Mindenki!

Magnus Carlsen a világ jelenlegi legjobb sakkozója. Egyesek szerint minden idők eddigi legjobbja (nyilván hegesztik már azt az MI-t amelyiket a galaxis legjobbjának szánnak), minden esetre nagy formátumú  fickó a maga módján és játékában. Azért ott ötször hagyományos, meg talán hétszeres rapid világbajnoknak lenni, az olyasmi, mint amit kábé Hamilton is maga mögött tudott már az ő korában, autóversenyileg.

És most az volt a hír, hogy otthagyta a nyújorki rapid világbajnokságot, ugyanis basztatták azért, mert farmert viselt. Hogy ugye a dress code az magyarul dresszkód kérem szépen, és mi ez a hippiskedés? Meg is büntették kétszáz valamire (gondolom dollárra), amit ki is fizetett, és mondta, hogy másnapra majd húz másikat. Mire mondták neki, hogy nehogy már ő fingja a passzátszelet, most azonnal  visszamegy a hotelbe,  és  átöltözik! Na, itt elszakad a cérna, szerintem jogosan, és otthagyta az egészet a picsába, mert az tényleg mekkora tahóság, hogy egy ötszörös világbajnokot úgy csicskáztatnak, mint egy nyeretlen óvodást. És ezt most komolyan gondolom, semmi irónia. Mondták hogy ez így nem oké, fizess büntetést, ő fizetett, és  nyugodtan csesztethették (chess-tethették, bocs) volna másnap, ha már megint farmerben. 

De olyat nemár, hogy egy versenyzőt a verseny közepén küldenek haza, átöltözni bazmeg! Csak hogy biztos kiessen a ritmusból, fejben már ne legyen ott, elvégre olyan uncsi, hogy folyton nyer. Lehet hogy pont ez bassza a FIDE (az ilyen nemzeti közi sakkbizottság-szervezet) csőrét, meg hát van nekik pár konfliktusok korábbról is. 

Nade. Azt még értem, hogy valaki nem menjen pucéran, bohócsminkben vagy halnak öltözve egy sakkversenyre, nem mert dresszkód van,  hanem mert tényleg elvonja az ellenfél figyelmét, és az már a csalás kategóriája. Ámde Carlsen így volt felöltözve:

Tényleg egy mocskos hippi, hát  nem? Még inget meg zakót is húzott a bunkója a farmerhez. (Én is pont így szoktam, de én tudom magamról, hogy unitelligens vagyok, és tahó. Nade nem is vagyok világbajnok semmiben.) Egyébként a szervezők helyében még belekötöttem volna abba, hogy a haja is már milyen? Sőt, legyen rá szabály!

Amúgy volt olyan versenyző, akit a cipője miatt büntettek meg... Na, ennél már nincs lejjebb.

Legfeljebb ha valakit azért basztatnak, hogy miféle karcos parkettán áll már!

p.s. Mint az ócska vigjátéki közhely: Ott mindenki hülye? Ott? Mindenki!! (Tényleg, azt is ellenőrzik, hogy a díszvacsorán senki nem eszi-e a húst halkéssel? Az előbbiek fényében azt is kellene.)

Listák, emlékezet, könyvek, filmek

Egyfajta bűnös élvezetnek is lehet tekinteni, biztosan az is, de én szoktam olvasgatni a filmesbulvár-rovatok olyan írásait, hogy 12+1 színész, aki utálta a legemlékezetesebb szerepeit. Az ilyesmire részemről úgy tekintek, hogy filmbuzi vagyok,  papírom is van róla, szóval ezek a marhaságok is beleférnek. Viszont néhány témát hiányolok.

Például: 15 sztár, ki sohasem lett híres, 7 színész akit tévedésből majdnem rosszkor dugtak meg egy forgatáson, esetleg azt, hogy Tudja valaki hány híres színésznő evett már hidegen spagettit kézzel? Ezeknek is lenne annyi értelme, mint bármely más listázásnak, mert a lényeg a listázás.

De mi a fene jó a listázásban? Valószínűleg az, hogy elolvasunk (mintegy kettő-négy perc alatt) egy úgynevezett "cikket" arról, hogy mi az a hat dolog, amit ne együnk, ha karácsonykor van az első  randink, akkor  máris úgy érezhetjük, hogy rögtön hat dologgal többet tudunk, és ennyivel is jobban értjük a világot. Egy  darabig, hisz egy-két óra múlva már  ki a fene emlékszik ezekből bármire is? Viszont ilyesfajta ökörségek szinte korlátlan mennyiségben állnak, úgyhogy jöhet a következő értelmetlen lista, amitől megint egy kicsit, és kis ideig megvan az érzés, hogy kompetensebbek vagyunk a világban. Meg hogy - ha betolunk napi három-négy ilyet - milyen olvasottak is  vagyunk.

Pedig nem, ez is  csak egy érzés, hogy de sokat olvastunk is mostanában. Ez persze így van a szépirodalommal is. Én például igen olvasottnak érzem magam, (elvégre sok-sok könyvet olvastam már, hisz elég öreg vagyok hozzá), ám nem biztos, hogy ha elém kerül egy akár csak tíz évvel ezelőtt fogyasztott  regény, nem biztos hogy fel tudom idézni a történetét vagy a  karaktereket. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy egy pakolászás a kezembe kerül Iain M. Banks A száműző című regénye. És annyire emlékeztem belőle, hogy tetszett. De tényleg semmi többre, pedig úgy lenyűgözött, hogy utána egyesével levadásztam és elolvastam  Banks összes többi sci-fijét, meg néhány nem sci-fit is.

Ami lehet hogy nem baj, egy-egy ilyen könyvnél az élmény a lényeg,  nem kell vizsgázni belőle, valahol mélyen meg bennem marad valami, gondolom. Az már  közvetlen tapasztalat, hogy a tudatalattim szinte minden vackot megjegyez. (A minap egy amúgy sosem létezett, ám komplett sci-fi filmet álmodtam végig, nevesített és egyedi szereplőkkel, helyszínekkel, konfliktusokkal, és egy nagy csavarral a végén. Fura volt,  de inkább ijesztő, mármint a tény maga.)

Viszont amikből vizsgázni kellett, ugye főleg szakkönyvekből, azokról ma is pontosan tudom, miről szóltak, például elég pontosan fel tudom mondani Max Weber alapművét A protestáns etika és a kapitalizmus szellemét. Pedig oktatói praxisomban ez nemigen jött elő, utoljára meg huszonéve olvastam, de vizsgatétel volt az egyetemen.

Szóval ha vizsgáznom kellene Julian Barnes Anglia, Anglia című regényéből, vagy abból, hogy ki az a 12 rendező, aki pályája során legalább egyszer részegen lehányt egy statisztát, akkor az is passzív, de bármikor felidézhető tudás lenne. Totál felesleges, de tudás. Mondjuk jobban belegondolva, mára már Weber is felesleges, senkit sem érdekel, hogy ismerem-e az írásait? Úgyhogy most elolvasom a 12+1 sztárpár, akik bevallották: imádták egymást megcsókolni a forgatáson című, érdekesnek tűnő szösszenetet, hátha kikérdezi valaki. De ha igen, akkor legfeljebb délután háromig tegye!

Mivil?

Egyre gyakrabban jön szembe, hogy egy-egy színész vagy valami más, szintén zenész azt nyilatkozza, hogy az ő párja bizony "civil", ehhez képest jól kijönnek. Most épp Kovács Kati, foglalkozására nézve kiöregedett táncdalénekes mondta, hogy neki civil férje van (jut eszembe, ez a "táncdalénekes" is milyen egy molyszagú kifejezés). Miért Kovács művésznő micsoda, katona talán? Vagy vadakat terelő tűzoltó? Elvégre a köznyelvben a nem civil, az leginkább a katona, vagy valami hasonló egyenruhás, aki nem vasutas.

Meg a mostanában meghonosodott közéleti hangrend szerint, a civil az, aki nem politikus, azaz menjen a francba. Pedig a civil az igazából valamiféle polgár lenne (citoyen vagy burzsoá, ez most mindegy is), de mindenképp valami polgári személy, aki nemhogy nem katona, de még csak nem is pap.

Szóval egy táncdalénekes, egy basszusgitáros,  vagy színházban a csoportos szereplő, azok civilek mind. Nem valami sajátos kaszt, vagy rend tagjai, vagy ha igen, akkor a jogtanácsosok, vagy a tetőfedők sem civilek, elvégre olyat tudnak, amit a nagy többség nem, és ráadásul még van pofájuk  csinálni is. 

Én sem vagyok civil, mert szociológus, viszont akkor az ex-párom sem az, hozzám képest sem, mert neki is van ilyen diplomája. És grafomán, mint én.

Szóval ezt a civilizést igazán be kellen már fejezni, mert az égvilágon semmi értelme, viszont irritáló. Nyilvánvaló, hogy a szavaknak nem kell hogy rögzített jelentésük legyen, pláne nem hosszú időtávokon, hiszen a nyelv egy rigid rendszer, hanem egy folyamat, pontosabban egy folyamatosan változó struktúra, viszont ebben a civilezésben van egy olyanfajta gőg, ami nehezen tolerálható. A kivételezettségérzet kissé arrogáns kinyilvánítása. Hogy: "Á igen, de ő csak egy civil..." Na, ennél lekezelőbb mondatot nehéz találni. Mármint azok között, amik nem trágár sértésekkel utalnak a másik szagára, értelmi képességeire vagy szexuális perverzióira.

Mindenki civil, talán csak a katonák és rendőrök nem, pontosabban nem folyton, mert nem hiszem hogy ők a szolgálati szabályzat előírása szerint nyaralnak, dugnak, vagy esnek kétségbe az euróárfolyamtól.

Súlytalan Tamás Semmitmondása

Súlytalan Gábor, vagy Súlyos... nem, Sulykoló Tamás Községi Társaságelnök elmondotta az újévi beszédét Karácsonykor (persze a Karácsonyt itt nem a főpolgármesteri értelemben kell venni) szóval szólt a néphez. Üres, és jobbára ostobácska közhelyet öblögetett a bácsi, akinek ez a beszéde kábé annyira volt emlékezetes, mint egy öt évvel ezelőtti enyhe hasmenés. Ilyen szeressük egymást gyereket sítlusú izé volt, ha jól értettem arról öblögetett rém unalmasan, hogy legyen béke, az országon kívül és belül (minő eredeti gondolat!) meg hogy ne utáljuk a másikat, csak mert nem pont az gondolja a világról, mint mi.

És mondja ezt a Párt kinevezettje (mert az elnököt nem a parlament 135 bátor bio-szavazógépe választja, ők csak bátran végrehajtják a főnök parancsát), azé a pártté, amelynek kommunikációja nagyjából három alapelemből, amelyikből csak az egyik a nagyképű hazudozás. A másik kettő a félelemkeltés, és a nettó gyűlölködés.

Szóval elnök elvtárs, én mint a nép azt válaszolnám magának, hogy egyrészt annyit számít ebben a mostani önkényuralom hatalomipari rendszerében, mint légyszar az ablakon, másrészt mégis csak az, aki szó nélkül nézi az elnyomást, egy nem kegyelmező aláírógép. Vagyis a legjobb az lenne, nekem mint népnek, ha nem a kölcsönkapott palotájából tartana primitív, erkölcsinek látszó munkavédelmi oktatást (ünnepi beszéd? ugyan már!), hanem elhúzna a francba. Alkotmánybírósági elnöknek is semmilyen volt, most sem bír valamilyen lenni, és egyáltalán, ha a köztársaság mostanában csak papíron létezik, minek neki elnök, kurva sok közpénzért?

p.s. dermedt rémülettel veszem magamon észre, hogy lassan (de csak igen lassan!) már  kezd hiányozni Novák Katalin, aki legalább néha már valamilyen volt...

És akkor néztem egy filmet, bár ne tettem volna...

Gondoltam keresek valami jó kis horror/thrillert , mert ebből a műfajból is van olyan, ahol a rosszfiúkat trancsírozzák halálra, nagyon véresen, a néző nagyobb megelégedésére. Ami azért mégis csak jobb mint valami "Mikulás Karácsonyra" hányingerkeltő giccs.

Erre belefutok egy durva izébe, kicsit film, enyhén home-video beütéssel, bár  gondolom ez szándékos. Mert a 2006-os német film egy pár évvel korábbi gyilkosságon alapul, amit a gyilkos kannibál alaposan dokumentált is. Hisz a műalkotás címe Cannibal, és pont arról is szól.

Volt egyszer egy német fószer, bizonyos  Meiwes a neten keresett valakit, akit megölhet és megehet. És talált egy öngyilkosságra készülő valakit, aki direkt szerette volna, hogy megöljék, de úgy, hogy utána meg is eszik. És ez történt.

A film meg ezt meséli el, elég naturalisztikusan, de már majdnem voltam hányni.  Ugyanakkor a múltkor tárgyalt Mártírokhoz képest, ami egy nettó torture porn, csak mondanivalóval, ez szimpla rettenet. Szimplább, mint az. (A kínzáspornó persze nem a szexualitásról szól, az nincs benne, a pornó itt arra utal, hogy mindet megmutat, mint a pornó a szexből, szemben az erotikus filmekkel, amik sejtetnek inkább. Amúgy a legtöbb akciófilm nettó fegyver- és erőszakpornó, pont az előbbi értelemben.) És egyes horrorspecialisták szerint van ebben a filmben is valami transzcendens jelentés, de ha tényleg, akkor nem érdekel.

Hogy valakinek levágják a péniszét, saját kérésére, aztán ketten megpróbálják megsütni és megenni (de túl rágós), az nekem már nem tartalmaz semmi metafizikai üzenetet. Pszichológiait sem, pszichopatológiait talán, mert állítólag néha érdemes szembesülnünk világunk szélsőségeivel. (Mondjuk erre egy jobb példa Robert Merle Mesterségem a halál című regénye, ami azt próbálja megmutatni, milyen lehet belülről egy náci koncentrációs-tábor parancsnok. Na, az is sokkoló.)

Szóval komolyan elgondolkodtam, hogy szemben kései dackorszakommal, mégis csak valami Karácsonyi miafrászt kellene néznem, azt hiszem a horrorban mostanában elmentem a végletekig, ami kell a fenének. De az Igazából szerelem szóba sem jöhet, az fájó emlékeket ébreszt.

Na így kell elképzelni, és ez csak egy finom kis momentum.

A világ télen ilyenkor

Süt az a rohadt nap. Én meg megyek az utcán, és a pofámba bele, és nem látok. Egyébként se látok, immár mindét szemem rossz, pedig közel negyven évig bírtam úgy, hogy  csak az egyik, tehát ha nem volt szemüvegem épp, két szemmel azért jó voltam. De most rendeltem egyet, mert az nem megy, hogy tíz méterre előttem, már minden elég homályos. Még pár nap, és.

Ámde a rohadt nap attól még lassan függőlegesen süt (de lassan, tényleg lassan már nem annyira), és nincs idegesítőbb annál (jesszus, eredetileg egy n-nel írtam, a helyesírás-ellenőrző meg elfogadja, pedig nem vagyok seggfej) szóval hazaérek, és észreveszem, hogy végig a dzsekim zsebébe volt a napszemüvegem.

És mindez csak azért, mert egy télen nem bír rendesen borult idő lenni, még az seb ha havazik, csak de. Viszont a napsütés nem kell, itt a lakásban a teknős élvezi, aztán bevonul a fürdőszoba sötétjébe aludni egyet. Ami felelőtlen magatartás, a részéről, különös tekintettel a politika helyzetre. Bár ez engem sem érdekel épp, pontosabban nincs olyan véleményem, amit ne írtam meg volna tucatszor. (A "basszák  meg magukat" egy opció, csak minek?) Úgyhogy írok valami filmről inkább, mert a monitort még látom. Az közel van, a jövő meg távol, de annyira, hogy a közeljövő is.

A trófeatermék lélektelen tana

Csokit csakis diktatúrából! Ez esetben az Egybesült Arab Emirátusokból, ahol a Dubáj nevű bűzös bűbáj terjeszti a fogyasztói társadalom legrosszabb változatának mételyét. És akkor most van ez a dubajicsoki-mánia, hülye kis divat, business as usual, mindig van valami aktuális marhaság az őrület határán (még nagypapámnak is volt márványkoptatott farmerje a nyolcvanas években), ez is csak egy sok közül. Ennek következtében  a kézműves, luxusdiktatúrabeli izét már hamisítják, csempészik, és jelentősnek mondható a feketepiaca.

Hát igen, a divat sosem racionális, ettől divat, ez valahogy belénk van kódolva, hogy amiből kevés van, messze van, furcsa vagy bármi más miatt drága, azt kívánjuk. Státuszjelzőnek főleg, bár gyanús, hogy a középkorban nem csak azért szerették az uraságok a borsot az ürücombon, mert Indiából kellett hozatni, kurva drágán, de tényleg jobb volt azzal a sült. Na, ehhez képest a divat az önjáró, egy ájfonnak nem kell többet tudnia, vagy kezelhetőbbnek lennie, mint egy bármilyen másik telefonnak, csak legyen rajta a kicseszett almás embléma, mert az menő. (Úgy 2005-06 körül röhögtem nagyon a londoni metrón, hogy minden második embernek fehér zsinór lógott a füléből, aminek a másik vége eltűnt a zsebében. Akkor ez még az ájpod nevű empéhárom-lejátszót jelentette, kivéve például annál a csajnál, akinek a dzsekije alól, a comja mellett lógott ki a fehér zsinór vége, de közben pont úgy bólogatott maga elé, mintha valami zenét hallgatna. És nyilván minden egyfontos bolt tele volt szigorúan fehér fülhallgatókkal, amiket aztán bedughatott az ember bármibe, mármint a fülén túl, a látszás volt a lényeg.)

Nem tudom, a bácsi dubaji-e, de elég 

barna hozzá, és elég gazdagnak tűnik.

(bbc.co.uk)

És ilyesmi most ez a dubaji trutymós mocsoládé is, hogy ritka, ezért értékes, ettől drága, amitől még értékesebb, hisz a kivételezettségét demonstrálhatja vele a fogyasztó humanoid, miszerint ő aztán igencsak a trendek ütőerén tartja az ujját (és nem marad ki semmiből), másrészt elég jól megy neki, hisz fontos und gazdag, akinek ez a trófeatermék is  megvan, gond  nélkül. (Én meg néha alig bírok befejezni egy mondatot...)

Hollandiában 1636-37-ben tört ki a tulipánőrület, mikor a ritkább virághagymákat úgy adták-vették a tulipántőzsdén(!), mint a drágaköveket, egyesek jól meggazdagodtak, miközben mások (vagy ők maguk később) jól tönkrementek, gyakorlatilag összehozták a a világ első modern pénzügyi válságát. Egy kretén divathóbort miatt.

Úgyhogy várom mi jön még, idén karácsony alkalmából máris hiányolom a karácsonyfa-sommelier-ket, akik kiválasztják nekünk az ideális fenyőt, különös tekintettel ízének fás jegyeire, és tippeket adnak, hogy díszítsük fel, illetve hogy milyen bejgli illik pont ahhoz a haldokló örökzöldhöz. Esetleg hogy stílusos-e hüvelygombakrémes szaloncukrot aggatni rá, vagy az csak jövőre lesz majd trendi?

Mordor nem létezik, és ettől olyan ravaszul ártalmas

Nem igazán ismerek a Gyűrűkúra című kvázi-klasszikust, a regényt nagyjából hetven oldal után adtam fel, kétoldali unalom miatt, a filmekből meg egyet untam végig a World Trade Center... izé, a Két toronyot, de azt is csak, mert úgy huszonkét éve Erika elrángatott rá, elvégre ki szeret egyedül moziba menni? Egyébként se bírom a fantasyt, annak semmi értelme, ennek következtében pl. a Harcoló trónokról is csak annyit tudok, hogy van. De ennyit a moziba járásról.

Az egész ugyanis csak azért jutott onnan eszembe, hogy a pártvezér és kancellár megint nagy vizionáriust alakított valami interjúban, ahol megaszonta a az európai globális politika  nagy egyesítő egyenletét: Brüsszel egyenló Mordor! Ez a kettő ugyanaz enberek! Amit most vagy úgy értett, hogy Brüsszel is csak egy kitalált hely, vagy hogy valami kistermetű alaknak, aki mondjuk ő, el kell mennie oda valami ékszerrel, és megvenni lábon az egészet. (Ez lenne az Elfoglalni Brüsszelt művelet, ami persze annyira titkosan konspirált, hogy innen nem is látszik.)

Szerintem az első a helyes megfejtés, Brüsszel ugyanis nincs, azt a Háttérhatalom találta ki önmagára, amolyan fedőnévként, és azóta is fizetett szereplők játszák el ott, hogy ők egy város. Pedig kicseszett nagy Truman-show az egész, mikor például Dajcs Tamás Képviselő Úr nincs teljesen beállva, és nem hallucinálja magától maga köré az egészet, már indulnak is a statiszták, a villamosok, meg a felszakadozó felhőzet.

És ezen a kitalált helyen van az EU meg nem mellesleg a NATO központja, amikbe mi mind bele vagyunk lépve, nyilván szintén konspirációs szándékkal, ami persze annyira nem fedett, hogy a Felcsútok Géniusza elég látványosan bomlasztja belülről mindkettőt.

Ám mivel még pár napig Agyarország - technikailag avagy praktice a Dagadt - az Unió soros elnöke (nagyon szigorúan kis 's'-el), az van, hogy momentán Mordor egyik vezetője ez a patirótai értelemben vett hazaffyságtól duzzadó, de rémesen téeszelnök-tempójú kisgömböc. Ami azért szép teljesítmény, nem az, hogy nem pukkad ki, egyszer majd ki fog, hanem hogy milyen sikeresen épül be az ellenség soraiba, hogy épp a gonosz birodalmát vezeti, legalább is ügyrendi értelemben.

Ravasz, nagyon ravasz, de annyira, hogy én ezt már fel sem érem ésszel, gondolom ezért nem olvasok fantasyt sem. Hisz ne az a baj, hogy hülye nevű emberek lovagolnak benne kardozva, egy  gyerekmese keretrendszerében, hanem hogy az én tudatom ezt már nem fogja át, földhözragadt vagyok, na! És a felcsúti pengeéles geopolitikai elemzése kellett hozzá, hogy erre rájöjjek, mert magamtól ugye már hogy?

Hagyma

Már megint küszöbön a harmadik világháború! Brüsszel miatt persze, a kormányhitű médiában egyrészt minden rossz Brüsszel miatt van, és másrészt is. Valamint évek óta holnap tör ki a harmadik világháború, kivéve ha már kitört, lezajlott vagy csöndben átment a negyedikbe, minek okán már az ötödik zajlik, a terminátor egy meghatározhatatlan állagú folytatásában.

A világháború-számláló töretlen lendülettel pörög, de most már tényleg mondja meg valaki, hogy akkor holnap ledobják-e az atomot, vagy lelövik, vagy amit az atommal csinálni szoktak. Mert ha talán, akkor még veszek tartós tejet, de ha tuti, akkor szerzek valahonnan egy adag heroint. Elvégre a mindmeghalunk-paradigma felülírja "a heroinon kívül mindent ki kell próbálni" elvét, plusz veszek fél kiló lazacot a teknősnek, ne csak mindig szardíniát egyen.

Csak legyen már biztos a dolog, a minap olvastam, hogy ha kitör az atom, már úgy háborúilag, akkor kábé 72 percünk van, hogy élvezzük kicsit az intravénás keménydrogot, ami nem sok, de állítólag száz évnyi élményt sűrít akár pár percbe, vagyis a világháború holnap lesz, de mi csak a 22. században halunk bele, szubjektíve.

Ám ha mégsem lesz  nukleáris tél, amit halottként élvezhetünk majd, csak ez a szokásos sáros-lakótelepi változat, akkor veszek karácsonyi ajándékokat. És senki nem kap tőlem heroinos szaloncukrot, már ha egyáltalán gyártanak ilyet. Amúgy biztos, mindenféle ízűt gyártanak, és még várom a spenótos tökfőzelék ízűt. Majd pirítok hozzá hagymát, de csak óvatosan, mert állítólag a hagyma is atomokból van! (Brüsszelben főleg.)

A robbantott tábornok és a náci ősemberek

Moszkvában felrobbantottak egy orosz tábornokot. Ebben nem a felrobbantás a meglepő, elvégre egy diktatúrában ez gyakran megesik azokkal, akik nem hajlandóak maguktól kiesni a tizenharmadikról, ezért eleve földszinten laknak, másrészt meg egy háborúban álló  országban nem életbiztosítás tábornoknak lenni. Merthgy állítólag az ukrán titikosszolgálat merényelte halálra a pasast, legaláb is az ukránok ezt állítják, de az meglepő, hogy Moszkvában. Ennyi erővel simán lehet, hogy főkatona elvtárs belülről bomlalsztott, a ruszkik meg nem tököltek még egy rögtönítélő  bírósággal sem, nem szokásuk az nekik.

De az vicces, mikor egyes hazai felcsútisták rögtön arról hörögnek, hogy dehát ez... ez... ez terrorizmus! Pedig ez „csak“ háború. De aki az orosz propaganda hatása alatt álló kommentelő, annak ez a terrorizmus maga, a cui prodest non plus ultrája, hogy kiiktatják az ellenség egy tábornokát, messze a front mögött. (Emlészkik valaki A piszkos tizenkettőre? Na, ott pont ezt csinálják, a tizenkét terroristák, hogy rohadnának meg.) Mindeközben pedig ugyanezen propagandafogyasztó szubkultúra (illik ide ez a szó, hogy kultúra alatti, ha általában nem is így használjuk) nem tartja terrorizmusnak, mikor rakéta csapódik egy kijevi gyerekkórházba. (Ami konkrétan háborús bűncselekmény.) Az ugye vagy csak baleset, vagy eleve katonai célpont volt (igazából egy vegyifegyver-üzemet álcáztak kórháznak), vagy az ukránok lőtték magukat, hogy rákenhessék szegény, mélyen humanista Putyin bácsira.

Úgyhogy már fel lettem világosítva, miszerint az ukránok a) primitív ősemberek, b) nácik, c)terroristák, d) zsidók, és e) ebből következően az amerikaiak bábjai. De egytől-egyik ám! Nyilván az ukrán gyerekek és  az össze ottani idősotthon lakói is, mind-mind náci amerikai  ügynök-terroristák. Hiába, nehéz munka ez a világösszeesküvés, pláne ha a Háttérhatalom mellett nem lehet nyíltan kiállni, mert akkor  már nem lenne eléggé háttér. És ehhez képest még késve is fizet, mintha a Soros-hálózat nem lenne elég likvid.

Az összeesküvés nem elmélet, csak a világ állása?

fords.org

Zavar a téridőben, de főleg az időben

„Ötven éve, 1964. december 24-én az akkor még egyetlen csatorna Herendről adott riportfilmet, majd Beethoven IX. szimfóniáját tűzte műsorra. December 25-én a Nagymama, nagymama című Keleti Márton-film került képernyőre (benne Kiss Manyi, Voith Ági, Ráday Imre, Tolnay Klári), illetve Az angyal, Roger Moore-ral. 26-án a tévékészülékkel rendelkezők tévéfilmet láthattak Mikszáth Kálmán írásaiból. Ekkoriban terjedt el egyébként a televíziózás Magyarországon: míg 1962-ben csak 325 ezer tévéelőfizető volt, 1964-ben már 600 ezer.“

Ez tegnap este volt címlap a Zorigón. Nem csak ordenáré amit csinálnak, de mikor véletlenül próbálnak valami normális tartalmat előállítani, akkor kiderül róluk, hogy hülyék. Ötven éve, 1964-ben, mi? És nem adják fel, mert kicsit később: "De ugorjunk tíz évet: mit adott a tévé karácsonykor, negyven évvel ezelőtt? 1974. december 24-én...“

Végül is lehet, hogy simán csak időutazó a szerző (amitől persze még lehet hülye, autót is vezethet mindenféle kretén), esetleg egy alternatív tér-idő kontinuumból írja  a nagyon retrót, de nekem végül is tetszik. Mert bár először arra gyanakodtam, hogy simán csak bekúrtak egy tíz évvel ezelőtti cikket, de elfelejtették átírni a számokat (mert a cikk egyik címkéje az, hogy „advent2024“, de a szövegből már nem ez derül ki), ám rájöttem, hogy ez pont így jó.

Elvégre ha 1974 negyven éve volt, akkor én is csak negyven vagyok, ami pont tíz évvel jobb, mint az ötven. És legalább nem húsz, bár a fene tudja, lehet hogy szívesen lennék újra főiskolás egyetemista, szóval kiegyezném mondjuk a harminccal, 2004 egy elég jó év volt, még 2005 is. Plusz majd szólok anyámnak, hogy csak nemrég múlt hatvan, úgyhogy ne hivatkozzon a korára, innentől  én sem a sajátomra. 

Elvégre egy ilyen komoly internetben, mint a Zorigó, csak jobban tudják! (Csak nem tudják, hogy mit... Mindegy, majd erről is jön valami direktíva a pártközpontból. 1964-ből.)

És akkor valami nekem lényeges, ami nem volt nálunk a tévében, de 1974-ben esett meg, egy nekünk még messzi-messzi galaxisban:

A szév ava

A latteavokádó az év szava a HVG-nél, de nem értek egyet. Először is azt se tudom mi az (nem a szó, az egy vagy több szorosan kapcsolódó morfémából álló, jelentéssel bíró nyelvi egység), másodsorban pedig nem arra szavaztam. Hanem a „Békemisszióra“ az olyan szép, magasztos és egyben aljasul ostoba, mondhatni a Rákosi-diktatúra egyik kedvenc szavának, a békeharcnak folytatása  alig más eszközökkel. Mert az akkori - totálisnak tételezett - diktatúra többek közt annyiban  különbözik a mostani önkényuralomtól, hogy az 1950-es években mindenkinek kötelező volt  békeharcolnia, most viszont a Dagadt egyedül missziózik, arcának verejtékével, és koleszterinjének minden szintjén. Nehéz ám annyit repkedni a világban,  a légierő nemkormánygép business-jetével, az a sok fogadás meg díszvacsora mindenféle gyanús  diktátorok palotáiban, brrr... Még jó  hogy Ő leveszi a vállunkról ennek a missziózásnak a nehéz terhét. A rólunk.

Dehát latteavokádó. Persze azt is a Felcsútok Géniusza dobta be a közbeszédbe, ami szép volt tőle, elvégre bazmegelhetett is volna, a mindenki más anyjának picsájáról nem is beszélve. Ehhez képest ez egy kellemes szó, bár én a tejeskávémba nem kérnék avokádót, a pirítósomra esetleg. Fura párosítások tekintetében részemről megálltam a csilis csokitortánál, már attól is az indokoltnál több időt töltöttem a vécén.

Viszont láttam valami hülye videót, mely szerint az új menőség, a trend, a flow az a zöldhagymás kávé. Mondjuk hogy az mennyire slimfit, azt nem tudom, ha hányat, akkor meglehetősen.

A jövő év szava pedig a „békeköltségvetés“ lesz, hacsak nem a békeavokádó.

Ötletes, kreatív, újszerű, eredeti, meglepő, váratlan és merész

Jövő héten becsapódik a karácsony, ennek örömére a tévécsatornák is két kézzel szórják a tematikus filmeket, elvégre ha valamit lefújnak műhóval, miután leöntötték cukormázzal, az ragacsos lesz és gusztustalan, giccses és szánalmas, azaz pont nagyon ünnepi, a szó legmodernebb értelmében. Amely értelem persze teljes félreértés, de papoljon erről az, aki az. Mármint pap, lelkész, rabbi, guru vagy helyettes államtitkár.

A vicc kedvéért kigyűjtöttem, milyen karácsonyi tematikájú műalkotásokkal büntetnek a tévék, mindössze egyetlen nap (a a mai) alatt, de a végeredménytől azért nem röhögtem. 

Csak azokat csatornákat néztem, amik hozzám is be vannak kábelezve, persze nem volt mindegyiken témába vágó tartalom, az alábbi filmcímek összesen öt csatornáról származnak (ha jól tévedek), amik nevét én le nem írom, már csak kegyeleti okokból sem. Hiszen a tévé mint olyan halálra van ítélve, az utolsókat rúgja, haldoklóról pedig jót vagy jellemzőt. Szóval a mai címek, mivel direkt nem a hétvégét  néztem, az talán túl ijesztő  lett volna, ellenben ez...

Önkéntes karácsony

Oly közel a karácsony

Karácsony DollyWoodban

A karácsony varázsa

Karácsony szellemében

Kis karácsonyi bolt

Karácsonyra összezárva

Kiskutyát karácsonyra

Karácsonyi kutyakaland

Legszebb, legrosszabb karácsonyom

Szinte karácsony

Karácsonyi takaró

Karácsonykor hiába harcolsz

Gyógymód: karácsony

Gyertyafényes karácsony

Divatos karácsony

Bunyó karácsonyig

Egy új karácsonyi történet

Karácsonyi koldus és királyfi

Karácsony a tavon

Paradicsomi karácsony

Plusz két tétel, aminek a címében nincs benne a ka×××××ny, de a sztorijában csak az:

Mennyei küldetés

A Diótörő titka

pinterest.com

(Persze ki lehetne találni még sok címet, mint Texasi láncfűrészes karácsony, A Jó Karácsony, és a Csúf, a Karácsonyok Háborúja, az Alkonyattól karácsonyig, a Gyilkosság a Karácsony-expresszen vagy a 28 karácsonnyal később, és ezekben pont az a jó, hogy nem léteznek.)

És mindez valóban néhány, természetesen nem túl jelentős csatornán, ahol a filozófia annyi lehet, hogy: „Basszuk tele ilyen karácsonyi szarokkal ezeket, úgy is csomagban dobják utánunk a forgalmazók!“ És valóban, van nekik digitális sávszélességük bőven, pénzbe nem igazán kerül, meg hát valamivel ki kell tölteni a napi 24 órát (ha már egy rohadt nap  nem állhat a kedvükért mondjuk csak 16-ból), a nem karácsonyos, nem annyira gagyi darabok (huszadik ismétlése) meg kell a fő(bb) csatornára, ha már minden tévé igazából 15 csatornán tolja. 

Olyanok ezek, mint az autógyárak, hogy lassan a komplett nyugati világban van összesen öt-hat, de darabonként tíz márkanévvel. (Mint pl. a Volkswagen, ami az Audi, a Posrche, a Seat, a Skoda, a Lamborghini, a Bentley, és a Ducati is egyben, no meg a MAN és a Scania.)

Áldott, békés agyvérzést mindenkinek!

p.s. Semmi köze a fentiekhez, de a hét legutáltabb kifejezése: „Felrobbant Az Internet!“

Hajnali ködharapás

Néha olyan baszottul mindfulness vagyok, hogy előre köszönök magamnak, stratégiailag persze, mert az agilitás demonstrálása megkerülhetetlen hatékonyság-faktor. És ha fejben épp a topon vagyok, tiszteletben kell tartanom magam, mielőtt kárba veszek, valamint ebek harmincadjára.

Pozitív irányba kell gondolkodnunk, meg kell látnunk a napot a felhők mögött (és nem gondolni arra,  hogy felettük van), magunkban az isteni szikrát és közben nem nézni a vaj vagy a kávé árát, így harmóniában lehetünk magunkkal. Mindörökké.

Ami persze nem tart sokáig, az örökkévalóság ugyanis csak egy pillanat. Mert ami mulandó, az az időben van, az változik (lásd a kávé árát), általában nem fejlődik, de változik. Ami viszont örökkévaló, az mindig ugyanolyan... lenne, ha az örökkévalóság kontextusában lenne értelme a mindignek, ami viszont ott pont annyit ér, mint a soha. Vagy mint a lókolbász, szóval hogy csak egy szó. Ám ha az örökkévalóságban nincs idő, akkor csak egy kiterjedés nélküli pillanat az egész, egy matematikai pont egy bármilyen egyenesen, ami egyrészt csak elmélettben van (mindenféle vallások szerint valamiféle isten elméjében), másfelől meg statikus.

Vagyis ha mindörökké vagyunk egyensúlyba magunkkal, akkor valójában soha, mert lehet, hogy egy valamiféle isten elméjében létezhet a végtelenül rövid pillanat (hangsúly azon, hogy végtelen), de a mi agyunk erre a tapasztalati valóságra van kalibrálva, úgyhogy nem tudunk megélni valamit ami végtelenül kicsi vagy nagy, pontszerű vagy csak a végtelenben találkozik. 

Beszélni mondjuk tudunk róla, szavaink vannak arra is, amit nem élhetünk át, és néha nem félünk használni azokat (pl. szingularitás/ősrobbanás vs. isten/teremtés). Általánosan ezt hívjuk filozófiának, ami konkrétan lehet kozmológia vagy teológia is (jó, hát az egyik természettudományosabb, a másik mesésen spekulatív), de a lényeg mindig ugyanaz: a gittrágás egy intellektuálisabb, néha élvezetesebb, ám jobbára felesleges változata.

Nagyjából ezért kedvelem.

p.s. És ma van Vaszilij Kandinszkij 158-ik születésnapja.

Kompozíció  VII. (1913)

theculturetrip.com

A rozsdamentes szag nyomában

Az emberi hülyeség meglepő és mulatságos, de javarészt idegesítő. Mint például a rozsdamentes fémszappan, amiről - szerencsére - nem is hallottam idáig, és remélem nem is fogok, például senki  nem vesz ilyet nekem március 15-re, vagy mikor is jön a Jézuska.

A fémszappan pont az amit a neve implikál, egy darab rozsdamentes acél, szappan alakúan, állítólag csak hideg folyóvíz kell hozzá, és levisz minden rossz szagot az ember kezéről. Például a fokhagymáét. Hát  a fene tudja, a fokhagyma szerintem nem is büdös, nyilván mert kedvelem az ízét, és egy fejsérülés óta amúgy sincs szaglásom. De mikor volt, én akkor is inkább egy sajátos illatnak értelmeztem. 

A fentebb linkelt cikk amúgy azzal a felütéssel kezdődik, hogy mit csináljon az ember, ha büdös? Nálam ugye egyszerű: ne legyen szaglása, elvégre esse est percipi (létezni annyi mint észleltnek lenni), mondotta George Berkeley (1685-1753), és ha nem szagolgat éppen senki más, eleve nem lehetek büdös, hisz én nem észlelem.

A fémszappan viszont akkora baromságnak hangzik, mint Makó  Jeruzsálemtől, és nagyjából tényleg az, legalább is gyenge az elmélet, amit mögé  pakolnak (nyilván geci  marketingesek és/vagy ufóhívő sámánisták), kísérletileg meg szimplán nem működik. Így hirtelen a vaginaillatú gyertya  jut eszembe, mint amihez ostobaság-faktorban közel áll, és ami ráadásul szintén a szagvonalon szédít. Nekem az sem kellene, akkor se ha Tersekova (szül. Nagy Kriszta) azt énekelte egy méltán fura dalában, hogy illatos a pinája. (Azt egyszer már kiszúrtam, hogy ugyanakkor van a születésnapunk, ami azért utólag is megmagyaráz néhány dolgot  a furcsaság frontján.)

Ja, és ha fémből van valami, akkor az nem oldja a zsírt, miként a hideg víz se nagyon, a koszt viszont nagy részben leviszi a víz maga, szóval a rozsdamentes szappan olyan, mint a cipőtartó  az előszobában. Tényleg kell egy külön kis polc, hogy a cipők ne a padlón, hanem felette pár centivel legyenek? 

Egyébként meg a mostani szappanom is rozsdamentes, már csak fele akkora, mint eredetileg volt, de legalább rózsaillatú. Legalább is a csomagolása szerint, én annyit észlelek belőle, hogy rózsaszín. És jogos  kérdés, hogy de tudja ezt egy fémszappan?

Ez ki ez aki mit beszél?

Olvasok egy alig-alig hírt,  hogy azt  szónokolta (kiemelte, hangsúlyozta, nyomatékosította és aláhúzta) valami Sulyok Tamás nevű alak, miszerint "A közösség, amely képes tanulni a történelemből, az bölcsességről tesz tanúbizonyságot“.

Nekem meg nem is esett le azonnal, kicsoda is S. Tamás közhelyelkövető, aztán persze beugrott, hogy ő köztársasági elnök.  Nálunk. Mármint nem itt a városban, országosan. Csak ugye van vele két apróság:

Az első, hogy mi fenének kösságielnök egy országban, mely már  nevében sem köztársaság, gyakorlatában meg egy legitim önkényuralom, legfeljebb az alapkotmánytörvénybe van beleírva,  mint lassan lefordíthatatlan szóvicc. Köz van bőven (közteher, közhely, közállapot, közlekedés, közönség, közlemény), társaság is akad, több is,  de így együtt, hát ebben a formában már csak a szavak szintjén, mélyen a tényleges megélés felett.

A második meg, hogy az elnök nem egyszerűen felesleges  (nálunk minden hatalom a népé Párté, a Párt meg egy a kormánnyal, a kormány meg egyvalaki), de láthatatlan is. Már Káder János, a bajszos horgász is egy színtelen-szagtalan átlátszó folyadék volt (és ugye nem sok vizet zavart), de ez a mostani még nála is jelentéktelenebb, ami azért nagy teljesítmény, de csak neki. És voltak persze vicces-feltűnő  elnökök is, mint Pali Bá meg a Katalin naccsasszony, de  ők meg is buktak hamar, nyilván mert nem voltak elég semmilyenek. Szarok voltak elnöknek, de legalább valamilyenek.

S. Tamás viszont annyira semmilyen, hogy nála az a teljesítmény, hogy egyáltalán még van, eddigi elnöki tevékenysége kimerült abban, hogy borsófőzeléket evett a neten, meg pingpongozott az íróasztalán. (Biztos megnézte a szótárban, hogy a pingpong az más nyelveken asztalitenisz.) De a közélethez ő aztán nem szól hozzá, mi a fenéért is gondolná, hogy neki az dolga, arra vannak a politikusok, meg a média, meg úgy általában az ország, ami felett ő lebeg, és őrködik. Főleg azon, hogy továbbra is láthatatlan maradjon, ha már az volt alkotmánybíróként is, mert abból nem lehet baj, ha az ember eleve nem csinál semmit. Eleinte adott egy-két interjút, ahol akkora baromságokat mondott, hogy azóta inkább nem vág  fát, nehogy hulljon a forgács férgese, elvégre az inkompetenciával ne dicsekedjen az ember hangosan, elég ha csöndben nem szégyelli!

És az elején idézett mondat egy magafajta cserélhető kesztyűsbáb tipikus megnyilvánulása. Hisz ki vitatkozna azzal, hogy aki tanul  a bármiből, az ettől bölcsebb lesz, ha meg a történelemből akkor nép... vagy valami ilyesmi, a közhely lényege, hogy igaz, de kurva értelmetlen. Ebben Elnő Kúr nagyon jó lehet, kár hogy ritkán halljuk, pedig biztos sokat lehetne még gonoszkodni aranyköpéseivel kapcsolatban. Vonatkozásában, illetve tekintetében. Különös kegyetlenséggel, havi öt milláért palotával, személyzettel.

A kín és a mindenen túli világ

A Mártírok című 2008-as francia film rémes egy darab, 18 éven felülieknek sem ajánlott,  én két napja rosszakat álmodok tőle, pedig elvileg bírom a horrort. Elvileg a csípős kaját is, de ettem már olyan piri-piris tésztát, amit nem ettem még, nem is ettem meg, mert azért vannak határok. Hát a Mártírok már rég túl van bármilyen határomon.

És nem rossz film, sőt kifejezetten jó, drámai, felkavaró, súlyos... csak nézhetetlen. Verés, késsel kaszabolás, elevenen nyúzás, máglyán égetés, minden van benne, és nem fél megmutatni a bármit, amit a kínzás címszó alatt csak el bírunk képzelni. (De tényleg, már-már humánus elintézési módnak tűnik, mikor az egyik főszereplő egy vadászpuskával irt ki percek alatt egy családot.)

Amitől muszáj volt végignéznem, az meg annyi, hogy mindez a rettenet nem öncélú, nem a „kislányokat belezünk ki élve, csak mert szombat este van és unatkozunk“ tematikára épül.

Itt van valami nagyon beteg szektaféle, akik minden áron tudni akarják, van-e túlvilág, illetve az milyen lehet, de tényleg minden áron. Így aztán kislányokat  rabolnak el, és kínoznak, nagyjából halálra, hogy azok éppen a halál előtt, valamiféle transzban bepillantsanak a túlvilágba, és még el is mondják, mit látnak, mielőtt kiszenvednek.

És a film úgy indul, hogy egy láthatóan megkínzott, vérző sebekkel borított kiscsaj menekül valami lepusztult gyártelepen, épp most szökött a fogságból. Aztán árvaházba kerül, hogy úgy tíz-tizenöt év múlva kiirtsa a már  említett családot, akikben a fogvatartóit és kínzóit ismeri fel. Aztán az egykori árvaházi barátnő, aki addig nem hitt neki, megtalálja a pincében az aktuális áldozatot, aki inkább holt mint élő, és onnantól együtt próbálják túlélni az egészet, jobbára reménytelenül.

Nem mesélem el az egészet, de jön a szekta, és onnantól nem csak visszaemlékezésekben láthatjuk a kínzás gyakorlati, mondhatni praktikus oldalát, aminek végén még pofára is esnek, mert nagyon úgy tűnik, hogy nincs túlvilág, csak hallucinációk. Vagy van, viszont annyira szar hely, hogy inkább tartani kell tőle. Miként a saját  démonoktól, melyek a kis híján halálra gyötört főhősnőt is kísérik.

Lehetne az egész köré valami pszichológiai és/vagy teológiai paravánt húzni, hogy például a fizikai kín közelebb visz-e valamiféle megváltáshoz, vagy csak a halál  maga a megváltás, mert legalább vége a fájdalomnak? Vagy hogy mit művel velünk az elménk szélsőséges (aha, szó szerint hús-vér) helyzetekben, megvéd-e (ápol, s eltakar?), avagy inkább csak fokozza a szenvedést, ha még tudatában is vagyunk? Ha magunknál vagyunk egyáltalán.

Na ezek azok a kérdések, amikbe akar a fene belegondolni, maga a film meg annyira explicit mód erőszakos, annyira naturalista és apokaliptikus (igen, a mindent feltárás értelmében), hogy örülünk ha túléljük komolyabb mentális sérülés  nélkül. És dehogy akarunk még külön is rágódni a témáján. Távozz tőlem sántán, de élve, és ne nézz vissza, én sem teszem! - valami ilyesmi a Mártírok primér hatása, ami egy kitalált történettől azért nem semmi. Bár utólag azért egy haszna van: kinézek az ablakon, és a kinti világ sötét, szürke, hideg és esős, vagyis szuper, elbűvölő és  mennyei. A mihez képest kérdése az egész.

p.s Van a cuccnak egy 2015-ös amerikai újrázmánya (magyarul remake), az kábé fele ennyire sokkoló, az pokoli látomás helyett csak egy középvacak horror, unalmas szombat estékre.

Csúnya, rossz, hurrápesszimista

"5 szokás, ami elcsúnyít anélkül, hogy észrevennéd“ - mi ez a förtelmesen bugyuta cím már megint, a bulvárszekció konyhapszichologizáló régiójában? Először is, ha észre sem veszi az ember, hogy nem olyan szép und kívánatos, ki nem szarja le? (de tényleg, fáj az nekem, ha észre se veszem?) Ha ellenben észrevesszük, hogy nem tetszünk másoknak, akkor viszont az már észre van véve, de akkor mire föl a nagy nyomozós nyomasztás? 

Másrészről én is kapásból tudok ötöt, amitől: vodka, kokain, heroin, botox, ketrecharc. A baj csak annyi, hogy egyrészt valamit valamiért, másrészt meg a sor szinte a végtelenségig folytatható. Csúnyulást okoz eleve a kor, mindenki a fiatalkori képein néz ki szebbnek, vonzóbbnak, mikor még nem kopaszodott, ráncosodott, nem volt visszeres, sörhasú és mogorva, vagy ha igen, még bízhatott benne, hogy majd kinövi. De kevésbé vagyunk vonzók a stressztől, a nyomortól, a kialvatlanságtól, a bigottságtól, a nagyképűségtől, a fertőző betegségektől, a butaságtól, az erőszakosságtól, a szájszagtól, a  dicsekvéstől, a rossz ízléstől, vagy ha halottak vagyunk, bárcsak halottak lennénk, esetleg ha dögöljön meg a szomszéd fűje mindig zöldebb is. A tehenével együtt persze.

És amúgy miért is baj, ha az ember nem olyan vonzó? Ha például épp magányra vágyik, kifejezetten pozitív helyzet, ha már  megszokta, hogy magányos, nagyjából már  úgyis mindegy, ha eleve szociális fóbiája van, hajrá, ha pedig ő az utolsó ember a Földön, akkor kit érdekel? Számtalan helyzet, mikor nem számít. És ki akar randira menni kávézni, ha kint hideg van, esik, és van otthon kávé?

„Bárhová mész, mindenhol rosszat kell majd csinálnod. Ez az élet alapvető feltétele: erőszakot tenni a személyiségeden. Előbb-utóbb minden teremtmény erre a sorsra jut. Ez a végső árnyék, a teremtés kudarca. Ez az átok, ami rajtunk ül, ami táplál minden életet. Mindenhol a világegyetemben.“

„Az ember mindig választhat két hely között: az otthon és a világ a többi emberrel.“

(Philip K. Dick)

p.s. Igen, a napokban épp Dick esszéit olvasgatom, attól vagyok ilyen hülye. Vagy negatív, tudja fene, elvégre minden relatív, főleg a mihez képest.

66-os, és még úton

„Spider Stacy sajátos hangszere a fém sörös tálca, amelyet a fejéhez ver a koncerteken.“

(Wikipédia)

Ma 66 éves Peter Richard Stacy, benevén Spider avagy Pók, a Pogues-ből, az asztal alá hányós, ír beütésű kocsmapunk angol apostola, a történelmileg értelmezhető polgárháborúk közepesen botrányos antitézise.

Eastbourne-ben született, ami egy bájos dél-angliai város a tengerparton, elég közel Brightonhoz, de minek, mikor nagyjából pont olyan, csak valamivel kisebb. Mondjuk a délangol, kisbritán városok a parton elég egy kaptafára épültek, nem mintha ennek Mr. Stacy munkássága szempontjából lenne bármilyen jelentősége.

A két kedvenc Pogues-albumomon (Pogue Mahone, Waiting for Herb) ő énekel, immár egyedül, miután Shane MacGowan addigra már kiszállt, még nem az életből, csak a bandából, ezek közül a Herb már kifejezetten lépett egyet balra a prosztó-Dubliners szereptől. A zenekar hol volt, hol nem volt az elmúlt évtizedekben, asszem egy ideje inkább hol nem, bár nemrég láttam egy (talán ITV-s) beszélgetést három taggal, akik azt mondták, az első lemezük (Red Roses for Me) negyvenedik évfordulójára lesz új album, meg nagy turné, szóval  meglátjuk.

Ja, ott volt Stacy is a három zenész egyikeként, és az jó, ha az ember egyik kedvenc zenekara annyi feloszlás után kicsit megint újraegyesül, miközben legalább az egyik szólóénekes nem oszlott még fel.

A nyóc-huszas

Láttam a Jutyúbon egy internetet arról, hogy húsz éves a Nyócker. Nem a kerület, ahol laktam egy  darabig (Fecske utca - Bérkocsis utca sarok, óhh... - de tényleg, nagyjából bírtam, még a posztapokaliptikus hangulatával együtt is), szóval nem a kerület, a Józsefváros, ahová egyúttal egyetemre is jártam, hanem az animációs rajzfilm. A kerület tuti régebbi, például már huszonöt éve is megvolt.

Amit igen kedveltem akkoriban is, nagyjából azóta is, bár biztos több mint tíz éve, hogy utoljára. Mármint láttam, nem kedveltem, a kedvelés az permanens, vagy konstans, attól függ melyik jelenti azt, hogy főleg.

Most pedig, épp a fentebb linkelt videó hatására meg is nézem újra, mert még az alkotók is szimpatikusak lettek. Oké, Orsós László Jakab írásait régen is bírtam, azóta meg irigylem, mert épp  a Brooklyn Public Library helyettes vezetője, ami nem szimplán könyvtár, de innen nézve egy komoly kulturális tér, és eseménygenerátor is egyben. (Mondjuk egy hibája lehet, hogy ugyanis New Yorkban van, ami egyrészt messze esik innen, másrészt meg - és ez a súlyosabb - nem London. De ennyit a privát  mániámról.) Szimpatikus volt a producer meg a rendező, akiket anno nemigen láttam/hallottam nyilatkozni, és nagy meglepetésemre kis híján megkedveltem az LL Junior nevű, popzeneviselt  mégiagenyákot. (Aki amúgy szintén László, asszem ez a második L.)

A médigenyákság nyilván kell a megélhetéshez, a drága kocsival meg trófeacsajokkal veretés annyira nem, de itt egy kifejezetten értelmes fazon beszélt az ő száján át, amelyen tök vállalható gondolatok jöttek ki. Mondhatni, ha eltekintünk a csávó nyilvánosság számára performált rémes allűrjeitől, akkor egy azonosulható karaktert kapunk. Ettől még nem szeretem a zenéjét, sose szerettem (már azt a szűk mintét, amit hallottam belőle), meg a celebkedése is taszít, de újabb bizonyíték arra, hogy a művészi teljesítmény meg az emberi minőség igen is elválasztható egymástól, bár például G. Győző moslékmulatós reality-munkássága mögé sosem leszek képes bármiféle emberi (ha nem is nagyságot, de legalább) közepességet vizionálni. Mondjuk ő tett is róla, LL kartárs  meg - számomra - most az ellenkezőjéről.

Hát, lehet hogy a világ nincs azonnali teljes pusztulásra ítélve, gondolom megvárja a karácsonyt.

Apokalipszis folyton

A Római, az kaotikus egy ház, pláne mikor saját magával kéne szembenéznie, valahogy nem megy az a nyavalyás bűnbánat. Most például püspök uramék adtak ki egy izét, ilyen közleményt, hogy ők azért igazából, azaz valójában, szóval hogy tényleg nem csípik a pedofíliát. Ja, de a pedofilokat leszámítva ki igen? De legalább, annyi botrány, köztük egész frissek után azért csak közleménynek valami közhelyet, hátha. (Hát nem, de ez most mellékszál.)

Azt viszont a hvg.hu szúrta ki, hogy némi szánalmas mosakodás után (pedofília az van mindenhol, hát  nálunk is - mintha attól, hogy a szomszédban büdös van, nálunk már-már virágillatú lenne az eldugult vécé) egész furcsa irányba fordul a főpapi mutatás. Az iránymutatás. 

Hogy ugyanis a híveket arra kérik a szoknyás agglegények, hogy „imádkozzunk az elkövetett bűnökért”. Hát, tudja fene, ha a pap bácsiknak ez megértésük, hogy a bűnökért kell imádkozni, ám tegyék, de a rendes, ministránsfiúkat gondolatban sem abuzáló hívek szerintem is szívesebben imádkoznak a bűnösökért. És  még szívesebben a bűnösök áldozataiért.

Persze lehet, sőt esélyes, hogy elírás az egész, de annak első osztályú, mondhatni igazi freudi elírás. Elvégre az egyházi képmutatás, ami nem mellesleg más vallásipari nagyvállalkozásokra is jellemző, a napi gyakorlatban mintha nem sokat problémázna a bűnökkel, amíg azok ugye a plébánián/sekrestyében a négy fal között. A bűn mostanában onnantól lesz csak probléma, hogy kiderül, hogy nyilvánosságra kerül, ami nagyon nem stimmel, semmilyen nézőpontból sem. De hát ez az igazi apokalipszis, mely ógörög szó igazából feltárást, kinyilvánítást jelent, valamilyen igazságnak vagy tudásnak a nyilvánosságra kerülését.

Na ez zajlik most püspökfalaték egyházában, pontosabban több házában is, de az apokalipszis végső soron mégis csak az „Üdvtörténet“ című küldetésnyilatkozat János apostol által szövegezett része. Vagyis az üzemszerű működés a cégnél, csak kellemetlen, ha pont beindul.

1941, ilyenkor

Fú de jó, végre péntek 13! Tizenháromadika! Ha ma nyerek a lottón vagy a totón, az nagyon nagy lesz, mondjuk nem tudom mikor húzzák a totót. Vagy a számokat, sosem lottóztam, de ugye péntek 13. az ritkán van, néha heteket kell várni rá, esetleg napokat. Persze egyesek szerint szerencsétlen nap, úgyhogy ha ma kapok el mondjuk egy fertőző bokatörést, majd nem fogom tudni ki miatt volt, de biztos sokan mondják, hogy „Óvakodj március Idusától“, ahol az Idus nem nő, hanem nap, gondolom péntek 13., és ha elég sokan gondolják rossznak, az majd önbeteljesíti magát.

Jut eszembe, akkor a szombat 26. is vagy szerencsés nap, vagy különösen szerencsétlen, mint a vasárnap 39? (A '39 biztos nem jó, már ha dátum, 1939-ben is mit műveltek a Hitlerék Lengyelországgal, tisztára világháború lett belőle!)

És erről a világi háborúról jutott eszembe, hogy miért is lehet mégis szerencsétlen a péntek tizenhárom. Ugyan nem '39-ben, de 1941-ben pont ezen a napon üzentünk hadat az Amerikai Egyesült Államoknak. Pontosabban üzentek hadat a felmenőink nevében az akkori méltóságos urak (nekem a szüleim se éltek még, később persze igen, sőt azóta is), ami utólag azért nem bizonyult túl jó ötletnek. Mert az amerikai hadsereg erős volt, és nagyon nagy bombázói voltak sokan, így aztán ez már a második világháború volt, amiből szarul jöttünk ki. (E tekintetben mázli, hogy még nem volt harmadik, belegondolni is rémes, ott mit szívtunk volna. Pláne ha már élünk akkor.) Azt hiszem egyszerűen rossz Egyesült Államokat támadtunk  meg a hadüzenettel (máshogy mondjuk nem nagyon, de egy hadüzenet pont elég volt, hogy bombázzanak) talán az Afrikai EÁ-t kellet volna. Vagy az Ausztrál Egyesült Államokat, velük talán kihozhattuk volna döntetlenre, nem mintha Sztálin elvtársnak nem lett volna tök mindegy a végére.

Viszont közben kiszámoltam az internettel, hogy 1941. december 13. az szombat volt, ami ellentmondana az elméletemnek, de mégsem, ha figyelembe vesszük az időzónákat. Mert ha például a magyar kormány nálunk tizenharmadikán, még reggel hat előtt üzent hadat, akkor keleti parti idő szerint ott még péntek volt. Tizenkettedike...

Á, mindegy, szerencsétlen volt az egész történet, ezért se lottózom, meg mert sose érdekelt a fodbal, mutatis mutandis azt se tudom, mit jelent ez a nyavalyás latin frázis.

A gusztustalansági-együttható

Nos, az emelkedik. Egyre nagyobban emelkedik magasabbra, egyre együttebben hat. Ha nyáron van a médiákok uborkaszezonja, akkor mi van karácsony előtt? Nyilván a stílenahti értelemben vett dzsigölbelsz, de az már közepes adagban is súlyosan toxikus, ki kell valahogy egyensúlyozni. Úgyhogy magukat - jobbára tévesen - mértékadónak gondoló portálok is rámennek a szarra, húgyra, köpetre, ami ugyanolyan gyomorforgató, mint cukrozott csillámporba forgatott zselés műfenyő, csak másképp.

És persze hogy én vagyok a hülye, aki reggeli közben olvas (miközben a tévében is kitűnő, tanulságos reklámok mennek óránként fél órában), hogy aztán jöjjön egy cikk, mely szerint a tehénbőgés imitálása segíthet a szoruláson,  ha szorult helyzetbe kerülünk a vécén. Mert a rekeszizom ugye, de  tudja fene, nem olvastam végig, furcsa asszociációim kezdtek ugyanis támadni a joghurtos zabpehelytől.

De volt cikk a szomszéd  mértékadón a hasmenésről, az elsőn meg, hogy miféle használt óvszereket lehet találni a nyilvános vécékben. Hiába, a vécé mint kifogyhatatlan témaforrás a modern emberiség alapélménye (a premoderné  a bokor, vagy mint a középkori városokban, az ablakon kiszarás),  így bármikor előhúzható. Persze nem konkrétan, egy vécét előhúzni mondjuk egy beszélgetés  közepén, az igen kínos lenne, de ugye:

1.) A világban nem történik semmi érdekes,  hát istenem diktatúrákban halálra kínoznak embereket, zajlanak háborúk, pszichopaták atombombával viccelődnek, és hasonló esetek szép számmal akadnak, de ezek mindig is voltak. Nincs újdonság- tehát hírértékük, és egyébként is gyün a Karácsony, a szeretet ünnepe,  az meg annyira éterien szép és emelkedett,  hogy nem lehet holmi háborús hírekkel teljesen szétbaszni!

2.) A tartalmat viszont gyártani kell, három műszakban és kilóra, és ugye kis ország vagyunk, nálunk egyszerűen nincs annyi drogos celeb, vagy viszkisrabló, hogy velük legyen tele a sajtó. Viszont minden ember szokott enni, inni, aludni és kakálni, aki ezeket tartósan kihagyja,  az már nem ember, csak néhai. (Sőt, brit tudósok szerint  - többek között - onnan lehet tudni, hogy valaki halott, hogy hetek, akár  hónapok óta nem evett, és nem volt vécén.) Vagyis a vécé és környéke örök téma, akár mit is művelnek ott az emberek, már az újságolvasáson kívül.

3.) Karácsonykor meg amúgy is sokat zabálunk, a túlzabálás pedig túlszaráshoz vezet, így igen is helye van az efféle témáknak  a nyilvánosság hímes mezején, hisz nincs mindenki olyan szerencsés helyzetben, hogy nyomorog, így esélye sincs túlennie magát, pláne mióta is ingyenkonyhák is takarékosabban mérik az adagokat. A keményen drogozó kisemberek viszont falnak ilyenkor, mintha nem lenne holnap, pedig a holnap a vécén jön el majd, és a szorulás esetére igenis fel kell készülni, miként a befosásra is, attól függően, ki mivel büntette inkább a szervezetét, a megelőző szentségtelen estén.

Harminc éve egy közeli galaxisban...

Már megint egy pazar magyar  címadás, a Skeleton Crew  (mondjuk Csontváz-legénység) lett nálunkfelénk Kóbor alakulat, bár hogy merre alakul, az engem már  nem érdekel, nem vagyok célcsoport, hiába van a nevezett sorozat elején Star Wars-logó. Ez nem az, ez egy banális-bináris mese különösebb drámaiság nélkül, egyenesen Steven Spielberg gyerekfilmes korszakából (E.T., Kincsvadászok, Hook...) Bár hírek szerint az egész ötlete egy régi Simpson család epizódból jött, na olyan is.

A főszereplők sablonosra írt kölyökkarakterek, sablonos dumákkal és kétdimenziós bármivel (motivációval, jellemmel, szociabilitással), és a fenének se hiányzik már egy sokadik elvágyódós, „lelkem mélyén dzsedi akarok lenni“ fejlődgetéstörténet.

A srácok ráadásul egy tipikus amerikai kertvárosban laknak (pontosabban így képzelhették a hetvenes években a mai kertvárosokat, a Sztárvórz meg akkoriban indult), csak itt legfeljebb egy kék, elefántfejű izé a szomszéd kölyök, de minden Ganésa-áthallás nélkül. És akkor innen indul a nagy, galaktikusnak szánt, ám kisszerűen érdektelen kaland, de mondom, nem vagyok célcsoport.

Mert itt nyilvánvalóan a gyerekeket vették célba, ha már a középkorúak gyerekkori mitológiapótlékát a sárga földig alázták, jöhet egy-két ifjabb korosztály, egyébként is ők a Dizni, és hát ki ha ők nem?

Én viszont nem vagyok gyerekek, már jó huszonnyolc éve pont huszonkettő vagyok fejben, ami ugye nem gyerek már, bár néha még kifog rajtam a gyerekzár, pedig tényleg nem akarok inni a háztartási sósavból.

De ezzel a mozgóképes izével se tudok mit kezdeni, ez annyira StarWars, mint reggeli zabkásám vagy a délutáni hátfájásom, épp ezért meglepő kissé, hogy elég jó kritikákat kapott az eddig kitolt két epizód. Persze az értelmesebbje eleve úgy kezdi, hogy nem olyan rossz, ahhoz képest, hogy Dizni. Ja, ahhoz képest legalább nem énekelnek benne, de ha fognak is, azt én már nem fogom látni, ennyi elég volt... (Majd megnézem a Jutyúbon a sorozatot gyalázó videókat, nagy elégedettséggel lelkem sötét mélyében.) És még valami: önmagában Jude Law nem elég, hogy mentse a menthetőt, ha jól rémlik Az ifjú pápában volt utoljára igazán jó, még 2016-ban, vagyis nem tegnap.

Hovánemutazás

"Oroszország szerdán kijelentette, hogy annyira konfliktusossá vált a kapcsolatuk az Egyesült Államokkal, hogy az orosz állampolgároknak nem szabad az Egyesült Államokba, Kanadába és egyes uniós országokba utazniuk...“ Nyilván nem maga Oroszország mondta ezt, csak valami helyettes külügyi alszóvivő, de azért érdekes a megfogalmazás: nem egyszerűen nem tanácsolják, hogy hova nem utazzanak az oroszok, de egyenesen nem szabad nekik a hovautazás. Az oroszok poroszosan nem engedik, elvégre szimbolikusan hadban állnak lassan a fél világgal, persze hivatalosan még Ukrajnával sem, elvégre volt hadüzenet? Nem volt. Van háború? Hát hogy lenne? Csak annyi történik, hogy az orosz ortodoxok unortodox múdszerekkel, miszerint rakétázással művelik meg az ukrán vidéket, ha már az ottani parasztok nem teszik. És kérdem én, lehet egy tankkal szántani? Naná, sőt jobban is mint az ócska traktorokkal, ha egy tank átgázol valahol, akkor az át van gázolva!

És mindeközben el-Aszad személyesen Putyin elvtárstól kap menedékjogot, elvégre az egyik mocskos diktátor bevédi a másik mocskos diktátor seggét, hisz az övének is szüksége lehet még rá. Az mondjuk tényleg abszurd pillanat lenne, mikor ez a két háborús bűnös együtt kérne menedékjogot Észak-Koreában, a Szabadság Földjén, ahova nem tudja betenni a lábát a rohadék külvilág. Tényleg, oda szabad utaznia a ruszkiknak? Márhogy beengedik őket?

Szar lehet most nyugaton orosznak lenni, nem ők a legnépszerűbb, legszívesebben látott vendégek, és nagyjából mindegy is, hogy személy szerint mit gondolnak a diktátorukról, szavaztak-e rá, vagy épp alámerülve kibekkelnek. Mondjuk ezt egyre több magyar is megtapasztalhatja, annyit amortizált a Dagadt a komplett ország renoméján, hogy csak minimum félig agyhalott széljobbosoknak csillan fel a szeme, ha rólunk hallanak. De mondjuk Le Pen vagy az osztrák neonnácik körében mérhető népszerűségünkre azért ne legyünk büszkék.

A rosszfiút védeni félnetek jó lesz

Zavar támadt az Erőben. A zorigós jobbágyok nem tudják, hogyan is kellene tudósítani a szíriai helyzetről láthatóan nem jött még meg a kormányzati brossúra, a lekommunikálás irányvonalának pártszerű mikéntjéről. Tekintetében.

"A Youtube videómegosztón jelent meg egy összeállítás, amelyen az látható, ahogyan Aszad elnöki palotájába betörnek a lázadók, és kifosztják, viszik, amit csak tudnak.“ - aha, lázadók, felforgatók, mi több, betörők! Pfujj!

„Döbbenetes videón, ahogyan kifosztják a lázadók el-Aszad családjának otthonát“ - Értjük: A Család. A Otthonát! - de hogy miféle mocskos rezsim volt az ott, az most nem annyira fontos. De ami feltűnő, hogy nem fényezik, de még csak nem is mentegetik a bukott despotát, mert azt azért érzik, hogy nagyon nincs mit. De azért mindennek van határa, ahogy videón van a diktátor elvtára kislányának a szobájának a kifosztásának a borzalma, az már vér után kiált. Vagy bosszút kíván.

És a helyzet bonyolult, tényleg az, mert van ugye el-Aszad, az egyenest Moszkvába menekült diktátor, meg az iszlamista lázadók. Az előbbi egy undorító féreg, a napokban épp a szobrait döntik le, márpedig annál biztosabb jelen nincs annak, ha valaki egy mocsadék diktátor, mint hogy szobrokat emeltet magának, még életében. (Ennél az ókori Egyiptom fáraói is egy fokkal mérsékeltebbek voltak, merugye ők piramist építtettek maguknak, sok-sok Bármi Áronnal (és ezeknek -  a közhiedelemmel ellentétben - csak egy része volt rabszolga), de haláluk utánra, illetve esetére. Pedig ők egyenesen Hórusztól, az égbolt és a harc istenétől származtatták magukat.)

Ám a másik oldalon tényleg azok dzsihádmámoros alakok vannak, akikről per pillanat a fene se tudja, mennyire másolnák le az afganisztáni tálibokat, de félő hogy nagyon, nem kötelességből, szívből csupán. Csak hogy meglegyen a csöbörből vödörbe történelmi gyakorlata, már megint, mikor úgy  csúszik át egyik  diktatúrából a másikba egy társadalom, hogy nincs, vagy alig van átmenet. (Ez nekünk is megvan: jött a Vörös Hadsereg, kiverte a Wehrmachtot, aztán itt maradt, a nyilasok után meg, kis cigi- és kávészünettel, de jöttek a sztálinisták, elvégre diktatúra nélkül a nemzet félkarú rabló. Mint az iszalmisták a damaszkuszi úton... ja igen, ott más is járt már korábban.)

Szóval a kormánypropaganda hirtelen nem tudja, kit is gyűlöljön épp. Mert a diktátor mégis csak Moszkvába ment, ahol meg a Felcsútok Géniusza elég otthonos, és el-Aszad esetleg már neki is kínos (bár ki tudja,  a mindenféle -isztánok posztszovjet diktátoraival is igen barátságos), másrészt meg a szír lázadók eleve a „másik oldalon“ állnak, lőnek, és dúlnak. Vagyis az egyiket utálni kellene (csak nehezen megy), a másik felet meg utálni muszáj, az mondjuk csuklóból megoldható.

Jobban belegondolva, nem is értem mi itt a gond. Ártunk és Ormányunk alapvető hozzáállása a világhoz annyi, hogy rajtuk kívül mindenki hülye, csak ők helikopter, akkor meg miért ne lehetne utáni, megvetni, gyűlölni mindkét felet, ha már Szíria messze van,  a Párt meg nem küldi a direktívákat. Elvégre nyugodtan el lehet küldeni bárkit a picsába, csak úgy, nem kell feltétlenül valaki érdekében haragudni rá. Csak épp a Zorigó szorgos szarlapátolói megszokták, hogy ők kormányhitű módon, a felcsúti döbrögi és udvartartása érdekében haragudnak, gyűlölnek, hánynak vért. És most el vannak apátlanodva kissé, nem megy már nekik ez a rohadt egyrészt-másrésztezés. Ezért el-Aszadról inkább csak a szikár tények, a dzsihádistákkal szemben meg a halálhörgős indulatmenedzsment. (Mondjuk meg is érdemlik, erre hamarosan bizonyítékot is szolgáltatnak, efelől  sajnos nincs sok kétség.)

Na igen, addig jár a teve a tű fokán, míg maga esik bele.

A siker titka a konstrukció

Semmijen Zsoltot öt évre újra örökös elnökévé  választotta a Kereszténydemokrata Néppárt, ami ugyan nem igazán keresztény és nem játssza hitelesen a demokratát, de legalább nem is párt.  Nem egyszerűen nem néppárt (bár lehet, hogy mind a hat tagja egyúttal a nép is), de nem is létezik önállóam, mondjuk úgy, hogy felcsútista Hatalom-maximalizáló Zrt. klerikális melléküzemága, azaz a fidesz jelenlegi utódpártjának valláslejárató tagozata. De legalább van önbizalmuk.

Azt mondotta ugyanis a  majdnempárt elnök-fővadásza, hogy a fidesz és a kádéenpé szövetsége, a magyar és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója. És ez biztos pont így van, hisz Semmijen elvtárs úgyszólván maga a kádéenpé, az ő szájával a tagság szól, meg a választóik szólnának, ha léteznének.

Hát, tudja fene. Így hirtelen a német CDU/CSU jut eszembe, mintha ők egy hangyafasznyival sikeresebb politikai  konstrukció lennének, mint a mi kis rezsimünk kleptokrata véd- és dacszövetsége, mert mintha Németország jobban működne, mint ez a lángoktól ölelt. Ráadásul akkor is, ha nem épp a jobboldal van hatalmon, mert arafelé a konzervatívok meg szocdemek  nem tekintik hazaáruló  ellenségnek a másikat, csak azért mert mást gondol mondjuk a gazdaság- vagy a szociálpolitikáról. Persze a német kereszténydemokraták európailag a Néppárt tagszervezete, ami meg Semmijenéknek már derogál, mert az már tényleg felháborító, hogy nem akarnak diktatúrát, de közben meg nem is szeretik azokat,  akik de. (Mér? A Vatikánban szavazással dönt a Szentpápa Atya? Naugye! Az még kérem, az a kaotikus egyház, az egy rendes diktatúra, ha ez az argentin komcsi pápa el nem bassza.)

Ha viszont a magyar történelem, akkor fenébe az összes Rákóczival, Széchenyi és a reformkor a fasorban sincs,  és Deák Ferenc is csak sírdogáljon csöndben a sarokban a kiegyezésével. Hisz az Osztrák-Magyar Monarchia is micsoda egy szarkupac volt, ehhez a mostani csodás szuverenitáshoz képest! Bár jobban belegondolva, egy Stefi gróf annyira ma sem jönne rosszul, miként egy  Deák sem, de Horthy tatát azért kihagyhatjuk. Meg szinte  bárkit, aki utána jött.

De nekünk Semmijen elvtárs jutott, neki meg ez a kor, mikor nem megyei párttitkár- vagy téeszelnök-karrierben kell gondolkodnia (már ha néha szokott még olyat), így marad a politikai kereszténység, meg a vadászkastélyokban hasonszőrűekkel bájolgás, és nehéz munkák ám ezek is! Kell hozzá a sikeres politikai konstrukció. Hááát...  nekik sikeres, utánuk az özönvíz, avagy a kutya ugat, a karaván harap. (Ezt most magamtól lopom, bocs Niki.)

papaigabor.wordpress.com

44

Tegnap volt pont 44 éve, hogy lelőtték John Lennont, Yoko Onot meg nem. Legalább is ez volt a hír, de pontatlan. Nem lelőtték, többes  szám harmadik személyben, hanem lelőtte egy darab valaki, Mark David Chapman egyes számban, és szigorúan a maga nevében, azóta is csak ő ül börtönben érte. New Yorkban, a Dakota-ház előtt lőtt, bár az nem világos, hogy Észak- vagy Dél-Dakota?

(Érdekes, négy éve még csak negyven éve gyilkolták le, milyen párhuzamosan is halad az idő a múlttal! És ahogy a múlt múlik, az emlékek lékeket kapnak, egyre kevésbé érdekes, hogy ki kit lőtt le? Meg hányan?)

„Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak.“

Lennon egy tehetséges nárcisztikus alak volt, avagy tehetséges volt  a nárcizmusban is, bár nem pont ettől lett szimpatikus a többségnek. Én viszont nem vagyok tehetséges, de legalább nárcizmus helyett szociális fóbiát hordok a mindennapokban (abból nincs ünnepi viselet),  viszont senkit sem lőttem le se 44 éve, se negyvennégy évesen. Manapság ez már teljesítmény. (Ja, és forma egyes világbajnok sem lettem a negyvennégyes rajtszámmal, mint a fazon, aki de, persze rajtszámom se volt soha, ebben mondjuk hasonlítunk egymásra, Lennon meg én.)

A hatalom, a kussolás és az álszentség

"Magyarország a közel-keleti térség stabilitásában érdekelt, emellett pedig kiemelt figyelmet fordít a régióban élő keresztény közösségekre, akik számára továbbra is humanitárius segítséget nyújt. Ezt közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap.“ 

Néznék magam elé hülyén, ha nem szoktam volna már meg, hogy ezek hülyének néznek. Nem mert hülyék, igen okosan szociopaták Ártunk és Ormányunk jeles  alakjai, és akkora bennük a hatalom akarása, hogy az minden mást lebír. Beszélnek is össze-vissza sokféle baromságot, csak épp tudatosan, kicentizve főleg.

Mivel a Dagadt korábbi iránymutatása alapján nem azt nézem, mit mondanak, hanem hogy mit tesznek, én a közel-keleti keresztény közösségek helyében nem számítanék semmire, a Párt hiába tart el keresztényvédelmi államtitkárt, leszarják ők a keresztényeket.  Nem mert bajuk lenne velük, leszarnak ők bárkit, akikkel foglalkozni épp akkor nem elemi érdekük. kereszténynek  meg ugye annyira keresztények, hogy kicsit sem. Elvégre csak mondják, de nem teszik, pedig még én, a keresztényileg kevésbé művelt is tudom, hogy a jézusi működés az elsősorban a gyakorlatot jelenti, ilyeneket például, hogy könyörületesség, amit viszont a jelenlegi rezsim főkutyái nyomokban sem tartalmaznak.

És ezt nem egyensúlyozza, nem egyensúlyozhatja ki, hogy mindenféle püspökökkel szelfiznek, milliárdokkal tömnek ki kétes pedigréjű egyházi  intézményeket, a nép számára  meg durva botrányokba belebukó, kollaboráns békepapokon keresztül terjesztik az igét. A Párt igéjét, mást szerintem nem is nagyon ismernek, a templom az nekik a pártgyűlés folytatása  más eszközökkel, az ideológiai brossúrák meghosszabbítása Bicskéig.

De a fenti, egyébként zorigós (naná) idézetben szereplő miniszter, azaz Kakadu Péter elvtárs-pajtás, aztán különösen nem látszik kereszténynek, mert ő  nem hogy nem viselkedik úgy (ellenben pontosan hozza egy törtető, lassan már kapuzárási pánikba eső szociopata yuppie figuráját), de nem is beszél úgy. Ami lehetne pozitívum is, legalább nem hazudik annyit, mint a kenetteljesen, vallásosnak ható frázisokat öblögető kollégái, de közben annyi diktátor alfelét nyalta már fényesre, hogy ennek semmi jelentősége.

Most épp Szíriában hajtották el az aktuális türkménbasit, akire eddig nem volt Kakadu miniszternek rossz szava sem, mondjuk az most sincs, ő csak amiatt aggódik, hogy ugye az ottani keresztények. És önmagában ez is jogos lehet, Bassár el-Aszadot iszlamista lázadók lökték le a tápláléklánc csúcsáról, márpedig tőlük se lehet túl sok jót várni, de a magyar kormány  fő-külkereskedelmi ügyintézője legalább utólag mondhatna valami rosszat a bukott vezérre... Ja, hogy ők is ilyen rezsimet szeretnének maguknak, csak az a kurva EU, az nem  hagyja? Aha, meg Peti - mint az titulusából is látszik - csak másodsorban külügyminiszter, elősorban külgazdasági, és hát  a diplomácia annyira nem erőssége. (Az  megvan, mikor épp várja őt valami delegáció egy reptéren, nyakig öltönyben a vörös szőnyeg mellet, ő  meg kiszáll a magángépből rövidgatyában?) Úgyhogy inkább nem mond semmit, amiben nincs olaj, földgáz vagy akkugyár, ami a nemzetközi politika ezen túli részéhez kapcsolódik.

És hogy az egészet a fészbukon tolja, az már csak a hab a torkán, mostanában már mindenféle  államtitkárok is a fészbukon rendelnek el dolgokat, lassan az a hivatalos közlöny. Ennek fényében várhatjuk, hogy nemsoká  a friss törvénymódosításokat is a TikTokon fogják közzétenni,  csak hogy eljusson a minél több Zemberekhez! (Feltétlen használjanak majd valami AI-t, az tök jó  zenéket hazudik össze aláfestésként, egy-egy unalmasabb és/vagy aljasabb paragrafushoz.)

Kis skandináv vámpír-szociográfia

Az Engedj be! egy svéd tinivámpír horrorthriller (2008-ból), és szerencsére semmi köze a jenkik iparilag előállított ócskaságaihoz (Alkonyat izék és egyéb állatfajták), ez rendes dráma, egy világban, ahol egy percig sem szeretnénk élni. És nem, ez nem a pokol, ez egyfajta purgatórium,  konkrétan egy rideg-lepattant lakótelep a nyolcvanas évek elejéről, ahol hó van, hideg és szűkszavú svédek.

A helyi erők jobbára a kocsmában nem várják a jövőt, a főszereplő srácot az iskolában (meg azon kívül  is) terrorizálja az évfolyam pszichopatája, még szerencse hogy a szomszédba költözik egy vámpír. Aki első ránézésre szintén tizenkét éves, mint Oskar (ja, így hívják a srácot), amúgy kábé kétszáz, de azt az Interjú a vámpírral óta tudjuk, hogy akit gyerekkorában haraptak vámpírrá, az onnantól csak fejben nőhet, fizikailag már nem.

Ehhez képest bontakozik ki valami kiskamasz-szerelmesfilm-szerűség amely, mint az egész világ, naturalista, már-már szociografikus módon nyomasztó, csak itt pluszban még vérrel és halállal van keretezve. A kiscsaj (öregnéne?) nem tehet erről, a fene se tudja hogy lett vámpír, már arra se nagyon emlékszik mikor, de neki vért kell innia, ha élni akar. (Logikus, a vámpírok nem abban az értelemben élnek, ahogy mi, egy élőhalottnak meg halál kell az életéhez, mások halála persze. Hogy vitálisan maradjon halott, vagy mi...) Az ember meg egy olyan hülyén megtervezett biológiai gép,  ami nem hajlandó működni, ha valaki kiissza belőle a vért.

Eliről, a lányról valami magányos pasas gondoskodik (hordja haza a vért, amit a közeli parkban frissen csapolt le egy arra járóból), aki aztán kórházba kerül, mert lebukás  ellen pofán önti magát savval, csak hogy ne legyen felismerhető az esetleges szemtanúk számára. A lány (néni) egyedül marad, Oskar lesz a támasza, és kezdődik valami bizarr vonzódás, miközben a srác egy introvertált lúzer (plusz a haja is már milyen), a csaj meg egy éjszakai ragadozó, aki a koszos padlóról is felnyalja a vért, ha  épp kajás.

Az Engedj be! egyébként nem igazi horror,  hanem súlyos, sötét dráma arról, hogy élet szar és a végén meghalunk, de ha mázlink van, a minket csesztető szemétládák előbb halnak meg. És ehhez csak annyi kell, hogy az ember nagyjából  barátnője legyen egy vámpír, és kapja szét a kis geciket, egyenként több darabra. Hát igen, az egész szürke és lehangoló lenne, de az érzelmi száltól ezen túl még kényelmetlenül is érezhetjük magunkat, hogy aztán meglássuk a morbid humort a sorozatgyilkosság mögött, meg érezzünk valami morális elégtételt is. A rossz megkapja méltó büntetését, a vámpírlány meg megússza, dehát ő ragadozó, és ugye a tigrist sem tartjuk bűnösnek, pedig cuki kis szőrös állatokat uzsonnázik főleg.

Valóságos alulnézet

"Fogalmam sincs, hogy eredményezett-e egy dal valaha is igazi, jelentőségteljes változást. Ez olyan, mintha mogyoróval dobálnánk egy gorillát.“

(TW)

Ma 75 éves Tom Waits énekes, zenész, dalszerző és későmodern életérzés. Kicsit ő  a zene Charles Bukowskija, csak már egy évvel túlélte őt (Bukowski 74 évesen halt meg, harminc éve), pedig életmódjukban azért sok (volt) a hasonlóság. Meg cinizmusukban, Waits egyszer azt mondta, lehet hogy nincs is ördög, mert az csak az Isten, mikor részeg.

Egyszer rég olvastam valahol, hogy ha összekevrnénk egy mázsa cigarettadohányt egy gallon whiskyvel, és az a valószínűtlen keverék énekelni kezdene, egy Tom Waits dal jönne ki belőle. A helyzetből.

És igazából sosem volt túl nagy véleménnyel a művészetről, a sajátjáról sem (lásd a dőlt betűs részt fent), egyszerűen csak azt csinálta mindig is, ami nagyjából jól esett neki. A nagy művészek  közt kevés van, aki  megrendelésre is tud remekműveket összedobni (hirtelen Rembrandt van Rijn jut eszembe), a legtöbben pusztán azért csinálják, mert nehezen tudnak az alkotásnál pompásabb időtöltést kitalálni. Ha az eredmény aztán tetszik valakinek, az nem baj, de csak járulékos nyereség, miközben -  ahogy pont Bukowski kapcsán is írtam - azért a legtöbben igenis vágynak  a művészi hallhatatlanságra.

Na,  Waits-re ez pont nem tűnik igaznak lenni. Az egykori bárzongorista az elmúlt 52 évben kiadott összesen 17 albumot (az utolsót 2011-ben), szóval őt tényleg nem lehet azzal vádolni, hogy azt várja, a mennyiség  csapjon át minőségbe. Ő eleve a minőségre megy, akkor ír új dalt, ha éppen attól érzi jól, vagy jobban magát. Meg amúgy is egy főállású kívülálló, aki hajlamos alulnézetből szemlélni a világot.

Én meg, talán fura mód, többek közt ettől érzem magam jobban, ez csavargó-csöves életérzés (úgy tűnik) egy lakótelepi középvárosi patkánynak is bejöhet:

Legközelebb megint bélyeget gyűjtök inkább...

Régebben volt egy beakadásom, hogy az ilyen meg olyan oldali rádiók betelefonálós műsorait hallgattam, ez elég perverz szórakozás, főleg ha mindenről is van véleményem, és nem félek használni. (Attól tartok, ez a fajta személyiségzavar egyszer majd a Puzsérról lesz elnevezve, ami  azért rémes egy kilátás.)

Most viszont véletlenül láttam egy keveset a hírtévés/rádiós Paláverből, csak úgy, kapcsolgatás  közben, és elkapott a régi hangulat. Mert ugyan Drágabolgárúr a klubrádión már jó ideje rém unalmas, de ebben a kormányhitű nyugdíjasoknak készülő műsorban még van kraft. Szenvedély, lendület, izzó gyűlölet és küldetéstudat, és olyan megfogalmazások, amiktől szinte feltámad bennem a látens nyelvtannáci, és az inherens jelentésrendőr. (Meg néha az amatőr alanyi történész, aki nem vagyok.) Néhány kedvenc idézet következik mindjárt,  igyekeztem szó szerint jegyzetelni a legjobbakat, és valahogy visszaadni a kiejtést. (Hülye hobbi, tudom, nem is szokok rá.) Nem csúfolódom persze a műsor betelefonálóin, kiröhögöm őket, elvégre minek mentek oda, egyelőre nem kötelező a Párt melletti nyilvános bizonyosságtétel.

És kommenteltem is, ami borzasztó kényelmesen aljas húzás volt tőlem, elvégre az idézettek nem szólhatnak vissza. Pedig micsoda egy intellektuális diskurzus lenne abból! Mindegy, magamhoz képest így is hosszú lesz.

Főbb témák: Ukrán Péter, magyar háború, békeharc, románok.

...és mindenkinek van valami határozott véleménye.

(vecteezy.com)

„Szitta a magyar népet! Meg monta annak a másik csávónak, hogy büdös a szája meg fogjon mosat...“ - Különösen dadaista mód irodalmi ez a „fogjon mosat“ a mosson fogat helyett, de el tudném képzelin a „fosson lovat“ változatot is, csak az már valami durva testhorror  lenne, kábé David Cronenberg modorában.

„Fogja be az egész hóbelevanc a képit! Ilyen mik háboruügyben, nna,“ - Úgy tűnik, a betelefonáló békepárti, mint a Felcsútok Géniusza. Meg a Pápa. De annyira, hogy nem talál rá szavakat.

„Hány piszok kis szemét ott az uccán, a Tisza párt meg az összes, ki kell küddeni az összeset Ukrajnába, csak minket hagyják nyugottnak.“ - De az ukránokat ne hozzák ide helyettük, hisz Putyintól tudjuk, azok nácik mind! Azoktól meg nem leszünk nyugodtak. Halottak inkább, de az a nyugalom még várhat.

„Mégegyet, többet nem,  volt itt a háborut az amerikai irányítja, aztán mikor az ukránok hirtelen abbahagyják Oroszország lövöldözését, mer az oroszok nyerésben vannak, de az ukránokkal se lehet kibaszni!“ - a nyelvvel viszont bármikor. Érdes anyanyelvünk, meg a stílus az ember, bazmeg.

„Majd a te fiaitok is arra lesz áldoztatva, hogy el kell menniük harcolni, mert a tiszások ukrajnás pólóban akarnak belevinni a háborúba. Ezek emberanyagba gondolkodnak... A magyaroktól el kell küldeni a fiatalokat nekik, ami tizennyolc évesek, most komolyan.  “ - Tőlem mondjuk ne küldjenek fiatalokat, ha félbevágnak se  leszek két huszonöt éves, más meg nincs. (Plusz gyanús, hogy egyik felem sem lenne önállóan életképes.)

„Tramppal a konzervatívok lettek a többségbe!“ - Mert Donáld bácsi pont nagyon konzervatív, ő mindig is késsel-villával  ette a pucér prostik hasáról  a kokaint, és eredetiben olvassa Emile Zola regényét, amelyikben az kurva van, aki azt mondja: Nana! (Nem érti, de olvassa, néha másodpercekig is.)

„Romániában a tiktokon mi van akkor, ha tesztelni akarják, hogyan reagál a lakosság, hogy megsemmisíteni az elnökválasztást...“ - Ezt speciel nem is értem, a mondat nyelvtanilag sem igazán elemezhető, például melyik az állítmány? (Lehet, hogy dadaista szabadvers akart lenni, de nem komp lett.)

„Körübelű háromszáz napja a hivőket gyalázza ez a magyarpéter nevezetű, naponta többszázszor, faluról falura megy. Ez egy iszonyú, pimasz és szemtelen történet, interneten faluról falura.“ - A néninek beakadt a falu, főleg ha naponta több százszor gyalázza a hívőket bárki. Aztat én se bírom, szerintem a hívőket gyalázni elég naponta párszor, nem kell túlzásokba esni.

„Tíz hónapja ez az ember azt csinál, amit akar, de eztet mér hagyjuk?“ - Nos, ez a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség triászból az első, hogy az ember azt csinál amit akar, egész addig míg nem árt másoknak és/vagy nem szeg törvényt. De igen, ez a „liberalizmus“ nevű szerintük náci kommunizmus bolsevik alapelve, legalább is nekem így szokott lejönni. Avagy a szabadság egyeseknek szitokszó? Meg hát!

„Aki kard által, az kard által vész el“ - Aki meg kardot ragad, azt megragasztják!

„Ahogy Jézus a kufárokat kiverte, meg Pio atya úgyszintén“ - ??? (Nem, nem kérdezek rá, Pio atya mit vert ki... Tényleg, én kérek elnézést, rossz az, aki kard által vészre gondol.)

„Franciaország  mán megen össze van omolva, így semmi katonai dolgok nem derülnének ki, hogy fegyverekkel támogatnák ezeket az ukrán emberkéket... a világnak már  nem kéne, hogy jobban erre készüljön, vagy azt akarják hogy megszűnjön, hogy nekik erre nincs határ:“ - Én ezzel úgy vagyok, hogy ezek a lefelé meg mindenféle magyar dolgok, hogy ezek kiderülnek-e, az nekem már  nem kéne. Nagyjából.

„Az se érdekel itthon, hogy ez a nárcisztikus despota magyarpéter, hogy arra szavazzanak az emberei Brüsszelben, hogy küldjenek ki fegyvereket Ukrajnába“ - A  despota, azaz önkényúr az olyan, hogy hatalmon van, MP nincs, de aki  meg igen, az mondjuk tényleg egy despota. Hogy a felcsúti közben nárcisztikus-e, azt nem tudom, a fészbuk-profilját működtető valaki minden esetre ezt sugallja.

„Próbáljanak összeférni azzal, hogy ők száz évig Szovjetunió voltak“ - A Szovjetunió 1922 és 1991 között létezett, ez szerintem maximum 69 év, aki száz évig volt a Szovjetunió, az  minimum időutazó, vagy személyesen MZ/X az időkibővítőjével. Vagy szed valamit, amiből én nem kérnék.

„A jóisten mindig az erős mellé áll“ - Viszont a felebaráti szeretet meg le van szarva, az istenit neki! Az Úr azúr, valamint egy tábornok  a mi stábunkba, mint azt Hasek is megállapította a Svejkben. De legalább boldogok a lelki szegények? És kik azok, hogy lehet oda felvételizni?

„Hát, heee, ha balódali nyert volna a román elnökválasztáson, most nem szólnának egy szót se. De nooormális ember pontosan tudja kire kő szavazni. (...) Meg ez a Bájden. Az öregember alatt tőrt ki ez az ukrajnai baromság“ - A háború baromság idáig stimmel, de normális ember nem tudja előre kire kell szavazni. Hogy kire fog azt talán, de dönteni ráér akkor, mikor kell. Azt már.

„Hogy lehetett miniszterelnök ez a vadbarom, meg ahogy kinéz???“ - Boris Johnsonról mondja egy magyar trampista, akinek viszont a haja is milyen jó már!

És  a végére a kedvenc:

„Na hagyjuk hogy a jobboldali magyarok támadjanak bennünket... izé, baloldali!“

p.s. Hát, így összenézve, igazi freak show, és nem is a teljes gyűjtés, de magam is egyszerű lélek vagyok (csak bonyolult problémákkal), néha ez szórakoztat. Szerencsére csak néha, bár mintha egyre gyakrabban, amit fel is írok majd, tizennyolcadik aggódnivalónak.