Közvilágosodás, és fapados területszerzés

Nemrég hazafelé jövet (most veszem észre, már itthon vagyok!) feltűnt, hogy égnek az utcai  lámpák világítani, a lakótelep egy részén. Oké, borús idő van, de ennyire azért nem, talán meg akarják valakik vizsgálni, melyik lámpák nem égnek, mikor a többi. Ez egyébként egyszerű, bizonyos részeken kábé a fele. Eddig azt hittem takarékosságból, de az nem lehet, mert akkor mindek lámpáznak hajnali fél tizenegykor?

De érdekelne ez a lámpaellenőr munkakör. Jó pénzért szívesen megcsinálom (rossz pénzért is, az legalább nem vész el), megjegyzem majd hol nem ég a lámpa, hol kék az ég, hol ég a ház, hol világlik a szellem világossága, elvégre fotografikus memóriája van a telefonomnak. Egyébként egyszerű feladat lenne: a lámpa ott nem ég, ahol nem világít, az ég ott kék, ahol az ember a repülőből  néz ki (és neki épp térkép e táj), az a ház ég, amelyik előtt nagy piros autók kéken villognak, a szellem világosságát meg eleve nem keresném a környéken.

saját.én

És mivel állandó útvonalon közlekedem (asszem ebben is van valami kényszeres), mindig ugyanazt a három hajléktalant látom ülni ugyanazon a padon, évszaktól függetlenül. Felteszem a szállóról reggel kirakják őket, és csak este mehetnek vissza, az ingyenkonyha a közelben, plusz egy fa alatt ülve nyáron nem kapnak napszúrást, ősszel nem esik  rájuk az eső egy része, télen meg mindegy, de addigra már megszokták pont azt a padot. Meg mégse egy árokparton ülnek, hanem egy lakótelephez képest kulturált, nyüzsgő környéken. (Már ha a kettő darab kutyasétáltató néni, a boltba üres üvegeket visszavivő kismama, meg én, az átutazó, már  nyüzsgésnek számítunk. Egy faluszéli árokparthoz képest persze fúde.)

És hosszabb idő alatt az is feltűnt, hogy sosem hagyják  el egyszerre a padot,  valaki mindig őrzi,  míg a másik kettő elmegy borért és kifliért. Csak arra lennék kíváncsi, a hogy a környékbeliek leülnek-e oda, mikor egyszerre mindhárman épp sorban állnak a könyörületi bablevesért? Szerintem nem, a lakótelep kvázi-csoportdinamikája az olyan, hogy ha valaki következetes territoriális viselkedést mutat (azaz fizikailag, vagy pusztán a viselkedésével nyomot hagy valahol, kijelölve a területét), akkor azt előbb-utóbb a többiek is elfogadják. Ez igaz a csövesekre,  Gézáékra  a kisbolt előtt (ahol néha már egy-két szék is megjeleni, ha valaki ülve sörözne), meg özv.  Kucorgó Lajosnéra, aki a lépcsőház előtt, a két járda közé eső kis sávon működteti pro bono alapon virágkertészetét. Elvégre az efféle területfoglalással senkinek nem ártanak, sőt ha a „kiégett fűben csikkek“ helyett virágokat ültetnek csak úgy, az még használ is. Nekem is van saját útvonalam, és nem zavar, ha mások is járnak arra. Csak egy kicsit.

Indul a szezon már rég

Még csak alumíniumvasárnap volt (vagy hogy hívják az ilyen karácsonyelőttiséget), de megvan az ünnepi szezon indulója, slágere és himnusza, ami lekörözi a múltkori égő nácikat, az amúgy is adventi nóta, ez meg expliciten karácsonyi. Mondjuk első blikkre úgy értettem, hogy "Christmas Fucks", de nekem azzal se lett volna bajom, az is egy legitim életérzés. Néha az enyém is. 

Viszont a környék, a Fekvehányás utcai lakótelep már gőzerővel  készül az ünnepekre. Egyre többen viselnek vörös orrot, ami biztos Rudolf a rénszarvas miatt van, bár egyes cinikus hangok szerint ez csak a pillepalackos vodka találkozása a talajmenti fagyokkal. De én ebben kételkedem, hisz  mostanában a hosszú kávé a legerősebb ital, amit fogyasztok, de nekem is lila a bal könyököm. Jó, hát én bevágtam egy ajtókeretbe, de biztos az ünnep miatt, elvégre az adventi koszorún is van három lila gyertya, az első  három, ha jól tévedek, a bevágás meg pont vasárnap volt! (Úgyhogy most vasárnap majd vigyázok, mondjuk festek lila húsvéti tojást, ünnep-ünnep ugye, hátha így nem lesz újabb véraláfutásom. Amúgy is utálok futni, vér alá meg...)

A szemben lévő tízemeletesen is egyre több a villogó fényes... fény, ilyen ünnepi dekorációként, csak nem értem, egyesek miért kezdték már november elején. A szomszéd lépcsőházban  lakó életművész például csak tegnap este állt neki a jelmezes próbáknak a szilveszteri petárdázáshoz. Gondolom ha már a Halloweent kihagyta, a Mikulást már nem akarja. (Tényleg, az előbb támad, és még mindig nem tudom, mi a viszonya Télapóhoz? Rokon, beosztott, rivális vagy tanítvány, tudja fene, még szerencse hogy nem is érdekel. Ez se. Ha nincs csokiból, ide ne jöjjön egy Mikulás se, akárkinek is a rokona!)

Londonban sejj, van számos gengszter...

Szolid öt év késéssel néztem megtekinteni Guy Ritchie Úriemberek című ujjgyakorlatát, amiben drogkereskedők, stricik, egy kissé drogosok, kurvák, gengszterek, a londoni alvilág és kultikusnak szánt beszólások keverednek össze  valami szórakoztató masszává. Mint a mester jó néhány filmjében. Ezért is volt ujjgyakorlat ez neki. Nincs benne semmi új, ellenben tartalmazza az összes régit, amiért a korábbi filmjeit is lehetett bírni. (És van benne többek közt Matthew McConaughey, Charlie Hunnam, Henry Golding, Colin Farrell és Hugh Grant.)

Szóval tipikus Guy Ritchie, azaz az első fél óra után már csak nyomokban tudom követni a történetszálak és idősíkok egymásra hányását, de újabb szűk félóra után ez már nem zavar, és a film második felét már felhőtlenül élvezem. Mert vagy az  van, hogy a végére azért egy nekem is összeáll a kép (ez a jellemző), vagy marad egy jó kis szkeccsfilm az egész. Mert igazából annak néz ki. Van az a filmje Ritchie-nek, mikor ravasz az agy, két füstölgő puskacsővel, meg a blöffös, és mindkettőben van több szálon araszoló történet, de így évek után már nem tudnám felidézni, pontosan mi is az. A poénok, a helyzetek, a karakterek maradtak meg, a stílus, a helyszínek, a hangulatok. És gyanús, hogy pont ez volt a rendező célja ezzel a művel is.

puliwood.hu

Itt most valami nagybani fűtermesztő főgengszter a középpont, aki a lecsúszástól tartó, teszetosza arisztokraták birtokain üzemelteti föld alatti ültetvényeit. Ő fizet a kúria urának, az meg nem kérdez vissza, miből van a pénz, és  mindenki jól jár. Viszont Mickey (asszem így hívják) ki akar szállni, eladná az egész hóbelevancot potom 400 millió fontért, és akkor beindul az alvilági kidobós (bár igazából csak valami gyanús orosz drogos fiacskáját dobják ki, de őt inkább egy erkélyről le), ami eleinte nehezen követhető, később meg már minek. Bellum omnium contra omnes - ember farkasnak farkasembere, avagy az erősebb kutya baszik, szex és drog és erőszak, pont ahogy Thomas Hobbes a filozófus elképzelte a természeti állapotot. Amúgy ő is angol volt, főleg a 17. században.  

A filmre meg ennek  jegyében jellemző, hogy az egyik legviccesebb jelenet az, mikor egy piti bűnözőn, aki csak paraszt a sakktáblán (és  úgy hívják a szinkronban, hogy Fhasz), áthajt a metró. Lehet hogy nem az Under- hanem az Overground, de arrafelé néha nekem is összejött, hogy a földalattiból láttam be egy emeleti ablakon, mikor épp  magasvasút üzemmódba kapcsolt. De ennyit a filozófiáról.

Az Úriemberekben a szereplők a cím ellenére persze nem azok, drogot árulnak, lövöldöznek, levágott fejeket tartanak a hűtőben, szódával isszák a whiskyt, szóval minden aljasságra képesek, de legalább nem lepődnek meg, mikor éppen őket akarja valamelyik konkurens halálra bosszantani. Késsel, méreggel, fejlövéssel, ahogy adódik, mert Guy Ritchie esetében alap, hogy bárki bármikor meghalhat, nem baj, ha véletlenül, de lényeges, hogy mindenképp erőszakosan. Így legalább én sem lepődtem meg semmin, minden a szokásos, minden a helyén..

A Párt ideáltipikus ökle, és a nagyprolitika

- Maga itt a tánctanár?

- Lófaszt, én az illemtanár vagyok?

Van ez a Menczer nevű Tamás, aki rövid idő alatt a fidesz utódpártjának, a felcsútista szektának emblematikus alakjává küzdötte le magát. Hogy sportriporternek milyen volt, azt tudja fene (autóversenyeket nézek csak, és még mindig), de politikusként jól hozza a műveletlen, ám magabiztosan bunkó verőember igen posztmodern karakterét. Mert egy politikus ma ilyen, na jó, főleg nálunk, és főleg az ő köreiben, dehát  Menczer elvtárs (jó elvtárs!) is hatalmon van, bár pont nem választotta senki.

Most épp azért van vele tele a sajtó, mert mert bunkó volt, naná hogy Magyar Péterrel. Nem mondom fel az egész sztorit, gyerekotthonok, kampányüzemmód, ilyenek, amitől zárt ajtók mögött tuti vértolulást kap  a Dagadt,  a kamerák előtt meg felbassza magát kis segédje. Eleinte színpadias (a MivanMivanMivan? -paragidma mentén), aztán már  simán csak egy agresszív barom, miután rájön, hogy nem is kell megjátszania magát, ő ilyen. Amitől persze az egész előadása kontraproduktív lesz, letahózza  Magyart, de olyan agresszív tahó módon, hogy önmaga paródiájává válik ez a hőbörgő hülye. („Te elárultad a gyerekeidet, elárultad a családodat, kicsi” (...) „Már reszketsz, kicsi. Ennyit tudsz? (…) Te egy hazug gazember vagy, minden szavad hazugság.” - no igen, így beszél egy konzervatív kormánypárt embere. Igaz gentleman, na, plusz süt belőle a keresztényi megértés felebaráti szeretete.)

És Menczer a Párt szóvivője (pontosabban "kommunikációs igazgatója"), egyik arca, a felcsútizmus nyilvánosság számára tálalt vizuálverbális esszenciája, aki mind stílusában, mind mondanivalóját tekintve tökéletes. Főleg, ha elsődleges küldetése a polgári-nemzeti-konzervatív ideológián belül is hangsúlyos, kereszténydemokrata irányvonal erősítése, elsősorban a részeg kocsmai bunkók között, és színvonalán.  Abban kurva jó a fickó, mondhatni egy közülük.  

Gyakori eset, hogy egy kutya  irgalmatlanul vicsorog, és úgy ugat, hogy a szomszéd ház ablaka is beleremeg. Na most ilyenkor rendszerint nem dühös, hanem fél, de legalább is bizonytalan magában meg a helyzetében, úgyhogy agresszívan lép föl. Nekem meg erről Menczer elvtárs jutott eszembe. És persze a  körülötte,  de leginkább a feje felett gomolygó hűbéri rendszer, ez a mi kis neofeudális legitim önkényuralmunk.(Bocs, az övék, bár annyiban a miénk is, hogy mi szívunk, és nem ám finom gandzsát!)

Torzított

Tegnapelőtt megnéztem a Piaf című  életrajzi filmet, még 2007-ből, és meglepően jónak bizonyult, főleg annak fényében, hogy nem is szeretem a francia sanzonokat (de nagyon nem, bár az operetthez képest igazi magasművészet), Edith Piaf karakteréből meg hosszú időre csak az ijesztőre rajzolt, Szörnyella-kompatibilis szemöldöke maradt meg, már túl a búgó hangján. Marion Cotillard viszont a hitelesen ábrázolt szemöldökkel az Oszkár-díjig jutott a film által, már túl a hányatott gyerekkoron, meg füstös bárok és utcasarki bordélyok világával  keretezett alkoholizmuson. Márhogy Piaf volt ezekben érintett, Cotillard-ról nem tudom, nem fogyasztok szándékosan bulvárt. (Miközben teljesen megúszni  sem lehet.)

Ám sok-sok éve olvastam Piaf önéletrajzát, pontosabban az egyiket, az Életem címűt. (Nem mellesleg az élete rövidebb volt, mint az enyém idáig, ami rémes, mert öregszem). Azt már tényleg a halála előtt, a kórházi ágyán diktálta, és  abban már nem festette szebbre, az amúgy nyomorult életét, mint a korábbi önéletrajzban, a Nem bánok semmitben. Utóbbi címe viszont az utolsó slágeréből kölcsönzött, ami nem is rossz, csak épp mindig is nehezményeztem, hogy nincs benne rendes torzított gitár.

Erre tegnap találtam egy feldolgozást (magyarul covert), amiben viszont van, és ettől fogyasztható, már-már  kedvelhető, de azért ne essek túlzásokba... Hisz például franciául van, ami nehezen megbocsátható.

Pre-ünnepi csirkefogás

Megvan az idei karácsonyi reklámszezon legostobább alkotása. A karácsony az ugye olyan, hogy Jézusmária születése a betlehemi Názáretben, Három Királyok (vagy napkeleti bölcsek, a fene sem bír ezen kiigazodni) akik hoztak karamellés, kakaós, meg zselés szaloncukrot, ami már át is vezet a zabálás-tematikára. Mert karácsonykor eszünk, túleszünk, bűntudatot érzünk, ettől újévre ránk jön a kétoldali fogadkozás, majd eszünk a másnaposság utáni ráivásra, aztán megint bűntudat, amitől meg eszünk. A kaja a konstans az egyenletben.

Úgyhogy a mindenféle élemiszeripariak is tolják az ünnepi hangulatúakat, többek közt valami döglöttcsirke-feldolgozó is. Amely reklámjában a baromfiudvar lakói egy szemétdomb alakú  izén nem kapirgálnak, hanem a méhekkel(!) feldíszítik karácsonyfának, aztán elérzékenyülve bámulják, hogy de szép ez az ünnep, még egy csirkeaggyal is felfoghatóan. Amibe nyilván nem fér bele, hogy a reklám szereplői sajátos módon lesznek jelen az ünnepen, főleg rántva, töltve vagy grillezve. És ennek örülnek!

Most az van, hogy:

- a csirkék eleve mazochisták, szeretnek szenvedni, 

- alanyi keresztények, így ünneplik a megváltót, és magukat is feláldozzák, csak hogy Ödönkének legyen a Pléjsztésön mellé rántott csirke is, 

- esetleg egy öngyilkos szekta tagjai, és szerintük amúgy is csak lelkük tud feljutni a szíriusziak űrhajójára (a hülye emberek ezt nézik betlehemi csillagnak), a kisütött testük meg a beszállás idejére távol tartja a kétlábú hülyéket, akik épp esznek.

Egy negyedik, de szigorúan csak elméleti  lehetőség, hogy a csirkék  hülyék, ezen belül tudatlanok, sőt azt hiszik, hogy az egész felhajtást nekik rendezik, és kíváncsian várják már, mi lesz az ünnepi vacsora?(Nem, a reklám készítői nem lehetnek hülyék, ők  marketingesek, az eleve kizáró ok. Ők cinikusak, ami viszont egy magyarázat.)

p.s. Már így másodikán megvan a hónap legutáltabb szava: FULLOS (minősített esetben: fullextrás,  illetve egy közeli pizzériában hallottam: fullra teli vagyok! Ja, én is így vagyok.)

Lanyhuló verbális polgárháború

Mandiner: "Elvegyült Budapesten Greta Thunberg, mutatjuk, hol bukkant fel - Fővárosunkban teázott a klímaaktivista.“ Ez egy kellemesen neutrális cím-alcím, no nem egy cikk van alatta, csak a pár mondatos hír, gondolom azért, hogy úgyis jönnek a kommentelők, pártszerű indulattal persze, és majd leírják jól az ő izzó gyűlöletüket, mely eközben a magukban mélyre elásott, keresztény-konzervatív ideológiájukkal divergál. Elkülönböződik, na. Széttart, távolodik, mos, vasal, takarít.

No de a hozzászólások legpenetránsabb darabjai (szigorúan 18 éven aluliaknak, de főleg középső csoportosoknak!):

„zölddebil találkozót tartott, butapesti libsinyomorékokkal.“

"Hova mehetett vaolna ? A többi fusztrált pufajkás munkásőr fattyak fattyaihoz -“

„A zöldeknél előírás, hogy csak nyomoronc, genetikai selejteket “vesznek fel”?“

„mit akarnak ezek a zöld majmok elérni? ne együnk, ne utazzunk, ne is szaporodjunk és ne is éljünk , mert ugye akkor szennyezzük a környezetünk? Védjük meg a klímát magunktól ? de kinek? kié lesz a föld akkor most és később? hát azé aki baszik az ilyen elmeroggyant hülyékre mint ezek . Hol bukkant fel ? sajnos nem a lánchíd alatt a dunába mert , mert oda nem akárkiket lehet csak bedobálni cipő marad - szerzői jog védett kijelentés“

"6 nő+ egy p.n.nyalogató. Jó hír, hogy ahol a nők elszaporodnak, az a terület tönkremegy.“

„Valaki rúgja szét a seggét!“

„Melyik állatkertből szöktek meg ezek a beteg állatok?“

Ennek is van olyan feje – meg benne értelme –, hogy születésekor a szülész is és az anyja is felsírtak!“

„Az ocsmány dögök mellé még egy, aki még ráadásul fogyatékos is.“

„Takarodj innen! Hányunk tőled féreg!“

Így egyben is  csak kicsit ütős, én csalódott vagyok, ennél komolyabb náculást és fradibéközép-életérzést vártam a Mandi kommentereitől. Mert az minimum lenne, hogy egy egy közös teázást is sátáni kacajjal szarozzanak össze, ízléses mocskoskurvázással díszítve a megfelelő dramaturgiai pontokon.

Ámde:

1. Le se kurvázták, azt én hiányolom, nyilván a megszokás teszi, de Gréta lassan olyan mint Bástya elvtárs A tanúban, hogy már le se kurvázzák, akik meg se akarják ölni?

2. Az állatozás még elmenne, az olyan bájerzsóti-hangulatú, de itt is hiányzik a taknyán-vérén kirángatás bárhonnan.

3.A leghosszabban hozzászóló kommentforradalmár (a „mit akarnak ezek a zöld majmok...“ kezdetű) már eljut a Dunába lövésig, de leginkább csak fejben, az elvtárs ahhoz már nem elég hevült, hogy le is írja. De most tényleg, mehetek kurucinfóra felháborítani magam? Azt se tudom mi az a cinfó!

De a nyelvhasználat, a helyesírás az penge, az tényleg jó arra, hogy reggeli közben (most épp helyett) kicsit jobban érezzem magam, hogy még hozzám képest is milyen sokáig van lejjebb...

Ez itt a londoni Természettudományi Múzeum központi

csarnoka, csak valami csaj kitakarja Darwin szobrát a

lépcsőfordulóban. (prove.hu)

Egy nap majd mindent elmondunk egymásnak

Azaz Irgendwann werden wir uns alles erzählen. Igazán nem tudok németül, egy kicsit értek, de Kontrol Cé jó barátja Kontrol Vének.  (Jé, ez rímel, de kik itt a Vének?)

Szóval. Meglepő módon ez egy német film (a német-francia-iráni Emily Atef elkövetésében), ami pontosan 1990-ben játszódik, túl a berlini falon, minimum két értelemben. Mert Keleten vagyunk, ami még éppen NDK, pontosabban már pont nem az,  de a Fal túl van már a ledöntésen. Azaz nem vasbeton már a maga fizikai valójában, de a fejekben nem kicsit létezik még, mint reflex és mint történelmi taruma, melynek árnyékában azért még a tanyán is a szabad jövőt tervezik.

De ehhez képest ez csak a háttér, korfestés, Wartburg-kombival és indokolatlan Depeche Mode zenével (annyira rühelltem őket akkoriban, hogy nekem bármelyik számuk indokolatlan azóta is, pedig már  nem is utálom), mert nagyon nyár van,  nagy a szabadság érzése is, de annyira nagy, hogy a főhős Mariának már érettségizni sincs kedve, inkább szerelmes lesz. Egyenesen a szomszéd, negyvenes parasztba (ez nem sértés, gazdálkodó ő, akit azért mégsem hívhatok farmernek, az másik kultúrkör),  és akkor ez a nagy korkülönbség lesz a történet dinamikájának egyik forrása, ha már a épp zajló rendszerváltás/újraegyesülés tényleg csak flakonos tejszínhab a tortán (amit nem kell felverni, ez itt fontos !).

Ez az egész egyfajta felnövéstörténet, egy diktatúrából épp szabaduló társadalomban a főszereplő  is épp szabadul, igazából maga se tudja merre és mire fel, de minden fejlődéstörténet lényge az önvaló keresése, itt sem zajlik más.

Sorvezetőnek meg ott van Dosztojevszkijtől A Karamazov-testvérek, ezt olvassa a csaj végig  a film alatt (mikor nem épp szabad akar lenni és/vagy szerelmes),  és néha felolvasnak belőle (pedig amúgy keveset beszélnek), a cím is a regény végéről származik. Ahol Alekszej mondja, egy temetés alkalmából, hogy: „Okvetlenül feltámadunk, okvetlenül viszontlátjuk egymást, és vidáman, boldogan, elmondunk egymásnak mindent, ami történt“. 

(Így van a magyar fordításban, Európa Könyvkiadó 1977, ford.  Makai Imre - ennek nyilván az égvilágon semmi jelentősége, de fél óráig túrtam a könyvespolcokat, mire meglett, úgyhogy csak azért is. Ja, és hogy teljes legyen a teljesen felesleges, kicsit sznob és nagyon vasárnap esti szószaporítás: “Непременно восстанем, непременно увидим и весело, радостно расскажем друг другу всё, что былг,“.) De ennyit a korkülönbségről.

Aztán próbálnak mit kezdeni a helyzet minden nyűgével, s nyilaival, bár e kettő között nem látom a különbséget. Elvégre ha valakit szíven nyilaz Kupidó Ámor betanított kerítő, az nyűg, hisz a szerelem sötét verem, ami  némileg magyarázza, hogy a szerelem vak (valamint véletlen, ami szintén az), de ebből csak  valami nyálas melodráma jönne ki. És igen, itt azért tényleg kell a társadalmi háttér, csak én keveslem, de néha még mindig szociológus vagyok, csak nem értem minek. Az mondjuk  jó kis szimbóleuma a kezdődő Kelet-Nyugat fúziónak,  mikor Amúgy Olvasott Gazda képtelen választani, mikor kiderül, hogy többféle sör is van  a presszóban, ő viszont megszokta hogy van a Bier  márkájú, azt annyi. Ilyenből kellett volna több, nyilván csak nekem, mert a többség nyilván egy leszedált romantikus filmnek nézte, ami kicsit sötét, kicsit nyavalyás, rém lassú, de biztos nagyon művészi.

És meglepő lehet, de tényleg az. Azt hiszem hogy nálam kevésbé álmos, és persze hozzáértő filmkritikusok ezt hívják úgy, hogy érzékeny. Nem szép, mert ahhoz elég realista, nem lehangoló, mert ahhoz túl szép, nem izgalmas, mert ahhoz túl lassú, de nem unalmas, mert ahhoz meg elég feszült. Így megy ez.

Klímacsöcs

Fú, dejó, volt már megint ENSZ-klímacsúcs, ami úgy kell az emberiségnek, mint éhezőnek egy terített asztal fényképe. Mert nagyjából annyira megyünk vele. A klímacsúcs mint műfaj és életérzés persze igen színesen szélesvásznú, de közben a globális kérdéseket rendre legyűrik a partikulárisabb lobbiérdekek, miközben szimbolikus szerepe is egyre csekélyebb.

Mert az jól hangzik, hogy öt év alatt mennyivel csökkentik majd  például az üvegház-hatású gázok kibocsájtását (avagy: fingjanak kevesebb metánt a tehenek!), csak rendszerint már az aktuális öt év letelte előtt úgy nyolc-tíz évre módosítják a határidőt. A 2015-ben 2020-ra kitűzött cél  ki lett tolva 2023-ig, de nem teljesült akkorra sem.

Közben Kína nagyjából még telibe tojja a klímaváltozást, Trampli Donáld meg nem, de nem mintha érezne némi felelősséget, ő egyszerűen nem is hisz benne. (Ő a texasi olajmágnásoknak hisz.) És nem mellesleg, egy-egy ilyen klímacsúcson lassan többen vannak a szén-olaj lobbi képviselői,  mint a szakemberek és döntéshozók, szóval a dolog lényege, hogy pár évente összesereglenek fontos emberek, és adnak a szarnak egy pofont.

Szimbolikusan meg azért katasztrófa az egész, mert kurva sok ember, kurva sok pénzért nem nagyon jut dűlőre egymással, de addig is magángépeken repkednek a delegációk a világ túlfelére,  hogy ott kicsit élvezzék a luxushotelt, a bazi nagy bérautókat, meg a kaviár- és pezsgőmeghajtású fogadásokat. Persze csakis a környezetért való nagy-nagy aggodalmukban! 

Az külön vicc hogy a mostan csúcsot Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban rendezték. Ebben a festői posztszovjet országban ugyanis épp egy agresszív önkényuralmi rendszer működik (lásd pl. a tavaly tavaszi „egynapos“ háborúját Hegyi-Karabah elfoglalásával és az ottani örmények elüldözésével), ami demokráciát csak nyomokban tartalmaz főleg a közjogi díszletek szintjén. A több mint 20 éve hatalmon lévő Alijev elnök a voksok több mint 90 százalékával győzött a februári választáson, amihez kellett az ellenzék meg a független sajtó nagyjábóli elhallgattatása, meg a nettó csalás is. Szóval egy ilyen helyen tárgyalni a nagy nemzetközi kérdésekről, az ENSZ égisze alatt, legalább is kínos. (Részemről a Forma-1 bakui futamát is hagynám a picsába, pedig jellemzően az év egyik legjobb verseny szokott lenni, egy városi pályán.)

És hab a tortán: Miből is gazdagodik Azerbajdzsán? Igen, kőolajból és földgázból. Így az egész rongyrázós habverés (túl rég volt már egy ilyen jó kis képzavarom...) kábé olyan, mint rúdtánc-bajnokságot rendezni egy apácazárdában. És annyit is ér. Mint bikán a csöcs... (Eredetiben: mint uszony egy macskán...)

Első vasárnap az utolsóknak

Ma van az utolsó hónap első napja, ami eleve egy paradoxon, nem is értem, hogy juthatott bárkinek is eszébe? A december azért az utolsó  hónap, mert nem az első, de akkor annak már napja se legyen benne. Az elsőnek. Még végén kitalálják valakik, hogy mivel amúgy meg a tizenkettedik hónap, legyen benne tizenkettedike is, ami viszont értelmetlen szóismétlés, ami viszont önmagában értelmetlen, viszont így egyel kevesebb tizenharmadika lesz a hónapban (asszem négy szokott), és ezt így most hagyjuk?

Ma igazából nem elseje van, ez csak amolyan rövidítés, a hivatalos neve az, hogy Advent Első Vasárnapja. (Az adventről  viszont még mindig csak annyit tudok, hogy többjelentésű szó, egyrészt valami a Hargitán egy híres regényben, másrészt egy koszorúfajta (amin gyertyák vannak, amiket az emberek nem gyújtanak meg, mert így jó lesz jövőre is), meg van az adventi  kalendárium, csak nem tudom, az hogy viszonyul a Gergely-naptárhoz? Talán ilyen ünnepi különkiadása.

Azt nem találom, melyik naptárban szerepel, de hallottam az interneten, hogy ma van az AISD-elleni Vágnap. Ez szerintem nagyon helyes, régóta mondom, hogy az AIDS-eket be kellene tiltani egytől-egyig! Aki AIDS-ezik, AIDS-et árul, vagy csak termeszti, az tönkreteszi a fiatalok jövőjét már a jelenben, úgyhogy annak börtönben a helye! Úgy kell csinálni mint az arabok, a dubajiak, hogy azok lecsuknak minden AIDS-csempészt, akkor is ha csak pár gramm van nála.  Így kellene nálunk is, kár hogy kevesen tudják, hogy ma van ez a Világnap. Valahogy be kellen venni az AIDS-témát az Advent-alakú koszorúkba, így felvilágosítás  jelleggel, mondjuk egy ötödik, AIDS-gyertyával, ha már felvilágosítás.

De ha már Advent, akkor találtam hozzá egy szép ünnepi dalt. Nem tudok németül, úgyhogy nem értem a szövegét, de biztos nagyon szép és emelkedett, olyan lelkileg izé.