Aggyatok neki pénzet, különben pofoz!

A felcsútok géniusza most mégis kéri az EU-tól azt a kedvezményes hitelt, ami tavaly még kurucos lendülettel nem kellett neki. Van ilyen, az országnak nyilván jól jött volna, de személy szerint a pártvezér kancellár, meg az ő rokonai, barátai és üzletfelei még elvoltak nélküle, gondolom bemérték, hogy kurva nehéz lenne ellopni, akkor meg ugye minek?

De most kampány van, és ha kampány van az asszükségképpen durvul is, a kassza meg ürül, de elég látványosan, és mióta farháttal is kezdünk mondatot a benzinárról, le kell hajolni inden osztogatható euróért. Márpedig itt kábé 5000 milliárd forintnak megfelelő összegről van szó, aminek kevesebb mint a fele sima támogatás (azt nem kell majd visszafizetni, de ellopni sem érdemes, eddig pont azért nem lehetett lehívni, mert a Brüsszelék komolyan tartottak tőle, hogy lenyúlják), ami másik meg a kedvezményes hitel.

De döbrögiéknek már mindegy is, ők még valami antikorrupciós izét is összedobnának, csak utaljanak már végre, és most "remek" hivatkozási alap a háború (eredetileg mondjuk a Covid miatti gazdasági megroggyanás volt az ok), úgyhogy már arról delirál a doktorminiszterelnök, hogy a a dellát az orosz energiafüggőség csökkentésére költenénk. Pedig nemrég még szó sem volt ilyesmiről, azért ment a stratégiai kussolás, hogy Vologya Führer küldjön gázt, a szankciókkal meg hátha lez valami okosba'.

De ártunk és ormányunk sosem a következetességéről volt híres, holnap délelőtt is jöhet egy olyan nem publikus közvélemény-kutatás, amitől 180 fokos fordulattal írják át a ma délután még hosszútávú stratégiájukat. Van az a pénz, van az a szavazat. És most megint csak azt a lehet leírni, mint a múltkor, hogy pávatánc, bazmeg! Az legalább állandó...

Amíg nem vérzünk

Tegnap vettem észre, szinte véletlenül, hogy ma van Lykke Li (eredetileg: Li Lykke Timotej Zachrisson - nem mintha nem lenne mindegy) születésnapja. Szóval csak hogy tiszta legyen: nem Nem Mintha Nem Lenne Mindegy születésnapja esik (és kel) mára.

Ő amúgy egy svéd énekesnő (és némileg színésznő), immár 36 éve. Vagyis dehogy, pont 36 éves, de gondolom a csecsemőkori gőgicsélését még nem számolhatjuk a zenei karrierjéhez, az nagyjából 15 éve tart, akkor jelentkezett az első EP-jével.

Nyavalygós, belassult skandináv popzenét csinál, főleg a világfájdalom jegyében, ami olyan, mintha egy Jo Nesbo-regény vagy egy Ingmar Bergman-film megzenésítése lenne. Olyan címekkel, hogy A szomorúság áldás, Kemény eső vagy az alant hallható Amíg nem vérzünk. Néha kifejezetten elektronikus prüntyögésekkel jelentkezik, amiket én nem bírok, de hát pár évvel ezelőttig  Björkön kívül a skandináv nyavalygósat sem karmoltam. (Ceterum censeo: a skandinávok csináljanak sátánista black metalt. Az áll jól nekik.) A csaj apja egyébként szintén zenélt, csak ő valami punk-reggae zenekarban tolta.

De egyszer halottam őt a Tilos rádióban, és akkor valahogy eltalált ez a szplín, pedig akkoriban nem voltam fogékony rá (bezzeg mostanában), és azóta kedvelem. Illetve jobbára kedvelem, mert azért van amit nem igen bírok elviselni tőle, de ez itt például remek, még a klipje is. (Amúgy egy Kleerup művésznevű szintén svéd fickó a szerző, ő csak elénekli. Illetve dehogy csak...)

p.s. És közben rákerestem a fater zenekarára is, ami a Vag Dag (Homályos Nap) névre hallgatott, úgyhogy bonus track jelleggel ideszúrok tőlük is egy számot, ami a google fordító szerint azt a címet viseli, hogy Soha nem kapsz eleget. Hát tőlük mondjuk tényleg nem.

Belesodrás

Időnként szeretem felcseszni magam az origón, ez amolyan perverzió lehet nálam, de ha okoskodni akarok (akar már a fene), akkor az narratíva, hogy szeretek kinézni a véleménybuborékomból. Azaz olvasok kormányhitű sajtót is, pontosabban propagandát, mert sajtónak nevezni az ilyesmit azért nem kis túlzás. És mostanában különösen érdekes látni, hogy mit kezdenek a háborús helyzettel, ha eddig Putyint támogatták, meg hogy hogyan lesz a komplett Felcsúti Uradalom (régi nevén: fideszkádéenpé) hirtelen békepárti, ennyi év harc után. Gondlom most békeharcosok épp, de jövő hónapban hadat üzenhetnek Brüsszelnek (ami persze még mindig egy város, de legalább viccesen a NATO központja is), ha úgy állnak a számok. Meg ha a nemzetközi helyzet arrafelé fokozódik.

Most ugye az a brossúra, hogy a baloldal háborúba akarja sodorni az országot. A baloldal egyébként mindenki, aki nem ők, például a rosszabbik Jobbik, ami legalább is abszurd. (Ez a Mi Hazánk nevű náculó társaság viszont ők, igazából a fidesz folytatása más eszközökkel. De csak kicsit más eszközökkel.)

A háborúba sodrást egyébként úgy kell elképzelni, hogy többek szerint fegyvert kellene szállítani az ukránoknak, mint az Egybesült Állatok és megannyi európai ország. E retorika szerint például Hollandia vagy Belgium már bele is van sodródva a háborúba. (Persze mi is, ennyi menekült fogdása már maga a sodródás, szóval ha tetszik, ha nem a méltóságos döbrögieknek, részei vagyunk az egésznek.)

Most épp az napi uszítás, hogy Iványi Gábor is háborúba sodorna minket, mert szerinte is segíthetnénk fegyverekkel a megtámadott szomszédnak. Ezt persze úgy adják elő, hogy Iványi fegyvert szállítana Ukrajnának. Na ja, hajléktalanszállót, iskolát és kórházat működtető keresztény közösségek vezető lelkészei általában is fegyverszállításban utaznak, régi rossz szokásuk ez nekik.

Ráadásul ott a Nagy Leleplező Fotó, amin az illető lelkész, keresztény létére (dehogy az, álkeresztény úgycsináló csupán) magával a Sátán földi helytartójával beszélget (leánykori nevén Gyurcsány). Ez veszélyes! Vagy alkalmatlan... mindegy, valami ilyen egyszavas üzenet.

És közben nem hogy nem segítünk az ukránoknak, azt sem hagyjuk (izé hagyják, azok ott fönn), hogy felettünk repüljenek át nyugatról a szállítmányok. Ezt a sunyi lapítást pedig nevezik "stratégiai nyugalomnak", a pártvezér és kancellár legújabb ostoba retorikája szerint. Pávatánc, bazmeg!

Legalább vicces (képmutatás)

A következő képeket véletlenül találtam, valami cikk alatti ajánlóban, amúgy a flights10.com oldalról származnak.

Egyszer utaztam egyedi festésű repülőn, valami tizensok éve, de az csak annyiban volt egyedi, hogy valami szépségkirálynő feje volt ráfestve, hogy pontosan miért is, az viszont már akkor is homályos volt. A légitársaságot reklámozta a csaj, vagy őt a légimanók? Minden esetre kissé bizarr volt, bár nem a legrosszabb értelemben.

Viszont nem volt kreatív, ellenben az alábbiakkal:

Ezt állítólag Jackson Pollock festészete ihlette, bár nem vagyok biztos benne, hogy a művésznek volt takonyzöld korszaka. Kaotikus monokróm, vagy kaotikus mindenszínű az igen. A lényeg annyi volt, hogy a képek lehetőleg ne ábrázoljanak semmit, de ez nem jött be, hisz jól láthatóan ott van rajtuk a káosz, de - ellentétben Kurt Vonnegut Kékszakáll című regényével - Pollock mégsem kérte vissza őket átfestésre, mondván, hogy a káosznak sem szabadna ott lennie. A repülő festése azért vagány.

ivorypress.com

Ez meg itt a kreatív céges reklám mintapéldánya, ami persze akkor lett volna igazán menő, ha egy elemes nyuszinak öltözött pilóta vezeti, bár ez igazán nem valószínű. Egyfelől mert a nyuszijelmez tipikusan nem a pilóták egyenruhája, másfelől meg leszállás után egy rózsaszín szőrős cuccban kiszállni elég kínos  lenne, miközben folyton átöltözni meg problémás. És egyáltalán, a flaszterról úgysem látja senki, hogy répás szendvicset vittek-e az útra.

Ez viszont kreatív de giccses, arra viszont jó lehet, hogy terminálon várakozó  kisgyerekekre ráhozza a frászt. Mert bár láthatóan próbálták cukira venni a figurát, de lássuk be, egy tigris lehet félelmetes, lehet fenséges, de cuki nem lehet. (Ja, és lehet egy kretén, mint a Micimackóban, de ő eleve egy játéktigris infantilis személyiséggel.)

Na, ez már ijesztő, bár az nem világos, hogy milyen állat akar lenni, talán valami vámpirikus csókszörny-angolna, minden esetre nem találkoznék vele egy sötét sikátorban. Ami persze nem valószínű, mert felénk nincsenek sikátorok, de ha lennének, ez a dög nem férne el bennük.

És utolsónak a kedvencem, ez a harci kakas tényleg zseniális, mondjuk kell hozzá ez a sajátos formájú  gép, ami úgy néz ki, mintha egyszer már becsapódott volna valahová.

Felborzadás

Gáspár Győző (győzikézze az, akinek két anyja van) elment a Birkamenetre, mert nagyon szereti Doktorminiszterelnök Urat. Meg a Kakadu Pétert. És hát menetelhetett a békéért, ami igen fontos dolog, és olyan száraz, meleg érzés.  És milyen eredményesen menetelt, hisz kérdem én, van nálunk háború? Na, ugye!

Jó, mondjuk a néhai Hruscsovnak tulajdonított bon mot szerint lesz itt olyan békeharc, hogy kő kövön nem marasd.

Az Azonnali idézi is jeles, bár minden művészi értéket nélkülöző előadót, és ezen én is felborzadtam, pedig eddig nem is tudtam, hogy létezik ilyen szó. (Akkor nyilván lehet feléborzadni, visszaborzadni, aláborzadni, igekötők kérdése az egész.)

De akkor most az idézet:

„Én forgattam a Való Villában, Enrique Iglesiasszal is találkoztam már, de az sem volt ilyen élmény. Amikor miniszterelnök úr kijött, én felborzadtam, majdnem elsírtam magam, nagyon jól éreztem magam. Amikor mentem az autóhoz, sokan megköszönték, hogy eljöttem. Simogattak, nagyon jól esett, és senki nem volt ellenséges velem, pedig féltem kicsit. Művészúrnak hívtak és simogatták az autómat. A bakancslistámon még rajta van egy fotó Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel, őket nagyon szeretem” 

Mondanám, hogy no comment, a szöveg önmagáért beszél, egy nagyon buta és nagyon  öntudatos faszi ostobaságának tükre, aki szerint ők családilag is kőkemény fideszesek. Hát, ez látszik is, mit ne mondjak, igazi szektás duma ez.

De a felborzadáson azért fennakadtam, meg hogy az autóját simogatták Na ez utóbbit például nem hiszem el, alsó kategóriás celebek autóit nem szokták simogatni, de valószínűleg Brad Pitt limuzinját sem gyakran.Ráadásul Gáspár nertárs eleve sosem volt művész úr, egy szar popzenei vállalkozó csupán, rémes ízléssel. Meg valóságsó-hős, ahol egy fél ország borzadt el a szellemi sötétségétől, míg a másik fele felhőtlenül röhögött. Nem vele, rajta. Ő a butaság, a műveletlenség, és az ízléstelenség két lábon járó ikonja volt, és hát ma is az.

A politikai szervilizmus már csak hab a torkán. Felborzasztó, de tényleg.

A kérdés csak, hogy mennyire?

Egy ideje azt találgatja a fél világ, hogy Putyin megzakkant-e, mert ez az az egész háborúsdi nem tűnik túl racionálisnak orosz szemszögből. És akkor jönnek a megfigyelések, hogy milyen szürkés és puffadt a feje, hogy már a legközelebbi embereivel sem ül egy asztalhoz (az a csatahajó, aminek a végéből tárgyalt a kabinetjével, az nem asztal, hanem védvonal).

És hát nyilván megzakkant az elvtárs, nem lehet huszonévig úgy diktátorkodni, hogy közben normális és racionális marad. Ráadásul a diktátorok függők, hatalomfüggők, azaz hajlamosak elveszíteni a kontrollt. Mint egy rendes heroinista, aki mindig csak a következő adagra gondol, akinek az életét már a szer vezeti.

A diktátorok számára pedig nem létezik elég sok hatalom, mindig lehet találni valami leuralni való területet, és hát a legjobb egy győztes háborút megvívni. Vlagyimir Vlagyimirovics, úgy is mint ex-KGB-s, pedig eleve hajlamos lehet hinni mindenféle háttérhatalmi játszmában, miközben világhatalmi tényezőként a történelemkönyvek fényesebb lapjaira vágyik. És ez már nem racionális döntéseken múlik, úgyhogy hazardírozik egy nagyot, miközben folyamatosan nácizza az ukrán vezetést. Akik persze nem szentek Például Zelenszkij egy nettó populista, sőt nacionalista-populista, aki úgy lett elnök, hogy még programja sem volt, csak kihasználta hogy táncos-komikusként ismert volt, az előző rezsimet meg már úgyis utálta mindenki. de nácinak nem nácik, csak a hosszú szovjet uralom után nemigen találták az utat. (Juscsenko, Janukovics, Timosenko - emlékszik még valaki ezekre az arcokra?)

De ezt bombázással nem lehet megoldani. Putyinnál meg nem az a kérdés, hogy normális-e, hanem hogy mennyire borult meg mentálisan.

origo.hu

Világössze, mimegszét

Namost. A' amerikai nácik, már előbb voltak, mint Hitler, mer má' a első világ hábórút ki robbantották. Tök egyedül a zsidókkal, monta Rovar Bogár Professzor Úr, a Műsorban. A tévében benne, értitek? Tök benne. Tök magától, mongyuk kimenne vitatkozni egy vele?

Szerinte ugyanis mert. A háborúnak több szintye van, a fölső a lövések bárhonnan. De az alsó, hogy a USA usáskodik a világ fölött (alatt-fölött-közben), ami főleg Eurázsija, mer az a világ ami nem ők. Na.innentől fejthető, hogy az első, a második és  harmadik Világ Háborút az usákok vívták a maguk elleni ellenségeivel!!!

Akinek ez nem világos, az igyon többet!

Szerintem amúgy Hitlert a putyinék klónozták a szíjájénál, csak hogy legyen kit nácizni, a szíjájáét a kágébé klózózta, csak mert viccből sok volt a vodka, a vodkát meg valami viking törzsfőnök, mer' gyenge vót neki a sör.

A vikingek meg egyiptomiak, így együtt, magyarul beszéltek (mer az a' ősnyelv), a cigányok zsidók, a zsidók egyiptomiak, az egyiptomiak cigányok, de a cigányok meg nem vikingek, bazmeg bonyolult ez. Geanalo... genelogo... valami lógia bazmeg, az van!

Az összeesküvés-elméletekben az a szép.hogy bármikor bárkire. Aki ma cigányozik, zsidózik, az holnap a kopaszodó kékszeműekre mondja ki a fatvát, azt' annyi lesz nekem, utcai harcban mondhatni szar vagyok.

Láttál valaha szentjánosbogarakat?

Elég kevés török filmet láttam valaha, mondhatni egy kezemen meg tudnám számolni, már ha eszembe jutna legalább egy, így per pillanat kéz sem kell hozzá. Mármint a számoláshoz, ami a fenti című film főhősének fejben is elképesztően megy, töredék másodpercek alatt szoroz össze négyjegyű számokat, gyakorlatilag fotografikus memóriája van, miközben egy gondosan egy fotóalbumba gyűjtögeti élete megsárgult emlékeit.

A Láttál valaha szentjánosbogarakat? valóban bájos egy darab, egy furcsán lebegő történet, kicsit meseszerű és nagyon színes látványvilággal, erős érzelmi töltettel, de az érzelgősségtől távolságot tartva, főleg a humor irónia nevű alegységének rendszeres bevetésével. (Jesszusom, már belőlem is ez katonás retorika szivárog?)

imdb.com

Főszereplője Gülseren, a kerettörténetben már néni, aki egy kissé elmegyógyintézetre hajazó idősek otthona lakójaként mesél két Jutyúber csávónak, főleg a fiatal koráról. Ő a háború utáni első generáció tagja, 1948-ban születik egy elég jómódú család tagjaként, egy csicsás udvarházba, és elég korán kiderül róla hogy zseni. De a Kemál Atatürk által a két világháború közt megalkotott Törökország (ami már nem az Oszmán Birodalom) sem kedvez a nőknek, mindegy mennyire okosak. Így neki is csak annyi jut, hogy az anyja időnként leüvölti a fejét, az iskolában meg állandóan az igazgatói iroda szőnyegének szélén áll. Amúgy az egyik kedvenc jelenetem pont az, mikor egy tanárnő feleltetni akarja, e helyett ő csinál belőle lelki roncsot, mikor azzal támad vissza, hogy csak azért zaklatja őt a háromszög belső szögeinek összegével, mert frusztrált amiatt. hogy a férje megcsalja. Amúgy a belső szögek összegén saját bevallása szerint már kábé háromévesen túl volt.

Nőként nagyjából háziasszony lehet belőle, és lesz is, bár aztán időben kiszáll a mérgező házasságából, és mikor végre lehet, még munkát is igyekszik szerezni, hogy aztán előadjon egy abszurd állásinterjút.

És bár Gülseren egy alapvetően pozitív személyiség, vidám és nyitott, szép lassan azért megkoptatja, bár meg nem töri az élet, pontosabban a halál, ahogy szép sorban el kell temetnie mindenkit, akihez kötődik. Például a szerelmét, akivel épp csak összejönnek, de azt már be is sorozzák katonának, hogy nem sokkal később lelőjék az aktuális konfliktusban. De ez a szál sem megy át túlzott drámázásba, hősünk egy kesrű félmosollyal két mondatban zárja rövidre a sztorit.

A film nagyjából olyan, mintha Wes Anderson leforgatott volna egy feminista, török Forrest Gump-ot. Itt is a történelmi események keretezik a főhős életét, aki szintén egy különc (bár az intelligenciája pont felfelé lóg ki az átlagból), de nem hagyja magát.

A főszereplő Ecem Erkek abszolút uralja az egészet, rém tehetséges a csaj, ő játssza a tizenhét meg a hetven éves Gülserent is, igaz utóbbi esetben nagyon látszik, hogy valójában egy kora harmincas van az öreg smink mögött, de szerintem ez szándékos, a meseszerűség része.

Asszem délután megnézem még egyszer...

A vörös halottak vidéki útjai

Aktuálisan William S. Burroughs munkásságához találok vissza, tétova mozdulatokkal, de a hétvégén valahogy arra ébredtem, hogy újra akarom olvasni A vörös éjszaka városai című örökbecsűjét. (Ami egyébként egy trilógia eleje, a második A halott utak vidéke is megvan, anno olvastam is, de hogy mi lehet a harmadik, azt a manó tudja, guglizni meg épp lusta vagyok.)

Burroughs valahogy kellően szétesett és apokaliptikus szövegeket gyártott, nyilván mert életének egy jelentős (és termékeny) szakaszában elég szétesett volt ahhoz, hogy apokaliptikus legyen. Regényeinek a cselekményét gyakorlatilag lehetetlen elspoilerezni, mert olyanjuk rendszerint nincs is, sőt van olyan híres műve, konkrétan a Meztelen ebéd, amit úgy írt, hogy nem is igen tudott róla. A legendárium szerint a papírkosarából meg a szerteszét heverő mindenféle kupacok alól bányászták össze a kéziratot az irodalmi haverok, egyben csak ő is kinyomtatva látta. Ettől olyan mozaikszerű az egész, és innentől a fene se tudja, hogy eleve ez volt a terv, vagy csak észrevette, hogy fú öcsém, ez tök jó, és aztán a kési könyveiben is ezt a technikát követte.

1914-1997 (npr.org)

Nem mellékszál, hogy szerzőnk életének egy részében szoros barátságot ápolt az ópiummal, szóval lehet, hogy nem is bírt volna összedobni egy hagyományos narratív szerkezetű regényt. Meg eleve ki akar olyat, ha naponta belőheti magát? (Mint a Trainspotting híres nyitómonológjában, hogy nem kell a karrier, a nagyképernyős tévé vagy a lakásbiztosítás, ha az ember keményen és őszintén drogfüggő.) Később már csak a pia maradt, no meg a sajátos stílus, ami nagyjából fél oldal után pontosan beazonosíthatóvá teszi az elkövetőt.

Így aztán A vörös éjszaka városai is tipikus Burroughs, bár ez már egy kései darab, 67 éves volt, mikor  megjelent. (És 83 évet élt, ami ifjú és középkorát tekintve, igazán szép teljesítmény.)

A szöveg a legtöbbek számára valami fura homoerotikus mozaik, kulturális meg politikai utalásokkal megtűzdelve, de tekintettel arra, hogy 1981-ben jelent meg, azért olvasható erős társadalomkritikaként is, bár annak nem adja könnyen magát. Meg nézhetjük valami delíriumos mesének is, ahol azért a mese a hangsúlyos.

A címbeli városoknak már a neveik is tiszta Ezeregyéjszaka: Tamaghisz, Ba'dan, Yassz-Waddah, Waghdasz, Naufana, Ghadisz... És mindegyik másról híres, az egyik valami fura amazon-autokrácia, a szexuális identitások összes lehetséges változatát felvonultatva (vö. fiúfejű lányok, lányfejű fiúk), a másik kortárs amerikai kapitalizmus mintaképe, a harmadik egy ultraliberális egyetemi központ, a negyedik meg a bandaháborúk nyílt terepe,  és a többi. Ezeket végigjárni állítólag több életen át tart, szóval az utazónak nem árt vigyázni a karmájára, mert ha mondjuk tölgyfaként reinkarnálódik, hosszú időt elcseszhet egy helyben.

De mindegy is, ezt elmesélni nagyjából lehetetlen, elolvasni meg érdemes, már ha valakinek van hozzá türelme. És némileg gyomra.

antikvarium.hu

Gyengeséget, betegséget!

A pártvezér és kancellár nőnap alkalmából az twittelte a fészbukra (vagy fordítva? - vezérpárt és cellárkan?), hogy "Erőt, egészséget!" Ami ugye egy katonai köszöntés, és ebben a kontextusban legalább is furcsa, illetve némileg bunkóság. Értem én, hogy a felcsúti döbröginek már kábé húsz éve be van akadva ez a katonás-háborúsdis-menetelős szarság, ő folyton puskapor-szagot érez, szabadságharcol, és Kakadu alvezérhez hasonlóan katonai nemkormánygépekkel repked a sarki kocsmába is, pacalért.

De pont most, és pont ebből az alkalomból katonásdit játszania rémesen ízléstelen, nem mintha bármikor is különösebb ízlésről tett volna tanúbizonyságot. Nőügyekkel meg ugye a saját bevallása szerint sem foglalkozik. 

A kormányába is csak két kvótanő van, akik nem személyes képességeik okán kerültek oda, hanem mert feltétel nélkül lojálisak a vezérhez, és gyárilag van vaginájuk. De ettől bábok ők, viszont legalább lehet demózni, hogy lám, nálunk egy nőből még köztársasági elnök is lehet! És mit csinál egy köztársasági elnök a Felcsúti Uradalomban? Igen, horgászik. Az eddigi, ez a következő meg majd fideszes fülbevalókat barkácsol és főz, legalább is eddig ez a két hobbija derült ki.

A nők úgy általában meg örüljenek, hogy nem azt üzente nekik a legfőbb hadúr, hogy "Fegyverbe, fegyverbe!", esetleg hogy "Stratégiai nyugalmat!", bár ez utóbbiról szerintem még ő sem tudja, mi a faszt jelent, azon kívül hogy kussolunk, hátha elmúlik magától a baj.

Elnök Asszony igen nagyon pártatlannak ígérkezik...

(hirklikk.hu)

Az utca színesebb vége

Hát, ahogy körbenézek a világ az éjszaka folyamán sem lett sokkal jobb hely, a világháború még nem tört ki, a kávém keserű, az idő meg semmilyen. De elém dobta a jutyúb ezt a Lily Allen-klipet (biztos mert nőnap van lenni elkezdődve), amitől viszont kedvem támadt eperlekvárt kenni a pirítósra, pedig ez tényleg kurva régen nem fordult már elő velem.

A művésznőt amúgy a Fuck You című, klasszikusan nőies és kis vidám dala óta kedvelem, pedig sosem játszott norvég darabolós metált. De ettől függetlenül bírnám, ha itt a környéken is ugrálna kicsit, piros ruhában és edzőcipőben, vagy legalább valaki, akinek hasonló szuperképessége van. De ugye ez az alternatív univerzum nem létezik, csak az, amelyben ahogy elhalad az utcán, London rögtön visszaváltozik a karcosabbik önmagává. A dal attól még a maga sajátos módján vidám, és szerencsére nem csak nyomokban tartalmaz ska-t.

Monoverzum - multipesszimizmus

Van ez a népszerű elmélet, hogy egyszerre akár végtelenül sok párhuzamos univerzum létezik, hogy lényegében minden időpillanatban minden tett, gondolat, történés újabb és újabb párhuzamos valóságokat generál. De szerintem ilyen nincs, ez szimpla emberi elvágyódás. Multiverzum helyett monoverzum van, csak ez az egy, szürke és reménytelen, kicseszett valóság létezik, amiben nekem nem jó, a világnak nagy átlagban még szarabb, de amíg van kaja, pia, pornó, és lehet kit utálni, addig otthon érezzük magunkat benne.

És eme lehangoló magasztostalanság pusztán arról jutott eszembe, hogy már megint híreket fogyasztottam, pornó vagy C-kategóriás űrhorror helyett, és látám, hogy a világ ezen a héten is megérett a pusztulásra. pedig még csak hétfő van, mint az közismert.

És most nem is a háború a szomszédban, hát istenem, az emberek bizonyos rang felett és szint alatt mindig is szerették ágyúzással intézni a frusztrációikat, hanem a mocsok, ami itthon lecsapódik belőle. De hát durvul a kampány, a kormányhitű médiákokban meg egyre inkább megnyilvánul a világ monoverzum természete, miszerint nekik mindenről az jut eszükbe, a háborúról is. Igen, a Gyurcsány. 

A Háttérhatalom lokális főgonosza, aki háborúba akarja sodorni az országot, miközben lassan visszatérnek a róla elnevezett korszak algonoszai, akik mindeközben hasznot húznak az ukránok tragédiájából, bár az nem világos hogyan. Biztos a rezsicsökkentéssel van kapcsolatban. Az viszont a Napnál ugyan kicsit kevésbé, de azért elég világos, hogy genetikailag hazaárulók, akik hátba döfik az országot, azaz a Felcsúti Uradalmat, és Paks II. helyett a buzulást támogatják, az óvódások nemváltó műtéteivel együtt.

De hát durvul a kampány, és évtizednyi  putyin-kultusz ápolgatás után, a Négyszáz Forintos Euró Napján mégsem lehet annyit benyögni, hogy benzin, étolaj meg csirkefahát. Mert azt azért sokan érzik, hogy ez a rezsicsöki und farhát narratíva nem lesz sokáig tartható, és egyébként is, a negatív kampány eddig is gyakran bejött, némi karaktergyilkosságtól meg pláne kap fogni egy vajszínű árnyalatot. És hát mit is lehet tenni, ez az ellenzék ez tényleg hazaáruló, többen látták tegnap a Zajos Márkit, vagy kit, hazát árulni  vásárhelyi piacon. Lehet hogy még misén sem volt, a nagy árulás közben.

Pedig máskor ilyenkor már rég dübörgött az önmaguk fényezése is, fideszkádéenpés jelöltek már félóránként adtak át egy óvodást, vagy avattak fel száz méternyi bicikliutat, ami csekély másfél milliárdért vezetett egy kukoricatáblába. Most meg csak néhány felújított napközis tanárnő, egy-két orvosi műszer a körzeti állatorvosnak, meg hogy ők, csak ők képesek megóvni fantasztikus eredményeiket. Amik annyira fantasztikusak, hogy nem is lehet dicsekedni velük, simán csak el kell hinni, hogy vannak (például a szomszéd faluban, ha már itt nem látszanak) és nem pusztán a fantázia termékei.

És amilyen vacak hely ez egyetlen valóság, nekik még az is jól jön, ha a közelünkben ágyúznak, a csatazaj elnyomja, hogy milyenek is, és nem kell többet vitázni, érvelni meg ilyen faszságokkal szórakozni. Csak oda köll csapni a vakkomondort, hogy ezek a szemetek a frontra küldenénk fiataljainkat. Persze csak nemváltó műtét után, az ellenség megtévesztése végett. Valamint Gyurcsány!

Az unalom-aktualizáció

Sokáig abban a hitben éltem létezni (izé, voltam lenni), hogy a főzős műsoroknál unalmasabb tartalmat a hagyományos tévék (de a jutyúb is se) bír előállítani. Hisz az ember vagy éhes, és akkor elkapcsol, mert csak idegesíti a vércukrát a pinceszinten, vagy nem éhes, és akkor elkapcsol, mert unalmas azt nézni, hogy valaki lassan, de határozott mozdulatokkal leégeti a mártást, illetve emfatikus nyögdécselések közepette gesztikulálja lelkesre magát, hogy emmberekk, ez a cukkíni, ez fantassztikuss!

Ennek alváltozata a süti-konteszt kontent, amikor javarészt brit kontextusban, unatkozó egyetemisták, kapuzárási pánikban szenvedő pasik, és nyugdíjas háziasszonyok versengenek, hogy ki tud rondább tortát sütni, ami aztán szétesik, amint valaki villával illeti. Teszik ezt valami festőien unalmas vidéki környezetben, miközben szálkásra aszalódott nénik és ijesztő celebek szakértő zsűriként olyanokat mondanak, hogy "hát nem tudom, de ennek a piskótának a textúrája lehetett volna kicsit közelebb a gipszkartonhoz... így nem lehet vele szigetelni a tetőteret" Múltkor belenéztem egy ilyenbe, és komolyan  csodálkoztam, hogy nincs náluk ilyen köpővödör, amit a borkóstolókon használnak, hogy abba köpjék vissza a tejszínes epret, miután jól megforgatták a szájukban nekik.

Viszont rájöttem, hogy a sütiműsorok kész akciófilmek a kertészkedős izékhez képest, amik persze szintén nagybritán médiahulladékok. (Nemtom, biztos van arra a valami az ivóvízben, mikor sokszor arra bóklásztam, már második naptól kezdtem indokolatlanul bírni kezdtem az egészen unalmas parkokat is, többször jártam a Kew Gardensben, sőt egyszer még a kertészeti múzeumban is. Egy én!)

De itthonról nézve még háttértévézésnek is vacak egy ilyen műsor, ahol nyugdíjas nénik, meg egy-egy műsorvezető (akinek már az óvodában is a sótlan volt a jele) egy órán lelkesednek visszafogottan, hogy milyen érdekes pázsitfüvek is nőnek a néni hátsó kertjében, elöl meg jé, virágok vannak, ami egy előkerttől ugye teljesen szokatlan. 

Néha komolyan az az érzésem (abban az öt percben, míg keresem a távirányítót), hogy ezek nem csak beszélnek a fűről, de szívják is, ezért van, hogy olyan mosolygós belassultsággal tudnak lelkesedni azért, hogy kék a fű és zöld az ég, vagy valami hasonló. A minap az egyik Sótlan Pasas például attól esett katatón extázisba (csak semmi szex, angolok vagyunk!), hogy egy csapat kivezényelt iskolás elültetett néhány csúnya gazt valami park szélén (nyilván, hogy azért ne legyenek feltűnőek), és belevigyorogta a kamerába, hogy fú, most biztos szerzett néhány ifjú rajongót magának(!), meg a cserjéknek...

Na, itt találtam meg végre a távirányítót.

Jó, hát hobbinak biztos érdekes... (kertesz.blog.hu)

A Nagy Marsi Manipuláció

Igen, az eredeti ilyet még 1938-ban követte el Orson Welles. Ő ugye H.G. Wells Világok harca című regénye alapján csinált egy rádiójátékot, gyakorlatilag hírműsornak álcázva. (Wells-Welles, véletlen? Aligha, nem lehetnek véletlenül mindketten velszi bárd...)

Mire az amerikaiak tömegével fogták menekülőre, hogy baszki emberek, jönnek a marslakók, és nem virágot hoznak, meg bonbont, hanem ipari léptékű tömegpusztítást. Jó, hát be lehettek volna már szarva kissé, hisz nem volt messze a második világ háborúja, bár nem hinném, hogy '38-ban, mondjuk New Yorkban tömegek tartottak Hitlertől, vagy aggódtak volna Csehszlovákia feldarabolása, esetleg az Anschluss miatt. (Bár ha valahol, akkor már leginkább New Yorkban.) Egyszerűen arról volt szó, hogy a széles néprétegek megszokták, hogy amit megír az újság, meg amit bemond a rádió (mit bemond, tudósít róla!) az úgy van, a marslakókról meg már amúgy is rég írogattak az olcsó sci-fi magazinok, tehát tényleg csak annyi kellett, hogy bemondja a rádió is. Herbert George Wells könyvét meg valószínűleg túl kevesen olvasták ahhoz, hogy ne essenek pánikba komplett lakótömbök és kertvárosok, egy akkor immár negyven éves, és relatíve ismert fikciótól.

De most nem ez a téma, csak hosszabb lett a felvezetés. Mert a napokban újra néztem A nagy marsi háború 1913-17 című ál-dokumentumfilmet, csak mert épp elém került. És hát ennek is az a lényege, hogy színészek által játszott "történészek", "szemtanúk" meg manipulált első világháborús felvételek segítségével, úgy mesélik el a sztorit, mintha a Wells-féle marslakókkal vívta volna meg a Nagy Háborút (tényleg, az I.vh. az angolul the Great War)  nyugati világ. És bár az Orson Welles-féle eset tényleg maga a Nagy Médiatörténeti Példabeszéd, a regény meg lassan 125 éves, sokaknak ennél sem esett le, hogy mit is látnak. 

geekz.444.hu

A kommentelőből lett autodidakta filmkritikusok ezúttal történésszé is guglizták magukat, és felháborodottan írogatták (na ja, úgy nyolc éve, mert 2013-as a műalkotás), hogy ekkora egy baromságot, hát ez nem is úgy volt! Irónia-faktor kihúzva, tanulságokkal nem is kell foglalkozni, az meg hogy mennyire bődületes módon posztmodern az egész, eleve értelmezhetetlen kifejezés. Számukra. Poszt-miafasz?

Post-truth, hogy még egyet tekerjek rajta, ez lenne a film mai tanulságának forrása, avagy hogy mennyire működőképes lehet egy efféle szándékolt manipuláció. Pláne ha rosszindulatú, mint ahogy ezt a mostani háború kapcsán is láthatjuk. (Na bumm, megint nem sikerült megúszni a témát, csak nehogy újranézzem A halál 50 óráját...)

Ám ez tényleg nagyon profi, jól összerakott darab, láttunk már ilyet (emlékszik még valaki arra, hogy Az igazi Mao?) de részemről ezt nehéz megunni. A sci-fin belül is külön alműfaj az alternatív történelem, a mi lett volna ha? tematika, úgyhogy én bírom nagyon a lövészárkokat támadó marslakókat is. Pedig ezt a cuccot a History Channel követte el, akik azért pont ebben nem erősek, ilyen ufóvadász, meg autófelújítós-zálogházas sorozatokat toltak akkoriban végtelenítve.

De ez szerencsére nem az, ráadásul az eredetiben Mark Strong a narrátor, a marsiak meg gusztustalanul csáposak, szóval mi kellhet még?

Felülír

Értem persze, hogy mediatizált egy mocskokban élünk, de ez a mocsok egyre inkább egytémájú. Mikor úgy két éve jött a covid, hirtelen már nem is lett akkora rém a klímakatasztrófa. Azaz Vírus - Greta Thunberg: 1-0. Aztán - legalább is nálunkfelénk - jött a választási kampány, és a primitív miniferizés mögött már alig látszottak a járványadatok. Aztán mindent letarolt a háború, ha konkrétan nem is, de a szimbolikus térben feltétlenül.

Van persze kampány is, de leginkább csak a putyinozás kontextusába, meg hogy a felcsúti döbrögi naponta máshová helikopterezik, katonai egységek megtekintése céljából, mert valójában az efféle politikusoknak az van beakadva, hogy a fő dolguk ilyenkor a megtekintés. Mintha tudnának szemmel verni, vagy mondjuk szemmel haderőt reformálni. Az ilyen tekintések közben pedig kötelességüknek érzik, hogy ostoba közhelyekkel öblögessék képen a választópolgárokat, de hát kampány van, az istenit is!

És ha csitul, vagy épp állandósul a háború, egy idő után már az sem fog túl sokakat érdekelni, mint ahogy Afganisztán vagy Irak sem érdekelt egy után már szinte senkit, csak ha épp látványosan szabadult el a pokol.

Úgyhogy én pár hónapon belülre várom az űrlényeket, és ha közelednek, lehet, hogy lemegyek tartós tejért is.... Elvégre a téma az utcán lever.

Szerencsére a tej

Van annál jobb történet, mint mikor Fater leugrik tejért, mert hát a reggeli kukoricapehely, nem az igazi nélküle? És jönnek a csápos zöld űrizék: Lények...És Fater dolga innentől megmenteni a Földet? Neil Gaiman ilyenkor is óriásit bír menni, pedig tudja fene, lehet hogy tényleg bírom az Urban Fantasyt? A mindennapi sztoriból földöntúlit facsarást? Aha, lehet.

Az van, hogy kis Shalman Rushdie-szünetben épp ezt a könnyedséget fogyasztottam, Skottie Young zseniális rajzaival, néha rám fér. Ahogy rátok is, csak szólok!

Heti kulturális ajánlókat hallották nézni, kedves olvasók, mindjárt politizálok is egészen, mert részben nem lehet. De szerencsére a tej.

https://chrisriddellblog.tumblr.com/

De ez már ne akadjon be, a fenébe is....

Az annyira vicces, mikor a kormányhitű (milliókkal kitömött) megmondóemberek (na jó, még mindig utálom azt a szót, hogy influenszer) megmondják, hogy miért nem kel kimászniuk Valgyimir Vlagyimirovics seggéből. Hát mert megélnek belőle, gondolom nem is rosszul, elvekről, ne adj' isten értékekről meg annyi képzetük van, hogy aki fizet, az rendeli a nótát.

Na jó, ez igazából nem vicces. Az vicces, hogy: "Találkoztam már sellővel, megdugtam, aztán kiderült, hogy süllő. De hát jégágyon olyan hasonlóak." Ezt amúgy a Bob's Burgers című rajzfilmsorozatban találtam ma, és elkezdtem érteni, miért is nézem, de elég rendszeresen.

Na, ehhez képest értem az is, miért nem olvasom/nézem ezeket a Megafonos faszfejeket, kerülöm Bayer (meg Semjén) Zsótot, mert a vérnyomásom emeléséhez pont jó a kávé, közepes tejjel, nem kell, hogy fölbasszam magam efféle hülyéken.

És tudom, erre az az adekvát válasz, hogy de hát én is pont olyan véleménybuborékban élek, mint ők, mit szövegelek itt, pedig az a helyzet, hogy nekem igazam van (de mindig ám!) nekik meg nem. És igen, ez már maga az az iróni, ami azért talán megkímél a durva csőlátástól. Én olvasok Mandinert, meg VálaszOnline-t, pedig aztán nagyon nem az én nézőpontomat viszik. De túl kevés az időnk ahhoz, hogy érdekvezérelt ostobaságokkal fárasszuk leharcolt idegrendszerünk. Nekem például itt hever már jópár napja egy Salman Rushdie regény (Salimár Bohóc), ami eddig valahogy kimaradt, pedig varázslatos egy szöveg, de még a közepén sem tartok. Pedig évek óta megvan, még Petrától kaptam, de hát újra kellett olvasni a Szégyent, meg Éjfél gyermekeit még hát a Sátáni verseket (azt mondjuk pont kórházban fekve), aztán először A mór utolsó sóhaját. Rushdie komoly munkát ad egy komolytalan olvasónak, ez van, de megéri.

És akkor most én hogyan is jutottam el a kormányhitű ostobaságoktól Rushdie-ig? Tudja fene, ez itt a szabad asszociáció terepe, oda jutok el, ahová akarok, ami a pénzért írt cikkekre ugye már nem jellemző. Nem igazán. de - szemben a megafonos izékkel - én ott nem ócska propagandát nyomok, hanem filmkritikát, meg tudományos ismeretterjesztést.

Amit persze itt is gyakorta, de nem tehetek róla, ez már beakadt.

És akkor ceterum censeo: Putyin egy diktátor, rendszere meg a feudális anarchia. A felcsúti meg másolja, asszem ma hallottam valami műsorban, hogy szívesen lenne ő egy orosz gyarmat helytartója, az megfelelne a rokonok, barátok és üzletfelek érdekeinek. Mint Lukasenka elvtársnak is, fehérorosz viszonylatban.

De legközelebb valami irodalomról, a nyavalya rongálja az idegeit, ezekkel a propaganda-falvédőkkel.

Nem simán téeszelnök-fejű, az is volt. (mandiner.hu)

Hát Rushdie nem szimpatikusabb.? Képmellékletünket hallották.

(hu. euronews.com)

Háború

Most már biztos, hogy háború van egy szomszéd országban. Vlagyimir Vlagyimirovics Faszkalapov "békefenntartó" állagú csapatokat küld (mit küld, vezényel!) Kelet-Ukrajnába, nem kicsit megszálló jelleggel, hanem nagyon. Látható volt ez már a múlt hét végén, mikor a donyecki meg luhanszki szakadárok hirtelen nehéztüzérséggel kezdték lőni az ukrán hadsereget. (Ez tényleg jellemző: szakadárok nehéztüzérséggel, csak nem Vologya bácsitól kapták? Karira, szülinapra, mittomén...)

Erre azt mondja a Minden Oroszok mindenorosza, hogy mégse hagyják abba a hadgyakorlatot az ukrán határ mentén,mert hát arrafelé már zavaros a helyzet. Ja, hát ha kavarják, akkor az. Most meg már a békét mennek fenntartani, ha már szétbaszták remekül.

Na most az van, hogy putyin (csupa kisbetű)  terve nyilvánvaló volt, már régóta. Ez a fasz a a Szovjetuniót akarja vissza, mikor ő még megbecsült kágébé-ügynök volt, és a hatalom, ha oda akart baszni, akkor odabaszott, és szarhatott közben a gázárakra, meg a londoni tőzsdére. Ő ma már ezt nem teheti, és fel is cseszi magát rajta, hogy mióta van az a nyugati métely, hogy nem ő fingja a passzátszelet.

Ilyenkor jól jön egy háború. És ő, mint egy rendes szociopata, a halottakat és megnyomorítottakat csak az 'óhatatlan veszteségek' kategóriába teszi, számok egy táblázatban baszki, megnézzük amíg a lakáj hozza a pezsgőt meg a kaviárt, elvégre reggeliznie még egy történelmi léptékű államférfinek is kell.

Neki térkép e táj. És sajnos ceruzája is van hozzá.

A gyáva diktatúra indiszkrét bájtalansága

Órákig érleltem magamban a témát, gyakorlatilag délelőtt óta, hogy le bírjam írni a véleményem a nélkül, hogy a pártvezér és kancellárt, meg bűbájos csicskáit annak nevezzem, aminek igazából gondolom őket.  Szóval állampártszerű olvasatban, hátha volt még valaki rajtam kívül is nyaralni Iróniában, ez így festett:

Az Iványi Gábor által vezetett, egyházi státuszától már eleve megfosztott vallási közösség. Által működtetett egyesületet megszállta az (állampárti kétharmados elsöpréssel működtetett) NAV, ami fontos rövidítése az Állam Ellenségeit Basztató Hivatalnak, csak valahogy még nem jött ki a betűszó. Vagy ilyesmi. De ezek a mocskok (libernyákok, vagy az már két brossurával ezelőtt volt?). akik a mindenféle aljadék hajléktalannak segítenek, meg terjesztik a család szentsége elleni eszméjének rombolásának a.. a eszméjét, ezek ottan tüntikéztek az adócsaló Iványi és bandája előtt, sőt részvételével.

Mer' a lényeg a' adócsalás, hisz tudjuk hogy oké, nem kapta meg az egyesülete a neki járó pénzt, de mit ugrál, örüljön, hogy nem küldtük rá a készenléti adóellenőröket! Mi? Ja, hogy ráküldtük...  hát akkor örüljön, hogy csak most. És mit ugrál ez vén szakállas fószer, tisztára mintha nem értené, hogy igen is három iratszekrény, meg hat merevlemez, az hat óra, lefoglalásilag, estig elbíbelődnek vele a hatóságok, csak mert itt demokrácia van, ha nem teccett volna észrevenni.

Az meg hogy az újságírók, meg az ellenzéki képviselők úgy másznak be az ablakon, az tiszta hülyeség, elvégre két-három héten belül a gujás miniszter úr (a neve most nem jut eszembe), úgyis sajtótájékoztat az ügyben, majd tessenek elolvasni a fideszponthu.pont.hu-n. Pont hu, vagy az már volt?

Nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni, akinek meg nem tetszik a rendszer, az szavazzon erre, vagy menjen Londonba mosogatni. (De előtte tanuljon meg valami dél-indiai, esetleg karibi nyelvet.)

_________________ o _____________________

Fáradt vagyok én már ehhez, undorodom a potrohos pszichopata rezsimjétől. Túl öreg, hogy elhúzzak (hát, vagy nem), túl fiatal a halálhoz,de most tényleg: meddig csicskáztathatja a hatalom az embereket, és az ő életük bármely szeplőit? A válasz egyszerű, mióta hagyjuk. Meg mióta van vesztenivalónk. de mondjuk nekem nincs (Wagner úr: Ingyenélő vagyok, nincs rezsim az életre.)

Én már leírhatom, hogy baszódjál meg orbánviktor, s külön semjénzsolt! És itt kellene ideidéznem, vagy már harmadszor a dalt, amit végül is miért ne? Ismétlés a tudás... izéje!

Lelövik anyut a repülőn

Na ja, mi más is történne, ha egyszer az a film címe, hogy Vérvörös égbolt. Repülőn vérengzeni amúgy is látványos, hisz nincs hová menekülni, egy klausztrofób helyzet, ahogy egy szűk fémcsőben egyszerre sok emberbe fagy bele a vér (már akiét nem ontják épp), látványos a sikoltozásos pánik, vagy különösen dermesztő a csend, ha annak van érkezése az induló járaton.

Ez a tavalyi keltezésű, és német-amerikai identitású cucc is úgy indul, mint egy átlag gépeltérítéses film, például gyorsan kiderül, hogy kik a főszereplők (ez esetben anyu és okoska kisfia), valami tudósféle közel-keleti (aki ezért hát eleve potenciális terrorista), a tétje meg annyi dolognak, hogy anyu eljut-e valaha Nyú Jorkba, ahol állítólag tudnának mit kezdeni a leukémiájával. Anyu már az elején sincs jó bőrben, rezeg a feje, mint a kocsonya, a reptéri vécében máris be kell szúrnia a következő adag gyógyszert, de azért kitart, mert erős nőnek írták meg a forgatókönyvben.

Aztán meg jönnek a rút gépet eltérítők. Oké, nem a gép rút, az eltérítők, sőt ők sem, csak a szándékaik, na jó, mondjuk főleg a módszereik, de hát humánus, környezetbarát, fair trade és low waste gépeltérítésre még nem láttunk példát, ez valahogy nem fér össze a terrorizmus lényegével. Azért a térítők közt is vannak különbségek,van az emberarcú, aki saját maga a szerint csak a jó ügyért, meg mondjuk a pszichopata, aki csak azért nem állt be annak idején az SS-be, mert akkoriban még az anyja sem élt.

port.hu

És jön a dráma, mikor a pszicho-térítő lelövi anyut, több golyóval, sérelmére, a gyerek szeme láttára, bár az egésznek itt nincs súlya. Semmi drámai zenére, lassított felvételben összeesés, anyu csak eldől, mint féldisznó az ólban, azt' annyi.

Hát igen, anyu igazából meg sem halt, az ilyesmi nem igazán megy neki, mióta vámpír. És hát nyilván azért szenved  fehérvérűségben, mert nem fogyaszt elég, nyomelemekben és vörösvértestekben gazdag ööö... vért. A gyógyszereit meg arra szedi, hogy valahogy kibírja torkok átharapása nélkül, ha már egyúttal felelősségteljes anyát is kell alakítania. Úgyhogy anyu nekiáll levadászni a terroristákat, aminek persze megvan az a kellemetlen mellékhatása, hogy azok is vámpírizálódnak, ha már van annyira rendes (vagy csak annyira siet a következőre vetni magát), hogy nem szívja szárazra őket.

Ettől viszont beindul a harapdálások láncolta, a gépen tartózkodok fertőzésszerű drakulizációja, mintha a koronavírus nem lenne elég. (Mondjuk senkin sincs maszk, pedig tényleg 2021-es a műalkotás, node a vérszívók nem kötődnek a pillanathoz, mint az közismert.)

Így aztán az egész nem egy szimpla vámpírfilm, se nem gépeltérítős katasztrófaizé, meg nem is trancsírozós vérben tocsogás, hanem mindez együtt, miközben morális dilemmákat is feszeget. Például mi van akkor, ha anyut már anyuként harapja meg egy vámpír, így aztán  azzá válik, a gyerek meg normális ember, akire - a számos flashback egyike szerint - anyu képes néha potenciális táplálékként tekinteni. Ami ugye duplaplusz nemjó, vagyis szednie kell a gyógyszert vérszomj ellen, de abból meg a leukémia jön, amire meg sugárterápiát kell szednie. De hát a kölökért mindent. (Már ha leukémiás egyáltalán. Lehet hogy simán csak alultáplált, mármint vérileg.)

Viszont kifejezetten remek anyu fokozatos átváltozása, ahogy hosszú absztinencia után újra rákap a vérre, és emberből a fia szeme láttára vedlik át valami szörnyszerű félállattá, hogy aztán szörnyű véget érjen. Bár a fia szerencsére nem fut el véle.

És úgy mellékesen még kapunk egy keveset a fanatikus terroristák lélektanából und módszereiből, meg a nemzetközi helyzet fokozódásából, két adag vér és bél között. Azért egy vállaltan B-filmtől ez nem is rossz. És még hangulata is van, meg alapvetően ismeretlen, de elég jó színészei.

cinegore.net