Heroica

Tegnap volt a nemzetközi Star Wars nap, merugye május négy, de én már a hét elején majdnem megnéztem az Utolsó baljós Skywalker visszatért, és ezzel letudtam a jeles napot, előre, és azóta se nézek hátra. Meg nem nézek sorozatokat, csak ha Sztárvórz, nem mintha nagyon érdekelne még, egyszerűen csak kényszeres vagyok, és nem bírok leakadni a gyerekkori kattanásról. Meg alapvetően függő személyiség is lennék, és pont ezért nem nézek már sorozatokat, mert nem bírok leállni vele, ha egyszer egybe belekezdtem. Akkor se, ha amúgy középszerű középszar, szóval nem teljesen reménytelen, mert azt azért ki bírom hagyni az első fél rész után, miszerint epizód.

Meg hát a sci-fit szeretem, a Sztárvórz meg nem az, amennyiben nincs benne tudomány, csak tündérmese (egy lovagregény és egy western keresztezése, szamurájos aszcendenssel), és a fantasztikum is annyi benne, hogy fantasztikusan össze van lopva az összes motívum valahonnan. (Lásd az előző zárójelet!) Ettől még megnézem a következő diznis vackot is, feltéve hogy nem anime vagy Lego-mozgókép, mert az öngyilkos önsorsrontásnak azért nem hódolok be, hacsak nem muszáj, de akkor meg már mindegy.

Ma viszont Cinco de Mayo van, ami jól hangzik, csak ne fordítsuk le, hogy május ötödike, mert akkor már nem sok érdekes van benne, nekünk legalább is mindenképp. (Már az április 4. se a régi, régen piros betűs volt, manapság meg ehhez meg kell várni, hogy vasárnapra essen hasra.)

A mexikóiaknak, akik magukat, valamint egymást mehikóinak hívják persze lehet ünnep, csak más senki sem emlékszik rá, milyen alkalomból is, elvégre amíg van tequila, kit érdekel? Ja, volt valami csata eznap.

1862-ben Puebla mellett, ahol Ignacio Zaragoza tábornok hősiesen, maroknyi seregével, III. Napóleon csapatait, aki viszont francia császár volt, bár napóleonnak csak a második (és amúgy is Louis Bonaparte), szóval honvédő jelleggel háború volt, abban meg a csata. Na ez az, ami manapság annyit számít, mint az íreknek a katolicizmus Szent Patrik nap alkalmából, a mehikóiak is inkább csak (dolgozás helyett) alaposan bebasznak, plusz van tűzijáték is. 

Legalább is főleg az Egybesült Államokban, mert az igazi Mexikóban még csak nem is nemzeti ünnep, legfeljebb iskolaszünetet ér, mint nálunk a Kádár-rendszerben a március 15. (Ezzel én speciel jól jártam, mert mikor általános iskolás voltam, nekem járt a felmenőimhez képest egy plusz szabadnap, mire meg már nem, másoknak is.) De ennyit Puebláról, ami egyébként egy agglomerációval együtt két és fél milliós város az azonos nevű szövetségi államban, és teljes neve is a híres csatára emlékeztet: Heroica Puebla de Zaragoza. Ami kit érdekel?

Crossover... (yahoo.com)

Kommentszekció akcióban

A kibaszott politikai szekértáboros mentalitás akkor is szembe jön, ha direkt a kulturális rovatokra megyek rá. Mert az odáig tök jó, hogy Kulka János lett az új nemzet színésze (bocs, de nálam kisbetű, elvégre nem tulajdonnév, a fenébe is), csak az ember ne olvasson bele a kommenetekbe. Már ahol lehet kommentelni egyáltalán. Viszont a hávégén unalmas a vox populi, ott mindenki örömködik, laposan und sablonosan, hávegán burger hínársalátával, a Mandineren meg szimplán undorító, ahogy rárepül a zombiműszak Kulkára. Nem a művészetére, a személyére. Ettől persze még szimptomatikus, miféle variációk másznak elő a különösen árnyas-nyirkos kövek alól.
(Minden idézet eredeti hejesirással!)

1. változat: Lájtos, de lesajnáló és sértődött

- "Nos ezzel ez a titulus leamortizálódott....  Ez az alja.“

- „Szégyen az eddigiekre nézve.“

- „Tordy Géza nyomába sem ér. Amúgy meg egy belterlyes társaság, gyenge figurákkal.“

- "Sinkovicsék forognak a sírjukban! Hogy Latinovicsról, Bástiról, Zentéről, Rutkairól, Törőcsikről már ne is beszljünk (minden arra érdemest itt nem lehet felsorolni, mert korlátoltak a lehetőségek...). Szégyen a köbön!“

- "Nyugodtan megváltoztathatják ennek az intézménynek a nevét: Libsi Elfekvő.“

- "Megint egy elnyomott, nyomorgó, sikertelen ellenzéki a náci maffiaállamba!“

2. változat: Buzizva zsidózás, alig kódolva, vagy egyáltalán nem

- "Bassszki, még egy ormányos? Ráadásul kancsó is. Na ez a nemzet színésze is kezd ilyen Oscar píszi díj szerű szarság lenni. 1. kritérium: magyarok nem lehetnek nemzet színészei.“

- "na, a zorbáni diktatúrában egy buzi zsidót?“ - Mondjuk azt kifelejti az elvtárs, hogy ezt a címet speciel nem az állam vagy a kormány (bár e kettő nálunk egy) adja, hanem mindig a maradék tizenegy nemzet színésze. Akiknek nemigen lehet leszólni, túl öregek már hozzá, túl nagy életművel a hátuk mögött, meg a havi fene tudja hányszázezer járadék, úgyhogy nem zsarolhatók. A diktatúra  meg (még) nem az, csak egy részben legitim önkényuralom.

- "Szuper,  újjabb buzeráns liberális, na ez az igazi infláció,  kik voltak, és kik lettek a ,,nemzet" színészei...  Maradjunk annyiban,  nem egy nagy betűvel írt SZÍNÉSZ, egy gyenge pojáca! Hasonlóan mint Gálvölgyi...“

- "Skandallum! Heterót nem találtak? Kötelező a buzikvóta? Egyébként mit mutatott fel ez a csepürágó a Lang Györgyin kívül? De abból legalább értjük, mitől melegedett be...“

3. változat: Látens buzizás, explicit MAGYAROZÁS, nagyobb összefüggésekben

- "A magyarok mindig túl toleránsak voltak: ezért lett trianoni tragédia is, ezért zsebkendőnyi méretű a hazánk.“

- "A színészek a prostituáltakkal és a hóhérokkal vannak egy szinten szakmájuk társadalmi megbecsültsége terén.“

- "Hát ez most nagyon woke lett. Jöhetnek az uniós pénzek.“

- "Büdös komcsi, a ki büszkén toleráns, mert neki muszáj!"

- "Sok mindet lehet mondani kulka jánossal kapcsolatban, de azt, hogy NEMZET színésze lenne, azt biztos nem.

Ahhoz először is MASGYAR identitással kellene rendelkeznie, a MAGYAR identitásnak kellene megelőzni MINDEN mást. (...) Ez az alak NEM a nemzet színésze.

Hogy micsoda, számomra irreleváns.“

- „Gyerekek, hol van itt a színvonal?! A mocsár terjed. Brüsszel befoghatja, mert lett egy kvótaszínésze a nemzetnek.“

4. változat: Szimplán utálkozó, a buzizsidózás opcionális:

- "Kit szopott le érte ez a hulladék“

- „Zsidók valasztanak zsidót, buzik valasztanak buzit. Zsidó vircsaft.lett ebből is. A balfasz magyarok fizetik. Ezt is.“

- "A gála jut eszembe. ami kifordul.“

- „Még egy lapáttal a trágyadombra, növekedjék csak még nagyobbra.“

És én hülye még végignyaltam a hír alatti hozzászólásokat mintha nem tudnám előre, hogy mivel jönnek elő a fotel-fülkeforradalmárok (vagy fülke-fotelforradalmárok?), már túl a rémes nyelvi kódon és az esetleges helyesíráson. Pedig tudom, szinte centire pontosan, a magát valamiért csökönyösen "nemzetinek" nevező kormányhitű tábor pontosan ugyanazokat a paneleket használja, mindig és mindenkor. Így lehet nem csak olvasni, de írni is zorigós híreket, felcsútista képviselő bicikliút-átadó beszédét, vagy mandineres kommenteket, bár a fentiek eredetiek, magam gyűjtöttem, reggel fél öt és a most között.

Sérelmünkre, mert ez tényleg agykárosodással fenyeget, olvasok is valami rendes szépirodalmat, mielőtt kommentelni kezdek, amitől  meg álmomban csöngetek picit.

Hirdet és hitet csak a jövőbe vet

A Telexen tűnt fel az alábbi kép (Aszódról amúgy), ami valahogy esszenciája a mai  magyar közélet kormánypárti vetületének, hogy mégis milyen jövőt képzelnek el nekünk, akik nem ők vagyunk:

Emeletesre hangolt Kádár-kocka, amire talán pont a Kádár-rendszer óta nem pocsékoltak pénzt felújításilag, így a leszakadt, rohadó redőnyük épp olyan remek kiegészítői a hulló vakolatnak, mint a rozsdásodó kerítés tövét ékesítő  gaz. Utóbbival néhány, nyomokban gondozottnak látszó növény folytat reménytelen küzdelmet, jelezve, hogy a ház lakóiból nem halt még ki teljesen az optimizmus, bár ezt leginkább a félemelet magasságába feszített molinó fejezi ki. igen plasztikusan,.

Ugyanakkor nem teljesen agyhalott ötlet egy ilyen helyen hirdetni a Párt fényes jövőképét (fú, majdnem terveket írtam, de azok az ilyen helyekkel kapcsolatban pont nincsenek), minimum két okból:

- Az egyik az, hogy a hirdetőfelület nem a jelenről kommunikál, hanem a fényes tekintetű jövőről, az "ilyen volt - ilyen lett" klasszikus dichotómiájából  meg a vonatkozó lakóingatlan az elsőt reprezentálja. A szürkésbarna háttér előtt a színes izé, meg természetesen a másodikat. A marketingipari szakmunkásképzőben ez a megoldás már egy erős hármas alá lenne, és csak azért nem négyes, mert azért külön el kell magyarázni a fogyasztóknak.

- A második ok pedig az elsőhöz kapcsolódik, miszerint itt igazán feltűnő a sok öltönyös egyenfaszi (plusz két kosztümös egyennő), mondhatni majd kiugranak a lehangolt háttérből, tehát remekül érvényesül a régi jó kontraszthatás.

Az egészet viszont, az összkép szempontjából gyengíti a villanyoszlopon látható tábla (hirdetésnek nevezni túlzás), ami összezavarhatja a' állampolgárokat. Mert arra az van írva, hogy Coop, ami közismerten az egyik legszánalmasabb hazai üzletlánc. És bár a táblát lehet úgy értelmezni, hogy a ház emeletén, esetleg a padlásán van a bolt, de megfelelő szögből nézve biztos tűnhet úgy is, hogy a nyíl a felcsútista képviselőjelöltekre mutat. Azaz egy közvetlen asszociáció szerint ők is szánalmasak és/vagy megvehetők, mint a nevezett boltokban az ócska, gumiszerű ipari trappista. Drágán.

Borúra háború, de ép-e a béke éke?

A békére csak az szavaz, aki a fideszre szavaz - mondta a Felcsútok Géniusza szokásos heti, rádiós igehirdetésében, én meg megvilágosodtam tőle, mikor olvastam. Én háborút akarok, bassza meg! (Felőlem a Dagadt tényleg mebaszhatná a háborút, és megérdemelné, hogy rábasszon, de a második mondatomban a harmadik baszás (hoppá, a negyedik) jól jelzi, még nekem is, mennyire nem bírom a faszit meg az ő kleptofasiszta rezsimjét.

Ehhez képest szinte természetes, hogy én a háborút akarok, miszerint a háborúra szavazok, hisz a fideszre, meg erre a mostani utódpártjára még soha a büdös életben, és minimum lopakodó lobotómiát kell végrehajtani rajtam, hogy valaha is, ezek után. Ezekre.

Úgyhogy biztos van a lelkemnek egy sötét sarka, ahol azt akarom látni a hírekben, hogy az orosz cárevics tüzérei egy gyerekkórházat lőnek szét, vagy a gyalogság épp civilekből álló tömegsírt állít elő, hisz nem, nem szavazok a békére. Ilyeneket meg már láttam a hírekben.

És már én is unom felhozni, hogy mondja ezt az a despota, aki huszonpár éve már kizárólag csak háborús metaforákban képes beszélni bármiről, akinek a kampány az csaták sorozata, a választás háború, a béke békeharc kérdése, a fodbalisták selejtezői meg európai hadjárat. És nyilván mikor disznóvágás celebrálása közben húzogatja le a feleseket, akkor is azt harsogja, hogy "Halál a májra!", valamint harcba indul az indokolatlanul alacsony koleszterinszint ellen. Legalább is így képzelem, szerencsére még sosem kellett disznóvágáson részt vennem, és ez is egy dolog, ami már biztosan így marad a későbbiekben is.

Az egyébként nem értem, a pártvezér és kancellár mi a fasznak jár egyáltalán az állami rádióba? Mert ki hallgat ma rádiót, pláne az államit, pláne a Vasárnapi Újság című baromság-gyűjteményt, hogy neki ott kell  nyomulnia a falvédőre hányható propagandadumáival? Ráadásul olyannyira nem mond semmit, de abszolút semmit, amit nem tolna épp négyszáz csatornán a kormányhitű média, hogy a ChatGPT is elég lenne, az is simán összerakna egy korrekt interjút Döbrögi nertárssal, hangmintákból meg lehetne kreálni hozzá az audiót, a felcsúti meg nyugodtan gatyában fröccsözhetne a reggeli kolbászos rántottája mellé. Ez mindenkinek jobb lenne, amondó vagyok, inkább basszon be, mint basszon ki, velünk. (Fú, ez már hat ba... kezdetű szó egy posztban, biztos fárad vagyok és melankolikusan feldúlt, elvégre esetemben a trágárságra való hajlam nem ok, hanem következmény, valamint non-kreatív hobbi, ami nem fejleszt, de időnként szórakoztat.)

Szűkkörű általános népünnepély

Szentkirályi Alexandra VIP majálist tartott Fidelitas-aktivistákkal, a fővárosligetben. (Városliget ugyanis van több is, itt nálunk például  úgy öt perc sétányira tőle. Felőlem...

A munkásosztály nemzetközi ünnepén annyira tellett a felcsútista főpolgárjenőné-jelöltnek, hogy zártkörű bulit szervezett, amennyien a sajtó nem kormányhitű része csak véletlenül volt szemfüles megtudni.

Mondjuk kinek hiányzik egy olyan majális, ahol apu nem rúg be, miközben a vattacukor-mérgezett gyerekei épp lehányják, és a körhintás kazettás magnójából recsegve bömbölnek a nyolcvanas-kilencvenes évek diszkóslágerei, lakossági techno feldolgozásban.

De a tudósítások szerint az exkluzív kormánypárti majálison vattacukor helyett gyurcsányozás volt, meg karácsonyozás. Utóbbi különösen érthetetlen, hiszen már húsvét is elmúlt, és ugye nem iszunk előre a karácsonyi medve bőrére, pláne ha addig még lesz Szent Pünkösd napja is!

Plusz nem voltak néphagyományok, mint májusfa-állítás, békemenet és lezsírozott közbeszerzés, csak ócska kampányszlogenek, meg felcsútista szóróanyagok. Pedig a csupán statisztikailag létező átlagember utoljára hatévesen gerjedt rá egy matricára vagy kitűzőre (kivéve ha Iron Maidenes volt, az eleve tizenkettő felett kezdődött, már ha nem csak én voltam így vele), de azt még egy fidelitasosból sem nézem ki, hogy élvezné az ilyesmit. Hogy agyhalott, azt bármikor, de hogy élvezettel kampánypiknikezik egy beszélő hirdetőoszloppal, az senkiből, aki felegyenesedve jár és képes a beszédre meg a szerszámhasználatra.

Szent Király Alexának amúgy az volt legerősebb észrevétele, hogy milyen pofátlan ez a baloldali ellenzék, mer' a Ligetbe jön ő is szintén majálisozni, amit a kormány újíttattott fel, főleg építkezések és fakivágások által. Ez a Gyurcsányi meg úgy csinál, mintha saját kezűleg szarta volna a passzátszelet. Eközben ő, az önálló, erős nő, süteményt sütött a mintegy három tucatnyi kemény magnak, hisz tudja, hol van a helye a konyhában, bár még nem szülte tele a direktíváknak megfelelően. (Az internetes állítólag szerint egy gyereke van, cserébe gondolom a három szoba az kilenc, a négy kerék meg minimum tizenkettő, tehát nagy átlagban kijöhet az ideológiailag elvárt érték, főleg egy hon- és kaszinóvédelmi miniszter férjjel. Már ha emlékszik még valaki erre gyerek-kerék-szoba című ostoba szlogenre)

Russel-branding

Russel Brand mostanában keresztény lett. eddig buddhista volt, előtte meg ki tudja, nyilván nem vetette meg a szereket, és persze nem a tornaszerekre gondolok. (Az ékszerekre, természetesen.) Én amúgy bírom  a palit, de csak képernyőn találkozom vele, ami nem nagy baj, az életben rémes egy alak lehet, egy közepes hatótávolságú sztárféle, égig érő hisztivel.

Most meg megtért und keresztelkedett, valamiért pont akkor, mikor két szexuális zaklatási ügybe is belekeveredett (keverte magát, keverték, amitől zaklatott lett, vagy valami ilyesmi), némileg átmenetileg visszavonult a lidérc... akarom mondani a rivaldafénytől. és közben hopp, jól meg is tért.

Hát mi ez, ha nem a isteni gondviselés beavatkozása,? - kérdezi minden nyolcadik ember, aki valaha már halott RB-ről, vagy látta valami filmben. És nem is gondol bele,  micsoda képmutató alak ez a Gondviselés, mert sok-sok ember van, akiknek meg sem kell térniük, már eleve beleszületnek a térésbe, úgyszólván nem tudnak nem tértek lenni (amihez nekik nem kell meg), azt' az életük mégis egy kupac szar, miközben Brandi bácsi jól kereső híresség.

Nálunk a politikusok szoktak hirtelen megtérni akkor,  mikor ez nagyon érdekükben áll, a haldokló nyugaton viszont posztár-aszcendensű komédiások is, mikor ez jól jön az érdekükhöz, és indokolatlan címlapokat eredményez. Elvégre a rossz reklám is reklám, a keserű csak másképpen édes, a celeb meg annál jobb, minél botrányosabb, pedig a tehetségével is érvényesülhetne. De ez az előre megfontolt szándékkal, nagy nyilvánosság előtt, különös bájgúnársággal, vagánykodva elkövetett jézusozás, ez teljesen broáf.

Ha Jack Dee is bejelenti, hogy vallást váltott, és ezentúl depressziós helyett muzulmán lesz, akkor kezdek majd fogni kiábrándulni a kortárs angol humorból, de addig is nincs igazán jobb.

Az én saját, portálmentes híreim

Kávé helyett még mindig zorigót meg mno-t fogyasztok, remekül felbaszódik bennem az ideg bármelyiktől, és értékelhető vérnyomással vághatok neki a nap éjszakájának. És közben már szinte érzem a stílust, csinálni kellene egy függő, szubjektív, guruló dollárokkal pénzelt nemhírpotált, elvégre az könnyű, és egyszerű meló. No tények, no párbeszéd, no agy! Ilyen címek kellenének, amik mögé nem kell "cikkeket" írni, úgyis mindenki csak idáig olvassa:

Felháborító tények derültek ki a dagadt miniszterelnökről: Horkol, néha izzad és büdöset szarik! Mutatjuk a döbbenetes részleteket.

____________________

Az egykor sztárfocista exbarátnőjének húga olyan segget villantott Tenerifén, hogy leszakdt tőle a Hold. Kattintson a reklámokra a képekért.

____________________

Biden Amerikája Ukrajnában elvesztette a világháborút, napok óta keresik. De a szenilis elnökön már a megtalálónak felajánlott jutalom sem segíthet.

____________________

Mexikóban mutogatta hatalmas melleit valaki, aki egyáltalán nem hasonlít Salma Hayekre. Videó!

____________________

A magyar külügyminiszter őrjöngve kussolt a NATO közgyűlésén, ahová el sem utazott az egyik nem kormánygéppel!

____________________

Bikiniben hot-dogozott a szuperszexi sakkozónő a tengerparton, már milliók követik még Izlandon is.

____________________

Holnapra jelentős időjárás várható, átmeneti változások az évszakhoz képest lehetnek, de csak akkor, mikor hajnalitól a késő esti órákig, helyenként. Reggelre a hajnali órák elmúlta várható.

____________________

Bájer Zsolt kilépett a Kádé Enpéből, mikor megtudta, hogy már tíz éve tag. Unalmas és érdektelen részletek a kattintás után, csak erős idegzetűeknek!

____________________

Valamilyen Dani kormányzati influenszer csúnyán beégett: össze-vissza makog a hülyéje, írásban is!

____________________

Megbénult a főváros a pápát látván: így teszi tönkre a közlekedést napokra egy demens vén gazember!

____________________

A melleit és a fenekét mutogatva nyaral a kőkemény pornósztár özvegye - fotók.

____________________

Letartóztatták ismert bűnözőt, valamiben sáros lehet, vaj van a füle mögött,  mégis a napra ment.

____________________

Orosszá hergeli magát a kínai államtitkár a Karmelitából kijövet, megdöbbentő részletek!

____________________

Mindent elsöprő többség: Szakértők szerint  a választásokon részt vevő szavazók kilencvennyolc százaléka ikszel!

(És brit tudósok szerint tíz emberből négy, még mindig hat...)

Melankólia

- „Aggasztó számokat közöltek a magyarokról.“ Na, egy ilyen című izébe már bele se olvasok nem, a fene akar aggódni, vagy legalább is többet, mint normálisan, vagyis sokat - nézegette az ingyenes hirdetési újság makroökonómiai rovatát Géza, az Ifás, akit már Használt Scaniásnak kellene hívni, de az ilyen változások nehezen mennek át a Fekvehányás utca alapvetően konzervatív törzsközönségén. (Akik persze a szakirodalom szerint lumpenkonzervatívok voltak, mindig ugyanazon a sarkon ittak, és ugyanabban a sorrendben lettek rosszul bármelyikük házipálinkájától.) Géza amúgy a sört szerette, de abból nem volt házi, a boltiért meg folyton pénzt kértek. A boltban, a szemetek.

- És egyáltalán, melyikek az aggasztó számok? Szerintem a hetes az tuti: a hétfejű sárkány egyszere hét törpét tud megenni, meg van az a hét főbűn, hogy bujaság, falánkság, ittas vezetés és bélyeggyűjtés, meg a többi három főbűn, azok is. Ja, meg hetedhét országra szólt a lakodalmunk Arankával, aztán hogy utáljuk egymást azóta is. Meg ott van a Pí, az annyira szerencsétlen, hogy nincs is vége, így hivatalosan ki se lehet mondani, hogy pí. Szám az ilyen egyáltalán, vagy csak valami hülye gyökkettő?

- Na, menjünk a picsába haza, kisütött a rohadt Nap - mondta Ilonkáné Lajos, aki egyszer elvégzett egy online fotoszintetizáló tanfolyamot, de azóta sem tudott átállni a fényevésre, úgyhogy rühellte a napsütést - a végén még nyárias hangulatunk lesz, pedig az csak három sör és három szilva után indokolt. Mi meg csak szilvát ittunk, ilyenkor szomorokásan borongani kéne bazmeg!

- Hát ja, és legközelebb ráadásul narancspálinka lesz! - tette hozzá Géza - Múltkor narancsot szállítottam, abból esett le pár láda cefrének...

V. 1. (Ötödik Elseje)

Az úgy volt, kérem szépen, hogy május elsején, még 1886-ban a párizsi Chicagóban sztrájkolni kezdtek az angol munkások (egy bizonyos Robert Owen közel hetven évvel korábbi vezetésével), hogy márpedig ők napi nyolc órában akarnak májusfát állítani, kevés pénzért, és nem hatban sokért, mert az milyen lenne már. A sztrájknak több halottja és emléknapja is lett, azóta a munka ünnepét munkaszünettel ünnepeljük, szerte a világban, kivéve ahol nem, meg a Marson. Márhogy ott se.

A május elsejéhez sok szép munkásmozgalmi népszokás kapcsolódik. Ilyenkor a lyányok a gyárban maradék romlott húsvéti tojással dobálnak meg mindenkit, üzemvezetőtől felfelé, a legények meg közben centrifugális alapon hánynak a ringlispílen.

A terrorista hajlamú anarchisták, nemtől függetlenül, utcakőbe csomagolt levélbombával lepik meg egymást, a békésebb szindikalisták viszont felvonulnak az utcaköveken, de azért biztonsági Molotov-koktéllal (elvégre az osztályharc folyton élesedik), és május elsején - dátumtól függetlenül - házról házra járnak pocskondiázni a gyerekek, de csak ha legalább két napja nem vitték már el a szemetet a lakótelepről, és a sarki boltban nincs akciós étcsoki. Mert azt akkor ki kell zsarolni, egy másik boltból főleg.

Az elmúlt közel száznegyven évben összesen ötször maradt csak el a május elseje, háromszor világháború, egyszer pedig egy félrenyomtatott naptár miatt, és 1927-ben pont péntek tizenharmadikára esett volna, greenwichi idő szerint. 

Az első öt meg nem elmaradt, csak akkor még nem nyilvánította érdekesnek a II. Internacionálé, ami mondjuk 1886-ban még meg sem alakult. De hát a Bibliát is párszáz évvel Kr. után írták, ahhoz képest nem is volt nagy a késés, amivel meg pont megúszható volt a nagy étcsoki- és hajolaj-hiány, meg már előre a szesztilalom is.

Jut eszembe, a Római Kaotikus Egyház is rácsatlakozott az emléknapolásra, de csak 1955-ben, ekkor szólták el magukat, hogy innentől ez Munkás Szent József ünnepe, aki amúgy Fémmegmunkáló Boldog Izidor nagybátyja volt (zárcsere elvitelre is!), csak utóbbit terjedelmi okok miatt kihagyták minimum kettő evangéliumból, de pont azokból amiket leginkább olvasnak a hívek. (Rúfusz és Zakariás evangéliumaiban meg hiába van benne sok híres munkásmozgalmi alak, az ókortól a késő-ókorig, népszerűtlenségüknél csak ismeretlenségük számottevőbb.)

Lisa Frankenstein

A fenti című filmnek elsőre igazából csak a címe volt érdekes, meg a három mondatban lezavart sztori, de ha már az Eleven testek című romantikus zombi-dramedy majdhogynem tetszett, meg rá is értem, gondoltam miért ne, addig se drogozok, vagy kommentelek a Mandineren. Ja, meg pont a végére értem egy régóta halogatott regénynek (de arról majd később, ha kissé kihevertem), úgyhogy vakrepülés üzzemódra kapcsolva kapcsoltam be rákattintva a filmet.

Hát, háttal nem kezdünk mondatot, dehát végül is nem tudom milyen volt ez a dolog. Mondjuk hogy hajnali kettő és négy között csaknem, ami már kis híján egy majdnem, de még nem hajszál híján, szóval többek által jónak mondott is lehetett volna a maga műfajában. Ha lenne műfaja, és akkor rögtön egy kisebb plusz pont, hogy nem igazi zsánerfilm, ami persze nem mindig sablonos, csak de.

Mert a Lisa Frankenstein egyfelől a nyolcvanas-kilencvenes évek szánalmas amerikai tinigimis filmjeinek karikatúrája, másfelől meg maga is egy kevésbé szánalmas tinifilm, amiben van csipetnyi horror(paródia), a címnek megfelelően tényleg beemelve Mary Shelley klasszikusának egy-két morzsáját.

Az alaphelyzet rutinszerű: Lisa a fura csaj a kertvárosi gimiben, aki nem váletlenul fura (az anyját korábban legyilkolták), és szeret az elhagyott temetőben lógni, konkrétan mert szerelmes az egyik síremléken megszobort csávóba, pontosabban a párszáz éve porladó óvilági alakról összefantáziált képzeteibe. (Meg a suliújság szerkesztőjébe, de ez eléggé mellékszál.) A hullát meg véletlenül pont Frankensteinnek hívják (micsoda csavar, enberek!), ami rögtön belövi a csaj műveletlenségét, mert a Frankensteinről azért szinte mindenki hallott, ha rohadt kevesen olvasták is. (Ebből jön a közkeletű tévedés, hogy a szörny neve az F-betűs szó, pedig az őt összerakó, lassan megőrülő fiatal orvost hívják úgy, hogy Dr. Victor Frankenstein. De Lisa nem hallott doktorviktorról, bezzeg ha nálunk élne az elkényeztetett kis liba!)

latimes.com

Aztán jön valami gömbvillámos viharzás, zöld fényekkel, a villám belecsap az ominózus sírba, a holt kikél belőle, és megkeresi állandó látogató rajongóját. Csak épp elég ramaty állapotban van (a könnyei is nagyon büdösek), de ahhoz képest, hogy kábé kétszáz éve halott, szinte akcióhős. Úgyhogy a fura csaj segít neki, hogy használt, de jobb állapotú testrészeket szerezzenek neki, minek következtében a mellékszereplők (ha már dramaturgiai funkciójuk nem sok akad), mobil szervraktárként hasznosulnak. És akkor barátok lesznek, vagy mik, hisz a csávó eleinte csak emfatikus hörgésekkel képes kommunikálni, aztán szerelem a köbön, boldogan élnek, miután a a lány is meghal végre. Mert addig csak Frankenstein Rómeónak próbált emberi színt adni a kerti szoláriummal, de a végén magát pirítja halálra, hogy aztán együtt, és tovább a végtelenbe. Ahol az akár a csillagos ég.

Mert Lisa családi élete szar, az apja egy papucs, a nevelőanyja egy sárkány (tényleg, megvan itt valahol az a rajzfilm is), a mostohanővére mondjuk épp jófej, de ott vannak a projekt során megtermelt hullák, úgyhogy összességében megéri neki, hogy egy hosszútávú párkapcsolatba öngyilkolja magát. Ami egy fokkal jobb, mintha egy párkapcsolattal...

Hát, ilyen egy kifigurázott tinifilmbe fogalmazott, nagyon sajátos felnövéstörténet, egynek jó is lehet.

p.s. Utólag rájöttem, hogy a címszereplő Kathryn Newton benne volt a Három óriásplakát Ebbing határában című remek drámában is, igaz csak egy emlékképet alakított, mert ő volt a lány, akit meggyilkoltak, és akinek az esetéből indult az egész cselekmény.

Bonyadalmas viszonyok

A Navracsics Tibor forma azt mondta egy konferenciáláson, hogy a vidék és a városok élhetőbbé tétele egyaránt fontos feladat. Ki hitte volna?  Én például már komolyan tartottam tőle, hogy, hogy vidék élhetőbbé tétele egyaránt, a városoké meg feladat, de egyik se fontos. És tessék mondani, Helsinki az Nyugat? Akarom mondani, mi a vidék mostanában? Mert minimum két narratíva van, az egyik szerint a vidék az a falu, ahol disznószag van, a lakóság meg csirkedisznó-etetés után kocsmába és/vagy templomba megy, miközben nyugdíjas munkanélküli, avagy a vidék az A mi kis falunk reality-változata. Alkesz bunkókkal és nagymagyarországos, korrupt polgármesterrel, aki helyi döbrögiként kapirgál az ő kis szemétdombján (a súlyos képzavarok nagyobb dicsőségére). A másik értelmezés kevésbé kidolgozott, e szerint minden vidék ami nem Budapest, ahová csak „lemenni“ lehet, és már az is csoda, hogy a vidék nem egy másik bolygó, bár brit tudósok állítólag már dolgoznak rajta.

Ehhez képest a vidéknek és Budapestnek „felelősséget kell vállalnia egymásért”, ami már eleve nem hangzik jól, és főleg azért, mert az égvilágon semmit nem jelent. Nekem még volt szerencsém ismerni Navracsicsot egyetemi oktató korából (ahol én a hallgató voltam), és az akkori önmaga szánalmas hülyének nevezte volna a mostani önmagát, hisz ilyen üres lózungokkal kultúrember nem öblöget, nagy nyilvánosság előtt. Sőt otthon, a négy fal között is szégyenkezve húz ki egy-egy ilyen bullshitet a készülő beszédéből, hogy na ne, ezt azért már tényleg nem kéne...

De a láthatóan megfáradtra öregedett miniszter (az emberarcú felcsútista ugyebár, aki megmutatja, hogy a Párt maradék emberi arca nyúzott és lehasznált) legnagyobb gurítása, hogy 2030-ra az EU legélhetőbb tagállamai között leszünk. Ez amúgy egészen biztos, magam is úgy gondolom, hogy addigra a 27 legélhetőbb között leszünk, szigorúan tagállamilag.

Persze a „területfejlesztési politika“ (értsd: közpénzek jellegének elveszejtése) célja, hogy Magyarország úgy hat év múlva az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé kerüljön. Ez valóban nagyon hihetően hangzik, csak senkinek fingja sincs arról, mégis miből és hogyan, de 2030 elég messze van ahhoz, hogy most  még megpróbálják uralni a pillanatot, nem mintha az efféle dumákat bárki komolyan venné.

reddit.com

Hiszen pont azt hallgatjuk harmincpár éve, hogy még egy kicsit kell várni, még öt-hat-tíz év, és utolérjük a nyugat-európai életszínvonalat. Ja, amennyiben a vonatkozási pont a 70-es, 80-as évek hamburgi munkásnegyede, nagy átlagban az reális cél lehet, csak Lőrinc barátéknak kell még kicsit sokat gazdagodnia, hogy a létminimum-kerülgető milliós tömeget kiegyensúlyozzák. Az átlagban. Nagyok a területi meg a társadalmi rétegek közti egyenlőtlenséget, ami ellen úgy küzd Ártunk és Ormányunk, hogy nem. De hülyeséget beszélni még az egykor komoly tudósfélék, mint Navra nertárs is tudnak, igaz hogy párszor már lesült a képükről a bőr, szóval emiatt indokoltan nem aggódnak többé.

Zsákmányolás csak pénztári órákban!

A nálunk is lábát megvetett Aldi (mert kettő van, csak ugyanaz a logójuk) Németországban, egyelőre kísérletképpen bevezette, hogy egy pénztáros egyszerre két vevővel foglalkozzon. Azaz míg az egyik pakol, meg fizet, már szekennelje a másik oldalon egy másik ügyfél áruit, hogy kifli, domesztosz, faszomtuggya, krumpli... aztán míg ügyfél kettő pakol, már ügyfél három zsömléit számolhatja. Remek gondolat, hogy ha munkaerőhiány van, akkor nem beállítanak néhány automata pénztárat is, hanem a meglévőkben dolgozzanak másfél-kétszer  annyit az aktuális humánerőforrások. 

Mondjuk a másik német Fizessgyorsan Húzzelmielőbb Diszkont sem jobb, a Lidl-nél pár éve az volt a nagy ötlet, hogy a pénztárosok hordjanak pelenkát, így nem kell annyit kimászkálniuk vécére. Ez persze nem ment át, hisz arrafelé még van olyan hogy szakszervezet, de a főnökség annyira rákkattant a vécé-tematikára, hogy felvetette, a menstruáló nők hordjanak megkülönböztető jelzést, így ők esetleg kimehetnek gyakrabban. Milyen rendesek, nem? És persze felmerül az emberben, hogy ezek a cégek mégiscsak németek, és ez egy kis velük élő nácizmus, elvágólagos precizitásnak öltözve, de valójában nem erről van szó. ez csak a szimpla kapitalista logika. Úgymond kizsákmányolás, melynek hosszú és nemtelen hagyománya van a civilizáció történetében, és nem is csak az ipari forradalomtól kezdve. (Rabszolgaság, jobbágyság, röghöz kötés, „akié a föld, azé a vallás“, tized, huszad, ebek harmincadja, miazmás.)

Az újkapitalizmus is pont olyan rohadék, mint a régi, csak már nem olyan bátor. Azaz nem úgy működik, mint ahogy azt Friedrich Engels megírta anno (1844-45-ben) A munkásosztály helyzete Angliában című nem-bestsellerében, pedig szeretne, de száznyolcvan év mozgalmi küszködése meg civilizációs fejlődése után, már nem teheti. Így nincsenek tizenhat órás műszakok fillérekért, pedig céges részről igény az volna, na jó, egy-két skandináv bezzeg-vállalatnál talán nem annyira.

Így aztán, próbálkozások azok vannak, mert a kizsákmányolás örök, bár az eszközök finomodnak, csak néha kilóg a lóláb, hogy a jelen gazdasági elitje pont ugyanúgy szarik a plebsz fejére, mint dicstelen elődei. Szóval hogy a kapitalizmus mint olyan szar, csak nem nagyon van jobb ötletünk, globális léptékben semmiképp. 

Az ősközösség nekem például biztosan a biztos pusztulás lenne, mert tuti nem nálam lenne a bazi nagy bunkó, amit nem félnék használni, szóval engem csapnának le először egy lyukas lábosért, aztán már a túlvilágról örülhetnék annak, ha legalább nem sütik meg vacsorára a maradványaimat.

Vagyis ha a kizsákmányolás eleve az emberi viszonyainkba kódolt, akkor egyetlen esélyként marad a társadalomból való kivonulás, csak ez az Aldilidli pénztárosainak valószínűleg nem opció, hisz nem azért gályáznak a boltban, mert igazából erdei remeték akartak lenni, csak nem tudták, azt hogy  kjell,  vagy pont nem indult az OKJ-s remetetanfolyam.

Becsapósság

Mit tennél, ha egy aszteroida közeledne az otthonod felé? -olvasom valami cikk címében, amit aztán már el sem olvasok, mert eleve tudom a választ. Fellélegeznék. Nincs több villanyszámla, aggódás, fogfájás, sorbanállás, bambulás, viszont nyugodtan betömhetnék egy halom édességet, hisz minden mindegy, végleg elhalaszthatnám az előszoba felmosását, de túl sok minden ezeken kívül hirtelen nem változna.

Elvégre a világvége nem pillanatnyi esemény, hanem folyamat, ami már zajlik, az aszteroida csak nyilvánvalóvá tenné, hogy hülyeség volt telerakni a fagyasztót pizzával, úgysem lesz idő megenni, vehettünk volna helyette egyből drogot. Kár volt vérig sérteni a szomszédot, arra a kis időre utálhattuk volna már magunkban, mint az elmúlt tizenhat évben mindig, hülyeség volt életbiztosítást kötni, mert a globális kihalást okozó esemény lényege, hogy csak a csótányok élik túl, de annyira, hogy még a biztosítós arcok sem!

Aszteroida esetére viszont lehetne marha nagy hitelt felvenni isten fizesse meg alapon, a lényeg a gyorsaság, hogy a többség még ne tudjon a közelgő becsapódásról, hogy mondjuk három hét, aztán kampec, mert ha kiderül, azaz bemondja az internet is, már egy bank sem fog jelzáloghitelezni a lakásunkra, mondjuk tömeges fosztogatáshoz már nem is nagyon kell majd készpénz.

Egy ilyen becsapódás amúgy egy kis Nagy Bumm, azaz nekünk nagy (és meglehetősen bumm), de például a Marsról már nem is látszik, pláne ha nincs ott senki hogy nézze. Vagy van egy ottfelejtett űrhajós, de épp a saját szarával trágyázza a krumplit a fóliasátorban (de tényleg, olvastam!), szóval nem néz az égre, csak csodálkozik éhenhalás közben, hogy nem jött a felmentő ellátmány. Így persze azt sem tudhatja meg, hogy igazából mi járunk jobban, akik jóllakva, cukorsokkban és betépve, alapvetően boldogan észre sem vesszük, mikor egészen apró darabokra robbanunk szét, nagy elégedettségünkben. Aztán csótányként reinkarnálódunk, nem feltétlen azért, mert olyan rosszak voltunk embernek, csak egyszerűen nem lesz  választéka az élővilágnak a sok-sok lélek számára, és ha nem csótány, akkor marad a moha mega zuzmó, de az meg ki akarna lenni?

Interjú a vámpírral?

A Scoop című idei film magyarul már Interjú a herceggel, ami nyilvánvaló marhaság, bár részben érthető. Egyfelől van már egy másik műegész pont ezzel a címmel, csak az 2008-as, Woody Allen követte el, és bár az angolszászokat nem zavarja, ha - pár évtizedes távlatban - akár négy-öt filmnek is ugyanaz a címe, de magyar forgalmazókat rendszerint. Másfelől meg a scoop az magyarul itt füles (és nem gombóc), persze nem mint egy bipoláris-depresszív játékszamár a Micimackóból, hanem a sajtószlengben a bizalmasan odasúgott,  fontos értesülés, amit jobb kapni, bár legtöbbször adni is megéri.

Ámde itt pont nem az a lényeg, hogy ki kap fülest kitől arról, hogy András herceg (szül. Andrew), II. Erzsébet kedvenc középső fia mikor és hol lóg a kurvázós, pedofil Jeffrey Epstein-nel, hanem az interjú létrejötte, ami elől a botrány csúcspontján már nem nagyon tudott kitérni a kretén királyi fenség.

És pont e miatt nem érdekelt különösebben a cucc, merthogy magát a BBC-s interjút láttam annak idején, bár nyilván nem élőben, és kétségeim voltak, hogy érdekel-e ezen túl is a sztori, pláne ha a hátérmunkát akarja bemutatni. Miközben már a királyi család nevű reality és szappanopera sem köt le különösebben, mint ahogy jellemzően semmilyen szappanopera sem. Pedig ezt a Buckingham-palotában írják karótnyelt udvaroncok.

Ehhez képest egész jó volt, például egyszer sem pörgettem bele, egy vasárnap délutánra pont megfelelt, bár az élvezeti értékéből sokat levett, hogy tudtam a végét. De hát így van ez a valós történetekkel, ha jól tudom, az ominózus interjú a BBC valaha volt legnézettebb élő műsora volt eddig, tehát keveseknek lehetett meglepetés a feldolgozása, ráadásul a producer csaj megírta könyvben is az egészet, a film meg ebből a könyvből lett a róka harmadik bőre.

thewrap.com

Leginkább azért vettem rá magam, mert az említett producert az a Billie Piper játsza, aki a Dr. Who (új folyamának) első két évadában volt a doktor útitársa. És egyszer a lutoni reptéren megvettem az életrajzi könyvét (The Rollescoaster Life of Britain's Hottest Star), főleg mert Petra a kezembe nyomta, de azán el is olvastam, elvégre kemény hét fontot fizettem érte, meg voltak benne képek is.

Szóval mondhatni involvált voltam a BP-ügyben, és érdekes volt látni, hogy milyen mikor szerepe szerint nem huszonéves (a könyv megjelenésekor is volt vagy 24) cuki de vagány csaj, hanem negyvenes, de vagány egyedülálló anya. és nem is volt rossz, mint ahogy Gillian Anderson sem az interjút készítő szárriporter szerepében, bár Rufus Sewell mindent vitt. Olyan irritálóan nárcisztikus, lélekben töketlen figurának formálta meg az egyáltalán nem tiszteletre méltó herceget, amilyen hozzáértők szerint tényleg lehet. 

Szóval ha legközelebb kedvem támad megnézni a Scoop-ot, akkor azért Woody Allent húzom elő, és jut eszembe, abban is egy oknyomozó újságíró az egyik főszereplő, igaz ő már a túlvilágról, de töretlen lendülettel.

A normalitás sztahanovistája

„Érezzék magukat otthon a normalitás európai főhadiszállásán, Magyarországon!“ - üzente a Kövér Bajszos parlamenti házmester, a fasse tudja kinek, de ha jól értem a kontextust CPAC (ejtsd: CéPaci) nevű szélsőkonzervatív dzsemborin. Na jó, ezek a fazonok nem konzervatívok, hanem szélsőjobbos populisták, csak szeretnek magukról hazudni, főleg ha megéri. 

De tetszik a duma, ja, így beszél egy igazi békepárti, háborús metaforákban csakis. Mint a dagadt haverja, aki utcai harcosként szabadságharcol az európai hadjárataiban, a házmester meg itthon védi  a főhadiszállást. (Tényleg, ez a két fazon lehetne főszereplője valami rendes buddy cop filmnek, csak az a baj, hogy nem igazán eltérő karakterek, az egyik a rossz zsaru, de a másik is.)

„Ha összefogunk, ha együtt gondolkodunk, összehangoltan tervezünk és hatékonyan cselekszünk, mindenhol legyőzhetjük a luciferiánusokat! (...) Nos, napjainkban a politikai abnormalitás erői zsidók és keresztények szívéből egyaránt ki akarják törölni a Teremtő Istent.“ - folytatja pszichoapu, akinek tehát már konkrétan sátánista bárki, aki nem ők. Elvégre szektájának alapvetése, hogy mindenkit lenézni, utálni, semmibe venni kell (nem feltétlen eben a sorrendben), aki mást gondol a világról, mint amit ők mondanak. Hogy mit gondolnak, azt persze nem tudni, a Belső Párt tagjai valszeg nem veszik komolyan a saját aljas propagandájukat sem, az az alsótagságnak van, mint a zorigó, a győzikesó, meg nagyferó Kossuth-díja. De azért lassan aktuális a kérdés: Tessék mondani, lesz új Szent Inkvizíció is, vagy csak simán átnevezik majd a Szuvenírvédelmi Sóhivatalt?

papaigabor.wordpress.com

És közben vicces (lenne, ha nem lenne elkeserítő) hogy ezek a kurva öreg, néhai fiatal demokraták, akik fejben már tuti nyolcvansok évesek, folyton az összefogásról öblögetnek, miközben laza félmondatokkal hazaárulózzák le a fél országot. Aztán, hogy ez is megvolt, rendeznek maguknak ilyen kedves kis önhergeléseket, és hívják valami  rejtélyes okból 'konferenciának', ahol összejöhetnek a rémes alt right arcok, szerte a kövek alól előmászva (kivéve Amerikát, ott ez az egyik fősodrat Trampli Donáld által), és megveregethetik egymás vállát, hogy "..öcsém, mi vagyunk a fasza gyerekek, a keresztény nyugatnak vagy mi a picsának az utolsó védőbástyája. Amúgy utalás megjött? Lazacos szenyát kérsz? Üsd fel Chivas Regallal a pezsgőt, magában szar!"

Mert az igazi konzervatív magángéppel repül a nép nevében prédikálni, persze a gép nem az övé, de mit lehet tenni, ha az embernek milliárdos barátai és rajongói vannak, nem lehet megsérteni őket azzal, hogy jó neki a bizniszklassz is, menetrend szerint.

Persze ez maga a hatalmi show business, amíg van közönsége (és van rá elég pénzparipa-fegyver hogy legyen közönsége, lásd propaganda) addig menni fog a műsor, és ha egyszer elfogy (de nem, populista ostobaságokra mindig lesz kereslet) még mindig ott vannak a cégek, ingatlanok, bankszámlák, és megannyi egzotikus szigetország, jó messze bárhonnan.

És addig is lelkesedhetnek a rajongó szektatagok, mint például a Mandiner fotelforradalmi hevületű kommentelői (ja ott olvastam a kövéri beszélyt, csak nem fogom belinkelni, azért mindent én sem):

"Minden mondatával egyetértek! Hazaáruló patkányok és hernyók meg lehet visítani." - meglehet visítok is? Hazaárulónak mondjuk hazaáruló vagyok, csak kurvára nem akarja megvenni tőlem senki, pedig minőségi csere is érdekelne.

Van a levés, meg a mást már ne nagyon

Valaki megkérdezte a minap, hogy miért nem akartam soha híres lenni? Én meg eddig nem tudtam, hogy kellett volna, mármint akarni, de rájöttem, hogy ritkán akartam valamit is valaha. (Még abból is több volt, hogy valakit akaratam, nyilván egy nőneműt magam mellé, ahol elég jó volt a találati arány, persze relatíve kevés kísérletből.) Mondjuk akartam egy diplomát, aztán egy másikat, ezekért sokat be is vállaltam, rengeteg vörösboros kóla váltakozott sokféle szar diákmunkával, amikből leginkább magánéleti válságokkal kapcsolódtam ki, de mikor mindez megvolt, már nem nagyon akartam semmit.

Ez van, lételemem a sodródás, az igazán nagy vágyak nélkülisége, én vagyok az a hülye, a direkt szívesen élne egy lakókocsiban, mert gondot okoz ha gondot kell viselnem  a környezetemre, aggódni az autóbiztosítás, a nyaraló, a vízvezetékszerelő miatt, vagy hogy kinek mikor van születésnapja. Úgyhogy nem is teszek ilyesmiket.

Az ismertség, pláne a hírnév (már ha e kettő nem ugyanaz, mondjuk nem nagyon érdekel), nem lehet jó, az én nézőpontomból valami olyasmi, mintha lenne egy vitorlásom, amit télire el kell tenni valahová, nyáron kikötőhely, sőt helyek kellenek, ami pénz, idő energia (hülye vizsgák, biztosítás, tagsági díj valami klubban, meg hatóságok dögivel), aztán minden hétvégén rohadhatok a ladikon, ha már kurva sok energiámba került, hogy legyen valami felesleges cuccom, ami miatt idegeskedhetek, és egyébként is tengeribeteg vagyok már egy tavon is.

Nekem a hírnév is valami ilyen nyűgnek tűnik, igazából elég, hogy én vagyok minden idők egyik lakója a környéken, néhai sokszoros kutyasétáltató, a létminimum-limbó többször sem bajnoka. Jobban belegondolva buddhista szerzetesnek kellet volna lennem, elvégre  a buddhizmus egyik alapelve a vágynélküliség, ami a kevés dolog egyike amikre viszont vágytam. De már arra sem igazán, tehát vagy megvilágosodtam, csak nem vettem észre (ez azért valószínűtlen) vagy beleszürkültem az elfásulásba, rezignált lettem és immár aggódni is lusta vagyok. De a létezés még jól megy, ahhoz némileg értek is, csak kellejen túl sokat foglalkozni vele.

Utánzás-alternatívák

Egy kilenc éves kissrác lett a sirályvisítás-imitáló verseny legnagyobb sztárja, és ha jól értem, korcsoportja győztese, egy belga városban, ahol annyira ráérnek már bármire, hogy ilyen versenyt is rendeznek, komoly zsűrivel, meg mindennel. (Bár hogy ez a minden mi is, az nincs meg, leszámítva, hogy a kölyök sirályjelmezben visongott, biztos az átélés miatt, bár a Sztanyiszlavszkij-módszert nyilván nem kérte számon rajta senki.)

A város neve amúgy De Panne, ami a fordítóprogram szerint franciául annyi, hogy "A bontásból", bár ez nyilvánvaló marhaságnak hangzik, hacsak nem nomen est omen alapon értjük, mert akkor már stimmel, azaz mégis. Fontosabb viszont hogy nem Bruxelles, ami ellen ugye szabadságharcot vívunk, ami egy elnyomó hatalom és egyben saját maga szimbóleuma, és ami Brüsszel művésznéven a végtelenített felcsútista szappanopera egyik főszereplője. Egy olyan városban nyilván nem rendeznek sirályutánzó megmérettetést, hanem helyette meztelen, utcán hugyozó kisfiúknak állítanak szobrot, két globalista elnyomás között. Mert ilyenek ezek a belgák, akár franciául beszélnek, akár hollandul, hogy jó dolgukban már azt sem tudják, mihez kezdjenek magukkal, nagy-nagy elbizakodottságukban.

wikipédia

Mert lássátok feleim, sirály módra rikoltozni pont olyan dekadens, tehát romlott, vagyis a hanyatló nyugatra jellemző posztmodern, woke, valamint elembétékú ármány, ami már középtávon is a végromlást hozza el a keresztény civilizációra, csak nem annyira veszélyes, mint rabigába hajtani olyan büszke nemzeteket, mint a Dagadt meg a gazdag barátai. 

Mert ha már neofeudalizmus épül, ideje újra- pontosabban visszadefiniálni a nemzet fogalmát is. Hisz nemzet, a natio eredetileg tényleg csak a kiváltságos rétegeket jelentette, mint a nemesség, a felsőpapság, meg a számottevőbb hadvezérek, később esetleg néhány gazdag, bár még mindig kissé lenézett polgárféleség. De az istenadta nép, az nem volt része a nemzetnek, az csak a 18. század végén, 19. század elején (a Nagyfarncia Forra Dalom után) kezdett az lenni, a kulturális (azaz nem kiváltságalapú, rendi) nemzetfogalom megjelenésével. Szóval ha a nemzet nálunk a hatalmi slepp és üzletfeleik megbonthatatlan szövetsége, akkor itt a nemzet van elnyomva Brüsszelből... Izé, nem is -ből, hiszen maga Brüsszel az elnyomó, mondhatni személyében.

És ezért lenne jobb nekünk, ha inkább Brüsszel is sirályiutánzó versenyt rendezne magának, azzal innen nekünk nem lenne túl sok dolgunk. Mi megrendeznénk a Turultojás-imitáló Nemzeti Közbeszerzést, vagy a Tokaszalonna Utánzó Versenyt, utóbbiban a fél kabinet esélyes lenne, különösen a 'túl szoros nyakkendőre lógatott' kategóriában. A győztes helikopteres disznóvágást nyerne, zászlórendes tisztikereszttel.

Nagyon csúnyán utálni

Nemigen tudtam ki a fene az a Lilu, az megvolt hogy valaha műsorot vezetett valami zenetévén, de az ilyen tévépop az ugye tőlem távol, az RTL-nek meg csak a másodlagos csatornáját nézem, egy-két komédiás sorozat okán. De most utána néztem, hogy ő Kovalcsik Ildikó Magdolna, kis híján kortárs, aki tényleg műsoros dolgokat csinál még mindig, amúgy nem egy érdekes vagy emlékezetes karakter, mint ahogy általában az ilyen kertévés arcok nem szoktak.

De most többször is szembe jött kormányhitű portálokon, hogy már állandó, mondhatni eposzi jelzője is van arrafelé, miszerint „Orbángyűlölő Lilu“. Ez szép, ahhoz hogy valakire ennyire rámenjenek a karakterbérgyilkosok, ahhoz már le kell tenni az asztalra a disznószaros gumicsizmát, minimum!

Ehhez képest nekem annyi jött le, hogy a nőnek nem tetszik a rendszer, de hát vannak még ezzel így pár millióan. (Félek amúgy, hogy csak pont egy pár, azaz kétmillióan, de összesen ám, és ezekből sokan csak savaznak, de nem szavaznak, meg inkább csak ízlésük van, nem annyira véleményük.)

Az aktuális támadási felület meg az lenne, hogy "Nagyon csúnya titok derült ki az Or**n-gyűlölő Lilu múltjából“ (Azért a nagyon csúnya - konnotációjú - szavakat én se mindig írom le...)

A nagyon csúnya titok meg az, hogy már akkor sem bírta Rákay Kálmán elvtárs-pajtás fejét, mikor még egy helyen dolgoztak, és ennek hangot is adott. És ja, így volt ezzel a fél ország már akkoriban is, hogy rühellte azt a nagyképű, irritáló pojácát, és azóta a még felebb még inkább. Elvégre már a Bencsik Brothers felcsútista atlétái (kétszer százas seggnyalás váltóban olimpikonok) is nekimentek ennek a kedves, kifinomult, szociopata baromnak, pedig feléjük nem szarnak annak a fejére, akivel egy asztalról esznek, csak hogy megint kifordíthassak valami amúgy is ostoba mondást.

És persze én is a saját kis elfogultságaimmal élek, úgyhogy ha valakit a magyarnemzetnél meg a mandinernél utálnak, az nekem rögtön egy kicsit szimpatikus. De persze a tévében ettől még nem nézem meg, mert kikerestem, hogy ő vezeti a Cápák között című capitaly-kamurealityt, ami hát... brrr..

Főleg az ingyen a lényeg

A dél-indiai Bengaluru városában ingyen kajával, taxis ingyenfuvarral sőt, ingyenes egészségügyi szűréssel vennék rá a szavazókat, hogy menjenek el a választársa. Ez remek (mondjuk a szúrésnek még  értelme is van), de részemről hiányolom az örök élet és az ingyensör ígéretét, nálunk ezekkel lett egy látható,  ma már az Európai Parlamentbe készülődő valahányadik elő a Kétkutya Farkpárt.

Bengalur egyébként Karnataka állam fővárosa, egy apró, alig kétmilliós kisváros (nagyjából akkora, mint Pest-Buda), ahol a lakosság nagy része (84%-a) hindu, akiknek meg nem illendő ingyensört ígérni, hisz nem isznak alkoholt. (És 13% a muszlimok aránya, akik szintén nemigen se.) Úgyhogy a helyiek inkább szívnak ezt-azt, nem csak átvitt értelemben, és aztán, lelazult hangulatban már biztos isznak is, elvégre a vallási szabályok ma már inkább múzeumi látnivalók, azaz porosak, uncsik és minek.

Én is ismertem olyan muszlim srácot az egyetemi koleszban, aki attól még hogy tilos, ivott bort (pontosabban főleg fröccsöntött), de csak zárt helyen, leginkább pinceborozókban, mert akkor Allah nem látja felülről. Ebből is látszik, mennyire volt komoly hívő, avagy mennyire gondolta komolyan az isteni mindenhatóságot, hogy Allah teremt egy komplett univerzumot (vagy többet), de a födémen már nem lát át. Persze a teremtés idején még nem találtatta fel az emberekkel a röntgensugárzást, így neki se volt, azóta meg minek, ha már úgyis van a kezében özönvíz meg végítélet, bár hogy pont az iszlámban ez hogy működik, azt nem tudom pontosan.

Ja, és az illető vendégdiák nyugodtan sörözött kerthelyiségekben, elvégre sörről és Unicumról szó sem esik a Koránban, amit nyilván nem olvasott, de így mesélték neki a teheráni tévé hitszónokai, lehet hogy nagyjából félrészegen.

Szóval ezek a vallási szabályok is sokszor annyit érnek, mint az ingyensör, hogy jó ha van, de főleg nincs, írva vagyon persze, de betartva már nem annyira vagyon, hisz minek is ha már egyszer írva?

De hogy mit kell ígérni az állampolgárnak, hogy választóvá menje magát a szavazókörig, azt nem tudom, de a sör-virsli kombó bejöhet, csak kifelé jövet kell osztogatni, nehogy az alany egyen-igyon, azt' lelépjen. Persze ha ez nem elég hatásos, még mindig ott van a zsarolás vagy a fizikai erőszakkal fenyegetés, ezek is beváltak már több remek diktatúrában, az indiaiak meg úgyis sokáig voltak gyarmat.

Az összes visszabeszélés szánalmassága

Már maguk sem tudják hol is vannak a hogyan, nem értik a világot,  a saját képükre meg szerencsére nem formálhatják, így Ártunk és Ormányunk prominensei jobb híján össze-vissza beszélnek. A Gulyás alakú Gergely, úgy is mint Őfelsége Személye Körüli Miniszter (vagy az a Tóni?) olyat szól, hogy a NATO háborúra készül! És? Ez neki csak most esett le? Akkor most szólok, hogy a NATO egy katonai szövetség, tehát per definitionem folyton háborúra készül. Hangsúly azon, hogy készül, ami nem egyenló azzal, hogy szeretne. De hát a katonai szövetségek már csak ilyenek, akarják a békét, és közben szárazon tartják a puskaport.

Közben a Dagadt, aki a Gulyás főnöke, hűbérura és lelki vezetője, Brüsszelel háborúzik, ami vicces, tekintettel a tényre, hogy a NATO központja is ott van. A kommunizmus közepén, legalább is a Felcsútok Géniusza szerint, pontosabban még nincs tejesen kommunizmus, de már erősen dolgoznak rajta a..., nos, ööö.. hát a kommunisták, kik mások, akik mindenfélének álcázzák magukat. Liberálisnak, zöldnek, emberjogi aktivistának, hirdetőoszlopnak és habos süteménynek az ereszen, attól függ Deutsch T. Listavezető Úr mennyit szívott épp aznap délelőtt. (A keményen drogozó kisember, ugyebár, úgy is mint a Párt lándzsahelye, egy trágyadombba döfve.)

Minden esetre a pártvezér és kancellár, meg kis segítője, a valamilyen Miklós (indián nevén : Vicces Bajusz) az érthetetlen mód Alapjogokért (Sem Aggódunk) Központ vezetője már arról delirál, hogy ők aztán létrehozzák az antiglobalista erők globális koalícióját, egy amolyan nacionalista internacionálét, ami azért nagy mutatvány lenne, ennél már csak az menőbb, mikor Münchausen báró  a  saját hajánál fogva húzza ki magát a mocsárból. Vagy vízből, tudja fene, de a felcsútista táborban bíznak abban, hogy szarral is működik a kunszt.

Az egyébként Szánthó (Vethő?) névre hallgató Bajusz (közben azért utánanéztem) olyat röppentett ki az ő fogainak kerítésén, hogy abba a világ belesápad: „...mi vagyunk a wokebusters, woketalanítunk, lecsapoljuk a mocsarat Brüsszelben és Washingtonban is”. Vókbasztörz, mi? Ettől tényleg majdnem lefagytam, pedig épp kisütött a Nap.

Egyébként tényleg szép, mikor egy ennyire kurva nagy magyar ilyen szép szittyásan fejezi ki magát, ő aztán most beszól a hanyatló Nyugatnak, hisz nyilván egy magyar, közepesen jelentéktelen, ám legalább totál semmirekellőn alak, meg az egomán szociopata felettese fognak innen rendet rakni két nagyhatalomnál is egyszerre. Ez még akkor is kibaszott nagy baromság, ha az egyiknek tagjai vagyunk, hisz a Dagadtat lassan már az EU tanácsában is levegőnek nézik, már amikor nem épp lesajnálják. 

Jut eszembe, a ruszkikkal mikor lesznek ilyen tökösek, a sok közpénzből luxusban heverésző senki mikor rak majd rendet Moszkvában? Vagy tartják magukat a feudális alapelvhez, miszerint nem szarnak abba a kézbe, ahonnan enni kapnak, mert akkor már le se szarnák őket. 

Na  mindegy, ezt a költői képet inkább nem gondolom tovább, de legalább a napi betevő trágárság-adagom is kipipálva.

p.s. avagy update: Közben az virít a zorigós címlapon, hogy a felcsúti döbrögi szerint "Választások lesznek szerte a világban, amiket meg kell nyerni". Most már szóljon neki valaki, hogy oké főnök, a választások meg lesznek nyerve. mármint mindegyiknek lesz majd nyertese, az ő egójától függetlenül, mert a választások természete már csak ilyen. Hogy van győztese, meg nem. (A 'vesztes' szót egyébként nem ismeri, jó ideje már.)

Alálos Étfő

Azt olvastam, hogy nálunk meg a nagybritánoknál hétfőn halnak meg a legtöbben. Az ágyban párnák közt, túladagolásban meghalókon kívül csak kocsmai verekedésben késelés által, meg az autóbalesetben meghunyók halnak el jellemzőan a kórházon kívül, a többiek inkább a sürgős intenzíven, ahol hétfőn nagy a torlódás.

Hiába, elkényeztetett egy népség vagyunk, eleve kórházba járunk meghalni (ami nem is akkora nagy művelet, évezredekig ment mindenkinek kórház nélkül), a helyett, hogy kimennénk az erdőbe, ha érezzük közeledni a véget, és akkor ott, a folyamat végén helyben komposztálódnánk, jelentősen csökkentve széndioxid-lábnyomunkat, egyúttal növelve az erdei talaj termőképességét. (Bukolikus-halálos életkép: „Hejj anyjuk, olyan szép verőfényes délelőtt van, jó nap ez a közelgő tüdőembóliámnak, megyek is sétálni egyet az erdőn!“)

Na, ez lenne a normális, természetes és egyben ökologikus, e helyett megvárjuk, míg valami igen rideg helyen fekve, csövek lógnak ki belőlünk, több irányba is, valami folyton pittyeg a háttérben, és  már megint intravénás tökfőzelék az ebéd, pedig már a tegnapit se sózták meg rendesen, mintha nekünk nem lenne már amúgy is teljesen mindegy.

És érthető, hogy hétfőn halnak meg a legtöbben, akkor is, ha péntek-szombat kellene, a nagybritánok esetében főleg, hisz - bár korlátozottak a tapasztalataim, de - például London péntek este berúg, nagyjából úgy en bloc, a kocsmák előtt is tömegek söröznek, pedig egy átlag napon inkább csak cigizni járnak ki. A metró meg tele van részeg csajokkal, akik egyre boldogabbak a fantájuktól, aminek jobb esetben csak a negyede vodka. Szóval olyankor kéne a metrópótló éjszakai busz alá esniük, hogy már egy kis cédulával nagylábujjukon érje őket a hétfő, egy barátságos hűtőben. 

De nem, ott (miként nálunk is), az átlag infarktusos is azt gondolja, hogy kicsit szúr a mellkasa, de majd alszik egy nagyot, reggelire kis szalonna a gyógysör mellé, azt' a hét elején benéz az orvoshoz is esetleg.

Persze én is pont ilyen vagyok, ha péntek délután ér el a ramaty, inkább megvárom, hátha elmúlik magától a hétvégén. És általában el is szokott, egy-két héten belül. De nem is szoktam ám hétfőn meghalni! Főleg szerda-csütörtök nálam a napja, néha szombat, de csak ha süt a Nap vagy borult az idő, minden más esetben kitűnően vagyok már attól, hogy a tévében van műsor a reklámok között, hogy van itthon tea, vagy hogy Kamerunban másfél százalékot javult az egy főre eső GDP, a nem tudom mihez képest.

Odakint hülyék járnak

Tényleg nem egész húsz percet sétáltam esőben hazafelé, de legalább három hülyébe botlottam (az egyikbe konkrétan is), pedig ilyenkor mindenki, aki teheti, inkább autóból fröcsköli a le a maradék gyalogosokat.

Az első hülye a TB-ügyfélszolgálat ajtaját rángatta, elszántan és látszólag percek óta már, pedig csak egészen nagy betűkkel volt kiírva rá, hogy NEM BEJÁRAT, plusz mellette nyitva volt a másik ajtó, ami meg igen. Ám a két ajtó közt volt egy korlát, ami lebírhatatlan akadálynak bizonyult a sztereotip módon kopasz és tréningruhás illetőnek, pedig nem tűnt különösebben részegnek, inkább akaratosnak, hogy márpedig ő azon az ajtón fog bemenni, neki nem mondja meg minden hülye tábla ilyen betűkkel, hogy merre a micsoda, az kurvaélet!

A második hülye jött szembe az utcán, maga elé tartva az ernyőjét, nehogy véletlenül lásson valamit a dolgokból, amik arra vannak, amerre megy. Én taktikusan húzódtam a jobbra eső házfal felé, és vártam, hogy vajon nekem jön-e. Nem tehetek róla, egyszerűen érdekelt, hogy ha nem vak, akkor mennyire bátor? És ja, nekem jött, ekkor reflexből felemelte az addig pajzsként hordozott ernyőt, de fel már nem nézett a másik kezében tartott telefonjából. 

Nos igen, eleve ott az ernyő, mint első védvonal  a külvilág ellen, de hogy biztosan ne nézzen a lába elé, pörgette kicsit a fészbukot is. Vagy a Tiktakot, nekem mindegy.

A harmadik hülye meg a néni volt, a közepesen hosszú szőrű szobacirkálóját sétáltatva, aki kulturáltan megvárta, míg szarik az eb, egy papírzsebkendővel gondosan kitörölte a fenekét, felszedte egy kezére húzott zacskóval a zsebkendőt, és elhelyezte a közeli szemetesben. A szart mondjuk otthagyta...

Úgyhogy mire hazaértem, már nem lepett meg milyen ócska az idő (hideg van, majdnem mint a hűtőben, esik és fel-feltámad a szél) ez egyszerűen csak a kollektív karma, miszerint nem érdemlünk többent, és örülhetünk, hogy legalább tornádó nincs, ahhoz már tengerentúli módon kell kreténnek lenni, a populáció nagy átlagában persze.

Akciós

Még reggeli közben szembe jött a hülye kérdés, hogy miért olyan hallgatagok az akcióhősök? Persze legalább ilyen indokolt kérdés, hogy mér' kell nekem folyton olvasni evés közben, de ez még ilyen gyerekkori beakadás. (A fürdőkádban és a vécén ülve is muszáj olvasnom, valamint vonaton, de séta közben csak hangoskönyveket fogyasztok, bár rendszerint így sem nézek a lábam elé.)

Szóval az akcióhősök azért hallgatagok, mert nincs mit mondaniuk. Nincs itt semmi misztikus köd, a múlt sötét árnyinak fojtogató súlya (már amennyi súlya egy árnynak egyáltalán lehet), és nincs szó arról, hogy egy kemény fickó esetében nem a szavai, hanem a tettei beszélnek. És most hagyjuk azt, hogy például a beszédaktus-elmélet szerint a tettek sokszor maguk a szavak (ígérni, hazudni, káromkodni, esküdni azért főleg szavakkal szokás, miközben ezek tettek), az akcióhősöknek egyszerűen nincsenek szavaik, nem írtak nekik olyat a forgatókönyvbe. És leginkább azért nem, mert a legtöbb akcióhős kétdimenziós figura. Papírból kivágott alak, hurkapálcikára ragasztva, az egyszer használatos figura az óvodai bábszínházban, mielőtt a Tepsifüles csoport rituálisan ellássa homokozóban. 

Az akcióhősök jelleme annyira árnyalatlan, hogy jellemtelenek, nekik motivációjuk van, de azt se kell túlzásba vinni, elvégre a mai világ frusztrált emberéből szinte bármitől kitörhet az állat.

Megerőszakolták a feleségét, paradicsomos ragut főztek a lányából (és nem tettek bele bazsalikomot!), lelőtték a kutyája sípolós játékát vagy valami hasonló, de ha nem a bosszútól lesz hőssé, akkor sokat pofozták nadrágszíjjal gyerekkorában, ettől aztán nagy-nagy igazságérzete fejlődött ki neki, csak nem látszik a zord külső takarta rossz modor miatt. (És még mondja valaki, hogy nem ér gyereket verni, pedig lehet, hogy csak készül a következő Arnold Jean-Claude Segal, aki majd a Rambo 13 - Az újra-újra-újranyitás című kasszasikerben lesz a hatodik rosszfiú, akit lelőnek a film negyedik percében, felvezetés jelleggel.)

"Szakértők szerint az akcióhősök hallgatagságának fő oka, hogy a dumálással ne vonják el a nézők figyelmét a lényegről: magáról az akcióról.“ Ez viszont pont így van, de hozzátehetjük, hogy az akciófilmeknek viszont nincs drámája, csak akció van (főleg helyette, meg bármi helyett), az úgynevezett 'történet' funkciója annyi, hogy egy autós üldözéssel összekösse a verekedést a tűzpárbajjal, esetleg lehet benne cuki kisgyerek vagy dugható némber, a lényeg hogy meg kelljen menteni, de nem ez nem kötelező. Sokszor elég, ha tömegesen, szigorúan monoton módon látjuk meghalni a rosszfiúkat, a rosszfiúk embereit, és a végén felrobbanni a Halálcsillagot. Vagy annak aktuális megfelelőjét.

Pontosabban látja az, aki ilyet néz, én úgy igazán tizenöt éves koromban bírtam utoljára a műfajt, biztos a kamaszkori hormonok miatt, amik azóta elmúltak.

Van hüvelykujjam, mint egy Szűznek

A májkroszoftos böngésző már megint elém cseszte a horszpókomat, pedig nem kértem, nem érdekel, és még csak nem is szórakoztató. De komolyan, egy fingós viccnek van kábé ekkora szórakoztató-értéke, lehet hogy ugyanazok írják. Most viszont már csak azért is megnéztem, hogy a csillagok állása szerint milyen vagyok mikor, micsinálok a mivel. A hogy.

Nos, én Vízöntő vagyok (állítólag csak nagybetűvel írva hatásosan), ez idáig stimmel, szoktam vizet is önteni, de teát is gyakran, fröccsöntő gépet meg láttam már, biztos ezért vagyok pozitív, mert mondjuk egy ööö... Bika vagy egy Oroszlán nem önt semmit, elvégre egyiknek sincs hüvelykujja, a Mérlegnek meg semmilyen ujja, szóval nekik rosszabb. Pozitívan stabil vagyok, egyúttal levegős, és bolygóm az Uránusz, ahová meg el sem tudok utazni kedvezményesen, gondolom tengeralattjáróval. Elvégre azok neve szokott úgy kezdődni, hogy U kötőjel. Ja, és visszafogott szerető vagyok, ami egyedülállóként persze nem akkora kunszt, de az már nem stimmel, hogy néha szeretkezés helyett is szeretek beszélgetni, hacsak nem beszélek magamban, de attól meg hülyén néz rám a sarokból James a plüsskutya, aki máskor azért elég megértő. (Egyébként nem tudom, mi olyan fontos abban hogy erotika, mert igazából az elém lökött kóklerisztáni közlöny kábé csak erről ír, néha olyan álnevek alatt, hogy szerelem, meg intimitás, sőt hogy fehérnemű. Szóval alsógatyát is a születésemkor érvényes bolygóállás szerint kéne választanom. Olyan uránisztikusat, bár félek, hogy az pont radioaktív.)

És mindezt csak azért, mert az év egy bizonyos napján születtem, néhány történelmi naptárreform után, és némileg koraszülöttként, így nem lettem Bak vagy Halak, de a kínai horoszkóp szerint amúgy is tigris vagyok, viszont ha egy hónappal előbb születtem volna, akkor bivaly lennék. És most őszintén,  kinek van kedve egy komplett, de szerencsére csak potenciális állatkertnek lennie?

Na, ez már menőbb...

(opensea.io)

Ám ha már ekkora önismeretre tettem szert, főleg magamról, megnéztem, nagyjából utólag, mit ír a mai napomról?

Hát, hogy „Kedden szinte egész nap ott motoszkál a fejedben egy gondolat és talán egy érdekes ötlet fogalmazódik meg benned. Ne hagyd elveszni, jegyezd fel és ne mulaszd el később sem elővenni. Lehet, hogy ez lesz az, amelyik egy napon hatalmas pozitív változást hoz az életedbe.“

Nos, a múltkor eszembe jutott egy remek szociálpszichológiai téma, amit meg lehetne írni. Fel is jegyeztem, van egy jó kis másfél oldalas vázlatom, már csak írni kellene, de annak nekiállni a legnehezebb, amíg már nem lesz muszáj, a leadási határidőre tekintettel. Szóval maximum az lehetne a hatalmas nagy változás az életemben, hogy egyszer betartom a határidőt, de az se lesz, mert rendszerint azért betartom. pontosabban többször igen, mint nem annyira.

És egyébként is, ez már két napja volt, szóval a horoszkopó káefté munkatársa vagy csak találgatott, vagy jól látta a közeljövőt, utólag.

Ettől persze ma is jegyeztem fel valamit a bigbenes hűtőmágnes alá, miszerint a maradék jobbra hátul, csak hogy ne egy hét múlva találjam meg kissé zölden, ami egy nem spenótos tészta esetében legalább is problémás lehet. De hogy nem kapok majd ételmérgezést, az nem hatalmas pozitív változás, hisz általában nem szoktam azt kapni, bár biztos volt már rá példa, de ugye a kilencvenes évekre csak hézagosan emlékszem.

Háborús övezet a belvárosban

A Polgárháborúval nem tudom, hogy vagyok. Alex Garland új filmje (amiről azt mondta, hogy egy darabig tuti az utolsó) vagy elég jó, vagy hatásvadász vacak, vagy nem is film, a szó hagyományosabb értelmében. (Valahol olvastam is róla, hogy műfajilag egy vizuális pofánvágás, és ennél jobb most nekem sem jut eszembe.) Hogy legyen hozzá határozottabb viszonyom (bár miért is kellene?), meg kéne nézni még egyszer, de a fenének sincs kedve hozzá, nyomasztó a világ meg az életem e nélkül is,  tömegsírt meg a híradóban is lehet látni, ha nem is ennyire közelről és érzékletesen fényképezve.

Ja tényleg, a fényképezés itt a kulcs, mert a soványka történet néhány haditudósító fotós kis utazását lekísérő road-movie, pár nap, nem túl sok mérföld, de valahogy el kell jutniuk Washingtonba. Mer' polgári háború dúl az Usákokban benne, Kalifornia és Texas egyesített hadereje (WTF?) épp a főváros felé közelít, hogy a jogtalanul már harmadik ciklusát töltő, állítólag diktátor elnököt levadássza, hatalomátvételi céllal. A hadifotós tudósítók, azaz az Öreg, a Kiégett, a Túlmozgásos meg a Kezdők meg előbb akarnak odaérni, hogy lefényképezhessék a nagy leszámolást, sőt, hogy a feltűnően Trampli Donáldra emlékeztető elnökkel még valami interjút is összehozzanak.

És itt tényleg az út a lényeg, a nagyon közeli Amerika háborús borzalmai, a billenős teherautóval egy nagy gödörbe borított hullákkal, a vidéki autómosóban a plafonról lógó halálra kínzott "fosztogatók" véres maradványaival, a tömegbe lövető karhatalommal, és megannyi bájos részlettel, melyet Garland szinte teljes naturalizmussal mutat be (mikor meg nem, akkor nem is értem, egyáltalán minek), és amitől nincs kedvem újranézni a filmet, legalább is ebben az évtizedben már biztos nem.

Szóval nem egy  cselekményközpontú mozi, viszont igenerőteljes. Lenne, ha tudnánk bármit is, hogy lesz Ukrajna meg a Gázai övezet a keleti parti Amerikából, mindjárt most a nagyon közeljövőben, vagy ha már politikailag kerülgeti a forró kását, legalább a karaktereknek lenne...nos, karakterük. Jellemábrázolhatnák őket egy kicsit, de nem. Egyedül Kirsten Dunst nyújt valami enyhén emlékezeteset a középkorú, és igen nagyon kiégett haditudósító szerepében, de túl sok teret neki sem hagy a forgatókönyv.

port.hu

Azon legalább eldilemmázik a film, hogy mit is gondoljunk azokról (meg mit gondoljanak ők saját magukról) akik rezzenéstelen arccal, folyamatosan kattintgatva nézik végig közelről mások lemészárlását. Mert oké, hogy nem avatkoznak közbe, hisz akkor maguk is áldozatokká válnak, a háborút dokumentálni meg nem kell félniük, de mennyire vastag bőrt kell növeszteni ahhoz, hogy ezt ennyire gyakran, ennyi érzelem nélkül tegyék? Már csak ezért is rossz nézni a Polgárháborút, mert a borzalmak és a torokszorító hangulat mellett nincsenek azonosulható karakterek, egy picit sem érinti meg a nézőt, hogy lassított felvételben lövik le a főszereplőt. pontosabban többet is. Végső soron belehelyezkedünk az ő pozíciójukba, na ez az igazi pofánvágás.

Amitől lehet, hogy végső soron jó ez a film. Vagy legalább is hatásos, miközben nem direktben hatásvadász.

Nyakig érő semmi

Aszongya a Dagadt, hogy Brüsszelből csak a baj jön. Ja, meg a pénz, hacsak (mint a viccben) el nem basszák. Ha jön, elbasszák itthon, haverok-buli-közbeszerzés alapon. De mint a szólás is szólásmondja, a pénz bajjal jár. és ennyi, a logikai kígyó saját premisszáiba harap, hisz ha nem jön pénz, az a baj, ha meg jön, csakis bajjal.

Isteni ez a semmiről sem szóló kommunikáció, a pártvezér és kancellár meg a propagandaminisztérium lélegeztetőgépére kötött megannyi „influenszer“ olyan mondatokat ír és mond, amik már teljesen nélkülöznek bármilyen referenciát, azaz égvilágon semmire sem vonatkoznak, így jelentésük sem lehet.  (Tényleg, ezek a megafonos csajok/ csávók szeretik magukat véleményvezérnek nevezni, pedig saját véleményük se volt még soha, mióta ötévesen eldöntötték, hogy mákos vagy a diós bejglit szeretik-e jobban.)

Hosszú évek kemény munkájával sikerült tőmondatokra butítani sz úgynevezett „üzeneteiket“, amiknél eleve indokolatlan a többes szám, mert mindegyik annyit közöl csak, hogy övék az ország, a hatalom és a dicsőség, és ez maradjon is így. (Igen ez pont részükről enyhe blaszfémia, elvégre akkora szájkeresztények, mint ide egy mekkai zarándoklat.) Hogy ezt az egy darab  üzenetet most abba a keretbe illesztik-e, hogy ki a Soros főgonosz Gyurcsány kottájából dollárért, vagy hogy milyen sikeres szabadságharcot vívunk Brüsszel (vagyis az EU, azaz saját magunk) ellen, az mindegy is, a mélyben egyiknek sincs konkrét jelentése, a hatalom nagyon-nagyon akarásán túl.

És egy másik mondás azt szólja, hogy nagy akarásnak nyögés a vége, na pont erre vár már jó ideje, több mint  a fél ország, hogy ezek nyögjenek el már valahova. És nem csak azért, mert unalmasak az üres mantráik, hanem mertközben lassan tényleg nyakig ér a szar. 

Erre is kéne valami szólásmondás, például hogy „ Kárnak, szarnak nem akad gazdája.“ vagy „ A ki megyen halad, a ki szarik, marad“. (Dr. Margalits Ede: Magyar Közmondások és közmondásszerű szólások)

Lehet-e gyalog utazni?

Nem. kirándulni, túrázni (mondjuk turházni is) lehet gyalog, ahogy lehet gyalog káromkodni, ábrándozni, mások feleségét  megkívánni, hazudni vagy megvilágosodni is. Zarándokolni viszont főleg gyalog lehet, az nem zarándoklat ha valaki elrepül valami többek által szentnek mondott helyre, aztán körbejárja csodaforrást vagy bármit, és ledől a párcsillagos hotelben.

A Harold Fry valószínűtlen utazása című tavalyi mozi viszont épp egy hagyományos értelemben vett zarándoklatról szól, ez angol címben explicit benne is van: The Unlikely Pilgrimage of Harold Fry. 

Van a címbéli fazon, egy unalmas nyugdíjas valahol Dél-Angliában, aki kap egy levelet, hogy egy nő, egy régi munkatársa rákos, és már egy hospice-házban várja a halált. Ír is neki egy levelet, és elindul a sarki postaládáig, hogy feladja. De meggondolja magát, elmegy a postáig, aztán tovább a benzinkútig, de ott már a kasszában ülő kékhajú tetkós csaj tanításának hatására úgy dönt, elviszi a levelet maga. Nagyjából 500 mérföldnyire, és gyalog. De annyira hirtelen az elhatározása, hogy haza se megy, ahogy van elindul, és kezdődik a road-movie.

És Harold (Jim Broadbent) gyalogolja, csak gyalogolja azt az ötszáz mérföldet, függetlenül attól hogy korábban még túrázni sem járt, hogy elmúlt hetven, meg hogy a felesége sem veszi jó néven az egészet, plusz féltékeny is kissé, több mindenre is. (Ez az igazi Indy 500, nem mikor körbe-körbe, autókkal.) Egy idő után lesz az egésznek egy nem kicsi Forrest Gump-hangulata (a futós részre gondolok), mikor  a férfi bekerül a hírekbe, egyre többen ismerik fel mindenfelé, és Sheffield magasságában már követői is lesznek, egy komplett hippitábor alakját öltve fel. Szerencsére jelenlétük csak egy intermezzo.

derbyshiretimes.co.uk

Az mondjuk a film közepére leesik, hogy Harold nem megy valahová, hanem részben menekül valami elől, részben meg vezekel. Kissé unalmas, de nagyjából kihagyhatatlan egy ilyen drámánál, hogy van valami sötét titok a főhős múltjában, és pont eljött a sebek feltépve gyógyítgatásának ideje. És bár a fazon saját bevallása szerint nem vallásos, de mégis makacsul hisz abban, hogy amíg ő gyalogol, amíg úton van, addig a nő ott a közeledő távolban életben marad.  Ja, ordító egy közhely, hogy nem a megérkezés, hanem maga az út a fontos, és ez a rémes coelhóság az, amitől a Harold Fry... nem lesz annyira jó, mint amennyire lehetne. Pedig recept szerint benne van minden: öregedés, betegség, halál, a múlt sötét árnyai, a másik serpenyőben meg az újra (vagy végre?) felfedezett élet, csak nincs akkora súlya az egésznek, amekkora lehetne.

Azon még át lehet lendülni, hogy nemigen értjük a főszereplő motivációját (illetve azt idővel egy kissé, de csak egy kissé), meg hogy irreális az egész, ahogy van, de hát a már említett Forest Gumpon sem kérjük számon a naturalizmust, nem az a műfaj. Itt viszont kapunk egy komplett útifilmet a vidéki Angliáról, festői képekkel és érzelmes háttérzenével, de ez pont az egész drámaiságából tör le egy, már észrevehető darabot.

Ettől persze jó film ez, jó színészekkel, jól összerakva, és a hétvégi Rebel Moonhoz képest tényleg Shakespeare. Illetve valami kortársabb, mondjuk Harold Pinter vagy Ton Stoppard, esetleg Martin McDonagh, szóval valami rendes dráma, arccal nem mindenáron a katarzis felé.

A kis pénzérme-dilemma

Eldőlt, hogy Baranyi Krisztina a Kilencedik Ferenc város polgármestere, a kutyapárti listán indul a fűvárosi listájukon. (És esetükben ez nem elütés részemről.) Mert hogy az új felcsútista szabályok szerint, nem a kerületi bürgermejszterek alkotják a közgyűlést hanem, lesznek listák. Azaz a Párt visszaállítja azt a rendszert, amit korábban épp megszüntetett, mert akkor az felelt meg az érdekeinek, most meg ez. Kurva nagy demokraták még mindig, folytatólagosan és sérelmünkre.

De most nem erről háborognék, hanem egy tisztán matematikai problémát vetnék fel. Azt mondotta ugyanis a polgárasszony-mester, hogy három párt is megkereste, és tipródott is ezért sokat, végső soron pénzfeldobással is eldönthette volna, melyik listáján induljon a közgyűlésért. Márpedig három lehetőség közül egy pénzfeldobással dönteni nehéz, hisz szerintem még egy ilyen fontos embernek sincs a birtokában háromoldalú érme. Pedig minden ilyesmi eleve háromdimenziós, csak rohadt nehéz úgy feldobni, hogy pont az élére essen, és úgy maradjon. (Plusz a lehetőség, melyet az ember arra tesz fel, hogy az élére esik, rém nagy hátrányból indul a fejjel vagy írással párosított választásokkal szemben.)

Persze ha több feldobás lehet, az más, de nem feltétlen pusztán valószínűség-alapon működik. Például abban az esetben sem, ha azt mondom, hogy ha fej, akkor A pártot választom, ha meg írás, akkor B és C közt választok egy újabb feldobással. Mert ilyenkor A pártnak ötven százalék az esélye „nyerni“, B-nek és C-nek viszont már csak 25-25. Azaz eleve van preferencia sorrendem, hogy inkább szeretném A-t választani, mint a másik kettőt, valójában már választottam is, szóval minek dobálni?

Meg lehetne úgy csinálni, immár tisztán valószínűségi alapon. hogy feldobok egy érmét háromszor, A, B és C párt „nevében“, és ha két azonos van, akkor a kettő közül választok egy második feldobással. Ha mindhárom dobás eredménye ugyanaz, akkor újrakezdem, amíg nem lesz két azonos és egy különböző eredmény (hisz három különböző ugye eleve nem lehet).

Ám ha mégis ragaszkodnék ahhoz, hogy pontosan egy dobásból akarom eldönteni, tisztán véletlenszerűen, az is megoldható. csak túl kell lépni az érme-paradigmán, és dobni egyet kockával. Annak ebben a tér-idő kontinuumban pont hat oldala van, azaz osztható hárommal, így lehet az 1,2 az A párté, a 3,4 a B-é, az 5,6 meg a C-é, és meg is vagyunk.

Fura, hogy egy vasárnapi ebéd utáni punnyadás közben mi minden eszembe nem jut egy alapvetően politikai hírről. Már hogy politika pont nemigen, mondjuk a Kutyapártról annyi a véleményem, hogy fokhagymásan szeretem a párolt brokkolit, és nem csak akkor ha látok valakit az utcán, amint egy szaxofont visz.

Pimasz grimasz rutinból

Kávé helyett (tényleg, ez nem lehet - a TV mintájára - KV?) Zorigó,  süt a nap, a kedvem jó, hahó... na nem, ezt azért nem, mondjuk hogy nem szar a kedvem, nem teljesen, avagy nem eléggé. De a vérnyomásomat még fel kell tornázni a pincéből, a TV-ben az F1 ehhez kevés, elvégre az unalom nem öl, csak zombivá csinál.

És a derék kormányhitű aljabulvár platform már rögtön a zabpelyhem után azzal fogad, hogy "Brüsszel háborúpárti, progresszív vezetői“ már annyira rettegnek, de annyira (a fasz tudja mitől), hogy el akarják hallgattatni a békepárti véleményeket. Nyilván arra céloznak, mikor egy túlbuzgó, török-jellegű kerületi polgármester be akarta tiltatni a Felcsútista Internacionálé „konferenciáját“, csak nem sikerült. 

Mert arrafelé demokrácia vagyon, ami ez esetben annyit jelentett, hogy a polgárjenő hülye és elfogadhatatlan dolgot tett, az intézményrendszer, jelesül az ottani legfelsőbb bíróság, meg egy napon belül helyretette őt. Mert ez a normális működés, amit itthon speciel nem látni, a rezsim korrekciókat lassan nyomokban sem tartalmaz.

De legalább a zorigós Anonymusok egyszer végre jól használták a belga főváros nevét, mert tényleg egy brüsszeli, önkormányzati vezető volt barom, és nem egy EU-s. Azaz évtizedes brüsszelezés után egyszer csak feltűnk valakinek, hogy az egy város, nem egy birodalom, persze lehet, hogy simán csak leszóltak nekik a Pártközpontból, hogy most brüsszelezhettek nyomorult szolgák, most még értelme is lehet, már ha valaki nagyon bele akarja látni, mint én most. (Amúgy ez nyilván nem így esett, brüsszeleznek ezek a lakájok, ha köll, ha nem köll, ha már a munkás ököl odacsap úgyis, naponta sokször.)

De egyet  változatlanul nem értek. Mi ez a kibaszott háborúpártizás még mindig? Tényleg elhiszik, hogy a szektatagokon kívül bárki beveszi, hogy a EU vezetői (elnököktől, sőt királyoktól a kerületi polgármesterekig mindenki) tényleg szeretné, hogy az ukrajnai öldöklés minél tovább tartson? Mert csak akkor alszanak jól, akkor jó az étvágyuk és és a reggeli székletük, ha tudják, valahol  messzebb épp most is halnak meg sokan?

Egyébként igen, szerintem ezt hiszik. Mármint hogy az elég sokáig ismételgetett, bornírt és aljas baromságokat egyszer csak igazságnak kezdik el látni azok is, akik addig még nem  adták fel teljesen a normalitást, a józan észbe kapaszkodást. Legalább is velük, propagandistákkal ez már megtörtént, és gondolják, hogy hátha üdvözült mosolynak látszik majd az önagymosott, bambán hülye vigyoruk.