Na, a Serious Men egy idei indiai film, és még csak nem is a bollywoodi értelemben, vagyis a szereplők nem kezdenek el indokolatlan pillanatokban formációs táncokat járni valami szitáralapú gajdolásra. Inkább afféle keserédes komédia, nem kicsi társadalom- és kultúrkritikával, kicsit érteni kell Indiát hozzá, de a nélkül is remekül fogyasztható. (Elvégre a Netflix produkciója, szóval eleve nemzetközi közönségnek szánták.) Valahogy úgy, mint a tavalyi datálású, és az idei Oscaron mindennel megszórt Élősködők, ami koreai filmként lett nettó világszám (mondjuk a dél-koreai filmek már egy jó ideje világverők), ráadásul témájában is hasonló.
Mert az Élősködőkben egy szegény család épül be egy gazdag életébe, össze-vissza, keresztbe és átlósan hazudozva, hogy valahogy kikeveredjenek a város csóró végén lévő alagsori lakóingatlanból, ahová befolyik az esőcsatorna vize, időnként befújják valami füsttel a rovarirtók, de a wifit legalább a szomszéd kávézóból lehet lopni.
Itt pedig adott egy alapvetően szimpatikus (bár az európai ízléshez képest indokolatlanul bajszos) tamil fazon, Mani, aki saját definíciója szerint is 2G-s, azaz második generációs. Ami azt jelenti, hogy a fater szegény volt és iskolázatlan, ő már iskolázott, de még szegény, és elmélete szerint majd a 4G-sek, vagyis az unokái lesznek azok, akik tanultak is lesznek, gazdagok is, és már a semmittevést is megengedhetik maguknak. (Az átmenet majd a fia lehet, a harmadik generáció, akinek az iskolázottsággal jöhet a jólét is, de ez még kemény munkával jár.) A probléma csak annyi, hogy Mani, aki alacsony kasztból származik (bár a kasztok hivatalosan ugye már egyáltalán nem számítanak) minden törekvése ellenére képtelen elérni, hogy komolyan vegyék. Lehet művelt, lehet jó a modora, az arrogáns főnöke, a híres űrkutató, gyakorlatilag levegőnek nézi, időnként leüvölti fejét, hogy ne beszéljen tamilul, a legtermészetesebb kérdésekre válaszul is elküldi a francba, és egyáltalán, alázza, ahol éri.
Mani viszont, kulturálisan kódolva van arra, hogy ne lázadozzon, hanem csöndben tűrje a sértéseket, a "komoly emberektől" (innen a film címe), csak hátuk mögött mondja el őket mindennek, viszont cserébe hazugságok és csalások sűrű hálóját szőve igyekszik azon, hogy a fia viszont már maga is komoly ember lehessen, kitörve a nyomornegyedből, hogy jó öltönyöket hordva majd ő alázhasson másokat a faburkolatos irodájában. Neki, bár a rendszerrel is alapvető baja van, a legnagyobb gondja mégis az, hogy nem tartozik, és sosem tartozhat a kivételezettek közé.
justwatch.com
Amúgy jellemző, hogy a fia is egy menő szálloda medencéjének partján születik, ahová a feleségével persze úgy lógtak be, ami minimum szimbolikus jelentőségű, de végül is onnan indul a 3G-projekt. Aztán látjuk, ahogy megpróbálja benyomni egy elit (amúgy katolikus) iskolába, egyfelől a hőn utált főnöke nem igazán reális ajánlásra hivatkozva, másfelől meg kijátszva a kaszt-kártyát, miszerint ha nem veszik fel a fiát, akkor az iskola vezetői egytől-egyig kirekesztő, elitista barmok. Egyébként lehet, hogy azok, de nem derül ki, mert nem igazán tudnak mit reagálni Manira, aki eleve támadásból lendül védekezésbe. (Mint Kevisn Smith Dogma című filmjében Chris Rock, azaz Rúfusz a tizenharmadik apostol, akit kihagytak a Bibliából, mert fekete, és innentől mindent erre vezet vissza. Ha valaki beszól neki, az nem azért van mert egy arrogáns seggfej, hanem mert fekete. Mani minden kudarcot megmagyaráz azzal - legalább is a környezete felé - hogy ő sudra, a legalsó kasztba tartozó.)
Azért a fiút, Adit sikerül bebűvölni a katolikus suliba, az apjának csak egy kicsit kell kereszténynek hazudnia magát hozzá, ha már az anyja lelkesen mondja a főapácának, hogy ő még Ganésa templomába is elzarándokolt mezítláb a születése előtt. Attól lett olyan okos. És nem, a gyerek nem neveletlen, csak túl okos, de annyira, hogy más iskolák is érdeklődnek iránta... És lőn, lesz ösztöndíj, ingyen tankönyv, mifene.
A Komoly emberek alapvetően egy vígjáték, arra van az egész sztori felfűzve, hogy a fater mi mindent meg nem tesz a kölökért, hogyan csalnak együtt a tanulmányi versenyeken s hasonlók, de közben Adiból kezd afféle lokális híresség lenni, az apja pedig nagyobb játékokban találja magát. Eleve kultúrák határán egyensúlyozik, nyakkendős tudományos segédmunkás, de közben Ganésa oltára előtt lelkesíti a híveket, egy modern kutatóintézetben dolgozik, de egy százéves nyomornegyedben lakik, és maga sem tudja, melyik identitása az igazi. Valószínűleg neki nincs olyan, illetve nem egy, ahol épp van, annak megfelelően viselkedik, magához képest őszintén, mint minden vérbeli szélhámos. Csak a családja sorsát akarja jobbra fordítani, de belefut a vállalkozó családjába, aki viszont még a rozzant házukat is eldózeroltatná, mert kell a hely egy szép új felhőkarcolónak. És így tovább, a hazugság baja, hogy egyik probléma általa való megoldása szüli a következő, nagyobb problémát, és elég hamar jön a 'nincs kiszállás' helyzete.
De mivel vígjáték, a végén még csak le sem buknak, a gyerek, akinek folyamatosan az apja súgott a hallókészülékén át, minden helyzetben, a végén magára marad egy díjátadón, és a színpadon bevallja, hogy igazából nem tud semmit. Erre kap egy tapsvihart, hogy hú, milyen alázatos, ez aztán igen...
Tanulság? Szerintem nincs, nem európai film ez, hogy a szánkba próbáljon rágni bármit is, ha már tanít egyáltalán, azt is kérdésekkel teszi.
p.s. Eszméletlen jó a film nyelve, a felét értettem felirat nélkül is, mert egyrészt Indiában a számtalan népcsoport között tényleg az angol a közvetítő nyelv, másrészt meg a hindi és tamil szövegeket is teleszövik angol kifejezésekkel, sőt komplett mondatokkal. Nem kötelességből, megszokásból csupán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése