Tök jók az olyan cikkek, hogy „Milyen diplomával lehet a legtöbbet keresni?“ Nem tudom, nem olvasom el az efféléket, mert egyrészt ötven fölött nekem már mindegy, nem vágok bele semmi ilyesmibe, másrészt meg közvetlen tapasztalatból tudom, hogy én mivel nem tudok sokat keresni, ha egyáltalán valamit.
A szociológia érdekes, ám a szociológus diploma (szigorúan elméleti tudással a háttérben) Budapesten meg néhány nagy egyetemi városon kívül jobbára hasznavehetetlen, mert pont ilyen végzettségűt nem keresnek már egy ilyen kisebb megyeszékhelyen sem, mint a miénk, azt meg nem hiszik el, hogy még mindig képes lennék beletanulni sok mindenbe. Miközben minden szinten az a duma, hogy az oktatásnak, a bölcsődétől az óvodáig nem ismereteket kell átadnia, hanem képessé kell tennie a tanulással alkalmazkodásra. Fasza, már bő harminc éve is ezt hallottam előadásokon, de ettől még nem változott eléggé a rendszer.
A szociológiáról meg a legtöbben azt se tudják, eszik-e vagy elfutnak előle inni, hogy akkor most van-e halmazállapota vagy inkább egy mentálkulturális zavar? És mikor megkérdezik, mi is lenne az, akkor közlöm, hogy fogalmam sincs, nem tudom, de másfél órában el tudom magyarázni, hogy miért nem. Ez volt annak idején a elsősök kurzusain a szokásos bevezető előadásom Comte-tól meg a pozitivizmustól indulva, Durkheim-en és Max Weberen át Parsonsig. Hogy itt kérem többféle paradigma van, és mindegyikben valamennyire mást gondolnak mondani arról, mi ez az izé, amit nagyon egy egységes tudományak akarnak látni, jellemzően kívülről. Engem belülről nézve nem zavart ez a széttartóság.
Egyébként azért megnéztem, a legjobban fizető diploma a nem teljesen, de még kis híján pályakezdőknél az általános orvosi, de szorosan mögötte van a pénzügyes-menedzseres, mítingelős cápaképzős is, úgyhogy megnyugodtam, se kedvem, se tehetségem, se kitartásom nem lett volna egyikhez se, bármelyik korszakomban. Vért csak a horrorfilmekben bírok elviselni (de ott hektoliterszám ám!), viszont ha durvábban megvágom az ujjam, már el akarok ájulni, és nem a vérveszteségtől, pusztán a látványtól. A pénzügyekhez meg annyi közöm van, hogy bármilyen kicsi összeget képes vagyok a lehető legrosszabbul elkölteni, ebből szempontból szinte hasznos, hogy nagyobb összeget rég nem láttam már. Ilyen vezető menedzserképességeim meg nincsenek, tudok csapatban dolgozni, csak nem szeretek, vezetőként pedig bizonyos helyzetekben vagy teljesen laissez faire lenne a stílusom, vagy leüvölteném bárki fejét, és nem lenne a kettő közt átmenet. (Mondjuk ilyen vezetőhöz volt már szerencsétlenségem. Akit ha valami nemigen érdekelt, akkor szart bele, ha meg igen, akkor minden részletben csak neki lehetett igaza, de mások véleménye soha nem számított. Na, ilyen lennék menedzsernek, azt hiszem.)
Még mindig az az álommunka, hogy közepes színvonalú, de érdekes könyveket olvasok naphosszat, és ezért teljes ellátást kapok egy erdőszéli házban, hogy pénzzel se kelljen foglalkoznom, és néha elutazom idegesítő nagyvárosokba erőt gyűjtani a pihenéshez. Erről nha írnék is, de csak ha épp rajtam van a kényszeres szófosás...
Mint... néha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése