"Fogalmam sincs, hogy eredményezett-e egy dal valaha is igazi, jelentőségteljes változást. Ez olyan, mintha mogyoróval dobálnánk egy gorillát.“
(TW)
Ma 75 éves Tom Waits énekes, zenész, dalszerző és későmodern életérzés. Kicsit ő a zene Charles Bukowskija, csak már egy évvel túlélte őt (Bukowski 74 évesen halt meg, harminc éve), pedig életmódjukban azért sok (volt) a hasonlóság. Meg cinizmusukban, Waits egyszer azt mondta, lehet hogy nincs is ördög, mert az csak az Isten, mikor részeg.
Egyszer rég olvastam valahol, hogy ha összekevrnénk egy mázsa cigarettadohányt egy gallon whiskyvel, és az a valószínűtlen keverék énekelni kezdene, egy Tom Waits dal jönne ki belőle. A helyzetből.
És igazából sosem volt túl nagy véleménnyel a művészetről, a sajátjáról sem (lásd a dőlt betűs részt fent), egyszerűen csak azt csinálta mindig is, ami nagyjából jól esett neki. A nagy művészek közt kevés van, aki megrendelésre is tud remekműveket összedobni (hirtelen Rembrandt van Rijn jut eszembe), a legtöbben pusztán azért csinálják, mert nehezen tudnak az alkotásnál pompásabb időtöltést kitalálni. Ha az eredmény aztán tetszik valakinek, az nem baj, de csak járulékos nyereség, miközben - ahogy pont Bukowski kapcsán is írtam - azért a legtöbben igenis vágynak a művészi hallhatatlanságra.
Na, Waits-re ez pont nem tűnik igaznak lenni. Az egykori bárzongorista az elmúlt 52 évben kiadott összesen 17 albumot (az utolsót 2011-ben), szóval őt tényleg nem lehet azzal vádolni, hogy azt várja, a mennyiség csapjon át minőségbe. Ő eleve a minőségre megy, akkor ír új dalt, ha éppen attól érzi jól, vagy jobban magát. Meg amúgy is egy főállású kívülálló, aki hajlamos alulnézetből szemlélni a világot.
Én meg, talán fura mód, többek közt ettől érzem magam jobban, ez csavargó-csöves életérzés (úgy tűnik) egy lakótelepi középvárosi patkánynak is bejöhet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése