Pedig nincs. Mondta is Wunderlicht alhadnagy a szomszéd lövészárokból, hogy vagy megdöglünk most, vagy megdöglünk hamarosan, de a döglés az meg. Az biztos. Ja, szar is hajnalban arra ébredni, hogy pont valami szépet (vagy legalább kellemeset) álmodtál, aztán arra ébredsz, hogy sár van, vér és belek, neked fel kell kelned, egy sokkal ócskább helyen, mint ahol fejben pár perce még voltál, és menni megdögleni. Visszatérni a szánalmas helyedre, mint akit félig agyonvertek, de annyira nem, hogy azt kívánná, bárcsak egészen.
Az élet harc, harsogják mindig a győztesek, hát szerintem basszák meg magukat. Vagy ha az nem megy, basszák meg inkább a szép fényes telihóóódat. A történelmet a győztesek írják, Wunderlicht alhadnagyét a srapnel, az enyémet meg valami egészen kicsinyes és bosszúálló isten, nyilván aki bennem is él, csak rossz felé szikrázik , hogy az kapjon lángra bennem, aminek pont nem kéne.
Inkább próbálok nem álmodni, mintha elhatározás kérdése lenne az egész. Oké, hogy a lövészárok fölött is süt néha a nap, de el ne higgyük, hogy a kedvünkért. Nyilván van szeretet, béke és ragaszkodás. Valahol máshol, másvalakiknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése