Mint gyakorlott ezo-otthonülő, sokféle spirituális irodalomnak nevezett zagyvaságot olvasok össze, mert szórakoztat. Meg a jutyúb is tele van a fénylényeket látó, isteni hangokat halló gyakorló skizofrénekkel, akiknek rögtön elmúlna a megvilágosodásuk, ha rendesen szednék a gyógyszereiket.
És ezeknek a fazonoknak a kereszténység eleve unalmas, a judaizmusból legfeljebb a Kabbala érdekli őket (de szigorúan csak Boldog Hálivúdi Madonna popipari termékmenedzser interpretációjában), úgyhogy maradnak a keleti vallások. Hinduizmus, buddhizmus és ööö... a többi keleti vallás. (A dzsainizmusról talán hallottak már, de nem tudják az miért nem hinduizmus, a szikheket muszlimnak nézik a szakállas-turbános fejük miatt, a taoizmus az neki valami micimackós-malackás cukiskodás, a zennel meg a sintóval meg nem is próbálkoznak, mert úgy látják, azt még a japánok sem értik. Főleg, hogy mire jók?)
De nekik elég, ha a kövér és kopasz kínai szerzetest ábrázoló fröccsöntött szobor kétezerötszáz plusz áfáért, az Buddha, az már nem érdekli őket, hogy Sziddhárta herceg volt a történelmi Megvilágosodott. Merthogy a buddha az igazából köznév, tényleg csak annyit jelent hogy megvilágosodott, szóval ha valakire hirtelen rátör az ilyesmi, teszem azt egy buszmegállóban, akkor már buddhaként szállhat fel a tizenhatosra, ahol viszont ne alapítson egyházat, mert ráhívják a mentőket.
Az indiai herceg, meg a kövér kínai szerzetes (pinterest.com)
Viszont az ezo-megmondóemberek igazából mind vallást alapítanának, de legalább valami különösen elhajló szektát, ahol ők lennének a guruk, a problémájuk mindössze annyi, hogy műveltségük egy régi, Diszkávöri Cseneles sorozatra korlátozódik, plusz nem beszélnek nyelveket. Többek között a magyart sem. Ez viszont nem akadályozza őket abban, hogy a buddházás, (brahmanozás, sívázás) mellett táltosozva sámánozzanak egyet, az ősmagyar ősvallást ősrohadtul nem ismeri senki, azaz bármit rá lehet kenni, a lélekvándorlástól, a csí-energián át az angyalok karáig. Ha sikerül belekeverni a a sztorikba a paleo-űrhajósokat meg szíriuszi déenest (kvantumszinten!), akkor még jobb, ez a moslék már rovatot érhet a Kisnaccsád Magazinban, a horoszkóp és a feng-shui diéta mellett.
Ez mégis csak jobb karrier, mint egész nap bérszámfejteni a Pelenka És Gríz Művekben, pornózni egy webkamera előtt vagy aláírásokat gyűjteni a Pártnak. Be kell dobálni néhány semmitmondó idézetet, nőklapjás életmódtanácsot meg senki által nem értett szanszkrit szavakat (jut eszembe, Buddha beszédei amúgy páli nyelven maradtak ránk) egy nagy szimbolikus botmixer alá, és valami szürkés masszát coelhózni belőlük. Aztán lesz ami lesz, nekem azért sikerült kihámozni valamit, okulásul az eljövendő elődöknek.
Szóval: mi mindannyian lelkek vagyunk, sőt egyesek szerint minden élőlény egy-egy lélek. Vagy egy nagy, és az szeleteli magát sok kis részre, hogy minden embernek, aranyhörcsögnek, fának és éticsigának jusson belőle. Mások szerint ugyanakkor, csak azoknak az élőlényeknek van lelkük, akikről azt gondoljuk, tehát ha csigát eszünk, ne gondoljunk ilyeneket. (Amúgy meg eszünk mi mindent, hisz ha tehenet eszünk, egyúttal füvet is fogyasztunk, mert a tehén abból lett, amit megevett, így egy szelet sonkával moslékot is eszünk, a hódsülttel meg fákat.)
A lelkek, akik vagyunk, pedig csak átutazók az anyagi világban, nem innen indultunk, és nem is ide, csak itt ragadtunk. Az egész Univerzumot úgy kell elképzelni, mint egy lepattant kisvárosi vasútállomás koszlott vécéjét, ahol fölébredünk egy őszi reggelen, és nem tudjuk, előző nap hogy lehettünk annyira részegek, hogy háromszor is rossz vonatra szálltunk. Most meg itt ülünk Mocsoládé-alsón, és keressük a kiutat. Gurunk pedig a Nagy Visszaúton nem más, mint a múmiára dohányzott fejű, életuntan sem tájidegen pénztárosnő, aki csak oda jegyekkel, és pikírt megjegyzésekkel szórakoztatja az érdemtelen utazóközönséget.
És aztán felvilágosít minket, hogy a látszat csal, ő maga egy megvilágosodott lélek, és nem az életet unja, csak az embereket gyűlöli. De mikor senki sem látja boldog, kiegyensúlyozott, valamint mennyei mezőkön legelész, egész addig, míg nem jön egy kurva utas, hogy felébressze.
És ha elég alázatosan közelítjük meg, kaphatunk tőle egy jegyet Felsőbányafüredre, ami egy komoly mellékvonali csomópont, közvetlen csatlakozással Toportyánféreglakra, ami már járási központ és több busz is megáll ott. Ha sikerül beépülnünk a helyi közösségbe, húsz-harminc év alatt felküzdhetjük magunkat a megyeszékhelyig, de hogy azt hogy hívják azt még nem tudhatjuk meg, az csak a beavatás magasabb szintjein elérhető, bizalmas információ.
De egy középméretű városból (ami a megvilágosodás előszobájának és lépcsőházának szimbóluma), már bárhová eljuthatunk, kitartás kérdése az egész. Persze ez a hosszabb, lemondásokkal és fokozatos fejlődéssel kikövezett út lerövidíthető, ha elrabolnak minket az ufók képében megjelenő angyalok, de ezért nem tehetünk semmit, azt mindig ők döntik el (kifürkészhetetlenül), hogy kinek a lelkét, és nélkülözhető belső szerveit viszik magukkal. Karma kérdése az egész, a karma meg a "Ki mint jár a korsó kútra, maga esik bele!" közmondás tömör, szakszerű kifejezése. (Ahogy Szittyósiné Irénke javasasszony és disznópörzsölő tanította: "Ha elbaszod, rábaszol! Rohadt egy karma!")
És itt fontos, hogy tudjuk elengedni a vágyainkat, mert mindig oda jutunk, ahová nem vágyunk. Ha például a tengerparton akarunk koktélozni, mindig egy gyárban találjuk magunkat egy szerelőszalag mellett, vágyjunk tehát a gyárba. Persze ez sem okoz tengerpartot, de legalább nem lesz akkora a pofára esés.
Ne vágyjunk tehát, de legyünk tudatosak arról, mire nem vágyunk épp, hátha nyerünk az Égi Lottón (Ugyanitt Sorsjegy Kapható), a lótuszból a virágot kívánjuk inkább, ne az angol sportkocsit.
Dióhéjban ennyi, ahogy az Írás is mondja: "Áfás számla igényét, kérjük előre jelezze!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése