A világ legfeleslegesebb jutyúb-videói között előkelő helyet foglalnak el azok a kvázi-gasztrovloggerek, akik az "egyszerű ételek elmerokkantaknak" műfajban alkotnak fájdalmasan maradandót. Mikor valaki negyedórás videóban mutatja be, hogy készül a bundás kenyér vagy a krumplistészta, akkor csak reméljük hogy ez komoly, mert viccnek azért durva lenne.
Persze lehetne ennél is inkább alapelemekkel kezdeni, minthogy miről ismerjük meg a lakásban a konyhát, kell-e oda vízum, és mi lesz a mikróval ha betesszük a gázsütőbe, hogy gyorsabban melegedjen meg a vakondburgerünk. Bár kétséges, hogy a közönség elsöprő többsége olyan felső-középosztálybeli kertvárosi tinédzser lenne, aki azt hisz, hogy spagetti az elvetett tarhonyából nő ki a veteményesben vagy hogy padlizsánt lila tyúkok tojják, de sosem lehet tudni. Találkoztam én már olyan halmozottan belvárosival az egyetemi koleszban, aki meglepődött, hogy a makaróni az búzából készül, hiszen nem is hasonlít rá. Igaz, az illető skandinavisztika szakos volt, szóval Szőrösnadrágú Haraldról meg jóval többet tudott nálam. És legalább nem kérdezte meg, hogy mi az az "ó" a kakaó végén?
És hát krumplistészta-recepttel villogni még mindig jobb, min szelet kenyereket fára szigszalagozni az erdőben, pedig ez utóbbi is egy létező hobbi, avagy ironikusan posztmodern önkifejezése egy unalommal telített világ feleslegességének. (Fú, ez annyira jól hangzik, hogy esetleg megpróbálom értelmezni is...)
Így hát erősen gondolkozom, hogy én is megpróbálkozok valami hasonlóval, csak a főzés önmagában azért néha unalmas. Kellene bele egy kis akció, valami erős cselekmény, drámai fordulatokkal, és az sem baj, ha közbe reflektál korunk társadalmi problémáira. Vagyis a Háború és békét kellene ötvözni a gombás tojásrántottával, a Terminátor-filmek esztétikai keretébe illesztve.
De nem itt kezdem majd, magam is az alapoktól szeretnék építkezni, a már-már leáshatatlan mélységből feltörni, mint egy E-számokkal ékes gasztrogejzír.
Szóval. Szerkesztőségünk várja a tökéletes vajas kenyér receptjét! Hiszen fontos kérdések várnak tisztázásra e nemzetstratégiai jelentőségű témában. Milyen egyen a kenyér: búza, rozs, magvas vagy szeletelt? A kenyér tetejére kenjük a vajat, vagy a vaj alá toljuk be a kenyeret? Kenéskor magunk felé mozgassuk a kést, vagy a szomszéd felé, aki ezt veheti fenyegetésnek? És egyáltalán, kenjük a vajat, kalapáljuk a kenyérbe fagyott állapotban, vagy képlékenyen tüsszentsük rá? És akkor még a só, te jó ég, ez valóban nagyon komplikált!
Arról már szó se essék, hogy tegyünk-e rá valamit, például fokhagymás vöröshagymát zöldhagymás snidlinggel, esetleg epilált medvehagymát vagy halálra rémített uborkát, rázva nem keverve. Ehhez már valami tudományos fokozat kellene, de nem tudom ki a fene doktorálna ebből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése