Mostanában egyre többször húzom fel magam a mindenféle jutyúbos filmes megmondósenkiken, akik olyanokat röfögnek áramvonalas mikrofonjaikba, hatpontos biztonsági öves gémerszékeikből, hogy nincs nekik idejük már arra, hogy megnézzenek mindenféle filmeket. Miközben épp abból próbálnak megélni, hogy különösebb felkészültség nélkül tolják az őszinte kőkemény hevimetált „kritikát“, mintha a műkritika annyiból állna, hogy van véleményük valamiről, ami közben megettek egy vödör popkornot, és nem félnek használni az olcsó ízlésítéleteiket.
A múltkor valami egységsugarú szakállas-bézbólsapkás fejtette ki, hogy ő megnézi ki a rendező, a forgatókönyvíró, melyik stúdió tolja a projektet, és jó-e a trailer, aztán majd eldönti, hogy mikor dönti el, hogy megnézi-e a valaha? Tisztára mintha nem kultúrát fogyasztana (tömeggyártott popkultúrát persze, de mégis csak valamit), hanem mikrosütőt vagy ütvefúrót venne mozijegy helyett, a paraméterek meg a vásárlói értékelések alapján. Meg hogy milyen márkájú a a cucc, azaz milyen franchise következő tucatáruja a film. („ Marveles? Ugyan már, én DC-s vagyok, azon belül is Betmenes, nekem ne jöjjenek a Legó Pókemberrel!“ - efféléket nem fogyasztok, de jellemző, hogy tudok ilyeneket, hogy DC, meg hogy az nem csak Washington utóneve.)
Az ilyen arcok filmek alatt mindig a hollywoodi tucatárut értik, és ha a pókemberes szupermen előtt nem tolja arcukba a mozi az Cannes-ban díjazott norvég-izlandi kamaradráma előzetesét (márpedig nem tolja), akkor nem tudnak róla, ami a plázamozin kívül film, az nem egyszerűen unalmas szar, az nincs is. Ha meg tudnak róla, előre tudják hogy nem tetszene nekik, tehát minek nézzenek bele?
Jó pár pótkaszt végigszenvedése után (na jó, háttérnek hallgattam csak) leszűrtem a legfontosabb alapelveket:
- A jó film a producerrel kezdődik, kivéve ha Disney-cucc, mert akkor eleve trágya. Aztán jön a rendező, a férfi főszereplő, és a plakát/trailer, ebből már eldönthető előre a minőség. (Akkor minek nézik meg egyáltalán?)
- A színésznők vagy csúnyácskák, vagy bűn rondák, de ha nem, akkor tehetségtelenek. (Ja, ez egy ilyen fiúöltöző szagú incel-fesztivál főleg.)
- Romantika ezért ne legyen benne, a romantika címkéje alatt pedig minden valóban emberinek ábrázolt érzelmet értenek. (Meghalt a nővéred leukémiában? Tizenöt éve nem beszéltél az apáddal, de már annyira demens, hogy nem is fogsz? Ugyan már, ócska nyálaskodás, hagyjanak ezzel békén! Az érzelemhez elég a hősiesen nézés, a sátáni kacaj meg bociszemes pislogás.)
- A „filmelemzés“ alapja, kiindulópontja, sarokköve és quo vadisa, hogy mekkora költségvetésbe került az, hogy a hősies hősök felhőkarcolókkal verjenek szét dínók vezette repülő csészealjakat, és mekkora bevételt termelt ehhez képest a műalkotás az első hétvégén (a Box Office-on!), valamint világszerte? (Van e olyan ütős a látvány, hogy megérte-e vagy nem-e, hasít-e a 4D 5G-vel, de állatul?)
- Ja, igen: A magyar filmek ócskák. Az összes, pont. (Az európaiak néha nézhetők, csak ne művészkedjenek bazmeg, a művészet az nuku! No meg ne legyen bennük feminista-LMBTQ meleglobbis fekete büszkeség, vegán-woke felhangokkal, posztkolonalista keretben, fogyatékosokkal. Meg drámázás, a drámázás az nem elég akciódúsan látvány.)
Azért még beleférnek a Náci zombik, meg a Micimackó horror-változata, de ne legyen bennük autista lány, nagy szorongásokkal, csak ha gyorsan kibelezik és megeszik.
Asszem kedvem támad valami régebbi Wim Wenders-filmre. Legyen mondjuk A dolgok állása, egyenesen 1982-ből, ott egy pénztelenség miatt bajba került filmes stáb filozofálgat, miközben a rendező a lakókocsijában a maffia elől bujkáló pitiáner producert hajkurássza, fekete-fehérben persze, ám Los Angelesben. És szigorúan ufódínó-mentesen...
mafab.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése