Két fontos néhai

Még a múlt században, '94-ben ezen a napon lett öngyilkosság áldozata Kurt Cobain, a Nirvana énekes-gitárosa, aki ezzel csatakozott a 27-esek klubjához, Jimmy Hendrix, Janis Joplin vagy Jim Morrison társaságában, akik szintén 27 évesen adták le a szerelést.

Cobain eleve depresszív alkat volt, gyerekkori traumákkal terhelten, a szülei elváltak, az anyja új férje meg verte, terrorizálták a suliban, mert egy meleg sráccal barátkozott, és efféle dolgok, nagyjából ezeket nyögte/ üvöltötte ki magából a dalaiban is. Csak hogy aztán az ismertséggel és népszerűséggel ne tudjon mit kezdeni. A lelki nyomorát a vége felé drogokkal kúrálta, míg egyszer csak úgy maradt halva. (Nem egyből, mert az ötven tablettára két üveg pezsgőt még - az orvosoknak köszönhetően - túlélte, de pár hét múlva a padlásán, önkezével. 

Nem egy meg nem értett zseni volt, hisz elég sokan értették, hanem valaki, aki nem bírta el a saját nagyságát, különösen a múltja fényében. Izé.. árnyában.

                                   

                                        1967-1994 (kultura.hu)        1926-1997(laphamsquartarli.org)

És ugyanezen a napon halt meg Allen Ginsberg is, csak három évvel később, majdnem hetvenegy évesen. Ő nem volt traumatizált gyerek, bár a fene tudja milyen lehetett az 1930-as években, New Jerseyben, egy nem túl bájos, szemüveges zsidó kisfiúnak lenni? Minden esetre ő jó egyetemre járt, művelt, kifinomult ízlésű (és igen, buzi is) volt, nem csoda hogy nem csípte a háború utáni Amerikát, egészen a hatvanas évekig, mert akkor beköszöntött beatkorszak és - költészet, ami többekkel együtt ő is volt.

Innentől már egyfajta guru lett, kulturális ikon, posztmodernül celeb. Főleg költészettel, kvázi-lázítással, drogokkal és keleti misztikával foglalkozott, és mindezeket változatos tudatmódosító (mód)szerekkel színezte-keretezte. Volt annyira ellentmondásos, hogy még ma is érdekes legyen, és annyira tehetséges, hogy egyúttal fontos is.

És akkor egy David Bowie szám a Nirvana elővezetésében, a „Halott Kedvencek“ műsorsávból:

A háború bűnös áldozatai

A Brooklyn 45 című mozgóképi film a címben is jelzett évben, épp karácsony után játszódik, mikor már vége a második világháborúnak, de még nem esett rajta túl a világ. Az első meg a második se. (Az első világ - nem meglepő módon - a nyugati terminológiában maga a Nyugat volt, a második az mi, a szovjet uralom alatt lévő vagy oda kerülő országok, a harmadik meg az összes többi. Amerikából nézve ilyen egyszerű volt akkortájt a geopolitika, aztán még jó darabig.)

A történet arról szól, hogy négy, háborút megjárt régi barát (egy nő, három férfi) meglátogatnak egy ötödik, szintén veterán havert, akinek nemrég hunyt el meghalni a felesége. Ő meg fél tőle, hogy esetleg pokolra került (ja, tényleg pont ettől!), ezért megkéri a látogatóit, hogy tartsanak egy afféle spiritiszta szeánszot, csak hogy nyugodt legyen, az exnej jó helyen van, meg hogy egyáltalán, legalább van valami odaát.

Ez nekem élből egy hangulatfilmnek indult, a boldog békeidők ugye, mikor a szereplők folyton a háborúra emlékeznek (mire másra emlékeznének, még épp hogy csak vége lett, de legalább még kitart a győzelmi eufória is), ám a világ már újra szép színes, a háttérben folyton egy big band játszik, olyan az egész felütése,  mint Woody Allen gyerekkora, a filmjeiben.

Ellenben ez egy horror, amit eleinte csak onnan sejteni, hogy a veteránok eleve elég trágár módon beszélnek, meg a vallatási módszerekről dumálnak, hogy kínozták a fritzeket még nemrég, aztán mikor kiséteteket idéznének, kezd eldurvulni a cucc. És szép lassan kiderül, hogy mindenkinek van valami súlyos szégyellnivalója a háborúból, ami mondjuk nem új infó, a huszadik század háborúi egytől egyik mocskos ügyek voltak, ahol a kertvárosi házukban, a rendelőben vagy a katedrán még normális emberek is mocskos dolgokat művelhettek. Eleinte akár kötelességből, de később már csupán szívből is. (Az egyikük épp a tárgyalására vár, háborús bűnök miatt...)

Aztán hamar durvul a helyzet, lenácizott szomszéd háziasszony (mer' német) a gardróbba zárva, csapdába esett, lassan megzakkanó régi barátok, öngyilkosság, szellemek, mifene, miközben gyakorlatilag egyetlen szobában játszódik az egész.

Szóval igazi kamaradráma, hangsúllyal mindkét elemen, mert nagyon kamara és még inkább dráma, avagy pont ízlésem szerint való. És még csak abba se lehet belekötni, hogy csak a felszínt kapargatja, mert műfajához képest mélyre megy, az általam egyáltalán nem ismert színészek meg jól hozzák a poszt-traumás stressz lelki rokkantjait.

És az egész csak másfél óra, szóval nincs túlbeszélve, nem fullad unalomba, mert minden percre jut valami drámai elem, leginkább a szövegekben, miközben váratlan pillanatokban durvul el a cselekmény is. Hor ror, hol nem ror, de leginkább az, méghozzá rendszerszinten, a csuszamlós-véres részletek visszafogott adagolása mellett is.

HHH 2. - Háborús Hiénák Hónapja

Manapság hetente, néha hetente többször is percekre vagyunk a világháborútól, legalább is a Zorigo alternatív valóságában, ahol egy rendszeresen bekövetkező, kétnapos NATO-csúcs, az csakis arról szólhat, hogy egyeztessenek a Harmadik Világháború részleteiről, pont így, nagy kezdőbetűkkel.

Az aktuális főgonosz most épp Macron francia elnök, ő az aktuális Hitler, aki az Elizélt-palotában már hónapok óta naphosszat kis játéktankokat tologat egy bazi nagy Európa-térképen, álmában meg Moszkvát bombázza, csak hogy sátáni mosollyal az arcán ébredhessen. Ami persze gyorsan le is hervad róla, mikor rájön, hogy bazmeg nem, a világháború még mindig nem tört ki! Fel is hívja gyorsan Stoltenberg NATO-főtitkárt, hogy mikor bombázunk már, ember? Tisztára fel vagyok húzva baszki, szétvet az ideg, az idegenlégió hadgyakorlataira járok lenyugodni, ezt komolyan nem bírom már sokáig!

Mire a főtitkár nyugtatgatja, hogy semmi gáz Emmanuel, lesz majd bombázás is, csak még tanakodunk itt a fiúkkal, hogy a ruszkikat vagy a sárgákat bombázzuk-e meg elsőnek, humanitárius alapon nyilván, szerintem attól függ hova jutnak el könnyebben a jenki repülőgép-hordozók. 

És hozzáteszi, hogy a Fekete-tenger lenne jó, csak oda a Boszporuszon át lehet bejutni, azt meg fene se tudja, hogy Erdogan, aki bár nagy szövetséges, utána kiengedi-e hajókat, vagy megtetszik neki, teszem azt a USS Ronald Reagan (CVN-76), ami jó kis úszó légitámaszpont, és alig múlt húsz éves, szóval ebben a kategóriában újszerű, ezért úgy dönt, hogy inkább megtartja.

Na igen, így megy ez a nemzetközi politika, hogy Macron igazából bárkit lerohantatna a NATO-val, a lényeg hogy legyen már valami háború nekik is, elvégre milyen az már, hogy a Putyinnak van saját háborúja, nekik meg nincs, csak ilyen puhapöcsű módon támogatják az ukránokat, ahelyett, hogy odabasznának a ruszkiknak. Vagy valakinek, az odabaszás a lényeg.

Legalább is így észlelik a  Zorigo méltán névtelen szerzői, akik azért komolyan skizoidok lehetnek. Mert egyfelől látják a háttérben formálódó nagy-nagy összeesküvést, másrészt meg folyton, igény szerint akár naponta többször is mélyen meg vannak döbbenve tőle. Mejhöz  jó egézséget, és hasolló lyókat kivánok! (Göre Gábor bíró urat idézve.)

Felszállásulás

Április négy már régóta nem nemzeti ünnep (köznapian: munkaszüneti nap), és igen helyesen, elvégre a kudarcos rendszerváltás előtt, a nemlétező szocializmusban, ekkor emlékeztünk iskolai szünettel is (ami persze helyes és kívánatos volt) az ország felszabadulására. Amit utólag azért helyesebb megszállóváltásnak hívni, elvégre a szovjet csapatok úgy jöttek, hogy a németek kiverése után nem mentek el, szóval a „felszabadulás“ csak tűnő árny volt, és lett belőle egy másik megszállás.

De még a pillanatnyi szabadság (egy nyúlfarknyi majdnem demokráciával keretezve) sem volt igazán felhőtlen, hisz a dicsőséges Vörös Hadsereg tagjai fosztogatva erőszakoltak meg bárkit, aki szembe jött, és nagyjából nőnek nézett ki. Sztálin szerint viszont a katonáknak is szüksége volt némi szórakozásra, a harcona marcok után, ahol amúgy is mindenki mást szétharcangoltak. Felszabadító jelleggel persze.

redbubble.com

Ehhez képest jelentéktelen részlet, hogy a német csapatok tüzérségi és gyalogsági kiszekálása az országból kábé még másfél hétig tartott, mert csak április 13-14-én hátráltak ki a határon túlra a Wehrmacht meg a Waffen SS utolsó hírmondói. De ekkor már valószínűleg ők sem hívták „ruglmas elszakadásnak“ a visszavonulást, mint előtte annyi helyen oly sokszor. A negyedikei dátum az meg úgy ragadt be, hogy Joszif Visszarionovics Dzsugasvili generalisszimusz, ez a kedvetlen alkesz pszichopata, ezt tűzte ki céldátumként, és neki ugye nem volt szokás ellentmondani, szóval ő bemondta, azt“ úgy lett, legalább is hivatalosan.

Mára viszont se Szovjetunió nincs (bár VV Putyin azért próbál dolgozni rajta), se negyedikei munkaszünet, pedig vicces lenne két négynapos hétvége egymás után, és ammennyire szarul áll a hazai gazdaság, lehet hogy annak még jót is tenne. Mint a viccbéli Kohn bácsi, akinek vesztséges a kisboltja, és úgy tud valahogy mégis megélni belőle, hogy szombaton zárva tart.

Felszabadulást, vagy egyáltalán szabadságot ünnepelni persze eleve fura lenne abban az önkényuralomban, amiben élünk. És ami persze legitim, hisz milliók támogatják, de ettől még amorális, azaz nélkülözi az erkölcsöt. (Szóval nem immorális, nem erkölcstelen, mert nincs erkölcse, amitől eltérhetne.) Így a szabadságot nm ünnepeljük, csak beszélünk róla néha, meg kivesszük nyáron.

Éljen április ötödike is!

Reklámarc a semmibe

Folyton szembe jön egy reklám a tévében, a jutyúbon, a bárhol, amiben a Szoboszlai nevű fodbalista, az aktuális húdenagy sztár mond valamit, legalább is gondolom mert mozog a szája. Hisz értelme nem sok, és feltűnően vagy olvassa, vagy betanulta mint általánosban magyarórára a kötelező verset. Amit nem értett, de le tudta darálni, ha muszáj volt, szigorúan monoton hangsúlyozással, mint egy könyvtárba tévedt zombi. Akit észrevett ott egy telekomcég marketingese, és hirtelen felindulásból, helyben castingolta is az új reklámjukba. (Amiről egyébként a cégnél se tudják, mi francról szól, biztos „imázskampány“, mondogatják egymásnak bizonytalanul.)

Akarjuke igazán. Mermi magyarokban megmutattuk! Aválasz igen! Képesek. Vagyunk.

Dehát a csávó nem egy rétor, mondhatni ráerősít a prosztó viccek ócska sztereotípiáira az emberi butaság kapcsán. Miszerint hülye, hülyébb, leghülyébb, postás, vasutas, rendőr. No meg fodbalista. (A butaság az persze máma már, politikailag korrektül: egyszerűség, hisz egyesek nem buták, csak „egyszerűek“, ami akár már a romlatlanság szinonímája is lehet, és így lesz a butaságból erény, avagy boldogok a lelki szegények?)

És ilyenkor érkezik a menetrendszerű szöveg, hogy ugye a sportolók, pláne ha a sport show business oldalán iparkodnak, annyi energiát, időt meg kokaint tesznek a karrierjükbe, annyi szponzori kötelességük van, hogy nincs idejük még okosodni is. Meg a tetoválószalon után be kell ugrani az új Aston Martinért is.  Amúgy meg a pályán legyenek okosak, ha már valaki évtizedekkel ezelőtt kitalálta azt a baromságot, hogy „játékintelligencia“, mintha az nem függne össze az általában vett változatával.

Azért is fals az efféle duma, mert ott vannak például a vízilabdázók (oké, ők egy főleg csak nálunk, meg néhány más országban világsikerű sportot labdajátékoznak össze), akik közül sportolási karrierjük közben is, feltűnően sokan végeznek el mindenféle egyetemeket. És ettől függetlenül is képesek összetett mondatokban úgy beszélni, mint egy ember, és nem mint egy felolvasóprogram. De  fodbalistáknál (és nem csak az aktuális reklámarcnál) ez nem igazán tényező. 

Ők eleve sokat keresnek, és tudjuk, van az a pénz, amitől az ember magas, jóképű, okos és elbüvölő a személyisége. Háromszáz éve ehhez még arisztokratának is kellett lenni, de ma elég a pénz, meg hogy az illető elég sokat verje vissza a fényt, mindenféle médiafelületeken.

Csak az erőlködés központosítható

„Hiába tagad a miniszter, totális központosítás vár a kultúrára“ - írja az Index, igen hangzatosan, de szerintem meg nem. Mert a kultúra az olyan, hogy nem lehet totálisan központosítani, bár a miénkféle rezsimek részéről igény az volna rá. Ámde központosítani legfeljebb intézményeket lehet, a kultúra intézményes-szervezeti oldalát, miközben azért az a bizonyos kultúra jóval több az épületeknél, a benne dolgozó embereknél, meg az őket elrendező hierarchiáknál.

Sőt, a kultúra nemcsak hogy nem a múzeum, a színház, a könyvek meg a filmek valamiféle gyűjteménye, a kultúra még csak nem is állapot, sokkal inkább folyamat. Ami nem van, hanem történik. És mint annyi minden, ez is fejben dől el, és amíg nem találják fel az orwelli Gondolatrendőrséget, nem lehet központosítani. Mert oké, hogy a Dagadt karmelitának az lenne jó, ha ő és hűbéri alapú kiterjesztései mondhatnák meg, mi járjon a fejemben, hogyan lássam a világot, a Rendszert, miért lelkesedjek és mitől undorodjak, de ez nem így megy.

A kultúra egy szimbolikus rend, egy értelemzési keret, egy szemüveg, melyen keresztül a világ pont valamilyennek látszik. És bár az intézmények próbálják valamifelé terelni az egyéneket és csoportokat, de hogy miként fogjuk fel a világot, mit kezdünk az elénk szórt javakkal, mit tekintünk értékesnek, az végső soron rajtunk múlik, jellemzően többes számban. Hisz a kultúra valami közös cucc, nem felülről vezérelt egy irányba menetelés, legalább is míg be nem lépünk Észak-Koreába, vagy meg nem koronázzuk Rákay nertárs elvtársat. Mert onnantól kötelező lesz dicsérni a szar giccset, ha pirosfehér zöldre van rácsos kapu festve. csak akkor se az lesz a kultúra, hanem egy-egy helyi Banksy falra fújt, vizuális odamondása, a jutyűbon terjedő alternatív zene meg mondjuk Radnóti, akit majd jól nem mernek kivenni az irodalom tananyagból.

Vagyis egyszerű az egész, a kultúra nem központosítható, alkatilag alkalmatlan rá. Lehet egy részét az föld alá szorítani, de az underground kultúra is kultúra, enberek! Totális központosítása totálisan értelmetlen, már csak kivitelezhetetlensége okán is. Márpedig egy totális központosításnál a részsiker az kudarc, ami a mostani filipekre, meg demetersziládokra is vár, már középtávon is.

Szekszista kismonológ

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy különösebben felzaklatott a politika, hogy akkor most ki vert kit a hálószobában családon belül, tettleges szavakkal, vagy ki verte ki kinek, mondom nem követem, minek? - merengett Géza, az Ifás, aki már rég egy rozsdaalapú öreg Forddal járt, csak lusta volt új eposzi jelzőt kérvényezni a garázsbolti törzsközönségtől. 

- Egyébként egyszer halottam valami kövér, öltönyös faszitól a tévében, hogy nőügyekkel nem foglalkozik, na pont így vagyok ezzel én is, Vannak néha nőügyeim, csak nem foglalkozok velük, leszophatnak, de a sörömből nem kapnak! Fasznak hiányzik egy feleség vagy ilyesmi, az Irénnek ugyan adtam kulcsot a lakásomhoz, csak a zárat cseréltem le. Mint az az okos és pucér nőci abból a mátyáskirályos meséből, hogy adtam is vinni valamit, meg nem is. De tényleg, ezek a csajok nekem túl nők, nem lehet velük meccsre menni a tévé elé, vagy hó elején a Csöcsös Tocsogóba bebaszni, az mondjuk nem is baj, bebaszva amúgy sem tudnám megdugni. Szóval hogy baszás csak egyszerre egyfelé lehet, be vagy meg, ez lenne a kérdés. Irén meg jó a hónap másik felében, mikor már úgysincs pénzem, olyankor beengedem, ha csönget. de a sörömből nem kap. Amúgy van pornócsatornám, valami internet, vagy hogy hívják ,merhát szegény ember kézzel nőz. Na, azzal nem lehet pofára esni, ott mindig telibe kúrnak, mint a nyulak, de komolyan! Nem lehet úgy járni, mint én a múltkor, hogy direkt elmentem egy úszóversenyre, mert benne volt a programban, hogy kétszáz női mell. Azt' összesen láttam vagy húsz-huszonöt csajt, de mind lapos volt, mint a szörfdeszka, hát az ilyenek miért mennek egyáltalán úszni? Egyáltalán minek tanulnak meg, ezzel a testtel elsüllyedni se bírna egyik se! És még ők mondják, hogy a pasik bunkók, a szánalmas csököttagyú hülyéi. Meg olyan rémesen gyengék, de tényleg...

Az cirkuszolásrul

Másodlagos frissességű és harmadrangú balhé volt, amint a CÖF (ÁlCivil Összeférhetetlenségi Fórum) lenyúlta a DK (ez esetben a ugye Dead Kennedys) híres fotóját, mint ez futólag említettem is, persze nem futva, csak a fotelomban ülve.

444.hu

Azóta azonban reagáltak a néhai zenekar tagjai, lazán, ám kissé igazságtalanul lefotelfasisztázva a Dagadtat. Elvégre ő nem csak otthon, a négy fal között és néhány sör után, de szónoki emelvényeken, nemzeti ünnepeken is tőrőlmetszett fasiszta baromságokat tol, és láthatóan élvezi triggerelni úgy a hazai ellenzéket, mint a normális európai politikusokat. (Egykor volt az a felcsútista szlogen, hogy "három gyerek, három, szoba, négy kerék", most meg arra lenne szüksége a döbröginek, hogy "három sör, három feles, négy fal között", mindannyian jobban járnánk vele.)

De a közpénzeken hizlalt, cöfögő nem civilek jól besértődtek, hogy jön már egy világhírű zenekar, ami nem is létezik már, beszólni nekik, akik Bayer Ötösszámú Párttagkönyvtől, a Párthoz Megtért Gáspár Gy.-ig, a Karmelitától a kerületi pártirodákig szintén világhírűek. Hát ők szervezik a Birkamenetet is, bazmeg! Az már igenis valami, és tessék mondani, hányan jártak az utóbbi években Dedkenediz koncertre? Senki!  És itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a banda már 38 éve nem létezik (1978 és 86 közt működtek), hanem hogy azért nem létezik, mert ezekre a nyikhajokra nem voltak kíváncsiak a Zemberek. (Ceterum censeo: Hajuk is már milyen!)

Úgyhogy ebben a szellemben a CÖF-CÖKA (miKa?) most közleményben kérte ki magának a Dead Kennedys „cirkuszolását“. Hisz a vak is láthatná, ha nem lenne vak: bárki bármit mond vagy ír, ami nem teljesen pártszerű, az enyhébb esetben cirkuszol (origóul: hisztériázik), súlyosabb fennforgásnál pedig gyaláz, támad, mocskolódik, trash, mos és centrifugál.

Márpedig a DK annyira balos volt, amennyire a monogramjukat ellopó magyar párt soha (csak állítja magáról folyton, hogy pedig ők fúde), ám azokat valahogy nem baszogatja Jello Biafra (szül. Eric Boucher), a DK egykori énekese. (Aktuális zenekarának, a Guantanamo School of Medicine-nek egyetlen száma sem szól a Gyurcsányiról meg a szemkilövetésről. Véletlen? A pártvezér és kancellárt ellenben buzgón fasisztázza! Hát, ennyire lehet komolyan venni ezt a gyanús alakot.)

Az persze nem volt baj, mikor egy feka rapper használta a híres fotót, az nem baszta a Biafráék csőrét - teszik még hozzá Cöfögőék, némileg kioktató stílben, és egy igai Hópihe érzékeny-sértett tónusában. Amihez innen is csak gratulálhatok, remélem fejben egyszer csak eljutnak legalább az érettségig, ha érettséget már nyilván nem remélhetnek ezek vénülő faszok.

A legjobb a legjobbak között

Valami sporthírben (ahová nyilván tévedésből kattintottam) olvastam, hogy egy Nemtomki Aladár lehet a legsikeresebb magyar maratoni tépelődő a párizsi olimpián, már csak azért is, mert egyedül ő jutott ki. Nemcsak a versenysport számában, de annak ágában is. Mármint sport. Ágában. Ahol rövid meg közép távon sem képviseltetjük magunkat.

Ja, így könnyű, régebben gondolkodtam is azon egy haverommal, hogy alapítsunk két krikettcsapatot (akkor még tuti nem volt itthon egy sem), azaz fejenként egyet, azt' már indulhat is a magyar bajnokság, amit majd felváltva nyerünk meg, miközben persze az aktuális vesztesnek is szépen csillog majd az ezüst.(A baj annyi volt, hogy mások nem lelkesedtek érte, pedig a krikett állítólag csapatsport, és nem is tudtuk pontosan, hogy kell játszani, de az azért gyanús volt, hogy nem tollasütővel.)

Persze ettől még bárky lehet sikereses valamiban, de főleg bármiban, ami másoknek eszébe sem jutne, mint a kreatív hejesírás. Vagy például én vagyok a legjobb, legélesebb eszű szociológus az egész... lépcsőházban! Bár nem lettem tűzoltó vagy katona, csak narratívaterelő juhász, ezt mostanában már csak szűk körben űzöm. (Ellaposodtam némileg, mint a múltkori zöldséges felfújtam, amit így lefújtnak kéne hívni, ha annak lenne bármi értelme)

Fekete Üröm

Mára már vége a húsvét befejezésének is, emléke szigorúan monoton módon halványodik, hisz annyira nem volt jelentős alkalom, plusz indokolatlanul rossz idő volt: meleg, napsütés, lágy szellő, virágok, madarak és számos egyéb rémség, mint nagytakarítás, hajmosás, vércukorszint, és az is feltűnt, hogy nem csak tevékenykedés közben repül az idő, de akkor, ha fél napokat kurvára unatkozom. egyedül, ami persze egy leheletnyivel jobb, mint valakivel unatkozni, mert az még kínos, is, de ez a veszély nem fenyegetett.

De állítólag jön a rossz idő, a világ végre tényleg megint olyan fekete-fehér film lesz, ahogy a hétköznapok lenni szoktak, e tekintetben nem is kell külön feketére festeni. Az élet, a lét, a valóság valamint a félelem és reszketés Las Vegasban ugyanis alapvetően monokróm, színesnek csak az látja, akinek épp jó kedve van, és főleg az, akinél ez nem csak átmeneti, hanem valamitől (drogtól, vallástól, elmebajtól, szerelemtől) megakad a tű, és úgy marad.

A csendes neurotikus többség viszont rutinosan beletörődik, hogy a mindennapjai szürkék, de legalább nincs is semmi értelmük (így legalább nem lehet az az értelmük, hogy szürkék), és várja a következő várnivalót. A nyaralást,  az esküvőjét,  karácsonyt, a szilvesztert, a Párizsi hétvégét, az előléptetést, a minimum lottó négyest, vagy szimplán csak azt, hogy ne fájjon a háta, vagy legyen már végre étvágya a gyerekének, kutyájának., neki. Néha a kis öröm a jobb, abban kevesebb az üröm.  Ami pedig minden örömben van, a kretén szójátékokat preferáló. ócska népi bölcsesség szerint.

Az üröm (Artemisia) egyébként az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó növénynemzetség. de ha véletlenül nem az, akkor egy Pest megyei falu, hatezer-párszáz lakossal. Na most, hogy a kettő közül pontosan melyik van az örömben, azt nem tudom, de egy falu kevéssé absztrakt ehhez, mondjuk egy növény is, utóbbiból meg van sokféle, fehér  üröm, fekete üröm, de van egynyári, meg az a másik. Nagyjából. Akkor legyen inkább a falu, elvégre egy helynek lehet szelleme, Ürömnek meg az jutott, hogy valaminek örülnünk kellene, oda megyünk mind gondolatban,  csak hogy ne legyen túl jó nekünk.

És akkor logikus, hogy Üröm himnusza lehetne épp a Rolling Stones klasszikusa, a Paint It Black, pláne egy néhai amerikai punkbanda elővezetésében, hisz az ünnepi álmosító nemáhítat után jól jön egy kis punk végre, csak hogy feketére fesse a keddet. (Valamint előre éljen május másodika is!)

Elizélt munkahipotézisek

Mindenféle "hírportálokon" (amik nagy része persze félig bulvár, vagy tán egészen az) folyton szembejönnek cikkek arról, hogyan változik meg a munkadolgozás ebben a poszt-posztmodern izében, amit megszokásból még hajlamosak vagyunk társadalomnak hívni. (Pedig szerintem ma már párhuzamos társadalmak vannak csak, egy-egy országon belül is, amik nemigen érintkeznek egymással, nincs közük egymáshoz, anyagi és szimbolikus szinten sem, de egyesek pont az országhatárokon nyúlhatnak át. Kicsit mintha az információs kori változatát látnánk a rendi társadalmaknak, ahol mondjuk a francia arisztokrata nem abban a világban élt, mint a birtokán dolgozó francia paraszt, nem is gondolta a gróf, hogy köze lenne hozzá. hisz ő németalföldi, meg a spanyol arisztokratákkal alkotott egy világot, pláne ha rokonok is voltak, amik meg gyakran. De ez itt mellékszál, egyszer még hátha megírom külön.)

Szóval a bulvárba hajló, de még a szeriőzebb oldalakon is, a munka világának változásait mindig, de tényleg mindig, azzal illusztrálják, hogy hát már nem töltünk nyolc órát az irodában, mert a rugalmas munkavégzés plusz hómofisz az önmegvalósításnak, a személyre szabott életmódnak teremt esélyt. (Mint mikor Lenin elvtárs is megmondta, hogy: Proletárdiktatúra + Villamosítás = Kommunizmus!) Ami mögött van egy másik, kimondatlan előfeltevés, miszerint a munka = irodában dolgozás.

Na ez az, ami rohadtul nincs így. Oké, az újságot író sajtóipari betűvető szakmunkások csak azt ismerik, hogy íróasztal, ámítógép, kávésbögre, értekezlet, emlékeztető, fővezető osztályszerkesztők, titkárnők, saját irodára vágyó gyakornokok, és hasonlók. Bármi amit a sokféle, hivatali patkányos filmben és sorozatban is láthatunk, csak kevésbé extrém módon, azaz nem mindenki teljesen kretén, pontosabban nem mindig, viszonylag ritkán dugnak alkalmi párok a fénymásolón, és kevesen isznak napi tizennyolc bögre kávét, a tévesen teakonyhának hívott pánikszobában.

De a munka/ karrier tematikájú, na ja, íróasztal mögüli  sajtóokoskodások valahogy nem akarnak tudni arról, hogy az irodák világán túl vannak gyárak, szántóföldek, iskolák kórházak és vasútvonalak, laktanyák és hajléktalanszállók, meg a modern világ ezernyi izéje, amiket valakiknek működtetniük kell.

Szóval az iroda nem a munkahely mint olyan általános modellje, csak egy speciális formája, mint annyi más, szóval óvatosabban azzal a távmunka-hómofisszal is, mert műteni, kanalat gyártani, tankokkal lerohanni egy szomszédos országot úgy nem lehet. Persze van ez a posztindusztriális társadalom, mint logikus elképzelés, ami nagyjából arra alapul, hogy a szolgáltatásban egyszer csak már többen dolgoztak, mint az iparban, és pláne az iparosított mezőgazdaságban, de amíg nem tudjuk feltölteni a tudatunk a felhőbe, addig hűs és vér, és bőr és csont vagyunk, fizikai szükségletekkel. (Amúgy kicsit a  felhőben is azok lennénk, mert akkor is kellene sok áramkör, meg azokba áram.) Szóval a munka világát leegyszerűsíteni arra, hogy irodában dolgozunk, épületes baromság, csőlátásból kifolyólag, ami csak úgy dől a témáról író zsebzsurnalisztákból, és még inkább a mindenféle karriertanácsadókból (akiket trendi módon már úgy kell hívni, hogy coach. Ja, távolsági busz, hisz ez az angol szó tényleg a kocsijairól híres Kócs község nevéből jön származni. Meg persze jelenti azt is, hogy edző, gondolom innen nyúlták az öltönyös-kosztümös, konyhapszichológus motivátorok.)

A másik bajom meg, hogy az efféle fércelmények valamiért szeretik együtt emlegetni a munka-karrier párost, pedig túl sokan dolgoznak bármiféle karrier elemi esélye nélkül. Azaz Géza belép a Gyárba, beáll a gép mellé, és minden esélye megvan rá, hogy tíz év múlva ugyanott fog állni, és legfeljebb a közvetlen főnökei tudják majd a nevét. Minden elbaszott álláshirdetésben, minden rémes betanított robotolásról azt írják, hogy fejlődési meg előrelépési lehetőségek, továbbképzések miazmás, azt' marad ugyanaz a három, faék egyszerűségű munkafázis, heti 40-60 órában, hosszú éveken át. És a képzés vagy előrelépés már szóba sem kerül. Úgy értem, nemhogy nem kerül szóba többé, hisz már az állásinterjún sem volt téma.

És ez tényleg nem az a világ, mint egy irodaház sokadik emeletén ülve hegeszteni a prezentációt a mítingre, mert bár mindkettőnek van, vagy lehet értelme, csak egy szalag mellett állni sokkal szarabb. És nem, az sem kevésbé stresszes, mint excel-táblázatokat szerkeszteni, ezt speciel tapasztalatból tudom.

Ültem már irodában, álltam már katedrán, meg álltam már gép mellet gyárban, talán innen jön, hogy nem bírom, ha a munkát a fehérgalléros irodakráciára szűkítik. Mondom ezt én, aki épp írom, és aki amúgy is írásból próbálna élni, de csak alulról nyalja a létminimumot. Nyilván innen a proletár öntudat, megyek is, olvasok egy kis Marxot, de inkább a korai műveiből valamit, mondjuk a Gazdaság-filozófiai kéziratok 1844-ből című zsengét.

Tájidegen bolondság

Szoktam nézegetve olvasgatni a tévéműsort a port.hu-n, mert - mint az többször leírtam már - nekem kell a tévé civilizációs háttérzajnak. Így aztán csak érintőlegesen nézem, mert írok és/vagy olvasok közben, de különösen  elvetemült pillanataimban, párhuzamosan valami jutyúb videó is megy a laptopon , a félóránként a ház előtt elszirénázó mentő meg már csak a hab a torkán. És ma reggel kissé meglepődtem, és máig nem tudom, hogy az illetékes műsorszerkesztők (Gergő, Sanyi, Télapó és Algoritmus) most akkor meghülyültek, beszívtak, időhurokba kerültek, vagy csak simán csak sajátos a humoruk?

Minden esetre ez itt az Paramount filmcsatorna mai műsora, reggel fél hét és holnap reggel 6.10 között. Húsvét hétfőn! Na, most lehet röhögni, mert lehet hogy ez viccnek durva, de komolyan csak nem gondolhatták!

6.25 - Varázslatos hóember karácsonyra

8.00 - Karácsonyi ízek, ünnepi szerelem

10.00 - Új szerelem karácsonyra

12.00 - Mesés szerelem karácsonykor

14.00 - Behavazva karácsonykor

15.55 - Te vagy az ajándékom

18.00 - Helyrehozott karácsony

20.00 - Új család karácsonyra

22.00 - Karácsonykor hiába harcolsz

23.50 - Csináld magad karácsony

01.45 - A Mikulás angyala

03.45 - Légies szerelem karácsonykor

És mindez ismétlés nélkül egy nagyjából 24 órás idősávban.! Egyébként van a jelenségre egy kézenfekvő megfejtésem: Tessék mondani, bolondok napja, ugye? Mert akkor ötös, leülhetnek...

Bolond lyukból HHH

Azaz Hirtelen Húsvét Hétfő,, ami pont április elseje, avagy a bolondok húsvét hétfője van. Ilyenkor lehet, sőt ajánlatos viccet csinálni a feltámadásból (Fel! Támadunk!), ez most a zeitgeist, elvégre nem lehet véletlen hogy e két jeles nap egy napra esik, akik a naptárt csinálják nekünk, nyilván nem szarral gurigáznak. 

De ha két nap egy napon van, akkor valahol elvesztünk egy napot, és éppen az egyiket! Mondjuk így érthető, miért rendeltek el idénre szökőévet, ezt a napot kell visszakapnunk valahol, hogy pont jó hosszúságú legyen az év. Mert ha nem jó az év hossza, akkor nem a megfelelő idő alatt kerüli meg a Föld a Napot, ami viszont olyan gravitációs anomáliákhoz vezethet, amitől akár ránk szakadhat a Hold, meg az ööö... több bolygó égitest most nem jut eszembe, de mondjuk innen, a Fekvehányás utcai csomópont és buszfordulóból nem is látszik több! Nap, Hold, ennyi. A csillagok azok meg csak ilyen kis izék, senkit sem zavar ha leesnek. Sőt, a hullócsillagok kifejezetten látványosak tudnak lenni, s csak vigyázni kell, hogy az ember mit kíván közben. (Mert ha mondjuk épp vécére kell mennie, és ez jár a fejében, akkor lehet, hogy a következő héten nyer a lottón több évnyi papírt és légfrissítőt, de csak akkor jön rá, hogy a csillaghullák hullásakor gondolhatott volna egy Ferrarira is...)

yourtango.com

De hogy húsvét hétfőn hogy működik a bolondok appja, azt nehezebb elképzelni. Mondjuk valaki nekiindul locsolkodni, de locsolóvers helyett előadja a Walesi bárdok első harminc versszakát, mert az egész összesen harmincegy, és jó poénnak tűnhet csak az utolsót lehagyni. Persze lehet annyira részegnek lenni, de ahhoz már több locsolandónál kell alapozni, hogy mondjuk a negyedik alany már tényleg hülye tekintettel csapja rá az ajtót a vicceskedő népszokás-dílerre. Meg amúgy is, ki várna ki csekély harminc versszakot, ami nem is vicces, miközben a helyzetet sem éli meg annak? (De ebben speciel nincs tapasztalatom, annyira urbánus környezetben nőttem fel, hogy népszokások szóba sem kerültek, népszokásokat nem szoktunk.)

A bolondnapi hagyományok eredete amúgy ködös, egyesek szerint kelta eredetű, más rabbik szerint onnan jön az egész, hogy 1582-ben Franciaország átállt a Julianusról a Gergely-naptárra, csak az istenadta nép egy része ezt nem percipiálta, így hülyének lettek nézve, mikor rosszkor ünnepelték az új évet, mondjuk április elsején. Pedig lehet, hogy csak tettették, mivel így lehetőségük nyílt plusz egy hét bulira. Mert állítólag az új évet minimum ennyi ideig ünnepelték, persze így van ez manapság is sokakkal, hogy eleve nem jönnek ki a karácsonyi eszem,-iszom, de főleg iszom hangulatból, hisz úgyis mindjárt is a szilveszter, és nem formát kell időzíteni, hanem abban kell maradni. Biztos ezért kétnapos a húsvét is, egy komplett nagyhéttel megelőlegezve. Amikor egyébként a komoly hívek böjtölnek, de a böjt a kajálást korlátozza, amit a középkorban rendszerint borral kompenzált nem csak az arisztokrácia meg a papság (bár ők főleg és elsősorban), de  köznép is. 

Röviden ennyit a spiritualitásról. 

B-oldali kliptelenség

Már egy ideje mondhatni kedvelem a Kozmosz együttest. Itt a mondhatni azt jelenti, hogy némileg, azaz hogy hellyel-közzel, de ezt az új számukat, amit nem linekelek be, inkább közzel. 

Az úgy volt tisztelt bíróság, hogy gyanútlanul rámentem a hávégé ponthura, hátha az ünnepnap ellenére történtek dolgok a világban, meg nálunk (szörnyű gyanúm szerint már csak részben vagyunk a világ része), de semmi, az angol királyi család még mindig rákos, Párt elitje még mindig lopva hazudozik (nem úgy, hogy titokban a tiktokon, hanem hogy lopás, közben is szövegel, hogy te meg buzi vagy és vered a fa... izé, nejed!), a költségvetés össze van omolva, pedig volt majdnem egy hete talpra állni a hülyéjének, valamint Putyin még mindig azt játssza, hogy a rendszere ellenfeleit külföldön is megöleti, biztos, ami biztos.

Szóval semmi különös nem történt a hosszú hétvége első félidejében, plusz ma délelőtt, legalább is semmi, ami elérné a hávégé ingerküszöbét. Így aztán a Kozmosz új "kilpje" is felfért a címoldalra, de minek? Azt még elviselem, hogy nem kilp, mert az, hogy egy stúdióban, fehér háttér előtt előadják a műalkotást, és ezt több kameraállásból felveszik, az nem klip, az kábé annyira kreatív, mint a vegetás zsíros kenyér a gasztronómia frontján, és kábé annyira olcsó is. Vagyis úgy közepesen, tekintettel a vegeta árára, meg ugye a zsír.

Maga a szám (De én nem) amúgy nem sokat ér, két és fél percnyi Tankcsapda B-oldal, a Tankcsapda leszálló ágából, ahol már vagy tíz éve vannak, szóval olyan kellemetlenül semmilyen, Ezerszer hallott sztenderd darálás, minden áron szellemesnek szánt rímek, brrr... (De tényleg a Tankcsapda mára már csak simán kínos, kicsit szánalmas, de hát nem lehet mindenki AC/DC, hogy változó fellásokban bár, de több mint ötven éve léteznek, és negyvenpár éve játszák centire ugyanazt a zenét, ami esszenciálisan három-négy dal a végtelenbe variálva, azt' valahogy mégis működik. Vagy ott volt a Ramones, csak a miheztartás végett, na a  Tankoló Csapdának ez nem megy.)

Az viszont vicces volt, hogy úgy harangozták be a "klipet", hogy csak itt, csak nálunk, a hávégé olvasó láthatják először! És beszúrnak egy jutyúb videót, bazmeg! Csak náluk, meg először, igen, persze, gyógyszered bevetted? Hajad is már milyen!

De hát ez van, lassan leszokom a hávégéről, egyrészt mert érdeklődésemhez és ízlésemhez képest kezd sok lenni benne a bulvár, meg az unalmas fingreszelés, másrészt pedig az érdemi cikkek szép lassan átcsúsznak a fizetős zónába, a paywall mögé, én meg nem fizetek érte. Mert extrém csóró vagyok, de ha telne rá, szerintem akkor sem adnék nekik pénzt. Mert az egy baromság, hogy nekik sokba' van a tartalom előállítása, én meg ingyen kapom, nagyjából tízezer havonta a Digi, amiben van tévé is meg vonalas telefon, de attól a net még nincs ingyen. Plusz a hávégén van talán a legtöbb hirdetés, amiket folyamatosan tol a képembe, és akkor még fizessek is.? Nonszensz.

Nade, ha már a Kozmosszal kezdtem (Az Élet a Világmindenség meg Minden), azért vannak jó számaik, úgyhogy inkább azokból egyet, ha már nemrég volt a  Greta Thunberg is:

Русский мир

Az oroszok a Kreml-ben azt mondják, hogy az ukránok miatt nincsenek béketárgyalások. Mondjuk lehet, hogy ezt a moszkvai kávézókban üldögélő oroszok nem pont így gondolják, de nekik kuss van, vagy elviszi őket a KGB utódpártja. Egyébként meg ja, Vlagyimir Vlagyimirovicsban és udvartartásában akkora a békevágy, hogy rajtuk aztán nem múlik.  Direkt azért rohanták le a szomszéd országot, és folytatnak több mint két éve egy mocskos háborút, hogy aztán végre békét köthessenek. Elvégre békét kötni csak háborúban lehet, szóval az elemi logikai is azt diktálja, hogy előbb rakétázunk, tankokkal gázolunk át mindenféléken, sunyiban népirtunk, és aztán széles gesztusokkal elkezdjük óhajtani a békét.

Tárgyalni persze csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdekes, azaz nem kell szóba állni az eleve náci (valamint gengszter, elmebeteg és biztos forrásból buzi) ukrán elnökkel. Egyrészt mert neki eleve megmondták a Tel-Avivi Wall Streeten, a CIA ügynökei,, hogy nem tárgyalhat a galamblelkű orosz diktátorral, elvégre mindig is háborúzni akart. Igazából ő robbantotta ki, hisz elmebeteg, ami azonban nála nem enyhítő körülmény, mert rossz irányba az. Nyugat felé nézve.

A Kreml nagykutyái ráadásul a béketárgyalásokat is úgy képzelik, hogy ők diktálják majd a feltételeket, ez egy komoly nemzetközi konfliktus, szóval ne akarjon itt beleugatni az ENSZ, az EU vagy a római pápa. Utóbbival (nem ezzel a mostanival, egy korábbi reinkarnációjával ) kapcsolatban anno Sztálin jegyezte meg, hogy azt dumál, amit csak akar (mondjuk Joszif Visszarionovics is, ha már a szovjet-orosz parlament az a Duma), no de hány hadosztálya is van a Vatikánnak?

És manapság is valahogy így képzelik a béketárgyalásokat, az erő pozíciójából. A szóvivőjük is azt mondja, hogy „számunkra nem elfogadhatók az olyan szabályok, amiket be kell tartanunk, és amelyeket valaki más fog kidolgozni“, amit persze úgy ért, hogy ők szeretnék magukra írni a szabályokat.

Ez utóbbi kurva ismerős, az itthoni önkényuralom is pont e logika alapján működik. Honnan tanulhatták? (Nem, nem onnan, ez a felcsútista elitnél belülről fakad.)

Hűs-vér húsvét

A húsvétban az az érdekes, hogy bár nevéből adódóan ilyenkor húst kellene venni, de közben meg nincs nyitva semmi, néhány különösen elvetemült  éjjel-nappali kisboltot leszámítva, de náluk a hús az parizer, meg konzerv vagdalt, szóval csak részben.

Viszont jó ez az éjjel-nappali nyitvatartás, én már találkoztam olyan, ilyen bolttal, ami nem 0-24 volt nyitva, csak épp kora délutántól éjszakába nyúlóan (mittudomén kettőig-háromig), vagyis kábé tizenkét óráig, de ebben kétségtelenül volt éjszaka is meg nappal is, sőt közte egy komplett napnyugta! Az nem teljesen világos, hogy milyen piaci rést kívántak befoltozni ezzel  a rendhagyó beosztással, de néhány hipotézisem azért van, mondjuk kettő:

- „Ezek a mai fiatalok“: Egy rendes buli eleve nem kezdődik éjfélnél előbb, odáig csak bemelegítés van, avagy a délután háromkor kelő generáció ilyenkor megy le az első három redbullért (kakaós csigával), aztán este, meg késő esete jöhet az alapozás csavarhúzóval. (A csavarhúzó ez esetben a vodka-narancs amerikai tinivígjátékokból ellesett neve.) 

- „Részegen ki visz majd haza?“: Mikor elzúgott az ifjúság (a sajátunk is a múlt ködébe vész)és már valahol beállva csapatja a veretést, lassan hazaindul a tradicionális kocsmatöltelékek csapata, és komolyan szoronganak, hogy mire hazaérnek, esetleg kijózanodnak. Ilyenkor jön jól a részben éjjeli nappali bolt, a karbantartó sörök, gógyampullák és zsebrakéták utolsó lelőhelye, ha a késő délelőtti első kocsma volt az alaptábor, akkor innen indul a csúcstámadás, a végső roham, amivel zökkenőmentesen el lehet jutni a reggeli epét hányásig.

Lehetséges persze, hogy a pián kívül mást is vesznek furcsa időpontokban furcsa emberek, de mégsem igazán életszerű, hogy valakinek éjjel egykor jut eszébe, hogy elfogyott a Domesztosz vagy a sajtos tallér.

És már írtam valahol, de anno a horvátországi nyaralások idején volt egy kedvenc kisboltom Crikvenicában, amire ki volt írva, hogy „non-stop“, ami azt jelentette, hogy megállás nélkül nyitva van délután öttől másnap délig, hisz dél és öt között a szieszta következik be, amit az éghajlat ugyan indokolt, csak nem igazán volt kompatibilis a vásárlási szokásaimmal.

Ja, és a húsvét. Nos, az ilyen piros tojás, locsolkodás, nyúlsonka, a karácsonyi éjféli mise ismétlése a délelőtti műsorsávban, májusfa. Utóbbi persze csak akkor, ha megvan a dátumok sajátos együttállása, ami például holnap lesz is, csak egy másik jeles nappal. Viszont a fura nyitvatartású boltoknak ilyenkor is különleges jelentősége lehet, a locsolásban estére megfáradt, keményen drogozó kisemberek számára.

yourtango.com

A sértődéskultúra diszkrét bája

Rákay Filip Kálmán nagyon be van sértődve a világ nagy részére. Hisz ő vér, veríték, könnyek és több mint hatezer millió forint árán  összehozta az évtized eddigi legközépszerűbb, történetében, dramaturgiájában gyenge, látványában erős, összességében meg laposan unalmas filmjét, azt' sokaknak meg nem tetszik. (Akik meg nyilvánosan lelkesednek, azok nagy részének ez úgymond munkaköri kötelessége.) Oké, az IMDb-n per pillanat tapasztalható 1,7-es értékelés erős túlzás, és nyilvánvaló politikai proteszt a szavazók részéről, de hát így jár az, aki a hatalomhoz dörgölözve nagyképűségből és elbizakodottságból, alsó-középszerű tehetségekkel építene katedrálist. Hogy az a fejére omlik, ez esetben online. Amire meg annyi a reakciója, hogy több körben, mintegy spirálisan hergeli magát bele az egyre galaktikusabb méretű sértettségbe, az úri közönség meg csak kapkodja a fejét, hogy most szánakozzon rajta, vagy röhögje ki, jó hangosan? (A megfejtés: megy ez a kettő egyszerre is.)

Az első mondás az volt részéről, hogy mindenkinek hazafias kötelessége megnézni a középszar akciófilmjét. Már ez is elég erős, utoljára talán az ötvenes években volt olyan, hogy kötelesség volt megnézni valamit, amiben lehetőleg Soós Imre a tehetséges, de kissé elhajló proli- vagy parasztgyerek, aki aztán a végére forradalmian izzó tekintetű élmunkássá fejlődik. (Egy elszánt sztahanovista hibriddé, aki alul traktor, fölül békegalamb.) Szóval ha a hazafiságot kurzusfilmek nézésével mérjük, akkor kezdünk közelíteni a Rákosí-sztenderdhez, legalább is Rákay nertárs elvtárs fejében. Elvégre akkor volt nagy békaharc, ma viszont nagy békeharc van, amennyiben a Párt öklei uszítóan háborús retorikával támadják a politikai ellenfeleiket, értelemszerűen ezzel is a békepártiságukat kinyilvánítva, és egyúttal erősítve.

Aztán a második körben már mindenki agymosott liberálisnak minősíttetett, aki nem az ájult tisztelet és a könnyekig meghatottság keretrendszerében értelmezte a műalkotást, azaz egyszerűen merészelt kiritkát írni róla. Mert a kritika mint olyan, a hanyatló Nyugat ópiuma (mint az elektronikus popzene, a kokakóla és a mindenféle kisebbségekkel szemben elkövetett, előre megfontolt szándékú tolerancia), hisz egy kritikában meg szokás írni azt is, mi a gyengesége az adott műnek, akkor is ha a kritikus alapvetően jónak tartja. De Filip Kálmán gyomra ezt nem veszi be, szerinte mindenkinek térdere kell borulni az ő és kis barátai remekműve előtt. Már nem az a magyar, akinek fáj Trianon (jogosan, egy versailles-i kastélyban mi a fene fájjon nekem?), hanem az, aki nem mutat lelkesedést a hazafiasnak gondolt szar giccsek iránt, amit a pofájába tol az állam. Az állam, ami a kormány, ami meg a Párt, mivel mindkét utóbbi a Dagadt maga, a karizmatikus szociopata. (És ezt nem lesajnálólag említem, sok munkája van neki abban, hogy egy szimpatikus, szabadságpárti fiatalból ezzé a gonosz öregemberré degradálja magát.)

A magyarságméter negatív tartományába meg természetesen az esik,  aki (1.) nem látta, vagy (2.) aki látta de nem szerette a Most vagy sohát, és e mellett (3.) azért nem látta/vagy tetszikelte, mert egy mocskos dollárbal-liberális, háborúpárti, idegenszívű, drogos buzi, hazaáruló aszcendenssel.

És a harmadik rohamban már hazaáruló az is, aki amúgy ki sem látszik a pártvezér és kancellár alfeléből, de valamiért nem tetszett neki a film. Ez lenne ugye Bencsik elvtárs, az abszurd jegyében Demokrata névre hallgató hecclap főszerkesztője (és igen hazaáruló, hisz a haza szerintük maga a Párt, meg a szektás rajongóik, avagy ő oda kakált ahonnan enni kap), de róla már írtam tegnap, úgyhogy most inkább nem, azért nem mindig vagyok teljesen mazochista.

És a Rákayembert is el kell engedni, mert oké, hogy egy tehetségtelen, felkapaszkodott, irritáló alak, akinek legfontosabb skillje, hogy kibaszott sértődékeny, de ez egyrészt egyenesen következik abból, hogy akkora arca van, ami már az űrből is látszik, másrészt ez már úgysem változik, úgyhogy célszerűbb inkább semmibe venni a palit, az is fáj neki, mint általában az ilyen, kivagyiságtól sújtott hím főemlősöknek.

Napfelnyugta előttutánra

Túl jó az idő, tavasziasból csúszik át nyáriasba (de megvolt ennek a böjtje, már annak aki keresztény és komolyan veszi), így aztán a kedvenc zenéim egy részét, főleg a ska-cuccokat csak sötétedés után, napkelte előtt vagy eső esetén hallgatom. Mert a napsütés, a madárcsicser meg a rügyező fák és a fűben a virágok együttese épp elég nekem vidámságból meg pozitívumból, nem kell mellé még valami túl vidám zene is. Egyszerűen sok lenne borongós lelkemnek, a harsányan tavasz mellé valami karcos zene illik, csak hogy érezzem az élet súlyát.

Úgy tűnik annyira középutas, drámailag középfajú, középszerű alak vagyok, vagy simán csak annyira nyomorult, hogy mindig kompenzálnom kell azt, ami épp van. Ha túl szép az idő, túl jól érzem magam,  nézek valami nyomasztó horrort, szerteszét hagyok mindent a lakásban, ha ellenben épp magam alá esek, keresek valami agyeldobós vígjátékot vagy sci-fit (mindegy, csak legyen hozzá közöm), valamint porszívót és/vagy mosogatószivacsot ragadok, és máris minden jobb egy kicsit. Amikor meg csak úgy általában érzem magam valahol középen (és ez sokkal gyakoribb, mint gondolnám), akkor lehet rendes kamaradrámákat nézni, Sosztakovicsot meg Dvorák-ot hallgatni és Salman Rushdie-t olvasni. (Ja igen, depresszív hangulatban Kurt Vonnegut, Anthony Burgess vagy például Christopher Moore olvasása javallott, napi háromszor gyakran.)

Na most, mivel túl jó időt jósolnak mára, ám egyelőre sötét van és hűvös, most pont az egyik kedvencemet fogyasztom,  csak nem klipek, hanem egy tavaly nyári anaheimi (kaliforniai) koncert formájában. Folytatom is, mert Baldur (a aki többek között a fény istene a skandináv mitológiában) nem sokkal fél hat utánra ígéri a napkeltét, onnantól meg verőfényes idő várható, amihez már ugye sok lenne a ska, ahhoz majd keresek valami Napalm Death-et

Miért is lepődött meg az elvtárs?

„Bencsik Andrásnak azért sem tetszett a Petőfi-film, mert azon kapta magát, hogy a gonosz titkosszolgának drukkol“ - írja már címében, is a hávégé, ami azért fura. Bencsik nertárs elvtárs nagyjából arról híre, de évtizedes távlatokban ám, hogy önként és lelkesen nyal be a felcsútinak, ahogy mondani szokták, a meleg szarig. Márpedig ha a Dagadt elrendelte, hogy R. Kálmánt hatmilliárddal kell kitömni, egy Terminátorba oltott forradalmi zombifilm előállítása céljából, okán és végett, akkor az a film csak jó lehet. Mert a Felcsútok Géniusza megszodnta: Alkossatok remekműveket, de legalább ne legyen botrányosan rossz! És lám, nem botrányosan rossz. Külön botrányos, ahogy elkészült, és (ettől némileg függetlenül), külön rossz ami.

Bencsik meg azon van kiakadva, hogy egyrészt Petőfi nem elég forradalmi, a felesége meg túlzottan is az (plusz nincs szexjelenetük, de ez nyilván nem merte leírni), ráadásul ott van a Farkasch nevű titkoschügynök, aki egy kitalált karakter, ehhez képest BA meg azt vette észre magán, hogy neki szurkol. A rohadt labancnak! 

Mellékszál: Tényleg, az ismerősei el merték már mondani neki, hogy Julius Jacob von Haynau táborszernagy  meg a  Forr.&Szab.Ha. leverése után, nyugdíjaként Magyarországon telepedett le, és békében élt, míg megnem halt? Még magyarul is megtanult valamennyire. Persze a békés élet relatív volt, mert egyszer például Londonban, a Perkins sörgyárban a munkások - köztük két magyar emigráns, felbujtó jelleggel - megdobálták mindenfélével, kissé meg is verték, amely jeles eseménynek azóta emléktábla állít... nos, emléket. (Ebből a mondatból már nem tudtam jól kijönni.)

ianvisits.co.uk

De vissza Bencsik elvtárshoz, aki ugyan nem egy Haynau, de lélekben mégis. Hisz nem volt olyan rég, mikor vigyorogva örvendeztt azon, hogy Ugandában azt tervezik, halállal büntetik a melegházasságot. (Aztán végül nem így lett, de amúgy sem tűnt logikusnak, hogy egyfelől nincs is ott melegházasság, másfelől meg büntetik...)

Úgyhogy semmi meglepő nincs abban, ha ez a  propagandaipari jellembajnok a Habsburgok fiktív emberének drukkol, hisz maga is régóta ennek, a pártvezér és kancellár szándékainak megfelelően nagyon nem demokratikus rezsimnek kollaboránsa, a vezér gyakorló seggnyalója, és ha ma élne Petőfi, és a rendszer ellen szervezkedne  a haverjaival, Bencsik követelné a leghangosabban, hogy azonnal csukják le ezt a veszélyes terroristát, akit nyilvánvalóan külföldről pénzel a Háttérhatalom. Ja, és buzi!

És erről eszembe jut egy régi történet, talán Boross Péter rosszemlékű miniszterelnöksége idejéből, de lehet hogy tévedek, és az Első Felcsútista Kormány (1998-2002) idején beszélt baromságokat valamelyik miniszter. (Mindkét változat elképzelhető, de jobban belegondolva talán a második verzió a helyes, és Pintér elvtárs volt az közlő.)

Szóval azt közölte karácsony alkalmából valami nagyon népben-nemzetben jobboldali forma, hogy "Kedves gyerekek, kétezer éve megszületett a szeretet!" - mire a Magyar Narancs egy publicisztikában valahogy úgy reagált, hogy kétezer éve nem a szeretet született meg, hanem egy tehetséges zsidó csávó, akinek követőit ma a miniszter bácsi destruktív szektának minősítené, és megvonná tőle az állami támogatást.

Talán világos az analógia, ha BA a labancnak drukkol egy Petőfis filmben, az nem a film hibája. Sőt még csak nem is hiba, pont ez a dolgok normális állása, legalább is esetében.

Doorstep sajtótájékoztató

Visszautasítok mindenféle sunyi gyanusítgatást, sohasem voltam az igazgatótanács ülésén, csak online, de az jogilag irreleváns, gondolom. Mondhatni tényleg kívülálló vagyok az ügyben, így nem kívánom kommentálni az esetet, forduljanak a Lájkvadász Zrt.-hez, ők foglalkoznak kamuprofil-termesztéssel, persze szigorúan ökológiailag, fenntartható újrahasznosítással. Kenőpénz? Nem, az nem volt, ez kérem csak sima, egyszerű vesztegetés volt, senki nem kent semmit sehová, minden le lett papírozva a Kajmán-szigetektől északra, mint Pilátus a krédóban. Legalább is így hallottam, de nőügyekkel nem foglalkozom, csak ha telefonon rendelhető a kurva, és kapok rá törzsvásárlói kedvezményt. Amúgy olyankor is készpénz, csakis készpénz, a végén még lenyúlják az adataimat. Hogy miért ne lenne legális? Türelmi, vigalmi vagy milyen zónanegyed, az nem számít bele, és nem, drog nem volt nálam, egy kicsi sem, leszámítva pár gramm hintőport, de azt le is húztam a vécén, mikor jött a rendőrség, nehogy rosszra gondoljanak. Nem csak tiszteséges ember vagyok, de szeretek annak is látszani kérem! Hogy a perek? Nem, azok csak kobold... izé koholt vádak, a magamfajta hazafinak sok az ellensége, de nem hagyom magam. Tudják nekem három gyerekem van, minimum! És felelős vagy értük, meg a jövőért, érzem ennek súlyát, hiszen nem véletlenül aggódom a Haza sorsán havi öt milla plusz költségtérítésért, ez jól jelzi a súlyomat. Meg hogy a felelősség. Úgyhogy ne akadékoskodjanak itt folyton, ebből a sok kakán is csomót kereséséből nem lehet várat építeni, de még országot se! Mi van? Ki a fene az a Géza bá'? Ja, hogy rá gondolnak? Igen, bár csak felületesen ismerem, de biztos vagyok benne, hogy talpig becsületes ember, igen megbízható, egy nagy nemzetközi orosz banknak dolgozik, a múlt hónapban vette meg a Badacsonyt, és egyszer a tenerifei kastélyában megdugtam a feleségét... izé, ezt vágják ki! Mondom vágjad ki te köcsög, mer' szétperellek bazmeg! Hihetetlen, hogy egyes mocskos sajtók mit meg nem engednek maguknak! Nem, nincs több kérdés, én se érek rá egész nap ilyen hülyeségekre, van fontosabb dolgom is. Na igen, az tényleg kínos lesz majd a ellenségeimnek, csak még nem állunk elő a bizonyítékokkal, előbb lenniük kell.

De most már tényleg hagyjanak békén, még elkések a saját tárgyalásomról. Egyébként pontosan melyik ügyről is van most szó éppen?

danieljmitchell.wordpress.com

„...a létezés magyar minősége az emberi élet különleges, semmihez nem fogható, magas rendű formája“

Nagyot ment Ártunk és Ormányunk, Skülönsemjén Zsót, egy hadifogoly-import ügyben. Történt ugyanis, hogy az ukrán nácik ellen hősiesen védekező oroszok, átadtak  az utolsó töltényig békepárti magyaroknak 11 kárpátaljai hadifoglyot. Hogy pontosan miért, és mit kértek cserébe az teljesen homályos, de két dolog biztos.

Az első az, hogy az orosz hadifogsághoz képest még a Dagadt rendszerének kezébe kerülni is egy tengerparti nyaralás, pálmafákkal, a második meg, hogy - bár az illetők magyar nemzetiségére hivatkozva történt az átadás-átvétel - a 11 fazonból 10 ukrán és csak egy magyar. De legalább tényleg kárpátaljai mind, sőt, mondhatni reprezentatív mintáját képzik meg az ottani etnikai arányoknak. És hát tényleg, ki a fene akar valami ruszki lágerben rohadni, mikor elég csak annyit mondani, hogy ő magyar? Az identitásválasztás meg szabad (bárt pont Oroszország kapcsán azért lennének kétségeim), bárki vallhatja magát mondjuk farbarúgó kőszálli flamingónak (cauda-calcitans phoenicopteri) vagy fakúszó kutyafülének (reptile canum aures), és simán lehet magyar hadifogoly is (captivus hungarica), ahogy komfortosabb.

Amúgy semmi baj, ha bárkit sikerül kihozni a ruszkiktól, az részemről rendben, csak közben nagyon hülyén néz ki, hogy Kakadu Sz. Péterék itt nacionál-populista alapon magyarkodnak, tök feleslegesen. Mindezek mentén én szívesen lennék magyarországi holland hadifogoly, vagy inkább brit, elvégre angolul sokkal jobban tudok, mint hollandul semennyire, a lényeg hogy valaki mentsen ki innen.

p.s. Ez az első eset, hogy a cím egy idézet a felcsúti döbrögitől, de akkora ordas nagy baromság (nem enyhe fasisztoid beütéssel), hogy a téma okán nem bírtam kihagyni. Bocs, többet nem fordul elő.

Elhülyülni jó, és vitaminokban gazdag

Az elmúlt két napban újraolvastam egy regényt, amit valamikor régebben kaptam, szerintem Petrától, és már megint tetszett, igazából ma már jobban magamra ismerek a főhősében, mint mikor először kevésbé. A szerzője egy pont korombéli, ismert francia író, aki viszont nem azonos az ugyanilyen nevű britekkel, azaz egy zenésszel, egy krikettjátékossal, egy botanikussal és  egy szintén íróval. Már csak azért sem, mert közülük ketten már six feet iunder. De íme két részlet, még az elejéből:

"...Antoine úgy döntött, hogy magára húzza a hülyeség szemfedőjét. Túl sokszor volt már alkalma megállapítani, hogy az emberek leginkább a jól hangzó és ügyesen előadott ostobaságokat tekintik az intelligencia jelének, s így e szó jelentése annyira eltorzult, hogy immár jobb butának lenni, mint megmaradni megrögzött intellektuelnek."

"Ivott egy korty teát, nyújtózkodott egyet, és miközben a kezével beletűrt kissé zsíros hajába, arra gondolt, hogy be kellene ugrani a sarki Champion szupermarketbe sampont lopni. Antoine-ba nem szorult semmi tolvajhajlam, csak azt emelte el, amire szüksége volt..."

(Martin Page: Elhülyülésem története)

Az ész bajjal jár, mint az kevesek által köztudott, leginkább azért, mert a többség buta minta sár. Ám mivel többségnek lenni határozottan jobb, mint kisebbségnek (és minél igazságtalanabbul működik a társadalom, annál inkább) így a fentebb idézett regény főhőse is a címben jelzett elhatározásra jut. Mert az írás, a teázás közben a dolgok állásán merengés, meg a kényszer szülte bolti lopás azért nem elégíti ki igazán, nem látja bennük a társadalmi sikeresség feltételeit. Hogy mások által is sikeresnek és jófejnek mondott alak legyen belőle. (Amúgy könyvekre sincs pénze, úgyhogy azokat is úgy lopja össze, és mivel nem profi tolvaj, laponként, hogy aztán otthon összefűzze a zsákmányt. Antoine igazi ragadozó, csak épp a bölcsész/értelmiségi vonalon, vagyis nem az.)

Először a legkézenfekvőbb módszerrel, az alkoholizmussal próbálkozik, mert vonzó számára a részegek jól megfigyelhető ösztönössége, és az alkoholizmust valódi szociális előrelépésnek látja. Hisz egy alkesznál legalább jól látható, mi a probléma, és megvannak a hozzárendelt társas rutinok is, amiktől kevésbé lenne kívülálló. Úgyhogy előveszi a szakirodalmat a világ italairól, szorgosan jegyzetel, és előkészül, nagyjából hiába. Mert mivel semmilyen piás rutinja sincs, egy fél pohár sörtől kidől, és a detoxban végzi,.

Ahol viszont megismerkedik az öngyilkossági kísérletezők világával. Úgyhogy elmegy egy öngyilkossági tanfolyamra, de az sem igazán jön, be, így végül az egykori gyerekorvosa által felírt antidepresszánsoktól kezd el a remélt módon szellemileg leépülni. Még egy McDonald's-ba is elmegy, ami előző éltében véletlenül sem fordulhatott volna elő, de immár a kólát is megkóstolja, nem is beszélve a gyanúsan sült krumpliról. Aztán játéktermezik, ami már a barátaiból is őszinte riadalmat vált ki, bár őt ez nem érdekli, mint ahogy nagyjából semmilyen aggodalma sem, amit a megelőző huszonöt év depressziójával magára szedett.

A végén már, egy régi ismerős révén a pénzvilágban, konkrétan egy tőzsdei cégnél találja magát, és a maga módján be is illeszkedik, bár brókerként jelentős fogyatékossága, hogy nem szereti a kávét. Viszont jómódú lesz, ami szintén szokatlan állapot számára, csak hosszabb távon nehezen elviselhető. Részbe mert magányos, márpedig ami lúzerként természetes, az sikeres yuppie-ként már fogyatékosság, úgyhogy bepróbálkozik egy társkereső irodával, de ott meg az a baj, hogy minden  erőfeszítése ellenére, még mindig van személyisége. Az meg ott pont hátrány. De azért a végére csak felszedi őt egy lökött csaj, miután megmentették a barátai, csak hogy visszatérhessen végre a jól belakott, szorongásos kis életébe.

Nagyjából ennyi a történet íve, ami zsebrevágható méretben is belefér 180 oldalba., aminek a fele meg okoskodó leírás (Konkrét Bölcsész Blabla), kissé fárasztó, de még épp a tűréshatáron belül, a másik fele viszont kirívóan szellemes párbeszéd. Na, ez utóbbiakért volt érdemes, sok év után újra elővenni, persze sérelmemre. Mert ismerős, túlozottan is ismerős.

Kisesti reggeli zene

A Nightwish egy finn, operikus-szimfonatórikus metálizé zenekari együttes, ami persze főleg eleinte volt ilyen, mert az első énekesnőjük, Tarja Turunen eredtileg operista volt, annak képződött meg zeneakadémiailag.

A zenéjük kicsit giccses, de tényleg csak kicsit, de hát ilyen ez a popszakma, akkor is ha metálnak címkézik. És itt az enyhe fokú, nyolc napon beül gyógyuló giccsfaktor leginkább abból származik, hogy a cucc, amit játszanak kissé himnikus, de alig utópisztikus, színpadias, de ez egy színpadon csak legnagyobbak számára kikerülhető. 

Amúgy nem is tudom honnan a finnekben ez a nagy elszánás, hogy a klasszikus zene meg a rock vagy metál az jó együtt, mert általában nem jó. (Van egy albumom, ahol a brit Királyi Filharmonikusok játszik Queent, tök drágán vettem még a múlt század végén, talán egyszer hallgattam végig, azóta is porosodik valamelyik polcon.) De a finnek bírják az ilyesmit, az Apocalyptica is finn, és ők Metallicát csellóznak meg hasonlók. Biztos felosztották egymás között a skandinávok, hogy kinek mi lesz a műfaja, a finneknek ez, a norvégoknak a sátánista black metal jutott (ők komorabbak a finneknél, biztos mert nem isznak elég vodkát), a svédeknek meg a népies-vikinges zúzás.

A Nightwish 2013 óta a harmadik énekesnővel, Floor Jansennel működik, azt nem tudom hogy ő is operaénekes-e eredetileg, de akár az is lehet, az biztos, hogy neki is valami zenész diplomája van. Amúgy az alábbi számnál azért sokat tipródtam, hogy ő énekel-e vagy Turunen, annyira hasonló fazonok. Végül  is a tetkóik alapján sikerül belőnöm, hogy Jansen van a felvételen, de ez fél óra guglizásba került. Aztán tűnt csak fel, hogy az ominózus mexikói koncert 2015-ben volt, amiből eleve egyértelműnek kellett volna lennie. De az... túl egyszerű lett volna, hisz minek egy kőgolyót gurítani, ha vihetjük is. 

Meg van számlálva

Disclaimer: Ez egy régebbi poszt, majdnem két hete írtam, aztán elfelejtette kitenni, szóval a benne szereplő adtok már nem aktuálisak, hisz öregedtem azóta egy kicsit.

______________________________________________________________________________

Túl gyakran hallom azt mindenféle alakokról, de főleg politikusokról, hogy a napjaik meg vannak számlálva. Pedig dehogy, senki sem szokta másvalaki napjait számolgatni, még a sajátját se. Pedig hogy mennyi volt eddig az eléggé tudható, hogy mennyi van vissza, arra csak valami statisztikai valószínűséget lehet mondani, ami meg egyénre vetítve pont nem mond az égvilágon semmit. Nincsenek ugyanis átlagemberek, illetve ritkák mint a piros hó esik, azaz átlag az valami középérték (számtani közép, módusz, medián, ilyesmi), és pont ott igen kevesen vannak. (Ha mondjuk 173 centi az átlagmagasság, akkor belátható, hogy az emberek elsöprő többsége nem pont annyi.)

De ezzel együtt is megszámlálhatók a napok, én például a vicc kedvéért kiszámoltam, hogy épp ma vagyok 18 313 napos! Jeles ünnep ez, azt' még tortát se kaptam a gyertyáim alá (bár tizennyolcezer gyertya nincs itthon, de úgy húsz-huszonöt biztos), ám ennek ellenére ünnepi hangulatba kerülvén, megnéztem mi a jelentősége ennek a távolról sem kerek napfordulónak.

Nos, a 18313 az nem jelent túl sokat, pontosabban az egyik kertészeti áruházban ez valami locsolófej cikkszáma, aminél azért nyilván többet érdemlek, ha már nem csak locsolásra használom a fejem. Úgyhogy megnéztem, mi van akkor, ha a számok mondjuk az angol ábécé betűit jelölik? Ez esetben a mai nap számlálásának végeredménye az, hogy AHCAC.

Aminek viszont már van értelme, ugyanis a gugli szerint ez egy rövidítés, miszerint: African Heritage Cultural Arts Centre, és ez az afrikai kulturális örökséggel foglalkozó központ Dublinban található. Vagyis a mai nap tekinthetem magam akár tiszteletbeli afroírnek is, ha már vannak afroamerikaiak, bár lehet hogy a bostoni feketék is inkább afroírek.

Holnapra persze mindez megváltozik, holnap már 18314 napos leszek, ami viszont már egy negyedcollos nyomatékkulcs cikkszáma, betűszóként meg bármi lehet, a brazil kávézótól, a kamunak tűnő üzleti oldalon át a tréfás dobozig (élethű gumipókkal), vagyis igazából nem jelent semmit. 

Így hát ki kell élvezni a mai napot, Távol Afrikától, mert mint egy másik kultikus filmgiccsben is többször mondja a Robin Viliemsz: Élj a carpe diemnek!

______________________________________________________________________________

p.s. Egyébként ma van II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem 348. születésnapja, de ez nem olyan érdekes, egyfelől mert elég rossz állapotban lehet már, másfelől meg azt már nekem sincs kedvem kiszámolni, hány napos lehet. (Na jó, 127 104, már ha  jól számoltam a szökőévekkel...) Én meg immár 18325 napos vagyok (fűtőventilátor vagy monitorállvány,), azaz nagyjából 26 millió 390 ezer perces, ami legalább már elég impozánsan hangzik.

Kültéri belharc a mindenkinek

Tegnap időnként rátekintettem a mindenféle médiákokra, hogy mi van ezzel a magyarpéteri nagy löttyös politikai indulattal, meg az őt valamiféle neomegtért prófétának tekintő követőivel, de sokkal okosabb nem lettem. (Ja, ennél okosabb már nem is lehetek! No nem mintha annyira az lennék, csak épp annyira ötven vagyok, hogy hanyatlik például a névmemóriám, és nem tudom megmondani, hogy egy héttel ezelőtt mit ebédeltem.)

De a konkrét esetben azért nem lehettem okosabb, mert az egyik narratíva áll szemben a másikkal, egy szétcseszett házasság romjain utálja egymást két fél, csak az egyik egy korrupt rendszer bűnsegéd minisztere volt, a másik meg most akar valami ilyesmi lenni, ha már amúgy is megszokta a jót. Egyébként a pasi valami otthoni beszélgetéssel házal, hogy ott aztán Judit mindent bevall, pedig inkább csak kiprovokálja belőle, a nőnek meg utólag eszébe jut, hogy micsoda terrorban élt ő a párkapcsolati erőszakoló férjével. Ez már maga Csubakka-védelem, ami ilyen, hogy például: „-Te egy korrupt tolvaj vagy! - Te meg buzi!“

A kettőnek nyilván semmi köze egymáshoz, de remekül összezavarja a hallgatót, hogy akkor most mi is itt a téma? A magyarpéteri-vargajuditi keretben ez nagyjából úgy fest, hogy Judit  egy maffiakormány kollaboráns minisztere volt, aki végigasszisztált egy csomó mocskos, amúgy letöltendő börtönt érő ügyet, Péter meg egy agresszív állat, aki ordibált a feleségével, és még könyveket is vágott hozzá, szóval ő a kapcsolati erőszak agresszor oldala. Hogy az utóbbinak mi a közpolitikai jelentősége, az legalább is homályos, de a karaktergyilkosság eleve gyakran épít a Csubakka-védelemre, hogy ha nincsenek érvek a vádakkal szemben, akkor egyrészt tereljük el róluk a figyelmet, másrészt vádoljuk meg a másikat is szinte bármivel, a lényeg hogy az egy kicsit se maradhasson hiteles.

Erre máris hozza a példát a Zorigó:

„Magyar Péter egy senki, egy parazita

Megszólaltak a legsikeresebb influenszerek a saját feleségét megverő, terrorizáló, zsaroló exférjről. Őszinte és kemény mondatok.“

Nem mellesleg már meg is lett az alanynak a megfelelő epithenon ornans, vagyis az eposzi jelző, amit mindig oda kell tenni a neve elé, mintegy annak részeként: Felségét Kínzó Magyar Péter. 

Hiába no, ezek  kormányhitű influenszerek már a felsőbb szintű szektatagok hálószobáiba is belátnak! És innentől kit érdekel, hogy Tóni meg Ádám, meg a Pali hogy próbálták eltüntetni a saját kis mocskos  üzleteik nyomait, hisz ha egy ilyen alak mondja, akkor annak semmi jelentősége. Őszintén és kőkeményen semmi.

Természetesen ha MP tényleg szubhumán módon viselkedett az akkori feleségével, akkor rohadjon meg, lehetőleg máma még, nem fogjuk sajnálni, csak épp ennek semmi köze az általa feldobott ügyekhez. Az ő esetlegesen rémes emberi minősége nem teszi semmissé, de még csak nem is relativizálja, hogy a kormány maga alá gyűrte az állam egészét, és maffiaszerűen működteti, miközben szorgalmasan kúrja szét a liberális demokrácia maradékait is. Nem kicsit, nagyon.

Ugyanakkor azért nem írtam végül semmit tegnap, mert bár látom a kormányhitű kommunikáció (inkluzíve VJ) abszurditását, de azt nem, hogy akkor most mekkora súlya is van önmagában annak, amit MP állít, illetve amivel előáll.

Több változat is lehetséges:

1. Ez egy bábszínház, a bábozós yuppie egy nárcisztikus szociopata, akinek műsora egy darabig szórakoztató, szappanopera jellegéből adódóan, de lassan ráun a nagyközönség, és egyébként is, otthon már kész van a pörkölt nokedlivel.

2. Ez egy bábszínház, de a bájgúnár bábos tényleg komolyan gondolja, és tényleg elfogta a küldetéstudat, főleg mióta lejött a kokainról. Kellet valami új cél, és most már dolgozna a haza üdvéért, ha a sajátját már amúgy is összehozta.

3. Ez nem csak elbábozása a politikának, ez tényleg vérre megy, avagy nem csak a frissen feltűnt próféta, de a követői is komolyan gondolják, és akár hosszabb távon is, szóval mait itt látunk, az egy nagyobb változás kezdete, azaz:

    3.1. Első lépés egy normálisabb ország felé, a végén még demokrácia is lehet belőle.

   3.2. Első lépés a szakadék felé, csak hogy melegedjen kicsit a mostani hideg polgárháború (polgár-hidegháború?), a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" paradigmma jegyében.

    3.3.  Első lépés egy igazi, tökös diktatúra felé, dinasztikus uralomm, ohne EU natürlich.

Hogy melyik a jó megfejtés tudja fene, feltehetően egyik sem, hanem némi felhabzás után marad minden a régiben, a pénz a Kajmán-szigeteki számlákon, Kakadu a magángépen, Lölö a jachton, a Dagadt meg a Karmelitában, amíg alulról nem szagolja a hatvanpusztai birtokot. Aztán majd kitör a balhé a hatalomért, házon belül, házon kívül, házon. Ki nem szarja le...

A zárda mára már zárva

Túl jó idő volt ma délelőtt ahhoz, hogy holmi vígjátékokkal múlassam a filmnézésre szánt időt. (Szigorúan munkaalapon, mert így a hónap vége felé kellet már valamiről kritikát írnom.) Egyre melegebb az időjárás hőmérséklete, tűz a Nap egész nap, boldogan üvöltöznek a madarak a rügyező fák ágain, és csak egy kis lágy szellő fújdogál. Rémes, de tényleg, miért nem bír normális borult idő lenni, kissé hűvös de szélcsendes, amiben jól érezném magam?

Szóval ebben az indokolatlan, mások által jónak mondott verőfényben találtam egy jó kis aktuális horrort. Aktuális, mert mindjárt húsvét, ez meg amolyan apácás-második eljöveteles nyomasztás, másrészt meg pár napja mutatták be a mozik (meg tegnap a letöltős oldal), így aztán ez lett.

Az a címe, hogy Szeplőtlen  (Immaculate), és arról szól, mint amiről az ilyen, totális intézményekben zajló rémtörténetek szoktak. (Tényleg, a nemrég volt műsoron nálam Az egészség ellenszere, azóta is töprengek, hogy az ottani szanatórium, vagy az itteni a zárda a rémesebb hely.) Ebben a sztoriban egy fiatal amerikai apácajelölt (Sydney Sweeney) érkezik egy olasz zárdába, hogy fogadalmat tegyen. Nem beszéli a nyelvet, naivan lelkes, és olyan cuki, hogy rögtön tudjuk, nagyon durván pofára fog esni ezzel az egész apácásdival, és minimum a film közepétől már csak az életét próbálja majd menteni, egyre kétségbeesettebben.

Az egész ott kezdődik, hogy ez nem is egy közönséges zárda, valami őskeresztény katakombára épült, ami meg eleve tiltott terület a bentlakóknak, és amúgy afféle apáca-elfekvőként működik, ahová meghalni mennek Krisztus idős menyasszonyai. Ők általában békések, bár van, amelyik harap.

digitalspy.com

Főhősünknek (avagy főáldozatunknak), Cecilia nővérnek azonban már az elejétől rémálmai vannak. Aztán kiderül hogy terhes, pedig sosem dugott senkivel, úgyhogy egy rövid időre ő lesz a zárda kedvence, mint az új Szűzmária, a Második Eljövetel edénye. De csak rövid időre, mert a zárda is börtönné változik, nem engedik sehová, de legalább a többi (fiatal) ápolónővér is féltékeny rá, hogy miért nem őket csinálta fel a Szentlélek, vagy ki. Az egyik még az ablakon is kiugrik belehalni. És az addig csak nyomasztó cucc innentől rendes horror, bőven adagolt művérrel és halálsikollyal. (Érdekes észrevétel, hogy a halálsikoly olaszul is pont úgy hangzik, mint angolul, vagy - mivel szinkronos verziót néztem - magyarul.)

A műegész kétharmadánál már mindent tudunk, hogy például az alagsori katakombában titkos orvosi labor működik, ami szükség esetén kínzókamra is, a helyi erők meg (élükön a behízelgő modorú Pszichopata atyával) emberkísérleteket folytatnak, csodának látszás előidézése céljából. Vagyis dehogy várnak ők egy valódi, második szeplőtlen fogantatásra, immár évtizedek óta próbálkoznak a rendelkezésükre álló nőnemű emberanyaggal, hogy valakibe csak sikerül valami életképes izét beültetni (a leendő Antikrisztust nyilván), de csak formaldehidben tartósított torz magzatokat termelnek, hogy legyen mit tenni a terrorbarlang polcaira.

A nem túl nagy fináléban aztán Cecilia csak kicsinálja Pszichopata padrét, majd nyakig véresen kimenekül az onnan, és valami rekettyésben kitolja az utódot, aki vagy ember vagy nem (mi nem is látjuk), de biztos ami biztos alapon agyoncsapja egy bazi nagy kővel. Hát mi ez, ha nem a kint tomboló napsütéses tavasz tökéletes ellenpontja?

Pusztítsd el a fiúkat!

És ez egy olyan zenekar neve, aminek a fele pasi, legalább is jelenleg, mert a mostani négy tag mellet hat másik valaki is megfordult már náluk, de a nevekből nem mindig derül ki bárki neme (ha van neki, és nem épp genderfluid), angolszász felségterületen meg pláne. Én már néztem be egy Sandyt lánynak, aki fiú volt, meg egy Alisont, aki szintén.

Sammy Copley-ról meg máig nem tudom, hogy honnan hová transznemű, mondjuk ettől a zenéje még odabasz. Minként a címbe fordított Destroy Boys is, akik Kaliforniából punkok, az indie-garázsbagázs vonalon, a wiki szerint 2015 óta. Sokkal többet nem tudok róluk, sőt eddig nem is igen ismertem őket, az alábbi szám (I Threw Glass at My Friend's Eyes and Now I'm on Probation) is onnan van meg, hogy egy általam is követett jutyúbos csajszi, Ellie Watts feldolgozta akusztikusan, nekem meg igen tetszett. Amúgy az ő verzióját itt lehet meghallgatni, szerintem érdemes.

Szóval  jöjjön a kapcsolati erőszak miatt próbaidőn lévő lány rugdosásos kesergője, aki szeretve gyűlöli a pasiját, és talán megelőzés gyanánt állt már előre is bosszút a szegényen, vagy megérdemelte a szemét állatja, ez nekem pont nem derül ki. De a dal karcos és dühös, pont ahogy én is szeretem.

Közérzületi gerillamarketing

Egy pécsi faszi, aki jogász und tanár, évek óta korrigálja ellenvéleményeivel a kormányzati propagandaplakátokat, és perre is ment ez ügyben, mintegy feladva magát, csak hogy kiderüljön, meddig terjednek a szólásszabadság határai. No meg hogy mennyire lehet aljas a kormány avagy az állam, hisz e kettő nálunk már egy. (Az állam Ő van, a tudjukki.) 

A polgári engedetlenség lényege, hogy az ember tudatosan, szándékosan szeg meg valami jogszabályt, amit például alkotmányellenesnek, vagy simán csak amorálisnak ítél, és vállalja is a következményeket. A fentebb belinkelt videóban szereplő Heindl Péter pont ezt teszi, amiért nagy respekt innen, a fotelforradalom frontvonalából.

Eredtileg én is pécsi faszi lennék, csak könnyen eltévedek a belvároson kívül, ha már nem ott nőttem fel, de még egyetemre se oda járta. Viszont engem is sokszor felbasztak a plakátok, amikre képmutató pofátlansággal az írták, hogy „Kormány Információ“ a sokkal pontosabb „Fasisztoid Agymosás“ helyett. Csak nem jártam ki gerilla-módszerekkel fújni, mert valahogy mindig megelégedtem azzal, ha a Nemzeti Inzultációs kérdőívekre, meg uszító jellegű „népszavazások“ szavazólapjára faszt rajzoltam, fekete filccel. Ami öntudatos, csak jelentéktelen gesztus, mert hát elméleti anarchista vagyok, a praxishoz kellenének mások is, de a hazai  anarchista mozgalmak, rövid pezsgés után,  a rendszerváltás után hamar felszívódtak. (Többek köz erről írtam anno az egyetemi szakdolgozatomat.)

Szóval a plakátok a legócskább (avagy Joseph Goebbels egykori náci propagandaminiszter nézőpontjából: a legprofibb) propagandát tolják, a jutyúb algoritmusa meg van annyira kollaboráns, hogy az erről a pofátlanságról, illetve az ellene folytatott magányos küzdelemről szóló videó elé is betesz egy kormányhitű hirdetést. Csak hogy szép legyen tudni, hol a helyünk.

Ami arról szól, hogy dollárbaloldal (az üres, jelentés nélküli szlogen mintapéldánya), meg hogy az ellenzéket megvették kilóra. Dollárért nyilván, gondolom a Trampli Donáld, elvégre ő a nagy barátja mostanában az országunknak, és hát istenem, olyan messziről nem látszik, hogy ki tartozik a Dagadt kíséretébe, és ki nem. (Amúgy is dicsérte már a pártvezér és kancellárt Trampli, hogy milyen kitűnő elnöke Törökországnak, szóval ennél nagyobbakat is benézett már, felettébb műveletlenségében.)

Ráadásul az ominózus plakát, amit most direkt nem fogok  ideszúrni, már csak a szekunder szégyen okán sem, egy az egyben lenyúlása egy régi Dead Kennedys plakátnak, gondolom egyfelől szellemesnek találták a kormányhitű propagandisták az eredeti ötletet (fehér ingre fújt fekete S, amit függőlegesen átszel egy fekete nyakkendő, hogy kiadjon egy nagyjából dollárjelet), másrész meg a legendás amerikai punkzenekar nevének rövidítése ugye DK. Tetszik érteni, pont mint hogy Demokratikus Klára, vagy Dobrev Koalíció. Kibaszott eredeti, kibaszott szellemes, csak valahogy nincs kedvem röhögni rajta.

A mai nap (többszörös jelentősége)

Ma igen jeles nap van, az internetes világháló szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, legalább is a római kaotikus egyházban. (Manapság és felénk persze főleg a reformátusoké kaotikus egy ház, de erről főleg ők tehetnek.) Na most, gyümölcs az valamennyi van itthon, de nem tudom hogy szokták oltani, még szerencse hogy nem vagyok asszony, sőt római sem, mondjuk kaotikus az kissé mindig.

Viszont utánaolvastam, és kiderült, hogy ilyenkor emlékeznek az Angyali üdvözletre, csak nem tudom hogy pontosan melyikre? Mert szóba jöhet Leonardo da Vinci festménye, miként El Greco-é is, más stílusban de azonos címmel, nálunk talán az utóbbira kellen koncentrálni, hisz az legalább Pesten, a Szépművészetiben van kiállítva.

A Leonardo-verzió kb. 1472-76-ból

Közben meg gyanús, hogy ilyenkor valójában Jeles András szintén ilyen című, 1984-es filmjére is emlékeznek az egyházban, ha már jeles nap ugye, ami szép dolog tőlük, mert ha jól rémlik azért nem pont az egyházi kánon szerint meséli újra (gyerekekkel) Madáchtól Az ember tragédiáját, avagy az Ádám-Éva-Lucifer szerelmi háromszöget.

És nyilván eme nap alkalmából született ekkor két jeles zeneszerző is, az egyiket kedvelem, a másikat elviselem. E két nagy hatású, de teljesen más működésmódú alkotó Bartók Béla, és Elton John. Világhírűek mind, de Bartóktól több zongoraművet kedvelek, mint ahány Elton John slágert, viszont vicces lenne mondjuk a Don't Go Breaking My Heart Bartók modorában. de gondolom ilyen feldolgozása nincs, biztos senkinek nem tűnt még fel, hogy ennek a két fazonnak ugyanakkor van a születésnapja. (Miként az sem, hogy az enyémen meg Mátyást választották királlyá a rendek, a Duna jegén.)

Nos, Bartókos verziót nem találtam az említett dalból, de az eredeti Kiki Dee - Elton John klip paródiáját igen, David Tennant közreműködésével (a zsűriben is). Ez nem crossover csak paródia, de legalább vicces, ami egy paródiától persze a minimum. Gyümölcsöt Nem Oltó Boldoglány: