2026. június 10., szerda

Demindenfikáció

Ukrajnában egy ideje az a sérelmi politika, hogy „derusszifikálni“ kell, azaz lehetőleg kitörölni a kultúrából az orosz hatásokat, mintha nem lenne közös történelmük (és így párhuzamosan közös kultúrájuk), mintha nem a Kijevi Nagyfejedelemség lett volna az első jelentős kelet-európai állam, valahol a 9. és a 13. század között. De utólag már minden szar, ami orosz. Ez egyfelől jelen helyzetben érthető, másfelől meg túlreagálás, már ha lehet egyáltalán túlreagálásról beszélni azokkal kapcsolatban, akik épp ötödik éve népírtanak egy szándékoltan totális hódító háború keretrendszerében.

Az azért biztosan a bicikli túltolása, hogy most épp Mihail Bulgakovot akarják kiradírozni az ukrán kultúrtörténetből. Merthogy elvitték a 2007-ben felállított szobrát a szülőháza 8egyben múzeum) mellől. Plusz átnevezik a róla hívott utcákat-tereket, mert a Bulgakov az utólag is putyinista, nem baj hogy 1940 óta halott. És nem baj hogy született kijevi volt, de oroszul beszélt és írt, mondjuk akkoriban a város nagy része oroszul beszélt, sőt egészen a közelmúltig ez volt az alapbeállítás. (Na ja, 1848-ban Pest nagy része meg németül beszélt, bár pár éve már a magyar volt a hivatalos nyelv.) De az ukrán Emlékezetdiktátum Intézeti Hivatal szerint Bulgakov az nagyorosz birodalmi érdekeket képviselte. Ebből jön a poszthumusz putyiunizmusa. Sztálin még nem jött be neki, Putyin már igen, hát istenem, mekkorát képes ideológiailag változni az ember, alig több mint nyolcvan évvel a halála után!
Az emlékezetpolitikai verőemberek biztos nem olvasták A Mester és Margaritát, akkor feltűnt volna nekik, hogy micsoda szarkazmussal állt a faszi az egész szovjet vircsafthoz. A lényeg az, hogy merészelt az anyanyelvén írni, az 1930-as években, ráadásul olyat, hogy csak hatvanas években jelenhetett meg, egyszerűen el kellett hozzá múlnia a sztálinizmusnak, annyira nem volt rendszerkonform a kiterjesztetten nagyorosz szovjet birodalommal.

Mindez ma  nem számít, a fürdővízzel együtt épp öntik ki a gyereket, meg a nagyon felnőtt Bulgakovot, aki annyira birodalmian orosz volt, hogy biztos még Csajkovszkijt is hallgatott a balettban ugrálni!

Ennyi erővel le lehet atomozni, mármint bombailag az egész pesti belvárost, ami nagyjából az Osztrákmagyar Monarchia idején épült, márpedig itt az ideje a deosztrafikálásnak. Rohadék Habsburg elnyomó labancok mind, Ugocsa non coronat, miszerint abcúg, bármit is jelentsen ez. A magyar név megint szép lesz, nem az aktuális minielnök miatt, hanem mert kitöröljük a történelemből a magyar előtti osztrák jelzőt, innentől Magyar Monarchiának kell majd hívni, és aki még egyszer azt mondja a monarchára, hogy Franz Joseph I., azt háromtól öt évig terjedő akasztásos főbelővéssel kell majd büntetni.
Elvégre a szuverenitás az szuveníritás, akárki meglássa, még akkor is, ha a vonatkozó sóhivatalt épp beszántással hinti a kormánytöbbség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése