Átmentem a boltba, hogy vegyek némi drogot (ezt rozskenyérnek hívják amúgy, és mostanában függő vagyok tőle), de némi magas vérnyomást is sikerült beszerezni, pedig azt nem akartam, mostanában már nem is krónikusan alacsony.
De. Állok egy hosszú sor végén az egyetlen nyitva tartó pénztárnál, előttem sokan, mögöttem egy darab alacsony, aszott néni, aki nem viselte jól, hogy utolsó volt a sorban (biztos ez volt már az iskolában is a tornaórán, valamikor 1873-ban, nem csoda ha azóta már unja), úgyhogy mindenféle kommunikáció nélkül elém áll. A fene tudja, biztos régen voltam már a sarki Aldiban, van az már másfél hete is, de azokban a régi szép időkben még nem lehetett szabályosan előzni a pénztári sorban, persze azóta változhattak a szabályok. Amilyen mostanában a világpolitika, másfél hét az egy kész emberöltő, másfél hétbe két korszakhatár is belefér, én meg leragadtam a posztmodernnél, a posztindusztrialitásnál meg a post-truth paradigmánál, mondjuk utóbbi lehet a néni értelmezési kerete, elvégre ő nem állt elém, csak úgy láttam, de ezt igazából nem volt alkalmam megvitatni vele.
Minden esetre a háromból az első sörének már neki is állt még fizetés előtt, hogy úgyis csak az egyik dobozt kell lecsippantania a pénztárosnak, engem meg megkísértett a gondolat, hogy magam is bontok egyet a készletéből, hisz az igazság utáni világban legfeljebb majd az ő érzékelése áll szemben az én kőkemény állításommal, hogy azt se tudom, mi az a sör.
De ez megmaradt tisztán elméleti szinten, mert bár hosszú volt a sor, de az aldisok annyira gyorsak, mintha az életük múlna rajta. (Persze tudja fene, lehet hogy van hátul a raktárban egy kicsi, de meghitt hangulatú kínzókamra, én egy ilyen cégből bármit kinézek, mióta újraolvastam néhány Marx-szöveget.) Úgyhogy már csak a néni előtti tata műsorára maradt időm. Akitől megkérdezte a pénzcsajos tár, hogy kártya vagy készpénz, mondta hogy kártya, elő is kotorta, aztán akkurátusan a szájába vette, és elkezdett bepakolni a szatyraiba. A kizsákmányolt áruházi munkavállaló szólt neki, hogy esetleg ha előbb odaérintené, erre a tata azt mondta, hogy hööögrhhhgruuh, és pakolt tovább. Mikor végzett, tényleg megpróbált fizetni a praktikeres hűségpontjaival, mert azt a kártyát vette elő, de nem fogadták el, gondolom mert nem vett az akciós elektromos csavarhúzóból, ha már olyat is árulnak.
Ehhez képest az, hogy én négy darab PET-palackot, meg két alumíniumdobozt összesen három automatával bírtam visszaváltani (a háromból) már igazán semmiség, legalább nyitva volt a bolt, ha bejárta nem is, mert az átalakítás/felújítás idején is zavartan üzemel, fóliával elfüggönyözött részeken szakik flexelnek jól. Talán ez, a hely szelleme hat a vásárlókra is, bár én nem zavart voltam, csak ideges, ami ahhoz képest már egy dinamikus lelki minőség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése