„Oroszország és Grönland összemegy, Afrika megnő, ha a világ eleget tesz egy új ENSZ-határozatnak“ - hangzatos egy cím, és egyből ugorjunk is túl azon, hogy a világ általában tojik az ENSZ-határozatokra (miként mondjuk a pápai enciklikákra is), mert a az ENSZ-nek pont annyi taktikai atomfegyvere van, mint a Vatikánnak. Úgyhogy inkább csak szorgalmaz a határozataival:
„Az afrikai kezdeményezésre megszavazott határozat értelmében szorgalmazzák, hogy az országok hagyják el a 16. századi, Mercator-típusú világtérképet, és helyette az úgynevezett Equal Earth-vetületet helyezzék előtérbe.“
Azért látszik, hogy Afrika egy egyenlő területű vetületen nem lenn igazán nagyobb,
de Európához meg Észak-Amerikához képest feltétlenül. (fészbuk.pont.kom)
De az vicces, hogy épp most épp ez bír probléma lenni, amolyan árnyékbokszolás jelleggel, hogy Afrika (őt nem ismerek, gondolom Afrika Irén, jutyúber és gasztroblogger lehet az, csak nem követem) meg van sértődve, hogy az európaiak által kitalált világtérképeken kisebbnek tűnik, minta amekkora bajban van rendszerint. (Mondjuk a gyarmatosítások idején ez zsugorított Afrika is igen kellett azoknak az európaiaknak. Hiába kicsinyítette le Gerardus Mercator flamand földrajztudós, még a 16. században.)
Ez farokméregetés. De most komolyan, a 21. században még ott tartunk, hogy kinek az országa (birodalma, hűbérbirtoka, felhőkarcolója, rovásírásos kopjafája) látszik nagyobbnak egy térképen???
Értem én, hogy mediatizált az egész valóságunk, hogy lenni túl sokszor csak annyi, hogy látszani, de a főd az főd, az nem lesz kisebb a térképvetület torzító hatásától, attól függetlenül pont ugyanannyi gabonát zabálnak fel rajta a kártevők, éppen ugyanannyi olaj nincs alatta, és pont annyi koncessziós autópályát lehet ráaszfaltozni, túlárazva. A látszás ehhez képest alig számít.
Az Tramplisztán (az Egybesült Állatok) persze ellen szavazott, mert szerinte ez ideológiailag terhelt ügy, hisz az afrikaiak a gyarmati örökség rémes voltára hivatkoznak. Na ja, de ők ideológiailag még fokozottabban fixáltak, az megvan, hogy az Ontario-tó mostantól Amerika-tó, legalább is Washingtonban, miként a Mexikói-öböl is Amerikai-öböl egy ideje, papíron? És most akkor ki csinál ideológiai kérdést a térképészetből?
Az ideológia az amúgy olyan, hogy tudja hajlítani a tudatot, és ezen keresztül a valóságérzékelésünket, de magát a fizikai valóságot egyáltalán nem.
(vö. A tornádó nem azért repítette Dorothyt Kansasból egyenesen Óz birodalmába, mert az ottani puritánok nem imádkoztak eleget ellene, hanem mert felfelé áramló meleg és nedves levegő létrehozott egy szupercellát, aztán a változó szélirány vagy sebesség miatt egy mezociklon alakult ki a felhőn belül. Na.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése