A minap tegnap... nem, az előtte minap, a boltban megszólítottam az épp árufeltöltő, céges pólós humaoidot, hogy merre találom a vitaminyos pezsgőtablettákat? (A pezsgőtabletták a vitaminok Trianyonnya.) Valahogy úgy, hogy bocsánat, de merre találom a vitaminyos pezsgőtablettákat?
Amire lassan, egy meggyötört pedagógus elfojtott agressziójával azt reagálta, hogy „Először is jó napot!“ Márhogy nem köszöntem neki.
Pedig de. A „bocsánat“ ugyanis nem egyszerűen elnézéskérés, hanem (az angol „excuse me“ analógiájára) másodlagosan megszólítás is. Jó napot mondjuk valóban nem kívántam a fazonnak, de nem is állt szándékomban. Ugyanis fogalmam sincs ki ő, már túl azon hogy a névtáblája szerint Gábor, azaz nem ismerem, nem tudom, hogy ha ismerném, kedvelném-e, és kívánnék-e neki jó napot? Lehet hogy a szememben utálatos egy alak lenne, a piszkos kis húzásaival, ahogy kihasználja mások jóindulatát, és hugyozás után sem mos kezet, szóval ha mindezt tudnám róla, elképzelhető, hogy kifejezetten szar napot kívánnék neki.
És egyáltalán, elég lett volna annyit mondania, hogy valami furcsa okból a dezodorok feletti polcon, a zabpehely és az akciós pacalos sör között, aztán nyugodtan árufeltölthetett volna tovább. De valahogy sokakban megvan az a népnevelői attitűd, amitől én meg legszívesebben egy nehéz tárggyal verném fejbe, ha nem undorodnék az erőszaktól, és nem fájna épp a derekam.
Persze a csávó semmi sem volt ahhoz a csajhoz képest, akivel évekig szembesültem az egyik kisboltban. Ő konkrétan gyűlölte az embereket, ennek megfelelően bánt a vevőkkel is, és csak azért maradhatott ott évekig, mert náluk volt a legolcsóbb Bier márkájú sör, a féldecis szilva, meg a frissen kapszulázott kávé, kis műanyag pohárban, plusz nem zavarták el a bolt előtt fogyasztó törzsközönséget, csak ha már politizáltak is, úgy a harmadik kör után.
És hírek, pontosabban egy másik boltos csaj szerint Undorka (asszem Noémi) a tulaj lánya, szóval az ő döntése volt, hogy akkor most innentől Birmingham-ben építi tovább korán megfeneklett a karrierjét, az online lábfetisiszta-iparban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése