A népszerűség kicsit még létezik

Azt írja az internet, hogy nem is M. Péter a legnépszerűbb politikus a kormányban (gondolom azért influenszernek még vezet), hanem Orbán Anita. Hát, ezekkel az Orbánokkal már csak így van, pláne ha nők és/vagy szeretnek bepálinkázva nótázni. Az ilyesmi népszerűséget okoz, aztán pedig - a nőségtől és a pálinkától függően menstruációt vagy másnaposságot, a lényeg hogy m-mel kezdődjön.

Pedig én őszintén azt hittem, hogy a legnépszerűbb női politikusnő Szentkirályi Szalamandra, aki felcsútista, akár szép is lehet, gazdag és bunkó, tehát ideális celeb. Erre nem. hanem egy unalmas diplomata, aki valószínűleg még egy beosztottját sem tette egy autó csomagtartójába, egy különösen primitív kampányvideó kedvéért.

Meg kell mondanom és csalódtam a magyar népben, úgy általában is, és különösen abban a részében, ami a közvélemény. (Bár a néhai Pierre Bourdieu vonatkozó elmélete szerint a közvélemény amúgy sem létezik, ami ha így van, még inkább csalódást keltő.) És akkor a közvélemény-kutatókról szó se essék, mióta nem Mázas Ágoston Samu méri, már nem is vezet a Dagadt és kis csapata. 

Kéne már valami rendes közvélemény, amit úgy lehetne kutatni, hogy nekem tetszen a végeredmény, hogy aztán másnak tetszik-e, az majd jól nem fog érdekelni. Utólag azt is letagadom, ha ez számít, hogy évekig tanítottam kutatásmódszertant a helyi egyetemen, ami amúgy finoman sem szólva egy Oxford, a Harvard megyei Cambridge-ből, szóval nem sokat számít.

Egyébként pedig még mindig zavar, hogy a közélet nem tud kijönni a látványpékség-üzemmódból, ami persze sokkal unalmasabb, mint egy lopakodó diktatúra önkényén háborogni. Jó, értem én, hogy akkora poszt-posztmodern már a politikai is, hogy az a fészbukról is látszik, de egyszer már élnék olyan országban, ahol nem tudom kapásból, hogy ki az oktatási vagy a közlekedési miniszter, csak mert egy szürke hivatalnok, akit nem szúrok ki a sarki pékségben, mert simán és unalmasan csak teszi a dolgát. Jó, erre azért lehet esély, de míg forradalmi hevülettel váltanak rendszert, naponta többször a közösségi szósölmédiában, addig ki tudja, hova álljanak a belgák?

Ez veszélyes! És szánalmas!

A Zorigó nem bír visszatalálni igazi, aljas önmagához, megint kávét kellett főznöm ahhoz, hogy a helyére toljam az alacsony vérnyomásom. Mióta Dagadt és Csapata bukta a bármit, főleg csak betegségekről meg gyógyszerekről címlapolnak, esetleg a Föld felé tartó gyanús aszteroidákról, szóval elközeleg a világvége hamarosan, már egy bő hónapja.

Jó, hát csöcsös kontentek még vannak, de azok is szánalmasak. (vö. „Danna Paola igazi domina – a mexikói sztár a kirakott melleivel leural bennünket – szexi galéria“ - nem kattintottam, a nemtomki már a kis képről sem uralt le...)

Van még Trampli Donáld, aki kétnaponta elhozza a békét, ami már itt is van, csak egyelőre még sokan halnak bele.

És vanna a turista-tippek, de szintén a szánalmasság-tengelyen. Megtudhatjuk, melyek Európa legveszélyesebb városai, ilyenek vannak köztük, mint London, Marseille, Milánó vagy Párizs. Ezek azért rém veszélyes helyek, mert gyakran vannak sokan egy helyen, és az ilyen helyeken lehetnek zsebtolvajok! 

Basszus, hol vagyunk már attól, hogy mindenhol no-go zónák vannak lenni, ahol muszlim bevándorló terrorista migránsok erőszakolják meg a rendőrnőket, fényes nappal egy sötét sikátorban esténként. Bedrogozva persze. Erre most a zsebtolvajok?

De ezen a vonalon akkor már lehetne tovább is menni. Nem néztem utána a pontos statisztikáknak, de szinte biztos vagyok benne, hogy például Londonban sokkal több bűncselekmény történik évente, mint Kazincbarcikán. Jó, hát Londonban laknak majdnem kilencmillióan, Kazinczy Barcika meg összesen 23 ezer ember. Persze az is elég kínos, ha egy kis helyen ennyi embert ugyanúgy hívnak, de ettől legalább pláne kisebb a bűnözés, mivel biztos mindenki rokon, ezért legfeljebb kolbászt lopnak egymás kamrájából, meg a hűtőajtó mögött beleisznak a kuzin borába. Londonban ellenben voltak már robbantásos merényletek is, ami a Kazinczyéknál soha nem fordult még elő, bár volt már olyan, aki leégette a pörköltet, mert épp a hűtőajtó mögött...

Avagy a következtetés egyszerű: Ha az ember utazni akar, ne tegye, de ha mégis nagyon akar, menjen Kazincbarcikára, ott sokkal kevesebb a bűncselekmény,  mint Londonban és Párizsban együttvéve, és nincs annyi felesleges, de turistáknak kihagyhatatlan múzeum, minta azokban az indokolatlanul nagy városokban. (Van viszont a vasútállomáson egy egyedülálló Vasúttörténeti Kiállítóterem,  környéken pedig a híres rudabányai Bányászattörténeti Múzeum! De semmi hülye Rembrandt meg egyiptomi szar kofágok, a kofágokról amúgy se tudja senki, mire lehettek jók, a múmiásan dobozolt egyiptomiaknak.)

Egyszer nézhető, de egy bundáskenyér jobban esett volna

Már megint jajjnekem van, megtekintettem a nézését ennek az új Star Wars izének, csak mert hét évesen rákattantam a dologra, és sosem tudtam lejönni a szerről, pedig a filmek egyre szarabbak, a sorozatok kábé, az animációs cuccokból meg az egy darab mozifilmen kívül semmi nem érdekelt soha. 

Amikor ment a nagy feldicsérése a Mandalorian című (mégse írhatom azt, hogy "a The Mandalorian"...) évadokra osztott videojátéknak, már akkor fanyalogtam, mert én hamar meguntam az egészet, az "egy epizód, egy küldetés, egy űrszörny, aztán húzunk a következő pályára" tematika egyszerűen szánalmas. Mert kiszámítható, ezért szigorúan monoton növekvő módon untat, a drámaisága a nullához konvergál, a karaktereit papírból vágták ki, a westernt meg eleve nem bírom, márpedig ez az volt, akkor is, ha akciófilmes elemekkel ütötték föl. Jut eszembe, az akciófilmeket is utálom. Plusz nem volt benne semmi varázslat, attól, hogy menő sisakban, sugárpisztollyal mászkálsz a normandiai tengerparton (vagy valami hasonló helyen), attól az még csak a normandiai tengerpart.

Márpedig az ember a gyerekkori kedvenc műmitológiájától mégis csak varázslatot vár, elbűvölést meg ilyeneket, de a sorozatból mindez hiányzott.

Ebben a bébiyodás új műegészben azért próbálkoznak vele, de a siker maximum fél (az én örömöm meg kár), rosszabb pillanataiban már megint olyan, mintha azt kellene nézni, ahogy valami pizzafaló szoftverfejlesztő levideójátékozza a cselekményt, csak mert nem tud aludni. Márpedig - bár a Jutyúb tele van ilyen "végigjátszós" baromságokkal - soha nem nézném azt két órán át, ahogy valaki játszik. 

Jobb pillanataiban azért a filmbe már-már szorul némi drámaiság, de az alapképlet ugyanaz, amiért a sorozat is gyorsan lehanyatlott, hogy egyik küldetésből következik a másik mellékküldetés, mindig teljesíteni kell egy pályát, aztán lehet menni a következőre.

És nem, nem értem mitől lenne jó a főszereplő Pedro Pascal, aki szerintem csak hangját adja, mert az ikonikus sisakot talán egyszer veszi le, miközben sokan ájulnak be, hogy az arca nélkül is milyen jól hozza a karaktert... A bébiyoda meg nem cuki, hanem irritáló, Sigourney Weaver jó, csak felesleges, Pizza... izé, Jabba a Hutt fia meg minek? (A havas szakadékba zuhanó birodalmi lépegető volt a csúcspont, ami sokat elmond, hogy egy ilyen cuccba mennyire felesleges kvalitásos színészeket alkalmazni.)

Van az a kattanásom, hogy szeretek emberi történeteket látni a filmvászon helyetti laptopomon, de ebben még emberek is alig vannak, az animált űridegeneket meg tartsák meg maguknak. 

Azt hiszem, ezt a komplett Star Wars-frencsájzt a Dizni végre tényleg kivégezte, mert nehéz felfogni, hogy a mi a frászért kell filmet csinálni, ha az alkotóknak láthatóan az égvilágon semmi mondanivalója nincs vele. Pontosabban értem, életeben kell tartanai az "univerzumot" und kell a profit, főleg az kell nagyon, de ennek ettől még nem lesz értelme. 

Igazából persze egy fokkal jobban élveztem az egészet, mint amennyire most utálkozom, de ez az elején említett kattanás miatt van, és amekkora hülye bírok lenni rendszerint, megnézem majd a következő izét is, bármi legyen. Leszámítva, ha folytatják a Skeleton Crew című borzadályt, azt nem tudom megbocsátani, pedig végig se bírtam nézni. Ja tényleg, főleg azért nem...

Nagy Vével

Kocsis Máté szerint gyilkos terror árad, véres erőszakkal üldözik a Fidesz valamennyi szavazóját a választás óta, ezért megalapítják a Védvonalat - ez aztán a hír, magam is ismerek olyanokat, akik a felcsútista szektára és forradalami mozgalomra szavaztak, azóta is vörös terror keretében, véres erőszakkal üldözöm őket. Vagy üldözi egy-egy közös ismerős, hiszen Kocsis elvtársnak nyilván igaza van, ő nem szokott tévedni, márpedig szerinte az összes szavazójukat üldözik. 

Nemtom mi az a Védvonal, gondolom ilyen bunkerek géppuskafészkekkel a határban, hogy ha jön a Harmadik Ukrán Front, akkor legyen hol elég babkonzervet felhalmozni.

De javasolnám a Kárpát-Magyar Nagyhaza Gyepűparancsnokság megalapítását is, széljobbos háborús pszichózishoz az ilyesmi szinte nélkülözhetetlen, legalább is történelmi példák alapján. Hasznos mondjuk nem feltétlen lesz, de attól még kell, a Harcosok Klubja is milyen átütő sikerű frontvonalként tűnt el pillanatok alatt a semmiben. (Jó, nem mintha addig is nagyon valaminek látszott volna...)

A Védvonal (szigorúan Nagy Vével) révén „védelmet kapnak azok, akik bármilyen atrocitást elszenvedtek a politikai véleményük miatt, és akik bármi módon áldozatai lettek a tiszás erőszakhullámnak”. 

Nos igen, ez az erőszakhullám, ez egyenesen elviselhetetlen, én például a minap már ki sem mertem tenni a lábam a lakásból. Persze hasmenésem is volt, és olyankor néha perceim vannak a hátra a legközelebbi vécéig, de ugye mi mástól is lenne az embernek hasmenése, ha nem a brüsszelita liberális diktatúrától? Ami még azt se tudja, hogy én soha nem szavaztam a Dagadt pártjára (pedig 94 óta szavaztam mindig). Hát milyen diktatúra az ilyen? Ja persze, erőszakhullámos...

Pedig eddig azt hittem, itt most egy újhullámos diktatúra jön, én az olyasmit bírom, azaz nem baj ha túllép a punkon, csak ne lépjen túl nagyon, de legyen benne torzított gitár. 

A többi már csak részletkérdés, hogy például K. Máté víziója szerint elégtételt vesznek mindenkiért, meg fogják védeni a polgári oldal méltóságát, és véget vetnek „a liberális terrornak”. Aha, mert ők a polgári oldal, hát istenem, immár nyilas beütéssel, a liberálisok meg arról híresek, hogy a szabadsággal terrorizálnak mindenkit. Nagy mutatvány ám az, nekem például nem menne, de nekem ugye hasmenésem volt. Pár napja.

Kemény, mint a kád jobb széle

Aszonta a bukott főminiszter, a Felcsútok Néhai Géniusza, hoogy neki „napi igeforrás“ a Vadhajtások nevű náci blog. Aha, eddig se hitte el neki a többség, hogy akkora keresztény, mint Makó Jeruzsálemtől (pontosabban valami ilyesmit gondolt róla), de azért ez erős mondat volt. Nem a Biblia a napi „igeforrás“ hanem a bedezsolt alakú arc blogja. Amit ő persze szeret hírportálnak hívni, csak nem az, az emlegetett szerkesztőség nyilvánvalóan ő maga, valamint szerény személye. És bede nem nemonáci, ahogy tévesen titulálják, ő náci. Echte náci, mondhatni. Ha pedig a Dagadt naponta olvassa (amit Hiszia Piszi elvtárs azért vitat), akkor értjük, miért nem fogja át tudata a valóságot.

Jut eszembe, mi lett a „mindig a Dankó rádiót hallgatom“ dumával? A buzizsidózva cigányozó Faszpajtásokkal (bocs, a kulturált többség azért így nevezi) ez hogy fér össze. Basszus, már megint le kell írnom, hogy döbbenetes kognitív disszonancia? Ezt mondjuk Orwell még úgy hívta, hogy duplagondol (duoblethink), mikor az ember a hazugságokat (a sajátjait és/vagy másokét) a maga belső valóságává teszi, azaz jelen esetben tudja, hogy a dankórádiózás nem fér össze a faszpajtáskodással, csak nem gondolja. Mert nem akarja.

A kampányban még a Lázár elvtárs által vérig sértett cigányságnak akart gesztust tenni, ma meg a szélsőjobb szélének, hisz neki nem elvei vannak, hanem érdekei, ez volt a kormányzásának lényege is. Ezért volt, hogy bármikor képes volt ideológiai köpönyeget fordítani, most például látja, hogy a felcsútista kemény mag úgyis kitart mellette, de a szélsőségeseit elveszítheti, ezért most feléjük nácul egy kicsit. Ja, a hatalom, illetve annak mindennél jobban akarása ilyen ócska kis rohadékot csinál az amúgy sem acélos jellemű emberekből.

Csak azt felejti el, hogy bedezsolt a széljobbon is egy lenézett bohóc, a komoly Ő Hazájukos arcok egyszerűen lenézik, úgyhogy most biztos röhögve kérnek egy kávét, miszerint nyugodtan hajthatnak a felcsútista szavazókra, ők itt a veszélyesek, nem a pártvezér és márnem kancellár rájuk. 

Én mondjuk már ittam rá kávét, kettőt. Aztán meglátjuk.

Mjuzik kell?

Főztem spagettit a minap, de nem volt kedvem és fűszerem a bolognai szósszal bajlódni. Azt amúgy is úgy szeretem, ahogy anyám csinálja. Ellenben az üres tészta kiábrándító, úgyhogy rögtönöztem rá valami sárgaborsó-alapú, currys cuccot, és olyan jó lett, hogy felveszem az étlapra. Ez azt jelenti, hogy esetleg még az idén megcsinálom megpróbálni még egyszer.

De itt nem lehet megállni. A spagetti szinte bármivel elmegy, ha lesz kedvem, kísérletezem majd a csokis-tonhalas, a vaníliás káposztás, valamit a narancsos-műfenyős változatokkal is, attól függ mi lesz itthon hozzá, és mit nem fogyaszt a teknős, mert előle nem szoktam elenni dolgokat, kivéve ha a dolgok szardínia.

Az efféle főzés amúgy egy kényszerkreatív tevékenység, mint a maradék borsóleves leturmixolva és liszttel keverve, aztán megsütve lepénynek. Fura mód az is jó lett, mondjuk ha kellően éhes vagyok, bármiben észreveszem a jót, kivéve a szusiban, mert abban bármikor.  E tekintetben a kaja teljesen más mint a zene, az irodalom vagy a politika, azokban vannak olyan jelenségek, amikhez nem találok megfelelő hangulatot/állapotot, mondjuk az indiános regények sosem tetszettek, de jazz-rock is inkább csak irritál, ez utóbbira mondjuk tegnap jöttem rá. (Ezért nem is olvastam/hallgattam ilyesmit, ami innen nézve persze paradoxon: „- Szereted a szusit? - Á, nem. - És ettél már valaha? - Nem, elvégre nem szeretem...“)

És ennek megfelelően mondjuk Szentkirályi Szalamandra felcsútista „politikus“ akkor sem lenne szimpatikus, ha ő lenne az utolsó nő a Földön. Ez ilyen ízléskérdés.

Ízlésről vitatkozni persze lehet, csak nem érdemes, az olyan mint zokniban fürdeni, amit szintén lehet, de minek?

Az ízlés nem relatív, hanem abszolút, mellette viszont szubjektív. Ezért nem vitatható, Hiszen nem racionális, avagy ízlésítéletek mellett nem lehet igazából érvelni, legfeljebb kardoskodni, ami nagyon nem ugyanaz.

És innentől vicces, mikor valaki meg akar győzni arról, hogy a mjuzikel igenis egy értékes műfaj. (Innen jutott eszembe az egész, hogy valaki a minap megpróbálta.) Értékes műfajok sincsenek, egy műfaj nem lehet en bloc értékes, maximum egyes művek, ilyet meg speciel mjuzikelből csak párat tudok, operettből meg egyet sem, a balettban meg ugrálnak.

De akkor legyen meg távoli ismerősöm öröme, íme egy mjuzikel, amit bírok, csak mert elég elszállt:

(Ja, a kaja-vonal meg ott jön be, hogy a Rocky Horror Picture Show főszereplője Tim Curry. Persze nem sárgaborsóval. Ebben itt lent amúgy ő pont nincs is.)

A nem humoros iróniát is lehetne érteni, szándék kérdése az egész

Volt a napokban az a vihar a közéleti biliben, hogy a Puzsér és a Hasonszőrűek zenekar előadta az Önkényes Mérvadó című, egyre unalmasabb sit-down comedy műsorát, és ettől a Rémhírtévé szerkesztőiben eltört valami. Mert hogy a hazaáruló aszcendensű mocsadékok arról értekeztek, hogy akik a Felcsútra szavaztak, azokat ki kéne baszni az országból. Mindez persze irónia volt, szándéka szerint a NER-es propaganda görbe tükrű paródiája, de nyilván egy ilyen beszélgetésből mindig ki lehet vágni három olyan mondatot, amin  aztán fel lehet háborítani a törzsközönség kemény magját.

Na most, a puzséri produkció szar volt. Értem én a humort, az iróniát, csak ez rohadtul nem működött, magam tíz-tizenöt percig bírtam, és egyszer sem mosolyodtam el, kínos erőlködésnek éreztem az egészet, szánalmasnak, na. És ezen például lehetett volna háborogni, hogy a neristák paródiája egyszerűen vacak. Azért viszont akár lelkesedhettek is volna a rémhírtévések, hogy az egész igazából a gyorsan szektásodó tiszás keménymag egyfajta gúnyolása volt. Ócska, színvonaltalan, de gúnyolás!

Ehhez képest a felcsútista csatornán:

- Puzsér Róbert szerint akik a Fideszre szavaztak, azoknak nincs maradásuk ebben a hazában:

„Puzsér Róbert műsorában elhangzott az is, hogy addig nem tud a magyar nép egyesülni, ameddig „azokat a mocskokat, akik valaha a Fideszre szavaztak, el nem takarítjuk az országból.“

- Durva szavakkal estek neki a fideszes szavazóknak Puzsérék, most iróniára hivatkoznak:

„Gúnyolódásba kezdett Puzsér Róbert, miután a Hír Tv bemutatta, hogy arról beszéltek az egyik műsorában, hogy el kell takarítani azokat az országból, akik a Fideszre szavaztak. Ez a stílus a nézőknek sem tetszett, úgy azt írták: minősíthetetlen az adás.“

Baszki ezek most vagy tényleg nem értik az iróniát, vagy nem szeretik, vagy nem akarják érteni, nekem mindegy. De jól szórakoztam rajta, jobban mint a vacak szélsőközepes műsoron. Utóbbival meg egyébként az van, hogy ha az embernek nincs mondanivalója és ötlete, akkor nem muszáj műsort csinálni, a Jutyúb tisztára kibírja, ha néha egy-egy kimarad.

Néha én is kényszeresen írok ide, de mostanában már nem, csak ha tényleg van mondanivalóm a világ állásáról, vagy a depresszív szakasz helyett épp a mániásban vagyok közléskényszeres.

Döntsd a tabut, ne siránkozz!

Na jó, tegnap késő este láttam egy jó filmet, netflixes amúgy, de persze én máshol... Ez pedig   a Kedves kisasszony (Mi querida señorita), ami egy 1971-es spanyol műegész  újragondolása. Valami egészen hülye meghatározás szerint „romantikus dráma“, de arról nem tudom mi lehet, az ilyesmit, mint műfajt, rég Elfújta a szél, számomra legalább is, szerencsémre.

Hetvenegyben azért merész lehetett az eredeti, utólag senki nem is érti, hogyan csúszhatott át a Franco-rezsim cenzúráján, hisz a főszereplője egy interszexuális alak, aki egy darabig nőként él vidéken, mint Adela, varrogat és jóban van a szobalányával, aztán új életet kezd Madridban mint Paulo, és kissé összejön a vonatkozó szolgálóval. 

Ebben az idei változatban Adela (Elisabeth Martínez) már eleve városi lány, de igen konvencionális környezetben. A családi régiségboltban dolgozik, hétvégén meg a római kaotikus vasárnapi iskolában hittanít, szóval az egész miliője konzervatív, mint egy kádéenpés szexboltos, ennek megfelelően, bár a hozzátartozók tudják, amit tudnak, csak nem beszélnek róla, elvégre amiről nem beszélünk, az nincs. Azzal meg nincs probléma, ami nincs, kivéve persze ha pénzről van szó, azzal az a gond, ha nincs. 

Aztán egyszer csak a csajnak is leesik, hogy nem teljesen csaj, ami a nézőnek persze elve gyanús, mert a nőiessége furcsa maszkulinitással keveredik, de egy (nem kicsit megalázó) orvosi vizsgálat szembesíti azzal, miszerint némileg nemileg identitászavaros. És akkor elindul felfedezni magát, és bár nem férfiként él tovább, de nem is nőként, nekem legalább is így jön le a sztori. 

Érdekes, hogy az 1971-es változatban José Luis López Vázquez, az egyik valaha volt leghíresebb spanyol filmszínész adta Adela karakterét, aki nőnek nem volt hiteles, dehát férfi volt, ellenben Elisabeth Martínez valóban interszexuális, szóval neki el is hisszük. Amúgy ő csak részben színésznő, nem hosszú a filmográfiája, talán szoftverfejlesztő vagy valami ilyesmi. És mikor egy interjúban kérdezték, hogy akkor ő most színésznő-e, azt mondta, hogy most már ja, így definiálja magát. És nyilván a színészetre vonatkozott a kérdés, hanem a nőségre.

Szóval ez egy érzékeny dráma egy még mindig érzékeny témáról (mert azt Martínez is elmondja abban az interjúban, hogy egyszerűbb elbújni, és mondjuk adni a meleget, mert azzal már tud mit kezdeni egy normális társadalom), remek képekkel, jó dialógusokkal, meg jó színészekkel. Ilyen nézhető darab, kicsit elgondolkodtató, de a kontextusa érdekesebb, mint maga a sajátos felnövéstörténet.

Legyen már valami végre!

Még mindig próbálok hírfüggő lenni, egész héten próbáltam, ebben csak a megfázásos takonykór akadályozott némileg. Ámde nincsenek hírek, pontosabban annyi van, hogy nincs, az a hír az olyan, hogy meglehetősen kilóg a többi információ közül. Attól hír. De miután az új kormány még mindig valóságsó-üzemmódban pörög, napi tucatnyi "hírt" termelve, már nincs is mire reagálnom. Mármint úgy közéletileg.

Az újdonsült ellenzéki sajtóban sem akar hetente kitörni a világháború, legfeljebb annyi a hír, hogy nemsoká lemondhat a miniszterelnök. A brit. Ami persze kár, mert épp most megy a tévében, hogy Hugh Grant az, és pont a titkárnőjére hajt (lehet, hogy ezért kéne lemondania?), de mivel ő meg épp karrierje másodvirágzását éli, szerintem maradhat.

Szóval a hírportálokon csak kókadok (főleg tegnap, akkor lázas is voltam) a jutyúbon meg humoros hangoskönyveket fogyasztok, annyira érdektelenné vált a sok egyrészt-másrészt közéleti podcast, jó filmet meg nem láttam mostanában. Ja, és Pázmány Pétert olvasok, de csak mert bírom azt a barokkosan avíttas nyelvezetét, amikkel amúgy okosságokat írt. Már a maga keretrendszerében, mert ugye egy 16-17. századi ellenreformátor bíboros nem az én világom, csak bírom a stílusát. (Azzal a Sexpír nevű alakkal is gyakran így voltam, hogy a tanulságai már kevéssé érdekeltek, de az aranyjánosi jól átsült nyelvezetet, sok mártással leöntve, aztat bírtam.)

Persze mindez csak azt jelzi, hogy épp nincs hozzászólnivalóm a világ állásához, ha lesz majd szólok. És nincs különösebb közléskényszerem se, pedig a héten egyszer már a fészbukon is voltam, tizenöt percig minimum.

Jó, zenét néha még hallgatok, az alanti párosról például kiderült, hogy magyarok, rólam meg hogy vagyok azért annyira (minimálisan) hazafi, hogy ettől jobban tetszen, amit művelnek. Miközben saját jogon is, ugyebár...

Valami lassan eltörött bennük

Nos, turbulens időkben vagyunk élni, még közéletezek kicsit, aztán ráérek megírni, hogy Tufa bácsi,  a környéken közismert és méltán népszerűtlen kukázó, miként készíti a melegszendvicset a forró kukatetőn. (De tényleg, napfény, meg türelmes árnyékban szunyókálás kérdése az egész, és kész is a nem szándékolt, viszont újrahasznosított fogás.)

Ámde fogyasztanék híreket, hogy például mikor mond le Súlytalan Tamásbátyja, mert azért negyon más sansza nincs. (Én ezt a helyében, amiben soha nem akartam lenni, megtettem volna már vagy két hete...) És ja, igazan van az új felcsúista frakció frusztrált vezetőjének, Tamás bácsi ellen épp politikai támadás folyik, dehát ő a politikai egyik főszereplője (lenne), szóval ha már kurvának állt, ugye ne csodálkozzon ha baszogatják...

Ellenben ráhaladok a kedvenc Zorigómra, pedig ittam már kávét, csak mostanában nem tartok tőle, hogy felhúznak. Vagy nem különösebben. Úgyhogy nem aggódom a vérnyomásom pulzusszáma miatt. Meg egyébként is, van az egészben egy alapvető katasztrófaturizmus, azaz ki tudja meddig lehetnek még szolgalelkűen hülyék, láthatóan kezdik elengedni az egészet a Zorigó névtelen hősei, mint Origo, Origo, és Origo, utóbbit különösen kedveltem már régóta. (A Magyar Nemzetnél meg egy Munkatársunktól nevű szerző ír mindent, de persze lehet, hogy ez több ember, mondjuk Munkatársunktól Géza, Munkatársunktól Aranka, vagy esetleg Munkatársunktólné Origo Emma. Legalább is valahogy így képzelem.)

Ehhez képest a címlapon aggódnak kicsit a munkáspárti brit miniszterelnökért, aztán fodbal, fodbal és fodbal, oké hogy vasárnap reggel, de mintha azért közéletileg egy erős szombat lett volna itthon...

Hát igen, én is bizonytalan vagyok, hogy kezdjek-e mondatot háttal (vagy csakis szemből), és szeretek halogatva megúszásra játszani, ellenben nem műveltem soha kormánypropagandát pénzért, mondjuk talán szívből sem sokat.

Ellenben várom már a mondjuk hogy Partikulár című megújult Zorigót, sok csöccsel és fodballal, olvasni nem fogom, de a neve azért elég menően szakszerűen fog hangzani.

Napi disszonancia-megfejtés

Na, beiktatták a jobb híján népvezért főminiszterelnöknek, innentől lehet majd csesztetni, kezdem is. Nem bírok másfél órás politikai beszédeket hallgatni, akkor sem, ha fontosak, már úgy mérföldkőileg, mint ahogy nem bírtok többórás interjúkat meg sajtótájékoztatókat sem nézni. Itt kéne valami új skill a faszinak, valamikor a távoli múltban én is megtanultam húszperces konferencia-előadásokat tartani, a  másfél órás főiskolai előadásaimhoz képest, bár azokat aztán mindig elég szarnak is éreztem.

Plusz már így az elején akkora populistát alakított M. Péter, ami ízlésem ellen való, de ez még belefér, végül is az ő napja volt a mai. De remélem kormányozni nem úgy fog, hogy folyton a kamerákba mosolyog, minden esetre ha a hatékonyan bontja le az eddigi rohadt rendszert, én már alapvetően elégedett leszek.

És mivel a legszebb öröm a kár (akár), ha már söröm  nincs, afféle bűnös élvezetként Mandinert olvasgattam, még időben, mielőtt félig ki lesznek rúgva. A törzskommentelők természetesen vértolulást kaptak, például így: „Nem lesz nehéz dolga a Fidesznek ellenzékben, ez egy akkora mocskos tahó drogos komcsi állat, hogy óránként fogja feladni a magas labdát a Fidesznek. Ehhez képest Horn, Gyurcsány stb. a régi komcsik, csupa gentleman volt.“

Én hülye meg eddig úgy tudtam, pont tőlük, hogy Gyurcsány maga volt a patás ördög, egy idegbeteg, sötét alkoholkista, aki nem pancser volt, hanem a Gonosz személyesen, a Sötétség Hercege, akit a magyarság (bocs, mandínerül Magyarság) kiirtására idéztek meg démoni erők. (Hogy ehhez miért kellett innia, az mondjuk nem volt világos.)

Most meg gentleman, egy tőtől metszett úriember, persze csak ehhez képet, na de mégis! Az elvtársak utólag lassan szimpatikusak lesznek a nertársaknak? Döbbenetes kognitív disszonancia, írnám, ha nem jött volna divatba a kifejezés, pedig régebben írtam róla legalább két cikket. De a divatot rendszerint rühellem, ami népszerű az gyanús, és kicsit taszító - súgja a bennem lévő alanyi punk.

Lehet, hogy ez lesz a bajom az új főminiszterrel is?

Ja, és ne legyen egy háromperces hős, mindenkinek jobb lesz úgy.

p.s. Eszembe se jutott hirtelen, hogy ma volt Putyinisztán fővárosában a szokásos Győzelem Napi Parádé, ami valahogy szerényebbre sikerült, mint a korábbiak. Ja, győzelem az még mindig nem látszik az aktuális háborús horizontjukon, a tankokkal meg inkább nem a Vörös téren vonulgatnak, hanem a donbaszi fronton basznak az emberi jogokra velük. Általuk is.

Nem Pápáról hívom, én vagyok a pápa!

Újra olvasok híreket, bár közéletileg nem sok akad. A magyar politika jelenleg kvantumállapotban van, mert a bukott kormány már nem, az új meg mégnem, úgyhogy a fene se tudja, merre lesz hogyan a miből. A leendő miniszterek bejelentése nekem pont annyira releváns, mint a bűnbánó felcsútisták partizános meg telexes gyónásai, mert a mentegetőző ottsevoltam-alapú rohadékok (mint a Kakadu Peti) már a büdös életben nem fognak meggyőzni semmiről, a leendő miniszterekről meg egyelőre annyit tudni, hogy mi a nevük.

Viszont legalább találtam egy érdekes hírt a hvg-n, miszerint a pápa (Sokadik, De Nem Oroszlánszagú Leó) még tavaly, a megkoklávézése után felhívta a chicagói bankját, hogy változott a lakcíme, de aszonták neki, ezt személyesen kell bejelentenie az ügyfélszolgálaton. Ő mondta, hogy ez most nemigen fog menni, és hozzátette, hogy az segít, ha azt mondja, hogy ő a római pápa? Erre az ügyintéző rácsapta a telefont.

Amiből az a tanulság, hogy ha valaki egy akkora feudális maffiát vezet, mint a római kaotikus egyház, akkor legyenek emberei az efféle ügyintézésre, azt ugyanis senki sem hiszi el, hogy őt a pápa személyesen hívja az ügyfélszolgálaton. Mint mikor Vilmos herceg bement egy londoni kocsmába egy sörre, és valaki megjegyezte, mennyire hasonlít a trónörökösre, és hogy ez nem kellemetlen a mindennapokban?

Van az a vicc, hogy a pápa megy az autóján a sofőrjével, és rábeszéli az alkalmazottat, hogy kicsit hadd vezessen ő. Aztán gyorshajtáért lemeszelni a rendőr, de elengedi, a kollégája meg kérdi, hogy ki ült az autóban? Azt nem tudom - válaszolja - de a pápa volt a sofőrje...

S. MacGowan és a Pápák

Megújult

„A Fidesz megújult parlamenti frakciója a normalitást fogja képviselni az Országgyűlésben, konstruktív ellenzéki szerepre és az egész ország érdekeit szolgáló munkára készül”

Ja, eddig nem egy kibaszott zsarnokságot építgettek maguknak és kis barátaiknak, ők voltak a normálisak, az istenadta nép meg  a komplett hülye, hogy komplett hülyékre szavazott, nyilván csak mert a nép nagyobbik fele őszintén und tiszta szívből meggyűlölte a Dagadt rezsimjét. 

A fidesz utódpártjának frakciója („Kétharmadot kérek! - Egynegyed lett, maradhat?“) megújult, vigye el más a parlamentben a balhét. E tekintetben különösen szánalmas a vízilabdakapus frakcióba szuszakolása, valami mandineres kommentelő ugyanis megjegyezte, hogy egy olimpiai bajnokot csak nem mer támadni a kormánypárt? Mér, mer fideszes? Mert húzatja még a kamarazenekarral a gyorsan elmerülő Titanicon? A mindenféle arcok simán beárazzák magukat ezzel, persze képviselőnek lenni fasza, mentelmi jog, havi több milla, fontoskodás (pontosabban fontoskodás-tudat, láttuk mire megy egy ellenzék a kétharmaddal szemben), a valakinek látszás élménye, de ennyi.

És persze igen konstruktívak lesznek, szigorúan szakmai alapon fogják majd kritizálni a kormányt, és simán megszavaznak bármit, ami szerintük is jó ötlet. Én ezt úgy elhiszem, mint Makó Jeruzsálemtől, bármit is jelentsen ez. (Gondolom inkább azt, hogy majd ha piros cigánygyerekek potyognak a hóba az égből.) Az ország érdekeiről meg régóta csak a saját érdekeik jutnak eszükbe, meg hogy mit kell majd hazudni erről hazaffyass módon.

Pedig egy jó darabig tolhatják majd a szopórollert, a pártjuk évekig élt (meg) az „elmúltnyolcévezésből“, mi lesz itt az elmúlt tizenhattal? Például  - a lassan végre hivatalosan is néhai  - Ártunk és Ormányunk kedvenc fegyelmező jellegű hivatalával? A szuterén... szuvenír... mindegy is Itásvédelmi Hivatallal? Nos, erre a láczitamás is aztat mondta, hogy „a szuverenitás védelme és így a Hivatal is a kezdetektől támadás alatt állt”. Sértődött nagyon a Tamás, hozzátéve azért, hogy „a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható“. Jawohl, fel is lesz számolva, mint sóval behintett emlékű sóhivatal, ha már adja magát a nomen est omen.

Felkészül az „Alapjogokért Központ“ ami a fasz se tudja mire volt jó, már túl azon hogy pár súlyosan kretén alak nagy fizetést kapott onnan, sérelmünkre . 

És igen a ceterum censeo az, hogy ha az új kormányzat hasonló „intézményeket“ csinál magának, én azokat is el fogom küldeni a kékeszöld, búbánatos francba. (Jó, azt akartam írni, hogy a picsába, csak nem akarok trágár lenni,  mint általában, ezért nem írok le ilyeneket...)

Mikor a mikro is

Azt olvastam, hogy az emberi tényező még a Föld forgását is befolyásolja megváltoztatni, mert a kínaiak építettek egy akkora gátat víztározóval, hogy attól 0,06 mikromásodperccel hosszabb lett egy nap. Ami alapból nem sok, én egy-egy szarabb napot ennél sokkal hosszabban szoktam túl hosszúnak érezni, de ha mégis a hinduknak van igaza, és halhatatlan az örökkévaló lelkünk (jó, hát halandó nem lehet, ha örökké, ugye), csak a testeket cserélgetjük tumorok és káros szenvedélyek függvényében egyre gyakrabban, akkor ilyen század-mikromásodpercek igenis számítanak!

Pár millió év alatt percekkel hosszabbodik meg a százezernyi életünk, és mindig egy picit messzebb van a születésnap, pedig új ájfont kértünk a Jézuskától húsvétra, és tovább tart míg ideér vele a Mikulás. Csak mert a szülinapunk késik. Mikormásodperceket, baszki!

Márpedig ebben a felgyorsült világban, ahol AI nevű mesterséges nagy nyelvi intelligencia tizedmásodpercek alatt ír meg egy doktori disszertációt, ez elfogadhatatlan késlekedés. (Jut eszembe, ha ma írnám a doktori disszertációmat, nem maradna félbe, mint anno, legfeljebb benne felejtenék olyan mondatokat, hogy „Ha gondolod, ezt összefoglalom egy táblázatban is, és hozok konkrét példákat“.

Szóval a kínaiak bontsák visszale a gátat, a fenének kellenek hosszabb napok, mert attól még pont abban a tempóban öregszünk, mint eddig, csak naptárilag rosszabbul fest majd a sokadik a négyzeten a köbön következő életeink.

A vizet meg küldjék el a sivatagba, állítólag azok eléggé elsivatagosodott vidékek. Mondjuk a Szaharába, ott is észrevehető lenne tizenhat millió uszodányi víz, és na bumm, legfeljebb nem lesz több légiós-vicces regény Tuskó Hopkins meg Senki Alfonz részvételével, de azokat Rejtő már úgyis megírta, a kínaiak meg úgyse értenék.

A gátakkal csak baj van.

instagram.com

Semmi

Mostanában, mikor napjainkban filmeket vadászok megtekintési szándékkal, egyre hülyébb „filmleírások“ jönnek elém. Ami alapján nagyon nem akarom megnézni az adott ügydarabot, sőt nem is értem, miért csinál bárki efféle érdektelen mozgóképeket. A mai kedvencem, amit nyilván nem néztem megtekinteni, ez volt:

„Miután felfedezett egy tervet, amely szerint lopott marhákat akarnak átszállítani a semmi közepén, egy elszánt és magányos rendőr lesz az egyetlen, aki a veszélyes marhatolvaj-banda és a határ felé vezető szabad út között áll.“

Izgalmas, kreatív és eredeti, valamint izgalmas. De most komolyan, kedve támad bárkinek is megnézni egy filmet, eme leírás alapján? Jó, én nem igazán bírom a westernt, de ez egy kortárs történet lenne, rendes huszonegyedik századi marhatolvaj-bandával, csak nem értem, hogy akkor miért nem valami mobilalkalmazással lopnak online marhaságokat a tolvajbandák? Meg ugye evidens, hogy a rendőrseriff magányosan küzd, mint Rambo a hegyek közt, és nem a felhőből tölti le a poszttraumás stresszt, dehát végül is a modernitás egyik szociális következménye az elidegenedés. Csak épp egy ideje már a poszt-posztmodern van (aminek lényege, hogy senki nem tudja pontosan, mi a frász lehet), be vagyunk kötve mindenhová többszörösen, de marhatolvaj-ellenes hatósági arc még rendesen egyedül harcol.

Persze mit is tehetne? Hiszen a bűnözői körök a semmi közepén szállítanának marhákat, a semminek pedig a lényege, hogy nincs, így persze közepe se lehet, viszont ha valaki azon át akar szállítani, akkor tényleg felesleges lenne egy századnyi efbíájos kommandóst bevetni, mert bár a Semmi ellen hadakozni igen spirituális küldetés, csak teljesen felesleges. A Semmi előbb-utóbb úgyis mindent felzabál. A Semmi a fekete lyukakat is elnyelő Még Feketébb lyuk, gondolom.

Tehát a magányos hősnek kell belelovagolnia a naplementébe összkerékhajtású terepjárójával, mert a Semmi egzisztenciális űrje ellen úgyis hiába minden segítség, mindenki küzdjön meg maga a saját semmilyenségével. Ja, és kerülje a marhahúst, az karmikusan igen rosszat tesz.

(Na, azért az is jó valamire, ha az ember direkt nem akar megnézni egy filmet, és meg is teszi (a nemmegnézést), elkerült filmekből is jöhet a konyhai lételméleti filozófia-pótlék.)

A legnagyobb hazafi

Van az a szép eset politikailag, hogy a felcsútisták a maguk részéről a Kakadu leköszönő külminisztert akarják parlamenti alelnöknek, az új többség viszont nem akarja, nem is fogja megszavazni, mondván, hogy tessenek a békepártiak valami vállalható alakot jelölni. Ez amúgy normális reakció, ez a kretén lehetőleg ne legyen semmilyen tényező a következő pár évtizedben (bár félő, hogy még lesz), de a Felcsútok Géniusza kiállt kis hűbérese mellett, hiszen az saját nevelése, túl régóta öntözi, metszegeti és gyomlálja ahhoz, hogy csak úgy hagyja nem alelnöknek lenni. Olyat szólt a vezér, hogy:

„...ez méltatlan, Magyarország legsikeresebb külügyminiszteréről van szó, aki a legnagyobb hazafi, és akik kritizálják, közelebb vannak ahhoz, amit hazaárulásnak nevezünk.”

Aha, Kakadu Péter kurva nagy hazafi. Na jó, ebből a nagy meg a hazafi nem igaz, a többi stimmel. És igen sikeres, már ha az volt a cél a működtetésével, hogy elszigetelődjünk a szövetségeseinktől, ellenben jóban legyünk mindenféle gyanús, jellemzően posztszovjet önkényuralmakkal. (Na igen, ahol zsarnokság van, illetve ahol zsarnokságra törekszik a hatalom, ott zsarnokokkal haverkodnak.)

A Dagadt meg még mindig a lóg a szeren, hazaárulózik a marhája, pedig épp nemrég küldték el a francba a választók, a komplett neofeudális rendszerével együtt. De fejben azért kezd szétesni, hiszen ha a Kakadu-kritikusok közelebb vannak ahhoz, amit hazaárulásnak nevezünk, akkor bennem felmerül a kérdés, hogy mihez képest? Mi máshoz lehetnének inkább közelebb?

Gondolom a hazavásárláshoz, hisz ha valakik nem árulják a hazát, akkor nyilván veszik. Ez mondjuk hézagmentesen passzol a bukott rezsimre, ők gyakorlatilag felvásárolni igyekeztek a azt a geopolitikai realitást, amire rendszerint Hazaként hivatkoztak. Azért kellett kitömni az embereiket pénzel, hogy „nemzeti“ maradjon a vagyon, nemzeti jachtokon igyanak nemzeti koktélokat a nemzeti Földközi-tengeren a nemzeti oligarchák, miután nemzeti közbeszerzéseken túlárazott nemzeti megrendelésekből szerzett pénzüket Kajmán-szigeteki bankszámlákra utalták. Szigorúan nemzeti alapon persze.

De aki nem nemzeti módon oldali, az nem is része a nemzetnek, ergo nem akarja felvásárolni az országot, hogy komplett megyéket üzemeltessen a cégcsoportja részeként, tehát nyilván árulja a hazát. Mert a közpolitika helyett űzött hatalomtechnika nem képes máshogy értelmezni a világot, csakis az adás-vétel, nyereség-veszteség keretrendszerében. Aki nem vesz az árul, aki nem termel profitot, az veszteséges, a szemlélődés hülyeség, ami nem mérhető pénzben (hatalomban) az nincs is. 

Ja, és félek, ennek nem lesz egyhamar vége, bárki is ne költözzön be a Karmelitába.

papaigabor.wordpress.com

Nyavalygás

Tegnap estére olyan rosszul lettem, amilyenre rég, az igeragzás egyeztetése is alig megy még. Nem tudom, hogy lázas voltam-e, mert ha annak érzem magam, rendszerint nem vagyok az, de most, tizenkét ágyban töltött óra után már nem nagyon szarul vagyok, csak eléggé. Fáj a fejem, szédülök és igazán remek lesz bemenni dolgozni délután. Pedig bemegyek, legfeljebb lelépek hamar, mert a szombati menet eleve elmaradt, tegnap délelőtt kaptam a telefont, hogy majd csak mától menjek, erre nem jelenthetem be, hogy bocs, én meg pont most lettem beteg, ezt nem hinné el senki. 

De hátha jól leszek, még több órám van jól lenni, ha meg nem, legalább látják rajtam, empirikus tapasztalatilag, hogy valóban rosszul festek. Persze van az az opció is, hogy mégiscsak telefonálok, hogy ma ne várjanak, csak félő, hogy akkor már holnap se fognak. Rohadt egy kapitalizmus van, nekem meg megélhetési kényszerem, mert a kurva villanyszámla még mindig nem fizeti be saját magát, hiába van már okosóra, okostelefon, okosporszívó, a számlák buták, ugyanakkor követelődzőek. 

....És miközben én itt írtam, csörgött a telefon a mobilomon, hogy a héten már nem kell menni, valami beszállító nem szállít be eléggé, a jövő hétre meg van egy optimista talán. Na, ezzel per pillanat kint vagyok a vízből, nem kell elhurcolni magam a tetthelyre, de a villanyszámla kérdése lógva marad, mondjuk az májusi eset lesz, a május pedig messze még, mondhatni több nap, ami ha nem is galaktikus távlat, de legalább is interplanetáris. Feltéve, ha az ember nem tervez egy hétnél tovább előre, mint én, rendszerint.

Nekem te ne hivatkozz!

Nekem most lett elegem a politikai hírekbe belekúrt, indokolatlan popkulturális utalásokból! Tőlem ne várja el senki, hogy ismerjem a kicseszett Herripottert, nem vagyok célcsoportja annak a mesekönyv-sorozatnak, nem érdekelnek a morális aspektusának tanításai, és bár vannak ismerőseim, akik élnek-halnak érte, én nem ismerem, de nem is akarom. 

Ez csak azért releváns most, mert reggel azzal a címmel jött szembe a 444, hogy:

„A CÖF-ös Fricz Tamás muglikhoz hasonlította az állampolgárokat, a kérdés már csak az, hogy kik a halálfalók és kik álltak az imperius-átok hatása alatt“.

Na ezt ne, not in my backyard - mondaná a művelt francia, aki tud angolul és nem szégyelli. Fricz elvtárs egy szektás hülye, arra hivatkozik amire akar (biztos utólag azért megszólítaná az ifjúságot, ami szerinte generálisan herripotter-szpotter), de engem (részemről) idegesít, mikor általam (részemről) nem túl nagyra becsült popikonok vonatkozásaival fiataloskodik egy interwebes netportál. Lehet, hogy herripotter egy kulturális világítótorony, amit nem lehet nem látni, de én tényleg vakon vagyok vele kapcsolatban (részéről), és nem fáj, csak ne tolják az arcomba.

Nyilván azért nem becsülöm nagyra  a varázslóiskolás univerzumvilágot, mert nem is ismerem, hisz ha ismerném odalennék érte, mert az a helyzet, hogy bár tényleg nem olvastam, ám az első két filmet végigtoltam, és untam, valamint kínosnak éreztem. Ez rosszabb volt mint a gyűrűkúra. Azt elkezdtem olvasni, csak hamar letettem (de ezt meg már leírtam itt is korábban), az első két filmet, mert valamiért ezekből is azokat láttam, simán csak untam, nem voltak kínosak, csak rém érdektelenek.

Az efféle mesevilágok hidegen hagynak, hidegen hagytak mindig is, de például kiskamaszként faltam a Dumas-regényeket, csak azokban pont az volt a kraft, hogy a tényleges történelem köré szőttek kitalált történeteket. (Mint a Három testőr folytatásában, a Húsz év múlva című műegészben, ahol épp lefejezik I. Károly angol királyt, a középkorú D'Artagnan meg a haverjaival a vesztőhely alatt bujkál, de nem tudja megmenteni a Stuart-házi szarházit...)

És jobban belegondolva, nemrajongóvá öregedtem, ma már szemmel (bár a Holdról még nem) láthatóan nem bírok rajongani semmiért, tele van a lakás Dr. Who-s cuccokkal, időnként ma is hallgatok Queent, de igazi, elszánt rajongás már nincs bennem. Egy kötözködő alak lettem, aki belenéz mondjuk a Herripotterbe (belenézett, mikor még muszáj volt), de nem látja meg benne a mások rajongásának titokzatos tárgyát. Úgyhogy csak puffog egyet a reggeli zabpehely und kávé után, mikor ilyesmikkel zaklatja az általa fogyasztott médiák.

Neeem... (jutyúb.pont.kom)

Démoni dobozoltság

 Napos vasárnap délutánokon horrort kell nézni, így jött elő a Lee Cronin: A múmia című dolog. De már a címe is átvágás, ez a Lee Cronin egyáltalán nem múmiásan dobozolt ókori egyiptomi, vagy inka, vagy még inkább, hanem az író-rendező, aki nem akarta összekevertetni a filmjét azzal a másik múmiással. Ahol a Frankestein csinál a múmiából drakulát, a farkasemberrel, vagy valami hasonló...

Mindegy, ebben a darabban egy kiscsajt dobozolnak múmiásan, de nem hal meg, csak megszállatják valami démonnal, aztán nyolc év múlva meglesz, és hazamehet Egyiptomból Új-Mexikóba, hogy fizikailag oké, csak elmenetek neki otthonról, de otthon talán visszatér belé a hálni járó lélek.

És mivel ez egy horror, egy frászt jön rendbe minden szép lassan, démonilag megszállott múmiából újra családtaggá válni nem sima poszttraumás stressz-szindrómával jár. Ami már önmagában is gáz, de egy szakofágba zárva lenni (évekig?) talán rosszabb mint megjárni mondjuk az iráni frontot. Úgyhogy Katie, először csak jól megszaggatja a rokonai lelkét, de csak hogy aztán a testük következzen.  Azt mondjuk végig nem érteni, hogy miért nem kérik valami szakember segítségét, az orvosoktól az ördögűzőkig, miért nem ütik ki a csajt valami féllegálisan durva droggal, vagy ilyesmi, például elküldhetnék a Mátrixba is, ahol a terápiás jelleggel virágos réten futkározhatna, míg boldogan élhet meg nem halva.

Egy rendes horror az tipikusan zárt helyeken játszódik, egy lepukkan űrhajón, egy romos házban a világ végén, vagy egy pincében, ahová csak verni meg erőszakolni járnak le a tettestársak, szóval nincs menekülés. De ez a múmiamozi, eleve minimum két kontinensen játszódik (tényleg Új-Mexikóban meg Egyiptomban közös pont a sivatag, de teljesen más autókban teljesen más zenék üvöltenek bennük), nincs világvége, emberek mindenhol, a család meg vergődik mint hal a parton, a már nem olyan kiscsajban meg egyre erősebben dolgozik a démon. Aki ősi, na ja, az ipari forradalom óta már nem gyártanak igaz, kézműves, tartós démonokat, de ez még a régi iskola képviseletében zabál lelkeket (is), főleg a gazdatest öccse meg húga viszonylatában, utóbbival még egy vidám hullaagyalázást is rendeznek.

Aztán a végére többen meghalnak, akik nem, azok egy része is inkább ott tartana már, de a vége farami fura happy end mégis, Katie jól halad a démonmentességgel, mert Ősi D-t a faterba költöztetik át, aztán sós kútba teszik, onnan is kiveszik, de a végére már őszintén kezdtem elveszíteni az érdeklődésemet az egész sztori iránt. Ebből a cuccból két óra túl sok, egy rendes vágó minimum húsz percet lecsapott volna még belőle, csak hogy a főszereplő ne egyedül vagdossa magát.

Amúgy ez a műegész nem is olyan rossz, mert bár próbál nyomasztó lenni, és van is egy efféle atmoszférája, és van benne nyomozós szál is, amit ráadásul nem intéz el valami ködös-misztikus természetfelettivel (csak részben), de lehetett volna sokkal eredetibb is. Az élve szarkofágolt lány sztorijából ki lehetett volna hozni egy erős drámai szálat is, persze csak kevés lélektannal, mert a lélek helyére itt ugye egy démont csomagoltak, és a démonológia csak egy szánalmas egyházi baromság. Azt meg dicséretes módon nem is erőltetik az alkotók. Üdítő viszont a gátlástalan és zsigeri vérengzés, a kifejezetten perverz humor, és a család szentségének, meg a szülői szeretet mindenek felettiségének kaján dekonstrukciója. 

Szóval nem fogok rosszat álmodni tőle (az megvolt a múltkor, mikor azt álmodtam, hogy nem tudok aludni), de simán belefér az „egyszer elmegy“ kategóriába, amilyen igénytelen egy alak vagyok.

De mi a mú van Miával? (Avagy miért nincs Katie kibelezve fáslizás előtt, a démonnak a veséje is kell a megkísértésekhez?)

Elszabadult

Azt olvastam az internetes sajtóújságban, hogy a Trampli elleni lövöldözés után „elszabadult a káosz“ a hotelben, ahol. Őszintén szólva pont a Trampli személye körüli lövöldözés nem érdekel, így járnak a nárcisztikus, diktátorhajlamú seggfejek, hogy más seggfejeknek meg viszketni kezd az ujjuk a ravaszon tőlük.

De az érdekes, ahogy a média fújja a passzátszelet, mintha érdekes lenne, hogy az elnök meg is botlott a rugalmas elszakadás (avagy menekülés) közben, de a hős biztonságiak hősiesen felsegítették, elvégre a felsegítésre esküdtek föl, meg hogy mindig lesz lájtkóla az ovális irodában. Ha mondjuk legalább meglövik a sárga bohócot, akkor érdekes lenne egy-egy apró részlet, de abban semmi hír sincs, hogy még az előételnek felszolgált salátáig sem jutottak el. Pedig megírták, csak hogy képben legyen az istenadta nép.

Viszont ha ez mégis csak számít, akkor mi a francért nem tudjuk, hogy Waldorf- vagy Cézár-saláta nem került-e akkor megevésre? És ezért ki a felelős, de legalább odadták utólag a washingtoni Hilton éhező szegényeinek?

Kedvencem persze a Zindex címadása, mely szerint „... a lövöldözés után elszabadult a káosz“. Aha, a káosz elszabadult. De hát a káosz alapvető jelentése, hogy teljes zűrzavar, fejetlenség, összevisszaság vagy egyesek szerint rendezetlenség.  (Bár  a rendezetlenség az szerintem tudósul entrópia, mondjuk az is csak egy görög eredetű szó, szóval nekem mindegy, néha magyarul is csak hézagosan nem akarok terminus technicusokkal dobálózni.)

Vagyis csak annyi az észrevételem, hogy a káosz nem tud már külön elszabadulni, a káosz maga az elszabadulás. Ez olyan, hogy a Nap nem tud saját fényében napozni, Heidegger szerint a lét nem létezik, valamint ha a kígyó a saját farkába harap, és fokozatosan megeszi magát, akkor eltűnik, tehát utólag már sosem volt saját farka amibe haraphatott volna. Vagy valami ilyesmi.

Nos, röviden ennyit a Trampli körüli magányosfarkas-alapú lövöldözés közpolitikai jelentőségéről.

reddit.pont.kom