Épp túlestem a Frankestein idei, Guillermo del Toro által sérelmemre elkövetett filmes adaptációján, pedig meg se akartam nézni, hisz tudom mi a vége, de pár perc alatt beszippantott. Főleg a látvány, az atmoszféra, de jók lettek a karakterek meg a dialógusok is, meg hát a különc rendező (aki több, mint tíz év alatt hordta ki a Nagy Művet), itt-ott tekert egyet a sztorin, csak hogy az jöjjön ki a végén, amit ő itt és most ki akar hámozni ebből a gótikus-misztikus, antiutópisztikus, nagyjából klasszikusból. És meglepő módon nem a róka sokadik bőre lett a vége, hanem egy elég eredeti darab.
Az 1994-es, Kenneth Branagh-féle változathoz képest del Toro egyszerre tér el és marad hű Mary Shelley regényéhez. Legalább is amennyire emlékszem, marha régen olvastam már. De az tuti, hogy a még korábbi filmváltozatokban rendre horrort csináltak a sztoriból, pedig ez dráma, meg elmélkedés arról, mi van ha az ember istent játszik, azaz életet akar csinálni valami nem hagyományos módon. (Mondjuk a középkori alkimistáknak is komoly kattanása volt a homonkulusz, a mesterséges ember, rögtön a bölcsek köve, meg az aranycsinálás után.)
De a regényben Victor és a névtelen teremtmény (aki nem igazán szörny, csak annak nézik, ezért néha úgy is viselkedik) kapcsolata a lényeg, ez Branagh-nál már előjön, itt meg ezen van a fókusz. És a regényhez hasonlóan szépen két fejezetben kapjuk meg a sztorit, egyszer elmeséli a jégbe szorult hajó kapitányának Frankenstein doktor, aztán a csontkamra-szökevény (egy ponton valahogy így utal magára), de ez nem két párhuzamos történet, hanem az egyik a másik folytatása, míg össze nem érnek a szálak.
Ja, és a különbségek: az apróság, hogy Elizabeth itt nem Victor hanem az öccse, William mennyasszonya, az viszont már komolyabb, hogy végül a pasik bármelyike helyett a szörnybe lesz szerelmes. Mondjuk Mia Goth játssza (nomen est omen alapon), neki pedig meg se kell szólalnia ahhoz, hogy az emberbe belefagyjon a forró kávé, annyira nem evilági, de lehet, hogy egyszerűen csak több horrorban láttam, mint bármi másban.
Különbség aztán az is, hogy a családon belüli erőszak keretrendszerében itt a kis Frankenstein a szörny, mert apja ez esetben egy vén zsarnok, aki testi fenyítéssel nevel, és bár orvos, de nem menti meg a fiatal feleségét, Victor szeretett anyját. Szóval a felnőtt doktor Frankie (aki báró is) gyerekkori traumák miatt akart istent játszani, de pont olyan szar alak lesz, mint a faterja. A szokásos ügymenet szerint hullákból összerak egy működő embert, de nem tudja mit kezdjen vele. Eleve felnőttként kezeli, pedig az fejben még csecsemő, türelme meg nincs hozzá, úgyhogy láncon tartja valami alsóbb szinten. Elizabeth ébreszti rá a teremtményt, hogy máshogy is lehet viszonyulni a másikhoz, amitől az kezd nem csak biológiailag embernek lenni. (Ezt a melót fejezi be később a vak öregember.)
Plusz itt kapunk még Victornak egy pót-apát, egy gazdag fegyvergyárost, aki nem mellesleg Elizabeth nagybátyja, és egyszer majd kérni fog valamit, és nyilván azt, hogy ne kelljen meghalnia nemsoká. De támogatja a hulla-projektet, és a doktornak ennyi számít, mert láthatóan csak azok az emberek érdeklik, akiknek a maradványaival szakszerűen tud legózni.
Szóval néhány sajátos eltérést leszámítva a jól ismert sztori, már Branagh is azzal ment neki a saját projektjének, bő harminc éve, hogy ezúttal végre valaki hű lesz a regényhez, és nagyon mást itt se kapunk, leszámítva a gyerekkori háttérsztorit.
Viszont elképesztő a látványvilága, sohasem véresen realista, inkább olyan, mintha valami különösen kegyetlen mesefilm lenne, nyilván mert minden el van túlozva benne. (Méretekben is: Ha abroncsszoknya van a csajon az akkora, hogy nem értjük, hogy fért ki az ajtón, a családi kastély ebédlője akkora, mint egy sportcsarnok, a torony, ahol a doki kísérletezik egy gótikus felhőkarcoló, ahonnan szó szerint patakokban folyik ki a a vér, és sok hasonló.) De pont a túlzásoktól nem lesz horror, csak látványos, mint egy lezuhant csillagromboló. És a túlzáshoz tartozik, hogy a szörny/kreatúra gyakorlatilag egy superman, bazi gyorsan gyógyul, hiába lövik darabokra, és egymaga megemel egy fregattot (vagy mit), de ebben legalább van valami mélyen tragikus is. mert ugye magányos, a világ peremén tengeti napjait, de nem tud meghalni, bármi szörnyűség történik is vele.
És hát igen, kicsit nyúlós-nyálas a magánéleti-érzelmi szál, a végére már-már egy romantikus-egzisztencialista giccsbe csúszna át az egész, de a vége főcím szerencsére megmenti ettől a nézőt. Ám a két és fél órából az első kettő egészen rendben van, Mia Goth mellett Oscar Isaac (Frankie) és Christoph Waltz (Harlander, a fegyvergyáros) is jól hozza a maga figuráját, nem ezért fognak Oszkárt kapni, de megfutják a kötelezőt.
Annyira, hogy lehet, a hétvégén még egyszer megnézem, de csak az első felét, ahol még visszafogottabb az érzelmeskedés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése