Már többször beszúrtam ide egy-egy számot a Sleaford Mods nevű angol duótól, mert eléggé elképedtem tőlük, mikor véletlenül kidobta egy számukat az algoritmus. Vegy épp bedobta, tudja fene, nekem azóta is rendszeresen megy odabent egy-kér jellegzetes fordulatuk. Ilyen rendes, munkásosztálybeli, elektronikus-alapú, lakossági érzületű poszt-punk izét szövegelnek erősen minimalista zenére (hangszerük egy laptop), pontosabban szövegel Jason Williamson, úgy is mint tárgyas ragozású alanyi költő. (A másik faszi - és ennek utána kellet néznem - Andrew Fearn is mókás alak, mert a koncerteken ő annyit csinál, hogy megnyomja a hangszerén az Enter gombot, aztán átszellemülten bólogat.
Williamsont egyébként úgy képzeltem, mint aki sört reggelizik és rakott zöldbabot ebédel, miközben egész kicsi postásokat sérteget, és a dílerétől veszi a lottószelvényt, amitől később turkálóból kell öltözködnie. Erre belefutottam ebbe az évekkel ezelőtti kis dokuba, amit persze eddig cseszett feldobni a Jutyúb, ahol kiderült, hogy egész normális arc (a maga karcos határai között), és van apja, sőt felesége, bár a díler és a sör is stimmelt, előbbi inkább már múlt időben.. És az egészből az jött le, hogy a proletár Anglia kicsit szürke, kicsi kopott, elég esős, de a szókimondástól kifejezetten kellemes is lehet, olyan otthonos valami. Csak tudni kell fekete báránynak lenni hozzá.
Nem is dumálom túl, itten van a dolog, a többi dologgal meg tele van a TeCső.
p.s. Nem mellesleg Robinzon és Seherezádé névnapja is ma van lenni, nem tudom ki lehet az az űrlény, aki errefelé Seherezádénak hívja a lányát, az ilyen biztos képest embert is ölni, állva aludni a buszon, vagy cukorral enni a káposztás tésztát, csak mert fáj neki Trianon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése