Ma van Alanis Morissette születésnapja. Az ötvenkettedik, ami egyrészt azt jelenti, hogy ő is 1974-es, mint szerénytelen személyem, másrészt viszont hónapokkal fiatalabb nálam (Ez felháborító!), mert én januári vagyok, és rohadtul nem tudok énekelni, mert a zenei hallásom a nullához konvergál. De ennyit 1974-ről.
Alanis nem mellesleg kanadai, ami fontos, mindig az volt a benyomások, hogy a kanadaiak a jenkik normálisabb kiadásai, nagyhatalmi gőg (másképp "kiafaszagyerek"-mentalitás) nélkül, de a (már nem Brit) Nemzetközösség tagjaként, akik kulturálisan sem a hollywoodi kamugengszter-repperek. Plusz részben franciák, ami nálam pluszpont. És kanadai Neil Young (Vej Ling szerint Niljang rinpócse), a Rush meg Sum 41.
Alanis Morissette tehát nem meglepő módon Ottawában született, mint egészen kicsi csecsemű, de később felnőtt, ami manapság már önmagában teljesítmény, pláne ha az ember huszonegy évesen kiadja minden idők globálisan a legnagyobb példányszámban eladott debütáló albumát, a Jagged Little Pill-t. Az ilyesmi után a poprock-sztárrá vált fiatalok rendszerint drogos alkoholisták lesznek, és 27 évesen meghalnak bele, csak hogy a világ is érezze sikerük nagyságának súlyát. Nos, vele nem ez történt, azóta is magasan jegyzett dalszerző und énekes. (Ja, és a legjobb albuma szerintem nem az első, ami valójában a harmadik volt, de az első kettő csak Kanadában jelent meg alig... Szóval az Under Rug Swept a legjobb, ami épp ezért nem söpörnék a szőnyeg alá, bár a címe ezt sugallja.)
És egyáltalán mellesleg, bár szerintem egyszer már valahol említettem, az egyik kedvenc filmemben, azaz Kevin Smith Dogma című darabjában ő játszotta Istent, és a hangjával lerobbantotta Ben Affleckék fejét, miután mezítláb táncolt egyet a füvön, a füvesek meg csak nézték. Ilyen sokoldalú tehetség, na! (És a legjobb értelemben lófejű, nekem az ilyesmi bejön.)
Ez meg mondjuk pont a Jagged Little Pill egyik dala, de az is tetszik:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése