Megkaptam tegnap a postaládámba bele az aktuális Nemzeti Inzultációt. Gondoltam kitöltöm, pont fordítva, mint azt a felcsútista propagandagyár óhajtaná, aztán szokás szerint faszt rajzolok rá, vastag fekete filccel, és visszaküldöm. Aztán mégis összetéptem, mert tényleg felhúztam magam rajta, jobban mint a korábbiakon, pedig azokon is fúde.
De ez már minden alatti. Van ugye a Tisza párt állítólagos adóreform tervezete, ami szerintük pont nem az, amit az ormánypropaganda sulykol (és talán jobban tudják, milyen terveik vannak), és erről meg kell kérdezni a népet. Mert ugye Brüsszel bele akar rántani minket az ukrajnai háborúba, ehhez vannak itthon is kis segédei („pártok“, pedig csak egyre gondolnak, de annak sem írják le a nevét, mert nem érzik magukat perképesnek), és ez adóemeléssel járna, mert a háborúba főleg a pénzünk lenne belerángatva.
Most szólok, ebben az értelemben már évek óta benne vagyunk, hisz az EU komoly pénzekkel segíti az ukránokat, az EU meg mi is vagyunk, akármit is ordibál a Dagadt. És nem azért, mert a volt Szovjetuniótól nyugatra mindenki annyira önzetlenül jófej, csak Putyin cárevics lábában is benne van a Hitler-bugi, ha gond nélkül bekebelezheti Ukrajnát, miért is állna meg ott? Jó, talán NATO-országokat nem merne lerohanni (ebben bíznak a volt szovjet tagköztársaság balti államok), de ez is csak egy remény, pszichopata diktátoroktól nem feltétlen lehet elvárni valamiféle józan racionalitást. Lásd Adolf néptárs esetét.
Szóval van ez a kérdőívnek csúfolt, a Völkischer Beobachter legszebb pillanatait idéző propaganda-uszítás, nem idézem ide, mindenki hozzáférhet, de tényleg ilyen típusú „kérdések“ vannak benne:
A háborúpárti brüsszeli vezetők azt parancsolnák nekünk, hogy mostantól minimum heti rendszerességgel minden magyar dugja meg magát hátulról, az ukrán nácik megsegítése érdekében! Ön mit szól ehhez?
A.) Örülök neki. Már eddig is szerettem megdugni magam hátulról, de most hogy ezzel az ukrán náci barátainkat is segíthetjük, naponta megteszem majd, csak béke ne legyen, a kurva életbe!
B.) Ellenzem, ezért én inkább mást se dugok meg hátulról, ha ezzel is a békét védhetem, ami majd el fog jönni, a ha Trump és Putyin Elnök Urak aláírják a Magyar békecsúcson, mondjuk Hódmezőtarjánban.
És akkor még szembe jött egy telexes videóösszeállítás, ahol az utca embereit kérdezték a konzultációról, akiknek amúgy láthatóan van hol lakniuk, szóval itt érzek némi fogalomzavart, mert szerintem az utca embere a típusos hajléktalan.
Mindegy is, ettől még tanulságos volt például a riadtan suttogó néni, aki láthatóan névmágia-révületbe esett, mert úgy hivatkozott a legerősebb ellenzéki erőre, hogy „a másik oldal, amelyik egy folyóról van elnevezve“. Mintha a Tisza mára már valami elátkozott kifejezés lenne. Gondolom ha meglát egy cipőbolt kirakatában egy Tisza edzőcipőt, keresztet vet, és gyorsan előhúzza a Semjén Zsót megáldja a békéscsabai kolbászfesztivált című laminált szentképét, amit a biztonság kedvéért mindig a táskájában hord, mert távol tartja a liberálkommunistákat.
És ha jól tévedek, ez a nő volt az is, aki persze nem verné nagy dobra a véleményét, Hogy Pénztáros Lőrincet is rühelli, mert „Ha meghallja, nemtom, lehet hogy vérpadra kerülök“. Ha meghallja a tugyukki döbrögi, de ugye Magyar Péterhez hasonlóan neki sem mondja ki a nevét, hisz a névmágia az komoly dolog, az nem szarral dobálózik, mint egy állatkerti majom. Ez azért szép orwelli pillanat volt, mágikus realizmusba csomagolt önkényuralmi reflex.
Ennek szellemében jött a szolgalelkűség a köbön a kormányhitű Zemberektől:
„Épeszű ember nem válaszol úgy..., ahogy nem az elvárt“
„Fideszes vagyok, nem szoktam agonizálni, hogy irányítottak-e a konzultáció kérdései”
Voltak persze tömörebb kormányhitű megfogalmazások. Mint a bácsi, aki nem akar adót. Gondolom mert nyugdíjas, így SZJA-t nem fizet már, a 27%-os áfáról meg nem hallott, így azt hiszi, hogy egyáltalán nem adózik.
De a legjobb az az utcai ember volt, aki arra a kérdésre, hogy mit szól a kérdésekhez, annyit mondott, hogy egyetértek minden kérdéssel, jó kérdések, lényegertörőek. A válaszlehetőségekről nem volt véleménye, de a kérdések jók.
Gondolom az egész milliárdos kampány-parasztvakításnak ez is volt az egyik célja, nem?
p.s. Voltak persze normális megszólalkók is, csak nekik nincs sportértékük, mert nincs meg bennük az a freak-show megalapozású humorfaktor.
A videónak meg itt a linkje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése