2020. május 27., szerda

Ból a kerítés

Ezekben  válságos időkben muszály az enbernek kreatívnak alkotnia, mivel különben. Egy jó ötlet életeket menthet tonnányi pénzzel, csak fel köll találni előbb valamit. Na most én, a  magam részéről, illetve főleg általam, feltaláltam a kétvégű kolbászt. Ami remek dolog, mert innentől kezdve nem kell keresgélni a tányéron a kolbász végét, hisz rögtön van belőle kettő is. Plusz ha esszük, nem kell azon gondolkodni, mikor lesz már vége, hisz látyjuk, hogy nemsoká. Ez nagyon megnyugtató!
A kétvégű kolbász remekül szálítható, tárolható és logisztikailag fontos, hogy nagyon jól lehet megszámolni. Mert ha - mint egy hagyományos kolbásznak - csak egy vége van, a másik meg a végtelenbe' találkozik, akkor nehéz kifejezni természetes egész számokkal, pedig az legalább olyan fontos, mint mellé a mustár.

Úgyhogy most ezt  a startupot akarom felfuttatni, gyűjtöm is már a pénzt a kickstarteren, de eddig főleg lófaszokat küldenek a reménybeli támogatók, és azt is virtuálisan. Mondjuk nem is baj, amúgy sem lókolbászra optimalizáltam a felhasználást, hanem rendes, szabadtartású, kézműves hamburgerból csinálném a kolbászot, amit előtte etikusan vágnak le a fagyasztóládából. Szakemberek!

Áttekintettem a nemzetközi piacokat, és arra jutottam, hogy az enberek igenis igénylik a kétvégű kolbász nyúlytotta kiszámíthatóságot, azt a száraz meleg érzést, amit csak. Sőt, imformálisan már a NÁZA is érdeklődött, pedig nekik salyát laboratóriumajik vannak szerteszét, ahol állítólag háromvégű kolbásszal is kísérleteznek. De hijába, az 'Y Forduló' az én szabadalmam, bejegyeztettem vele kapcsolatban rá a "Tolatókolbász", a "Beparkolókolbász" és a "Hajóvonták találkozása tilos" márkaneveket is, lógókkal, ahogy kell.

A pénz most főleg arra kéne, hogy kidolgozzuk a kolbászvég-újrahaszosítás optimálisan zöldülő technológiájának alapvető folyamat-paramétereit, különös tekintettel a kóbor kutyák sántasága és a hazug emberek viszonylataira. Előzetes alapkutatásaink arra mutatnak, hogy a kutyákok szeretik a kolbászvéget főleg, de ha  kiderül a bizonyosság, miszerint rakéta-halytóanyag vagy telefon-utántöltő is csinálható velük, akkor bekaphatják. Vagyis hogy pont nem.

Felmerül továbbá, hogy a kerítésfonásra alkalmas kolbászt hogyan lehet nem ehetővé tenni,  ne rágják át magukat rajta a betőrők. Mert ha már a kerítéssel jól laknak ugye, akkor nem törnek egyáltalán be, hanem sorba állnak a segélyért, megdolgozás hejett.
Eddig jó eredménjeket értünk el szögesdróttal és üvegszilánkkal, sőt arra jutottunk, hogy a kerítésnek való kolbászba felesleges a hús, pláne, mert volt olyan kísérleti rab, aki így is megette egy kis savanyúsággal.
Apropó savanyúság: elméleti kidolgozás fázisában van a gyűrű alakú, öngerjesztő savanyúkáposzta, ami saját magát sózza, bár magát taposni még csak indokolatlanul nagy pofonok kilátásba helyezésének hatására halylandó.
De pár milliárdból ezt is megoldjuk majd.

Colbász

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése