Néhány éve nagyon siker volt A szürke ötven árnylata, könyvben és filmen egyaránt. Hát igen, aki a kilencvenes években vagy annál is később született, az nem bámulta a feket-fehér tévén a Knight Ridert az osztrák egyen, az egyetelen magyar tévé hétfői adásszünete alkalmából, és így nem lett elege a szürke megannyi árnyalatából. Igen, tudom, a nettó szexuális kontent volt a nagy közfigyelem fő oka, de már ez is annyira retró, hisz egy átlagos ponóoldalhoz képest, minden giccsbe hajló filmes meztelenkedés csak délutáni kakaó-parti a Tündérbogár Óvoda & Grillben.
Ráadásul azt is tudjuk, hogy a fekete meg a fehér az nem is szín, hisz már általánosban a fejünkbe verik, hogy az additív színkeverés, amikor színes fényket keverünk, az fehér fehér fényt eredményez, az alapszínű festékek összetrutymózásából viszont fekete lesz, és ez a szubsztraktív színkeverés. Vagyis a fekete és a fehér nem színek, hanem az összes többi szín (igazából mind a három) együttesei, így aztán az e kettőből képzett szürke sem az. Vagyis a szürkének nincsenek árnyalatai, a tiszta szürke (csak feketéből und fehérből) az maga az árnyalat.
De igazából nem is az ötven szürkéről akarok értekezni, főleg mert nem is bírtam végignézni azt a lassított szenvelgést, amit egyes hollywoodi ipaarosok művészi ábrázolásnak szánnak, sikertelenül. Akinek ez filmművészet az egyéb aljasságokra is képes, például eredeti tehetségnek gondolja Lédi Gygyát és hellókittis bögréből issza a pillecukros haboskávét.
Ezért most a Fekete mise című filmről lesz szó, amiben a feketének egy árnyalata van csak, de az tényleg árnyalt, amitől ez a gengszerfilm lehetne unalmas is, csak Johnny Depp nem hagyja. Mert Mr. Depp itt egy láncdohányos hullára van sminkelve, aki kopaszodik, egy döglött hal unott és üres tekintetével szemléli a világot, és egy teljesen azonosulhatatlan, ám lekiismeretes pszichopataként erőszakolja rá magát környezetére.. A valós történeten alapuló műegészben Depp egy James Bulger nevű, nevével ellentétben nem bolgár hanem ír maffiafőnököt szerepel, aki összefut gyerekkori haverjával, az FBI-ügynökkel, és elindul köztük valami furcsa együttműködés. Mert Bulger nyilván utálja az efbíájt, de még annál is jobban utálja a konkurens olasz maffiát, akik ki akarják szorítani őt és embereit Boston aljas utcáiról. És hát hősünk meghozza a churchilli döntést, hogy Hitler ellen még Sztálinnal is össze lehet fogni, azaz itt a digók ellen még a rendőrökkel is.
Egy (Puzséréktól lopott hasonlattal élve) James Bulger csillagjegye a piszchopata gengszter, de besúgó aszcendenssel. Ő egy igazi keresztapa, nem olyan mint Coppola filmjében Don Corleone, ő nem atyáskodik, hanem rezzenéstelen arccal kibeleztet a gorilláival, ha valami ne tetszik neki, de értékeli ha egy utolsó szemétláda vagy, csak legyél tökös. Ettől a kiszámíthatatlanságtól lesz érdekes a figurája, aki tényleg teljesen fekete, de sokféleképpen az, miközben nem látsznak az alapszínek, melyből az ő sötétségét kikeverték. Valami perverz becsületesség jellemzi, mert ő aztán nem lesz spicli (az egyik embere meg igen, de ő sem így éli meg), ő soha nem mártja be a sajátjait, csaka mocskos spagettizabálókat nyomja fel a régi haverjánál, ami az ő világában nem hogy rendben van, de kifejezetten erkölcsös cselekedet. Elvégre Boston az íreké, színük a zöld, italuk a sör, csapatuk a Celtics, az olaszok menjenek csak New Yorkba supermariót játszani, de drogotmárulni, kurvákat futtani és védelmi pénzt szedi ebben a városban csak hagyományos, kézműves ír bandáknak van joga. Mer' csak!
És ebben még az sem akadály, hogy az olaszokkal együtt ők a katolikus kisebbség egy protestáns többségű társadalomban. Mert igazából nem meglepő, hogy szervezett bűnözés ritkán fordítja tekintetét a Vatikán felé, a római kaotikus egyházzal fennálló történelmi analógiák ellenére is.
A Fekete mise lehetne egy közepesen unalmas gengszterfilm, de a becsület, hűség és mindenféle morális dilemmák feszegetése miatt jóval több lesz annál. Meg ugye a színészek. Meg az a hetvenes éveket precízen felidéző miliő, az is nagyon retró.
A morális alapállása amúgy egyik szereplőnek sem makulátlan, az FBI-ügynököt például a sajátjai árulónak tartják, mert gengszerekkel haverkodik, a gengszterek meg csak egy rohadt zsarunak, aki örüljön, hogy potyautasként építheti a karrierjét rájuk, anélkül, hogy lepuffantanák, ha már jegy nélkül utazik.
Ebben a filmben az erkölcsi magaslatok üresek maradnak, az éjjeli kocsmák melletti sötét sikárokoból nem vezet feléjük út, mondjuk szereplőink nem is vágynak arra menni. Az erkölcs alapja a betyárbecsület, lojálisnak a banda felé kell lenni, , ráadásul a cél szentesíti az eszközt, akkor is, mindegy hogy bandatetoválást vagy FBI-jelvényt visel az ember. Pláne mert a nyomozó meg a
James 'Whitey' Bulger, az igazi, 89 évet élt, és ebből csak az utolsó hetet töltötte börtönben. Azért tudta évtizedeken át megúszni a sittet, mert besúgott, és talán pont ezért verte agyon a töbi beutalt is, 2018-ban. Biztos nem tartotta nagyon erkölcsösnek ezt az eljárást, még a maga nézőpontjából sem. Ezzel együtt egy hosszú és eredményes életet élt, egy időben az amerikaiak körözési listáján a második volt, közvetlenül Oszama Bin Laden mögött, ami azért komoly siker, avagy az ezüst is szépen csillogott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése