Na kérem, utánaolvastam a washingtoni „csúcstalálkozónak“, ami ugyebár nem is volt csúcs, hisz egy nagyhatalom meg egy kis ország vezetője smúzolt, csúcstalálkozót meg nagyhatalmak közt szoktak tartanai. Egy orosz-amerikai, orosz-kínai, sőt indiai-amerikai, na azok csúcstalálkozók, a Dagadt amerikai látogatása inkább csak audiencia volt, Trampli Donáld megtolta kissé a felcsútista kampányt.
Nem ingyen persze. Mert eredetileg a pártvezér és kancellár azzal a dumával ment oda, hogy ő most jól összetérdencsúszik egy mentességet az orosz olajat érintő amerikai szankciók alól, de nyilvánvaló volt, hogy ez nem lesz ingyen. Az egyik opciónak az látszott, hogy majd amerikai fegyvereket kell vennünk százmilliárdokért, vagy mondjuk amerikai atomtechnológát, szintén annyiért. Vagy mind a kettőt. De az biztos volt, hogy a fosszilis meg a nukleáris energia közül valamelyikben be kell feküdni a jenkiknek, mert nem csípi azt a fehérházi pszichopata (inkább valami főtanácsadója), hogy olajat-gázt, meg atomerőművet is a ruszkiktól veszünk okosba'.
És hát így lett vala. Mert lett menteség, a Reuters szerint egy évre csak, de ezért kapásból közel ötszázmilliárdot kell levásárolnunk Amerikában. (Rosszindulatúbb olvasatban: ennyi a kenőpénz.) És ja, fegyvert veszünk főleg, meg nukleáris fűtőelemeket, meg LNG-t, ami cseppfolyósított földgáz. (Nyelvtannáci félperc: Sok marha következetesen LNG-gázról beszél, pedig a betűszó annyit jelent, hogy liquefied natural gas, szóval az LNG-gáz az magyarul cseppfolyósított földgáz-gáz lenne. Bacon-szalonna ugyebár...)
Szóval most úgy tűnik, hogy extra szuttyogtatás nélkül vehetünk még egy évik orosz olajat, de nem ingyen, hogy ez így megéri azt nem tudom, de talán. Mármint gazdaságilag, mert amúgy elvi kérdés lenne, hogy a háborús bűnös, tömeggyilkos Putyin dugja fel magának az olaját, bár azt nehéz, de egy plutóniumrúddal már megoldható lenne, azt most úgyis a jenkiktől veszünk majd.
Amúgy meg a múltkor hatszázmilliárdért vett az állam ők vannak (mint afféle családi XIV. Lajos) irodaházakat a Tiborcz Panasza Istvántól, csak hogy családon belül maradjon a pénz, ehhez képest valamivel kevesebb delláért még kapunk is valamit. Már ha kevesebbért, mert azért van szó moduláris (asszem ez annyit lejent, hogy kicsi és legóból épült) atomerőművekről is, arról csak szándéknyilatkozat van, de az viszont 20 milliárd dollárról, ami azért hat és fél ezermilliárd HUF, amiből máshol két komplett olimpiát is megrendeznek. (A tavalyi párizsi pl. 9 milliárd volt, euróban, úgy, hogy eléggé túlszaladtak a kereten. De ki enne ma már tavalyi párizsit? Tiszta szikkadt lehet, és szürkészöld...)
Egyszóval meglátjuk, mibe fáj ez majd nekünk, illetve hogy Donáld kacsa hány hét múlva táncol vissza a z egésztől, miután együtt golfozott valami texasi olajmilliárdossal. (És nem mellesleg: nyilvánvalóan nem „tárgyaltak“ semmiről Washingtonban, ez egy előre lezsírozott deal volt, csak kampányilag el kellett bábozni. És ez abból is látszott, hogy a kormányhitű kitartottak mekkora elánnal álltak bele, minden felcsútista portál percről-percre és élőben, é csak náluk, és nemcsak náluk, de náluk nagyon, és hát a főnök is külön kampányt épített az egészre. Pedig miután pofára estek a most esedékes lett volna „békecsúccsal“, nyitott szájjal nem szalad volna be még egyszer a faszerdőbe. Annál dörzsöltebb és gyávább egyszerre.)
p.s. Mindenhol azt olvasom, hogy micsoda szimbolikus jelentősége van annak, hogy a szekta kemény magját fapados géppel reptették, pedig dehogy. Nincs olyan, hogy "fapados gép", olyan van, amin csak turistaosztály létezik. A fapados, (igazából diszkont) a légitársaság üzleti modellje, hogy pl. A-ból B-be repülnek, nincsenek csatlakozó járatok, minimalizálják a költségeket, rugalmasan árazzák a jegyeket, meg ilyenek. És értem, hogy a felcsútista sleppnek is van saját üzleti modellje, de annak lényege pont a költségmaximalizálás (papíron), de repülni azzal sem lehet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése