"A magyar családok és a magyar nemzet számára a katonai kapacitás, a bevethető katonai erő mindig szükséges lesz, ennek az építése jó ütemben halad" - mondotta volt Felcsút Örökös Miniszterelnöke az ő szájával, sérelmünkre.
Ennek a marhának tényleg agyára ment, hogy több mint húsz éve kizárólag katonai-háborús metaforákban képes beszélni a politikáról, az egyetlen dologról, melyhez - legalább is hatalomtechnikai szempontból ért. (Mert a fodbalhoz nem, azt csak szereti, nagy ügy, én is szeretem többek között a szimfonikus zenét, de például egy fagottot akkor sem ismernék fel, ha fejbe vágnánk vele.)
Minden wannabe diktátor és tényleges uralkodó szeret díszegyenruhás, neki tisztelgő katonák előtt vonulgatni, az uralkodóknak annyi előnyük van, hogy ők húzhatnak is díszegyenruhát, tetszőleges mennyiségű kitüntetéssel dekorálva, hisz magukak osztogathatják azokat.
Másik retorikai kedvence aktuálisan a családozás (volt már polgározás, keményen dolgozó kisemeberzés is, mostanában családozik a főnök), és az idézett mondatban ezzel talál oda a folyton puskaporkorszagot érző énjéhez. de hogy a családoknak mi a fasztól lenne jobb, ha mondjuk GDP-arányosan másfélszer annyit költenénk baltafejű tábornokokra és nemkormánygép Hángérijen Erforszokra, az nekem nem világos.
Ennyi erővel mondhatta volna azt is, hogy a magyar családok számára hihetetlen távlatokat nyit, a keménygumigyártás fejlesztése, a pálinkafőzdék kulturális központokká bővítése, vagy a Nemzeti Pelenkaboltok koncessziós hálózatának kialakítása. Atomerőmű-bővítéssel a hazai óvodákért, államadóssággal a családon belüli erőszak ellen, Békekölcsönnel a dialektikus-materialista... ja, ezt most nem ide.
Értelme mindegyiknek pont ugyanannyi lenne, de még nemzetnek sem erős hadseregre van szüksége, hanem békés viszonyokra, meg rendes szövetségesekre, de ezt a felcsúti tudata már nem fogja át, számára az élet harc, nekünk meg pech, hogy a privát háborúit a közéletben vívja, s nem mondjuk valami ölős-baszós online szánalomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése