Mostanában rendre hideg zsíroskenyeret ebédelek, mert nincs kedvem a meleghez (a meleg zsíroskenyér az talán a serpenyőben sült pirítós), meleg az van kint is elég, a szervezetemen belül már nem igénylem. Így jellemzően a vacsora meleg, olyankor sütök lepényt, mert az egyszerű, olcsó und gyors, és mégis olyan, mintha az ember rendes ételt ene.
Én azt úgy csinálom, hogy először is rábeszélem magam, hogy kimenjek a konyhába, és meggyújtsam a gázt. Ha ez sikerült, az első akadályon már túl is vagyok, mert ha már ég a gáz, muszáj nekiállni. (Nincs gázóra, általánydíj van az egy darab tűzhelyre, szóval mindegy, folyatom-e a vizet fogmosás közben.) Második körben előveszem a keveréket, ami fimom- és rétesliszt, valamint gríz, abba szórok sót, sőt néha sórók szót, meg bármilyen fűszert, ami a kezem ügyébe akad, aztán felvizezem az egészet, egy sűrűbb palacsintatészta állagig. Mondjuk nem tudom milyen a normál palacsintatészta, de az enyém sűrűbb, ez biztos.
A lényeg a gasztronómiai aranymetszés. Hiszen a lisztkeverék aránya úgy viszonyul a grízhez, mint a rétesliszt a finomliszthez a keveréken belül, ez amúgy véletlenül alakult így de bevált, avagy feltaláltam a lakótelepi konyhai reneszánszt, hisz aranymetszés ilyen ógörög dolog, csak Európában a reneszánsz idején fedezték fel újra.
Aztán a tetejére ráteszek valami krémes állagú tejterméket és fokhagymát. Sok fokhagymát. Ami ilyenkor nyáron igen hasznos, mert csókolózni úgysincs kivel, de lelehelem tőle a legyet az ablaküvegről. Azért persze a konyha sarkában lakó kaszáspóknak is marad valami. (Jellemzően rombolom a pókhálókat, de ezt meghagytam, mert a konyhaablak folyamatosan nyitva van így nyáron, és ott jönnek be a mindenféle rovarok, akiket egyen meg nyugodtan a pók, kínhalál keretében, egy léggyel nem tudok szolidáris lenni. Miközben a poloskákat papírzsepivel fogom meg óvatosan, és kiröptetem az ablakon. Igen, a következetesség sosem volt alapvonásom...)
A lepényre mehet még valami friss zöldség, ha van itthon, ha nincs, akkor csak odaképzelem. A képzeletbeli paradicsomnak ugyan elhanyagolható a vitamintartalma, de az íze sokkal jobb mint az akciós aldisnak.
Mondjuk gondolatban mindennek sokkal jobb íze van, mint ténylegesen, talán le kéne szokni az evésről, mert az evéstől életben marad az ember, az életbe meg előbb-utóbb belehal, persze nem a paradicsom miatt, de ha hívő, még remélheti, hogy oda kerül.
fészbuk.pont.kom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése