyek semmitmondásának nagyestélyis, vörös szőnyeges vonulását. Mondjuk nem lehettek túl sokan, ennek az izének a nézettsége évek óta vacak, igazából érdektelen már a cucc, úgy ahogy van, most is az volt a legnagyobb truváj, hogy Will Smith pofán vágta Chris Rockot. Aki nem tesz feljelentést, de miért is tenne, szerintem nyilvánvaló kamu volt az egész, ők akartak a címlapokon lenn holmi rendezők helyett, ahol sokkal nagyobb nézettséget érhetnek el, mint ezen a gálán valaha. A díjnak egyébként is egyre kevesebb súlya van, a közönség beárazza magának a filmeket, és hogy a hollywoodi "akadémia" bennfentesi mit gondolnak, milyen taktikai szavazatokkal tolják a filmeket, amikben valahogy érdekeltek, az egyre kevésbé számít.

Én is inkább neteztem hajnalban (mondjuk a tetszőleges hírportálokon is a oszkárügyi helyzetjelentéseket frissítgették tízpercenként), de ott legalább adódott néhány kellemes meglepetés. Előre mondjuk bosszantó volt, hogy nem jön be pl. mno.hu, azaz egykori Magyar Nemzet című lap utódpártjának oldala, de később kiderült, hogy a derék kormányhitű seggnyalók, jó eséllyel meg lettek hekkelve. Mert mondjuk a 888 nevű közéleti szemérmetlenség oldalán egy durván ellenzéki ízű üzenet volt, már amennyiben durván ellenzékinek számít, ha felhívják a figyelmet arra, hogy az orbánista média miket művel. (Ja, annak számít.)

telex.hu

Amúgy az akciót, ami jó pár portált érintett (ilyeneket, hogy Nemzeti Sport, Figyelő, Mandiner meg hasonlók) az Anonymous nevű nemzetközi hekkercsoport vállalta névvel, címmel... izé név nélkül, már ha az Anonymus nem számít névnek,de hát az meg ugye önellentmondás lenne.

Én csak azt nem értem, hogy miért csak most, de persze jobb ha a fagyi későn nyal vissza, mint ha soha. Hisz itt ez történt, ezek a jeles médiumok ("köz"médiástól) évek óta tolják a kormánypropagandába illeszkedő kreténségeket, melyek jobb esetben sima ferdítések, rosszabb esetben (a a kampányfinisben ezekből van több) ordas hazugságok.

A telex szerint az origót nem hekkelték, viszont az origó (mit tegyek, csak így tudom hívni, magukat névvel vállaló szerzők csak minden szökőévben akadnak, de csak ha keddre esik) hisztizett egy lendületeset, de mondjuk azt, hogy Anonymous nem írták le. Hisz nekik van egy saját magyar változatuk, aki az ellenzékre mond csúnya, de legalább kevéssé meglapozott dolgokat. Plusz, mivel tényleg nem vállalják az ottaniak saját nevükkel a "cikkeiket", igazából ők maguk is anonymusok, azaz kétszeresen is hülyén festene egy ilyen címzettű szidalmazás. Mondjuk ezt a reakciójukat én nem találtam, csak a szokásos, szigorúan monoton növekvő márkizajongás van, forma egy meg félpucér csajok, de lehet, hogy nem kerestem elég intenzíven. Azért mindenre én sem vagyok képes.

Persze nem gondolom, hogy ettől bármelyik békemenetelős rajongó a fejéhez kapna, hogy "Baszki, ehet hogy ezek tényleg hazudnak?", de ami jár az jár. jut eszembe, vennem kell mosogatószert is... Biztos a közbeszéd tisztasága miatt, bár ahhoz háztartási sósav kellene, vagy egy becsapódó üstökös, hogy kezdhessük elölről, valahol a barlangrajzoknál.

UPDATE: Varga Igazság juditügyi miniszter szerint, ezzel aztán megmutatkozott a híres baloldali sajtószabadság. No, az Anonymousról eddig nem tudtam hogy baloldaliak, de ha innentől az a baloldaliság definíciója, hogy valakinek tele lesz a hócipője a hazudozós uszítással, akkor engem is tessenek hozzájuk számolni. Meg Miniszer Asszony olyat is kérdez, álnaivan persze, hogy akkor portálok ellehetetlenítése és újságírók vegzálása belefér? Hát, nekik tizen éve belefér, tessék a csak a miniszteriális asszonyságnak megkérdeznie az egykori Népszabadság újságíróit, vagy épp az egykori Index mostani telexeseit. És nem, egy hekkelés nem lehetetleníti el a működést, ezek mennek tovább a mi pénzünkből, csak épp egy fél napra botot dugtak a küllőik közé, ami a pártvezér és kancellár szerint igen is belefér, akár uniós szinten is.

Szét-, meg-, fel- és át. Kúrták.

Jajj, nekem, tegnap este megnéztem az Antigyurcsányista Nemzeti Front propagandafilmjét, és mit ne mondjak, címéhez nomen est omen Elkúrták.  Nem kicsit, nagyon.

Az egy dolog, hogy ócska politikai propaganda az egész,  a szétcsúszott fejű, ám kormányhitű producertől (egyben a hiszti-marketing hazai apostolától) nem vártunk mást, és pont azt kaptuk, szóval a kampányfokozat kipipálva, bár ha valakit ez győz meg arról, hogy a felcsútok géniuszára szavazzon, az annyit is ér.

A baj inkább az, hogy ez a mozgóképipari hulladék filmnek is szar, de nagyon. Valami (nyilván hat feles után) összecsapott dramaturgia, minősíthetetlen párbeszédek (de tényleg, élő emberek egyszerűen nem beszélnek ilyen papírízű mondatokban, mintha valami fidelitászos beszédíróra bízták volna a cuccot), tizenöt fős tömegjelenetek (mint anno a Honfoglalásban, ahol szintén ekkora volt a honfoglaló sokaság) és papírból kivágott, hurkapálcára ragasztott karakterbábok, akiket harmadosztályú színészek nem bírnak legalább  minimális hitelességgel mozgatni.

Erre az izére tényleg nincsenek szavak, csak trágárságok jutnak az ember eszébe, részemről a fos-Niagara a legkevésbé vállalhatatlan. A "film" nézhető kordokumentumként, csak épp nem 2006-ot dokumentálja, hanem a jelenlegi rezsim szellemi leárnyékoltságát, különös tekintettel a rajongókra, akik úgy nézik ezt trágyahalmot, mint egy NatGeo-s dokumentumfilmet, hogy dehát a Klárika a patás ördögné, ez most már hivatalos, benne volt a tévében.

Ha viszont eltekintünk attól, hogy ez egy rendes, goebbelsi értelemben vett propaganda (amitől persze nem lehet eltekinteni), akkor politikai kriminek viszont kurva unalmas, kibaszott logikátlan, és annyira sablonos, hogy az már fáj. Sötét, füstös szobában, feltűrt ingujjú gyűrött alakok esküsznek össze a Nép ellen, épp csak azt nem látjuk, ahogy vért isznak, sátáni kacajok közepette, ja, pont ilyen világ, szinte várjuk, hogy betoppanjon Kun Béla, ürgebőrbe varrva.

Mindegy is, erre az izére nem éri meg több karaktert pazarolni. Ha valaki még nem látta, tartsa meg ezt a jó szokását, már csak a saját mentális egészsége érdekében is.

p.s. Megnéztem az IMDB-n, hogy is áll a cucc, nos örömmel jelenthetem, hogy 38 ezer szavazat alapján az átlagpontszáma 1,6. Egy 10-es skálán. Ezzel félhivatalosan is a világ legrosszabb filmjei közé tartozik.

A szív, az ész, meg a kivagyiság

Úgy tűnik, az agyhalálnak igenis vannak stádiumai, az nem csak úgy jön, és mindennek vége, sokan még közlekednek, gyereket nemzenek, posztolnak, kommentelnek és a fideszre szavaznak, miközben már. Azaz az agyhalál nem pontszerű esemény, hanem folyamat, kemény munka lehet lépésenként egyre előrébb küzdenie magát az embernek, de ennek a harcnak (hogy a főnök kedven retorikáját idézzük), fontos állomása leget az alábbi, autó sérelmére elkövetett optikai tuning:

azonnali.hu

A remek koncepciójú, ám jobb sorsra érdemes személygépjárművet az azonnali.hu újságírója szúrta ki, mondjuk nem volt nehéz dolga, mert a cikk szerint is hamar virálissá vált a négykerekű kampányeszköz. Én mondjuk hiányolok róla legalább egy Trump-arcképet, csak hogy megadja a pártszerű értelmezési keretet, a faszi "amerikai barátjának".

Mert a büszke tulaj nem politikus, sima rajongó, mondhatni szektatag, de mint ilyen, nyilván nem közvetlenül kapja a rogánügyi minisztériumtól a direktívákat, így kisssé le van maradva. Mert hát mi az, hogy amerikai barát? Éberség nertársak, éberség! Amerika nem a barátunk, hisz épp most támadta meg a nagy Oroszországot, mondjuk ukrán területen, de ezek a bunkó jenkik nem ismerik a eurázsiai földrajz finom árnyalatait. Ők még ott tartanak, hogy Szovjetunió, és akkor ugye tök mindegy, hogy Kijevben vagy Moszkvában provokálják háborúba azt a derék jó ex-KGB ügynököt. Mondjuk ezek arra is képesek, hogy Joe Biden-szerű demens vén faszt válasszanak elnöknek, aki ráadásul liberálnáci is, és a péntek eseti feketemisén protestáns fehér csecsemők vérével készíti a pászkát. (Nem vicc, ezt nagyon komoly névtelen feljelentések fészbuk-oldalak támasztják alá!)

Szóval kellene az ótóra még egy Trump-fej is, csak hogy értsük, ez az Amerika, nem az az Amerika, ezt a Corvettet még nyilván nem mostani demokratúra alatt gyártották. Mondjuk Mexikóban.

Ez a "Hallgass a szívedre" című egykori Roxette-sláger meg politikai kontextusban nettó baromság, az ember egy bármilyen választás esetén az eszére hallgasson, ha még maradt neki belőle valamennyi. De csak az után, hogy a "népszavazás" néven futó gusztustalan uszítás szavazólapját gondosan érvénytelenítette. Majakovszkij nyomán: nem kötelességből, szívből csupán. Aztán jöhet a tiszta ész kritikája.

A CC-problematika

Mindenoroszok Cárelnöke fontosnak érezte, hogy a helyzet van esetén is értekezzen kissé a hanyatló nyugati imperializmus kulturális minősíthetetlenségéről, melyhez képest természetesen a dinamikus keleti imperializmus, maga a tőről metszett tradicionális józan észen állás.

Mert hogy VV Putyin (mit tegyünk, ez a neve), a jelen kétségtelenül egyik legnagyobb reality-sztárja (Trampli exelnökkel együtt persze) egy sajtót tájokoztató alkalom alkalmával kiállt J.K. Rowling mellett. Szegény nőnek biztos pont ezt hiányzott, egy "Védjen meg téged a Putyin!" ma már igazán gonosz átoknak számít, nyilván nem boldog tőle, hogy ő lett az ürügy, aki kapcsán  cancel culture, az eltörléskultúra  kérdése előjött.

A téma, ami az utcán lever, arról szól, hogy igenis lehet, sokszor üdvös és néha kell a múltat végképp eltörölni, a jelen aktuális értékeinek, de még inkább érzékenységeinek és ízlésítéleteinek mentén. Írjuk át az Othellót, mert rasszista, döntsük le Thomas Jefferson szobrát mert rabszolgatartó volt etc.

Na ja, de attól mert ledöntjük, cenzúrázzuk, kihúzzuk, elfelejtjük, attól azok a dolgok akkor és ott úgy voltak. És elfelejteni ezeket, meg pont nem érdemes, mert ki nem tanul a történelemből, az majd jól megismétli blabla, viszont a másik ilyen közhellyel ellentétben a tragédiákat is rendszerint tragédiákként játsszuk újra, és csak kurva ritkán komédiákként.

Nekem erről a szobordöntős őrületről jutott eszembe példaként az, hogy nálunk  rendszerváltás környékén erre kitaláltak egy jó megoldást. A nemlézető szocializmus (vö. államkapitalizmus) emblematikus szobrait és kisebb emlékműveit nem hagyták az eredeti helyükön, de nem is robbantották szét azokat, hanem betették egy szoborparkba, a város szélén. Ahol ezek a művészileg amúgy elég vegyes értékű műdarabok egyfelől nincsenek direktben szem előtt, másfelől egymás társaságában egy sajátos kontextusba kerülnek, már nem azt jelentik, amire szánták őket, de nem is lett belőlük építési törmelék. Nem törölni kell a múlt ma már vállalhatatlan elemeit, hanem kontextusba helyezni.

hu.pinterest.com

De ez a bölcsészkedő okoskodás nyilván nem pálya VV-nél, ő simán csak azt hozta föl, hogy Oroszországot is el akarják törölni, naná az amerikaiak. Ócska egy csúsztatás, hisz egy országot, egy népet és annak komplett kultúráját nemigen lehet tokkal-vonóval eltörölni, de egy háborús  retorikához jól passzol. Hogy ja, mi bazi nagy nemzet vagyunk, a mi kultúránk a kultúra, épp ezért a világ ellenünk, mert irigyek, és kicsit félnek tőlünk, úgyhogy egy világhatalomnak pont azzal a lendülettel mennek neki a gonosz mindenki mások, mint mint egy írónak a popkultúra képmutatói, egy félreértett mondatért. (Ő arról beszélt, hogy számára igazából azok a nők, akik menstruálnak, mire lett belőle egy transzfób náci, miközben egy rossz szava nem volt  a transzneműekre. Csak szólt, hogy ők másképp nők, például mert hosszabb-rövidebb ideig, de férfiként nevelkedtek és éltek, vagy fordított esetben nőként, egy abban a testben.)

Na mos, ha Vlagyimir Vlagyimirovics szerint egy ilyen antiRowling-szintű kultúrkampffal , meg seregnyi trollkommentelővel el lehet törölni nemhogy az orosz kultúrát, de magát Oroszországot is, akkor Oroszország annyit is ér. De nyilván nem így érti. Ha viszont úgy, hogy a szemét jenkik ezzel a módszerrel akarják őket eltörölni, akkor hülye, mert durván lebecsüli az egyik rivális nagyhatalmat, ennyire hülyének nézve őket.

Persze a legvalószínűbb, hogy simán csak kellett valami elsőre jól hangzó baromságot mondania, hogy addig se lebombázott kórházakról, meg elaknásított menekülési útvonalakról legyen szó. Bár az orosz sajtó ilyenekről nyilván nem kérdezi, másoknak meg nem válaszol.

Közvetítés-frazeológia

Sportközvetítéseket tekinteni a médiában mindig élményszerű számba megy, a kommentátorok szakértenek, a szakértők kommentálnak, a kommentek szaglanak. Fölpróbálom megidézni a stílus hangulatát, ahogy a menők hasítanak az aszfaltcsíkon, akik jól választottak gumit a salakos borításra, főleg a második szett tekintetében. Az áramvonalas labdák oldalsó szárnya egy hajlított S betűre emlékeztet, hisz az S eredetileg szögletes, mint a kör négyszögesítése fából vaskarikával. A mezőny egészére nézve elmondható, hogy ketten már kiestek, a többiek még próbálnak tizedmásodperceket lopni, egy betyárosan jó második félidővel, természetes csak idézőjelben. Abszolút piszok leggyorsabb körön van a belga francia, ő egyébként már harmadik szezonjában az év újonca lett. A csapattársa már máshol versenyez, de ő még maradt az alakulatánál, csak a nevük meg a tulajdonos változott meg bőven, ami mindenképp egy pozitív hír. Közben egy balesetes ütközés, még nem tudni, hogy volt-e sérülés a körülményekhez képest, de a bajnokságot ez nem befolyásolja a tabellán.  A tizenhármas kanyarban jött a kerékvető-meglovaglás, az dobta meg a kapu előtt a betonfalat, külsővel. Nagy volt a küzdeni tudás a fiúkban, de sok volt a ki nem kényszerített hiba. Ha és amennyiben jól látom, állítólag az a hír terjed most, hogy a portugál szerződés-hosszabbítása a mai etapon fog múlni, ez a derbi, mondhatni sorsot döntő lehet számára. Sérülésileg rájár a rúd, de percek kérdése, és egy órán belül kiderül, lesz-e legrosszabb a forgatókönyv.

Группа Слот

Azért az oroszoknál is vannak jó dolgok, mostanában is. Régebben volt Dosztojevszkij, most van Pelevin (majdnem azt írtam, hogy Jerofejev, de őt már nem bírom), régebben volt borscs, most meg hirtelen lett egy McDonald's koppintás, a Ványa Bácsi gyorsétterem, régebben volt Sosztakovics, most van ezek az arcok:

en.wikipedia.org

Ők a Slot nevű tájjelegű metálbanda, vagy punk-metál, vagy valamizé-metál zenei együttes formáció, akik mint brand már húsz évesek, de annyi tagcserén estek által, hogy azért ez a zenekar nem pont a 2002-es, bár nyilván kell lennie valami személyi folytonosságnak is. De a zenéjük az tényleg jó, kár hogy nem tudok oroszul, de az alant következő műegész (az angol fordítás alapján) elég sablonos egy darab, a rockzenében nem szokatlan "magányos farkas" motívum eldalolása, hogy mennyire kreatív-költőien azt persze tudja a fene, mert ugye hat év orosztanulás után rendelni se tudnék, egy moszkvai étteremben. esetleg egy Ványa Bácsiban, ott biztos vannak képek is, amikre rá lehet bökni. 

p.s. És ja, megtaláltam közben a meki-koppintás étterem logóját is. (Szerintem még nem lánc, de szeretnék lecserélni az amerikai imperialistákat, így a szankciók okán, és tényleg annyira pofátlan a nyúlás, hogy a gonosz jenkiknek tuti a torkukon akad a McKrumpli, és lecsöpögtetik a kecsöpöt.)

444.hu